Házasságra hangolva

A Jövőnk könyve – Házasságra hangolva című kötet kapható a könyvesboltokban.

A könyvet elsősorban nászajándéknak szánjuk. Azt az ellentmondást szeretnénk feloldani vele, ami a fiatal párok mindent elsöprő lendülete és a válások felező hatása között feszül. A “Minden rendben lesz!” és a “Szólhattatok volna!” közötti, élhető teret keressük benne.

A házasság szakaszain egy lelkes fiatal jegyespárral haladunk végig, akik a teljes naivitás bájával tekintenek előre életükbe, gondolatban könnyedén megoldva a szülőség, a nagyszülőség és a nyugdíjas lét valamennyi élethelyzetét.

Ezzel párhuzamosan, egy másik szálon a párkapcsolati szakaszok törvényszerűségeit és a tipikus életproblémák megoldási lehetőségeit gondoljuk végig, méghozzá a kifejezetten a gyakorlati szempontokra fókuszálva.

A könyv harmadik szála a násznépé: a kötetet úgy szerkesztettük, hogy előre tervezett forgatókönyv szerint a meghívott vendégek között járjon körbe az esküvő előtt. A pár életének fontos szereplői pontos útmutatás szerint bejegyzéseket tesznek saját aktuális élethelyzetükről, arról az életszakaszról, amiben éppen vannak. A bejegyzések egyik része nyilvános, másik része időkapszulába, azaz egy zárt borítékba kerül, melyet a pár akkor bonthat ki, amikor az adott életszakaszba lépnek.

A negyedik motívumot a jegyespár saját készítésű időkapszulái alkotják majd: üzenhetnek a távoli jövőbe saját maguknak, leendő gyermekeiknek, majdani unokáiknak.

Könyvünk célja egyrészt a két származási család egységének megteremtése, a közös identitás kialakulásának segítése, másrészt a házaspár támogatása az eljövendő élethelyzetek derűs és sikeres kezelésében.