Szeretők a színfalak mögött

Mappáink rendezgetése közben műhelytitokra bukkantunk: Hogyan készült a Szeretők című könyvünk címlapja? Íme a két fotó, melyből végül a háromszereplős kép lett:

Miklós előbb fél órát várt a második lövésre, majd jobb fülétől a zakója jobb elejének ívén keresztól kettévágta a grafikus. Ehhez képest különösen figyelemreméltó a derűje.

Szeretők

Házasságra hangolva

A Jövőnk könyve – Házasságra hangolva című kötet kapható a könyvesboltokban.

A könyvet elsősorban nászajándéknak szánjuk. Azt az ellentmondást szeretnénk feloldani vele, ami a fiatal párok mindent elsöprő lendülete és a válások felező hatása között feszül. A “Minden rendben lesz!” és a “Szólhattatok volna!” közötti, élhető teret keressük benne.

A házasság szakaszain egy lelkes fiatal jegyespárral haladunk végig, akik a teljes naivitás bájával tekintenek előre életükbe, gondolatban könnyedén megoldva a szülőség, a nagyszülőség és a nyugdíjas lét valamennyi élethelyzetét.

Ezzel párhuzamosan, egy másik szálon a párkapcsolati szakaszok törvényszerűségeit és a tipikus életproblémák megoldási lehetőségeit gondoljuk végig, méghozzá a kifejezetten a gyakorlati szempontokra fókuszálva.

A könyv harmadik szála a násznépé: a kötetet úgy szerkesztettük, hogy előre tervezett forgatókönyv szerint a meghívott vendégek között járjon körbe az esküvő előtt. A pár életének fontos szereplői pontos útmutatás szerint bejegyzéseket tesznek saját aktuális élethelyzetükről, arról az életszakaszról, amiben éppen vannak. A bejegyzések egyik része nyilvános, másik része időkapszulába, azaz egy zárt borítékba kerül, melyet a pár akkor bonthat ki, amikor az adott életszakaszba lépnek.

A negyedik motívumot a jegyespár saját készítésű időkapszulái alkotják majd: üzenhetnek a távoli jövőbe saját maguknak, leendő gyermekeiknek, majdani unokáiknak.

Könyvünk célja egyrészt a két származási család egységének megteremtése, a közös identitás kialakulásának segítése, másrészt a házaspár támogatása az eljövendő élethelyzetek derűs és sikeres kezelésében.

Férfinak lenni, nőnek lenni

Előszó az Olvasóhoz

Utánanéztünk: egyetlen szövegünkkel nem dolgoztunk annyit, mint a „Mi nők, igazán nők” és a „Mi férfiak, igazán férfiak” tájékoztatófüzetbe „könnyen érthető kommunikációval készülő” íráson. Pedig tudtuk, Gönczi Rita és ÉFOÉSZ munkatársai elvégzik majd a szövegek átírását, egyszerűsítését.
Utánanéztünk: alig több mint kétezer ötszáz szó lett a végeredmény, a könyveinkbe ötvenszer ennyit szoktunk bezsúfolni. Igaz, ezt az írást nagyjából a szokásos terjedelmű anyagból szálkásítottuk le. Bevalljuk: magunkért tettük. Ki akartuk próbálni, sikerül-e saját szemléletünket olyan végletesen egyszerűsíteni, hogy még értelmi fogyatékosok számára is világos képet mutassunk. Meg akartuk nézni, milyen az, ha egyetlen képet alkotunk – példázatok, lábjegyzetek, kitételek, relativizálás, szakmai hajlongások és összekacsintgatások nélkül.
Gyakran rásandítottunk Rita védőhálójára és figyeltünk a célközönségre is. Kerestük a közösségünkben élő értelmi fogyatékosok társaságát. Beszélgettünk velük, figyeltük, ahogy mások beszélnek, bánnak velük. Teljesen véletlenül egyiküknek a kiadványban is szerepel az írása. Mindeközben egyre bizonytalanabbak lettünk. Egyre jobban kezdtük Ritára bízni a dolgot, miközben – paradox módon – egyre inkább igazolva láttuk saját szemléletünket.
Januárban azt terveztük: feltesszük saját szövegeinket a honlapunkra Rita egyszerűsített változataival együtt, így válik majd négyszeresen izgalmassá a dolog.
Most eljött az idő. Megjelent a „Mi nők, igazán nők” elektronikus változata, hamarosan a „Mi férfiak, igazán férfiak” is elérhető lesz.

Férfinak lenni

Amikor mi, emberek kezdtünk „mi, emberek” lenni, már éltek a csigák, a krokodilok és elefántok. Akkoriban arra jöttek rá azok az emberszerű lények, akik az őseink, hogy elég leválasztani egy állatot a csordától, addig üldözni, amíg kifullad, akkor aztán könnyű préda. A csordában élő állat testét szőr fedi, ezért hamar kimelegszik. Olyan, mintha nekünk bundában kellene szaladnunk. A mi ember elődeink lassan csupasszá váltak, izzadással hűteni tudták a testüket, így könnyebben szaladtak. A kifulladásig hajszoláshoz több ember összefogása kellett. Ez szoktatta a férfiakat együttműködésre. A nők aligha tudtak hajszolni, mert állapotosak voltak, vagy éppen szoptattak, vagy már nehezen mozogtak. Így alakult, hogy az embereknél a férfiak is képesek együttműködni. Más fajoknál a hímek inkább csak riogatják egymást, ijesztgetik a gyengébbeket, hogy megmutassák a hatalmukat. Még akkor is ritkán fognak össze, ha támadás éri őket.
A sajátos, emberi vadászat során a férfiaknak először is ki kellett várni az alkalmas helyzetet. Sokat, türelmesen, mozdulatlanul lesben várni. Ha aztán megjelent a zsákmány, össze kellett hangolni a hajszát, kellett egy vezető, aki irányítja, melyik állatot választják le a csordáról, hogyan tudják úgy hajszolni, hogy az üldözők bírják szusszal. Ez a vezető a családfő. Az ő feladata lett gondoskodni az egész család jólététről. Ő választotta meg a táborhelyet, ő gondoskodott az őrzésről és a védelemről, arról, hogy az asszonyok és gyermekek jólétben lehessenek, a férfiak pedig hatékonyan együttműködjenek, időben felkerekedjenek vadászni, összehangolják az életüket, békében legyenek.
Így telt el jó kétmillió év. Az utolsó néhány évezredben, amikor a termelés kezdett komolyabb nagyságrendet elérni, az egykori családfők közül néhányan nagy hatalomra tettek szert, királyok, császárok lettek, nem is tudták, mit kezdjenek a hatalmukkal. Uralkodni kezdtek a többieken, szűk területre szorították vissza az együttműködést és gondoskodást.
Most azonban megint arra tart a világ, hogy sok múlik a férfiakon, mint családfőkön. Az ő viselkedésüket pedig szerencsére az a két évmillió határozza meg, amikor együtt vadásztak és gondoskodtak az asszonyok és gyermekek jólétéről. Igaz, a régi viselkedés a mai körülmények között már másnak látszik, de mindjárt megmutatjuk, mennyire változatlan maradt.
Tapasztaljuk, hogy a férfiak hetente kétszer-háromszor megindulnak csapatban együttműködve valami akcióra. Futballozni, igazgatósági ülést tartani, kocsmában vitatkozni. Békeidőben. A birodalmak és harcoló államok idejében harcra gyűltek vagy szövetkeztek az ellenség ellen. Mindez a közös vadászat utóda. A futballban például a labdát kergetik kifulladásig. Ezt a nők egyáltalán nem értik, hiszen csak a játékosok fulladnak ki, és a gyep drága, az egész sok pénzbe és időbe kerül. Mégis a férfiak egyre többet költenek futballra, talán már többet, mint kenyérre. Az igazgatósági ülésen azon törik a fejüket, hogyan juthatnak zsákmányhoz. Ezt már jobban értik a nők, mert a zsákmányból otthonra is jut.
Az is megmaradt a horda időszakból, hogy a családfő igyekszik gondoskodni mindazok jólétéről, akik a családjához tartoznak, és nagyon zavarja, ha valaki az övéi közül rosszul van. Ezért gondoskodik a megfelelő életkörülményekről, lakásról, melegről, ételről, biztonságról. Ha valaki mégis veszélyt vagy bajt jelez, izgatott lesz és igyekszik végére járni a dolognak. A betolakodót elüldözi, befűt, hoz haza ennivalót. Ha mégis békétlenség van, az nagyon elkeseríti. Például sokkal nehezebben viseli a gyereksírást, ha nem tud mit tenni, nem tud segíteni, inkább elmegy otthonról. Például az is elkeseríti, ha a felesége kritizálja, elutasítja, nem tartja elég jónak. Ilyenkor tehetetlen düh vesz erőt rajta, talán ordít is. Szerencsére verekedni csak végső elkeseredésében fog, mert arra van programozva, hogy gondoskodjék az övéi biztonságáról. Hát akkor miért éppen ő veszélyeztetné a rábízottakat?
Ugyancsak elkeseredetten válaszol a családfő, ha feleségét más férfi akarja megszerezni, vagy a feleség el akarja őt hagyni. Ilyenkor azt éli át, hogy nagyrészt hiába gondoskodott a megfelelő életkörülményekről, lakásról, melegről, ételről, biztonságról. A csábítót úgy kezeli, mint egy betolakodót, aki veszélyt jelent.
A férfiaknak csak kis része viselkedhet családfőként, sokat kell ahhoz teljesíteni, hogy valaki családot alapíthasson. Bizonyítania kell, hogy képes gondoskodni a család megfelelő életkörülményeiről, lakásáról, melegről, ételről, biztonságról, képes a gyermekeit felnevelni. Ezt várják el a nők. Sok férfi alkalmatlan erre, de igyekszik úgy tenni, mintha megfelelő lenne, mert így juthat szexuális partnerhez. Ezért eljátsszák a nők előtt, hogy ők nagyon is gazdagok, miközben minden pénzüket a drága autójukra költik, vagy éppen nagyon is figyelmesek, de ez csak rövid ideig tart náluk. Ők általában fitogtatják erejüket, hatalmukat, gyakran okoznak fájdalmat nőknek. A férfiakat gyakran velük azonosítják, ezért háborognak sokan joggal a „férfias” viselkedésen. Pedig ők valójában egy fejlődési fázisban vannak, éppúgy túlzás viselkedésüket általában a férfiakra ráhúzni, mint például a kisbabákét általában az emberekre. Butaság azt mondani, hogy „minden ember összekakálja magát”, aminthogy az is butaság, hogy „minden férfi hűtlen, rátarti és felszínes”. Inkább türelemmel ki kell várni, amíg benő a férfi feje lágya és alkalmas lesz családfőnek.
Egyvalami minden férfire igaz, sőt, minden hímre is: a szexuális gerjedelem gyengíti, sőt, sokszor kikapcsolja a gátlásaikat, a szexuális aktus után pedig közömbössé válnak. Ennek hormonális okai vannak. Sokat lehet tenni a gátlások erősítéséért tudatosan, tanult viselkedéssel, aminthogy a közömbösséget is le lehet győzni, de a hormonális alap hatása erős, ezért becsüljük meg az erőfeszítéseket, és legyünk óvatosak. A legjobb elkerülni az ilyen kétséges helyzeteket.
Ugyancsak fontos, hogy a férfiaknak igényük van szemlélődő gondolkodásra. Ez a vadászles magánya. Ha problémával szembesülnek, akkor kell egy jó idő, amíg a problémát lebontják feladattá. Például: jó lenne az a borjú, távol került az anyjától, elég fejlett, de még könnyű préda, csakhogy a közelében ott egy veszélyes bika, amúgy pedig olyan harcostárstól kellene indítani a hajszát, aki túlbuzgó, könnyen veszélybe kerülhet, vagy könnyen megriaszthatja a csordát. Amikor ma a feleség azt kéri férjétől, cseréljen ki egy villanykörtét, akkor a férfi elgondolkodik azon, hol is látott energiatakarékos égőt, esetleg vett is néhányat, de hová tette őket, arra is gondol, a létra most kint van a sufniban, mert még be kell fejezni a tetőlemez foldozását. Ezen hosszan elbambul. A feleség azonban úgy értelmezheti a helyzetet, a férj nem is figyel a kérésére, csak néz maga elé, „nincs itt százzal”.
Ez a gondolkodási hozzáállás sokszor mégis hasznos: kedvez a matematikai vagy fizikai rendszergondolkodásnak, amely sok tényezőt képes következetesen szem előtt tartva végigvinni. Ugyancsak erre épülnek olyan hagyományosan férfias kultúrtechnikák, mint a törvényhozás, a jogalkotás vagy a retorika.

Nőnek lenni

Amikor mi, emberek kezdtünk „mi, emberek” lenni, még élt sok emberhez hasonló faj. Csakhogy náluk a nőknek is részt, komoly részt kellett vállalni a táplálék megszerzésében, mert ők nem jöttek rá, hogy elég leválasztani egy állatot a csordától, addig üldözni, amíg kifullad, akkor aztán könnyű préda. Ezek az emberhez hasonló fajok erővel támadtak, felvállalva a küzdelem veszélyét. Bizony, legelőször az állapotos nők sérültek. A kifulladásig hajszoláshoz elég volt a férfiak összefogása. Ez tette lehetővé, hogy a nők az otthon nagyobb biztonságában kihordhassák magzataikat. A nőknek nem kellett küzdeni, hajszolni sem, békében maradtak, ha állapotosak voltak, vagy éppen szoptattak, vagy már nehezen mozogtak. Így alakult, hogy az embereknél a nők különösen rá vannak utalva a férfiak védelmére, élelmére. A nők alkották az otthon közösségét, ahol az anyák, nagyanyák, nagylányok figyelme egymáson, a gyerekeken volt, folyamatos és intenzív kommunikációval jelezték egymásnak éber figyelmüket, tudatták egymással hogylétüket.
Míg a sajátos, emberi vadászat során a férfiak sokat vártak csendesen, türelmesen, mozdulatlanul lesben, addig a nők folyamatos beszéddel biztosították egymást jelenlétükről. Különösen fontos volt ez, ha eltávolodtak egymástól vagy a táborhely nagyobb biztonságától. Ilyenkor folyamatos hanghálóban maradtak, beszéd vagy ének védőernyője alatt. Ha konfliktusba keveredtek, akkor igyekeztek minél több társukat bevonni, minél több szempontból rávilágítani a helyzetre, igazságukra, ezért nagyon nehezen tudták csak lezárni a problémákat, amelyek könnyen konfliktussá terebélyesedtek.
Így telt el jó kétmillió év. Az utolsó néhány évezredben, amikor a termelés kezdett komolyabb nagyságrendet elérni, az egykori családfők közül néhányan nagy hatalomra tettek szert, királyok, császárok lettek, nem is tudták, mit kezdjenek a hatalmukkal. Uralkodni kezdtek a nőkön, szűk területre szorították vissza azt a csodálatos világot, amelyben folyamatos volt a kommunikáció, a problémák állandóan körben jártak, és újra meg újra tematizálódtak.
Most azonban megint arra tart a világ, hogy előtérbe kerül a beszélgetős, csevegős együttlét, amely az összetartozás meghitt érzését kelti. Különösen alkalmas szinterei ennek a média és a demokratikus intézményrendszer. Igaz, a régi viselkedés a mai körülmények között már másnak látszik, de mindjárt megmutatjuk, mennyire változatlan maradt.
A kultúrtechnikák és a technika által teremtett kultúrák egyaránt a csevegés, a különösebb hírérték nélküli információ állandó újraosztására épülnek. Ugyanaz a hír, botrány, reklám döbbenetesen sok ismétlést, újrafogalmazást él meg, sőt, ez kell az igazi meghitt összetartozás erősítéséhez. Gyakori és komoly konfliktust jelent férfi és nő között, hogy a nők a férfiakat is igyekeznek ebbe bevonni. Szeretnének többet beszélgetni, míg a férfiak viszolyognak a redundáns csevejtől, nem érzik annak közösség erősítő, összetartó erejét. Ráadásul a férfiak a problémákat igyekeznek inkább véges számú feladattá lebontani és gyorsan megoldani, a nők pedig alaposan és mélyen szeretnék megbeszélni őket, hiszen az ő világukban egészen mást jelent a konfliktus. A nőknél a konfliktus a közösség létmódja, a férfiaknál a csapatbomlasztó, erős, gyorsan legyőzendő, hirtelen veszély.
Míg a férfiak rendszeresen felkerekednek csapatban együttműködve valami akcióra, addig a nők szeretnek az ismerős, átlátható környezetben maradni, úgy, hogy a gyerekek folyamatosan szem előtt legyenek. Az zsákmány feldolgozásán van a inkább figyelmük, kevésbé a megszerzésén. Megint más az, amit az ismerős környezetben minimális veszélyeztetettséggel begyűjthetnek. Ezt nagy szervezkedve, együttműködve teszik, legyen szó akár bevásárlásról, akár szüretről.
Való igaz, ma már a nők maguk is futballoznak, részt vesznek igazgatósági üléseken, birodalmakat kormányoznak, sokféle komoly szerzeménnyel térnek haza, ám tudattalanul még mindig azt figyelik, melyikük férje tér haza nagyobb zsákmánnyal. Hiába tud sok nő saját maga is gondoskodni egyszülős családjáról, alapjában olyan családfőre vágynak vagy olyan családfőt igyekeznek imitálni, aki gondoskodik a megfelelő életkörülményekről, lakásról, melegről, ételről, biztonságról, mindazok jólétéről, akik a családjához tartoznak, és akit nagyon zavar, ha valaki az övéi közül rosszul van. De a nők kevésbé figyelnek fel a veszélyekre, és igyekeznek a betolakodót is kommunikációval meggyőzni, így könnyen válhatnak valódi erőszak áldozatává. Ugyanakkor a nők türelmesebben viselik a békétlenséget, például folyamatos csitítással reagálnak a gyereksírásra. Társaság hiányában, mintegy megmentőre várva, a nők néha a végsőkig kitartanak egy rossz helyzetben, még olyankor is, amikor radikális beavatkozásra lenne szükség. Megint más, ha sikerül más nőkkel összefogniuk, együtt végiggondolniuk a helyzetet, mert úgy könnyebb cselekedniük.
Mivel a nők számára kevesebb veszélyt jelent a konfliktus, sok feleség hajlamos kritizálni, elutasítani férjét, még akkor is, ha a férfin ilyenkor tehetetlen düh vesz erőt. A nő jól tudja, hogy a férfi verekedni csak végső elkeseredésében fog, mert arra van programozva, hogy gondoskodjék az övéi biztonságáról. Hát akkor miért éppen ő veszélyeztetné a rábízottakat? Sokszor azonban a nő szavaival túllép a határon, a férfi viselkedése átcsap a másik üzemmódba, hirtelen és hevesen reagál. Különösen igaz ez, ha úgy érzi, feleségét más férfi akarja megszerezni, vagy a feleség el akarja őt hagyni. Ezt az érzést könnyen kelti a férfiban a nők szerinte felesleges, felszínes kommunikációja, ami valójában csak a közösségi összetartozás erősítését célozza, ám a férfiak könnyen félreértik. A férj és a csábító egyaránt. Ilyenkor a nőt meglepi, hogy férje a vélt csábítót úgy kezeli, mint egy betolakodót, aki veszélyt jelent.
Amióta mi, emberek, két lábon járunk, a nők nemi szerve rejtett, ezért kevésbé látszik rajtuk a párzási készség. Ez egyfelől kedvez a monogámiának, másfelől szétszórja a férfiak figyelmét, bizonytalanná téve őket testi állapot, metakommunikáció és verbális közlés gyakori ellentmondásával. Elképzelhető, hogy egy nő peteérés idején a megfelelő illatot bocsájtja ki, ezt a férfi tudattalanul érzékeli, ugyanakkor a nő gesztusai elutasítóak, míg szavai kedvesek. Ezért a férfiak biztosra igyekeznek menni a testi jegyek ügyében, és a nemzésre képesnek ítélt nőket igyekeznek megkörnyékezni. Ennek egyszerű kritériumai vannak: a mell-csípő arány, az amfóra forma. Az egészséges, jól futó, nyurga utódok ígérete még a hosszú combot is preferálttá teszi, ezért még a magassarkú cipőt vehetjük a be a női szemfényvesztés eszközei közé a push up melltartó és a fűző mellé. Szegényes kelléktár ez a férfiak családfő mimikrijéhez képest. A nő számára az utódok biztonságos felnevelése érdekében ugyanis kétmillió éve fontos, hogy a férfi jólétet, biztonságot adjon, éslegyen jó fizikuma, és legyen megbízható, és legyen gyengéd, jó apa, és legyen jó genetikai állománya, és magas státuszra. A szemfényvesztő férfiak értenek hozzá, hogy csak az egyikre fókuszáljanak a sok dolog közül: a jólétre, vagy a jó fizikumra, vagy a megbízhatóságra, vagy a jó apaságra, vagy a jó genetikai állományra, vagy a magas státuszra. Egy az egész, az összes helyett, pars pro toto alapon így juthat szexuális partnerhez olyan férfi is, aki nem alkalmas családfőnek. A biztonságot jelentő gazdagság például önmagában is csak egy mozzanat a sok közül, ennek is csak egyik jele a drága autó, mégis lehet sikeres stratégia, ha az aranyifjak minden pénzüket a drága autójukra költik. Az is beválhat, hogy a férfi ugyan nincstelen, ám nagyon figyelmes és gyengéd. Kérdés, miért ülnek fel a nők ezeknek a trükköknek? Egyfelől azért, mert gondolkodásuk inkább tematizáló: saját közegükben sokat és redundáns módon képesek beszélgetni a csodás sportkocsiról, amivel a pasi érkezett. Van azonban egy sokkal mélyebb oka is ennek a hiszékenységnek: míg a nők fiatal korukban szülőképesek, addig a férfiak erejük teljében, később lesznek alkalmasak igazi családfőnek. A fiatal nőknek tehát a jövendőbeli domináns hímet kell kiválasztani, hiszen egyébként mire az utód felnő, az apja már reménytelenül kiöregszik, éppen akkor kerül ki a hatalmi pozícióból, amikor arra gyermekének a legnagyobb szüksége lenne. A nők fizetik meg tehát annak az árát, hogy gyermekeink olyan lassan kerülnek felnőtt sorba. Ez a tény a nőre tolja azt a felelősséget, hogy minél hamarabb, minél kevesebb tényre támaszkodva megítélje a férfi alkalmasságát. Mert ha késlekedik, ha biztosra akar menni, akkor megelőzik. Ezért szaladnak bele a nők olyan éretlen férfiakba, akik fitogtatják erejüket, hatalmukat, gyakran okoznak fájdalmat nőknek. Ennek ma különösen nagy a veszélye, mert a társadalmi mobilitás miatt a nukleáris család egyre kevésbé tudja a férfit arra felkészíteni, hogy maradjon benne a helyzetben, amíg benő a feje lágya és alkalmas lesz családfőnek.
Az éretlen férfiak bizony könnyen továbbállnak gyermek születése utáni krízis időszakban. Ilyenkor ugyanis a nő, mint anya, rendkívül erős koalícióba kerül gyermekével. Elszigetelődik férjétől. A férfit kevéssé vigasztalja, hogy nem csak tőle, az egész világtól távol kerül az ifjú anya. Sőt! Ez olaj a tűzre, mert elszigetelt helyzetében az anya az apára próbálja átvinni azt a sajátos női kommunikációs viszonyt, aminek a szülés előtt részese volt. Ezt a gondolkodás- és beszédmódot a férfi csak rövid ideig és nehezen fogadja el, miközben egyre ingerültebb lesz saját szexuális szükségletei miatt, a tesztoszteron-adrenalin koktél hatására. A nő szexualitását sokkal inkább az oxitocin, az érintés hormonja határozza meg. Ez teremti meg a bizalmat, ami a szexhez szükséges, ez kell az orgazmushoz, az oxitocin idézi elő a szülés alatt a méhösszehúzódásokat, az oxitocin hatására indul el a tejmirigyek belövellése. Míg tehát a nő alapjában a bizalomra építi párkapcsolatát, addig a gyerek születése után éppen egy bizalmi válságba kerül, amely egyre inkább elmélyül az érintés, a szexualitás hiányában. Ilyenkor a nő rádöbbenhet, hogy olyan jelek alapján adott bizalmat, amelyek szemfényvesztés áldozatává tették. Különösen veszélyes, ha ez a belátás egy női kommunikációs térben születik meg, amelyben a problémákból inkább konfliktusok kerekednek. Szerencsére az is gyakori, hogy a férfi a krízis időszakában sokat érik, fejlődik, így megvan az esély, hogy a problémát feladatokra bontó párkapcsolati együttműködést alakítson ki a pár.
Akárcsak a férfiaknak, a nőknek is igényük van szemlélődő gondolkodásra, de ennek terepe kevésbé a vadászles magánya, sokkal inkább a csevegő társaságban szükségszerű beszédhelyzet-megvonás. A szemlélődés a nőknél gyakran kötődik könnyed tevékenységhez, matatáshoz is, például kötögetés, babfejtés, fésülködés. Ilyenkor a nő közben figyel, de a férfi könnyen félreértheti őt, és azt hiszi, a nő kevéssé vagy semennyire sem figyel rá.

Az EFOESZ kiadványában megjelent, egyszerűsített változat:

A nő lelke

Most régről mesélek neked.
Abból az időből mesélek, amikor még kevés ember élt a földön.
Régen az állatokat a férfiak fogták el.
A férfiak vadászatkor csendben várták a vadállatot, majd könnyedén szökellve üldözték, amíg kifulladt.
A nők otthon maradtak, bogyókat, gyümölcsöket szedtek.
Sokat gyalogoltak gyümölcsöt keresve.
A nők útközben beszélgettek.
A beszélgetés segítette a nőket, mert nem távolodtak el egymástól.
A nők nevelték otthon a gyermeket.
A beszélgetésben mondták el gyermekük állapotát.
A nők beszélgetéssel jelezték egymásnak, hogy figyelnek egymásra.
A vitákat a nők megbeszélték.
A vitában sok nő vett részt.
A nők vitái sokáig tartottak, sokat beszéltek.
Sok idővel később nagy nyájak adtak sok állatot.
Szántóföldek hoztak bő termést.
Gyárak épültek.
Az emberek mindent megtermeltek.
A férfiak közül néhányan hatalmat szereztek, nNéhány férfi például király vagy császár lett.
Az uralkodók a nőket elnyomták.
A beszélgetés nem volt fontos.
A mi életünkben ismét fontos a beszélgetés.
A beszélgetés a közösséget erősíti.
A beszélgetést segíti a média és Magyarország államformája.
Magyarország köztársaság.
A köztársaságban mindenki elmondhatja a véleményét.
A köztársaságban fontos a beszélgetés.
A beszélgetés vagy csevegés sokszor hírérték nélküli.
Például a beszélgetés lehet üres locsogás.
Egy botrány újra és újra megjelenik.
A nő és a férfi között probléma, hogy a nő szeretne beszélgetni a botrányról, a férfi nem szeretne beszélni a botrányról.
A férfi és a nő közötti különbség, hogy a nő szeret beszélgetni a problémáról, a férfi nem szeret beszélgetni a problémáról.
A férfi a problémát feladatnak látja.
A nők a probléma vitáját a közösség erősítőjének gondolják.
A férfiak a probléma vitáját a közösség bomlasztójának gondolják.
A férfiak együtt mennek valamit csinálni.
A nők szeretnek otthon maradni.
A nők otthon szeretnek már szervezkedve dolgozni.
A nők ma már a férfiakhoz hasonló munkát végeznek.
Nők is vezetnek céget vagy gyárat.
Nők is részt vesznek tárgyaláson.
A nők mégis a férjüktől várják a nagyobb fizetést.
A nők nem szeretik, hogy a családjukban valakinek rossz legyen.
A nők nem érzik meg a veszélyt, mert a betolakodót is beszéddel próbálják meggyőzni.
A nők ezért lesznek sokszor áldozatok.
Áldozatnak hívják, akit bántanak, megvernek.
A nők jobban viselik a békétlenséget.
A gyermeksírást tudják csitítani.
A nő a párkapcsolatban jobban viseli a vitát.
A nő a férjét sokat képes szidni.
A férfit ez dühíti.
A nő tudja, hogy a férfi dühében sem veri meg a nőt.
A nő tovább vitatkozik.
A férfiben a düh túl sok lesz.
A férfi hirtelen és heves lesz.
Akár megüti a nőt.
A férfi féltékeny lehet, mert a feleségét más férfi meg akarja szerezni.
A féltékenységet sokszor a nő beszélgetése indítja el.
A nők szeretnék ismerőseiket összetartani beszélgetéssel.
A férfi számára ez félreérthető.
A nőnek a nemi szerve rejtett.
A nőkön nehezen látszik, hogy mikor tudna gyermeket szülni.
A férfi bizonytalan, hogy mikor kezdeményezhet szexuális kapcsolatot a nővel.
Például a nő peteéréskor párzási illatot áraszt.
A párzási illat olyan illat, ami jelzi a férfinak, hogy a nő termékeny.
A nő a havi ciklusa során mindig egy ideig termékeny.
A nő havi ciklusa megtalálható a nő teste című fejezetben.
Közben beszédben elutasítja a férfit.
A férfi összezavarodik, hogy most szeretkezzen a nővel vagy sem.
A férfi próbál biztos jeleket keresni a nőnél.
Például a mell és a csípő aránya változik a nőknél.
A hosszú combú nőkről a férfiak azt gondolják, hogy könnyedén szökellő gyerekeket szül majd.
A nők csalnak, példáulm magas sarkú cipőt hordanak.
A nő a férfitól azt várja, hogy biztonságot adjon neki, egészséges legyen.
Ez a férfi jó családfő.
Ez a férfi tiszteli és szereti a nőt.
Néhány férfi csal, hogy jó családfőnek látsszon.
Például drága autója van, de nem egészséges.
Vagy egészséges, de nem figyel a nőre.
Ezek a férfiak csak nőt akarnak szerezni maguknak.
Ők éretlen férfiak.
A nő kénytelen éretlen férfit választani, bízva abban, hogy beérik, mire megszületik a gyerek.
Amikor a nő gyereket szül, erős kapcsolata lesz a gyermekkel.
Ha a férfi nem érik családfővé, zavarja, hogy a gyermek fontosabb.
Sajnos ilyenkor felbomlik a család.
A férfi elhagyja a családját.
A nő felelőssége, hogy jó férfit válasszon párjának.
A jó férfi, jó családfő.
A jó családfő vigyáz a családjára.
A jó családfő fel tudja nevelni a gyermekét.
A gyermek nevelésekor a nő szereti megbeszélni tapasztalatait.
A férfi szeret csendben lenni, keveset beszélni.
A nő az érintést szereti, a meghittséget.
A férfi a szexualitást szereti.
A gyermek nevelésekor az érintés és a szexualitás hiánya bajt okoz a párkapcsolatban.
A férfi és a nő nem kapja meg, amit szeret.
Válság lesz a kapcsolatban.
Meg kell találni az összhangot.

Nagyszerű nők, gyönyörű férfiak?

Felcserélt szerepek

Kata a legszebb nő, aki valaha járt nálunk. Kiderült meghökkentő szépségére az sem vet árnyékot, hogy sokat költöttek rá a férjével. Józsi finanszírozta ugyanis azt a négy műtétet, amivel szinte tökéletes lett megjelenése.
– Hálásnak kellene lennem, mégis rossz felesége vagyok. Megcsalom.
– Kivel?
– Nagyjából fűvel, fával.
– ?
– Egyszercsak rámjön, olyankor felszedek egy pasit, és lefekszem vele. Sokszor nem is jó.
– A férjével?
– Vele rendben van. Gyengéd, figyelmes, jó szerető.
– Amúgy?
– Jó apa, fontos számára a család, a vállalkozását is képes annyira kézben tartani, hogy jómódban éljünk, mégis sok ideje maradjon ránk.
– Önt elfogadja?
– Szeret. Támogat a tanulásban, vágyaimban, még a műtéteket is…
– Azok neki is érdekében álltak.
– Van fényképe róla?
– Persze.
A képen kedves, joviális férfi. Jól öltözött, mosolygós.
Kezdtük sejteni, hogy Kati egészen ritka példány. Mintha egy rég ellopott kép került volna elő hirtelen a bolhapiacon.
– A pasikról?
– Nem érdemes. Izomagyak. Kigyúrtak, és széles az állkapcsuk.
– Utoljára mikor volt, hogy felszedett egy pasit?
– Mielőtt bejelentkeztem. Múlt héten, vasárnap.
– Azelőtt?
Sokat keresgélt emlékezetében, és nagyjából egy évre visszamenőleg összeszedte csalfasága kalendáriumát. Mert az egy dolog, hogy „csak úgy rájött” de olyankor meg kellett szerveznie, hogy a divatos elővárosból beutazzon Budapestre, valamilyen ürüggyel ott töltsön egy egész délutánt, sokszor az éjszakába csúszva. Nagyon vigyázva, nehogy megtudja a férje.
Éreztük, jöhet a kulcskérdés.
– Megjött már a menstruációja?
– A napokban várom. Hogyhogy?
Elmagyaráztuk neki, hogy olyan eset, akiről ilyen vegytisztán még csak a szakirodalomban olvastunk. A vizsgálatot több száz nővel végezték. Minden nap megkérték, üljenek le a számítógép elé, és egy arckép rekonstruáló programmal alakítsák úgy egy férfi képét, ahogyan a legszimpatikusabb nekik. Megmérték a napi testhőmérsékletüket és a hormonszintjüket is. Azt tapasztalták, minél inkább közeledik a peteérés időpontja, annál markánsabbra, annál macsósabbra veszik a lányok az amúgy inkább szelíd arcot. Sokszor maguk is megriadtak, és azon morfondíroztak, miért tetszik nekik hirtelen egy ilyen pofa, akitől semmi jóra nem számíthatnak…
A válasz: azért, mert jó géneket akarnak. A peteérés idején felülkerekedik az ősibb evolúciós program, amely a gének minőségét tartja fontosabbnak. Olyan férfi kell, akiről sugárzik a fittség. Izmos, markáns, győztes.
Máskor inkább a mi új, emberi programunk érvényesül: jó apa, jó társ kell, akire hosszú távon lehet számítani, azaz megnöveli annak valószínűségét, hogy az utód eléri az ivarérett kort és továbbviszi a géneket.
Hát ezért van, hogy Katára időnként „rájön”.
– A gyerekek a férjétől vannak?
– Nagyon félek egy apaságvizsgálattól.

Jogosan. A leírt arcvizsgálatot ugyanis azért végezték a kutatók, mert nagyon nagy különbséget mutatott az a statisztika, amely a „félrelépéseket” tartja számon, és az, amely a más apától született gyerekeket tartja nyilván. Váratlanul sokszor fordul ugyanis elő, hogy tisztes családapák döbbenetére valamilyen genetikai vizsgálatnál kiderül, nem is övé a gyerekei, sőt, mindketten, mindhárman, mind a négyén! Más-más apától származnak. A becslés szerint minden tizedik USA gyermek fogant félrelépés alkalmával – más felmérések alapján legfeljebb minden negyven-negyvenötödik lehetne „kakukkfióka”.
A különbség oka, éppen abban rejlik, hogy a hűtlen asszonyok alaposan és gondosan megválasztják félrelépésük időpontját. Akkor „jön rájuk” amikor a legnagyobb valószínűséggel meg is fogannak.
A férfiak oldaláról nézve: mégiscsak jó stratégia fészekről fészekre szállni, lesipuskásként várni az alkalmat, mert ha bejön, akkor nagyon bejön. Míg a tisztes családanyák többnyire csak furcsállva nézik a fölényeskedő izomagyakat, egy bizonyos időszakban nagyon is el tudják őket fogadni.

Családi ízek és aromák

Egy közösen elköltött ebéd vagy vacsora illat-íz-aroma élménye erősebb közösségi hatással van az egy asztalnál ülőkre, mint akár egy különlegesen megkapó látványélmény, amit együtt élnek át. Emellett még számtalan pozitív hatása van a közös étkezéseknek, mégis, egyre kevesebb család eszik együtt, ráadásul sokan tévéznek közben.

Tény, hogy az utóbbi években egyre kevesebbet étkezünk együtt szeretteinkkel. Ez a világszerte megfigyelhető tendencia mindenképpen arra inspirálja a cégeket, hogy kutatásokat végezzenek az okokról és a hatásokról. Legutóbb az egyik nagy élelmiszermárka végezetett el egy nemzetközi vizsgálatot. A „Minden közös étkezés egy lehetőség…” kutatás olykor meglepő eredményeket hozott, ugyanakkor már létező megállapításokat is alátámasztott. Például eléggé meglepő volt, hogy az étkezés milyen pozitív szerepet játszik abban, hogy változtassunk rossz időbeosztásunkon.

Munkamániásak vagyunk

Figyelemre méltó adatok születtek, amikor arról kérdezték az embereket, hogy mi a legfőbb oka annak, hogy egyre kevesebbet étkezünk együtt. A legtöbben azt válaszolták, hogy a „hosszú munkaidő” az oka, de nagy számban hivatkoztak a megkérdezettek az „eltérő időbeosztásra”, vagy az „időhiányra” is. Azonban az is kiderült a kutatásból, hogy a többség ennek ellenére igenis fontosnak tartja a közös étkezéseket. Például azért is, mert úgy tartjuk, a rendszeresen együtt étkezőknek jobb a párkapcsolata, kevesebbet veszekednek, szebb a szerelmi életük, és még több barátjuk is van.

Egy másik kutatás azt is feltárta, hogy mi magyarok munkamániásak vagyunk. Sokan még szabadidejükben is kénytelenek dolgozni. Ezért aztán nem meglepő, hogy manapság a szabadidő, így a családdal eltöltött idő is felértékelődik, többet ér a pénznél, a megszerezhető javaknál.

Néma vacsorák

A mostani vizsgálódás azt is kimutatta, hogy minden tizedik magyar nem beszélget a közös étkezések alatt. Akik viszont igen, azoknál a legnépszerűbb téma a család, de az aktív emberek szívesen beszélgetnek a munkáról is. A magyarok túlnyomórészt a gyermekek problémáit vitatják meg az asztalnál, míg a napi hírek, a szabadság és a vallás kevéssé kerülnek szóba. De az ételekről és a főzésről sem szoktunk beszélgetni.

A száraz adatok mögött érdemes meglátni, hogy mindez milyen hatással van a mindennapjainkra, illetve, hogy egyáltalán baj-e, ha nem beszélgetünk evés közben.
– Vegyünk egy egyszerű példát – javasolja Baktay Miklós párkapcsolati terapeuta. – Teljesítményorientált, munkamániás világunkban manapság egy átlagember agyának körülbelül 45 percre van szüksége ahhoz, hogy a munkából hazatérve „átálljon” a családi életre. Az autóban eltöltött idő aligha rövidíti ezt le, hiszen ilyenkor ömlik ránk a rádióból információhalmaz, aminek kevés Vacsoraköze van a családhoz. Mondjuk a feleség egész nap otthon van a pici gyerekkel, és alig várja, hogy végre hazaérjen a férje. Szíve szerint egyből rázúdítaná az otthoni történéseket, megbeszélné a teendőket, a hétvégi programot, és minden családdal kapcsolatos fejleményt. Csakhogy a férjnek előbb erre még „agyilag” fel kell készülnie. Mi történik? Apuka leül vacsorázni, és némán eszik. Magába fordulva falatozik, emésztget, bambul. A rágás és a nyelés monotóniája és a nyomukban keletkező apró transzok lassacskán segítik kimeditálni magából a munkát. Ha Anyuka kezdeti csalódottsága eközben dühre vált, mire férje valóban „haza érkezik” ő kerül távol. Pedig elég csupán időt hagyni a munkából érkezőnek, hogy az átálljon családi üzemmódra. – fogalmaz a terapeuta.

A képernyő bűvkörében

Önmagában a csendes étkezésekkel tehát nincs is gond, ha közben élvezzük egymás közelségét, az ízeket, illatokat. A meghitt csend jó dolog, és a némaság nem feltétlenül jelez párkapcsolati problémát.

Az viszont nem előnyös, hogy a megkérdezettek közel egynegyede félszemmel a képernyőt lesi, ahelyett, hogy teljességgel átadná magát az evés élvezetének, a család közelségének. Ezt a negatív folyamatot jelzi az az adat, hogy öt évvel ezelőtt még sokkal kevésbé volt jellemző a vacsora közbeni tévézés. Mi a megoldás? Egyszerűen ki kell kapcsolni a készüléket legalább az étkezés idejére.

Pedig mi magyarok is úgy gondoljuk, hogy a közösen eltöltött étkezések jó hatással van az életünkre. Azok, akik rendszeresen együtt étkeznek, többet beszélgetnek, egészségesebbek az étkezési szokásaik, és a kapcsolataik is olajozottabban működnek. Akik magasabb szintű jólétben élnek úgy tartják, hogy a rendszeres közös étkezések hatására az emberek barátságosabbak lesznek.

Gyermekeink boldogsága

Sőt! A felmérésben adott válaszok alapján kiderült, többségünk azt is gondolja, hogy a rendszeres közös étkezések hozzájárulnak gyermekeink nyugodt, örömtelibb életéhez. Leginkább azok értenek ezzel egyet, akik gyakran a családjukkal együtt étkeznek, és azok, akik jómódban élnek. Úgy vélik, hogy azok a gyermekek, akik rendszeresen a családjuk körében ülnek a terített asztalnál, boldogabbak, kulturáltabban viselkednek, egészségesebbek, fejlettebb beszédkészségük van, és nem utolsó sorban, jobb jegyeket kapnak az iskolában. Összességében tehát előnyösebb adottságokkal és esélyekkel indulnak az életben azoknál a társaiknál, akik kizárólag a menzán esznek meleg ételt, vagy még ott sem.

Dressmann Dóra