Címke: családi rendszer

„Jó, jó, hát majd a Pinczinger!”

Közzétéve Szerző:

(Ágynyugalom)

A címadó mondat Ottlik Géza regényéből származik. Azt a végtelen megkönnyebbülést örökíti meg, amit akkor él át az Iskola a határon főhőse, amikor a gyengélkedőn olvasnivalót kér – és kap. Végtelen megnyugvást érez, amikor:

„Félóra múlva megint elcsöndesedett az épület. Az ápoló kivitte a reggelizőtálcát, és behozott négy könyvet. Odarakta Medve ágyára, hogy válasszon. Egy Sven Hedin, két Verne és egy “Universum” kötet. Amikor Kappéter szóba hozta a könyvkérést Majvald néninek, Medve egy pillanatig sem képzelte, hogy komolyan megvalósul majd a dolog… Érezte a ropogó fahasábok szagát, kötésének alkoholszagát, hallgatta a csöndet, a kályha duruzsolását. Aludt, ha kedve volt; olvasott; beszélgettek.”

A regény fordulópontját éljük át Medve megnyugvásával. Drukkolunk neki, mértéktartóan dörzsölje, pöckölje azt a lázmérőt, hogy maradhasson még egy két napot, de mégse játssza el a jó Majvald néni, főleg pedig a Pinczinger bizalmát.

Ma ezt úgy is lehetne értelmezni: „Bevágtak egy szűk szobába néhány ósdi könyvvel, ott senyvedtem egy hétig.”

Pedig, ha sikerülne a karantént begyömöszölni abba a csodába, hogy „aludt, ha kedve volt, olvasott, beszélgettek”… De hát, nem szeretjük az ósdi megoldásokat. Ma tenni-venni szokás a gyógyulásért. Gyógyszert szedni, miközben nincs gyógyszer, tevékenykedni, pedig alig van szufla.

A Pinczinger egyvalamit ad: ágynyugalmat. Ez mára kiment a divatból, mint a simmi, az éteres érzéstelenítés vagy a kompót.

Pedig az ágynyugalom a stressz minimálisra csökkentése, melynek köszönhetően az immunrendszer maximális támogatást kap.

Hagyjuk egy kicsit a tevést és a vevést!

Katasztrófafilmek és a családi mérleg

Közzétéve Szerző:

Az alábbiakat 15 éve írtuk. Közben felnőtt az a generáció, akiket a negédes, rózsaszínű álom jegyében neveltek szuperanyukák. Olyanok, akik tudták a tuttit. Tévelygő gyermekeik látványosan sodródnak. Ezért idézzük a rég leírt gondolatokat: gyereket nevelni komoly megküzdés, családi, közösségi teljesítmény. A magára maradó szülőpárt csak látszólag óvja meg a kudarctól, hogy párkapcsolatukat beáldozzák a szülőség oltárán. A család alapja a párkapcsolat. Ha erodálódik, a szülőség is kudarcra van ítélve.

“…a gyerek nagy gond, csak mostanában nem illik bevallani. A hatalomnak evidens érdeke úgy jeleníteni meg a dolgot, hogy szülőnek lenni derű móka, kacagás. Milyen boldog pillanat, amikora munkából hazatérő apuka elé szalad a zöld pázsiton a három gyönyörű gyermek, a kislányok lobogó hosszú hajjal, a fiú kiskutyával a sarkában, mögöttük pedig a mosolygó anyuka jelenik meg, türelmesen várva, amíg férje őt is átöleli.

A propaganda kamera aligha vesz olyan unalmas dolgokat, hogy miközben az anyuka a nagyobbik lány haját mossa, addig a kisebbik megtépi az öccsét, mert az levágta a babája szoknyáját, a kiskutya pedig megrágja azokat a cipőket, amiket nem pisil le, vagy amikbe már nem jut kaki, majd jól végezve a dolgát gödröt ás a pázsiton, amit amúgy is sárgítanak a hangyák. A propaganda kamera aligha vesz fel olyan unalmas dolgokat, mint például azt, amikor az apuka újabb feladatot vállal munkahelyén az előrelépés és a jelzálog biztos kifizetése érdekében.

És más kamera sem figyel ilyesmire. Ha filmekben rendeznek olyan jelenetet, amelyben a munkába induló apukának integet a zöld pázsiton a három gyönyörű gyermek, a kislányok lobogó hosszú hajjal, a fiú kiskutyával a sarkában, mögöttük pedig a mosolygó anyuka, akkor tudjuk, hamarosan meghalljuk a közelgő katasztrófa zenei motívumát és amint az apuka elindul, máris jön az első snitt a Földet fenyegető borzalomról. Egyszóval: boldog családot katasztrófafilmek első jelenetében szokás mutatni, negyven másodpercben.

A propaganda kamera pedig az állam azon érdekét szolgálja, hogy a lehető legkisebb erőfeszítéssel törvénytisztelő és magas adókategóriába kerülő polgárhoz jusson.

Az állam evidens érdeke, hogy a szülők a lehető legnagyobb idő és energia befektetésével neveljék gyermekeiket buzgó adófizetőkké.

Éppen ezért ritkán esik szó olyan egyszerű tényekről, amelyeket alább felsorolunk:

– A gyerek érzelmi fekete lyuk: nagyon sok odafordulást igényel és nagyon keveset ad vissza.
– A gyerek mindkét szülő maximális figyelmét igyekszik lekötni, ezért azok eltávolodnak egymástól.
– A gyerek testvérével állandó küzdelmet folytat a családi erőforrásokért.

Ha létezne egy családi könyvelés, akkor az bizony nagy hiányokat mutatna a gyerek oldalán.

És létezik ilyen. Böszörményi Nagy Iván pszichológus használja a “Számadási Főkönyv” metaforát. Szerinte a gyermek “Belső Főkönyve” hiányos marad, amikor a szülő-gyermek kapcsolat nem jó. Ami kisgyerekként járt volna neki, és akkor nem kapta meg, az felnőtt korában már nem jár neki. Ilyen például az állandó készenlét és gondoskodás, becézés, a fenntartás nélküli szeretet stb. A kielégítetlen igény rejtett vagy nyílt módon megmaradt, és a felnőtt a partnerétől akarja megkapni, amit kisgyerekként nem adtak meg neki, és ez igencsak megterheli a felnőtt- felnőtt kapcsolatot.”

– Részlet az Eseteink. Páratlan párkapcsolatok című kötetünkből. Továbbiak a Baktay webkönyvesboltban. –

Pálinka, cigi, fű, okostelefon

Közzétéve Szerző:

A balhé akkor robban ki, amikor a forró leves felnyomja az agyukba a pálinkát – állítja egy bűnügyes kolléga.

Mi azt állítjuk, a balhé a beszédhelyzet uralása körül tör ki. A pálinka elindítja a hegyibeszédet, a nagy igazságosztást, aztán nincs belekotyogás, ellenvélemény.

– A leves legyen megsózva.
– A Biri azt mondja, a Lajosát a só ölte meg.
– Engem is az fog, ha felb@szom az agyamat a sótlan levesen.
– Valamin úgyis felb@szod.
– A Lajost az ölte meg, hogy az unokája megkurvult. Nem a só. Meg még meg is sózom. Csak, ha utána sózod, olyan, mintha b@szás után vennél kotont.
– Jaj, ne beszélj így a gyerek előtt!
– Vedd csak ki a kezéből a telefont, látsz abban még cifrábbakat.
– Apu, te megnézted a telefonomat?
– Nem kell. Azért nyílik csak ujjlenyomatra, hogy ne tudjam megnézni. Úgyhogy el tudom képzelni, most is éppen mit nézegettél…
– Képzeld, éppen az Alexandra oldalát nézem meg.
– Az meg ki a tököm?
– Hát a Biri néni meg a Lajos bácsi unokája. Baccalaureate.
– Az meg mi a tököm?
– Magániskola. Fizetős.
– Na, ezért murdelt meg szegény Lajos.
– A Biri szerint a só meg a pálinka vitte el.
– A só a Tequilához való…
– Jaj, ne mán. De most mondom, ha a rántott hús is sótlan, b@szom ki az ablakon, hátha a kutya megeszi.

És lőn. Buksinak aznap csodás lakomája volt. Még akkor is, ha anyu nem tette az asztalra az összes rántotthúst, mert tudta, hogy apunak felmegy a fejébe a pálinka. Szegény gyerekek így is eléggé kárvallottan néztek. Főleg Zsolti, mert ő tényleg csak annyit mondott, a só a Tequilához való. Neki a tányérjába markolt az apja.

A legrosszabbul azonban Zsófia járt: neki a telefonja is röpült.

Ez az a mozzanat, ami igazán érdekel minket. Az okostelefon mint a társalgás eleme.

Zsófia apja nyilvánvalóan úgy fogta fel, vetekedik vele a beszédhelyzet uralásáért. Vesztesnek érezte magát, mert a lány az okostelefonjára figyelt. Ráadásul be sem vonhatta a küzdelembe, hiszen nem tudhatta, mi a szándéka. Ezért automatikusan ellenséges szándékot tulajdonított neki.

Egyébként helyesen. Evolúciósan az a bevált stratégia, hogy jobb eleve ellenségként kezelni azt, akinek nem ismerjük a szándékát. Ezért közeledünk ismeretlenek felé eleve eredeti jószándékunkat kinyilvánítva. Kezet nyújtunk, magas hangon, örvendezve üdvözöljük, békítő gesztusokat teszünk, mosolygunk, szemkontaktust rövid ideig tartunk, a szem vonalánál lejjebb nem méregetjük a másikat. Nagyjából ott tartjuk a szemünket, ahol a katonák sapkarózsája vagy a tilak. Ez utóbbi a Krisna-tudatú nők homloka közepén arra utal, hogy házasságban élnek. A hindu kultúrában a tilak a békés közeledés, a biztosítéka.

A mi nyelvünk is őrzi a szokást. Ha valaki szemvonalánál lejjebb téved pillantásunk, méregetjük az illetőt. Ha még a nyakánál is lejjebb csúszik a pillantásunk, akkor bizony kihívóan méregetjük. Ez az agresszió jele.

Társalgás közben az okostelefon még ennél is rosszabbat tesz: megvonja a szemkontaktust a többiektől, a gazdáét viszont uralja. Ha ezt egy ember teszi, bunkónak nevezzük azzal együtt, aki őt bambulja. Így az okostelefon egy olyan kulturális kódba lép, ami a társalgás legsúlyosabb megsértése. Ember ritkán keveredik ilyen helyzetbe, de pórul is jár.

Ha most megnézzük a nagy négyest, a fő közellenségeket, akkor bizony az okostelefon húzza a rövidebbet. A törvény a fűre fúj leginkább, miközben a füves egyáltalán nem törekszik a beszédhelyzet uralására, ezért bágyadt mosolya ártatlanságot mutat, szimpátiát ébreszt.

Nem is szólva arról, hogy a fű szívása többnyire eleve társas helyzetet teremt, a cinkos összetartozás élményét adja, akárcsak a dohányzás, vagy az alkoholfogyasztás.

Az okostelefon ezek szerint nagyon vesztésre áll. Évezredes kultúrtechnikákkal kellene megküzdenie. Reménytelen.

Szurkolunk neki?

Nyilván nem, mert bennünk is ott működnek a velünk született viselkedésmódok, amelyek a horda biztonságát szavatolják.

Vagy talán mégis olyat tud az okostelefon, ami komoly ellenféllé teszi?

Igen. Miközben az aktuális társaságból és társalgásból kiszorul, nagyságrenddel átfogóbb cinkos összetartozás csábos élményét adja. Ráadásul pedig csak látszólag szorul ki, hiszen bármely pillanatban hozhat be olyan tudást, amely a beszédhelyzet uralását teszi lehetővé.  Példánkban ez a Baccalaureate kifejezés volt.

Ez viszi kétségbeesésbe a tanárt, aki nem tudja, tanítványa pornót néz-e okostelefonján, az óra unalmasságáról fanyalog, vagy éppen annak néz utána, amit ő mond, és bármikor beszólhat egy kicsike tévedés miatt.

Ettől borul el a nagynéni agya, aki nem tudhatja, hogy az ünnepi vacsorán őt keresi-e a neten az unokaöccse, vagy a tíz legszebb Messi gólt nézi, esetleg a történelem leckét magolja.

Érdemes-e küzdeni az okostelefon ellen? Igen. Most az történik, hogy az éppen meglévő társaságból, az éppen létrejövő beszédhelyzetből emeli ki az embert. Midas kincse: soha nem lehet e jelenben.

Mit várhatunk a küzdelemtől? Azt, hogy kialakul egy olyan kultúrtechnika, amely sokkal jobb szerepet képes adni az okostelefonnak, mint a pálinkának, a ciginek, vagy a fűnek

Pódiumbeszélgetés

Közzétéve Szerző:

Készülünk egy beszélgetésre. Kaptunk kérdéseket.

– Mi a különbség az egyéni és a párterápia között?

Meglátjuk, milyen a közönség. Ha jó a hangulat, azzal kezdjük a választ, hogy az utóbbi lehetséges. Az egyéni terápia egy speciális viszony a terapeuta és egy magányos lélek között. Mindkettőjük társas dimenziójában jókora zavart okoz. Ha kevésbé leszünk merészek, azzal kezdjük, hogy a párkapcsolat egy perszonálunió, egy közös identitás, ezért úgy is bánunk a párral, mint egy olyan személlyel, aki nincs jóban önmagával.

– Mennyire hatékony a párkapcsolati terapeuta?

Olyasmivel kezdjük a választ, hogy önmagában alig. Ezért használjuk fejlesztéseinket, az élmény bevonását és a házaskunyhót. Ezekre majd nyilván rákérdeznek, ha nem, akkor is elmondjuk, hogyan működnek.

– Saját párkapcsolatukat hogyan menedzselik?

Azzal kezdjük, hogy az utóbbi 20 évünk szakmai fejlesztéseit nagyrészt annak köszönhetjük, hogy elemezzük a párkapcsolati problémáinkat és a szülői együttműködésünket, új szabályokat alkotunk, ezeket visszaforgatjuk munkánkba. Például…

– Milyen párkapcsolati és családi modell alapján dolgoznak?

Biztosan a dínóknál kezdjük, aztán az evolúciós alapon bemutatjuk a horda szerkezetét, amely kétmillió éven át alakította a velünk született viselkedésmódokat. Például a családfőét, a feleségét, a gyerekekét…

– Mennyire fogadják el a keresztény családmodellt?

Azzal kezdjük majd, hogy a keresztény közösséggel együtt. Az csalás, hogy a násznép jóllakik a lagzin, azután legjobb esetben magára hagyja a párt, de többnyire tűzzé szítja a viták szikráit.

– Szülőként mit tartanak fontosnak?

A hisztériával kezdjük, ami a képernyő körül alakul. Elmondjuk áldásait. Erre hazazavarnak minket. Esetleg megkérdezik:

– Mi a mostani világunk legfontosabb pszichológiai problémája?

A nárcisztikus személyiségzavar járványszerű terjedése.

– Min dolgoznak most?

Egy kódexen. Mutatjuk.

A beszélgetésre február 20-án este fél hétkor kerül sor Budaörsön, a Városi Könyvtárban.