Manhertz urat csodálta az edzőtermek népe. Tökéletesen szálkásított, könnyed eleganciával pakolta a harminc kilókat, akár a feje felett is.
A futóruhás főállású bankárfeleség sokat várt rá, kicsit kötekedni is szokott vele: jobban a falhoz, Karcsikám. Na, igyekezzen, mert lekésem a többieket.
Manhertz úr mindig sietett, mert ő intézte a termelést, szállítást és marketinget. Sok gondja volt a munkavédelemmel, a logisztikával is.
Az üzem ragyogott. Rozsdamentes acél, műtő tisztaság, a gépek finom pisszenéssel jelezték, ha megteltek a palackok. Manhertz úr üresre cserélte őket.
Az edzőtermek népe telefonon jelezte, ha kiürültek a palackok. Manhertz úr telére cserélte őket. Úgy intézte, hogy kicsit mindig várni kelljen rá.
Egyvalami fájt Manhertz úrnak. A többi palack mind szépen címkézett az edzőtermek népének konyhájában, tarolójában, csak az ő üvegei vaksik.
Addig téblábolt benne a büszkeség, míg megalkotta a szlogent: Három igaz szó – Manhertz szóda jó.
A futóruhás főállású feleség tekintete elsiklott a címke felett. Jobban a falhoz, Karcsikám. Na, igyekezzen, mert lekésem a többieket.
Manhertz úr szomorúan kullogott kifelé a két üres ládával. A futóruhás főállású feleség headsetjébe csivitelve szaladt el mellette.