Long covid

– Persze, mert olyan sok dolgod van! – borul ki az asszony, amikor férje nem hajlandó átnézni a gyerek házifeladatát. – Ki van nyalva a segged, eléd téve púpos tányéron, ami szem-szájad ingere, te meg tespedsz és hízol világba. És még ezt is van képed megtagadni!

Pedig néhány héttel előbb még álmatlanul forgolódott, hogy mi lesz vele, ha meghal a férje, hogyan fizeti az albérletet, mi lesz a gyerekek tanulmányaival. Végiggondolta a segítőképes rokonokat, a lehetséges pasikat, akik apának is alkalmasak valamelyest. Most azonban mélységesen fel van háborodva ezen a lusta dögön, aki túlélte az ő kedves férjét. Hiába tudja a lelke mélyén, hogy hosszú az utóhatás. Post-covid helyett már long-term covid a jelszó. Erről aztán mindjárt monológba is kezd a szülő- és házasságtárs:

„A fene egye meg azt is, aki kitalálta ezt a long-term covidot. Mindent meg lehet fele magyarázni. Még büdösnek is lehet lenni, mert hát a szaglásvesztés. Jaj, ajaj, szegény férjem, nem érez szagokat! Ezért nem cserél alsóneműt, ing és póló alig kerül mosásba, zokni is csak elvétve. Mint a régi viccben:
– Te Joe, neked hány alsógatyád van?
– Hét. Hétfőre egy, keddre, és így tovább.
– Ó, hát nekem egy tucat van – vigyorog fölényesen Iván.
– Hogyhogy?
– Január, február…
Szegény én bezzeg érzek szagokat. Enyhén szólva. Inkább bűzöket. Azt hiszi, halkan ereszt egyet, de a bűzgömb percekig megül körülötte.
Long-term covid. Persze. Általános fáradtság, fájdalom az izmokban, ízületekben, mellkasban. Na, ez mind megvan. Úgy vonszolja magát, mint egy csiga, amiből már a remeterák is kiköltözött. Anyukája nagyon sajnálja, sokat panaszkodik neki is telefonon.

Bezzeg ahányszor letottyan az asztalhoz, az ízeket mennyiséggel pótolja. Úgy kell neki főzni, mint a gimis menzán: sokat és többet. Nem tudom, azért nem igényli-e a változatosságot, mert elfelejtette, mit evett előző napon vagy csak mindegy neki. Kérdeztem, mire azt felelte, nem tudja, de nem is érdekli.

Most a hős egészségügyön van a fókusz, de a hadirokkantakkal meg a volt hadifoglyokkal is hasonló volt a helyzet. Azt is elfedte a hős kultusz. Pedig nem minden hadirokkant kapott trafikot a császártól. A többség elbicegett a kocsmába a mankóján, ott sajnáltatta magát a hozzá hasonlókkal. A rokkantságit biztosan elitta. A feleségének meg rosszabb volt, mint amíg az ura oda volt a fronton, mert akkor legalább nem kellett etetni, tisztán tartani, hallgatni a rosszkedvű zsémbelését, kezelni állandó sértődéseit. Néha olyan tehetetlen düh vett erőt szegény asszonyokon, hogy megkérték az urukat:
– Akassza mán fel magát!
– Látod-e, még azt sem tudom. Adj lúgot, mán én is eluntam az életemet.”

Sivár és kegyetlen ez a monológ. Mélyen igazságtalan. A párkapcsolat azonban nem az igazság birodalma. Nagyrészt tudattalan játszmák uralják.

Azért írtuk le ezt a háborgást, mert sokan még magukban sem merik elmondani. Igazuk van. Isten ments! Jobb, ha működnek az énvédő mechanizmusok.

A legnagyobb marhaság az lenne, ha elkezdenék higgadtan megbeszélni. Egyikük sincs abban az állapotban. A tehetetlen düh a kimerült elkeseredéssel csapna össze.

Szerencsére van megoldás. A probléma gondolati keretét Szeretők című könyvünk adja meg. Receptre írjuk fel mostanában sokaknak.

Kiváltható itt.  

Párkapcsolati krízisek – Hogyan jöttünk ki jól?

Részlet a könyvből:

…Juli nénit belehelyeztük a gyógyító szerepébe. Az, aki maga is gyógyít, kevéssé hajlamos passzívan odaadni magát a gyógyítónak. Mi több, értékelni fogja a gyógyító igyekezePárkapcsolati krízisektét, szakmai tudását. És nagy valószínűséggel sikerélményt is szerez, ami ugyancsak a gyógyulást segíti. Ráadásul értékessé teszi azt a tudást, amit mindenki megszerez gyógyulása során.
Erre alapozzuk mentor-programunkat, amelynek lényege, hogy azoknak, akik segítségünkkel sikerrel túljutottak egy krízisen, komoly saját élményük és szaktudásunk halmozódik fel az adott helyzetről. Némi képzés után alkalmasak lesznek arra, hogy segítsenek azoknak, akik hasonló problémával fordulnak hozzánk. Ezzel egyébként a mi vállunkról is nagy terhet vesznek le, mert a bajban lévő embernek komoly igénye a “kibeszélés”, szakszóval ventilálás. Olyasmi ez, mint túlnyomás kieresztése, csak a mi nyelvünkben a “kiereszti a gőzt” már durvább jelentéstartalmat hordoz. A ventilálás inkább szellőzést jelent, szellőzködést. Megszellőzködést. Aminek az eredménye a “bársony nesz nyugalma” és a “jázminok tapsikolása”. A ventilálás az öngyógyítás azon fajtája, amelyhez nagyon bölcs partner kell. Csak azok engedhetik meg maguknak, hogy pszichológia ülés keretében rendesen ventiláljanak, akik olyan gazdagok, hogy már csak a ventilálás segít rajtuk. A többieknek segít a mentor. Amíg a barát-, fodrász- és vetélytársnő megmondja a tutit, amíg a társalkodónő csak bólogat, addig a mentor a kettő közötti keskeny ösvényen halad. Felismeri, hogy a ventilálás egyrészt a dolgok kimondásának igénye, másrészt hangosan gondolkodás. A jó mentor gyakorlatilag annyit tesz, hogy engedi nyitva maradni a szelepet és nagyon gyengéden segíti a hangos gondolkodást. Tartózkodik a tanácsoktól és az irányítástól.
Legszívesebben mi magunk is mentorok lennénk, csak hát tőlünk többet várnak el. Azt, hogy a gondolkodásba olyan erőforrásokat is segítsünk bevonni, amelyekről nem tud az, aki beledöccent a gond gödrébe.
Mint ahogy Juli néni és Lali bácsi sem tudták használni az ő csodás közös identitásuk erőforrásait. Mert kettejük között ugyan kialakult a szoros kötelék, ám ez egyben olyan is volt, mint a báb burka, mint a buba pólyája. Kizárta a gyerekeiket. Ők el tudták egymást fogadni, míg gyermekeik őket nem. Talán még külön-külön igen, de így együtt biztosan nem. Saját nehezen kiküzdött identitásukat, önmagukat kellett volna megtagadni. Ugyanakkor egy párkapcsolat akkor teljesedhet ki, ha a párt mint párt fogadják el.
Ezért is jött kapóra egy fiatalabb pár, a középkorú Mercédesz és Tibor, akiknél mentorkodhattak az öregek.
Mercédesz és Tibor tini gyerekek szüleiként abban a családi életciklusban voltak, amelyben a szülők és gyerekek új közös identitása alakul ki. Ez sarkalatos párkapcsolati kérdés. A kamaszodó gyerekek ugyanis folyamatosan megkérdőjelezik szüleik egyéni és kapcsolati identitását. A lányok például túllépnek azon, hogy apjuk az egyetlen igazi férfi, a kizárólagos férjjelölt, akit anya csak időlegesen nyúlhat le, sőt, immár azt a pocakosodó, kopaszodó, gondterhelt férfit látják benne, akivel enyhén szólva gáz mutatkozni. Az apa is megzavarodik, amint azt már Tibor és Csenge esetében láttuk. Egy nőt ölel, ha ölbe kapja lányát. Közben kezdi magát öregnek és undorítónak érezni, ha meglegyinti a lánya nőisségének szellője. Márpedig a kamasz lányok olyan illatfelhőkbe szoktak burkolózni, ami érthetővé teszi, miért nyitott sportkocsikból vadásznak rájuk.
A helyzet korántsem szimmetrikus. Az anyákat, azaz az érett nőket sokkal inkább a státusz, a jó apa iránti elvárás mozgatja, bár lelkük mélyén természetesen erotikusan is megérinti őket a fiuk férfiasodása. A fiúk is alaposan kikezdik anyjuk önértékelését, hiszen egyre inkább a kortárs közösség lányai felé fordulnak; ha anyjuk korú nőket megnéznek, akkor azt a szex és csak a szex kedvéért teszik; az erotikát ilyenkor valamiféle durvaság helyettesíti, amiből akkor is jut bőven az anyának, ha amúgy sikerül a szexuális mozzanatot teljesen háttérbe szorítani.
És akkor jön még az apa-fiú viszony és az anya-lány viszony, ami megtelhet vetélkedéssel, elfojtott agresszivitással. És a testvérek viszonya.
Ez már önmagában is olyan bonyolult rendszer, amiben bármelyik tényező lehet attraktor, azaz önmagához képest túlzott jelentőségű változást indíthat meg, mint a káoszelmélet pillangója, amelynek egyetlen szárnycsapása hurrikánt idéz elő a Föld távoli tájain.
És mindehhez még jön maga a párkapcsolat, amelyben olyan fontos a visszajelzés. Sokszor már az is segít egy kisebb gödörből kidöccenni, ha a pár szépen kicsípi magát, és sikkesen megjelenik az úri közönség előtt. Bálban, baráti körben, bulin. Végül is bármely közönség hálásabb, tapintatosabb és megértőbb, mint saját kamasz gyerekeink, akik előtt nap mint nap meg kell jelennünk, és párként viselkednünk kritikájuk kegyetlen kereszttüzében. Hiszen saját párkapcsolati kudarcaikat is ránk projektálják.

Figyelem, kedves Olvasó! Noha nincsenek kamaszkorú gyermekeink, mégis többes szám első személyre váltottunk. A lélektani hitelesség kedvéért benne is hagyjuk a szövegben ezt a bakit, mert azt mutatja, hogyan kezdünk kisgyermekes szülőként máris készülni erre a helyzetre. Mert csak készülhetünk rá – ez a minimum, ami vár minket, ha elég kegyes lesz hozzánk a sors. A krízishelyzet be fog következni. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy készülünk rá és amikor oda jutunk megküzdünk vele. Már elindult ez az árhullám; tudjuk, nagyjából mikor ér el hozzánk, és ki kell dolgozni a közös stratégiát a fogadására. Stratégia van bőven, a teljes mederszabályozástól a széles árterek nyitásán át egészen az új nyomvonal kialakításáig.
Itt van tehát a többes szám első személyre váltás tudattalan eredete. Már kisgyermekes szülőként lényegi döntéseket hozunk ez ügyben.
Sok olyan ember fordul hozzánk, aki Budapest környéki házában várja rettegve, mikor marad magára, társas magányban. Ők ugyanis, tudva-tudattalanul, a tározóra szavaztak: azt mondták, ha majd jön az árhullám, azt majd elnyeli egy óriási tómeder. Építettek egy hatalmas házat, amelyben a gyerekeknek jó nagy hely jutott, így elvileg teret kaptak kamaszkoruk kiélésére. Saját lakrésszel, ahová zavartalanul jöhetnek a barátok.
Mások a mély mederre és a magas gátakra szavaznak: teljesítményelvárások, majdani elitiskolák mentén terelik a gyereket a játékos képességfejlesztő óvodák medrébe.
Ráadásul mindez még divatáramlatoktól is függ. Ahogy Tiborék eredetiek akartak lenni, amikor a ritka Csenge nevet választották (aztán döbbenten vették tudomásul, hogy Csenge két másik Csengével homokozik a játszótéren), úgy van divatja a különféle stratégiáknak is.
Ami lényeges: az alapvető stratégiát már akkor kialakítják a szülők, amikor óvodát választanak a gyereknek, de legkésőbb akkor, amikor a középfokú tanulmányok felé orientálás nagyjából utolsó autonóm szülői döntését meghozzák.
Mindenképpen más életciklusban vannak tehát, mint amilyenről döntenek. Feltéve, de erősen megkérdőjelezve: a döntést együtt hozzák meg. Mi lesz, ha a stratégia mégsem tökéletes? Márpedig nincs tökéletes stratégia ott, ahol a káoszelmélet ír le jelenségeket.
Egy saját múltjának elégtelenségeivel szembesülő párnak kell együttesen, autonóm módon és hatékonyan fellépnie. Ez természetesen komoly megpróbáltatás és potenciális krízishelyzet, amit segít leküzdeni az, ha a pár az évek során már kialakított egy olyan működésmódot, amely lehetővé teszi a hatékony megoldást. Statisztikailag csökkenti az esélyeket, hogy ekkorra a párok fele már elvált...

Folytatás a könyvben.

Szeretők

SzeretőkNÉGYBŐL TIZENKETTŐ 

Hideg fejjel

– Tudod-e hol van most a férjed? – kérdezett rá a lényegre István titkárnője.
– Nem tudom Szilvikém, nyilván nem az irodában, mert akkor nem kérdeznéd – válaszolt Zsóka kissé elbizonytalanodva.
Rosszat sejtett, de balsejtelmeit elnyomta a gondolattal, bizonyára nincs baja Istvánnak, mert ha lenne, aligha így kérdezne Szilvi.
– Editnél van.
– Milyen Editnél?
– Az amway-s Editnél, az avonos Editnél, a tupperes Editnél.
– Igen. Azt hiszem, tudom kiről van szó. Mi edénykészletet vettünk tőle. Meg talán két karton bort – keresgélt emlékei között Zsóka.
– A szeretőjénél van. Edit két éve a szeretője.
– Jaj, ne… – sötétült el a világ Zsóka előtt.
– És tudod kit csal meg? – vált még furcsábbá Szilvi hangja.
– Nos…
– Engem. Mert én már másfél évtizede a szeretője vagyok. Egészen pontosan két hete voltunk tizenhat évesek.
– Mi…
– Amikor István Németországban volt azon a háromnapos tréningen, akkor velem volt Spanyolban évfordulót ünnepelni.
– De hát akkor Dórika 16. születésnapja volt…
– Így van. Mikor Dórika kijött neked, István bejött nekem.
– Te dög! – suttogta Zsóka elfúló hangon és letette a telefont.
Száguldottak a gondolatai. Másfél órája volt felkészülni István hazatértére. Elővette a fényképeket, amik Dóri születésekor, azt megelőzően készültek. István boldog apaként ölelte a kicsit, miközben láthatóan figyelt a nagy tesóra, nehogy Viki úgy érezze, megsínyli a hugi érkezését. Elvégre alig volt négy éves.
Bizony, volt négyéves kislány is ez a bombanő… – kalandoztak el Zsóka gondolatai.
Kicsit elpityeredett, de közben már hideg fejjel készítette elő a csapdákat. Mint amikor megérezte a kamrában az egérszagot. Akkor sem szólt, nehogy a lányok elkezdjék, hogy ilyen aranyos kisegér, olyan kedves állatka, meg hasonlókat. Szépen csendesen bevásárolt, a felső polcokra belülre, a dunsztos üvegek mögé betett három egérfogót sonka, sajt és szalonna ízesítéssel, a polc alatti sarokba pedig betuszkolt a seprű nyelével egy jó adag mérget. Mellesleg vett néhány rozsdamentes dobozt – olyat, amilyet kórházakban használnak –, és abba tett bele minden hozzáférhető élelmiszert.
Most is hasonló cselekvési tervet készített. Később kiderült, a Drezda bombázása fedőnevet adta az akciónak.
Az teljesen világos volt, hogy István óvatlanná vált. Zsóka fejében tizenhat év alatt meg sem fordult gondolat Istvánról és szeretőről. Így aztán nyilván ott vannak a nyomok a telefonjában, a kocsijában, a táskájában. Szilvi azért jelentett, mert egymásnak akarta ugrasztani őket, tehát aligha készítette fel Istvánt az otthoni fogadtatásra. Okos nő ez az Szilvi, meg kell hagyni. Mártír arccal elhitetette, mekkora gond neki az anyja meg a bátyja, és a pasija, a Laci, csak nyűg, ha nagy ritkán felbukkan…

Drezda bombázása

Miért éppen Drezda bombázása volt a fedőnév?
Amikor Zsóka Istvánnal néhány éve újra Drezdában járt, alig ismert a városra. Egy olyan lány volt az idegenvezetőjük, aki NDK-sként Magyarországra jött férjhez, de a Fal ledöntése után visszaszivárgott. Közös ellenségképet keresett, így aztán folyamatosan az angolszászokat szidta. Többek között azért, mert négyszer egymás után bombázták meg a várost.
Akkor István csendesen megjegyezte Zsókának:
– Megvolt rá az okuk.
– Miféle okuk? – kérdezett vissza Zsóka fojtott hangon.
– Azt akarták megéreztetni a nácikkal, mennyire elszántak ők is. Elszántak, a végsőkig.
– Drezdában alig volt náci. Szerencsétlen menekültek húzták meg itt magukat, hallottad – háborodott fel az asszony, de István szenvtelen hangon folytatta:
– Először jeladó bombákat dobtak le, vadászgépekről. Ezek izzó fénnyel mutatták az utat a bombázóknak.
– Amik gyújtóbombákat szórtak.
– Így van. Felgyújtották a várost. Azután megvárták, amíg a németek…
– …nácit akartál mondani?
– Na jó, a nácik minden erejükkel megjelennek oltani, menteni. Amikor a környékről is beérkezett az összes tartalék tűzoltó és mentő…
– … akkor újra megbombázták az egész várost.
– Így van – mondta egykedvű hangon István. – És másnap fényes nappal aztán szépen leromboltak mindent, ami maradt. Akkor már teljesen védtelen volt Drezda.
– Gyűlöletes! – szisszent fel Zsóka. – Remélem, egyszer visszakapod ezt.
– Hogy érted?
– Sátán vagy. Tegyék meg veled is!
István elhallgatott. Arra gondolt, Zsóka nem is tudja, milyen jó oka van rá haragudni.
Valóban nem tudta, de tudattalanul átélte a helyzetet. Az apró jelek sokaságát, amelyekből más nő már évekkel korábban rájött volna, hogy a férje megcsalja. Zsóka azonban a tudattalanjába gyűjtötte a jeleket, elfojtotta őket. Egyszerűbben úgy is mondhatjuk: szőnyeg alá söpörte. Még jobb kép talán a kútba dobás. Beledobta a kútba és elsüllyesztette a bűnjeleket. Ha nagy néha belekerült valami a vödörbe, amikor vizet húzott – olyankor zavartan kiöntötte az egészet.
Ha megharagudott Istvánra, akkor többnyire „tudatközelbe” került az, amiről „nem akart tudomást venni”.
Amikor azután kénytelen volt mégis szembenézni a helyzettel, valószínűleg azért ugrott be nála éppen Drezda bombázása, mert abban a helyzetben volt leginkább tudatközelben István és Szilvi viszonya. Ugyanis István nem sokkal korábban járt Szilvivel Drezdában. „Hivatalos” úton. Csakhogy sok olyan apró nyom akadt, melyek szerint nem is annyira volt „hivatalos” ez az út.
István ugyan nagymestere volt a szeretőtartásnak, ám öntudatlanul mégis parányi jelek sokaságát küldte felesége felé, s ezekből Zsóka érezhette, milyen minőségben volt Drezdában Szilvi.
A Zwingerben például akkoriban keresgélte a helyét a „vizesblokk”, ezért a női WC szükség esetén nehezen volt fellelhető. István mégis azonnal a helyes irányba fordult, amikor Zsóka keresni kezdte. Természetesen a titkárnőjének is segíthet megkeresni a főnök a vécét. Csak mégis. Furcsa. Meg az is furcsa, hogy ezt maga István is furcsának találta, hiszen a magabiztos indulását lefékezte, amikor rájött, mi is történik.
Az is különös volt, miért egy romantikus kastélyszállóban szállt meg István a hivatalos úton. Mert Zsókával természetesen ugyanott szállt meg, és áradozott a parkról, a romantikáról. Itt is elárulhatta volna a rendhagyó vízvezeték-rendszer, mert a főépületben alig ismerte ki magát. Igen, ő akkor a „Gavallér szárnyban” lakott, és Szilvinek volt a főépületben a szobája. Érdekes.
De Zsóka ezeket a vízjeleket is elsüllyesztette tudattalanja mélységes mély kútjába. Mint sok-sok többit is. Jó okkal tette.
Ha szembe kellett volna nézni a tényekkel, csak veszthetett volna.
Hiszen István nagyon jó apja volt a lányoknak. Hozzátehetjük: amikor otthon volt. Csakhogy többet volt otthon, mint a kollégái.
Jó szerető volt. Hozzátehetjük: otthon is. A feleségével is. Több szex volt köztük, mint a baráti házaspároknál.
István jól keresett. Hozzátehetjük: sokat költött Szilvire is. Csakhogy mégis többet vitt haza, mint Zsóka bármelyik kolléganőjének a férje.
István szívesen járt Zsókával színházba, társastáncra és edzőterembe. Hozzátehetnénk: amikor éppen nem Szilvivel volt túrázni, pókerezni vagy éppen sárkányrepülni. Csakhogy István és Zsóka így is többet voltak egymás társaságában, mint a baráti párok bármelyike. Attól, hogy István sokat volt egy más társaságban, sokat voltak egymás társaságában is.
Ez azért érdekes, mert feketén-fehéren mutatja, miért is volt jó Zsókának a homokba dugni a fejét. István bűntudata ugyanis olyan mozgósító erő volt, ami a lényegi párkapcsolati funkciókban kiemelkedően jó működést hozott.
Melyek ezek a párkapcsolati funkciók?

Négy lábon

A hitvesi ágynak, a családi asztalnak négy lába van. A párkapcsolat is négy lábon áll szilárdan.
Az egyik láb a társasági funkció. Érdekes, hogy a presszók asztalai gyakran egyetlen lábon, egy középen felnyúló oszlopon állnak. Azért van ez, mert lapjuk kicsi. Engedi a randizókat közelebb ülni egymáshoz, bizalmasabban beszélgetni. A párkapcsolat társasági funkciója ilyen bizalmas, enyhén erotikus beszélgetésekkel veti meg a lábát. Kis asztal alatti és feletti összeérésekkel. Érintésekkel. Azután lassan nagyobb felületen is összeér a pár. Buli, mozi, színház, utazás, sok egyéb. Mindebben természetesen benne van az erotika, ami előbb-utóbb szexhez vezet.
Ez a második láb. Az érintés dimenziója. Egymás rendszeres érintéséhez, a szex gyakorlásához szükség van meghittségre, védettségre, időre, otthonra, egyszóval szóval egzisztenciára.
Ez a harmadik láb. A negyedik párkapcsolati funkció, a gondoskodás, részben és többnyire ugyancsak következik a szexből.

Gondoskodás

Megélhetés

Érintés

Társas

E négylábú modellt alkalmazva István és Zsóka házasságára, azt mondhatjuk: szilárd lábakon állt. Paradox módon éppen azért, mert Szilvi, a szerető, folyamatosan életben tartotta István társasági és erotikus igényét, ami egyébként sok házasságban ellaposodik – akárcsak a gyöngédség utáni vágy. Vagy a vágy utáni gyengédség.
Szilvi tehát katalizálta István párkapcsolati aktivitását, így neki köszönhetően Zsókának olyan férje volt, amilyen manapság ritkaság. Jól keresett, foglalkozott a lányaival, jó ötletekkel kényeztette a feleségét és bravúros szerető volt.
Ez az idilli állapot szűnt meg, amikor Szilvi arra kényszerítette Zsókát, nézzen szembe a tényekkel. Tudja meg, amit addig csak tudattalanul tudott.

Első hullám

Zsókának erről azonnal Drezda bombázása jutott eszébe. Ez a tény rámutat, az idők során őbenne is komoly nagy változásokat eredményezett a folyamatosan elfojtott tudás. Robbanás következett be – mint amikor „döglött” bombába akad a markológép kanala.
Zsóka tudatosan és szenvtelenül építette fel István, Szilvi és a másik szerető elpusztításának tervét – akárcsak az angolszászok a szász főváros megsemmisítését.
Szilvi telefonja után hamar összekapta magát, és elkezdett begyűjteni minden elérhető információt. Házkutatást tartott, a gyanús tárgyakat, iratokat egy tévés dobozba hajigálta a garázsban. Azután leült és listát írt a teendőkről, nehogy nagy izgalmában kifelejtsen valamit. Amikor István hazaérkezett, szépen megvárta, amíg leteszi a telefonját, iratait és az autókulcsot. Arra hivatkozva, hogy saját gépén nem találja Viki lányuk egyik levelét, elővetette István laptopját. Amikor István belépett a rendszerbe, a számítógép „meg volt nyitva”, akkor megkérte, olvasná le a vízórát, mert azt is le kell majd jelenteni. István vonakodva, de kiment a vízaknához. Csak annyit látott: viszik a kocsiját. Zsóka hajtott el vele.
Csak néhány saroknyira távolodott, máris leparkolt. A laptopot rákötötte a szivargyújtóra, mert István panaszolta, rossz az akkumulátora, hamar lemerül. Újraindítani pedig csak jelszóval lehetne. Azután gyorsan megnézte a listát, a forgatókönyvet, amit összeállított magának. Nyugtázta, jól emlékszik. Kellett ez a megerősítés, miután magára maradt az akcióban. Editet kell hívnia. Könnyen megtalálta a telefon memóriájában. Egyszerűen Edit néven volt bent. A szám alapján azonosította, mert azt ő is tudta és már előre kiírta a listára. Csak az volt a fontos, hogy István készülékéről hívja Editet és hallja, hogyan szól bele. Alkalmazta az egyik legfontosabb stratégiai eszközt: a meglepetést.
– Édes csíkos vadmalacom – szólt bele Edit boldogan a telefonba.
– Halló, halló – válaszolt Zsóka, mintha nem értené jól.
– Tessék, ki beszél? – józanodott ki Edit hangja. Még némi rémület is érezhető volt belőle.
Zsóka fontos információhoz jutott: István csíkos vadmalac és Edit titkolni akarja a viszonyukat.
– Szervusz Edit, Zsóka vagyok, azért hívlak István készülékéről, mert itt vagyunk a bőr- és nemibeteg gondozóban. HIV pozitív. Szilvi váltig állítja, csak tőled kaphattuk. Szerintem az lenne jó, ha mihamarabb idejönnél.
– Te hülyéskedsz? – szólt egy elcsukló hang.
– Szerinted szabad ezzel hülyülni? Gyere. Tudod a címet – blöffölt Zsóka.
– Megyek.
A „Tudod a címet” blöff sikerének egyszerű titka van. Zsóka a házkutatás során a névjegyek között megtalálta egy bőrgyógyász dokiét. Ha István csak úgy ismeri, mert mondjuk tenisz partnere, vagy ügyfele: oké. Ha máshonnan ismeri, lehet köze a szeretőihez. Elvégre azok is tarthatnak szeretőt. És ami még fontosabb: Zsókának is volt ám kalandja! Három is. Szedett is hüvelygomba ellen valamit, öblítgetett is, és egyszer István meg is jelent valami újfajta hüvelyöblögetővel.
Szóval az a döglött bomba most már mindent szétszórt, ami benne volt és ami az idők során rárakódott. Halálos repeszeket, elásott szemetet, gyökereket és sok egyebeket. Ami eddig elfojtva lapult a mélyben, immár mindenestül átbukott a tudatba, és a robbanás erejével jelent meg. Ilyesféle élményre utal József Attila:

„Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.”
(A Dunánál)

Második hullám

Zsóka pedig úgy volt, hogy Szilvi telefonja hatására meglátta hirtelen, amit évtizedig szemlélgetett. Kész az idő egésze. Jöhet Drezda bombázása. Immár minden célpont, ami eddig érték volt. Zwinger, Hofkirche, Frauenkirche, pöcegödör, mindegy.
Ezután következett Szilvi.
– Szia, te strici – válaszolt István telefonjára immár békülékenyebben hangon.
– Nyugi, én vagyok – nevetett Zsóka.
– Hű! Na mi van?
Zsóka elmondta, most küldte el Editet AIDS szűrésre. Jót nevettek. Hosszú, nagyon hosszú beszélgetésbe kezdtek arról, milyen kapcsolata volt „Istvánkánknak” Edittel és persze Szilvivel. Szilvi megkönnyebbült. Zsóka pedig jól megvezette. Hatalmas adathalmazt szedett ki belőle. Ebből tovább tudta bővíteni a képet.
– Mi ez a kattogás? – kérdezett rá egyszer csak Szilvi.
– Itt van nálam a laptopja, abban keresgélem össze a dolgokat. Rájöttem, hogy a közös fényképeitek fent vannak egy szerveren. Sok nyoma van a látogatásainak. Gondolom, a jelszó itt nem ugyanaz, mint Editnél…
– Köthetünk alkut… – sétált be Szilvi a csapdába.
– Ha nincs kemény pornó, akkor oké.
– Dehogy. Te mondod webhelyet, én a jelszót.
– Oké. Ha működik a jelszó, én is mondom Editét.
– Rendben – vágta rá Szilvi.
Most már csak azon múlott a siker, tud-e Zsóka hirtelen olyan címet mondani, amihez jelszó kell és hihető, amit róla állít. Rémlett, látott ilyet, valami egészen képtelen helyen.
– Várjál, azért megnyitom magamnak, mert nem vagyok benne biztos, hogy becézés-e, vagy csak úgy.
– Szóval csíkos vagy csíkoska! – nevetett Szilvi. – Nézd csak meg, a csikoska lesz a jó. Nincs túl nagy fantáziája.
Zsókának most már eszébe jutott, mennyire nehezen jegyez meg jelszavakat István. Így megnyílt Edit és Szilvi titkos helye is. Zsóka először Szilviét kezdte letölteni, mert tudta, Szilvi úgyis tölti Editét, nála meglesz.
Ezen közben telefonálva el is évődtek.
– Nagyon izgi! Nézd csak, micsoda nevek – vihogott Szilvi.
– Azért ti is adtatok magatoknak – nevetett Zsóka.
Elvoltak, évődtek, mulattak, mint jó barátnők. Közben otthon Istvánnak lassacskán összeállt a kép. Jó fél órán át csak toporgott és rohangált, azután Zsóka autókulcsát kereste, végül kigyalogolt a főútra, leintett egy taxit és az irodába hajtatott.
Mire beért, Szilvi leplezetlen derűvel nézegette a képeket, olvasgatta a leveleket, hiszen sikerült betörnie István és Edit titkos webotthonába.
– Ha tudtam volna, milyen jó fej a nejed, a közelembe sem jöhettél volna – nézett nyugodtan István szemébe.
Megkönnyebbülten felnevettek. Pedig ha tudták volna, mi vár rájuk! Mert lényegében az történt, hogy Zsóka lelke fenekestül felfordult. Ezentúl már nem bízott senkiben, nem hitt senkinek, nem járt más a fejében, csak a nagy NEM.

Tajték és hab

Miután hívta Editet, Zsóka behajtott a Mamut parkolójába. Vásárolt egy másik laptopot és István gépéről mindent átmásoltatott arra. Miközben ezen dolgoztak az egyik boltban, a bankban új számlát nyitott és a közös számláról minden fillért oda utalt. Ezután lement a kocsihoz és rögzítette a nyomokat. Még a cipőnyomot is. És olyan nyomokat is, amiket a legjobb szakember sem: végigszaglászta az üléseket, parfümökre és testnedvekre asszociált. Térképet készített az illatokhoz írt asszociációkkal. A skiccre ilyesmi szavakat írt fel: balzsam festett hajra, rózsaillatú öblítő, és még néhányat a testnedvekről. Ezek a jegyzetek már arra utaltak, senkinek semmit nem akar bizonyítani. Átment saját világába, és ettől kezdve csakis a saját rendszerében mozgott.
Miután ilyen alaposan végigkutatta István autóját, miután az ott talált nyomokat szag- és szakszerűen is rögzítette, beadta a kocsit takarításra, mosásra és felment egy ingatlan ügynökséghez. Estére már megvolt a kis bérelt garzon, ahol szétpakolhatta az otthonról hozott kartondobozt, szabadon nézegethette István adatállományát és teljesen a feladatnak szentelhette magát.
Drezda lebombázva, minden romokban, most jön a hidegháború.
Úgy gondolta, visszaadja Istvánnak, Editnek és főleg Szilvinek mindazt, amit az elmúlt évtizedekben elszenvedett. Úgy lenne helyes: „tudtán kívül elszenvedett”. Hiszen valójában csak tudattalanul, azaz tudatán kívül szenvedett, de ekkor már kezdte múltjának minden percét szenvedésnek érezni. Az adatok feldolgozásánál olyasmik derültek ki, amik alá is támasztották ezt. Mi több, olyan nem derült ki, ami cáfolta. Ha nyolc évvel azelőtt békében nyaraltak négyesben Istvánnal és a gyerekekkel, attól még akadt egy olyan fájl, amit akkor nyitott István vagy éppen Szilvi. Igaz, csak áfakulcsokról szólt, de Zsóka szeme előtt a következő jelenet futott le:
– Szia édes – hívja István Szilvit.
– Hogy vagy drágám?
– Mezgerélek, mezgerélek. Többnyire egy könyvbe bújok, tudod, a Zsarátnok-ba, amit tőled kaptam.
– Tartasz már ott, hogy Dira üvölteni kezd?
– Majdnem a végéig elolvastam. Ha arra vagy kíváncsi, igen, ráismertem Zsókára. Hogy van anyukád…
Zsóka gondolatban újraalkotta saját életét, István életét – mi több: Szilvi, Edit, sőt, még a lányok életét is. Elkezdte egy kritikus István-Szilvi pár szemével nézni önmagát, majd egy még kritikusabb István-Edit pár szemével figyelni azt a bizonyos István-Szilvi párt, amely figyeli a Zsóka-István családot és a lányokat.
Mi tűnt fel Zsóka szerint a kívülről befigyelő pároknak? Természetesen saját hibái, ügyetlenségei, hiányosságai. Amikor rekonstruálta a telefonbeszélgetést, amelyről tudta ugyan, hogy úgy el nem hangzott, ahogy saját fejében visszhangzott, akkor látta magát, amint rossz úszóként toporog a Balaton partján, miközben István és Viki szörfözik, látta, amint István elfintorodik, amikor kiderült, még csak nem is hallott a Zsarátnokról, látta magát, amint a Dórika leégett háta miatt bánkódik és gyűlt, gyűlt a bűntudata. Égetőn érezte magán a gúnyos szempárokat. Szerencsétlen senkinek, ostobának, hülyének, nőietlennek érezte magát és emiatt egyre inkább marta az önvád, ami felemésztette személyiségének addigi értékeit. Már csak a súlyos, gúnyos, megvető, égető pillantásokat érezte magán. Úgy érezte, meg kell küzdeni velük. Az ő életüket is olyan pokollá kell tenni, amilyenné ők tették az övét. Mert most már teljesen elhatalmasodott rajta ez az érzés.

Hidegháború

István akkor jött el hozzánk, amikor már látszólag nyugvópontra jutott a helyzet. Szilvivel gyorsan válságstábot hozott létre, és hamar eszükbe jutott a bankszámla. Percekkel késték le a Zsóka tranzakcióját, viszont kiderítették, melyik fiókban hajtotta végre. Tudták, hol van. Nem sokkal azután a Mamutban voltak, hogy Zsóka a közvetítővel elhajtott megnézni a felajánlott lakást. Szilvi hamarosan rájött a bérlésre is, de az iroda addigra bezárt. Ezután István módszeresen végigjárta a még nyitva tartó üzleteket. Megtudta: Szilvi laptopot vett. Még a mosóban is kiderítette a kocsi takarítást. Sőt, mivel nála voltak a kocsi egyéb okmányai, és bizonyítani tudta, ő fizeti a biztosítást erre a rendszámra, még azt is kiderítette, mikor hajtott el Zsóka.
Azután jól összeveszett Szilvivel, mert kiderült, mitől is kattant be Zsóka.
Hazament. Alig volt otthon egy fél órát, megérkezett a felesége.
– Rosszul esett, ami történt, de igyekezzünk békében együtt élni – ennyit mondott.
– Kibontok egy üveg bort.
– Jó.
Iszogattak, szeretkeztek, régi fényképeket nézegettek.
– Itt vele is voltál – mutatott Zsóka a Samoa-szigeteki szálloda képére.
– Kivel?
– Ezek szerint nemcsak Szilvivel, hanem Edittel is voltál ott.
– Igen.
Keserű csendben ültek egy ideig, azután szótlanul aludni tértek.
A hét végén vendégségbe mentek Széplakra. Derűsen készülődtek.
– Pitypang biztosan megint hízott öt kilót – mondta Zsóka.
– Majd előírjuk neki, csak azt eheti meg, amit saját maga grillezett – vágta rá István.
– Akkor meglesz az orvosi szén adagja. Be kellene ugranunk út közben Gárdonyba, megnézni, rendben van-e minden.
– Oké.
Gárdonyban, a hétvégi házban, Zsóka megrugóztatta az ágyat.
– Edittel is szoktál itt dugni?
Aznap már nem lett jó kedve Istvánnak.
Ilyen történeteket mesélt nálunk szépen sorjában. Elmondta amit a laptopról és a bérelt lakásról tud.
– Egyszerűen nem látok más alternatívát, mint a házasságunk helyrehozását – jelentette ki határozottan.
– Szilvi?
– Együtt dolgozunk. Ennyi és csak ennyi. De ennyi kell. A cég négy emberre épül, ebből mi kettő vagyunk.
– Szeretők?
– Kibékültünk, de azóta nem érünk egymáshoz.
– Edit?
– Csak néha beszélünk. Legutóbb elmesélte, hogy a borától hasmenést kaptak a törzsvevői. Kiderült, valaki hashajtót injekciózott néhány palackba.
– Zsóka tette?
– Könnyen bejuthatott Edithez, mert volt másolata a kulcsáról. Igaz, én is bejutottam Zsóka bérelt lakásába ugyanezen az úton.
– Izgalmas…
– Beiratkozott különféle tanfolyamokra. Cigánykártya vetés, szerelmi oldás-kötés, Hellinger, woodoo…
– Hogy érti a woodoo-t?
– Ott voltak Szilvi és Edit képei. Babák égetve, szurkálva.
– Még mi?
– Fényképeztem. Nézzék: egy boszorkányműhelyt rendezett be.
Egy ideig döbbenten bámultuk Zsóka világát. A varázslás, az átokhintés és a rontás hatalmas eszköztárát fedeztük fel István képein.
Konstatáltuk, itt bizony komoly arzenállal van dolgunk.

Hokedli

Bátran szembeszálltunk. Előhoztuk azt az ütött-kopott hokedlit, amit lomtalanításkor guberáltunk, saját kezűleg csiszoltunk és magunk adaptáltunk párkapcsolati modellként. Erre négy stabil lába tette alkalmassá.
– Nézzük az egyik lábat. Mennyire állt szilárd lábon Szilvivel az érintések dimenziója, a szex, erotika, simogatás, gyengédség?
– Jól kérdezik, mert vele is olyan hosszú kapcsolatban voltam, hogy a szex néha háttérbe szorult.
– Mennyire állt szilárd lábon Szilvivel az érintések dimenziója?
– Jól megállt.
– Milyen volt a társas funkció? Beszélgetés, csevegés, együtt lógás, ilyesmi?
– Ebédelni szoktunk, vitorlázni, kártyázni.
– Mennyire rendszeresen?
– Naponta volt valami.
– Az megélhetés terén milyen volt az együttműködés?
– Együtt fejlesztettük fel a céget, együtt vettünk lakást Szilvinek, a háttérből segített az építkezésben…
– A gondoskodó funkcióról mit gondol?
– Úgy értik, volt-e gyerekem Szilvitől?
– Nincs. Ezt tudjuk. A kérdés: szülősködtek-e együtt?
– Szilvi sok mindent elintézett a lányoknak. Jól tud telefonálni, például Viki angol ösztöndíját teljesen az ő ügyintéző képességének köszönhetjük…
– A gondoskodó funkció alatt azt értjük, együtt gondoskodnak valamilyen közös dologról, együtt vállalnak felelősséget valamiért, együtt állnak ki egy ügyért. Lehet a „gyerek” például egy projekt. A Joliot-Curie házaspárnak a magfizika volt a gyermeke, ennek áldozták életüket, Weöres Sándor és Károly Amy közös gyermeke pedig a költészet volt.
– Értem, szimbolikus gyermek.
– Olyasmi.
– Hát az a cég. Azt nevelgettük együtt. És… jé, tényleg! – csillant fel a szeme. – Hát az alkalmazottak! Sokat beszélgettünk a sorsukról, melyiknek hogyan tudunk segíteni. Mondtuk is, nagy család vagyunk, én tyúkanyóként, igyekeztem együtt tartani a csapatot.
– Igen, ez az. És erről tud Zsóka.
– Sok mindent eddig is tudott, de most másképpen állt össze neki.
– Ettől tartottunk. Mert ha azt látná, csak néhány párkapcsolati funkciót vett át Szilvi, míg másokat érintetlenül hagyott, könnyebb lenne a dolgunk legközelebb.
– Meglátjuk.

(a történet folytatása a Szeretők című könyvben)

A jó, a rossz és a lehetséges

Tiszta lelkiismerettel…

Minden lócitromban van egy ép zabszem. Azt, hogy jónak vagy rossznak élünk meg valamit, nagy mértékben rajtunk múlik. Sőt! Lehetséges a vélt rosszat úgy átértelmezni, hogy azt jó jövőt hozzon. A pszichológia mai gyakorlatában már többet tudunk adni, mint a „kéménysöprés”, mint az élmények elmesélésével együttjáró megkönnyebbülés. Arra is képesek vagyunk, hogy segítsük átértelmezni a rossz élményt. A rosszból lehetséges jót is létrehozni.

Tündét elvitte horgászni a szomszéd Gyula bácsi. Már voltak együtt néhányszor, de ezúttal egész napra mentek. Csakhogy délben már otthon voltak. Gyula bácsi szerint Tünde majdnem az örvénylő mélységbe esett, mert engedetlen volt. Tünde szerint Gyula bácsi a bugyijában nyúlkált, itt-ott simogatta azért szaladt el tőle.
Tünde szülei elmentek a rendőrségre, ahol azt tanácsolták, forduljanak szakemberhez, derítse ki, mennyi igaz a nyolc éves kislány történetéből, mert ebből súlyos ügy kerekedhet.
Tünde apukája Gyula bácsiból akarta kiverni az igazságot, de amint ráförmedt, rohamot kapott a hatvanöt éves szívbeteg ember.
Néhány perc beszélgetés után kiderült, Tünde igazat mond.
Gyula bácsit jó eséllyel le lehetett volna csukatni, Tünde pedig a meggyalázott lányok bélyegét kapta volna a persorozat évei alatt. Ezt elkerülendő az volt a célunk, hogy Tünde és szülei úgy jöjjenek ki a rossz helyzetből, hogy mindhárman nyertesnek érezzék magukat.
Azt kértük, fogalmazzák meg, mit is várnak Gyula bácsitól. Szóról szóra megvitatták azt az iratot, amit Gyula bácsival majd aláíratnak.
Ezzel azt értük el, hogy a történtekről a megoldásra, azaz a jövőre helyeztük át a fókuszt. Tünde kinyílt és szinte teljesen ő adta a tartalmi lényeget. Azt kérte, Gyula bácsi ismerje el amit tett, fogadja meg, hogy sem ővele, sem más gyerekkel ilyet többé nem tesz, különben ez az irat beismerő vallomássá alakul.
Mi annyit tettünk hozzá, hogy Gyula bácsi fizesse ki útiköltségüket és a mi munkadíjunkat.
Ezután felhívtuk Gyula bácsit. Vázoltuk neki, milyen helyzetből telefonálunk, elmagyaráztuk, mi a mediátor dolga, elmondtuk az irat tartalmát, amit alá kellene írni, hogy lezárhassuk az ügyet. Gyula bácsi néhány perc gondolkodási időt kért. Azután visszahívott, és rekedten közölte, aláírja a papírt.
– Csak a békesség kedvéért – tette hozzá – mert nem úgy volt, ahogy Tündike meséli.
– Azért ez nem ilyen egyszerű – válaszoltam határozott hangon, mire mindenki megrémült. A legjobban talán Gyula bácsi.
– Jó, jó, aláírom és kész – mondta rá gyorsan.
– Kifelejtettük az iratból, hogy küld egy üveggel saját szilvapálinkájából. Beleírjuk, vagy elég szóban megegyeznünk? – kérdeztem rá olyan hangon, mintha továbbra is egy fontos tárgyalási pontról lett volna szó. Így Gyula bácsit is oldottam kicsit, de ami fontosabb: a család fókuszát még inkább a megoldásra és a feloldásra irányítottam.
– Megígérem – sóhajtott Gyula bácsi.
A családtagok összemosolyogtak. Mulatva távoztak. Tündi csillogó szemmel, derűsen, ruganyos lépdelt. A győztes örömével. Meg is fogalmazta, mit érez:
– Jó élmény volt, de nagyon izgultam. Féltem, hogy apu agyonüti Gyula bácsit, és akkor kiderül az egész és nekem szégyellnem kell magam a fiúk előtt.

Ha hagyjuk a rossz oldalt elburjánzani, akkor a bizonyítási eljárás, a közbeszéd, az élmények folyamatos felidézése sokkal nagyobbá növelték volna a traumát, mint amekkora eredetileg volt. Az is fontos, hogy az „igazságtétel” olyan nyelvezetben és helyzetben történt, amit a nyolc éves gyermek meg tudott érteni és el tudott fogadni.