Legközelebb a nyilvánosság előtt:

Január 20-án 10 órakor Mosonmagyaróvárott, a Szent István király út 140. alatt, a Fehér Ló Közösségi Házban, a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete szervezésében

Fókuszban: a kortárs közösség felé forduló gyermekek

Előzmények:

A párkapcsolati terápia során modelleket használunk. Olyan modelleket, amelyről tudjuk, segítenek a közös identitás, az együttműködés és a feltétlen elköteleződés kialakításában.

Sajnos a párok előtt többnyire olyan modellek jelennek meg, amelyek repedést keltenek a közös identitáson, erodálják az együttműködést és a feltétlen elköteleződést más személyre helyezik át, például ügyvédre, jóbarátra terapeutára.

Ezért tartjuk nagy adománynak, hogy együttműködhetünk a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesületével a Védőháló a családokért program jóvoltából.

Több olyan modellt kaptunk tőlünk, amelyek nem csupán a terápia során hasznosak, ezért megérdemlik, hogy közreadjuk őket.

Itt van mindjárt egy tizenegy gyermekes család. A szülők, Élő Dorottya és Papp György vállaltak egy közönség előtti beszélgetést. Hamarosan közre fogjuk adni a felvételt, itt azt a modellt emeljük ki, amely sok család számára óriási segítség. Számunkra is. Ugyanis mi a terápián többnyire egy-, két, maximum három gyermekes szülőtársakkal találkozunk. Dorottya és Gyuri elmondták: megértik, hogy bajban vannak ezek a szülőtársak, a rendszer ugyanis a negyedik gyermeknél kezd igazán működni. Addig nekik is nehéz volt. Dorottya máig az élmény elevenségével, az öröm boldog mosolyával meséli, milyen volt, amikor hazatért a negyedik kisbabájukkal. Az élmény a következő hét szüléssel egyre erősödött.

Úgy örültünk ennek a történetnek, mint a fizikusok, ha valami olyan részecskére, jelenségre bukkannak, amit elméletileg már megjósoltak. Hiszen a rendszerszemléletű evolúciós pszichológia gondolati kerete, amit praxisunk során kidolgoztunk és használunk, bizony rákérdez: hogyan lehetett ez abban a kétmillió éveben, amikor az evolúció kialakította veleszületett viselkedésmódjainkat? Logikus, hogy a gyakori mozgásra szorított édesanyák csak egy gyereket tudtak cipelni, ezért a másodszülött nagyjából akkor jöhetett, amikor az első négy éves körül volt. A harmadik születésekor a legidősebb nyolc éves körül járt, a negyedik testvér világra jöttekor pedig nagyjából tizenkét éves korba ért.

Azt jól tudjuk, hogy a gyerekek ma is egyre felelősségteljesebbé válnak úgy hét-nyolc éves koruk táján, kiskamasz korukban pedig kifejezetten örülnek a „cuki” babáknak. A legidősebb testvér tehát évmilliók óta úgy van programozva, hogy felelősen, gyengéden gondoskodjék negyedikként született kistestvéréről, mire az – nagyjából két éves korában – elkezd távolodni édesanyjától. (A kortárs közösség szerepének részletezése messzire vinne, de fontosságára azért itt is utalunk.)

Dorottya és Gyuri a Szentlélekre hagyatkozva továbbmentek háromnál, és megkapták a segítséget.

És jött a segítség másoktól is.

– Természetesen! – vághatnánk rá, hiszen egy négy gyermekes családnak legtöbben szívesen segítenek. Csakhogy addig más ám a dolog szokványa!

A lagziban egykor oly felhőtlenül ünneplő barátok és rokonság bizony könnyen hangolódik az ifjú pár bontakozó közös identitása ellen. Igen, gyakran fordul elő, hogy önfejűek. Aztán a „csak mi ketten!” felkiáltással csak egymásban bízva jól befürödnek a használt autóval, a dohos lakással, a „jövedelmező” befektetéssel. Jó esetben szeretteik vigasztalják őket, szimpátiát éreznek, szüleik, barátaik, munkatársaik melléjük állnak. Mert – akárcsak a kicsi gyermek – a közös identitás is pátyolgatásra szorul.

Csakhogy a társas dimenzió, a rokoni és baráti kör bizony csak egy ideig toleráns, azután viszont megbotránkozik az újonnan született közös személyiség rátartiságán, hálátlanságán, elfordulásán. Bár a pár tagjai csak a közös identitásukat erősítik, csak egymás felé fordulnak, a környezet ezt sokszor másként észleli. Ezért örvendezik, ha valamelyik fél kibontakozik ebből az nagy összeborulásból, hiszen akkor feléjük tesznek egy fordulatot. Ha lazul az új közös identitás, remény van a régi kapcsolatok megerősödésére. Ez akkor is így van, ha megelégszünk az eredeti jószándék tételezésével és nem minősítjük a történéseket féltékenységnek, irigységnek vagy kárörvendésnek.

A gyermek születése gyakran még szorosabbá teszi a szülőtársak szövetségét, akik még inkább zárnak a környezet irányába. Ez csak erősödik a második, harmadik gyereknél. Aztán a negyediknél valami a környezetben is átfordul. Elkezdik támogatni a családot, így annak tartó boltívét, a szülőtársak párkapcsolatát. Dorottya és Gyuri derűsen számoltak be arról, hogy jótékony támogatóik gyakran hozzásegítik őket közös élményt hozó kettesben eltöltött alkalmakhoz.

A legtöbb párkapcsolatot azonban már egyetlen gyerek is erodálja. Ilyenkor inkább csak a repedést erősíti a közösség, pedig inkább az lenne a dolga, hogy összetartsa, egymás felé segítse a párokat. Erre egészen addig nem ismertünk példát, míg az egyik találkozóra el nem jött Zoltán atya.

Ő mesélt a házasságbörtönről, ami három évszázadon át működött Berethalmon. Fellelkesültünk. Tünde segítségével kiderítettük, hogyan lehet eljutni oda. Húsvétkor ott leszünk! Alaposan körüljárjuk a helyszínt és a kérdést, azután megpróbáljuk itthon is modellezni.

Az igazi nagy keret persze akkor sem az a közösség lesz, amely börtönbe veti renitens tagjait, hanem az, amely csendesen segíti a családokat. Megértéssel támogatja őket. A Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesület értő támogatást ad. Ha kell, kenyeret, ha kell, több tonna más élelmet nyújt a családoknak.

Mi abban tudunk segíteni, hogy megértéssel támogatunk. Segítünk megérteni azokat a folyamatokat, amelyek egy család, egy közösség rendszerében mennek végbe. Ezekhez ugyanis egészen más megközelítésre van szükség, mint az egyénekhez. A megértést, az aha élményt jelzi vissza nagy örömünkre egy élet biztos tapasztalati talaján állva az orvos házaspár Dr. Smodics Katalin és Dr. Cseh Sándor. Végtelen jó érzés, ahogy rezonálnak, örvendeznek egy új felvetés adta gondolati lehetőségeknek. Ők azok, akik egész életen át megőrizték a tudós szellemet.

A megértés és az elfogadás közötti hidat pedig az Orbán család mutatja. Számunkra ők a megértő elfogadás, a feltétlen alázat modelljét jelentik. Minden pillanatát élvezzük, figyeljük annak a határozott és szeretetteljes munkának, amit nálunk látunk a közösség köreiben.

Szabadjon idéznünk Orbán Józsefné Anna levelét:

„Ma csodálatos dolgot mesélt nekem egyik négy gyermekes tagcsaládunk.
Szeptember 30-án Edina és Miklós végighallgatták az összes előadást. Mikor elhagyták a Fehér Ló Közösségi Házat  még mindig a Családi Nap hatása érződött lelkükben. Miklós megkérdezte Edinát. Hogy vagy egészségileg?
Mert amit ma hallottam  és átéltem, közölte Miklós,  azok alapján szeretnék egy ötödik gyereket. Aztán egész hazáig erről beszéltek, és tervezgettek. Edina kért egy kis időt, hogy utánajárjon, találjon olyan szakorvost, akivel megbeszélheti, hogy szabad-e négy császáros szülés után egy ötödiket bevállalni.  Mire hazaértek addigra megbeszélték, hogy elköltöznek falura, vesznek egy jó állapotban lévő parasztházat. Október elsején a hirdetéseket böngészve megtalálták álmaik házát (…) a házat körülölelő telket botanikus kertté varázsolták a volt tulajdonosok. Október 2-án megegyeztek az adás-vételről. Azóta már a lakásukat is sikeresen eladták.
(…) Féltem az egész pályázattól. Végül azzal győztem meg magam,  ha csak egy embernek teszünk jót vele, akkor már megéri foglalkozni vele. Hát már megtaláltam az egy embert és rajta keresztül egy egész családot.
Bevallom elsírtam magam.
Hamarosan újra jelentkezem.
Panni”