Nagycsaládosok és kortárs közösség felé forduló gyermekek

Legközelebb a nyilvánosság előtt:

Január 20-án 10 órakor Mosonmagyaróvár, Szent István király út 140
Fehér Ló Közösségi Ház
A Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete szervezésében

Fókuszban: a kortárs közösség felé forduló gyermekek

Előzmények:

A párkapcsolati terápia során modelleket használunk. Olyan modelleket, amelyről tudjuk, segítenek a közös identitás, az együttműködés és a feltétlen elköteleződés kialakításában.

Sajnos a párok előtt többnyire olyan modellek jelennek meg, amelyek repedést keltenek a közös identitáson, erodálják az együttműködést és a feltétlen elköteleződést más személyre helyezik át, például ügyvédre, jóbarátra terapeutára.

Ezért tartjuk nagy adománynak, hogy együttműködhetünk a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesületével a Védőháló a családokért program jóvoltából.

Több olyan modellt kaptunk tőlünk, amelyek nem csupán a terápia során hasznosak, ezért megérdemlik, hogy közreadjuk őket.

Itt van mindjárt egy tizenegy gyermekes család. A szülők, Élő Dorottya és Papp György vállaltak egy közönség előtti beszélgetést. Hamarosan közre fogjuk adni a felvételt, itt azt a modellt emeljük ki, amely sok család számára óriási segítség. Számunkra is. Ugyanis mi a terápián többnyire egy-, két, maximum három gyermekes szülőtársakkal találkozunk. Dorottya és Gyuri elmondták: megértik, hogy bajban vannak ezek a szülőtársak, a rendszer ugyanis a negyedik gyermeknél kezd igazán működni. Addig nekik is nehéz volt. Dorottya máig az élmény elevenségével, az öröm boldog mosolyával meséli, milyen volt, amikor hazatért a negyedik kisbabájukkal. Az élmény a következő hét szüléssel egyre erősödött.

Úgy örültünk ennek a történetnek, mint a fizikusok, ha valami olyan részecskére, jelenségre bukkannak, amit elméletileg már megjósoltak. Hiszen a rendszerszemléletű evolúciós pszichológia gondolati kerete, amit praxisunk során kidolgoztunk és használunk, bizony rákérdez: hogyan lehetett ez abban a kétmillió éveben, amikor az evolúció kialakította veleszületett viselkedésmódjainkat? Logikus, hogy a gyakori mozgásra szorított édesanyák csak egy gyereket tudtak cipelni, ezért a másodszülött nagyjából akkor jöhetett, amikor az első négy éves körül volt. A harmadik születésekor a legidősebb nyolc éves körül járt, a negyedik testvér világra jöttekor pedig nagyjából tizenkét éves korba ért.

Azt jól tudjuk, hogy a gyerekek ma is egyre felelősségteljesebbé válnak úgy hét-nyolc éves koruk táján, kiskamasz korukban pedig kifejezetten örülnek a „cuki” babáknak. A legidősebb testvér tehát évmilliók óta úgy van programozva, hogy felelősen, gyengéden gondoskodjék negyedikként született kistestvéréről, mire az – nagyjából két éves korában – elkezd távolodni édesanyjától. (A kortárs közösség szerepének részletezése messzire vinne, de fontosságára azért itt is utalunk.)

Dorottya és Gyuri a Szentlélekre hagyatkozva továbbmentek háromnál, és megkapták a segítséget.

És jött a segítség másoktól is.

– Természetesen! – vághatnánk rá, hiszen egy négy gyermekes családnak legtöbben szívesen segítenek. Csakhogy addig más ám a dolog szokványa!

A lagziban egykor oly felhőtlenül ünneplő barátok és rokonság bizony könnyen hangolódik az ifjú pár bontakozó közös identitása ellen. Igen, gyakran fordul elő, hogy önfejűek. Aztán a „csak mi ketten!” felkiáltással csak egymásban bízva jól befürödnek a használt autóval, a dohos lakással, a „jövedelmező” befektetéssel. Jó esetben szeretteik vigasztalják őket, szimpátiát éreznek, szüleik, barátaik, munkatársaik melléjük állnak. Mert – akárcsak a kicsi gyermek – a közös identitás is pátyolgatásra szorul.

Csakhogy a társas dimenzió, a rokoni és baráti kör bizony csak egy ideig toleráns, azután viszont megbotránkozik az újonnan született közös személyiség rátartiságán, hálátlanságán, elfordulásán. Bár a pár tagjai csak a közös identitásukat erősítik, csak egymás felé fordulnak, a környezet ezt sokszor másként észleli. Ezért örvendezik, ha valamelyik fél kibontakozik ebből az nagy összeborulásból, hiszen akkor feléjük tesznek egy fordulatot. Ha lazul az új közös identitás, remény van a régi kapcsolatok megerősödésére. Ez akkor is így van, ha megelégszünk az eredeti jószándék tételezésével és nem minősítjük a történéseket féltékenységnek, irigységnek vagy kárörvendésnek.

A gyermek születése gyakran még szorosabbá teszi a szülőtársak szövetségét, akik még inkább zárnak a környezet irányába. Ez csak erősödik a második, harmadik gyereknél. Aztán a negyediknél valami a környezetben is átfordul. Elkezdik támogatni a családot, így annak tartó boltívét, a szülőtársak párkapcsolatát. Dorottya és Gyuri derűsen számoltak be arról, hogy jótékony támogatóik gyakran hozzásegítik őket közös élményt hozó kettesben eltöltött alkalmakhoz.

A legtöbb párkapcsolatot azonban már egyetlen gyerek is erodálja. Ilyenkor inkább csak a repedést erősíti a közösség, pedig inkább az lenne a dolga, hogy összetartsa, egymás felé segítse a párokat. Erre egészen addig nem ismertünk példát, míg az egyik találkozóra el nem jött Zoltán atya.

Ő mesélt a házasságbörtönről, ami három évszázadon át működött Berethalmon. Fellelkesültünk. Tünde segítségével kiderítettük, hogyan lehet eljutni oda. Húsvétkor ott leszünk! Alaposan körüljárjuk a helyszínt és a kérdést, azután megpróbáljuk itthon is modellezni.

Az igazi nagy keret persze akkor sem az a közösség lesz, amely börtönbe veti renitens tagjait, hanem az, amely csendesen segíti a családokat. Megértéssel támogatja őket. A Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesület értő támogatást ad. Ha kell, kenyeret, ha kell, több tonna más élelmet nyújt a családoknak.

Mi abban tudunk segíteni, hogy megértéssel támogatunk. Segítünk megérteni azokat a folyamatokat, amelyek egy család, egy közösség rendszerében mennek végbe. Ezekhez ugyanis egészen más megközelítésre van szükség, mint az egyénekhez. A megértést, az aha élményt jelzi vissza nagy örömünkre egy élet biztos tapasztalati talaján állva az orvos házaspár Dr. Smodics Katalin és Dr. Cseh Sándor. Végtelen jó érzés, ahogy rezonálnak, örvendeznek egy új felvetés adta gondolati lehetőségeknek. Ők azok, akik egész életen át megőrizték a tudós szellemet.

A megértés és az elfogadás közötti hidat pedig az Orbán család mutatja. Számunkra ők a megértő elfogadás, a feltétlen alázat modelljét jelentik. Minden pillanatát élvezzük, figyeljük annak a határozott és szeretetteljes munkának, amit nálunk látunk a közösség köreiben.

Szabadjon idéznünk Orbán Józsefné Anna levelét:

„Ma csodálatos dolgot mesélt nekem egyik négy gyermekes tagcsaládunk.
Szeptember 30-án Edina és Miklós végighallgatták az összes előadást. Mikor elhagyták a Fehér Ló Közösségi Házat  még mindig a Családi Nap hatása érződött lelkükben. Miklós megkérdezte Edinát. Hogy vagy egészségileg?
Mert amit ma hallottam  és átéltem, közölte Miklós,  azok alapján szeretnék egy ötödik gyereket. Aztán egész hazáig erről beszéltek, és tervezgettek. Edina kért egy kis időt, hogy utánajárjon, találjon olyan szakorvost, akivel megbeszélheti, hogy szabad-e négy császáros szülés után egy ötödiket bevállalni.  Mire hazaértek addigra megbeszélték, hogy elköltöznek falura, vesznek egy jó állapotban lévő parasztházat. Október elsején a hirdetéseket böngészve megtalálták álmaik házát (…) a házat körülölelő telket botanikus kertté varázsolták a volt tulajdonosok. Október 2-án megegyeztek az adás-vételről. Azóta már a lakásukat is sikeresen eladták.
(…) Féltem az egész pályázattól. Végül azzal győztem meg magam,  ha csak egy embernek teszünk jót vele, akkor már megéri foglalkozni vele. Hát már megtaláltam az egy embert és rajta keresztül egy egész családot.
Bevallom elsírtam magam.
Hamarosan újra jelentkezem.
Panni”

 

A nevelés 12 pontja helyett: a gyermekkel élés szempontjai

Hiedelmünk szerint az elmúlt kétmillió évet hordában töltöttük, ebben az időben alakult ki több olyan velünk született magatartásmódok, amelyek máig szerepet játszik viselkedésünkben. Ezek felismerése mindenekelőtt a szülő-gyermek viszonyban jelent áttörést, sokkal nagyobb szerepet engedve a kortárs csoportoknak és mindazoknak, akik figyelmet és gondoskodást adnak a gyermeknek.

PárnacsataA gyermeki örömök virágos kertje az a terület, amelyen azok vannak, akik figyelmet és gondoskodást adnak a gyermeknek. Különösen fontos ez a szemlélet elvált szülők esetében, amikor az új partner szerepe a párkapcsolati terápia keretében nálunk átkereteződik gonosz csábítóból értékes új személlyé a gyermeki örömök virágos kertjében.

A gyermekkel együtt kell lenni. A nevelés saját mintáink megtagadása. A gyermekkel való helyes viselkedés levezethető abból, hogy a gyermek a jelenben él. Megfordítva is igaz: aki képes a jelenben élni, az a gyermeki boldogságot éli meg. Terápiás gyakorlatunkban meglehetősen összemosódik a gyermeki én és a tudattalan, a felnőttség és a felettes én.

  1. A gyerek a jelenben él. Ha jövőbeni vagy múltbéli eseményeket, élményeket idézünk fel vele, akkor az élmény jelenébe éli bele magát. Gyötrő, érthetetlen nosztalgiát érez az emlékek felidézésekor, sajgó fájdalommal gondol egy elveszett játékszerre. Ha a jövőről van szó, jelenként kezdi megélni, a gyötrődve éli meg a várakozást. „Mikor indulunk végre a Balatonra?” – kérdi a legjobb játékból röviden eszmélve. Kerüljük a múlt öncélú emlegetését. Az ünnepek alkalmával tanulja meg a gyerek a múlt kezelését, mert akkor megéli azt a módot, ahogy a múlt jelen lehet a jelenében.
  2. Gondviselő. A gyerek számára az szülő, aki szülői funkcióban van jelen. A gyerek a jelenben él, ezért számára csak zavaró a szülőség múltjáról és jövőjéről beszélni. A gyerek ösztönösen jól választja le a szülő jogi és gazdasági funkcióit a jelenbéliekről. A jelent az elfogadó figyelem és az érintés uralja. Ez adja a biztonságot. Pszichológiailag az a kitüntetett személy a gyermek számára, aki odaforduló figyelemmel vele van. Ha például édesanyja mosogat, szipirtyó néni viszont rá figyel, akkor ő a kitüntetett személy a gyermek számára.
  3. Itt így, ott úgy, amott amúgy. A gyerek a jelenben él, ezért egyszerre csak egy világban van jelen. Máshol, máskor, máshogy viselkedik, az éppen adott körülményeknek megfelelően. Az egészséges ember viselkedése megfelel a körülményeknek. Minél több világban mozog, annál nagyobb a gyermeki örömök virágos kertje. Felesleges dolog attól tartani, hogy „Ott rosszat tanul.” Az adott környezetben tanultakhoz hozzátanulja a környezetet, a kontextust is, amelyben alkalmazhatja a tanultakat.
  4. Tudjuk meg, mi jár a fejében! Amilyen sokszor megdöbbenünk a gyerek egy-egy sajátos meglátásán, lényeglátó bölcsességén, vagy éppen félreértésén, olyan sokszor hisszük hívságosan, hogy tudjuk, mi jár a fejében. Előbb tudjuk meg, mit gondol, és arra támaszkodjunk, ha valamit el akarunk magyarázni. Gondolatai kifürkészésének legnagyobb akadálya, hogy minél közelebb állunk hozzá, annál jobban meg van győződve arról, tudjuk, mit gondol, mi történt illetve történik vele. Ezért nehéz olyan egyszerű dolgokat is elmeséltetni vele, mint például mi volt ebédre. Képtelen a mi fejünkkel gondolkodni, képtelen elképzelni, mit tudunk mi. Amúgy is egyszerűbb azt feltételezni, hogy a hozzá közelebb állók mindent tudnak róla. Úgy tudhatjuk meg, mi jár a fejében, ha hagyjuk távoli ismerősnek, idegen társaságban mesélni. Döbbenetes beszámolókat hallunk majd…
  5. Hiszti. A gyerek csak lassan tanulgatja érzéseit összekötni azok valódi kiváltójával. A tanulási folyamat során gyakran hibázik, még gyakrabban téveszti meg a felnőtteket. (Jelen viselkedését képtelen levezetni a múltból). Ha például másfél órával előbb elfogyasztott egy jó adag cukrot, a zuhanó vércukorszint okozta sokkot a környezetében most jelen lévő aprósággal indokol, például a rózsaszín nyuszi füle nedves lett. A hisztit okozhatja virtuális kiszáradás, kimerültség és sok egyéb. Ha sikerül a valódi okra fókuszálni, a gyereket is átfókuszálni erre és megtanítani, az összefüggésekre. A tanulási folyamat során a gyerek egyre több bonyolult hiszti-ürügyet talál. Egy hétéves kislány például kimerültségében huszonöt évvel előbb elhalt nagypapáját hiányolta.
  6. Büntetés és jutalmazás. A gyerek nagyon lassan alakítja ki viselkedési mintáit a felnőttek viselkedése alapján, mert a felnőtt jövőbeni célokat követ, a gyerek pedig a jelenben él. A szavak minimális hatással vannak (ha a felnőtt vizet prédikál, de bort iszik, a gyermek is bort iszik). A büntetés, vagy a jutalom, amit valamilyen nevelési cél érdekében kilátásba helyezünk, a jelen, a nevelési cél pedig a jövő. A gyermek tehát azon van, hogy a jutalmat azonnal megszerezze, bármi úton. A büntetéstől való szorongása pedig csökkenti teljesítményét. Ha viselkedésváltozást szeretnénk elérni a gyereknél, adjunk megfelelő mintát és örvendezzünk, ha követi. A hagyományos nevelés lényegében abban állt, hogy a felnőttek eltiltották a gyerekeket saját mintázataik követésétől. Például: „Majd akkor dohányozhatsz, ha már felnőtt leszel.” „A puska nem való gyerek kezébe.”
  7. Bezzeg a rosszaság! A kortárscsoport képes azonnal és határozottan változtatni a gyerek viselkedésmintáin. Ez ellentmondani látszik a 2. pontnak, hiszen másik világra is kihatással van a kortárs csoport. Valójában a gyermek saját viselkedésváltozásait viszi át, nem az adott világ normáit. Ha az oviban például megtanul egy káromkodást, aligha fogja óvónéninek szólítani édesanyját. Ha tehát a gyerek viselkedését változtatni szeretnénk, akkor azt a megfelelő kortárs, ill. kortárs csoport segítségével tehetjük. Ezért költenek a szülők egyre többet elit intézményekre. A családi értékrendet, identitást családbeli gyerekek közvetítik, ezért nagyon fontos a családi egység erősítése, még ha a családtagok között jelentős társadalmi különbségek állnak is fenn.
  8. Meglátod, milyen jó lesz! A gyermek idegrendszerét a folyamatos jelen kíméli leginkább. Életének pontos, percre pontos ritmusa nagy biztonságot jelent. Ha egyik eseményt biztosan követ egy másik, folyamatosan a jelenben tud maradni. Ha valami örömteli jövőbeni eseményt helyezünk neki kilátásba, azonnal a jelenbe helyezi, ezáltal az eseményig eltelő idő szenvedve vánszorog a számára, az örömteli jövőbeni esemény árnyékában. Az örvendő gyermek lelkiállapota a flow. A folyamatos jelenben levés. A gyermek örvendő lelkiállapotába kerülő felnőtt flow-t él meg. Azért nem a gyerekeken fedeztük fel a flow-t, mert irántuk más elvárások voltak az öröm megnyilvánulásával kapcsolatban. A boldog kacagás vagy a meglepődés pillanatai. Az elmélyülten örvendő lelkiállapotot csak néhány kiváló gyermekfotós örökítette meg.
  9. A szülő és a párkapcsolat határozottan különválik. Ha szülei a gyerek jelenlétében párként érintik egymást, a gyerek kimarad, felesleges harmadiknak érzi magát. . Emlékezzünk, szülő az, aki szülői funkcióban van jelen. A szülő fogalma a gyermek számára szűkebb jelentéstartalmú, mint a felnőtteknél. Ha például a szülők felelős szülőkként megélhetési dolgokról beszélnek jelenlétében, szorongani fog, mert a megélhetés a jövő. (Szorong a megmásíthatatlan múlttól is. Például Cili cica olyan aranyosan gombolygatta a gombolyagot, de elütötte az autó. A gyerek számára a megismételhető múlt viselhető el: hozd csak be a gombolyagot, hadd játsszon Cilike.) Ha szülei társas dolgokról beszélnek jelenlétében, kirekesztve érzi magát a gyermek. A jelent az elfogadó figyelem és az érintés uralja. Ha ebből a szülőpár egymásnak is juttat, a gyerek kirekesztve érzi magát. Csak ritkán és rövid ideig tartható fenn az a klisé, amelyben mindkét szülő teljes egyetértésben van együtt a gyerekkel. A szülőpár akkor működik jól együtt, ha egyszerre csak egyik szülő van jelen kitüntetett személyként. Például Édesanya mesél, Édesapa visszahúzódva hallgatja. Édesapa várat épít a gyerekkel, Édesanya örvendezve jelen van. A kizárólagosság másik indoka, hogy az anyai és az apai két különböző attitűd, ha együtt vannak jelen, a gyermek lojalitáskonfliktusba kerül.
  10. A tiltás arra fókuszál, amit tilt. A tiltott dolog kerül a fókuszba, a többi pedig leárnyékolódik. Úgy képzeljük el, mint egy színpadot, amelyet egyetlen erős fejfény világít meg. Az, és csak az a figura kerül figyelmünk középpontjába, akire a fény irányul. Lehet ő az ördög, akkor is csak rá tudunk figyelni, ha körülötte angyalok kara táncol kecsesen. Minél erősebb a fény, annál inkább káprázik a szemünk.
  11. A gyerek kegyetlen, önző, dacos – mondjuk mi, felnőttek. A gyerek valójában különböző viselkedésmintázatokat próbál ki. Törekedjünk arra, hogy távol tartsuk ezektől a mintáktól. Mindenképpen sokkal találkozik. Mivel a jelenben él, cselekedetei következményeit aligha látja be. Hogyan kaphat a kegyetlen, önző, dacos gyerek elfogadó figyelmet, érintést? Válasszuk külön a gyereket a viselkedésétől. Kerüljük, hogy identitás elemévé váljon a kegyetlen, önző, dacos magatartásminta. Sokszor elég egy sugalmazás. Például az eltaposott szarvasbogarat megnézzük, próbáljuk összerakni. Ez nagy kreativitást igényel. Másokat is tartsunk vissza attól, hogy gyermekünket negatívan minősítse. A szarvasbogár eltaposása egy történet, ami megtörtént. Az alapos fogmosás, az összeszedett alma a gondosság és szorgosság jele. A gyerek tehát megeshet, hogy kegyetlenül, önzően vagy dacosan viselkedett, de rá, mint gyerekre identitáselemként csak olyasmit mondunk, hogy gondos, szorgalmas, kedves.
  12. Éljünk meg együtt élményeket a gyerekkel. Kapcsolatunk gazdagítását bízzuk a derűben együtt töltött arany pillanatokra. A nevelés felelősségének sötét felhői helyett engedjük a figyelem fényében sütkérezni a gyereket. Legyünk azon, hogy jelenét az elfogadó figyelem és az érintés uralja – bárki is tudja ezt megadni neki. Szülőségünk kitüntetett szerepe mellett örüljünk azoknak, akik elfogadó figyelemmel és érintéssel gazdagítják a gyermeki örömök virágos kertjét.

Hárman is párban

Részlet a Jövőnk Könyve c. kötetből

Kedves Ifjú Szülők!

Barbár invázió! Biztos fölkaptátok a fejeteket. Talán ez az az életszakasz, amikor a legnagyobb különbség van a pár homlokzata és a belső történések között. A barbár invázió Ranschburg Jenő kifejezése, gyönyörű, tartalmasan mély és humoros. Arra utal, hogy a kisbabával megérkezik az életünkbe egy olyan lény, aki ordítva jelzi kívánságait, aki soha meg nem köszön semmit, aki a szó szoros értelmében leszar minket, aki közömbös a mi szükségleteink iránt, ugyanakkor mégis a legnagyobb élményt adja, amit szülő valaha átélhet. A kisbabát nem érdeklik a Ti szükségleteitek, ha igen teljesen hidegen hagyja az autonómia hiányotok vagy a társas igényeitek, amiket pár éve olyan fontosként emlegettünk.

Az új szerep, amibe a kisbaba érkezése beleszippant Benneteket, a szülői szerep. A szülőséget, az anya-apa együttműködést sokan összetévesztik vagy összemossák a párkapcsolattal. Pedig nagyon kevés köze van hozzá, leginkább fordított semmi. Sőt, a szülői szerep eluralkodása könnyen a párkapcsolat erodálódásához vezet, az anya- és apaszerep állandó jelenléte éket ver feleség és férj közé. Igyekezzetek különválasztani a szülőséget és a párkapcsolatot. A szülőségnek egyetlen pozitív párkapcsolati szerepét látjuk, ez a közös élmények elmélyítése. Azoknak az arany pillanatoknak a megélése, ami Titeket, mint párt a kisbabátokhoz köt. Az összes többi kötelesség, felelősség, feladat, teljesítmény. Ezek nem a párkapcsolat részei, ezek a szülőséggel járó kötelmek. Válasszátok le ezeket a felelős helyzeteket a párkapcsolatotokról.

Igen, a kisbaba érkezésével valóban a szülői feladatok kerülnek túlsúlyba, ez rendben is van így, de közben tartsátok szem előtt azt is, mennyire fontos a párkapcsolatotok, a férfi-nő viszonyotok. Ha a párkapcsolat, a család alappillére megrendül, akkor nem lesz, ami a felépítményt megtartsa, és a család összedől. Ezért – bár a gyermek természetesen ezt nem ismeri fel – neki is alapvető érdeke, hogy a Ti párkapcsolatotokat fenntartsátok, gazdagítsátok, azokban az években is törődjetek vele, amikor az élet mindennapjaiban a szülőség dominál. Kötelességetek olyan párkapcsolati élményekről gondoskodni, amik függetlenek a gyermeketektől. Igen, gyönyörködjetek benne, örvendezzetek neki, sőt lessétek meg olyankor, amikor másokkal van, de időről időre igyekezzetek különválasztani kettőtöket és ketten együtt csínyeket elkövetni, játszani, szerepekbe menni, mert ez az igazi párkapcsolat gazdagítás.

A közös élmények tartják fönn a párkapcsolatot. Gondoljatok vissza gimis korotokra, kamaszkorotokra, gondoljatok vissza arra, hogy ki az, aki még megmaradt ebből az időszakból barátként, aki még ott volt a násznépben is. A velük megélt közös élmények modellje alapján éljetek meg Ti is együttes élményeket. Persze, azok csínyek voltak, igen, teljesen fölöslegesek voltak, talán veszélyesek is vagy drágák, esetleg néhány normát is áthágtak vagy szabályokat szegtek, de hát a tudattalan ilyen. És a párkapcsolati kötődés a tudattalan világa, a lelkek összehangolódása, a legmélyebb szálak egymáshoz bogozása, a legmélyebb kötelékek megerősítése. Ezért figyeljetek erre. Szabaduljatok ki kettesben és csináljatok olyasmit, ami amúgy a szülői szerepnek ellentmond.

Talán most válik érthetővé az is, amit annak idején megélhetés dimenzióban történő összehangolódásról mondtunk. Hiszen ezekben az időkben az édesanya nyilvánvalóan a gyerekkel van elfoglalva, nullától huszonnégyig, hétfőtől vasárnapig egyfolytában. Persze ebben kellenek szünetek, ezt most is hangsúlyozzuk, de a lényeg az, hogy nagy eséllyel elkezd a férfi az egyedüli pénzkereső, a családfenntartó szerepbe kerülni. Ezért volt olyan fontos, hogy a házasság első szakaszában feledjétek a küzdelmet, a harcot, mert a kisbabás időszakban a férfi akaratlanul is óriási előnybe kerül a küzdelem és a harc terén. Hiszen nála vannak a hatalom eszközei. Neki van szabad ideje, ő tudja megszervezni külügyminiszterként a család társas dimenzióját. Őnála vannak az anyagi eszközök, neki van mozgásszabadsága. Figyelem! Figyelem! Ilyenkor nagyon könnyen oda alakulhat az asszony, az édesanya megélése, hogy kiszolgáltatott, korlátozott, netán bántalmazott helyzetben van – akkor is, ha a bántalmazás nem szándéka a férjnek – hiszen a mozgásszabadsága eleve korlátozott, hiszen a kisbabától rengeteg kritikát kap, a kicsi folyamatosan gyötri, elnyomja, semmibe veszi az anya igényeit, szükségleteit, ráadásul egy kisbabás anyuka nagyon könnyen izolálódik, elszigetelődik a külvilágtól. Ezt nagyon ritkán okozza tudatosan a férfi, mégis gyakran tulajdonítják férjüknek az anyukák azt a szándékot, hogy tudatosan teszi, hogy nem figyel, hogy önző. És valljuk be: könnyen belecsúszik abba némely családfenntartó, hogy azt mondja: „Én keresem a pénzt, én mozgok a világban, én vagyok az úr a háznál”.

Ezt egyrészt a párkapcsolat előző szakaszában kialakult együttműködés tudja megakadályozni, másrészt az ebben az időszakban odaszánt tudatos figyelem. Vegyétek ezt nagyon komolyan, mert ezekbe a szerepekben öntudatlanul, lassan csúszunk bele, apró lépésenként. Tudjátok, ahogy a békát fedő nélkül is simán meglehet főzni, hogyha hideg víz alatt kicsi lángot gyújtunk, és csak lassan emelkedik a víz hőfoka, a béka nem veszi észre a veszélyt, nem ugrik ki a fazékból. Hát az ilyen kicsinyként kialakuló nehéz helyzeteket mi sem vesszük észre.

Ezért időről időre lépjetek ki a hétköznapok a helyzeteiből, keressetek távlatot, tudjátok: menjetek hosszan fölfelé, és aztán valami csúcson gondolkozzatok el nagyobb perspektívában arról, milyen is a viszonyotok és hogyan tudjátok jobbá tenni. Ha szomorú estéken ültök le néhány percre beszélgetni a sárga csekkeket morzsolgatva (vannak még egyáltalán sárga csekkek?), kevés esély lesz észrevenni, főleg rálátni arra, hol vagytok.

És még valami, amiről talán csak prűdségből hallgattunk eddig. Nagy marhaság a spontán szex! Ne higgyetek benne, sőt, azt képzeljétek el milyen volna, ha akkor és ott szexelnénk, amikor és ahol éppen eszünkbe jutna! A szex egyik legfontosabb feltétele a ráhangolódás, az összehangolódás. Ez észrevétlenül történt meg, amikor fiatal házasként együtt voltatok, hiszen olyankor egy-egy mozdulat, egymás illata, a napszak, az apró jelek vagy egy incselkedő telefon már ráhangolt Benneteket. A kisbabás időszakban igen is tervezzétek a szexet, mert a betervezett szex egyben segít ráhangolódni. Vegyétek tudomásul, ha egyiketek vagy másiktok hirtelen kezdeményez, anélkül, hogy a másik rá tudna hangolódni, az kudarcokhoz vezet. A kudarcok eltávolodást hoznak, az eltávolodás pedig a család megrendüléséhez vezet. A szex, a szexuális összehangolódás és az érintés a bizalom egyik legfőbb alapja. Tessék rá figyelni, mert ebben az időszakban az összehangolódás tudatosságot kíván!

Az édesapa és édesanya szerep különbözősége, a megváltozott életfeladatok és a teljességgel eltérő napi ritmus következtében a házaspárok ilyenkor helyzetükből adódóan széthangolódnak. A férj gyakorlatilag éli tovább korábbi életét. Reméljük, eljár kosarazni, meg a barátokkal sörözni, hiszen ez biztosítja a társas viszonyok folyamatosságát. Reméljük, hogy ápolja a rokoni kapcsolatokat is, hiszen ez tartja fönn azt a családi kapcsolatrendszert, amelyik összehordja a cserepeket. Ugyanakkor az is törvényszerű – és nem a férj hibája –, hogy este idegenként néznek egymásra mikor a férfi haza ér. Gondoljátok meg, hogy az édesanya egész nap egy kicsi gyermek társaságában van, és nagyon hiányzik neki az autonómia, és nagyon hiányzik neki a felnőttek társasága. Ezért általában két mintázatot mutat. Az egyik az, hogy amint hazaérkezett, igyekszik rácuppanni a férjére, mint felnőtt társaságra, aki viszont egész nap felnőtt társaságban volt és most már autonómiára vágyik. A másik lehetőség, hogy az anyuka azonnal az apuka kezébe nyomja a babát, és eltűnik csetelni, telefonálni, zuhanyozni, újságot olvasni, hajat mosni vagy vacsorát főzni – nagyjából mindegy is melyik, „csak egy kicsit hadd maradjon békén, mert már sok neki, hogy hónapok óta nem tudott egyedül pisilni, mert már elege van belőle, hogy egy perc nyugta sincs”. Ez törvényszerű. A férfi ugyanekkor azzal érkezik haza, mint régen, hogy végre elmesélheti a feleségének „a főnökét, meg a terepjáróst, aki elé vágott, meg az árfolyamokat, meg az új bank-kölcsönkonstrukciókat”, de jön a nagy lukra futás, hiszen a feleség éppen autonómiára vágyik. Persze adódhat olyan szerencsés konstelláció, amiben össze tudjátok ütemezni a társas- és az autonómia szükségleteitek kielégítését, de ez odafigyelést, erőfeszítést és szervezést igényel. Vegyétek azt tudomásul, számoljatok vele.

Ugyancsak problémás dolog (akár még konfliktushoz is vezethet), ha az édesapa elkezdi a baba napirendjére kényszeríteni a sajátját. Mondhatni kiszúrás számba megy, amikor hazaérkezvén a már félálomban lévő babát megszeretgeti, megpuszilgatja, mert „úgy hiányzott neki egész nap”, mert „az neki jár”. Egy új szereplő hirtelen felbukkanása az estében fölpörgeti, felébreszti a babát és az anyuka kezdheti elölről az egész altatást. Mi azt mondjuk: Ne! Ha egyszer csak olyankor ért haza, hát akkor ez így sikerült, akkor erről az esti pusziról lemaradt. Fogadja el. Az van, hogy ez van. Hagyja, hogy elaludjon a baba, aztán legyen társa az édesanyának a társas- vagy az autonómia szükséglet kielégítésében.

Ha már szükségletekről van szó és kielégítésről, akkor azt is fontos kimondani: hagyjátok a szexet ilyenkor! Két fáradt ember a bioritmusa mélypontján aligha tud már szexuálisan összehangolódni. Az éjszaka legyen az alvásé. Találjatok szerelmeskedéshez napközben randi alkalmakat. Egyébként is nagyon nehéz az édesanyának elvonatkoztatni az anyai szerepétől, hiszen ki van hegyezve a füle a kisbaba szuszogására. Egyébként is nagyon nehéz az édesapának a sok félvállról vett vagy kifejezett elutasítást feldolgoznia, amik ilyenkor érhetik. Mert hiszen az édesanya ilyenkor anya üzemmódban van, ami teljességgel más, mint a női, a feleség üzemmód. Kizárja egymást a kettő. Az édesanya érintés igényét nagyon, néha túlságosan is kielégíti a kisbaba folyamatos érintés vágya. Aligha álmodozik emellett erotikus érintésről! Ahhoz előbb át kell hangolódnia férjére, előbb bele kell ereszkednie a saját női szerepébe. Sokszor látjuk a terápián, hogy az ilyen autonómia hiányos, fáradt édesanyák kifejezetten megrázkódnak, amikor szexről van szó, összekulcsolják a karjukat, kicsire összekuporognak, mintha megerőszakolták volna őket. De ez a reakció nem az ő aktuális partnerüknek szól, nem a férjükre vonatkozik, hanem az élethelyzet következménye. Hogyha ezt ilyenkor magára veszi a férfi, akkor zsákutcába kerülhet a házasság. Szóval tessék arra sarkallni a násznépet, a régi barátokat, a rokonokat, az új barátokat, hogy jöjjenek babázni, segítsenek nektek, adjanak időt és teret a házasságotoknak, vegyék át időlegesen a szülői feladataitokat, hadd legyen az édesanya és az édesapa egy kis időre megint „csak” nő és férfi, feleség és férj.

Fény az alagút végén? Fontos és közös párkapcsolati feladat az édesanya alapszükségleteinek biztosítása. Ezek között is legelső az alvás. Talán most válik igazán érthetővé, miért forszíroztuk annyira, hogy legyen jelen az életetekben a cserépszedegető násznép, mert a kisbaba széttöri a párkapcsolatot, aminek a cserepeit a násznép tagjai, a segítők hordhatják megint össze. Úgy tehetik meg ezt, hogy biztosítnak olyan időszakokat az édesanyának, amikor végre kipihenheti magát. Ez a fény az alagút végén. Legyen hetente legalább egy éjszaka, amikor úgy kialudhatja magát, hogy reggel saját maga szerint ébred – méghozzá lehetőleg távol a babától, mivel már kiélesedett a hallása a baba minden mozdulatára, minden szusszanására. Ez komoly logisztikai feladat, de egy szerető nagymama, egy belevaló rokon vagy egy elkötelezett barát simán ébren marad akár egy teljes éjszakát is hetente, ha a hét másik hat napján gondtalanul alhat. Az anyukának pedig életmentő, erőt adó, a legnagyobb nehézségben is motiváló gondolat, hogy „péntek éjjel megint kialhatja magát”.

A másik nagyon fontos közös megoldani való, hogy legyen egy pontos ritmus, egy nagyon pontos napirend. Gondoljatok arra, hogy a bölcsődékben szinte percre meg van határozva a napirend. Butaság a szükségletek szerinti szoptatás, meg a szükségletek szerinti ellátás. A gyereknek állandó szükséglete, hogy az édesanyja közelében legyen, állandó szükséglete, hogy érintsék, de ugyanakkor az is szükséglete, hogy legyen az életében egy napirend, egy ritmus, amiből érzi, mikor jönnek a dolgok. Ha az ő kezébe adjátok a nap irányítását, akkor a baba megrémül, bizonytalan lesz, hiszen ő sötétben tapogatózik. A határok ebben a tekintetben korlátok is, amikbe a baba bele tud kapaszkodni, amik megóvják a rémületbe zuhanástól. Sok baba ezért sír. Higgyétek el: egyszerűen fél, mert nem tudja, mi lesz. Adjátok meg a kisbabátoknak, hadd tudja, hogy mi lesz!

Egyaránt fontos – ha már arról beszéltünk, mennyire be kell vonni a többieket, a családot, a rokonságot, a barátokat, a közösség tagjait –, hogy az összes olyan tevékenység mellett, amik a babával és a kisbabás szülők segítésével kapcsolatban adódnak, a párkapcsolat gazdagításához is biztosítsanak alkalmas időt, teret.

Azért írunk ilyen hosszan erről a szakaszról, mert a legtöbb pár ekkor jelenik meg nálunk. A férfi fokozott bűntudattal, a feleség teljes döbbenettel, azért mert megjelent a láthatáron a csábító, aki ráadásul pontosan azt teszi, amit a feleségnek kellene tennie, hogyha módjában állna. A csábító független, vonzó nőként jelenik meg a férfi előtt. A násznépnek az a dolga ilyenkor, hogy kivegye a feleséget, az anyát a szülő szerepből, helyettesítse abban teljes értékűen, az ő elvárásai szerint – Figyelem, Nagymamák! Az anyuka elvárásai szerint! –, és beleengedje a női szerepbe, ami a párkapcsolat fenntartása szempontjából elemi. Tehát hagyjátok meg a fáradt esték hálószobáját a babának. Igen is: nyugodtan alhat az édesanya a babával, hagyjátok azt az elméletet, hogy amihez most hozzászokik a baba, azt fogja egyetemista korában is csinálni! Ne szorozzátok föl az első néhány hónapot évtizedekkel! Higgyétek el, a baba két éves korában vagy három éves korában, de szoba tiszta lesz, gimiben már nem kell pelenkázni! Higgyétek el, a babában előbb fog jelentkezni az az igény, hogy külön aludjon, mint a szüleiben. Higgyétek el, hogy amíg neki jólesik az édesanyával aludni, addig jól esik. Az egész dolog akkor lesz veszélyessé, ha az édesapa azt érzi, hogy kitúrták a helyéről. De neki nem az a dolga, hogy egy alvó anyuka mellett visszafogja a horkolását, hanem az a dolga, hogy egy vonzó nő mellett aktívan, tevékenyen ápolja a párkapcsolatot. Neki az a dolga, hogy a felesége mellett férfiként jelenjen meg és ezzel visszaerősítse a nő nőiességét, mert az elhanyagolt nőiesség az asszonyban bűntudatot szül, a bűntudat hizlal, lompossá tesz és elhanyagolttá.

A gyermeketek részéről talán az a legbarbárabb része az inváziónak, hogy saját maga alatt vágja a fát. Szétfeszíti a családotok kereteit és ezzel veszélyezteti saját jövőjét. Tehát álljatok ellen neki, tartsátok fönn a párkapcsolatot, tartsátok fönn a szeretetteljes, szerető férfi és nő viszonyt. Így tudjátok megakadályozni, hogy szerető nyomuljon be a képbe, így tudjátok biztosítani azt, hogy a következő életszakaszban szeretetben és megértésben legyetek.

Az örömteli szülősködéshez és az egymásba feledkezéshez egyaránt a legjobbakat kívánva:

Zelka és Miklós

Te mennyire ismered a gyereked? – iskolaválasztás

V. Kulcsár Ildikóval Zelka beszélgetett 

Szülői vágyak, szorongások és az iskolaválasztás

Jól ismerlek téged, kisfiam-kislányom, tudom, milyen iskola kell neked! – jelentik ki a magabiztos (vagy annak álcázott) szülők. Közben a többség tétován keresgél az iskolai nyílt napok meg módszerbemutatók erdejében. Mi kell ahhoz, hogy a fiatal szülők „testreszabott” iskolát tudjanak választani a hatéveseknek?

„A kislányunk vagány, vidám és nagyszájú az elfogadó otthoni környezetben, de az óvodában nyuszika. Kerüli a konfliktusokat, csöndben van, szót fogad, túlzottan tart az óvó nénitől, a dadustól, de a társaitól is. Ezért szeretném alapítványi iskolába íratni, ahol kicsi az osztálylétszám, és a saját tempójában fejlődhet. A férjem viszont ragaszkodik az állami iskolához, mert a gyereknek majd ebben a kemény világban kell érvényesülnie – nem lehet vattában tartani -, és az alapítványi iskolák lassú tempóját nevetségesnek tartja. Nagy a vita nálunk, és nem tudom, mikor teszek jót a gyerekünknek” – írta harmincnyolc éves olvasónk, aki egy Pest környéki önkormányzatnál dolgozik.

Ha szorong és félénk

– Nagyon megértem a szülők aggódásait, hiszen nemcsak szakember, de érintett anya is vagyok – jelenti ki Baktay Zelkagyermekpszichológus. – A kisfiunk tavaly ment elsőbe, és nem volt egyszerű az utunk, bár nálunk már a középső csoportban kezdődtek a gondok. Akkoriban tűnt fel nekünk (a férjem is pszichológus), hogy az elmélyülésre hajlamos, szemlélődő típusú gyerekünk nagyon rosszul érzi magát az állami óvoda hangos világában. Nem akart felkelni reggelente, fáradt mozdulatokkal készülődött, és azt hajtogatta, hogy semmit nem tud végigmondani az óvodában, mert nem hallgatják meg. Végül bekönyörögtük a Waldorf oviba, ahol magára talált. Innen vezetett az út tavaly a Waldorf iskolába, bár nehéz volt bejutni. Nem állítom azt, hogy ez a megoldás mindenki számára üdvös, hiszen minden gyerek más. A tűzrőlpattant kislányunk például remekül érezte magát ugyanabban az állami óvodában, arról már nem is beszélve, hogy a waldorfos szülőknek sokkal több szabad időre (vagy segítőre) van szükségük, mint az állami iskolába járók szüleinek. Hány család tudja magának megengedni, hogy már délben elhozza e gyerekbarát iskolából a csemetét? Álláspontom szerint a jó iskolaválasztás kulcsa az, hogy alaposan ismerjük a gyerekünket, amihez kitartó türelem és figyelem kell. Számtalanszor találkozom azzal a jelenséggel, hogy a szülőkben egészen más kép él a gyerekükről, mint amilyen a kicsi. Tapasztalatom szerint a többség rosszul ismeri a gyerekét!

– Eszembe jut egy férfi riportalanyom, aki vagány, belevaló kis kölyöknek festette le a fiát, majd befutott az édesanya a gyerekkel, akit ámulva figyeltem, milyen aprócska, félénk és szorongó.

– Az apuka a vágyait vetíti ki a fiára, csakhogy ez rossz a gyereknek. Megpróbálja eljátszani az apa által ráruházott szerepet, de nem megy, amitől egyre nő benne a szorongás. Én azt szoktam tanácsolni az ilyen típusú szülőknek, hogy vigyék el a gyereküket egy játszóházba vagy játszótérre, üljenek le, és kitartóan figyeljék. Ne dirigálják, ne segítsék, vagy irányítsák, csak nézzék! Abból, hogy a kicsi hogyan viselkedik a többi gyerekkel, mennyire bátor vagy félénk az eszközök kipróbálásakor, rengeteget megtudhatunk róla. A nevelési módszereinket, az iskolaválasztásunkat ehhez a valódi képhez kellene igazítanunk!

– Milyen típusú iskolát válasszon az a szülő, akinek szorongásra hajlamos, konfliktuskerülő a gyermeke?

– Direkt tanácsokat nem szoktam adni, de azt szívesen elmondom, hogy ilyen esetben az a jó megoldás, ha nem iskolát, hanem tanító nénit választunk. Lehetőleg „tyúkanyót”! Ezt a szó jó értelmében mondom, mert az ilyen típusú tanító nénik nagyon tudnak szeretni, figyelnek a gyerekek tempójára, mindezzel oldják a feszültséget, a félelmet. Édesanyám ilyen tanítónő volt, és végtelenül szerették a szülők. Ha látta, hogy fáradnak a gyerekek, kiterített egy hatalmas szivacsot az osztály közepére, és megtornáztatta őket. Elfogadó szeretetével rengeteg problémás gyereket hozott helyre.

 

Okoskák és angyalarcú terroristák

– Őszinte hangú olvasói levelekben gyakran emlegetnek a szülők verekedős-harcias kisfiukat, meg olyan gyerekeket is, akik érettebbek a kortársaiknál. Az okoskák már ötévesen írnak, olvasnak, számolnak, érdeklődnek a biológia, a csillagászat, a fizika iránt. Velük mit kezdjenek a szülők? – kérdezem a gyermekpszichológust.

– A gyerekeim jóban vannak egy hétéves kislánnyal, de keveset tudnak vele játszani, mert alig ér rá. Jól teljesít egy erős-hajtós iskolában, közben rendszeresen edzésre jár. Ugyanis a tanulás mellett tornázik. Kiválóan bírja, vidám, harmonikus személyiség. Azért mesélek róla, mert érzékeltetni akarom, hogy a hajtós iskola és a különóra sem ördögtől való. Vannak gyerekek, akik jól érzik magukat például a két tannyelvű iskolákban, gond nélkül veszik az akadályokat. Miközben a kevésbé teljesítményközpontú, érzékenyebb kicsiknek árthat az erős terhelés. Persze ne keseredjenek el azok sem, akiknek a gyermeke hatévesen még nagyon lassú! Vannak „gepárd gyerekek”, akik ebben az életkorban még teszetoszák, alig teljesítenek, aztán kamaszkorukban megugranak.

– És a verekedős kisfiúk? Egy riportalanyom „angyalarcú terroristának” becézte a fiát, amiben nem tévedett. Az ötéves szöszke gyerek a jelenlétemben lazán belerúgott a nagymama lábába.

– Ez bizony összetett kérdés. Vajon miért lett angyalarcú terrorista? Édesanyja-édesapja is hasonló habitusú? Netán a szülőknek tetszik, hogy a srác aprócska bunyós? Találkoztam már olyan anyával, aki panaszkodott az agresszív fiára, miközben a szeméből csak úgy sütött a büszkeség: Milyen erős, férfias a fiam! A gyerek érzi a ki nem mondott elismerést, és ennek megfelelően viselkedik. A tanítónő-választásnál ilyen esetekben az a legfontosabb, hogy lehetőleg következetes pedagógushoz kerüljön a kisgyerek, akinek az értékrendje, nevelési stílusa illeszkedik a szülőéhez. Akivel egy nyelven beszél, akinek a tanácsait elfogadja. Nem hiszek abban a szülői módszerben, amikor keresnek egy őrmester típusú tanítónőt, aki majd ráncba szedi a gyereket. Nem lehet áthárítani a pedagógusra a szülő feladatait! Abban viszont hiszek, hogy az agresszivitásra hajlamos kicsiknek nagyon jót tesz, ha mihamarabb sportolni kezdenek, mert a fizikai terhelés és a megmérettetés levezeti a fölös energiákat.

A gyerek virágos kertje

Soha nem fogom elfelejteni azt a riportalanyomat, aki felnőttként is elborzadva mesélt a kisiskolai élményeiről. „A lelkemben burjánzó apró csírákat rendre kiirtották egy vidéki elit iskolában – senki sem törődött azzal, hogy mi érdekel, mi vonz, mit szeretnék kérdezni… -, mélyszántást csináltak a lelkemben, és azt vetették el, amit ők jónak tartottak”, mondta költői hasonlattal. „Még ma sem tudom elviselni, ha munka közben valaki mögém áll és figyel – folytatta indulattal -, utálok kézzel írni, miközben a számítógépemen szívesen dolgozom, és még most sem merek énekelni.”

– Kiváló ez a hasonlat – jelenti ki Baktay Zelka. – A gyermeki lét olyan, mint egy lehetőségekkel teli virágos kert. Számtalan rügykezdeménnyel, csírával. Nekünk, szülőknek az a dolgunk, hogy figyeljük, mi üti fel a fejét a kertben, mi érdekli-vonzza a gyereket. Ezért is fontos, hogy olyan tanítót válasszunk, aki hozzánk hasonlóan alakítja a kertet.

– Ha csak egyetlen tanácsot adhatnál a szülőknek az iskolaválasztással kapcsolatban, akkor mit mondanál?

– Talán azt, hogy ne úgy fogják fel a beiskolázást, mint amikor kilövünk egy nyilat. Bármilyen körültekintők vagyunk, azt nem fogjuk elérni, hogy a gyerekünket „belőjük” egy általunk jónak tartott iskolába, és akkor nincs több gondunk, meg sem áll a Nobel-díjig. Folyamatosan kell figyelnünk, segítenünk a gyerekünket, és ha csökken az érdeklődése, nem kérdez, nem mesél, csak a kötelességét teljesíti szüntelen rosszkedvben, akkor váltanunk kell. Ha nagyon figyelünk rá, akkor korrigálhatjuk az esetlegesen rossz választást is. Az iskola- vagy osztályváltás nem úri huncutság, mindenki élhet e lehetőséggel.

Férfinak lenni, nőnek lenni

Előszó az Olvasóhoz

Utánanéztünk: egyetlen szövegünkkel nem dolgoztunk annyit, mint a „Mi nők, igazán nők” és a „Mi férfiak, igazán férfiak” tájékoztatófüzetbe „könnyen érthető kommunikációval készülő” íráson. Pedig tudtuk, Gönczi Rita és ÉFOÉSZ munkatársai elvégzik majd a szövegek átírását, egyszerűsítését.
Utánanéztünk: alig több mint kétezer ötszáz szó lett a végeredmény, a könyveinkbe ötvenszer ennyit szoktunk bezsúfolni. Igaz, ezt az írást nagyjából a szokásos terjedelmű anyagból szálkásítottuk le. Bevalljuk: magunkért tettük. Ki akartuk próbálni, sikerül-e saját szemléletünket olyan végletesen egyszerűsíteni, hogy még értelmi fogyatékosok számára is világos képet mutassunk. Meg akartuk nézni, milyen az, ha egyetlen képet alkotunk – példázatok, lábjegyzetek, kitételek, relativizálás, szakmai hajlongások és összekacsintgatások nélkül.
Gyakran rásandítottunk Rita védőhálójára és figyeltünk a célközönségre is. Kerestük a közösségünkben élő értelmi fogyatékosok társaságát. Beszélgettünk velük, figyeltük, ahogy mások beszélnek, bánnak velük. Teljesen véletlenül egyiküknek a kiadványban is szerepel az írása. Mindeközben egyre bizonytalanabbak lettünk. Egyre jobban kezdtük Ritára bízni a dolgot, miközben – paradox módon – egyre inkább igazolva láttuk saját szemléletünket.
Januárban azt terveztük: feltesszük saját szövegeinket a honlapunkra Rita egyszerűsített változataival együtt, így válik majd négyszeresen izgalmassá a dolog.
Most eljött az idő. Megjelent a „Mi nők, igazán nők” elektronikus változata, hamarosan a „Mi férfiak, igazán férfiak” is elérhető lesz.

Férfinak lenni

Amikor mi, emberek kezdtünk „mi, emberek” lenni, már éltek a csigák, a krokodilok és elefántok. Akkoriban arra jöttek rá azok az emberszerű lények, akik az őseink, hogy elég leválasztani egy állatot a csordától, addig üldözni, amíg kifullad, akkor aztán könnyű préda. A csordában élő állat testét szőr fedi, ezért hamar kimelegszik. Olyan, mintha nekünk bundában kellene szaladnunk. A mi ember elődeink lassan csupasszá váltak, izzadással hűteni tudták a testüket, így könnyebben szaladtak. A kifulladásig hajszoláshoz több ember összefogása kellett. Ez szoktatta a férfiakat együttműködésre. A nők aligha tudtak hajszolni, mert állapotosak voltak, vagy éppen szoptattak, vagy már nehezen mozogtak. Így alakult, hogy az embereknél a férfiak is képesek együttműködni. Más fajoknál a hímek inkább csak riogatják egymást, ijesztgetik a gyengébbeket, hogy megmutassák a hatalmukat. Még akkor is ritkán fognak össze, ha támadás éri őket.
A sajátos, emberi vadászat során a férfiaknak először is ki kellett várni az alkalmas helyzetet. Sokat, türelmesen, mozdulatlanul lesben várni. Ha aztán megjelent a zsákmány, össze kellett hangolni a hajszát, kellett egy vezető, aki irányítja, melyik állatot választják le a csordáról, hogyan tudják úgy hajszolni, hogy az üldözők bírják szusszal. Ez a vezető a családfő. Az ő feladata lett gondoskodni az egész család jólététről. Ő választotta meg a táborhelyet, ő gondoskodott az őrzésről és a védelemről, arról, hogy az asszonyok és gyermekek jólétben lehessenek, a férfiak pedig hatékonyan együttműködjenek, időben felkerekedjenek vadászni, összehangolják az életüket, békében legyenek.
Így telt el jó kétmillió év. Az utolsó néhány évezredben, amikor a termelés kezdett komolyabb nagyságrendet elérni, az egykori családfők közül néhányan nagy hatalomra tettek szert, királyok, császárok lettek, nem is tudták, mit kezdjenek a hatalmukkal. Uralkodni kezdtek a többieken, szűk területre szorították vissza az együttműködést és gondoskodást.
Most azonban megint arra tart a világ, hogy sok múlik a férfiakon, mint családfőkön. Az ő viselkedésüket pedig szerencsére az a két évmillió határozza meg, amikor együtt vadásztak és gondoskodtak az asszonyok és gyermekek jólétéről. Igaz, a régi viselkedés a mai körülmények között már másnak látszik, de mindjárt megmutatjuk, mennyire változatlan maradt.
Tapasztaljuk, hogy a férfiak hetente kétszer-háromszor megindulnak csapatban együttműködve valami akcióra. Futballozni, igazgatósági ülést tartani, kocsmában vitatkozni. Békeidőben. A birodalmak és harcoló államok idejében harcra gyűltek vagy szövetkeztek az ellenség ellen. Mindez a közös vadászat utóda. A futballban például a labdát kergetik kifulladásig. Ezt a nők egyáltalán nem értik, hiszen csak a játékosok fulladnak ki, és a gyep drága, az egész sok pénzbe és időbe kerül. Mégis a férfiak egyre többet költenek futballra, talán már többet, mint kenyérre. Az igazgatósági ülésen azon törik a fejüket, hogyan juthatnak zsákmányhoz. Ezt már jobban értik a nők, mert a zsákmányból otthonra is jut.
Az is megmaradt a horda időszakból, hogy a családfő igyekszik gondoskodni mindazok jólétéről, akik a családjához tartoznak, és nagyon zavarja, ha valaki az övéi közül rosszul van. Ezért gondoskodik a megfelelő életkörülményekről, lakásról, melegről, ételről, biztonságról. Ha valaki mégis veszélyt vagy bajt jelez, izgatott lesz és igyekszik végére járni a dolognak. A betolakodót elüldözi, befűt, hoz haza ennivalót. Ha mégis békétlenség van, az nagyon elkeseríti. Például sokkal nehezebben viseli a gyereksírást, ha nem tud mit tenni, nem tud segíteni, inkább elmegy otthonról. Például az is elkeseríti, ha a felesége kritizálja, elutasítja, nem tartja elég jónak. Ilyenkor tehetetlen düh vesz erőt rajta, talán ordít is. Szerencsére verekedni csak végső elkeseredésében fog, mert arra van programozva, hogy gondoskodjék az övéi biztonságáról. Hát akkor miért éppen ő veszélyeztetné a rábízottakat?
Ugyancsak elkeseredetten válaszol a családfő, ha feleségét más férfi akarja megszerezni, vagy a feleség el akarja őt hagyni. Ilyenkor azt éli át, hogy nagyrészt hiába gondoskodott a megfelelő életkörülményekről, lakásról, melegről, ételről, biztonságról. A csábítót úgy kezeli, mint egy betolakodót, aki veszélyt jelent.
A férfiaknak csak kis része viselkedhet családfőként, sokat kell ahhoz teljesíteni, hogy valaki családot alapíthasson. Bizonyítania kell, hogy képes gondoskodni a család megfelelő életkörülményeiről, lakásáról, melegről, ételről, biztonságról, képes a gyermekeit felnevelni. Ezt várják el a nők. Sok férfi alkalmatlan erre, de igyekszik úgy tenni, mintha megfelelő lenne, mert így juthat szexuális partnerhez. Ezért eljátsszák a nők előtt, hogy ők nagyon is gazdagok, miközben minden pénzüket a drága autójukra költik, vagy éppen nagyon is figyelmesek, de ez csak rövid ideig tart náluk. Ők általában fitogtatják erejüket, hatalmukat, gyakran okoznak fájdalmat nőknek. A férfiakat gyakran velük azonosítják, ezért háborognak sokan joggal a „férfias” viselkedésen. Pedig ők valójában egy fejlődési fázisban vannak, éppúgy túlzás viselkedésüket általában a férfiakra ráhúzni, mint például a kisbabákét általában az emberekre. Butaság azt mondani, hogy „minden ember összekakálja magát”, aminthogy az is butaság, hogy „minden férfi hűtlen, rátarti és felszínes”. Inkább türelemmel ki kell várni, amíg benő a férfi feje lágya és alkalmas lesz családfőnek.
Egyvalami minden férfire igaz, sőt, minden hímre is: a szexuális gerjedelem gyengíti, sőt, sokszor kikapcsolja a gátlásaikat, a szexuális aktus után pedig közömbössé válnak. Ennek hormonális okai vannak. Sokat lehet tenni a gátlások erősítéséért tudatosan, tanult viselkedéssel, aminthogy a közömbösséget is le lehet győzni, de a hormonális alap hatása erős, ezért becsüljük meg az erőfeszítéseket, és legyünk óvatosak. A legjobb elkerülni az ilyen kétséges helyzeteket.
Ugyancsak fontos, hogy a férfiaknak igényük van szemlélődő gondolkodásra. Ez a vadászles magánya. Ha problémával szembesülnek, akkor kell egy jó idő, amíg a problémát lebontják feladattá. Például: jó lenne az a borjú, távol került az anyjától, elég fejlett, de még könnyű préda, csakhogy a közelében ott egy veszélyes bika, amúgy pedig olyan harcostárstól kellene indítani a hajszát, aki túlbuzgó, könnyen veszélybe kerülhet, vagy könnyen megriaszthatja a csordát. Amikor ma a feleség azt kéri férjétől, cseréljen ki egy villanykörtét, akkor a férfi elgondolkodik azon, hol is látott energiatakarékos égőt, esetleg vett is néhányat, de hová tette őket, arra is gondol, a létra most kint van a sufniban, mert még be kell fejezni a tetőlemez foldozását. Ezen hosszan elbambul. A feleség azonban úgy értelmezheti a helyzetet, a férj nem is figyel a kérésére, csak néz maga elé, „nincs itt százzal”.
Ez a gondolkodási hozzáállás sokszor mégis hasznos: kedvez a matematikai vagy fizikai rendszergondolkodásnak, amely sok tényezőt képes következetesen szem előtt tartva végigvinni. Ugyancsak erre épülnek olyan hagyományosan férfias kultúrtechnikák, mint a törvényhozás, a jogalkotás vagy a retorika.

Nőnek lenni

Amikor mi, emberek kezdtünk „mi, emberek” lenni, még élt sok emberhez hasonló faj. Csakhogy náluk a nőknek is részt, komoly részt kellett vállalni a táplálék megszerzésében, mert ők nem jöttek rá, hogy elég leválasztani egy állatot a csordától, addig üldözni, amíg kifullad, akkor aztán könnyű préda. Ezek az emberhez hasonló fajok erővel támadtak, felvállalva a küzdelem veszélyét. Bizony, legelőször az állapotos nők sérültek. A kifulladásig hajszoláshoz elég volt a férfiak összefogása. Ez tette lehetővé, hogy a nők az otthon nagyobb biztonságában kihordhassák magzataikat. A nőknek nem kellett küzdeni, hajszolni sem, békében maradtak, ha állapotosak voltak, vagy éppen szoptattak, vagy már nehezen mozogtak. Így alakult, hogy az embereknél a nők különösen rá vannak utalva a férfiak védelmére, élelmére. A nők alkották az otthon közösségét, ahol az anyák, nagyanyák, nagylányok figyelme egymáson, a gyerekeken volt, folyamatos és intenzív kommunikációval jelezték egymásnak éber figyelmüket, tudatták egymással hogylétüket.
Míg a sajátos, emberi vadászat során a férfiak sokat vártak csendesen, türelmesen, mozdulatlanul lesben, addig a nők folyamatos beszéddel biztosították egymást jelenlétükről. Különösen fontos volt ez, ha eltávolodtak egymástól vagy a táborhely nagyobb biztonságától. Ilyenkor folyamatos hanghálóban maradtak, beszéd vagy ének védőernyője alatt. Ha konfliktusba keveredtek, akkor igyekeztek minél több társukat bevonni, minél több szempontból rávilágítani a helyzetre, igazságukra, ezért nagyon nehezen tudták csak lezárni a problémákat, amelyek könnyen konfliktussá terebélyesedtek.
Így telt el jó kétmillió év. Az utolsó néhány évezredben, amikor a termelés kezdett komolyabb nagyságrendet elérni, az egykori családfők közül néhányan nagy hatalomra tettek szert, királyok, császárok lettek, nem is tudták, mit kezdjenek a hatalmukkal. Uralkodni kezdtek a nőkön, szűk területre szorították vissza azt a csodálatos világot, amelyben folyamatos volt a kommunikáció, a problémák állandóan körben jártak, és újra meg újra tematizálódtak.
Most azonban megint arra tart a világ, hogy előtérbe kerül a beszélgetős, csevegős együttlét, amely az összetartozás meghitt érzését kelti. Különösen alkalmas szinterei ennek a média és a demokratikus intézményrendszer. Igaz, a régi viselkedés a mai körülmények között már másnak látszik, de mindjárt megmutatjuk, mennyire változatlan maradt.
A kultúrtechnikák és a technika által teremtett kultúrák egyaránt a csevegés, a különösebb hírérték nélküli információ állandó újraosztására épülnek. Ugyanaz a hír, botrány, reklám döbbenetesen sok ismétlést, újrafogalmazást él meg, sőt, ez kell az igazi meghitt összetartozás erősítéséhez. Gyakori és komoly konfliktust jelent férfi és nő között, hogy a nők a férfiakat is igyekeznek ebbe bevonni. Szeretnének többet beszélgetni, míg a férfiak viszolyognak a redundáns csevejtől, nem érzik annak közösség erősítő, összetartó erejét. Ráadásul a férfiak a problémákat igyekeznek inkább véges számú feladattá lebontani és gyorsan megoldani, a nők pedig alaposan és mélyen szeretnék megbeszélni őket, hiszen az ő világukban egészen mást jelent a konfliktus. A nőknél a konfliktus a közösség létmódja, a férfiaknál a csapatbomlasztó, erős, gyorsan legyőzendő, hirtelen veszély.
Míg a férfiak rendszeresen felkerekednek csapatban együttműködve valami akcióra, addig a nők szeretnek az ismerős, átlátható környezetben maradni, úgy, hogy a gyerekek folyamatosan szem előtt legyenek. Az zsákmány feldolgozásán van a inkább figyelmük, kevésbé a megszerzésén. Megint más az, amit az ismerős környezetben minimális veszélyeztetettséggel begyűjthetnek. Ezt nagy szervezkedve, együttműködve teszik, legyen szó akár bevásárlásról, akár szüretről.
Való igaz, ma már a nők maguk is futballoznak, részt vesznek igazgatósági üléseken, birodalmakat kormányoznak, sokféle komoly szerzeménnyel térnek haza, ám tudattalanul még mindig azt figyelik, melyikük férje tér haza nagyobb zsákmánnyal. Hiába tud sok nő saját maga is gondoskodni egyszülős családjáról, alapjában olyan családfőre vágynak vagy olyan családfőt igyekeznek imitálni, aki gondoskodik a megfelelő életkörülményekről, lakásról, melegről, ételről, biztonságról, mindazok jólétéről, akik a családjához tartoznak, és akit nagyon zavar, ha valaki az övéi közül rosszul van. De a nők kevésbé figyelnek fel a veszélyekre, és igyekeznek a betolakodót is kommunikációval meggyőzni, így könnyen válhatnak valódi erőszak áldozatává. Ugyanakkor a nők türelmesebben viselik a békétlenséget, például folyamatos csitítással reagálnak a gyereksírásra. Társaság hiányában, mintegy megmentőre várva, a nők néha a végsőkig kitartanak egy rossz helyzetben, még olyankor is, amikor radikális beavatkozásra lenne szükség. Megint más, ha sikerül más nőkkel összefogniuk, együtt végiggondolniuk a helyzetet, mert úgy könnyebb cselekedniük.
Mivel a nők számára kevesebb veszélyt jelent a konfliktus, sok feleség hajlamos kritizálni, elutasítani férjét, még akkor is, ha a férfin ilyenkor tehetetlen düh vesz erőt. A nő jól tudja, hogy a férfi verekedni csak végső elkeseredésében fog, mert arra van programozva, hogy gondoskodjék az övéi biztonságáról. Hát akkor miért éppen ő veszélyeztetné a rábízottakat? Sokszor azonban a nő szavaival túllép a határon, a férfi viselkedése átcsap a másik üzemmódba, hirtelen és hevesen reagál. Különösen igaz ez, ha úgy érzi, feleségét más férfi akarja megszerezni, vagy a feleség el akarja őt hagyni. Ezt az érzést könnyen kelti a férfiban a nők szerinte felesleges, felszínes kommunikációja, ami valójában csak a közösségi összetartozás erősítését célozza, ám a férfiak könnyen félreértik. A férj és a csábító egyaránt. Ilyenkor a nőt meglepi, hogy férje a vélt csábítót úgy kezeli, mint egy betolakodót, aki veszélyt jelent.
Amióta mi, emberek, két lábon járunk, a nők nemi szerve rejtett, ezért kevésbé látszik rajtuk a párzási készség. Ez egyfelől kedvez a monogámiának, másfelől szétszórja a férfiak figyelmét, bizonytalanná téve őket testi állapot, metakommunikáció és verbális közlés gyakori ellentmondásával. Elképzelhető, hogy egy nő peteérés idején a megfelelő illatot bocsájtja ki, ezt a férfi tudattalanul érzékeli, ugyanakkor a nő gesztusai elutasítóak, míg szavai kedvesek. Ezért a férfiak biztosra igyekeznek menni a testi jegyek ügyében, és a nemzésre képesnek ítélt nőket igyekeznek megkörnyékezni. Ennek egyszerű kritériumai vannak: a mell-csípő arány, az amfóra forma. Az egészséges, jól futó, nyurga utódok ígérete még a hosszú combot is preferálttá teszi, ezért még a magassarkú cipőt vehetjük a be a női szemfényvesztés eszközei közé a push up melltartó és a fűző mellé. Szegényes kelléktár ez a férfiak családfő mimikrijéhez képest. A nő számára az utódok biztonságos felnevelése érdekében ugyanis kétmillió éve fontos, hogy a férfi jólétet, biztonságot adjon, éslegyen jó fizikuma, és legyen megbízható, és legyen gyengéd, jó apa, és legyen jó genetikai állománya, és magas státuszra. A szemfényvesztő férfiak értenek hozzá, hogy csak az egyikre fókuszáljanak a sok dolog közül: a jólétre, vagy a jó fizikumra, vagy a megbízhatóságra, vagy a jó apaságra, vagy a jó genetikai állományra, vagy a magas státuszra. Egy az egész, az összes helyett, pars pro toto alapon így juthat szexuális partnerhez olyan férfi is, aki nem alkalmas családfőnek. A biztonságot jelentő gazdagság például önmagában is csak egy mozzanat a sok közül, ennek is csak egyik jele a drága autó, mégis lehet sikeres stratégia, ha az aranyifjak minden pénzüket a drága autójukra költik. Az is beválhat, hogy a férfi ugyan nincstelen, ám nagyon figyelmes és gyengéd. Kérdés, miért ülnek fel a nők ezeknek a trükköknek? Egyfelől azért, mert gondolkodásuk inkább tematizáló: saját közegükben sokat és redundáns módon képesek beszélgetni a csodás sportkocsiról, amivel a pasi érkezett. Van azonban egy sokkal mélyebb oka is ennek a hiszékenységnek: míg a nők fiatal korukban szülőképesek, addig a férfiak erejük teljében, később lesznek alkalmasak igazi családfőnek. A fiatal nőknek tehát a jövendőbeli domináns hímet kell kiválasztani, hiszen egyébként mire az utód felnő, az apja már reménytelenül kiöregszik, éppen akkor kerül ki a hatalmi pozícióból, amikor arra gyermekének a legnagyobb szüksége lenne. A nők fizetik meg tehát annak az árát, hogy gyermekeink olyan lassan kerülnek felnőtt sorba. Ez a tény a nőre tolja azt a felelősséget, hogy minél hamarabb, minél kevesebb tényre támaszkodva megítélje a férfi alkalmasságát. Mert ha késlekedik, ha biztosra akar menni, akkor megelőzik. Ezért szaladnak bele a nők olyan éretlen férfiakba, akik fitogtatják erejüket, hatalmukat, gyakran okoznak fájdalmat nőknek. Ennek ma különösen nagy a veszélye, mert a társadalmi mobilitás miatt a nukleáris család egyre kevésbé tudja a férfit arra felkészíteni, hogy maradjon benne a helyzetben, amíg benő a feje lágya és alkalmas lesz családfőnek.
Az éretlen férfiak bizony könnyen továbbállnak gyermek születése utáni krízis időszakban. Ilyenkor ugyanis a nő, mint anya, rendkívül erős koalícióba kerül gyermekével. Elszigetelődik férjétől. A férfit kevéssé vigasztalja, hogy nem csak tőle, az egész világtól távol kerül az ifjú anya. Sőt! Ez olaj a tűzre, mert elszigetelt helyzetében az anya az apára próbálja átvinni azt a sajátos női kommunikációs viszonyt, aminek a szülés előtt részese volt. Ezt a gondolkodás- és beszédmódot a férfi csak rövid ideig és nehezen fogadja el, miközben egyre ingerültebb lesz saját szexuális szükségletei miatt, a tesztoszteron-adrenalin koktél hatására. A nő szexualitását sokkal inkább az oxitocin, az érintés hormonja határozza meg. Ez teremti meg a bizalmat, ami a szexhez szükséges, ez kell az orgazmushoz, az oxitocin idézi elő a szülés alatt a méhösszehúzódásokat, az oxitocin hatására indul el a tejmirigyek belövellése. Míg tehát a nő alapjában a bizalomra építi párkapcsolatát, addig a gyerek születése után éppen egy bizalmi válságba kerül, amely egyre inkább elmélyül az érintés, a szexualitás hiányában. Ilyenkor a nő rádöbbenhet, hogy olyan jelek alapján adott bizalmat, amelyek szemfényvesztés áldozatává tették. Különösen veszélyes, ha ez a belátás egy női kommunikációs térben születik meg, amelyben a problémákból inkább konfliktusok kerekednek. Szerencsére az is gyakori, hogy a férfi a krízis időszakában sokat érik, fejlődik, így megvan az esély, hogy a problémát feladatokra bontó párkapcsolati együttműködést alakítson ki a pár.
Akárcsak a férfiaknak, a nőknek is igényük van szemlélődő gondolkodásra, de ennek terepe kevésbé a vadászles magánya, sokkal inkább a csevegő társaságban szükségszerű beszédhelyzet-megvonás. A szemlélődés a nőknél gyakran kötődik könnyed tevékenységhez, matatáshoz is, például kötögetés, babfejtés, fésülködés. Ilyenkor a nő közben figyel, de a férfi könnyen félreértheti őt, és azt hiszi, a nő kevéssé vagy semennyire sem figyel rá.

Az EFOESZ kiadványában megjelent, egyszerűsített változat:

A nő lelke

Most régről mesélek neked.
Abból az időből mesélek, amikor még kevés ember élt a földön.
Régen az állatokat a férfiak fogták el.
A férfiak vadászatkor csendben várták a vadállatot, majd könnyedén szökellve üldözték, amíg kifulladt.
A nők otthon maradtak, bogyókat, gyümölcsöket szedtek.
Sokat gyalogoltak gyümölcsöt keresve.
A nők útközben beszélgettek.
A beszélgetés segítette a nőket, mert nem távolodtak el egymástól.
A nők nevelték otthon a gyermeket.
A beszélgetésben mondták el gyermekük állapotát.
A nők beszélgetéssel jelezték egymásnak, hogy figyelnek egymásra.
A vitákat a nők megbeszélték.
A vitában sok nő vett részt.
A nők vitái sokáig tartottak, sokat beszéltek.
Sok idővel később nagy nyájak adtak sok állatot.
Szántóföldek hoztak bő termést.
Gyárak épültek.
Az emberek mindent megtermeltek.
A férfiak közül néhányan hatalmat szereztek, nNéhány férfi például király vagy császár lett.
Az uralkodók a nőket elnyomták.
A beszélgetés nem volt fontos.
A mi életünkben ismét fontos a beszélgetés.
A beszélgetés a közösséget erősíti.
A beszélgetést segíti a média és Magyarország államformája.
Magyarország köztársaság.
A köztársaságban mindenki elmondhatja a véleményét.
A köztársaságban fontos a beszélgetés.
A beszélgetés vagy csevegés sokszor hírérték nélküli.
Például a beszélgetés lehet üres locsogás.
Egy botrány újra és újra megjelenik.
A nő és a férfi között probléma, hogy a nő szeretne beszélgetni a botrányról, a férfi nem szeretne beszélni a botrányról.
A férfi és a nő közötti különbség, hogy a nő szeret beszélgetni a problémáról, a férfi nem szeret beszélgetni a problémáról.
A férfi a problémát feladatnak látja.
A nők a probléma vitáját a közösség erősítőjének gondolják.
A férfiak a probléma vitáját a közösség bomlasztójának gondolják.
A férfiak együtt mennek valamit csinálni.
A nők szeretnek otthon maradni.
A nők otthon szeretnek már szervezkedve dolgozni.
A nők ma már a férfiakhoz hasonló munkát végeznek.
Nők is vezetnek céget vagy gyárat.
Nők is részt vesznek tárgyaláson.
A nők mégis a férjüktől várják a nagyobb fizetést.
A nők nem szeretik, hogy a családjukban valakinek rossz legyen.
A nők nem érzik meg a veszélyt, mert a betolakodót is beszéddel próbálják meggyőzni.
A nők ezért lesznek sokszor áldozatok.
Áldozatnak hívják, akit bántanak, megvernek.
A nők jobban viselik a békétlenséget.
A gyermeksírást tudják csitítani.
A nő a párkapcsolatban jobban viseli a vitát.
A nő a férjét sokat képes szidni.
A férfit ez dühíti.
A nő tudja, hogy a férfi dühében sem veri meg a nőt.
A nő tovább vitatkozik.
A férfiben a düh túl sok lesz.
A férfi hirtelen és heves lesz.
Akár megüti a nőt.
A férfi féltékeny lehet, mert a feleségét más férfi meg akarja szerezni.
A féltékenységet sokszor a nő beszélgetése indítja el.
A nők szeretnék ismerőseiket összetartani beszélgetéssel.
A férfi számára ez félreérthető.
A nőnek a nemi szerve rejtett.
A nőkön nehezen látszik, hogy mikor tudna gyermeket szülni.
A férfi bizonytalan, hogy mikor kezdeményezhet szexuális kapcsolatot a nővel.
Például a nő peteéréskor párzási illatot áraszt.
A párzási illat olyan illat, ami jelzi a férfinak, hogy a nő termékeny.
A nő a havi ciklusa során mindig egy ideig termékeny.
A nő havi ciklusa megtalálható a nő teste című fejezetben.
Közben beszédben elutasítja a férfit.
A férfi összezavarodik, hogy most szeretkezzen a nővel vagy sem.
A férfi próbál biztos jeleket keresni a nőnél.
Például a mell és a csípő aránya változik a nőknél.
A hosszú combú nőkről a férfiak azt gondolják, hogy könnyedén szökellő gyerekeket szül majd.
A nők csalnak, példáulm magas sarkú cipőt hordanak.
A nő a férfitól azt várja, hogy biztonságot adjon neki, egészséges legyen.
Ez a férfi jó családfő.
Ez a férfi tiszteli és szereti a nőt.
Néhány férfi csal, hogy jó családfőnek látsszon.
Például drága autója van, de nem egészséges.
Vagy egészséges, de nem figyel a nőre.
Ezek a férfiak csak nőt akarnak szerezni maguknak.
Ők éretlen férfiak.
A nő kénytelen éretlen férfit választani, bízva abban, hogy beérik, mire megszületik a gyerek.
Amikor a nő gyereket szül, erős kapcsolata lesz a gyermekkel.
Ha a férfi nem érik családfővé, zavarja, hogy a gyermek fontosabb.
Sajnos ilyenkor felbomlik a család.
A férfi elhagyja a családját.
A nő felelőssége, hogy jó férfit válasszon párjának.
A jó férfi, jó családfő.
A jó családfő vigyáz a családjára.
A jó családfő fel tudja nevelni a gyermekét.
A gyermek nevelésekor a nő szereti megbeszélni tapasztalatait.
A férfi szeret csendben lenni, keveset beszélni.
A nő az érintést szereti, a meghittséget.
A férfi a szexualitást szereti.
A gyermek nevelésekor az érintés és a szexualitás hiánya bajt okoz a párkapcsolatban.
A férfi és a nő nem kapja meg, amit szeret.
Válság lesz a kapcsolatban.
Meg kell találni az összhangot.