Szülő az, aki szülőként viselkedik

Zoli régi barátunk. Sikeres vállalkozó, remek sportoló. Kosárlabda, síelés profi módon megy, a futball csak annyira, hogy még Miklós is befér a csapatba. Viszont sörözni a legjobb focimeccs után, például mert ott a pályabüfé. Zoli következetesen állítja, szülők nélkül nőtt fel. Igen, lakott együtt egy idősebb nővel és férfival, ha elment, mondta nekik: „helló”, ha megjött szintén. Volt ágya, a konyhában is talált enni. Szülőknek nem nevezte ezeket az embereket.

Egyszer síszerkót kértünk kölcsön Zolitól. Elképesztő gyűjteménye volt, szép rendben a garázs falán, négy autót körbevéve. Könnyen és gyorsan találtunk magunknak is, a gyerekeknek is teljes felszerelést.

Zoli kicsit érzelmes mosollyal elővett egy 34-es bakancsot.
– Hinnétek, hogy ebbe valaha belefért a lábam?
– Akkor még nyilván nem voltál 199 centis.
– Sem 120 kilós. És csak hat éves.
– Hoppá, akkor azért legalább síelni elvittek a szüleid!
– Dehogy! A szomszédok. Mindenhová ők vittek. Lali bácsi és Piri néni.
Döbbenten álltunk. Zoli végre mesélni kezdett. Valójában nálunk volt otthon, főleg, mert Tibi fiuk az osztálytársa volt. Testvérekként nőttek, fel, mindenhová négyesben mentek. Síelni, túrázni, zarándokutakra vitték.
– De hát akkor mégis voltak szüleid!
Zoli arcán döbbenet jelent meg.
– B@ßdmeg Miki! Tényleg. Negyvennégy éves vagyok, végre lettek szüleim is.

Évtizedes rejtély oldódott meg. Zoli olyan kedves, nyílt, jószándékú ember, olyan segítőkész és nagyvonalú, hogy bizony nehezen képzeltük el, milyen gyökérből szívhatta fel mindezt, ha egyszer a szülei olyan gyökerek voltak. Helyesebben a vér szerinti, a jogi értelemben vett szülei. Mert a pszichológiai szülei Lali bácsi és Piri néni voltak.

Na, ezzel aztán jól meggyőzzük a válófélben lévő szülőket! Minek is maradnának együtt, hiszen könnyen találnak a gyereküknek pszichológiai szülőt ahelyett a baromarcú helyett, akitől szabadulni kellene. A történetben azonban van még egy csavar. Valójában a nagyszülőkről van szó.

A válások jelentős része ugyanis onnan ered, hogy a két származási család értékrendje, státusza, érzelmi élete gyökeresen eltérő. Ez kergeti a párokat egyre mélyülő lojalitás-konfliktusba. Ez kezdetben, a közös identitás erősödő szakaszában elhanyagolható, ám a legapróbb repedésbe könnyen beszivárog a megáradó szülői jóakarat.

Ilyenkor jön az igazság, amire Zoli a csöppnyi bakancsokkal a kezében rádöbbent: Szülő az, aki szülőként viselkedik.

Kétélű fegyver ez. A válófélben lévő szülőtársak mondhatják: „Lehet, hogy te vagy a jog- és vérszerinti szülő, de a szeretőm lesz az igazi, a pszichológiai szülő.”

Mi itt arra a mozzanatra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a válófélben lévő párok szüleinek éppúgy kötelessége végigvizsgálni azokat a lehetőségeket, amiket a gyermekük és a párja sorra vesz. Akkor viselkednek igazán szülőként, ha párként bánnak velük, ha segítenek nekik tartani a közös identitást, a feltétlen elköteleződést, ha alaposan végigeszik azokat a körülményeket, amelyek egyiket vagy másikat az adott viselkedésmódra, működésmódra vezetik.

Ha szerepet téveszt a nagyszülő és pártoskodik, küzdelemre buzdít, aligha mondhatjuk, hogy gyerekével szülőként viselkedik. Olyankor, kedves szülőtársak, összpontosítsátok az erőiteket és védjétek meg magatokat. Akár lángpallossal is, akár azon az áron is, hogy kiveritek a támadókat, a magukat szülőnek álcázó idősebb embereket a családból.

További viszályra igazán nincs szükség, amikor amúgy is krízisben vagytok.

Káló

Péter indulatkezelési problémákkal jött el hozzánk, helyesebben felesége, Zsuzsa hozta. Otthonukban mindennaposak voltak az ordibálások, Zsuzsa attól tartott, a gyerekek elmenekülnek. Zsolti (17) egyszer már a határán volt, hogy megüsse az apját, Petra (15) pedig egyetemista srácokkal lógott, félő volt, hogy egyszer csak elkezd a koleszban csövezni.

Péter szerint akkor fogyott el a cérna, amikor harmadszor hozta meg a küldönc Zsolti megjavított okostelefonját. Havi 6 ezer a biztosítás, 30 az önrész, 100 a veszteség. Zsolti szerint addig is folyton ráordított az apja, hogy le fog esni a telefon. Két másikat is javíttattak, egyik az apjáé, másik Petráé. Azok összesen 60-ba kerültek. Okostelefon 160.

– Egy kezdő tanító havi fizetése!
– Egy hetet te is vállaltál a kezdők öröméből – szólt be Petra.
– Mintha háromezer tojást törnél össze!
– Kétezer M-eset és ezer XXL-eset – válaszolta Zsolti, mert egyszer már volt vásárolni.
– Hát akkor jól vigyázz azokra az XXS tojásaidra! – üvöltött Péter magából kikelve. – Legközelebb megkeresed az árát a kva okostelefonodnak.

Zsuzsa a szomszéd autóját húzta meg. Gyorsan intézkedett, ismerősnél 100 volt a javítás. Ha bevonják a kgb-t, ugrik a makulátlanság, indul a mutykolás a márkaszervizzel, szegény szomszédnak egész nyáron nem lett volna autója. Egy szó, mint száz: így gyors volt és baráti. Még egy jót söröztek is rá, de ezt a 10-et nem számolták be. Péter magán kívül volt.

– Legfeljebb 20 ezret bukunk, ha elvesznek egy-két bónusz pontot.
– De bénáztam.
– Ugyan! Ha olyan jó szomszéd, megértheti, hogy béna vagy. És figyeld meg, fikázni fogja, azt híreszteli majd, gányba csinálták, Sufnituning. Ennyi.

A legnehezebb akkor volt Péterrel, amikor előjött nagyapja kedvenc idézetével:
„Vigyázz! Kedved majd követendi gyász, amint mondom, követendi gyász.”

– Meséljük a Darell-szintű sztorikat a korfui nyaralásról, neki viszont csak az jut eszébe, hogy egy penészes koszfészket ajánlott a légitársaság. Kifordultunk az ajtón, buktunk 70-et. 60-ért szuper helyen jól voltunk, nagyszerű társaságban, manchesteriekkel. Szerencsére az anyuka tudott angolul is, így akadt tolmácsunk.
– Jó, csak azt a végtelen hosszú utat nem éreztétek, amíg én egy görccsel a gyomromban vezettem a korfui éjszakában – öntötte el a tehetetlen düh Pétert.
– Másfél kilométer volt, később sokszor lesétáltam azt az utat Miriammal.
– De ezt honnan tudtam volna?
– Már odafelé mondta Zsolti, itt kellene lakni, mert látta, amint Miri a medence felé cigánykerekezik.
– Tényleg nagy hiba volt, hogy nem álltam bele a fékbe! – veszekedett Péter.
– Tovább élt volna az a macska – nyögte be Zsolti a bajuszkája alatt.

– A takarítónőnk is meglopott. A 300€ akkor még csak 90-et ért, jó kérdés, hová tegyük azt a tízest, amivel kevesebbet ér a pénzünk. Péter ordított, amikor be akartuk fizetni Petra síútját.
– !!%!
– Milyen jó, hogy anya addigra már sörözött a szomszéddal, mert biztosan feljelentett volna rasszista hangulatkeltésért…

– Zsuzsika biciklije kétszer kapott defektet, egyszer meg segítőkész fiúk elállították a váltóját. Mínusz 10. Azt inkább nem mondjuk, miket mondott Péter a fiúkra…
– Házibulinkon meg elloptak a vendégek egy Xtreme hangszórót, és egy kisebbet. Az 80 + 12 volt. Mínuszban, Szilveszterkor…
– Jó kis barátaitok vannak! – kelt ki magából megint Péter.
– Nem a barátaink.
– Mert tudjátok, ki volt?
– Persze.
– Ragaszkodom hozzá, hogy feljelentsük!
– Bence sose állna szóba Zsoltival.
– Mert?
– A bátyja volt. Drogos. Egyszer ellopta az anyja tamponjait.
– Visszavették tőle.
– Nem, használtak voltak – vigyorgott Zsolti, de majdnem kapott egy pofont.
– Bence bátyja bármit el tud adni. És szerezni is tud bármit. Például Xtreme hangszórót – mosolygott Petra.
– Féláron – tette hozzá Zsolti.
– A félárú Xtreme-et egy kocsmában felejtették a hátizsákban, 36 kiránduláspénzzel, iratokkal, hálózsákkal és márkás kulaccsal.
– Cakk-pakk 140 lenne a pakli csakli, de szerencsére félárú bóvlit loptak, így csak 100…
– Minő szerencse – csapott át vörösbe Péter.
– Szerintem szólunk Bencének és ötvenért megvan. Az ő területük – bizakodott Petra.

– De a színház is ilyen összetett történet! – mosolygott Zsuzsa.
– Attól még veszteség, hogy nem volt kedvem menni!
– Így fürödtél a megmentő szerepében. Ha lett volna nínó szerkód, azzal vitted volna Zsoltit.
– Hagyjuk a körítést! Kihagyott színház 20. Helyette magán sürgősségi ügyelet. Zsolti nagylábujja nem is tört el, a röntgent mégis ki kellett fizetni. 17 plusz 22 a vizsgálat. Az elegáns bot: 8.
– Ugyanez a kör bordával, bot nélkül, amikor a kosármeccsről vittek, 39 volt  – vigyorogtak a lányok.
– Nem vittek. Saját lábamon mentem, jöttem.
– Nem úgy, mint a csapat. Ők csak jöttek a saját lábukon.
– Naés?
– Az egyik elejtett egy karton kézműves sört.
– Hatos papírcsomagolást – helyesbített Péter. Arcán halvány mosoly.
– Térlefedési rekordot döntött.
– A WC és kamra, a konyha és a lépcsőház is tele lett habzó szilánkkal. A takinéninek fél napi munka, a sörveszteséggel együtt 10. Viszont megtaláltunk két üveg hidegen sajtolt prémiumminőségű bio tökmagolajat. Négy év alatt tönkrement. Az idei évhez számítsuk a veszteséget, vagy mondjam, hogy ha előbb ejtik el a sört, még jól is járunk?

– A lovat is a te kutyád marta meg! – használta ki a család a jókedv üdítő fuvallatát.
– Ugatott. Igaz, hogy megijesztette a lovat, de jogilag tiszták vagyunk.
– Különben nem esett volna le a lovas, nem törte volna mindkét csuklóját – horgadt fel Zsolti dühösen.
– Vettünk egy bidé rátétet fájdalomdíjul. 160. Jó barátság kerekedett vele, akárcsak a törött autójú szomszéddal.

Békülékenyebb lett a hangulat. Azt már együtt mesélték, hogy a lopós takinéni elhozta a tesóját kertészkedni. A gyökerénél vágta el a teraszt befutó vadszőlőt és az erkély csodás díszét, a borostyánt. Akkor, ott nem is vették észre. A tesó pedig saját javaslatára átállt kerítést mázolni. Több napi munkával lecsiszolta a deszkát, aztán eltűnt. Reggel hívták a takinénit, mondta, elfáradt a tesó. Nagyon. Zsuzsa megnézte az időjárás előrejelzést. Másnap egész napos eső. Ha a lecsiszolt deszka megszívja magát, orbitális szívás. Egész nap, mind a négyen mázoltak. Meg persze csiszoltak, mert a nehezebb helyeket otthagyta a fáradós takitesó.

– Jut eszembe takinéni. Úgy a vége felé felhív, hogy akkor ő most fáradt, mégis jöjjön-e? Mondtuk, persze, rendetlen a ház. Nem is tűnt fel, mit válaszol. Aztán eljött, ücsörgött itt, csücsült és telefonozott ott, szemét és ruhakupacok mindenütt. Meguntuk a botladozást, kérdeztük, mi van.
– Én kérdeztem, jöjjek-e mégis. Péterrel beszéltem, azt mondta, okvetlenül, teljesen széjjel van a ház.
– Ahogy tegnap hagytad – kiáltott közbe Péter tehetetlen dühében.
– Szóval igen. Hát tessék. Itt vagyok.

Nem sokkal ezután tűnt fel a száradó vadszőlő és borostyán. Azonnal mentek a kert végébe, a lonchoz. A balsejtelmük beigazolódott.

A fáradt tesók kis túlzással Péterék fél nyarát tönkre vágták, fél agyukat elcsiszolták, fél pénzüket ellopták. Talán miattuk a legfontosabb az új szemlélet, a káló. Mert ha azt mondják, belefér, sok átkozódástól óvják meg magukat. Meg is kérdeztük Pétert, tudja-e mi a káló?

– Naná. Az öregem benzinkutas volt.
– De mi az? – kérdezte Zsuzsa.
– Veszteség. Kalkulált veszteség – okította Péter.
– Mi lenne, ha a veszteségek alapján megbecsülnénk egy kálót? – tettük fel a kulcskérdést.
– Mindjárt összeszámolom pontosan – lelkendezett Zsuzsa.
– Ne fáradj vele. Az elv az érdekes – nézett ránk méltatást várva Péter. – Ha azt mondom, ez a kár éppúgy beletartozik a költségvetésbe mint az évi 400 gáz, 400 villany, 300 telefon, net és kábel, az évi 400 üzemanyag és 900 tandíj, a bevásárlások és a vendéglők és az utazások akkor szép lassan áthangolódhatunk arra, hogy a káló meg ennyi.

Legközelebb kettesben jöttek. Péternek megtetszett, hogy a tehetetlen düh, a mindenféle hibáztatás helyett ugyanúgy vegyék számításba a kálót, mint az autópályadíjat vagy a betegbiztosítást.

– A betegbiztosítás még egy rejtett káló tömeget mutat. Vannak olyan dolgok, amiket megveszünk, de gyakorlatilag nem használunk. Retró bólogatós kutya a kalaptartóra (nincs), ultramodern futócipő rekortánra (nincs), okosóra (nem mér), mágneses csoda-karkötő, élelmiszerkiegészítő (fosat), kabát, pulcsi, nadrág, hozzájuk való szekrény, szoba, ház.
– Ezekre majd jövőre tanulunk meg legyinteni. Az idei feladat sem piskóta. Rájöttem, tényleg felesleges összeszámolni az idei veszteséget. Ha jövőre százzal több lesz, akkor akadjunk ki, ha kétszázzal kevesebb, örvendezzünk?
– Vannak benne láncreakciók is. Ha például nem engedünk Bence zsarolásának a hátizsákkal, nem szerezzük vissza újra az Extreme hangrobbantót, a szemüvegre sem eshetett volna rá.
– Stílusos, retro Zeiss keretről van szó. Tétel. Inkább a jövő évi kálóba számoljuk.

Mi csendesen örültünk a többes szám első személy gyakorodásának, alakult az egyetértés.

– Ha viszont mindezekből a károkból tragédiát csinálunk, a folyamatossá összeálló stressz gyötör meg minket, aminek következménye magas vérnyomás, szívbaj, veseelégtelenség, hosszú, kínos fulladásos halál, amit már alig vár a környezet, mert ráunnak a dühöngésre, morgásra, folyamatos kioktatásra.
– Erekciós zavarok – mosolyodott el Zsuzsa.
– A Viagra káló? – kérdezte halkan Péter.
– Korkérdés.
– Csak viccelek ám. Igazából azért voltam ilyen engedékeny, mert ha eldurran a fejem, utána hosszú a mosolyszünet, és akkor másom készül eldurranni, ezért durran el még hamarabb a fejem.
– Van máshol is kiszállás, nem csak a kálónál…

Ui.: Jó tréfa lett volna megkérdezni, kálónak tartják-e a nálunk töltött több mint három órát, de elfelejtettük. Nagy kár.

Te gondod

Péter dilemmában volt. Felmondták a garázs bérletét. Bogár az utcára került. 1978-as modell. Oldtimer. Veterán. Az egyik utolsó, amit még Németországban gyártottak. Nyugat-Németországban. Egyidősek. Együtt szoktak születésnapot ünnepelni. Együtt udvaroltak Zsuzsinak. Bogár vezette fel az esküvői menetet. Azért béreltek külön három limuzint, hogy jobban kijöjjön a kontraszt.

Petike megszületésétől Bogár tisztelettudóan visszalépett a rangsorban, aztán persze az oviba megint csak ő vihette Petkót. Csak ő. Zsuzsi a kis Zsuzsussal a karján integetett az ablakban, ahogy elindultak a ház elől a hybriddel, amit azután a garázsnál lecseréltek Bogárra, sőt, töltőre is tették. „Ciciztették”

Hát ennek a garázsnak a bérletét mondták fel tizenhét év után. Bogárt az utcára tették. Zsuzsinak abban igaza volt, hogy bármelyik évben megtagadhatta volna az önkormányzat a következő évi szerződést, csak hát Péter jó karban tartotta és pontosan fizette a bérleti díjat. Ezt el sem tudta képzelni. A szomszédság szerint éppen ez lett a veszte.

– Az enyémre egy vagyont kellene költeni a jegyző szeretőjének, csak azért, hogy be merjen állni – vigyorgott Lali bácsi, aki ugyancsak egyidős lehetett a Moszkvicsával.

Amikor Péter kilátásba helyezte a fellebbezést a határozat ellen, elmondták, nincs semmiféle határozat. Lejárt a szerződés. Ennyi. Azzal is érvelt Péter, biztonsági berendezést szerelt fel, ami a szomszédságnak is örömére szolgátt. Örüljön, hogy nem bírságolják meg engedély nélküli kontárkodásért. Ennyi.

Zsuzsit meglepte, mennyire megviseli Pétert az ügy. A biztonsági berendezésről tudott ugyan, de a temperáló egységről már nem. Még kissé zokon is vette, amikor kiderült, Péter számlákat csinált. Addig az volt fókuszban, hogy Bogár után nem kell adót fizetni. A tartalék alkatrészekről egyszer félfüllel tudomást szerzett, amikor egy betört hátsólámpa helyett Péter pillanatok alatt leemelt egy másikat a polcról.

Péter nagy rohangálásba kezdett. Bogár messze költözött, messze rosszabba, messze drágábban. Utódja a garázsban, a jegyzőhöz közel álló hölgy, akkurátusan felhasználta a biztonsági berendezés megmaradt bekötési pontjait. Amikor Péter emiatt berohant a hivatalba, mondták, nem a hölgy a megbízó, hanem a VIMO. A Városüzemeltetési Igazgatóság Műszaki Osztálya.

Aztán megjött a felszólítás elmaradt bérlet díj befizetésére. Kiderült, tényleg valahogy elmaradt az utalás előző évben. Így játszott a véletlen komoly ütőkártyát Péter kezére. Elhatározta, a bérleti díjat mindaddig visszatartja, amíg a méltatlan eljárást kivizsgálják. Zsuzsi azt kérte, fizessenek, felejtsenek. Így is elég gondot okozott a családnak az a bogárhátú.

– Méghogy Bogár? A korrupt hivatal!
– Mindegy.
– Hogyan lenne mindegy? Ez tisztességtelen rágalom!
– Látod, ez az! Nem lehet rád ismerni. Kivetkőztél önmagadból!
Így sodródtak a válás szélére.

A második találkozó alkalmával Zsuzsi külön vonult Miklóssal, aki arról kérdezte, milyen terhet rótt Bogár ügye a családra.

– Péter egyszerűen kibírhatatlan lett. Mindenbe belekötött.
– Például?
– Hát, hogy én miért nem eszem köményt.
– Hát, az tud szeleket hajtani – mosolyodott el Miklós.
– De ő azt akarta, hogy egyek!!!

Közben Péter arról panaszkodott Zelkának, éveken át vigyázott a köménnyel, mert Zsuzsi arra kérte, ne tegye az ételbe. Kihagyta a kedvencekből, a gulyásból, a párolt káposztából, a körözöttből. Aztán Zsuzsi rendelt valami ezocsoda port, abban annyi kömény volt, hogy messzire bűzlött.

– Ajaj, ebben kömény van! – sóhajtott Péter.
– Hát az meg miért baj? – döbbent meg Zsuzsi.
– Ne mondd már, hogy ezektől a kóklerektől elfogadod, nekem pedig száműznöm kellett a háztartásból?
– Ne izmozz! Nem is értem, mit pampogsz!

Kiderült, Zsuzsi már régen elfelejtette kérését, amit első várandóssága elején fogalmazott meg. Nem is tűnt fel neki, hogy Péter kidobta a köményt. Igaz, ha nagyon megkívánta, vett magának köménymagos kiflit, elmajszolta az autóban.

– Apropó, autó – kezdett újabb történetbe Péter.
– Tudom, Bogár – jelezte Zelka, hogy képben van.
– Most a hybridről beszélek. Azt mondtam, már elég nagyok a gyerekek, ne egyenek az autóban. Hosszabb úton úgyis jó néha megállni, a garázsig meg minek. Erre beszólt Zsuzsi, én meg berágtam.

Kiderült, Péter csikorgó kerekekkel a garázshoz hajtott, elővette a porszívót, a nyílt utcán széttépte a porzsákot, megmutatta, a legutóbb mi jött ki a hybridből, majd a kupac mellé öntötte a szemetes tartalmát is. Zsuzsi kétségbeesett.

– Ha tovább csinálod, innen is kirúgnak.
– Innen is kirúgnak? Mi az, hogy innen is kirúgnak!? Hogy érted, hogy innen is kirúgnak! Talán onnan joggal tettek ki?

Péter ordítva kiállt a bogárhátúval, bezárta a garázst, otthagyta Zsuzsit a gyerekekkel a hybridben.

Zsuzsi könnyek között mesélte Miklósnak, el kellett mennie a gyerekekkel sétálni, amíg egyáltalán annyira le tudott nyugodni, hogy hazavezessen. Mire visszaértek, egy szomszéd elszállíttatta a hybridet a garázsa elől.

– Sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztam – mondta neki Zsuzsi pityeregve. – Remélem, nem késett el.
– Nem volt dolgom, de lehetett volna – mondta a szomszéd. – A közterületeseket is a rend kedvéért hívtam ki takarítani.
– Hol a szemetes és a porszívó? – kérdezte Zsuzsi kétségbeesett dühében.
– Elvitték bűnjelként.

Persze, kiderült, a szomszéd hívogatta Pétert, csak ki volt kapcsolva. Pécelre hajtott, a bogarasok mekkájába, ott szállt meg, hallgatóságra is lett, ők beszélték rá a párkapcsolati terápiára. Ott guglizott ki minket.

Zsuzsi és Péter négy alkalmat küzdöttek végig, amíg megértették a három történet közös alapszerkezetét:

1. Péter hosszú éveken át gonddal és figyelemmel tartotta karban a garázst. Ezt nagyjából senki sem tudta, csak a szomszédok. Meg is lett a következménye: elvették tőle. Zsuzsi nem úgy állt mellé, ahogy elvárta volna. Szemrehányást tett, kioktatta. Péter ezt árulásnak, a közös identitás felmondásának tekintette. Azt várta volna, Zsuzsi ölelje át, vigasztalgassa nagy kétségbeesésében, segítsen garázst keresni.

2. Péter hosszú éveken át gonddal és figyelemmel tartotta távol a köményt. Ezt Zsuzsi nem tudta. Amikor kiderült a régi tiltás, Zsuzsi nem úgy állt mellé, ahogy elvárta volna. Péter ezt a közös múlt elárulásának, hálátlanságnak érezte. Azt várta volna, Zsuzsi ölelje át, köszönje meg a kitartó lemondást.

3. Péter hosszú éveken át gonddal és figyelemmel takarította az autókat és a garázst. Ezt nagyjából senki sem tudta, csak a szomszédok. Zsuzsi természetesnek vette a tisztaságot. Péter azt várta volna, Zsuzsi ölelje át, köszönje meg a folyamatos gondoskodást.

A bogár, a köménymag és a szemét története receptet ad a gondban lévő emberhez. Péter esetében a képlet:

– Éveken át szerényen, pontosan gondoskodtam, aztán a végén még én vagyok a hibás.

Mivel a gondban lévő ember tudata beszűkült, fókuszált, mindenben ugyanazt a szerkezetet látja, minden észrevételt, kritikát a gond keretébe tesz. Mondogatják is neki:

– Jaj, te nem tudsz másra gondolni,
– Jaj, neked mindig csak az jár az eszedben,
– Jaj, verd már ki a fejedből!

Most már ismeritek ezt a működésmódot. Ha felderítitek a gondot okozó probléma alapszerkezetét, sok konfliktust tudtok gyökerében leállítani, a küzdelem helyett együttműködésbe kezdeni.

Zsuzsi a terápián elmondta, gondolt arra, hogy a garázssoron keres valakit, akitől al-bérletbe vehetnének egy szomszédos garázst. Félt azonban, hogy Péter letorkollja, mert nem szabályos. Pedig Péter már futott is egy kört, jelentős összeget ajánlott a roncs Moszkvicsért és a garázs bérleti jogáért. Egy lépésre voltak az kapcsolatgazdagító együttműködéstől.

Péter azt mesélte, a tartozását csak akkor fizeti be, ha a jegyző nyilvános meghallgatáson számot ad a bérlők kiválasztásának és elutasításának mechanizmusáról. Akkor kiderül, hogy ő bárkinél méltóbb a garázsra. Zsuzsi is szervezkedni kezdett a szomszédi és baráti körben, a szülőtársakkal. Itt is egy lépésre voltak a kapcsolatgazdagító együttműködéstől.

Zsuzsi és Péter modellje eredményes volt Viola és egy másik Peti esetében. Jellemző gondjuk volt, hogy Peti mindig hazahozta a problémáit.

– Nosza! Kettőtöknek együtt több az erőforrása, ahelyett, hogy krimiken csiszolnátok az elméteket, adjon a probléma tartalmat a párkapcsolatnak! Legyen sorskönyv mondat nálatok: „Jaj de jó, van min törni a fejünket!”
– Csakhogy én nem értek a villamos hálózatok tervezéséhez! – vetette ellen Viola.
– Hát, hiszen éppen az a baj, hogy épp arra nem jut időm!
– Igen, mert sok időd arra megy el, hogy nem mered kimondani a tisztességes árat, lealkuszod saját magaddal szemben.
– Így van, te meg szemrehányásokat teszel, hogy mamlasz vagyok, kakiért-pisiért dolgozom.

Így vette át a vidám és cserfes Viola a menedzsmentet férjétől, aki végre egész nap gondterhelten a rajzok fölé hajolhatott. De erre is hamarosan ráunt, mert a fele munkával dupla kereset fellobbantotta vágyukat. Egymás és az közös élmények iránt.

Meddig tart ki egy párkapcsolat?

Amikor egy pár örök hűséget esküszik, a hasításnak elnevezett pszichológiai jelenséget produkálja. Mindketten tudják, mennyire változni fognak ők és a körülmények, ám ezeket a változásokat mind szépnek és romantikusnak képzelik. Anya mint madonna, apa boldogan dobálja fel kisfiát, együtt fociznak, míg anya palacsintát süt. Arany pillanatok sorozata egészen addig, amíg derűs öregekként megpihennek a kandallónál: apóka pipázik, anyóka kötöget.

A párkapcsolat kezdetének varázsa a másik, mint önálló lény. A maga értékeivel, kedves furcsaságaival, csacskaságaival. Saját identitásával. A párkapcsolat során elkezd kialakulni a közös identitás, amely részben az egyéni identitás feloldásával jár. Ugyanakkor az identitás személyiségünk magja, a végsőkig védelmezzük. Ezért jár hatalmas feszültségekkel a párkapcsolati összecsiszolódás.

A legtöbb és legerősebb turbulencia a születő kisbaba körül keletkezik. Az újdonsült nagyszülők éppúgy keresik új helyüket, szerepüket, mint a baba édesanyja és édesapja. A nagyszülők újra élik és vívják azokat a csatákat, amelyek annak idején kezdő szülőként megkeserítették életüket.

A családi rendszer szemléletmódjában az olyan konfliktusok is érthetők, amelyeket például a nagyszülővé váló párok élnek meg. Ezt természetesen megelőzi az elemi hatás, amit a szerelem lila ködében tévelygő, kamaszodó gyermek gyakorol életük delén járó szüleire.

A közvéleményben jelentős áttörést hozott, hogy markánsan különválasztjuk a szülői és a párkapcsolati szereprendszert, felvállaljuk azt a kemény tézist, hogy a szülői és a párkapcsolati együttműködés térben és időben kizárják egymást. A szülőség önmagában felmorzsolja a párkapcsolatot. A párkapcsolatot folyamatosan gazdagítani kell a család és a szülői együttműködés fenntartása érdekében.

A hagyományos pszichológia a párkapcsolat illetve a házasság problémáit akarja megoldani. Ezek azonban többnyire az adott párkapcsolati ciklusban kialakuló élethelyzetből következnek, ezért a konfliktus egészséges személyek egészséges reakciója.

Mi azon vagyunk, hogy élmények segítségével lépjünk túl az adott párkapcsolati ciklus problémakörén a párkapcsolati együttműködés négy dimenziójára építve, azaz: közös platformot alakítsunk ki a társas lét, a megélhetés, a gondoskodás és az érintés területén.