Daloló énekes madárkám, fülemülém, csalogányom

Az énekes madarak hangjukkal a territóriumukat védik. A fülemüle éjszaka is aktív csalogány néven. Csodáljuk dalát, és félreértjük.

Arany János persze nem tudhatta, hogy a madárdal veleszületett territoriális viselkedésmód. Gondolta a fene. A fülemile versében a madár ártatlan dala éppen ellenpontja a szomszédok territoriális viszályának. 

Az emberi agresszió köztudottan hangoskodásban nyilvánul meg, de még ádázabb a halk beszéd. Úgy tűnik, szomszédék csak egymás közt beszélgetnek, miközben alázzák a kényszerűségből kihallgatót a kerítés túloldalán.

– Szerinted honnan jön ez a sok hernyó…

– Bizony, drága a permetezőszer…

– Jó ez a bió, sok fehérjét termel…

– Hamarosan mi is áttérhetünk a rovartáplálkozásra… 

Párkapcsolatban a „csak mondja” feszítheti végletekig a húrt. Ilyenkor az egyik fél végletesen megvonja a beszédhelyzetet a másiktól. Dala így hangzik: tüttürü, tüttürü, jó, tüttürü, tüttürü. Ha a másik megszólal, helyette fejezi be a mondatot.

– Örökké az történik, amit te akarsz, neked a jónál is jobb kell, egy kicsit vegyél már vissza, jó, mert holnap is, mit akarsz már megint, semmi kedvem hozzá, jó…

– Holnap…

– … tudom, már megint a mama, tudom, jó, csak tudod, elegem van a mamából, jó, meg az egész pereputtyodból, jó, úgyhogy holnap eszem ágában sincs…

– Holnap…

– Mondom, tele van a hócipőm a holnapjaiddal, jó, a máiddal, jó, a tegnapjaiddal, jó, hagyjuk ezt a hülyeséget, jó…

Sohasem tudjuk meg, mit is akart a másik fél a holnappal, viszont el tudjuk képzelni, hogyan válik egyre ingerültebbé a beszélgetés, míg átmegy hangoskodásba. Azt is el tudjuk képzelni, ahogy a mondja-mondja fél egyre követi a másikat, aki igyekszik kilépni a helyzetből, amíg sarokba szorul, és már nem is tudja, mit tesz.

Úgyhogy néha engedd át a beszédhelyzetet. Jó?

Morbid 18+!

Előadást tartottunk bűnmegelőzéssel foglalkozó rendőröknek. Elmondták, a családon belüli erőszak áldozata többnyire a konyha sarkában esik össze a késszúrásoktól. Odáig követi a megmondó ember a másikat, aztán a sarokba szorított kést ragad, hogy végre elhallgattassa a másikat.

Keep smiling

A pszichológiában szakkifejezésnek számít a maszk, az álarc, a homlokzat. Jelentésük nagyjából levezethető a köznyelvből, ezért szerencsére felesleges tudálékos magyarázgatni őket.

A covid-19 járvány miatti kénytelen-kelletlen maszk-viselésnek sajnos egyik komoly következménye, hogy eltakarja az agresszió csillapító mosolyt. Ezzel hasonló folyamat kezdődik, mint az utakon az autóknál. Vannak az erőt sugárzó és vannak a barátságos maszkok, vannak a drágák és vannak az összetákoltak – mi pedig ezek alapján (sokszor tudattalanul) elkezdjük megítélni a viselőjüket, sőt,  a ítéletünk alapján reagálunk is rájuk. Az arckifejezés hiányából származó agresszió-csillapítás elmaradása így még inkább gond.

Az agresszió szintje valószínűleg azért maradhat mégis kezelhető, mert az arc alsó részéről származó vizuális információ híján a pillantásunk a másik szemére és homlokára irányul, ami a méregetés helyett elfogadás és tisztelet érzését kelti. Kivétel perszer a farkasszemet nézés, ami a mosoly kiesése miatt kifejezetten ellenjavallt.

A mimikai visszajelzésen kívül gyakran hiányzik a friss levegő és a szellő is, ettől mindannyian feszültebbek leszünk a maszk alatt.

Hogyan jöjjünk ki ebből jól?

Megoldásként kínálkozik az USA-ban bevezetett „keep smiling”. Szerencsére már lerágtuk azt a csontot, hogy minek mosolyogni, ha úgyis csak megjátszom. Azért, mert a mosoly visszahat a saját lelkiállapotunkra, elkezdjük magunkat valóban jobban érezni tőle.

De minek a másikra mosolyogni, ha úgysem látja a szánkat maszk alatt? Azért, mert ha jobban érezzük magunkat, az kihat a testünk többi jeladójára: szemünkre, testtartásunkra, gesztikulációnkra, beszédünkre, hanghordozásunkra is. Így összességében mégis jobb benyomást teszünk, rokonszenvesebbek leszünk.

Ettől pedig már igazából is lehet jobb a kedvünk. 

Amúgy már megjelentek a piacon különféle mosoly-maszkok is. Ezek hatását lehetőleg teszteljük családi vagy baráti körben mielőtt publikus használatukba kezdenénk. Jobb előre tudni, mint váratlanul beleszaladni egy nehezen kezelhető helyzetbe…

A test és a lélek átszabása

Szépségfasizmus

Irén azzal állított be hozzánk, hogy az utóbbi fél évben 12 kilót hízott.
– Azóta egyfolytában csak dagadok, amióta elkezdtem dolgozni. Előtte, amíg fél éven át munkát kerestem, egészen jól tartottam a súlyomat. Pedig állítólag a szorongás miatt zabálnak a legtöbben.
– Így gyűjtenek tudattalanul tartalékot a nehéz időkre.
– Bizonyára – von vállat Irén. – Egyébként én most is szorongok rendesen, mert egyetlen elődöm sem bírta fél évnél tovább.
– Akkor ön már a határon van.
– Meglehet – von vállat Irén – ezért jöttem.
– Mit lehet tudni az elődeiről?
– Vagy szeretői lettek a főnökömnek, így terhet jelentettek neki, vagy elkerülték a szereposztó kanapét, ezért megdühödött rájuk.
– A szex volt a fókuszban.
– Úgy tűnik – von vállat Irén. – Ez így van rendjén.
– És az Ön esetében?
– Nem tetszem neki.
– Kezdettől?
– Kezdetben tett egy két tétova kísérletet, azután már úgy megtehénesedtem, hogy végképp elment a kedve tőlem. Meg is értem.

Még egy kicsit dolgoztunk Irénnel, azután megfogalmaztuk hízásának okát: önvédelmi hájat növesztett. Védőburkot.

Esete gyakoribb, mint gondolnánk. Sok asszony védekezik így férje zaklatása ellen, a túlságos munkahelyi nyomás ellen, vagy éppen a címlapok véznaság-terrorja ellen. Vagy egyszerűen az ellen, hogy beálljon gyúrók és fogyózók egyre agresszívabb táborába, amely kollektív bűntudatot kelt mindazokban, akik nem hajlandóak alávetni magukat a globálisan egyetlen helyes életmódnak, értékrendnek.
Mert az igaz, hogy soha ennyien nem törekedtek tudatosan egészséges életmódra, de az is igaz, hogy soha ennyien nem vallottak kudarcot ezzel a törekvéssel. Annyira a kilók körül forog a világ, hogy azok egyre gátlástalanabbul szaporodnak.
Logikus. Ha egyszer azt sugallja a címlaplány, én vagyok az etalon, hozzám képest csak kövér lehetsz, akkor ezt tudattalanul úgy értelmezem: kövér vagyok. Ha pedig kövér vagyok, akkor már mindegy: az vagyok akár öt kilóval nyomok többet az etalonnál, akár ötvennel.

A hozzánk fordulóknál azt figyeltük meg: minél közelebb van valaki a társadalom által ideálisnak tartott enyhén alultáplált állapothoz, arányosan annál elégedetlenebb magával. Aki tehát öt kilóval érzi magát súlyosabbnak a címlaplánynál, nem tízszer annyira elégedett, mint az, aki ötven kilóval véli magát többnek. Nagyjából ugyanannyira foglalkoztatja a túlsúly dolog. Nagyon keskeny tehát a tűréshatár. Elég egy rövidke kiengedés és máris ott találjuk magunkat az alsóbbrendűek táborában. Így aztán azok is szoronganak, akiknek egyelőre sikerül megfelelni a címlapok elvárásainak. Márpedig Iréntől is tudhatjuk: a szorongás miatt zabálnak a legtöbben.

Nők, karrier, férfiak

Van-e élet a földön a munkaidőn túl?

Máté akkor jelentkezett be hozzánk, amikor a következő SMS-t kapta Diánától: „Szombaton egészségügyi szex nálam, negyed háromkor.”
– Az első gondolatom az volt, küldök neki egy vibrátort. Negyed háromkor becsenget nála egy taxis: egészségügyi csomagot hoztam…– sírta el magát Máté.
Kiderült, fülig szerelmes Dianába, aki viszont női macsó. Hűségről, kötődésről, közös jövőről hallani sem akar. Elege van belőle. Harminchat éves, tizennégy esztendőt töltött „egy házasság rabságában”, ahogy fogalmaz. Igaz, amíg otthon volt a két gyerekkel, elvégezte a jogot, jogász férje segítségével megkapta egy Rt felszámolási munkáját tokkal, vonóval. Befutott. A gyerekek rendes iskolába járnak, Marcsi pótnagyi különórákra hordja őket és gondjukat viseli. Diána pedig úgy döntött, élni kezd. Felszámolta a házasságát. Olyan kőkeményen, mint az Rt-t.
A gyerekeket leküldte a Balatonra Marcsival. Bérelt egy kis lakást a férjének, aztán péntek reggel 6-kor beengedte a rózsadombi házba a csapatát. Elvették a kábán ébredező férj telefonját, kocsikulcsát, majd szépen gyöngéden átköltöztették a bérelt lakásba. Közben Diána lekopasztotta a bankszámlákat.
A hivatalos verzió szerint a férje bántalmazta, majd önként elhagyta a közös otthont és Diána így biztosította a megélhetését.
Máténak azt mondta egy spangli után:
– Gengszterrel gengszter módra kell bánni. Ez egy szar állat.
Máté pedig már csak azért sem mert neki vibrátort küldeni, mert félt tőle.
– Azt élem meg, ami régen csak nőkel történhetett meg. A testem eszköz Diána kielégüléséhez, ki vagyok szolgáltatva neki, mert gátlástalanul kirúgat, megvan hozzá a hatalma, és azt is világossá tette, hogy megveret, ha engedetlen vagyok.

Diána esete egyre gyakrabban fordul elő: a pénz, hatalom és kapcsolatok birtokába kerülő nők jobb híján azokat a magatartásmintákat veszik át, amiket a férfiaktól látnak.
Látszólag tehetik, mert csak egy területen számítanak a biológiai különbségek: a férfiak kevésbé kényszeríthetők a szexre, egyes vélemények szerint megerőszakolni sem lehet egy férfit. Ez volt Máté egyik komoly gondja:
– Szorongok, mit tudok produkálni, ha jelenésem lesz szombaton negyed háromkor. Pedig amúgy meg vagyok őrülve a nőért. Ez a Stockholm-szindróma lehet.
Van azonban mélyebb oka is Diána gátlástalan ámokfutásának. Tekintve, hogy a nők természetük, testfelépítésük, hormonszintük szerint kevésbé agresszívak, kevesebb a velük született és a tanult gátlás is.
Konrad Lorenz példázata jól rávilágít erre: ha két galambot összezárunk egy kalitkában, azzal szörnyű kínhalálra ítéljük őket, mert rövidke karmukkal, tömpe csőrükkel csak felületi sérüléseket ejtenek a másikon, viszont addig kopasztják, csipkedik egymást, míg mindketten elpusztulnak.
Egészen más a helyzet a ragadozókkal. Nekik vannak fegyvereik, de ennek megfelelően „etikájuk” is, azaz vannak agresszió csillapító viselkedésmintáik. Mindannyian láttunk már kutyát megadó pózban: elfekszik, és torkát kínálja fel. Hamarosan kipusztulna a faj, ha a győztes ilyenkor átharapná a vesztes gégéjét, nyaki ütőerét. Vele született gátlás akadályozza meg ebben.
Mint ahogy az ember is nehezebben gyilkol meg foggal-körömmel egy kisgyereket, mint távcsöves puskával egy álcaruhás katonát.
Diána és társai szempontjából teljesen mindegy, velünk született magatartásmódról van-e szó, vagy tanultról.
Velük született gátlásuk nyilván kevésbé van, mint a férfiaknak. Tanult magatartásmód is alig áll rendelkezésükre, hiszen a nevelődés során azért még mindig megvannak a lány és a fiú szerepek. A lányoknak inkább illik vihogni, pusmogni, és magukat illegetni, mint lenyomni egymást. Következésképpen felereszteni sem tanulják meg, azt, akit lenyomnak, sőt, egyáltalán nem tudják, mit kezdjenek azzal, akit padlóra küldenek. Ezért képesek nagyon messzire ragadtatni magukat. Sokszor ezért nem jelent számukra megálljt a tehetetlenül földön heverő ellenfél.