Nagycsaládosok és kortárs közösség felé forduló gyermekek

Legközelebb a nyilvánosság előtt:

Január 20-án 10 órakor Mosonmagyaróvárott, a Szent István király út 140. alatt, a Fehér Ló Közösségi Házban, a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete szervezésében

Fókuszban: a kortárs közösség felé forduló gyermekek

Előzmények:

A párkapcsolati terápia során modelleket használunk. Olyan modelleket, amelyről tudjuk, segítenek a közös identitás, az együttműködés és a feltétlen elköteleződés kialakításában.

Sajnos a párok előtt többnyire olyan modellek jelennek meg, amelyek repedést keltenek a közös identitáson, erodálják az együttműködést és a feltétlen elköteleződést más személyre helyezik át, például ügyvédre, jóbarátra terapeutára.

Ezért tartjuk nagy adománynak, hogy együttműködhetünk a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesületével a Védőháló a családokért program jóvoltából.

Több olyan modellt kaptunk tőlünk, amelyek nem csupán a terápia során hasznosak, ezért megérdemlik, hogy közreadjuk őket.

Itt van mindjárt egy tizenegy gyermekes család. A szülők, Élő Dorottya és Papp György vállaltak egy közönség előtti beszélgetést. Hamarosan közre fogjuk adni a felvételt, itt azt a modellt emeljük ki, amely sok család számára óriási segítség. Számunkra is. Ugyanis mi a terápián többnyire egy-, két, maximum három gyermekes szülőtársakkal találkozunk. Dorottya és Gyuri elmondták: megértik, hogy bajban vannak ezek a szülőtársak, a rendszer ugyanis a negyedik gyermeknél kezd igazán működni. Addig nekik is nehéz volt. Dorottya máig az élmény elevenségével, az öröm boldog mosolyával meséli, milyen volt, amikor hazatért a negyedik kisbabájukkal. Az élmény a következő hét szüléssel egyre erősödött.

Úgy örültünk ennek a történetnek, mint a fizikusok, ha valami olyan részecskére, jelenségre bukkannak, amit elméletileg már megjósoltak. Hiszen a rendszerszemléletű evolúciós pszichológia gondolati kerete, amit praxisunk során kidolgoztunk és használunk, bizony rákérdez: hogyan lehetett ez abban a kétmillió éveben, amikor az evolúció kialakította veleszületett viselkedésmódjainkat? Logikus, hogy a gyakori mozgásra szorított édesanyák csak egy gyereket tudtak cipelni, ezért a másodszülött nagyjából akkor jöhetett, amikor az első négy éves körül volt. A harmadik születésekor a legidősebb nyolc éves körül járt, a negyedik testvér világra jöttekor pedig nagyjából tizenkét éves korba ért.

Azt jól tudjuk, hogy a gyerekek ma is egyre felelősségteljesebbé válnak úgy hét-nyolc éves koruk táján, kiskamasz korukban pedig kifejezetten örülnek a „cuki” babáknak. A legidősebb testvér tehát évmilliók óta úgy van programozva, hogy felelősen, gyengéden gondoskodjék negyedikként született kistestvéréről, mire az – nagyjából két éves korában – elkezd távolodni édesanyjától. (A kortárs közösség szerepének részletezése messzire vinne, de fontosságára azért itt is utalunk.)

Dorottya és Gyuri a Szentlélekre hagyatkozva továbbmentek háromnál, és megkapták a segítséget.

És jött a segítség másoktól is.

– Természetesen! – vághatnánk rá, hiszen egy négy gyermekes családnak legtöbben szívesen segítenek. Csakhogy addig más ám a dolog szokványa!

A lagziban egykor oly felhőtlenül ünneplő barátok és rokonság bizony könnyen hangolódik az ifjú pár bontakozó közös identitása ellen. Igen, gyakran fordul elő, hogy önfejűek. Aztán a „csak mi ketten!” felkiáltással csak egymásban bízva jól befürödnek a használt autóval, a dohos lakással, a „jövedelmező” befektetéssel. Jó esetben szeretteik vigasztalják őket, szimpátiát éreznek, szüleik, barátaik, munkatársaik melléjük állnak. Mert – akárcsak a kicsi gyermek – a közös identitás is pátyolgatásra szorul.

Csakhogy a társas dimenzió, a rokoni és baráti kör bizony csak egy ideig toleráns, azután viszont megbotránkozik az újonnan született közös személyiség rátartiságán, hálátlanságán, elfordulásán. Bár a pár tagjai csak a közös identitásukat erősítik, csak egymás felé fordulnak, a környezet ezt sokszor másként észleli. Ezért örvendezik, ha valamelyik fél kibontakozik ebből az nagy összeborulásból, hiszen akkor feléjük tesznek egy fordulatot. Ha lazul az új közös identitás, remény van a régi kapcsolatok megerősödésére. Ez akkor is így van, ha megelégszünk az eredeti jószándék tételezésével és nem minősítjük a történéseket féltékenységnek, irigységnek vagy kárörvendésnek.

A gyermek születése gyakran még szorosabbá teszi a szülőtársak szövetségét, akik még inkább zárnak a környezet irányába. Ez csak erősödik a második, harmadik gyereknél. Aztán a negyediknél valami a környezetben is átfordul. Elkezdik támogatni a családot, így annak tartó boltívét, a szülőtársak párkapcsolatát. Dorottya és Gyuri derűsen számoltak be arról, hogy jótékony támogatóik gyakran hozzásegítik őket közös élményt hozó kettesben eltöltött alkalmakhoz.

A legtöbb párkapcsolatot azonban már egyetlen gyerek is erodálja. Ilyenkor inkább csak a repedést erősíti a közösség, pedig inkább az lenne a dolga, hogy összetartsa, egymás felé segítse a párokat. Erre egészen addig nem ismertünk példát, míg az egyik találkozóra el nem jött Zoltán atya.

Ő mesélt a házasságbörtönről, ami három évszázadon át működött Berethalmon. Fellelkesültünk. Tünde segítségével kiderítettük, hogyan lehet eljutni oda. Húsvétkor ott leszünk! Alaposan körüljárjuk a helyszínt és a kérdést, azután megpróbáljuk itthon is modellezni.

Az igazi nagy keret persze akkor sem az a közösség lesz, amely börtönbe veti renitens tagjait, hanem az, amely csendesen segíti a családokat. Megértéssel támogatja őket. A Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesület értő támogatást ad. Ha kell, kenyeret, ha kell, több tonna más élelmet nyújt a családoknak.

Mi abban tudunk segíteni, hogy megértéssel támogatunk. Segítünk megérteni azokat a folyamatokat, amelyek egy család, egy közösség rendszerében mennek végbe. Ezekhez ugyanis egészen más megközelítésre van szükség, mint az egyénekhez. A megértést, az aha élményt jelzi vissza nagy örömünkre egy élet biztos tapasztalati talaján állva az orvos házaspár Dr. Smodics Katalin és Dr. Cseh Sándor. Végtelen jó érzés, ahogy rezonálnak, örvendeznek egy új felvetés adta gondolati lehetőségeknek. Ők azok, akik egész életen át megőrizték a tudós szellemet.

A megértés és az elfogadás közötti hidat pedig az Orbán család mutatja. Számunkra ők a megértő elfogadás, a feltétlen alázat modelljét jelentik. Minden pillanatát élvezzük, figyeljük annak a határozott és szeretetteljes munkának, amit nálunk látunk a közösség köreiben.

Szabadjon idéznünk Orbán Józsefné Anna levelét:

„Ma csodálatos dolgot mesélt nekem egyik négy gyermekes tagcsaládunk.
Szeptember 30-án Edina és Miklós végighallgatták az összes előadást. Mikor elhagyták a Fehér Ló Közösségi Házat  még mindig a Családi Nap hatása érződött lelkükben. Miklós megkérdezte Edinát. Hogy vagy egészségileg?
Mert amit ma hallottam  és átéltem, közölte Miklós,  azok alapján szeretnék egy ötödik gyereket. Aztán egész hazáig erről beszéltek, és tervezgettek. Edina kért egy kis időt, hogy utánajárjon, találjon olyan szakorvost, akivel megbeszélheti, hogy szabad-e négy császáros szülés után egy ötödiket bevállalni.  Mire hazaértek addigra megbeszélték, hogy elköltöznek falura, vesznek egy jó állapotban lévő parasztházat. Október elsején a hirdetéseket böngészve megtalálták álmaik házát (…) a házat körülölelő telket botanikus kertté varázsolták a volt tulajdonosok. Október 2-án megegyeztek az adás-vételről. Azóta már a lakásukat is sikeresen eladták.
(…) Féltem az egész pályázattól. Végül azzal győztem meg magam,  ha csak egy embernek teszünk jót vele, akkor már megéri foglalkozni vele. Hát már megtaláltam az egy embert és rajta keresztül egy egész családot.
Bevallom elsírtam magam.
Hamarosan újra jelentkezem.
Panni”

 

A nevelés 12 pontja helyett: a gyermekkel élés szempontjai

Hiedelmünk szerint az elmúlt kétmillió évet hordában töltöttük, ebben az időben alakult ki több olyan velünk született magatartásmódok, amelyek máig szerepet játszik viselkedésünkben. Ezek felismerése mindenekelőtt a szülő-gyermek viszonyban jelent áttörést, sokkal nagyobb szerepet engedve a kortárs csoportoknak és mindazoknak, akik figyelmet és gondoskodást adnak a gyermeknek.

PárnacsataA gyermeki örömök virágos kertje az a terület, amelyen azok vannak, akik figyelmet és gondoskodást adnak a gyermeknek. Különösen fontos ez a szemlélet elvált szülők esetében, amikor az új partner szerepe a párkapcsolati terápia keretében nálunk átkereteződik gonosz csábítóból értékes új személlyé a gyermeki örömök virágos kertjében.

A gyermekkel együtt kell lenni. A nevelés saját mintáink megtagadása. A gyermekkel való helyes viselkedés levezethető abból, hogy a gyermek a jelenben él. Megfordítva is igaz: aki képes a jelenben élni, az a gyermeki boldogságot éli meg. Terápiás gyakorlatunkban meglehetősen összemosódik a gyermeki én és a tudattalan, a felnőttség és a felettes én.

  1. A gyerek a jelenben él. Ha jövőbeni vagy múltbéli eseményeket, élményeket idézünk fel vele, akkor az élmény jelenébe éli bele magát. Gyötrő, érthetetlen nosztalgiát érez az emlékek felidézésekor, sajgó fájdalommal gondol egy elveszett játékszerre. Ha a jövőről van szó, jelenként kezdi megélni, a gyötrődve éli meg a várakozást. „Mikor indulunk végre a Balatonra?” – kérdi a legjobb játékból röviden eszmélve. Kerüljük a múlt öncélú emlegetését. Az ünnepek alkalmával tanulja meg a gyerek a múlt kezelését, mert akkor megéli azt a módot, ahogy a múlt jelen lehet a jelenében.
  2. Gondviselő. A gyerek számára az szülő, aki szülői funkcióban van jelen. A gyerek a jelenben él, ezért számára csak zavaró a szülőség múltjáról és jövőjéről beszélni. A gyerek ösztönösen jól választja le a szülő jogi és gazdasági funkcióit a jelenbéliekről. A jelent az elfogadó figyelem és az érintés uralja. Ez adja a biztonságot. Pszichológiailag az a kitüntetett személy a gyermek számára, aki odaforduló figyelemmel vele van. Ha például édesanyja mosogat, szipirtyó néni viszont rá figyel, akkor ő a kitüntetett személy a gyermek számára.
  3. Itt így, ott úgy, amott amúgy. A gyerek a jelenben él, ezért egyszerre csak egy világban van jelen. Máshol, máskor, máshogy viselkedik, az éppen adott körülményeknek megfelelően. Az egészséges ember viselkedése megfelel a körülményeknek. Minél több világban mozog, annál nagyobb a gyermeki örömök virágos kertje. Felesleges dolog attól tartani, hogy „Ott rosszat tanul.” Az adott környezetben tanultakhoz hozzátanulja a környezetet, a kontextust is, amelyben alkalmazhatja a tanultakat.
  4. Tudjuk meg, mi jár a fejében! Amilyen sokszor megdöbbenünk a gyerek egy-egy sajátos meglátásán, lényeglátó bölcsességén, vagy éppen félreértésén, olyan sokszor hisszük hívságosan, hogy tudjuk, mi jár a fejében. Előbb tudjuk meg, mit gondol, és arra támaszkodjunk, ha valamit el akarunk magyarázni. Gondolatai kifürkészésének legnagyobb akadálya, hogy minél közelebb állunk hozzá, annál jobban meg van győződve arról, tudjuk, mit gondol, mi történt illetve történik vele. Ezért nehéz olyan egyszerű dolgokat is elmeséltetni vele, mint például mi volt ebédre. Képtelen a mi fejünkkel gondolkodni, képtelen elképzelni, mit tudunk mi. Amúgy is egyszerűbb azt feltételezni, hogy a hozzá közelebb állók mindent tudnak róla. Úgy tudhatjuk meg, mi jár a fejében, ha hagyjuk távoli ismerősnek, idegen társaságban mesélni. Döbbenetes beszámolókat hallunk majd…
  5. Hiszti. A gyerek csak lassan tanulgatja érzéseit összekötni azok valódi kiváltójával. A tanulási folyamat során gyakran hibázik, még gyakrabban téveszti meg a felnőtteket. (Jelen viselkedését képtelen levezetni a múltból). Ha például másfél órával előbb elfogyasztott egy jó adag cukrot, a zuhanó vércukorszint okozta sokkot a környezetében most jelen lévő aprósággal indokol, például a rózsaszín nyuszi füle nedves lett. A hisztit okozhatja virtuális kiszáradás, kimerültség és sok egyéb. Ha sikerül a valódi okra fókuszálni, a gyereket is átfókuszálni erre és megtanítani, az összefüggésekre. A tanulási folyamat során a gyerek egyre több bonyolult hiszti-ürügyet talál. Egy hétéves kislány például kimerültségében huszonöt évvel előbb elhalt nagypapáját hiányolta.
  6. Büntetés és jutalmazás. A gyerek nagyon lassan alakítja ki viselkedési mintáit a felnőttek viselkedése alapján, mert a felnőtt jövőbeni célokat követ, a gyerek pedig a jelenben él. A szavak minimális hatással vannak (ha a felnőtt vizet prédikál, de bort iszik, a gyermek is bort iszik). A büntetés, vagy a jutalom, amit valamilyen nevelési cél érdekében kilátásba helyezünk, a jelen, a nevelési cél pedig a jövő. A gyermek tehát azon van, hogy a jutalmat azonnal megszerezze, bármi úton. A büntetéstől való szorongása pedig csökkenti teljesítményét. Ha viselkedésváltozást szeretnénk elérni a gyereknél, adjunk megfelelő mintát és örvendezzünk, ha követi. A hagyományos nevelés lényegében abban állt, hogy a felnőttek eltiltották a gyerekeket saját mintázataik követésétől. Például: „Majd akkor dohányozhatsz, ha már felnőtt leszel.” „A puska nem való gyerek kezébe.”
  7. Bezzeg a rosszaság! A kortárscsoport képes azonnal és határozottan változtatni a gyerek viselkedésmintáin. Ez ellentmondani látszik a 2. pontnak, hiszen másik világra is kihatással van a kortárs csoport. Valójában a gyermek saját viselkedésváltozásait viszi át, nem az adott világ normáit. Ha az oviban például megtanul egy káromkodást, aligha fogja óvónéninek szólítani édesanyját. Ha tehát a gyerek viselkedését változtatni szeretnénk, akkor azt a megfelelő kortárs, ill. kortárs csoport segítségével tehetjük. Ezért költenek a szülők egyre többet elit intézményekre. A családi értékrendet, identitást családbeli gyerekek közvetítik, ezért nagyon fontos a családi egység erősítése, még ha a családtagok között jelentős társadalmi különbségek állnak is fenn.
  8. Meglátod, milyen jó lesz! A gyermek idegrendszerét a folyamatos jelen kíméli leginkább. Életének pontos, percre pontos ritmusa nagy biztonságot jelent. Ha egyik eseményt biztosan követ egy másik, folyamatosan a jelenben tud maradni. Ha valami örömteli jövőbeni eseményt helyezünk neki kilátásba, azonnal a jelenbe helyezi, ezáltal az eseményig eltelő idő szenvedve vánszorog a számára, az örömteli jövőbeni esemény árnyékában. Az örvendő gyermek lelkiállapota a flow. A folyamatos jelenben levés. A gyermek örvendő lelkiállapotába kerülő felnőtt flow-t él meg. Azért nem a gyerekeken fedeztük fel a flow-t, mert irántuk más elvárások voltak az öröm megnyilvánulásával kapcsolatban. A boldog kacagás vagy a meglepődés pillanatai. Az elmélyülten örvendő lelkiállapotot csak néhány kiváló gyermekfotós örökítette meg.
  9. A szülő és a párkapcsolat határozottan különválik. Ha szülei a gyerek jelenlétében párként érintik egymást, a gyerek kimarad, felesleges harmadiknak érzi magát. . Emlékezzünk, szülő az, aki szülői funkcióban van jelen. A szülő fogalma a gyermek számára szűkebb jelentéstartalmú, mint a felnőtteknél. Ha például a szülők felelős szülőkként megélhetési dolgokról beszélnek jelenlétében, szorongani fog, mert a megélhetés a jövő. (Szorong a megmásíthatatlan múlttól is. Például Cili cica olyan aranyosan gombolygatta a gombolyagot, de elütötte az autó. A gyerek számára a megismételhető múlt viselhető el: hozd csak be a gombolyagot, hadd játsszon Cilike.) Ha szülei társas dolgokról beszélnek jelenlétében, kirekesztve érzi magát a gyermek. A jelent az elfogadó figyelem és az érintés uralja. Ha ebből a szülőpár egymásnak is juttat, a gyerek kirekesztve érzi magát. Csak ritkán és rövid ideig tartható fenn az a klisé, amelyben mindkét szülő teljes egyetértésben van együtt a gyerekkel. A szülőpár akkor működik jól együtt, ha egyszerre csak egyik szülő van jelen kitüntetett személyként. Például Édesanya mesél, Édesapa visszahúzódva hallgatja. Édesapa várat épít a gyerekkel, Édesanya örvendezve jelen van. A kizárólagosság másik indoka, hogy az anyai és az apai két különböző attitűd, ha együtt vannak jelen, a gyermek lojalitáskonfliktusba kerül.
  10. A tiltás arra fókuszál, amit tilt. A tiltott dolog kerül a fókuszba, a többi pedig leárnyékolódik. Úgy képzeljük el, mint egy színpadot, amelyet egyetlen erős fejfény világít meg. Az, és csak az a figura kerül figyelmünk középpontjába, akire a fény irányul. Lehet ő az ördög, akkor is csak rá tudunk figyelni, ha körülötte angyalok kara táncol kecsesen. Minél erősebb a fény, annál inkább káprázik a szemünk.
  11. A gyerek kegyetlen, önző, dacos – mondjuk mi, felnőttek. A gyerek valójában különböző viselkedésmintázatokat próbál ki. Törekedjünk arra, hogy távol tartsuk ezektől a mintáktól. Mindenképpen sokkal találkozik. Mivel a jelenben él, cselekedetei következményeit aligha látja be. Hogyan kaphat a kegyetlen, önző, dacos gyerek elfogadó figyelmet, érintést? Válasszuk külön a gyereket a viselkedésétől. Kerüljük, hogy identitás elemévé váljon a kegyetlen, önző, dacos magatartásminta. Sokszor elég egy sugalmazás. Például az eltaposott szarvasbogarat megnézzük, próbáljuk összerakni. Ez nagy kreativitást igényel. Másokat is tartsunk vissza attól, hogy gyermekünket negatívan minősítse. A szarvasbogár eltaposása egy történet, ami megtörtént. Az alapos fogmosás, az összeszedett alma a gondosság és szorgosság jele. A gyerek tehát megeshet, hogy kegyetlenül, önzően vagy dacosan viselkedett, de rá, mint gyerekre identitáselemként csak olyasmit mondunk, hogy gondos, szorgalmas, kedves.
  12. Éljünk meg együtt élményeket a gyerekkel. Kapcsolatunk gazdagítását bízzuk a derűben együtt töltött arany pillanatokra. A nevelés felelősségének sötét felhői helyett engedjük a figyelem fényében sütkérezni a gyereket. Legyünk azon, hogy jelenét az elfogadó figyelem és az érintés uralja – bárki is tudja ezt megadni neki. Szülőségünk kitüntetett szerepe mellett örüljünk azoknak, akik elfogadó figyelemmel és érintéssel gazdagítják a gyermeki örömök virágos kertjét.

Meddig tart ki egy párkapcsolat?

Amikor egy pár örök hűséget esküszik, a hasításnak elnevezett pszichológiai jelenséget produkálja. Mindketten tudják, mennyire változni fognak ők és a körülmények, ám ezeket a változásokat mind szépnek és romantikusnak képzelik. Anya mint madonna, apa boldogan dobálja fel kisfiát, együtt fociznak, míg anya palacsintát süt. Arany pillanatok sorozata egészen addig, amíg derűs öregekként megpihennek a kandallónál: apóka pipázik, anyóka kötöget.

A párkapcsolat kezdetének varázsa a másik, mint önálló lény. A maga értékeivel, kedves furcsaságaival, csacskaságaival. Saját identitásával. A párkapcsolat során elkezd kialakulni a közös identitás, amely részben az egyéni identitás feloldásával jár. Ugyanakkor az identitás személyiségünk magja, a végsőkig védelmezzük. Ezért jár hatalmas feszültségekkel a párkapcsolati összecsiszolódás.

A legtöbb és legerősebb turbulencia a születő kisbaba körül keletkezik. Az újdonsült nagyszülők éppúgy keresik új helyüket, szerepüket, mint a baba édesanyja és édesapja. A nagyszülők újra élik és vívják azokat a csatákat, amelyek annak idején kezdő szülőként megkeserítették életüket.

A családi rendszer szemléletmódjában az olyan konfliktusok is érthetők, amelyeket például a nagyszülővé váló párok élnek meg. Ezt természetesen megelőzi az elemi hatás, amit a szerelem lila ködében tévelygő, kamaszodó gyermek gyakorol életük delén járó szüleire.

A közvéleményben jelentős áttörést hozott, hogy markánsan különválasztjuk a szülői és a párkapcsolati szereprendszert, felvállaljuk azt a kemény tézist, hogy a szülői és a párkapcsolati együttműködés térben és időben kizárják egymást. A szülőség önmagában felmorzsolja a párkapcsolatot. A párkapcsolatot folyamatosan gazdagítani kell a család és a szülői együttműködés fenntartása érdekében.

A hagyományos pszichológia a párkapcsolat illetve a házasság problémáit akarja megoldani. Ezek azonban többnyire az adott párkapcsolati ciklusban kialakuló élethelyzetből következnek, ezért a konfliktus egészséges személyek egészséges reakciója.

Mi azon vagyunk, hogy élmények segítségével lépjünk túl az adott párkapcsolati ciklus problémakörén a párkapcsolati együttműködés négy dimenziójára építve, azaz: közös platformot alakítsunk ki a társas lét, a megélhetés, a gondoskodás és az érintés területén.

Hárman is párban

Részlet a Jövőnk Könyve c. kötetből

Kedves Ifjú Szülők!

Barbár invázió! Biztos fölkaptátok a fejeteket. Talán ez az az életszakasz, amikor a legnagyobb különbség van a pár homlokzata és a belső történések között. A barbár invázió Ranschburg Jenő kifejezése, gyönyörű, tartalmasan mély és humoros. Arra utal, hogy a kisbabával megérkezik az életünkbe egy olyan lény, aki ordítva jelzi kívánságait, aki soha meg nem köszön semmit, aki a szó szoros értelmében leszar minket, aki közömbös a mi szükségleteink iránt, ugyanakkor mégis a legnagyobb élményt adja, amit szülő valaha átélhet. A kisbabát nem érdeklik a Ti szükségleteitek, ha igen teljesen hidegen hagyja az autonómia hiányotok vagy a társas igényeitek, amiket pár éve olyan fontosként emlegettünk.

Az új szerep, amibe a kisbaba érkezése beleszippant Benneteket, a szülői szerep. A szülőséget, az anya-apa együttműködést sokan összetévesztik vagy összemossák a párkapcsolattal. Pedig nagyon kevés köze van hozzá, leginkább fordított semmi. Sőt, a szülői szerep eluralkodása könnyen a párkapcsolat erodálódásához vezet, az anya- és apaszerep állandó jelenléte éket ver feleség és férj közé. Igyekezzetek különválasztani a szülőséget és a párkapcsolatot. A szülőségnek egyetlen pozitív párkapcsolati szerepét látjuk, ez a közös élmények elmélyítése. Azoknak az arany pillanatoknak a megélése, ami Titeket, mint párt a kisbabátokhoz köt. Az összes többi kötelesség, felelősség, feladat, teljesítmény. Ezek nem a párkapcsolat részei, ezek a szülőséggel járó kötelmek. Válasszátok le ezeket a felelős helyzeteket a párkapcsolatotokról.

Igen, a kisbaba érkezésével valóban a szülői feladatok kerülnek túlsúlyba, ez rendben is van így, de közben tartsátok szem előtt azt is, mennyire fontos a párkapcsolatotok, a férfi-nő viszonyotok. Ha a párkapcsolat, a család alappillére megrendül, akkor nem lesz, ami a felépítményt megtartsa, és a család összedől. Ezért – bár a gyermek természetesen ezt nem ismeri fel – neki is alapvető érdeke, hogy a Ti párkapcsolatotokat fenntartsátok, gazdagítsátok, azokban az években is törődjetek vele, amikor az élet mindennapjaiban a szülőség dominál. Kötelességetek olyan párkapcsolati élményekről gondoskodni, amik függetlenek a gyermeketektől. Igen, gyönyörködjetek benne, örvendezzetek neki, sőt lessétek meg olyankor, amikor másokkal van, de időről időre igyekezzetek különválasztani kettőtöket és ketten együtt csínyeket elkövetni, játszani, szerepekbe menni, mert ez az igazi párkapcsolat gazdagítás.

A közös élmények tartják fönn a párkapcsolatot. Gondoljatok vissza gimis korotokra, kamaszkorotokra, gondoljatok vissza arra, hogy ki az, aki még megmaradt ebből az időszakból barátként, aki még ott volt a násznépben is. A velük megélt közös élmények modellje alapján éljetek meg Ti is együttes élményeket. Persze, azok csínyek voltak, igen, teljesen fölöslegesek voltak, talán veszélyesek is vagy drágák, esetleg néhány normát is áthágtak vagy szabályokat szegtek, de hát a tudattalan ilyen. És a párkapcsolati kötődés a tudattalan világa, a lelkek összehangolódása, a legmélyebb szálak egymáshoz bogozása, a legmélyebb kötelékek megerősítése. Ezért figyeljetek erre. Szabaduljatok ki kettesben és csináljatok olyasmit, ami amúgy a szülői szerepnek ellentmond.

Talán most válik érthetővé az is, amit annak idején megélhetés dimenzióban történő összehangolódásról mondtunk. Hiszen ezekben az időkben az édesanya nyilvánvalóan a gyerekkel van elfoglalva, nullától huszonnégyig, hétfőtől vasárnapig egyfolytában. Persze ebben kellenek szünetek, ezt most is hangsúlyozzuk, de a lényeg az, hogy nagy eséllyel elkezd a férfi az egyedüli pénzkereső, a családfenntartó szerepbe kerülni. Ezért volt olyan fontos, hogy a házasság első szakaszában feledjétek a küzdelmet, a harcot, mert a kisbabás időszakban a férfi akaratlanul is óriási előnybe kerül a küzdelem és a harc terén. Hiszen nála vannak a hatalom eszközei. Neki van szabad ideje, ő tudja megszervezni külügyminiszterként a család társas dimenzióját. Őnála vannak az anyagi eszközök, neki van mozgásszabadsága. Figyelem! Figyelem! Ilyenkor nagyon könnyen oda alakulhat az asszony, az édesanya megélése, hogy kiszolgáltatott, korlátozott, netán bántalmazott helyzetben van – akkor is, ha a bántalmazás nem szándéka a férjnek – hiszen a mozgásszabadsága eleve korlátozott, hiszen a kisbabától rengeteg kritikát kap, a kicsi folyamatosan gyötri, elnyomja, semmibe veszi az anya igényeit, szükségleteit, ráadásul egy kisbabás anyuka nagyon könnyen izolálódik, elszigetelődik a külvilágtól. Ezt nagyon ritkán okozza tudatosan a férfi, mégis gyakran tulajdonítják férjüknek az anyukák azt a szándékot, hogy tudatosan teszi, hogy nem figyel, hogy önző. És valljuk be: könnyen belecsúszik abba némely családfenntartó, hogy azt mondja: „Én keresem a pénzt, én mozgok a világban, én vagyok az úr a háznál”.

Ezt egyrészt a párkapcsolat előző szakaszában kialakult együttműködés tudja megakadályozni, másrészt az ebben az időszakban odaszánt tudatos figyelem. Vegyétek ezt nagyon komolyan, mert ezekbe a szerepekben öntudatlanul, lassan csúszunk bele, apró lépésenként. Tudjátok, ahogy a békát fedő nélkül is simán meglehet főzni, hogyha hideg víz alatt kicsi lángot gyújtunk, és csak lassan emelkedik a víz hőfoka, a béka nem veszi észre a veszélyt, nem ugrik ki a fazékból. Hát az ilyen kicsinyként kialakuló nehéz helyzeteket mi sem vesszük észre.

Ezért időről időre lépjetek ki a hétköznapok a helyzeteiből, keressetek távlatot, tudjátok: menjetek hosszan fölfelé, és aztán valami csúcson gondolkozzatok el nagyobb perspektívában arról, milyen is a viszonyotok és hogyan tudjátok jobbá tenni. Ha szomorú estéken ültök le néhány percre beszélgetni a sárga csekkeket morzsolgatva (vannak még egyáltalán sárga csekkek?), kevés esély lesz észrevenni, főleg rálátni arra, hol vagytok.

És még valami, amiről talán csak prűdségből hallgattunk eddig. Nagy marhaság a spontán szex! Ne higgyetek benne, sőt, azt képzeljétek el milyen volna, ha akkor és ott szexelnénk, amikor és ahol éppen eszünkbe jutna! A szex egyik legfontosabb feltétele a ráhangolódás, az összehangolódás. Ez észrevétlenül történt meg, amikor fiatal házasként együtt voltatok, hiszen olyankor egy-egy mozdulat, egymás illata, a napszak, az apró jelek vagy egy incselkedő telefon már ráhangolt Benneteket. A kisbabás időszakban igen is tervezzétek a szexet, mert a betervezett szex egyben segít ráhangolódni. Vegyétek tudomásul, ha egyiketek vagy másiktok hirtelen kezdeményez, anélkül, hogy a másik rá tudna hangolódni, az kudarcokhoz vezet. A kudarcok eltávolodást hoznak, az eltávolodás pedig a család megrendüléséhez vezet. A szex, a szexuális összehangolódás és az érintés a bizalom egyik legfőbb alapja. Tessék rá figyelni, mert ebben az időszakban az összehangolódás tudatosságot kíván!

Az édesapa és édesanya szerep különbözősége, a megváltozott életfeladatok és a teljességgel eltérő napi ritmus következtében a házaspárok ilyenkor helyzetükből adódóan széthangolódnak. A férj gyakorlatilag éli tovább korábbi életét. Reméljük, eljár kosarazni, meg a barátokkal sörözni, hiszen ez biztosítja a társas viszonyok folyamatosságát. Reméljük, hogy ápolja a rokoni kapcsolatokat is, hiszen ez tartja fönn azt a családi kapcsolatrendszert, amelyik összehordja a cserepeket. Ugyanakkor az is törvényszerű – és nem a férj hibája –, hogy este idegenként néznek egymásra mikor a férfi haza ér. Gondoljátok meg, hogy az édesanya egész nap egy kicsi gyermek társaságában van, és nagyon hiányzik neki az autonómia, és nagyon hiányzik neki a felnőttek társasága. Ezért általában két mintázatot mutat. Az egyik az, hogy amint hazaérkezett, igyekszik rácuppanni a férjére, mint felnőtt társaságra, aki viszont egész nap felnőtt társaságban volt és most már autonómiára vágyik. A másik lehetőség, hogy az anyuka azonnal az apuka kezébe nyomja a babát, és eltűnik csetelni, telefonálni, zuhanyozni, újságot olvasni, hajat mosni vagy vacsorát főzni – nagyjából mindegy is melyik, „csak egy kicsit hadd maradjon békén, mert már sok neki, hogy hónapok óta nem tudott egyedül pisilni, mert már elege van belőle, hogy egy perc nyugta sincs”. Ez törvényszerű. A férfi ugyanekkor azzal érkezik haza, mint régen, hogy végre elmesélheti a feleségének „a főnökét, meg a terepjáróst, aki elé vágott, meg az árfolyamokat, meg az új bank-kölcsönkonstrukciókat”, de jön a nagy lukra futás, hiszen a feleség éppen autonómiára vágyik. Persze adódhat olyan szerencsés konstelláció, amiben össze tudjátok ütemezni a társas- és az autonómia szükségleteitek kielégítését, de ez odafigyelést, erőfeszítést és szervezést igényel. Vegyétek azt tudomásul, számoljatok vele.

Ugyancsak problémás dolog (akár még konfliktushoz is vezethet), ha az édesapa elkezdi a baba napirendjére kényszeríteni a sajátját. Mondhatni kiszúrás számba megy, amikor hazaérkezvén a már félálomban lévő babát megszeretgeti, megpuszilgatja, mert „úgy hiányzott neki egész nap”, mert „az neki jár”. Egy új szereplő hirtelen felbukkanása az estében fölpörgeti, felébreszti a babát és az anyuka kezdheti elölről az egész altatást. Mi azt mondjuk: Ne! Ha egyszer csak olyankor ért haza, hát akkor ez így sikerült, akkor erről az esti pusziról lemaradt. Fogadja el. Az van, hogy ez van. Hagyja, hogy elaludjon a baba, aztán legyen társa az édesanyának a társas- vagy az autonómia szükséglet kielégítésében.

Ha már szükségletekről van szó és kielégítésről, akkor azt is fontos kimondani: hagyjátok a szexet ilyenkor! Két fáradt ember a bioritmusa mélypontján aligha tud már szexuálisan összehangolódni. Az éjszaka legyen az alvásé. Találjatok szerelmeskedéshez napközben randi alkalmakat. Egyébként is nagyon nehéz az édesanyának elvonatkoztatni az anyai szerepétől, hiszen ki van hegyezve a füle a kisbaba szuszogására. Egyébként is nagyon nehéz az édesapának a sok félvállról vett vagy kifejezett elutasítást feldolgoznia, amik ilyenkor érhetik. Mert hiszen az édesanya ilyenkor anya üzemmódban van, ami teljességgel más, mint a női, a feleség üzemmód. Kizárja egymást a kettő. Az édesanya érintés igényét nagyon, néha túlságosan is kielégíti a kisbaba folyamatos érintés vágya. Aligha álmodozik emellett erotikus érintésről! Ahhoz előbb át kell hangolódnia férjére, előbb bele kell ereszkednie a saját női szerepébe. Sokszor látjuk a terápián, hogy az ilyen autonómia hiányos, fáradt édesanyák kifejezetten megrázkódnak, amikor szexről van szó, összekulcsolják a karjukat, kicsire összekuporognak, mintha megerőszakolták volna őket. De ez a reakció nem az ő aktuális partnerüknek szól, nem a férjükre vonatkozik, hanem az élethelyzet következménye. Hogyha ezt ilyenkor magára veszi a férfi, akkor zsákutcába kerülhet a házasság. Szóval tessék arra sarkallni a násznépet, a régi barátokat, a rokonokat, az új barátokat, hogy jöjjenek babázni, segítsenek nektek, adjanak időt és teret a házasságotoknak, vegyék át időlegesen a szülői feladataitokat, hadd legyen az édesanya és az édesapa egy kis időre megint „csak” nő és férfi, feleség és férj.

Fény az alagút végén? Fontos és közös párkapcsolati feladat az édesanya alapszükségleteinek biztosítása. Ezek között is legelső az alvás. Talán most válik igazán érthetővé, miért forszíroztuk annyira, hogy legyen jelen az életetekben a cserépszedegető násznép, mert a kisbaba széttöri a párkapcsolatot, aminek a cserepeit a násznép tagjai, a segítők hordhatják megint össze. Úgy tehetik meg ezt, hogy biztosítnak olyan időszakokat az édesanyának, amikor végre kipihenheti magát. Ez a fény az alagút végén. Legyen hetente legalább egy éjszaka, amikor úgy kialudhatja magát, hogy reggel saját maga szerint ébred – méghozzá lehetőleg távol a babától, mivel már kiélesedett a hallása a baba minden mozdulatára, minden szusszanására. Ez komoly logisztikai feladat, de egy szerető nagymama, egy belevaló rokon vagy egy elkötelezett barát simán ébren marad akár egy teljes éjszakát is hetente, ha a hét másik hat napján gondtalanul alhat. Az anyukának pedig életmentő, erőt adó, a legnagyobb nehézségben is motiváló gondolat, hogy „péntek éjjel megint kialhatja magát”.

A másik nagyon fontos közös megoldani való, hogy legyen egy pontos ritmus, egy nagyon pontos napirend. Gondoljatok arra, hogy a bölcsődékben szinte percre meg van határozva a napirend. Butaság a szükségletek szerinti szoptatás, meg a szükségletek szerinti ellátás. A gyereknek állandó szükséglete, hogy az édesanyja közelében legyen, állandó szükséglete, hogy érintsék, de ugyanakkor az is szükséglete, hogy legyen az életében egy napirend, egy ritmus, amiből érzi, mikor jönnek a dolgok. Ha az ő kezébe adjátok a nap irányítását, akkor a baba megrémül, bizonytalan lesz, hiszen ő sötétben tapogatózik. A határok ebben a tekintetben korlátok is, amikbe a baba bele tud kapaszkodni, amik megóvják a rémületbe zuhanástól. Sok baba ezért sír. Higgyétek el: egyszerűen fél, mert nem tudja, mi lesz. Adjátok meg a kisbabátoknak, hadd tudja, hogy mi lesz!

Egyaránt fontos – ha már arról beszéltünk, mennyire be kell vonni a többieket, a családot, a rokonságot, a barátokat, a közösség tagjait –, hogy az összes olyan tevékenység mellett, amik a babával és a kisbabás szülők segítésével kapcsolatban adódnak, a párkapcsolat gazdagításához is biztosítsanak alkalmas időt, teret.

Azért írunk ilyen hosszan erről a szakaszról, mert a legtöbb pár ekkor jelenik meg nálunk. A férfi fokozott bűntudattal, a feleség teljes döbbenettel, azért mert megjelent a láthatáron a csábító, aki ráadásul pontosan azt teszi, amit a feleségnek kellene tennie, hogyha módjában állna. A csábító független, vonzó nőként jelenik meg a férfi előtt. A násznépnek az a dolga ilyenkor, hogy kivegye a feleséget, az anyát a szülő szerepből, helyettesítse abban teljes értékűen, az ő elvárásai szerint – Figyelem, Nagymamák! Az anyuka elvárásai szerint! –, és beleengedje a női szerepbe, ami a párkapcsolat fenntartása szempontjából elemi. Tehát hagyjátok meg a fáradt esték hálószobáját a babának. Igen is: nyugodtan alhat az édesanya a babával, hagyjátok azt az elméletet, hogy amihez most hozzászokik a baba, azt fogja egyetemista korában is csinálni! Ne szorozzátok föl az első néhány hónapot évtizedekkel! Higgyétek el, a baba két éves korában vagy három éves korában, de szoba tiszta lesz, gimiben már nem kell pelenkázni! Higgyétek el, a babában előbb fog jelentkezni az az igény, hogy külön aludjon, mint a szüleiben. Higgyétek el, hogy amíg neki jólesik az édesanyával aludni, addig jól esik. Az egész dolog akkor lesz veszélyessé, ha az édesapa azt érzi, hogy kitúrták a helyéről. De neki nem az a dolga, hogy egy alvó anyuka mellett visszafogja a horkolását, hanem az a dolga, hogy egy vonzó nő mellett aktívan, tevékenyen ápolja a párkapcsolatot. Neki az a dolga, hogy a felesége mellett férfiként jelenjen meg és ezzel visszaerősítse a nő nőiességét, mert az elhanyagolt nőiesség az asszonyban bűntudatot szül, a bűntudat hizlal, lompossá tesz és elhanyagolttá.

A gyermeketek részéről talán az a legbarbárabb része az inváziónak, hogy saját maga alatt vágja a fát. Szétfeszíti a családotok kereteit és ezzel veszélyezteti saját jövőjét. Tehát álljatok ellen neki, tartsátok fönn a párkapcsolatot, tartsátok fönn a szeretetteljes, szerető férfi és nő viszonyt. Így tudjátok megakadályozni, hogy szerető nyomuljon be a képbe, így tudjátok biztosítani azt, hogy a következő életszakaszban szeretetben és megértésben legyetek.

Az örömteli szülősködéshez és az egymásba feledkezéshez egyaránt a legjobbakat kívánva:

Zelka és Miklós