Szobakunyhó az első emeleten

Előző bejegyzésünk már utalt érdeklődésünk egyik új irányára: a pesti bérházak sajátos építésmódját mutattuk be egy budai példán. Az emeleti kúria a mi szalonunkat is idézi, ami éveken át társasági összejövetelek helyszíne volt, párkapcsolatok társas dimenziójának kiteljesedését szolgálta. Volt itt festmény tárlat, képeslap-gyűjtemény kiállítás, panyolai pálinka-kóstoló, táncest, játékbarlang és természetesen itt mutattuk be megjelenés előtt könyveinket. 

Kúria az emeleten? Kunyhó!

Azután beköltözött a szalonba a házaskunyhó. Közben kicsinosodott a ház homlokzata, polgári lakóközösség alakult, felújították az Erkel színházat, a közelben megnyitott a 4-es metró, a sarkon lévő Főkefe pedig folyamatosan példát statuál az utcarend tekintetében. Legigényesebb ügyfeleink csak azon fanyalognak, mit keres a kunyhó egy szobában? Bement a ház az ablakon?

Április bejegyzéseinkben a házaskunyhón kívül szerepel az aktív tevékenykedés fontossága is. Az alapvető kérdés itt: A tanyasi ember esetében az a csodálatos, hogy “még mindig teszi a dolgát”. Miért? Mert teheti.

Mi magunk is tevékeny, “tanyasi” életbe fogtunk, mert megtehetjük. Valamelyest. Némileg kinőttük a Kővári utca ház kertjét. Zelka magaságyásai között nyárra már csak szűk ösvény maradt, a méheknek szinte helyből kell felszállni. Ezért úgy döntöttünk, kihelyezzük a házaskunyhót egy szép kis pagonyba, ahol nyáridőben még praxisunkat is nyugiban tudjuk folytatni.

Rászántuk magunkat a keresgélésre, bízunk benne, találunk egy szép helyet, ami a házaskunyhónak is otthont ad majd. Ha tudsz egy nagy házat szép vidéken, legalább egy holdas telken, légy szíves szólj.

Aki érdemben segít, fényes vendéglátásban részesül az új házaskunyhóban, ahol immár nagyobb térben, örömben és derűben töltött hétvégét kínálunk, több beszélgetéssel, azaz terápiás üléssel. Terveink szerint péntektől vasárnapig végigviszünk egy dinamikus rövidterápiát, párhuzamosan a házaskunyhó párkapcsolat gazdagító programjával. A jó kilátású, tágas kert is hozzájárul majd az új perspektíva feltárásához.

Ugye, mostanában nagyon sok dolgotok van?

A kérdés tanúsága szerint a járvány meghozta az áttörést. Alig fél év alatt több mint félmillió ember betegedett meg nagyjából hasonló tünetekkel, melyek nagyjából hasonlóan és nyilvánvalóan kedvezőtlenül hatnak a párkapcsolatra, családra. Eddig nehezebb volt belátni az ilyesféle hatásokat. Ezért óvatosan, szinte titokban vizsgáltunk párkapcsolati terápiás munkánk során olyan körülményeket, amik látszólag más területre tartoznak.

Ilyen például immunrendszerünk állapota, esetleges támadása saját magunk ellen. Autoimmun reakciót vált ki a táplálék intolerancia. Kihat a kedélyre, viselkedésre, teljesítményre. Korunk sok betegségének okozója az autizmustól a diszlexiáig, a kimerültségtől az impotenciáig. Vizsgáljuk. Teszteljük. Gyógyítjuk. Zelka képesítést szerzett a lyukasbél szindróma (GAPs) kezelésére.

A rossz alvás rövid távú hatásai eléggé közismertek, hosszabb távon felborítja a hormonrendszert, ezáltal maradandó károsodást okoz. Például elhízás, lelki tunyaság. Vizsgáljuk. Teszteljük. Aludni tanítunk az alvásfigyelő által adott visszajelzések használatával. Részben erről szól Horkolás könyvünk.

A párkapcsolat legfontosabb összetartója a közös élmény. A pozitív élmény egy lehetséges trauma elkerülése, pozitívba fordítása. A rossz élmény is élmény. Ha ügyesen fogjuk vitorlánkba a szelet, a járvány kihatásaira is lehet építeni. A közösen átélt trauma erős kötődést hoz létre. Tartalmaz izgalmat, félelmet, és része a ráhangolódás, a katartikus lecsengetés.

Új életszakaszba léptünk

Párkapcsolatunk és terapeuta együttműködésünk első szakaszában, éppen húsz évvel ezelőtt, már felismertük, hogy egyénekkel reménytelen valós változást elérni élethelyzetükben. Rájöttünk, az egyéni identitás csak kitaláció, valójában közös identitás, még pontosabban közös identitások léteznek.

Párkapcsolatunk következő szakaszában szülőtársak lettünk, első gyerekünk tizenöt évvel ezelőtt született. Ekkor már felvállaltuk: a legkisebb egység, amelynél hatékonyak lehetünk, a család. Képviseletében többnyire először a szülőtársak jelennek meg, párkapcsolati vagy nevelési problémákkal.

A párkapcsolati gondok azonban jelentős részben visszavezethetők a szülőségre, arra, hogy a szülőtársak több gondot élnek meg gyerekeikkel kapcsolatban, mint amennyi örömet. A nevelési kudarcok jelentős részben a párkapcsolati széthangolódásra vezethetők vissza, a párkapcsolati együttműködés, összehangolódás pedig szülői mintázatokra alapul – ezért a problémák megoldása során szerepet kapnak a származási családok is.

Ma ott tartunk, hogy családjaink vannak. A négyüléses dinamikus rövidterápiára egyre kevesebb időnk jut, hiszen családi rendszerekkel foglalkozunk. Ahogy mi magunk is szembenézünk a következő életszakasszal, az üres fészekkel, úgy az egykor párkapcsolati kérdéssel hozzánk fordulók is átlépnek a szülőség életszakaszába, az anyósokból nagyszülők, a nagyszülőkből pedig idősek lesznek.

A családok sokszor vállalkozásuk szervezeti változásaival kapcsolatban hozzánk is fordulnak, így cégeink is vannak. Kicsik, nagyok, óriások. Egyesületekkel működünk együtt, nagycsaládosokkal, rászorulókról és idősekről gondoskodókkal.

Így lesznek egyre számosabbak családjaink, cégeink. Messze kerültünk attól, hogy kliensekkel vagy páciensekkel foglalkoznánk. Attól is, hogy terápiát vigyünk, terapeutának érezzük magunkat. Sokkal inkább: alkotó együttműködésben élünk, közösen dolgozunk.

Egykor azt tartottuk nyilván, hány esetünk van. A párt úgy jegyeztük meg, hogy felírtuk magunknak a hölgy és az úr keresztnevét. Például „Zelka és Miklós”. Két és fél ezernél már rájöttünk: hálózatot alkotnak. A mi kis falunkat. Elküldik egyik cégünktől a munkatársat alvásproblémákkal, s mi rálelünk egy gyerekkori bántalmazás fonalán a sokat szenvedett édesanyára.

Esetek helyett alkotó együttműködést adott nekünk a jósors, terapeuta-páciens viszony helyett szeretet alapú kapcsolatokat. Végtelen hálásak vagyunk ezért.

A párkapcsolat igazi összetartója a közös kaland

Zádrovich Aliz beszélgetése Baktay Miklós és Zelka párterapeutákkal

A pszichológus házaspár az elmúlt években közel ezer kapcsolatot húzott ki a gödörből, de mi a helyzet a saját házuk táján? Baktay Miklós és Zelka őszintén mesélnek válságaikról és arról, hogyan született meg a hamisítatlan „Baktay-módszer”.

Psziché: Rengeteg párkapcsolati problémával találkoztok, és szinte mindenre van kész megoldásotok. Saját tapasztalatokból merítetek?

Miklós: Mindannyian tele vagyunk konfliktusokkal. Az a kérdés, hogyan oldjuk meg ezeket. A mi kapcsolatunkban a legnagyobb próbatétel az a hét év volt, amikor a gyerekre vártunk. A nőt meg a férfit is zavarják az ilyen jellegű problémák, a sokszor megalázó vizsgálatok. Nekem például egy deszkával leválasztott fabódéban kellett mintát produkálnom, egy pornóújsággal a kezemben, miközben az asszisztensek arról beszélgettek, töltött káposztát vagy fasírtot főzzenek-e másnap ebédre. Ezek nagyon lerombolják az intimitást. Eldöntöttük, hagyjuk ezt a dolgot, és megnézzük, tulajdonképpen mire is vágyunk.

Zelka: A szomszéd vietnami pár babája még csak négy hónapos volt, amikor az anyukának vissza kellett menni dolgozni. Elvállaltuk, hogy napközben vigyázunk a kisfiukra.

Miklós: Semmi időnk nem maradt egymásra. Ha a sajátunk lett volna, akkor az időhiány okozta konfliktusokat elhordozzuk magunkban kb. 20 évig, és csak akkor lélegzünk fel, amikor a fiunk összeköltözik a barátnőjével. Így viszont ki mertük mondani, és ma már hangsúlyozzuk is a párterápiákon, hogy a szülői meg a párkapcsolati funkciót el kell választani egymástól, különben a gyerek fölzabálja a viszonyt. Nem kell amiatt szégyenkeznünk, hogy néha kiszerveznénk a gyereket az életünkből. Sokan erre azt a kifejezést használják, hogy lepasszolják, ami azt sugallja, hogy ez megvetendő cselekedet, mert csak a saját örömüket keresik. Mi meg azt valljuk, ha az utód felőrli a párkapcsolatot, az rá is visszahat. Hiszen akinek például négyéves korában elválnak a felmenői, annak boldogtalan gyerekkora lesz. Ezért kell jelentős időt kettesben is eltölteniük a szülőknek, és párkapcsolat-gazdagító élményeket keresniük.

Psziché: Ma már van két szép gyereketek. Mi volt az, ami segített a családalapításban?

Miklós: Folyamatosan dolgoztunk rajta, és közben gyakoroltuk a gondoskodást egy kölyökkutyán is. Kiképeztük mentőebbé, magunkat pedig ápolóvá, így mi hármasban katasztrófa esetén egy máig bevethető csapat vagyunk.

Zelka: Mire a kedvencünket megtanítottuk mindenre, elkezdett nőni a pocakom. Az segített a legtöbbet, hogy úgy döntöttünk, tartunk fél év szünetet, és másra figyelünk.

Miklós: A vietnami baba felügyelete és a kutyakiképzés alatt nagyon különleges élményekbe keveredtünk, és elkezdtünk játszani is. Akkor jöttünk rá, hogy a párkapcsolat igazi összetartója a közös kaland. Ezután dolgoztuk ki az élményterápiát, ami azóta a védjegyünkké vált. A legfontosabb terápiás eszközünk, hogy beküldjük a párokat különböző szerepekbe.

Psziché: A Szeretők című könyvetek címlapján Zelka dögös vörösként és konzervatív, rövid hajú „titkárnőként” is megjelenik. Miért olyan fontos a szerepekkel való játék a párkapcsolatban?

Miklós: Arra jöttünk rá, ha korlátozódnak a szerepeink és az élethelyzeteink, akkor megunjuk egymást. Ám ha a külvilág felé különböző szerepekben mutatkozunk, akkor mi magunk is átéljük, hogyan lehetünk mások. Meglátjuk a társunkban azt az embert, lehetőséget, erőforrást, amit addig nem. Mert mi történik, amikor szeretőt keresünk? Megtetszik a nő dús vörös sörénye vagy az a határozottság, ahogy a férfi viselkedik. De ezekhez a tulajdonságokhoz nem kell feltétlenül új embert keresni, benne lehetnek a partnerünkben is, csak bele kell küldenünk őt egy másik szerepbe. Mi például vettünk parókákat, és kitaláltuk a hozzájuk megfelelő viselkedést. Zelka vörös parókával nem ellenezte, hogy eljárok focizni, hanem elkísért, én pedig látványosan megcsókoltam a kapuban. A srácok meg – akik ismerték Zelkát – azt látták, hogy egy „másik” nőt csókolgatok. Ebből egy izgalmas játék lett, mert meg voltak győződve arról, hogy szeretőm van. Közben jöttek hozzánk sörözni meg beszélgetni. Mi meg Zelkával azt figyeltük, hogyan reagálnak és próbálják oldani a zavarukat. Óriási élmény volt.

Zelka: A foci ugyanis nálunk évekig krízispont volt. Amikor a kapcsolatunk elején Miklós bejelentette: „Hétfő van, elmentem rúgni a bőrt”, felháborodtam, hogy otthon hagy egyedül, és nem akar minden estét velem tölteni. Ilyenkor azt mondta, hogy 13 éves kora óta hetente kétszer jár edzeni, meg különben is, kell az egészségéhez, és szétesik a csapat, ha nincs ott. Nagyon hosszú folyamat volt, mire elfogadtam és megértettem az egész hátterét. Az evolúciós múlt kutatása közben jöttem rá, hogy a foci milyen zseniális dolog. Régen is elment otthonról hetente kétszer a férfi, csak éppen vadászni. És erre a programra is szigorúan az erősebbik nem tagjai voltak hivatottak. A focicsapatok is ilyen kis „pasihordák”, csak ők a labda után rohangálnak, nem a vadak után. Rájöttünk arra is, hogy egy párkapcsolatban fontos az autonómia. Ha szerelmesek vagyunk, folyton a másikkal akarunk lenni, de jó néha önállóan eldönteni, mit szeretnénk csinálni, kikkel, mikor és hogyan.

Psziché: Amikor benne vagytok egy heves vitában, akkor is előjön belőletek a pszichológus, és képesek vagytok leállni? Vagy rajtatok is felülkerekedik a düh és a sértettség?

Zelka: Szakmai evidencia, hogy a veszekedés hogyan szokott eldurvulni. Egy hétköznapi szituációból – például valaki rossz helyen hagyta a papucsát – könnyen eljuthatunk odáig, hogy micsoda egy nemtörődöm alak a másik. Ezért ha valami nem tetszik, én nem mondom ki rögtön, hanem várok egy kicsit. Jövök-megyek, teszek-veszek, levezetem a feszültséget. Miklós meg alvós problémamegoldó, ezért ha konfliktusunk adódik, hagyom, hogy lefeküdjön. Ezalatt átgondolom a szituációt, és meglátom az ő szempontjait is. Mert ha veszekszünk, egymást kezdjük el támadni, a küzdelemben az egyikünk nyer, a másikunk veszít. De ha én nyerek, jó az nekem, hogy van egy vesztes férjem? Hát nem. Jobb, ha a problémát együtt oldjuk meg.

Psziché: Nagyobb konfliktusok esetén is működik ez a stratégia? Előfordult már, hogy meg kellett mentenetek a házasságotokat?

Miklós: A tudattalan nem ismer kis és nagy konfliktust. A veszekedés természetrajza az, hogy megsértjük a másik identitását. Hogy ez abból fakad-e, hogy nem jön össze a gyerek, vagy egy szétszórt papucsból? Teljesen mindegy.

Zelka: A konfliktusaink közül bármelyik eldurvulhatott volna, de valamelyikünk mindig észnél volt, és használta a tudását. Itt is fontosak a szerepek. Ha én csak annyit látok Miklósból, hogy állandóan szétdobálja a holmijait, akkor a kapcsolat könnyen eltörik, mint egy egyrétegű üveglap. Viszont ha sok rétegből, sok közös élményből áll, több szálon szövődik, akkor olyan törhetetlen lesz, mint egy golyóálló üveg – és képes lesz ellensúlyozni a hétköznapi problémákat. Nem szabad hagyni, hogy a programok kimerüljenek abban, hogy este 8-tól 9-ig fáradtan leülünk egymás mellé. De ha sokféle élményünk van együtt, akkor néha ez is beleférhet a kapcsolatba.

Megjelent a Nők Lapja Psziché Társfüggőség számában (2012 április-május)