Péntek 10 óra szabad!

Megvallom, már az időpontadást is elkezdtem a bevonni a játékok körébe. Komoly dolog, de ha elunom, könnyen hibázok. Rémálom volt a nap, amikor egy időpontra három pár érkezett. Egyik leült fent, a másikkal Zelka foglalkozott lenn, a harmadik elment sétálni. Máig sem sikerült pontosan rekonstruálni, hogy történt.

A korrekt hangnem mellett a múlt héten az előzékenységgel próbálkoztam. Egy pár a péntekeket jelölte alkalmasnak. Éppen lemondták, úgyhogy boldogan írtam:

– Jöhetnek is pénteken!

– Jaj, ez most kivételesen mégsem…

A játék blöfföt is megért:

– Hasítunk! Már át is tettük jövő péntekre!

Napokig várattak a válasszal. Végül megjött.

– Most egyelőre…, talán egy ideig…, …mégsem annyira.

Azt hihetnéd, nem meglepő, mert aki így tukmálja magát, biztosan lúzer a másik szemében. Csakhogy ők alaposan átnézték a honlapot, lapozgatták a könyveinket.

Lassan kaptuk meg a választ. Első részét attól a pártól, akik végül éltek az első pénteki időponttal. A hölgy édesapja 1944-ban született. Ilyen emberről bizony kevésbé hallani, mint a Ratkó-gyerekekről.

– Tartaléknak kellett – mesélte a lánya. Szükség is volt rá, mert a bátyja elesett.

Új narratívára találtunk! Azok a gyerekek, akik ilyen nehéz időkben születnek, nem biztos, hogy a nélkülözés és a nyomor világában nőttek fel. Nem azért olyanok a negyven és negyvenöt között született rock nemzedék nagyjai, mert nehéz gyermekkoruk volt. Sőt! Nagyobb terhet cipeltek! Az volt a feladatuk, hogy ők aztán legyenek boldogok. De tényleg. Végre! De nagyon! Keresték is a boldogságot Woodstockban, a túladagolásban, a gátlástalan szexben.

Úgyhogy én ezúton kérek elnézést a péntekek párjától. Túlzott előzékenységemmel megfosztottam őket a jól megérdemelt megküzdés élményétől, emiatt leárnyékolódott a kapcsolatgazdagítás. Érzem a felelősségemet.

Sőt! Más területeken is átgondolom Zelkával ezt a túlzott előzékenység dolgot. Egy szavatokba kerül, és már kezdem is. Hasítani fogok.

Pénteken 10-re pedig olyanokat várunk, akiken túlzott előzékenységük miatt elburjánzott a környezetük. Vagy csak egyszerűen a párjuk.

Miklós