Kifullasztásos vadászat a Cityben

Sydney belvárosában történt a napokban. Egy kiakadt fiú henteskéssel rohangált, akit ért, megszúrt, a táskájában lévő bombával fenyegetőzött. Idősödő úr ebédelt a közeli teraszon. Látva az ámokfutót, felkapta a székét, maga elé tartotta. Ahogy közeledett a kölyök, kinyílt a táskája. Üres volt. Üres fenyegetés tehát a bomba. A késes megtorpant, aztán menekülőre fogta a dolgot. Az idősödő úr utána. Őt követte egy csákányos ember, csizmásan, munkásruhában. Mögöttük még egy székes, majd további hat felbátorodott férfi, végül a kamerás. Kiabálva figyelmeztették a járókelőket, térjenek ki az ámokfutó útjából, közben egyre inkább sarokba szorították, végül le is terítették. Az idősödő úr úgy tette rá fonott székét, hogy mozdulni se tudott, főleg, miután valaki még egy rácsos ládát is a fejére borított.  Az ámokfutó úgy pillogott a rácsok között, mint egy tyúk a tojásgyárban.

Hála a videós tudósítónak, olyasmit láthattunk, amit az utóbbi hét-nyolc ezer évben alig.

Összeállt egy férfi-falka kifullasztásos vadászatra. Üldözték a zsákmányt, sarokba szorították, földre vitték. Közben vigyáztak egymásra és saját magukra, a kezük ügyébe kerülő eszközökkel (székkel, csákánnyal, ládával) tartották távol maguktól a veszélyt. Vezetőjük a széket ragadó 64 éves ügyvéd lett, az ő kiáltásai és mozgásai irányították a falkát a belváros parkoló autói, letámasztott kerékpárjai, korlátai és egyéb terepakadályai között. Ő helyezte el hatalma jelképét, a fonott széket a zsákmányon (amihez rögvest csatlakozott a láda), ő tartotta vissza a feltüzelt vadásztársakat a végső rúgásoktól és döfésektől.

A deres homlokú ügyvéd fellépésének köszönhetően a rendőrök szinte sértetlenül vették át a zsákmányt. Azonnal el is kezdték „megnyúzni”. Levették a cipőjét, zokniját, felső testéről is ráncigálták a ruhát. A racionális magyarázat nyilván rejtett fegyverek, sebek keresése, ám a mozdulatok egyértelműen a zsákmány feldolgozását idézik.

Így lett hős a King és Clarence utca sarkáról az ebédjét békében elkölteni szándékozó deres homlokú ügyvéd, bár ő maga szerénykedik: csak azt tette, amit kellett.

Honnan tudta, mit kell tenni?

A férfiak két millió éve kifullasztásos vadászatra születnek. A mintázat a vérükben van. A génjeikben. Veleszületett viselkedésmód. Ennek köszönhetjük, hogy homo hordáinkat annak idején nagy biztonsággal el tudta tartani egy tucatnyi férfi. A lehetséges zsákmány mérete a vadászó falka létszámán kívül a horda méretét is meghatározta. Otthon húsz-harminc asszonyt, gyereket, öreget, beteget, sérültet hagytak. Ők voltak a zsákmánnyal hazatérő hősök ünneplői. Ők alkották a mítoszt, ami máig felemeli a hősöket.

Nekik köszönheti népszerűségét Dr. John Bamford, aki mindeddig csak egy jómódú belvárosi ügyvéd volt, ám az öltönyös tekintély egy pillanat alatt átment falkavezérbe. Követői, ugyancsak öltönyösök, azonnal összeálltak falkává, terelték, beszorították a zsákmányt. Úgy indult be nyakkendőjük alatt a kétmillió éves veleszületett viselkedésmód, mintha minden nap gyakorolnák.

A légi felvétel jól mutatja a területet. Magasan lebeg a kamera, a felhőkarcolók közé bekukkantva látjuk: a sűrűk sűrűjében történt a dolog. A terep nagyszerűen megfelelt a szavanna és a bozótos közötti átmenetnek. A vadászat utóhangjai is éppen olyanok voltak, mint a homo sapiens megjelenésének hajnalán. A falka tagjai képtelenek voltak elaludni, egész éjszaka tárgyalták, vitatták az eseményeket, mesélték melyikük hogyan élte át a hajszát. Egy testvérpár néhány éve költözött Manchesterből Sydneybe. A másnap reggeli tévéinterjúban szóba került, hogy otthon is hősként ünneplik őket, s a két műsorvezető hölgy is csillogó szemmel nézett rájuk.

Egyedi, rendkívüli esetnek tűnik, ami Sydney belvárosában történt, pedig azt szemléleti, ami a homo sapiens múltjában tipikusan és rendszeresen történt. Hallottunk olyan felvetést, miszerint az ügyvéd úr és társai biztos szeretik a focit, a rögbit, az amerikai futballt, s onnan ismerik az efféle csapatmozgásokat. Meglehet. De vegyük észre: ezek a sportok mind a kifullasztásos vadászat viselkedésmintáira épülnek… 

A levezetést még sok lépésben és hosszan folytathatnánk. Sorolhatnánk számos további szempontot, hiszen egész kötetté állt össze az az évmilliók során belénk íródott múlt, mely a gyerekek bot iránti vonzalmától a női táskák rejtélyén és a takarítőnők egyre növekvő hatalmán keresztül, a fagyasztott mangón és a drónokon át a tévésorozatokig és a vegánságig ívelően a mai napig meghatározza viselkedésünket.

Meg is fogjuk tenni. Folytatás következik.

Működésmód

Az asszony éppen úgy mocorgott a kanapén, mint a kezdő kártyás, aki nagyon jó lapokat kapott. Nézelődött, fészkelődött. Mellette a férje nagy kínban sorolta, hova jutottak. Nagyjából úgy éltek egymással, mint egy nevelőintézet fűtője és egy fúrótorony konyhása. Az asszony egyszer csak megelégelte a románc rózsaszín ködét és terített.

– Paranoid skizofrén – sóhajtott és hüvelykujjával is a férje felé bökött.

Hosszú csönd. Végre elővett egy papirost, amiről elkezdte sorolni a diagnózist igazoló példákat. Hibalistát készített, mintha egy használt autót hozna vissza a kereskedőhöz, mintha egy a kupecnek hányná a szemére, miféle göthös a dögöt adott el neki, mintha egy tőzsérnek mutatná a disznót, ami felfordult, pedig a böllér még csak a kötényét kötötte.

A férj döbbenten hallgatott. Mi a diagnózis forrását firtattuk. Kiderült, az asszony barátnője ismer egy pszichiátert, a barátnő azt mondta, a pszichiáter azt mondta, talán valami ilyesmi lehet.

Ma már elég bepötyögni a listát, a kereső kidobja a diagnózist. Például a „bűntudat, lelkiismeret, érzések, gátlástalanság, megbánás” kulcsszavak többnyire a pszichopata cikkeket hozzák elő.

Nézzünk egy próbát!

„A motoros ott feküdt az aszfalton, a zuhogó esőben, vér- és víztócsában. Senki sem mert hozzányúlni. A férfi különösebb bűntudat nélkül kutatta át a zsebeit. A motoros közben felnyögött, de a férfi lelkiismeretére ez nem hatott. Érzelmek nélkül hajolt fölé, gátlástalanul tapogatta végig, pedig jól tudta, micsoda fájdalmai vannak. Végül, miután kollégája bekötötte az infúziót, a megbánás legcsekélyebb jele nélkül végül beadta a bódító injekciót.”

Hasonlóképp a pszichopata diagnózis ugrana előbb-utóbb az elfogulatlan kutató elé, ha egy férj azt mesélné: „Hiába csalt meg, semmi bűntudatot nem érez. Láthatóan a lelkiismerete sem furdalja, a családja iránti érzések kihunytak. Gátlástalanul kavar azzal a bájgúnárral, a megbánás legapróbb jele nélkül.”

Pedig a mentőorvos lehet gyengéd szerető, aggódó anya, hű barát. A csalfa nő is lehet gyengéd szerető, aggódó anya, hű barát – csak már unja az állandó szemrehányásokat a férjétől, aki éveken át semmibe se vette.

Működésmódról van tehát szó, nem pedig személyiségzavarról.

A cselekedeteket illetően már egészen jól tudunk bánni ezzel: Attól, hogy valaki egyszer hazudik egyet, még nem hazug ember. Ha előfordult vele, hogy ellopott valamit, még nem tolvaj. Ha puskázik egy vizsgán, még nem csaló.

Most, amikor a net egy pillanat alatt dobja a billogot, tanuljunk meg bánni a helyzettel. Személyiségzavar? Talán. De könnyen lehet, hogy csupán egy működésmóddal van dolgunk. Mégpedig hatékony és helyes működésmóddal. Az igazi jó ügynökről csak akkor tudjuk biztosan levenni a borderline billogot, ha látjuk más működésmódban. Az a művész, aki nem kelti a nárcisztikus személyiségzavar benyomását, inkább csak mesterember.

Jó kérdés persze, cáfolja-e a nárcisztikus személyiségzavar diagnózist, ha valakit kivételesen gondos mesterember működésmódban látunk? Meglehet, csak arról szól a dolog, hogy asztalosnak is grandiózus…

A múlt héten Győző azzal állított be, hogy ő pszichopata. Aztán szép lassan elmesélte, hogyan ijesztett rá barátnőjére (aki szerinte nárcisztikus személyiségzavaros). Leparkolt a sötétben, várt, megvárta, amíg a lány megjön és kiszáll az autójából, hogy bemenjen a szülei házába. Akkor aztán lerohanta. Fényszórózva, csikorgó gumikkal. Aztán a halálra rémült lányt arról faggatta, hol volt, ki a szeretője. 

Az akciót bánta. Enyhítő körülménykét felhozta, hogy be volt kokózva, ő maga pszichopata, a lány pedig nárcisztikus személyiségzavaros. A történet élét még azzal az körülménnyel tompította, hogy csak azért tépte-, törte-, zúzta össze a lány nála lévő holmiját, mert megivott egy fél üveg konyakot.

Elképesztő, ahogy a bántalmazó énvédelmi, bűntudat-csökkentő apparátusába beépül a személyiségzavar diagnózis. A tendencia pedig félelmetes. A tudatmódosító szereket már bünteti a törvény és az erkölcs. A kokó és a részegség inkább súlyosbító körülmény.

Bezzeg a személyiségzavar! Nincs mit tenni vele!

Tíz éve még nagyon örültünk, amikor nárcisztikus személyiségzavarról szóló videóinkat és könyvünket felkapta a bulvár, sőt, a szakma is. Úgy éreztük, az egyre szaporodó jelenség áldozatainak segítünk.

Ha az egyik félnél diagnosztizáltuk a nárcisztikus személyiségzavart, a másikat arra kértük, hallgasson. Akkor még csak egyedi esetnek tartottuk a választ a kiszivárgott diagnózisra: „Na! És?  Szeretem magam. Megérdemlem.”

Erre most megjelennek az öndiagnózissal hamisított nárcisztikus személyiség-zavarosok, pszichopaták, borderlájnosok. Akik a diagnózissal takaródznak. Olyan jól jön ez a flepni!

Egyáltalán, hol a határ?

Győző kisfiú korát Winnetou helyett Bruce Willis, Sólyomszem helyett Jason Statham és Little Joe helyett Vin Diesel határozták meg. Mind a hatan csak másodpercekre lépnek ki a pszichopaták érzelem nélküli világából.

Meglehet, ennyi időt Győző is megenged magának. Meglehet, annyira megtanulta kikapcsolni az érzelmi központját, hogy az teljesen elsorvadt. Bozót növi be az oda vezető ösvényeket. Döntést például valóban nem tud hozni, ha mégis, akkor csak azért, hogy meggyőzze saját magát egy másik lehetőségről.

Ebből az őrült helyzetből az is következik: jobb egy valódi pszichopata, mint egy Győző. Mert a valódi legalább disszimulál, legalább megjátszik érzelmeket – még ha néha nevetséges is, ahogy gombnyomásra sír vagy nevet. Győző viszont azokat a jeleneteket veszi át hőseitől, amikor véletlenül sem rezzen az arcuk – sem a lelkük. 

Honnan tudjuk hát, hogy Győző, az örök akcióhős nem pszichopata, csak van egy kitüntetett működésmódja, míg Nóri valódi pszichopata, csak éppen a mosolygós mamataxis a kedvenc működésmódja?

Tesztekből!

Tesztekből? Ugyan! A tesztek azt mutatják, milyen működésmódban van éppen a tesztalany.

Válaszunk a rendszerszemléletű evolúciós pszichológia. A személyiséget és annak zavarait más személyiségekkel, kapcsolatokkal, evolúciós mintázatokkal és modellekkel együttműködésben látjuk meg.

Győzőről például tudjuk, azért próbál annyira azonosulni Vin Diesellel, mert domináns hím szeretne lenni. Úgy gondolja, mácsó. Egyelőre inkább csak lúzer, papírmácsó. Az igazi kérdés, azért akar-e domináns hím, lenni, mert vágyik a családfő felelősségére, az őt körülvevő bizalomra, vagy csak a hatalmat áhítja?

Nincs az a vizsgálat, teszt, terápia, ami erre válaszolhat. Világosan megmutatja azonban a helyzetet az a társas-, családi- és párkapcsolati erőtér, amiben Győző mozog.

Erről szólnak a könyveink.

Chili-csala bácsi

Üsd be a csípős & demencia kombinációt a keresőbe. Ugye?

Az uborkaszezon egyik legszebb mazsolája a chili. Ezen rágódnak a másodközlők, ettől csorog az influenszerek taknya, az öreg fószerek nyála. Nézzük csak, mi vetette éppen ezt a cuki növényt a bulvársajtó televény táptalajára.

Mi van? Ki mondott micsodát? A cikkek szokás szerint ugyanabból a tenyészetből szaporodtak, osztódással. A sok-sok klón aligha segít eljutni az eredetihez. Főleg, mert igyekeznek ausztrál kutatás látszatát kelteni (úgy látszik, az angol kutatók nyaralnak), de még inkább azért, mert Cumin Si, a kutatás vezetője képes volt Zumin Chi álnéven publikálni! Ez utóbbit gondosan titkolják az MTI-nél, a kömény ráadásul sokkal jobban illik a chilihez. A vizsgáltak száma mindenesetre meggyőző, hiszen kevés híján ötezer emberről van szó. Igaz, kínaiak, de hát akkor is! Elvégre 4852 embert kísértek figyelemmel másfél évtizeden át.

Torokszorító elképzelni a vizsgálat vezetőjét, ezt bizonyos Cumin/Zumin urat, megfelelő tudományos- és iszlámi fokozataival, amint áll a vártán, szél és por száll át sátrán, ám ő állja a sarat, és kétévente kilenc hullámban végigvizsgál 4852 embert.

– Hogy tetszik lenni, Li bácsi?
– Látom sokat karcsúsodott.
– Két év előtt gyengélkedett a kedves felesége.
– Részvétem. Itóka?
– Annyi belefér. Chilike?
– Naponta? Na, tessék visszaszámolni száztól hetesével.
– Jó, akkor inkább tíztől kettesével.
– Értem, hogy a nyolcas a kedvence.
– Hát azokra a szavakra emlékszik, amikkel kezdtük?
– Mi ez a cédula?
– És miért adott érte egy jüant?
– Értem. Küldje a következőt.

Ha mindegyikre csak egy fél órát szán, ha néha teázik és karácsonyozik, éppen két év telik el, a sor végén ott áll, Li bácsi az új szólistát magolva, amit majd jól kikérdeznek. És Zumin úrnak emellett még alkotó tudományos gondolkodásra is jut ideje.

Mindezen alig változtat, hogy korunk hőse egyetlen vizsgálati alanyt sem látott közelről, sőt, a vizsgálatsorozat eredményével csak évekkel annak vége után kezdett foglalkozni. A kies Dohában a légkondi és a tudományos infrastruktúra előnyeit élvezve. Így használhatja egy kisebb emírség a nagyobb diktatúra (szak)szervezeti hátterét.

A tudomány azonban ne legyen finnyás, makacs tény, hogy egyszer ennyi embert rendszeresen kikérdeztek, mennyi chilit fogyaszt. Megmérték a BMI-jüket. Sőt, voltak olyanok is, akiknek megvizsgálták emlékezetét és megmérték kognitív képességét.

Kérdés, kinek állhatott ez érdekében? Talán a főtitkár, netán az emír szemét csípte a nagy chilifogyasztás? Vagy csili-csala bácsi csodáit várták a kapszaicintől?  Netán a bors lobby érdekében állt, hogy mondjanak végre valami hitelesen hitelrombolóst a csilis cuccosról?  Hideg! Fagyos! Egészen más az ok.

Valójában Quatar nem tudja, mit kezdjen a pénzével, ezért akár Zumin úr projektjét is pénzeli, ami valóban a csili és a feledékenység kérdését vizsgálja, csakhogy adatbányászat útján. Kínában ugyanis valóban volt nagy követéses felmérés 1989 és 2011 között, kilenc hullámban, kétévente. Valóban a táplálkozással és a testsúllyal foglalkoztak, így érintőlegesen a csilivel is. És valóban, 1997-től, négy hullámban, kétévente vizsgálták emberek emlékezetét és kognitív képességeit. Még az is lehet, hogy voltak köztük olyanok, akiknek a táplálkozását és súlyát is figyelték. Kicsi a világ. Ők az első vizsgálatnál 3302-en voltak.

Namost az nyilvánvaló, hogy négy pontból kevésbé rajzolódik ki tendencia, mint kilencből, főleg, ha főleg mások vettek részt a másik vizsgálatban. Ezt Zumin úr is tudomásul vette, azért az emlékezetet és a kognitív képességeket illetően nem volt szőrös szívű: simán bekerültek az adatbázisba, akik akár egyetlen vizsgálaton részt vettek. Tőlük is elég volt a szubjektív nyilatkozat arról, javultak, vagy romlottak-e agyilag.

Kulcskérdés: Melyik 55 és 70 közötti kínai ember mondja lelkesen magáról, igen, bizony, vizsgáló néptárs, sokat javultam?! Így aztán Zumin úrnak már csak annyi a dolga, hogy a romlást hozzárendelje a chilihez. Erre a célra gendersemleges amerikai számítógépes statisztikai módszereket használ, filippínó adatrögzítő kislányokkal.

Namost azt számítógép is tudja, mert ügyesen alkalmazza a nagy számok törvényét (mégis jó valamire az ötezres minta!) hogy aki a chilit szereti karcsúbb és mozgékonyabb, mint aki a tortát preferálja. Az szubjektív belátás, hogy a hatvanasok Kínában aligha saját örömükre, joggingolástól mozgékonyak, hanem kénytelenek fizikai munkát végezni. Ezért státuszuk, jövedelmük, műveltségük is alacsonyabb, mint a pohosoké, ezért aztán az állam felkent képviselőjének igyekeznek megfelelni, elismerve, hogy hanyatlanak. Még mindig jobb, mint hogy sohasem voltak jók. Márpedig, ha véletlenül mégis végiglökdösték a teszten, hát azt elég siralmasan töltötte ki a melós nyugger, aki Mao alatt iskolázódott. Persze, hogy azt mondta, ó, tavalyelőtt ez még simán ment.

Megint más a helyzet a ráérő pohosokkal, akik okkal jelentkeztek agymérésre. Nyilván belefogtak valamilyen kúrába, annak eredményességét akarták állami pénzen méretni. Független szakértőkkel.

A bulvárcikkeknek tehát így kellene szólniuk: egy katari pasi ausztrál társszerzők mögé bújva azt állítja, a kínai melós nyuggerek kevésbé elégedettek észbeli képességeikkel, mint a Cavintont és orrszarv reszeléket szedő, aggyakorló aggok – viszont szeretik a szecsuáni csirkét.

Miért tesz minket olyan boldoggá ez a zöldség? Úgy értem Zelkát és Miklóst. Azért mert naponta zúdul ránk valami hasonló a pszichológia területéről, főleg párkapcsolati összefüggésben. Hiába megyünk le a gyökérség gyökeréig, a marhaság bődületéig, az ökörség bullshit rétegéig, ott áll valami vizsgálat védőbástyája, és máris benne vagyunk a tisztességtelen helyzetben, hogy a rendszerszemléletű evolúciós pszichológia nevében azt mondjuk, nézzük az összefüggéseket, rakjuk össze a mozaikot, azután dobálóddzunk a csillogó kövekkel.

Például: „Kicsit utánanéztem a dolgoknak (link) szerint borderline – nárcisztikus kevert személyiségzavarom van. A feleségem egyértelműen pszichopata (link). Nincs közös érzelmi nyelvünk (link).”

Ezek nagyjából olyan felvetések, mint Zumin úr csípős marhasága. Családi rendszerben gondolkodva, a helyzetet a rendszerszemléletű evolúciós pszichológia alaposságával elemezve ki kell jelentenünk: sok család, párkapcsolat sorsát teszik tönkre az ilyen odavetett mozaikdarabkák.

Ahogyan a chili ügy hatalmas hullámokat kavar, úgy sodor egy-egy bulvár hír angol kutatókról egész levélhalmokat e-postaládánkba. Úgyhogy mielőtt valaki ezt hinné, a bors lobby tüzelt fel minket ennyire Zumin úr ellen, íme a valódi ok: nagy gonddal, alaposan vázoljuk fel azokat az összefüggéseket, amelyeket át kell látni a családi rendszer mozgásainak megértéséhez. Sokat fáradozunk a könyveinkkel, olvassátok el őket! Immár rendelhetők, letölthetők. A rendszerszemléletű evolúciós pszichológia gyöngyszemei.

Cseresznyepaprika

Ingrid és Günther gátlástalanul élvezte Jutka és Laci vendégszeretetét. Az asztalon magyaros ételek, az asztal alatt Günther lába fumlizott Jutka lába között. Ingrid lába hiába matatott, nem lelte Günther lábát.
Laci megérezte Günther merev tekintetét Jutkán. A mélyrészegek ösztönével bekapott egy cseresznyepaprikát. Csendesen elrágcsálta, koccintott Güntherrel, ezután egy cseresznyepaprikát nyújtott felé.  
A két hölgy pillantása is Güntherre szegeződött. Amikor paprikavörös lett, még nevettek. Amikor levegő után kezdett kapkodni, pánikoltak. Megszólalni nem tudott, a vizet kiköpte. Laci álszent módon pálinkával kínálta.
A mentők szerint nem allergia, csak kapszaicin. A szakirodalom szerint úgy hat az agyra, mint a szex. Ezúttal két családot is megmentett a krízistől. Tényleg jó cuccos.




Kiüresedés (ünnep után)

A közös identitás meglétének, erejének ékes bizonyítéka, amikor rosszul működik. Ha valaki túl van egy nagy projekten, életszakaszon, bizony átéli a kiüresedést. Így jár az olimpikon a verseny után, a festő a kiállítás bezárásakor, a cégalapító, ha szervezetfejlesztők veszik kezükbe élete alkotását.

A közös identitásban élők közös személyiségükkel még nehezebben élik meg ezt. Végre megszületett a babánk, anya is egészséges. Felépült végre a házunk, úgyhogy mostmár válunk. Itt ez a nagy ház, fél élet munkája volt felépíteni, erre kirepülnek a gyerekek, mi meg fogócskázunk benne.

Csakhogy az egyén szintjén bekövetkező kiüresedést könnyebb elfogadni, mint a párkapcsolatban megéltet. A törvényszerűség belátása helyett ilyenkor gyanakodva egymásra szokás nézni.

– Nem is örülsz?
– Azt hittem, most végre jó lesz!
– Még mit vársz, de igazán, mondd meg, mikor lenne neked elég?

Kicsiben alakulnak ki megoldások, amik ideig-óráig segítenek. Meg aztán az élet is tovasodor. Megszületett a baba, gyerünk pelenkázni. Kész a ház, indítjuk a kártérítési pert az építési vállalkozó ellen. Kirepültek a gyerekek, rá kell hajtani, hogy fizessük a külföldi tanulmányokat.

Gyakoroljuk a kiüresedés legyőzését, amikor a szülinapi zsúr után fáradtan lerogyunk egymás mellé, amikor a karácsony vacsora után átöleljük egymást, mert kibírtuk az anyósok beszólásait, amikor felveszik a gyereket nyolcosztályosba.

A ferde pillantások azonban megvillannak. Amint egy kicsit megemelkedik az elváráshorizont, felhőtlen közös örömöt várunk a sikertől. Hiába. Egyrészt, mert az örömből is tovasodor az élet, másrészt, mert úgy vagyunk szocializálva, hogy lefojtsuk örömünket:

„Kari,
Vigyázz!
Kedved majd követendi gyász,
Amint mondom, majd követendi gyász.” – írja még az életvidám Petőfi is.

Hiába int Goethe:
„Nur die Lumpe sind bescheiden,
Brave freuen sich der Tat.”
(Csak a léha, a rest szerény,
Tettének örvend a derék legény.)

Lássuk be, paradox, hogy a sikert, az együttműködés eredményét meg kellene ünnepelni, csakhogy magát az ünneplést is követheti kiüresedés.

A rendszer lényegéből következő törvényszerű viselkedés tehát a kiüresedés, a pszichológiai másnaposság, amikor zavarunkban, tehetetlen dühünkben egymásra kezdünk mutogatni.

Azon túl, hogy belátjuk a helyzet törvényszerű voltát, kivédésére bevált eszköz a közös élmény.

 

Éhesek vagyunk, mégis meghízunk

(A nyári táborok paradoxona)

Helyes a sok mozgásnak tulajdonítani, hogy a táborokban mindig éhesek a gyerekek.

Ezen kívül fontos még az ételt is okként kezelni.

A hiedelem szerint a sok éhes szájat ugyanis „kiadós” ételekkel lehet csak betömni. Szénhidráttal. A cukorrá bomló kenyér, krumpli, tészta egy ideig feldobja a vidám gyereksereget, azután azonban elkezdik kerülgetni a konyhát. Tízórait, uzsonnát, pótvacsorát kuncsorognak a termetes konyhásnéniktől, akik jó lelküktől elvarázsolva elöl hagynak még néhány veknit és egy csomag zsírt a tanároknak pót-pótvacsorára.

Közben a csoporthatás is felerősíti az éhséget, olyan gyerekek is tolakodnak a vályúnál, akik otthon finnyásak.

Másfél óránként lendül a vércukor-hinta. Farkaséhség után feldobott becukrozás.

Jön az ultimatív érv: a rendes ételt nem eszik meg. Teli a moslékos vödör borsós tokánnyal. Kicsit turkálták, aztán otthagyták. Ebéd előtt bezabálnak palacsintával, kukoricával, lángossal a strandon.

Bezáródik az ördögi kör.

Mondhatják a szülőtársak, otthon is ez van. A menzán is ez van. Éhesek vagyunk, mégis meghízunk.

Na, jól van.