Élő eseteink

Azt gondoltuk, kicsit átírjuk az Eseteink könyvet, most, hogy hangoskönyv készül belőle. Már akkor fontolgattuk, amikor új borítót készítettünk hozzá. Elvégre másfél évtizede készült, azóta sokat változott a világunk. Lejjebb egy olyan részletet adunk közre, ami segít megérteni, miért hagyjuk mégis változatlanul.

A hangoskönyv különlegessége, hogy a Prológust az olvassa fel, aki annak idején megírta. Él is virul. Ha elkészül az egész hanganyag, közreadjuk a könyvesboltban. Addig is itt egy kis ízelítő:

ESETEINK (részlet):

A kutya fája (14:40-től)

Akkor már három éve vegzáltak minket folyamatosan azok az orvosok, akik ötven éve tudták, hogyan kell gyereket csinálni. Laborok és műtők, mikroszkópok és endoszkópok, leletek és ijedelmek közepette éltük szerelmi életünket, ami gyakran torkollott vad száguldásba peteérés idején.

És akkor döntöttünk úgy, jó lesz nekünk a kiskutya.

Tigris és a dögdoki (15:10-től)

Persze azon nagyon sokat törtük a fejünket, minek nekünk gyerek, mi mozgat olyan erősen, hogy vietnámi gyereket pesztonkálunk, hogy egy kutyára fordítjuk energiánk, időnk és jövedelmünk jelentős részét. Merthogy Galiba előtt volt nekünk Pukmarinunk, vietnámi szomszédunk négyhónapos fia, akit minden délben jó órás sétával kikocsikáztattunk a Józsefvárosi Piacra, hogy ott megszoptassa az anyukája a bugyibolt raktárjában. Közben elücsörögtünk a vietnami bugyiboltban, ami tulajdonképpen egy szabvány konténer elé tákolt pult volt. Jöttek a vidékiek, akik a gyári kollektíva számára vásároltak ezrekért bugyit és melltartót, jöttek a román hordárok, és jöttek az újabb és újabb rendelkezések, amik a kiszolgáltatott keleti kereskedők vérét szívták. Egyszer például azzal állt elő a másodállású rendőrökből álló felügyelet, hogy magyar állampolgár kell minden vállalkozásba. Így lett Miklós stróman. Bement a felügyelőségre, ahol a másodállású rendőrök fényképet készítettek róla egy megszólalásig ugyanolyan szerkezettel, amint amivel az okmányiroda dolgozott. Ki is nyomtatták a másodállású rendőrök egy megszólalásig ugyanolyan szerkezettel, amint amivel az okmányiroda dolgozott. Adtak neki egy igazolványt a másodállású rendőrök egy megszólalásig ugyanolyat, mint a személyije. Na, ezzel kiülhetett a standra, és várta, hogy ellenőrizzék a másodállású rendőrök. Másnap reggel fél ötkor már ott volt a piacon a bugyibolt nyitásakor. Egész más volt ez, mint a déli világ. A nagy cápák suhantak végig ilyenkor, menő elit belvárosi butikosok, márkás bolthálózatok inkognitóba bújt üzletvezetői. Hozzá sem nyúltak az áruhoz, csak rendeltek egy-egy kartonnal. Miklós tátott szájjal figyelt. Közben mulatott a többi standokon felszaporodó strómanokon. Elképesztő ügyességgel szedték össze a távol-keletiek a legmókásabb közel-kelet-európai figurákat: kiérdemesült örömlányok, aktív alkoholisták, börtöngyúrt roma csávók egyeztették munkabérüket egymással – na és vele, akit csak doktornak szólítottak. Egyiknek meg is maradt a telefonszáma, a Tigris sok mindent el tud intézni neki. Igaz, amikor először kérte tőle egy parkolási bírság elsikamikálását, nem akarta megismerni.

– Én vagyok, a doki, a bugyis standról.

– Anyáddal szórakozz, köcsög.

– Te vagy az, Tigris?

– Te ki vagy, buzikám?

– Tudod, te voltál a cipős kínainál, és meg a bugyis vietnáminál…

– Jaj, nyald meg a f…om, akkor miért mondod, hogy doki vagy? Hozod rám az ideget világba…

– Te szólítottál így…

– Doktornak, te bibolák. A formád miatt. Na, mondjad…

Hiába mondta, kicsi volt a tét, nagy a munkadíj. A Tigris több százezres elmaradásra szakosodott.

Később persze kiderült, hogy a doki egy külön szakma. Azokban a társaságokban, amelyek dögök újrahasznosításával foglalkoznak, szóval elhullott állatokat adnak el menő henteseknek, a doki az, aki hegyes pálcájával megszurkálja az árut és eldönti, érdemes-e érte kifizetni kilónként négy eurocentet, vagy hagyják tovább rothadni Isten nevében, a dögkútban.

Bizalmi állás a doki, ezért ijedt meg Tigris. Éppen kezdte komolyan feszélyezni ez az üzletág. Lévén pedig dögözésről szó, hát azt is mondhatjuk, húsbavágó lett a dolog.

Piacon a tudásunk (19:05-től)

Szóval ott ült Miklós a börtöngyúrt Tigris és a tenyérjós Regina társaságában, és röhögték egymást, meg a másodállású rendőröket, akik komoly képpel igazoltatták őket. A Kaponyás a farmereseknél annyira berúgott, hogy a pultot kellett arrább tenni szikkadt feje fölül, mert azt könnyebb volt mozgatni, mint őt. Miklós javasolta is, vágjanak neki egy lyukat, tegyék fölé az igazolványát, vezessék be hozzá a folyó bort, és akkor teljesen beépül, mint egy szentkép, vagy Lenin.

Mert a leépülésen már túl volt.

Szóval Miklós ült ott épületes ötleteivel, amiken a másodállású rendőrök kényszeredetten mosolyogtak, és azon töprengett, mi lesz, ha megjön az első ismerős. Mondjuk egyik kliens pár nőtagja, hogy erotikus fehérneműt szerezzen be magának jutányos áron. Elhessegette a gondolatot, mert Fu felismerte a testméretek és a jövedelmi viszonyok közötti összefüggést, ezért az ő árfekvésében szinte kizárólag xxx-el kezdődő méretek voltak.

Na, jó, de ha mégis… mert akkoriban sokat foglalkoztunk kórosan elhízottakkal is. Akiknek már az is teljesítmény volt, ha az xxxxxxxxxx-es bugyi és a rekord b-es melltartó felment rájuk. Azt is megtehette volna, hogy lebukik, mint Regina, aki szinte olyan volt, mint egy céllövöldés bódéban a kacsa, ha jól célzó társaság elé került. Hiába, neki hasonló körből kerültek ki a kuncsaftjai, mint a kínai művirág-áruséi.

Végül Miklós úgy döntött, vállalja ottlétét, büszkén feszített Fu és Nyu bugyis standján, mellén a kitűzővel. Két indokot mérlegelt. Egyrészt úgy gondolta, érdemes lenne könyvet írni erről a piacról, és ezzel ki is magyarázza ottlétét. Ahogy azonban megismerte a másodállású rendőrök sajátos világát, amiről Tigris narratívái is elárultak ezt-azt, úgy gondolta, inkább az öngyilkosságnak azt a módját választja, hogy egy világítótorony tetején veszi be a mérget, úgy, hogy még legyen ideje főbe lőni magát és teste a part menti sziklákon zúzódjon szét, ahonnan a hatalmas hullámok azonnal a mélybe mossák a beetetett cápák elé. Ezt nagyobb valószínűséggel túléli, mint a kínai piacról szóló könyv halvány gondolatát.

Szóval maradt az, hogy szerelemből.

Ezt a magyarázatot próbálta ki Tigrisen és Reginán. Megértően bólogattak. Még a Kaponyás is.

– A gyerek az élet célja! – mondta. – Idefigyelj, én ismertem a Zámorit, de még azzal se cseréltem volna, mert nem volt gyereke.

– Neked van? – kérdezte Regina.

– Hát persze. Kettő. – mutatta Kaponyás a füleit.

– Hol? – froclizta Tigris.

– A májam tudja. De van. Érted!? Van. Na, ez az.

– Ki az a Zámori? – okvetetlenkedett Miklós.

– Szabolcsi gyerek, nagyon lent kezdte, de végülis…

– …végülis…

– Végülis övé a…

– a micsoda?

– A vastelep.

– Egy frászt! – vágta rá Tigris. – A kertje végében van egy csomó ócskavas, és féláron veszi át a kábelt a gyűjtőktől, mert pálinkában fizet.

– Szabolcsival! – vágta rá lelkesen a Kaponyás.

– Na ezt fordítsd le a bugyisodnak! – rikkantott Regina.

Kérése jogos volt, mert Zelka kidolgozott egy végletekig egyszerűsített nyelvet, amivel a piaci szókincsre építve még városnézést is tartottunk szülőtársainknak. Szájtátva nézték a Parlamentet, ami amúgy tíz percnyi autóút volt lakásuktól.

– Itt dolgozik főnök Magyarország – kommentálta Zelka.

– Itt csinál tévé műsor.

– Első híd át a Dunán. Nagyon régi. Német csinál bumm, épít ugyanúgy.

– Nagyon drága – bólogatott Miklós az Alagútban. – Ha van eső, betolják ide.

Nos, eme kommunikációs készség birtokában fordult oda Fu-hoz:

– Gyerek kell nagyon.

– Gyerek csinál minden – derült fel Fu arca.

Ebben aztán meg is egyeztek. Úgyhogy, ha jött volna ismerős, Miklós elmondta volna, azért ücsörög ott a bugyis pult mögött, mert Zelkával nagyon vágynak gyerekre, ezt a vágyukat átmenetileg Fu fiával elégítik ki, ám ha Fut bezárják a nyugdíjas és másodállású rendőrök, akkor még pótgyerekük se lesz.

Csőgörény

Ide bizony az kell. Lassan szivárog le a víz a mosogatóból. A szifont kitisztítottuk, mélyebben van a hurut.

A szakik a vasboltban azt mondták, érdemes a leghosszabb csőgörényt venni. Megkérdeztem, az hány méter, erre a sorban mögöttem álló, aki már addig is idegesen ciccegett, be is szólt:
– Nem mindegy, ha a leghosszabb?
– Igaz.
– Már úgyis szétvet az ideg a kibszott qva maszk miatt – tette hozzá magyarázólag, amíg fizettem.

Ahogy kiértem, lekaptam a maszkot. Nagyot sóhajtottam. Igazsága volt a ciccegőnek. A maszkon át csak szivárog a levegő, mint a víz a mosogatóból. Idegesítő. Igen, persze, a járvány a főgörény, de ha diszkomfort érzésünk van, a közvetlen környezetünkben keressük az okot. A diabeteszes férj a feleségével pöröl, ha leesik a cukra. Az asszony erre türelmesen ad neki egy kis narancslevet. Amikor fogy a levegő a teremben, egyre feszültebb a hangulat, míg végül valaki feltépi az ablakot. Arra azonban már sok sértegetés mérgezte meg a légkört, hiába a jó levegő.

Első kézből, kovid osztályon dolgozó orvostól tudjuk: borzasztó betegség a koronavírus. Kín. Kínhalál.

Szégyelltem magam, hogy egy maszk miatt rinyálok. Megkértem hát Zelkát, keretezzük át a dolgot. Először csak egy kendőt vettem a maszk elé. Rendesen megszívtam. A fejem vöröslött. Hát akkor legyen meg az élmény! Felvettem még egy maszkot a másikra. Durva. Még egy sálat a maszkokra. Éreztem, ahogy gúvad a szemem. Zelka intett, sőt, segített letépni a sok fullasztó réteget. Sokáig lihegtem. Átéltem a fullasztó kínt.

Ha nem hiszel nekem, akkor se egyedül próbáld ki! Ha viszont megvan az élmény, azután a maszk már smafu. Élni jó!

A csőgörénnyel azóta is kínlódunk. Túl hosszú. Összekunkorodik. Mégis valami kemény vegyszerre fogunk fanyalodni…

Benéztem

Régi történet, még az autónepperek hőskorából való, hogy Lalink vett egy roncsot. Arcoskodott vele rendesen, mert az első terepjárók egyike volt. Nem egészen a történelem első modelljéről van szó, hanem a SUV divathullám előszeléről. Gallytörő rács, kémény-kipufogó, felező. Lehetett vele az erdőn át munkába járni. Ott nem szondáztattak. Mert Lalink közúton nem ivott.

Színjózan volt, amikor anyósát vásárolni vitte, mégis átvágott a parkon. A kormány csak pörgött, az autó ment tovább egyenesen. Eltörött a rúdja. Lalink kapkodott. Kihúzta a slusszkulcsot, de még úgy is vagy negyven métert ment tovább a csodagép, míg egy sövény végre megállította. Anyós váltig állította, távíró póznának mentek, pedig azt jó méterrel elhibázták, csak ő ugrott neki, amikor kergült tyúkként menekült.

–  Hát mennyivel mentél? – kérdezte az egyik haver.
–  Balra kanyarodtam volna, csak nem engedte a qkormány.
–  Szóval harminccal?
–  Francot. Hússzal sem.
–  Akkor megállhattál volna az úttest túlszélén.
–  Próbáltam, nem ment.
–  Fékezni?
–  Még a motorfék se fogott, pedig kivettem a slusszkulcsot!
–  Na, akkor a kuplungot nyomtad, mafla.

Bizony, Lalink bepánikolt. Ha benne lett volna a reggeli egész (két feles), simán megáll. Csakhogy az elvonási tünetektől megzavarodott.

–  Na, ugye!
–  Nem ugye!

A minap jött hozzánk egy pár. Apuci a karantén alatt gondosan foglalkozott a gyerekkel, délután, amikor hazaért munkából, megebédelt, aztán nekikezdtek a mateknak, fizikának. A gyerek próbált számolni, ám apuci didaktikusan haladt: először a szemlélet.

–  Becsüld meg a kör területét!
–  Kiszámolom. A sugara…
–  Nézd, ha kétszer veszed a sugarát, az ugye kiadja az átmérőt.
–  Elég a sugár, négyzetre emelem…
–  Előbb a szemlélet! Ha az átmérőt veszed, az egy olyan négyzet oldala, amibe érintve belefér a kör.
–  De annak nagyobb a területe!
–  De nagyságrendileg hasonló. Ha egyszerűen a d-t emeled négyzetre, olyan értéket kapsz, ami orientál.
–  Ha viszont az r-t emelem négyzetre, csak meg kell szoroznom…
–  Először a szemlélet! Ha nincs szemlélet, jönnek a nagyságrendi tévedések. Az alagutak nem találkoznak, a hidak nem érnek össze, az alapozás mélysége… – emelkedett édesapa hangereje.
–  Nézd, itt az eredmény!
–  De a szemlélet!

Az ordításra bejött édesanya, a gyerek sírva el.
–  Mi az ott előtted?
–  A söröm.
–  Hát ne igyál, amikor a gyerekkel foglalkozol!
–  Jaj, mióta árt meg nekem ebéd után egy sör?
–  Ma dél óta.

Hatalmas balhé tört ki. A párkapcsolati terápia első ülése reménytelennek tűnt. Édesapa azt hangoztatta, ő pontosan érzi, mikor és miben hátráltatja az alkohol, sőt, már szondáztatták is úgy, hogy volt benne egy sör és a kütyü semmit sem mutatott.

Következő alkalommal külön mentünk. Édesanyának Miklós elmesélte Lali történetét, de az asszony felháborodott, hogy az ő ura nem alkoholista.

Ezközben Zelka néhány egyszerű tesztet vett fel édesapával, majd megkínálta egy korsó sörrel. Kicsit beszélgettek, aztán újra elővették a teszteket. A különbség szignifikáns volt. Megbeszélték, hogyan lehet megalázkodás nélkül kiszállni a helyzetből.

–  Úgy, hogy kerek-perec elmondom a feleségemnek. Ezt benéztem.

Fejlődünk

Nagyon köszönjük a MemoLogos visszajelzéseket! Erőt adnak. Az utóbbi héten még egy sor játékot találtunk ki, Zsiga barátunk egy részüket máris elérhetővé tette.

Sőt, egy szókimondó és őszinte barátunk segített még tovább lépni:

„…nos, hát a gyerekek:
– Szorzótáblás memóriajáték…?
– Nem, nem érdekes…. Muszáj?
Aztán Botit megkértem, hogy mint videojáték guru, véleményezze a játékot. Leült, elkezdte csinálni, aztán kiabált vele (ez jó jel, a Fortnight-ot szokta végigkommentálni), erre megjelent Lackó, beleszólt, segített, minekutána a zajra odavonszolta magát a kamaszságát a maga teljességében megélő Bence és kicsit belefeledkeztek. Én meg nézegettem a jelenetet és úgy gondoltam, a játék átment a szakmai szűrőn :).
Ami laikusként nagyon klassz, hogy pillanatok alatt van sikerélmény, ami nagyon lekötötte őket, állati gyorsan játszották.”

Erre eszünkbe jutott egy olyan csalit, ami könnyebben indíthatja el a láncreakciót: Kezdjünk a felnőtt játékkal, mi, felnőttek:

Színek és szavak 3. (extra nehéz)

A gyerek előbb-utóbb kíváncsi lesz, min mulatunk.
A „színes” játék egyik előnye, hogy az első fordulóban (az alapfokon) megtanítja a színhez tartozó szóképet, így az egészen kicsik is boldogulhatnak, sőt néhány játék után mehetnek tovább a haladó szintre, ahol a színek neve már fekete betűkkel szerepel. A 3. fordulóban viszont már olyan konfúziót okoz az idegen színnel íródott betűk (szóképek) és a színek közötti kavarodás, hogy egyre jobban és jobban meg kell feszíteni a figyelmüket, sőt, a végén egyetlen leosztáson belül is többször szempontot kell váltani.

Egy barátunk akkor akadt ki, amikor a mintázat visszakanyarodott az alapfokhoz és az egyik szókép színe újra azonos volt az általa jelölt színnel…

Próbálják ki akár az egész sorozatot!

MemoLog – Játék vagy tanulás?

Volt idő, amikor kerékpáros-iskolák tanították biciklizni az úri közönséget. A mobiltelefonokhoz sokáig vaskos használati utasítást mellékeltek.

Ma már a képesség és a készség közelebb került egymáshoz. Ha valaki egyszer fönnmarad a biciklin, csak annyi kell, hogy menjen vele. Ha elkezdjük nyomkodni az ikonokat, szépen adja magát a mobil.

De a legjobban úgy tanulunk meg biciklizni, ha megyünk valahová és a mobilozásba úgy jövünk bele leginkább, ha használjuk: felhívunk valakit, üzenetet írunk, ébresztőt állítunk vagy kipróbáljuk valamelyik applikációt.

Azért rejtjük memory-játék mögé készségek kialakítását, mert máshol van a képesség és a készség az agyunkban is. Egy idő után a képesség kialakulásának folyamata akadályozhatja a készség fejlődését. A memory-játék lefoglalja a rövid távú memóriát, így elfókuszál a képesség kialakításának emlékétől, marad a készség begyakorlása. Nyolc meg hét? No, hát: nyolc meg kettő az tíz, a hétből marad még öt, tíz meg öt… megvan: tizenöt!

Most, hogy amúgy is online iskolában vagyunk, használjuk ki azt az erőforrást, amivel szemben eddig többnyire alulmaradtunk. A gyerekek a kockulás vagy gépezés során elképesztő készségeket sajátítottak el. Többnyire feleslegeseket. Ördöngős ügyességgel mentik a kiskacsát a macska elől – közben transzban vannak és elfordulnak a világtól. Így tőlünk is.

Tegyünk egy próbát olyan játékokkal, készségekkel is, amelyek jól jönnek mindenkinek!

Nem kívánunk hosszú tanfolyamot vagy kézikönyvet tukmálni.

Azt kérjük csak: próbálják ki, játsszanak egyet! És persze jelezzenek vissza nekünk…