A test és a lélek átszabása

Szépségfasizmus

Irén azzal állított be hozzánk, hogy az utóbbi fél évben 12 kilót hízott.
– Azóta egyfolytában csak dagadok, amióta elkezdtem dolgozni. Előtte, amíg fél éven át munkát kerestem, egészen jól tartottam a súlyomat. Pedig állítólag a szorongás miatt zabálnak a legtöbben.
– Így gyűjtenek tudattalanul tartalékot a nehéz időkre.
– Bizonyára – von vállat Irén. – Egyébként én most is szorongok rendesen, mert egyetlen elődöm sem bírta fél évnél tovább.
– Akkor ön már a határon van.
– Meglehet – von vállat Irén – ezért jöttem.
– Mit lehet tudni az elődeiről?
– Vagy szeretői lettek a főnökömnek, így terhet jelentettek neki, vagy elkerülték a szereposztó kanapét, ezért megdühödött rájuk.
– A szex volt a fókuszban.
– Úgy tűnik – von vállat Irén. – Ez így van rendjén.
– És az Ön esetében?
– Nem tetszem neki.
– Kezdettől?
– Kezdetben tett egy két tétova kísérletet, azután már úgy megtehénesedtem, hogy végképp elment a kedve tőlem. Meg is értem.

Még egy kicsit dolgoztunk Irénnel, azután megfogalmaztuk hízásának okát: önvédelmi hájat növesztett. Védőburkot.

Esete gyakoribb, mint gondolnánk. Sok asszony védekezik így férje zaklatása ellen, a túlságos munkahelyi nyomás ellen, vagy éppen a címlapok véznaság-terrorja ellen. Vagy egyszerűen az ellen, hogy beálljon gyúrók és fogyózók egyre agresszívabb táborába, amely kollektív bűntudatot kelt mindazokban, akik nem hajlandóak alávetni magukat a globálisan egyetlen helyes életmódnak, értékrendnek.
Mert az igaz, hogy soha ennyien nem törekedtek tudatosan egészséges életmódra, de az is igaz, hogy soha ennyien nem vallottak kudarcot ezzel a törekvéssel. Annyira a kilók körül forog a világ, hogy azok egyre gátlástalanabbul szaporodnak.
Logikus. Ha egyszer azt sugallja a címlaplány, én vagyok az etalon, hozzám képest csak kövér lehetsz, akkor ezt tudattalanul úgy értelmezem: kövér vagyok. Ha pedig kövér vagyok, akkor már mindegy: az vagyok akár öt kilóval nyomok többet az etalonnál, akár ötvennel.

A hozzánk fordulóknál azt figyeltük meg: minél közelebb van valaki a társadalom által ideálisnak tartott enyhén alultáplált állapothoz, arányosan annál elégedetlenebb magával. Aki tehát öt kilóval érzi magát súlyosabbnak a címlaplánynál, nem tízszer annyira elégedett, mint az, aki ötven kilóval véli magát többnek. Nagyjából ugyanannyira foglalkoztatja a túlsúly dolog. Nagyon keskeny tehát a tűréshatár. Elég egy rövidke kiengedés és máris ott találjuk magunkat az alsóbbrendűek táborában. Így aztán azok is szoronganak, akiknek egyelőre sikerül megfelelni a címlapok elvárásainak. Márpedig Iréntől is tudhatjuk: a szorongás miatt zabálnak a legtöbben.

Nők, karrier, férfiak

Van-e élet a földön a munkaidőn túl?

Máté akkor jelentkezett be hozzánk, amikor a következő SMS-t kapta Diánától: „Szombaton egészségügyi szex nálam, negyed háromkor.”
– Az első gondolatom az volt, küldök neki egy vibrátort. Negyed háromkor becsenget nála egy taxis: egészségügyi csomagot hoztam…– sírta el magát Máté.
Kiderült, fülig szerelmes Dianába, aki viszont női macsó. Hűségről, kötődésről, közös jövőről hallani sem akar. Elege van belőle. Harminchat éves, tizennégy esztendőt töltött „egy házasság rabságában”, ahogy fogalmaz. Igaz, amíg otthon volt a két gyerekkel, elvégezte a jogot, jogász férje segítségével megkapta egy Rt felszámolási munkáját tokkal, vonóval. Befutott. A gyerekek rendes iskolába járnak, Marcsi pótnagyi különórákra hordja őket és gondjukat viseli. Diána pedig úgy döntött, élni kezd. Felszámolta a házasságát. Olyan kőkeményen, mint az Rt-t.
A gyerekeket leküldte a Balatonra Marcsival. Bérelt egy kis lakást a férjének, aztán péntek reggel 6-kor beengedte a rózsadombi házba a csapatát. Elvették a kábán ébredező férj telefonját, kocsikulcsát, majd szépen gyöngéden átköltöztették a bérelt lakásba. Közben Diána lekopasztotta a bankszámlákat.
A hivatalos verzió szerint a férje bántalmazta, majd önként elhagyta a közös otthont és Diána így biztosította a megélhetését.
Máténak azt mondta egy spangli után:
– Gengszterrel gengszter módra kell bánni. Ez egy szar állat.
Máté pedig már csak azért sem mert neki vibrátort küldeni, mert félt tőle.
– Azt élem meg, ami régen csak nőkel történhetett meg. A testem eszköz Diána kielégüléséhez, ki vagyok szolgáltatva neki, mert gátlástalanul kirúgat, megvan hozzá a hatalma, és azt is világossá tette, hogy megveret, ha engedetlen vagyok.

Diána esete egyre gyakrabban fordul elő: a pénz, hatalom és kapcsolatok birtokába kerülő nők jobb híján azokat a magatartásmintákat veszik át, amiket a férfiaktól látnak.
Látszólag tehetik, mert csak egy területen számítanak a biológiai különbségek: a férfiak kevésbé kényszeríthetők a szexre, egyes vélemények szerint megerőszakolni sem lehet egy férfit. Ez volt Máté egyik komoly gondja:
– Szorongok, mit tudok produkálni, ha jelenésem lesz szombaton negyed háromkor. Pedig amúgy meg vagyok őrülve a nőért. Ez a Stockholm-szindróma lehet.
Van azonban mélyebb oka is Diána gátlástalan ámokfutásának. Tekintve, hogy a nők természetük, testfelépítésük, hormonszintük szerint kevésbé agresszívak, kevesebb a velük született és a tanult gátlás is.
Konrad Lorenz példázata jól rávilágít erre: ha két galambot összezárunk egy kalitkában, azzal szörnyű kínhalálra ítéljük őket, mert rövidke karmukkal, tömpe csőrükkel csak felületi sérüléseket ejtenek a másikon, viszont addig kopasztják, csipkedik egymást, míg mindketten elpusztulnak.
Egészen más a helyzet a ragadozókkal. Nekik vannak fegyvereik, de ennek megfelelően „etikájuk” is, azaz vannak agresszió csillapító viselkedésmintáik. Mindannyian láttunk már kutyát megadó pózban: elfekszik, és torkát kínálja fel. Hamarosan kipusztulna a faj, ha a győztes ilyenkor átharapná a vesztes gégéjét, nyaki ütőerét. Vele született gátlás akadályozza meg ebben.
Mint ahogy az ember is nehezebben gyilkol meg foggal-körömmel egy kisgyereket, mint távcsöves puskával egy álcaruhás katonát.
Diána és társai szempontjából teljesen mindegy, velünk született magatartásmódról van-e szó, vagy tanultról.
Velük született gátlásuk nyilván kevésbé van, mint a férfiaknak. Tanult magatartásmód is alig áll rendelkezésükre, hiszen a nevelődés során azért még mindig megvannak a lány és a fiú szerepek. A lányoknak inkább illik vihogni, pusmogni, és magukat illegetni, mint lenyomni egymást. Következésképpen felereszteni sem tanulják meg, azt, akit lenyomnak, sőt, egyáltalán nem tudják, mit kezdjenek azzal, akit padlóra küldenek. Ezért képesek nagyon messzire ragadtatni magukat. Sokszor ezért nem jelent számukra megálljt a tehetetlenül földön heverő ellenfél.