Címke: alkohol

Benéztem

Közzétéve Szerző:

Régi történet, még az autónepperek hőskorából való, hogy Lalink vett egy roncsot. Arcoskodott vele rendesen, mert az első terepjárók egyike volt. Nem egészen a történelem első modelljéről van szó, hanem a SUV divathullám előszeléről. Gallytörő rács, kémény-kipufogó, felező. Lehetett vele az erdőn át munkába járni. Ott nem szondáztattak. Mert Lalink közúton nem ivott.

Színjózan volt, amikor anyósát vásárolni vitte, mégis átvágott a parkon. A kormány csak pörgött, az autó ment tovább egyenesen. Eltörött a rúdja. Lalink kapkodott. Kihúzta a slusszkulcsot, de még úgy is vagy negyven métert ment tovább a csodagép, míg egy sövény végre megállította. Anyós váltig állította, távíró póznának mentek, pedig azt jó méterrel elhibázták, csak ő ugrott neki, amikor kergült tyúkként menekült.

–  Hát mennyivel mentél? – kérdezte az egyik haver.
–  Balra kanyarodtam volna, csak nem engedte a qkormány.
–  Szóval harminccal?
–  Francot. Hússzal sem.
–  Akkor megállhattál volna az úttest túlszélén.
–  Próbáltam, nem ment.
–  Fékezni?
–  Még a motorfék se fogott, pedig kivettem a slusszkulcsot!
–  Na, akkor a kuplungot nyomtad, mafla.

Bizony, Lalink bepánikolt. Ha benne lett volna a reggeli egész (két feles), simán megáll. Csakhogy az elvonási tünetektől megzavarodott.

–  Na, ugye!
–  Nem ugye!

A minap jött hozzánk egy pár. Apuci a karantén alatt gondosan foglalkozott a gyerekkel, délután, amikor hazaért munkából, megebédelt, aztán nekikezdtek a mateknak, fizikának. A gyerek próbált számolni, ám apuci didaktikusan haladt: először a szemlélet.

–  Becsüld meg a kör területét!
–  Kiszámolom. A sugara…
–  Nézd, ha kétszer veszed a sugarát, az ugye kiadja az átmérőt.
–  Elég a sugár, négyzetre emelem…
–  Előbb a szemlélet! Ha az átmérőt veszed, az egy olyan négyzet oldala, amibe érintve belefér a kör.
–  De annak nagyobb a területe!
–  De nagyságrendileg hasonló. Ha egyszerűen a d-t emeled négyzetre, olyan értéket kapsz, ami orientál.
–  Ha viszont az r-t emelem négyzetre, csak meg kell szoroznom…
–  Először a szemlélet! Ha nincs szemlélet, jönnek a nagyságrendi tévedések. Az alagutak nem találkoznak, a hidak nem érnek össze, az alapozás mélysége… – emelkedett édesapa hangereje.
–  Nézd, itt az eredmény!
–  De a szemlélet!

Az ordításra bejött édesanya, a gyerek sírva el.
–  Mi az ott előtted?
–  A söröm.
–  Hát ne igyál, amikor a gyerekkel foglalkozol!
–  Jaj, mióta árt meg nekem ebéd után egy sör?
–  Ma dél óta.

Hatalmas balhé tört ki. A párkapcsolati terápia első ülése reménytelennek tűnt. Édesapa azt hangoztatta, ő pontosan érzi, mikor és miben hátráltatja az alkohol, sőt, már szondáztatták is úgy, hogy volt benne egy sör és a kütyü semmit sem mutatott.

Következő alkalommal külön mentünk. Édesanyának Miklós elmesélte Lali történetét, de az asszony felháborodott, hogy az ő ura nem alkoholista.

Ezközben Zelka néhány egyszerű tesztet vett fel édesapával, majd megkínálta egy korsó sörrel. Kicsit beszélgettek, aztán újra elővették a teszteket. A különbség szignifikáns volt. Megbeszélték, hogyan lehet megalázkodás nélkül kiszállni a helyzetből.

–  Úgy, hogy kerek-perec elmondom a feleségemnek. Ezt benéztem.

Mesterek, tanítók, lelki vezetők ma

Közzétéve Szerző:

Vezetnek vagy megvezetnek?

– Sikerült idetalálni? – szoktuk kérdezni vendégeinket, amikor először jönnek el hozzánk.
– Hááát… vééégülis… igen. Igen.
– Rajtunk túl már csak az erdő van – teszünk ilyenkor célzást az út nehézségeire.
– Igen, tényleg.
– A földút is sáros (poros, rögös) ilyen időben.
– Nagyon is az. Bizony.

Így vezetjük be az ajtón a klienseinket. Kicsikarjuk a három igent. Ezután már könnyen jön a negyedik.

Amerikai autókereskedőktől tanultuk a módszert:
– Halló, Bandler és Grinder.
– Jónapot, Milton Erickson vagyok, holnap elmennénk a feleségemmel. Egy kisautót nézünk neki, tudna időpontot adni?
– Tíz óra megfelel?
– Igen.
– Én fogadom önöket, Robert Grindert keressék.
– Értem. Rendben. Viszlát.
– Viszlát.

Másnap Robert Grinder siet az érkezők elé:
– Jónapot. Erickson úr?
– Igen. Üdvözlöm.
– A kedves felesége?
– Igen.
– Mrs. Erickson?
– Igen. Hogy van?
– Remekül. Szóval egy autót nézünk.
– Javaslom, nézzük meg először a családi autók cserekonstrukcióit.
– Rendben.

Banális, önmagukban buta kérdésekkel indult a három igen kicsikarása. Szinte gyengeelméjűnek valók. Így intézi a kereskedő, hogy kettővel magasabb kategóriás autót tudjon eladni, mint amilyet a vevő venni szándékozott. Három igen után könnyen jön a negyedik, négy után még könnyebben az ötödik.

Klienseinkkel az elfogadás a célunk, amikor igenekkel kezdjük. Azután, ha már eleget bólogattunk, kezdődhet a további vezetés.
Katiról már abban a pillanatban láttuk, hogy súlyos alkoholista, amikor belépett. Püffedt arca, hasa, pálcika lábai, száraz bőre, lassan forgó nyelve azonnal elárulták. Mégis jó három órán át bólogatva hallgattuk, amint sorolta kegyetlen sorsát, sérelmeit, fáradtságának okát. Elmondta, milyen sikeres volt külföldön, hogy a gyerekek perfekt megtanultak angolul, de férje, aki most híres ember, ott legfeljebb kertészkedhetett, így aztán Kati feladta karrierjét a családért, visszasüppedt ebbe a hazai posványba, ahol kicsinyes intrikák áldozata.
Közben egyre jobban remegett a keze, úgyhogy végül egy zavart félmosollyal rátért az ő nagy harcára.
És akkor, szépen nyugodtan a szemébe nézve megkérdeztük, szerinte ki az alkoholista.
Olyan meghatározást adott, ami őrá nem illett.
– Kati, ezek szerint Ön alkoholista?
– Nem.
És ennek megfelelően kezdtünk dolgozni. Hiába ivott, hiába gurult le részegen a lépcsőn, az alkoholizmusról nem szóltunk. Nem is engedtük.
– Igyon! – kértük – amikor alkalom adódik, igyon. Jó italt, szép pohárból, élvezze. Koccintson.
Így rángattuk ki a dugiüvegek és a zugkortyok világából.
Aztán jött egy külföldi út azzal a munkatársnőjével, aki minden lehetséges intrikát bevetett ellene. A szállodában szomszédok voltak. Katit folyamatosan árgus szemekkel figyelte az intrikus. Ha Kati abban a hitben lett volna, hogy ő alkoholista, az első éjszaka holtra issza magát és rátöri az ajtót szomszéd szobában sunyító ellenségre. Csakhogy ő kibírta. Így győzte le egyszerre belső és külső ellenségét. Négy nap után, amikor a férje hazahozta a reptérről, elájult. Delirált. Kórház, vizsgálatok és máris kezdett kikeveredni a dologból.
– Rettenetesen szenvedtem az elvonási tünetektől – panaszolta.
– Elvonási tünetek? De hiszen ön nem alkoholista.
– De az voltam.
– Már tiszta.
– Igen.

Szóval jól megvezettük Katit. Hová vezettük? Egy szebb jövőbe. Engedtük, hogy olyannak lássa magát, amilyen lenni szeretne. És íme, olyanná is vált.
Ha úgy tetszik, a csalfa álmok megvezetnek minket, de jobb úgy nézni, álmaink vezetnek minket a szebb jövő felé. Csak meg kell tanulni álmodni és hinni abban, hogy érdemes valóra váltani álmainkat.