Terápiás keretek

Egyéni, páros, krízis

Ha egyénileg fordul hozzánk, számoljon azzal, hogy kapcsolati rendszerében is keresni fogjuk problémái okait és megoldási lehetőségeit. Krízishelyzetben az a legjobb, ha elkíséri valaki a szerettei közül, aki a találkozások közötti időben segíti, Ön mellett áll.

Párkapcsolati terápiánk alapvető célja a kapcsolatok gazdagítása. Hitünk és meggyőződésünk szerint az esetek túlnyomó többségében sikerül pozitívan, lelkileg gyarapodva kijönni az adott életszakasz krízishelyzetéből. Elsősorban tehát ezen dolgozunk a hozzánk forduló párokkal.

A terápia kimenetele lehet békés szakítás is – ez szülőpárok esetében a további szülői együttműködés kereteinek kialakítása. Azért örülünk, ha a házastársak idejében fordulnak hozzánk (mielőtt még alperessé és felperessé válva kölcsönösen ellenérdekelt képviselőket fogadnának), mert így előbb összecsiszoljuk az új helyzet hétköznapjait, és csak azután kerül sor a papírmunkára, amikor már látszik az új rendszer működése.

Alapjában abból indulunk ki, hogy kapcsolati, párkapcsolati krízist kell megoldanunk. Ilyenkor nagy a fájdalomnyomás, ezért minél hamarabb és hatékonyabban kell cselekedni, változtatni a körülményeken. Más dolog, hogy a problémamegoldás során olyan mozzanatok is felszínre kerülhetnek, amelyek hosszabb, elmélyült foglalkozást igényelnek. A krízishelyzetek elsőbbséget élveznek. Kérjük, külön jelezze, ha sürgős segítségre van szüksége.

Ráfordítás, a terápia menete

A négyüléses dinamikus rövidterápia keretében általában két órásak a konzultációk, a négy alkalomra ideális esetben hat-tíz héten belül kerül sor.

Első alkalommal négyesben beszélgetünk a párral, megismerjük történetüket, személyiségüket, körülményeiket, egymáshoz való viszonyukat. Meglátjuk, milyen közös identitásuk alakult ki. A második és a harmadik ülésen rövid közös megbeszélés után általában külön folytatjuk a munkát. Az egyéni beszélgetések során elhangzottakat mi, terapeuták, titokban tartjuk. A párhuzamosan zajló egyéni konzultációk alkalmával is a kedvezőbb, páros óradíjjal dolgozunk. A negyedik beszélgetés ismét négyesben zajlik.

Egyéni terápia, kapcsolat gazdagítás és feltáró foglalkozások esetében a terápia időkereteit esetenként egyeztetjük.

Terápiás beszélgetések a szabadban

Annak a szerencsés körülménynek köszönhetően, hogy a kedvelt kirándulóhely, a Hármashatárhegyi repülőtér mellett lakunk, száraz idő esetén lehetőség van a természetvédelmi területen szabad levegőn – akár séta közben, akár a réten letelepedve – beszélgetnünk. Esős időben a házunk félig fedett hátsó teraszára kiülve tehetjük meg ugyanezt. Amennyiben a szabadtéri találkozásokat preferálná(k), kérjük, jelezze az időpont egyeztetéskor.

Táv-terápia (online videobeszélgetések, e-mailes konzultáció, párkapcsolat-gazdagító program)

Online videocsatornákon keresztül ugyanúgy lehetőség van a négyüléses dimanikus rövidterápiára, mint egyéni terápiára, kapcsolat gazdagításra vagy feltáró foglalkozásokra.
Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy a Skype, Viber, Zoom, Hangouts vagy egyéb csatornán folytatott terápiás beszélgetések a személyesnél fárasztóbbak, hiszen a kamera és a képernyő közötti távolság miatt a szemmozgások egy része megtévesztő, a testbeszéd eltávolodik a hangtól, erősen korlátozottak az értelmezhető metakommunikatív jelek és a környezeti tényezők is csak részben követhetők. Különösen így van ez a négyszemélyes beszélgetések esetén, de ettől még nem rettenünk vissza, hiszen a helyzet megszokható, kezelhető.
Azért érdemes ilyenkor a beszélgetés egyéb körülményeit minél nyugodtabbá, zavartalanabbá tenni.
Amennyiben az online csatornát preferálja, kérjük az időpont kérésnél ezt jelezze, hogy a kommunikációs csatornát és az elérhetőségeket is egyeztethessük.

Elektronikus levelezés útján történő tanácsadás forgatókönyve a következő: mielőtt elkezdjük végigolvasni a helyzet részletes ismertetését és a kérdéseket tartalmazó levelet, küldünk egy rövid e-mailt, jelezve, hgoy nekifogtunk a feladatnak. Ezután elmélyedünk a kapott levélben, majd megírjuk és elküldjük rá a választ. A két e-mail feladása közötti időtartamot számlázzuk egyéni óradíjainknak megfelelően.
Amennyiben ilyen e-mailes konzultációra tart igényt, kérjük, bejelentkezéskor jelezze.

Online párkapcsolat-gazdagítás esetén elsősorban az e-mailes és egyéb elektronikus kommunikációt kombináljuk, de igény szerint személyes egyeztetésre is van lehetőség. A párkapcsolat-gazdagító programról bővebben itt olvashat.

Bejelentkezés, időpont egyeztetés

Időpontkérésre, egyeztetésre használja a baktay@baktay.hu címet.

Bármi, amit írásban vagy online tudat velünk, ugyanúgy titoktartás alá esik, mint a terápián elhangzott személyes közlések.
Az elmaradt terápia miatt kieső időpont érzékeny veszteség mindazoknak, akik szintén a mi segítségünkkel szeretnék jobbá tenni kapcsolataikat, helyzetüket. Kérjük, időpont foglaláskor legyen tekintettel rájuk.

Szeretettel várjuk: Zelka és Miklós