(A szüle téma bemozgatott minket is, olvasóinkat is.)

Zoli búvárkodni tanított bennünket. Úton a neoprén raktárba átmentünk a dupla garázson, ahol a falakon egy síkölcsönző terült el. Később, az Adrián, a búvárbázison el is beszélgettünk. Természetesen párkapcsolati gondjait vázolta fel nagy vonalakban. Éjféltájban aztán előjött a farbával. Kifejtette: neki valójában nincsenek szülei. Gyerekkorában együtt lakott egy házaspárral, akiket úgy hívtak, mint őt – nagyjából ennyi.

Rájöttünk, gondosan felépített sorskönyvet adott elő nekünk lakótársi viszonnyá silányuló szerelmeiről, megélhetési szülőtársi kapcsolatairól, ridegtartásban nevelt gyerekeiről, kapkodásáról: oktat vezetést, sielést, gitározást, amúgy grafikus és informatikus. Mindezt szülőhiányára vezette vissza. Síoktató például úgy lett, hogy ovis kora óta síel, szinte csak vizsgát kellett tennie. Hasonló a helyzet a búvárkodással. Szüleinek talán meg sem mutatta a diplomákat.

Megemlítettük, elég jó szülőknek kell lennünk, hogy elvégezzük a gyerekeinkkel ezt a búvártanfolyamot. Zoli arcán távolodó félmosoly jelent meg, majd egy transz-szerű merevségre váltott. Eltartott egy ideig, amíg kibökte: “Asszátok meg, mégis vannak szüleim. A szomszédék. Tomi barátom szülei. Amikor megjöttünk a suliból, hozzájuk mentünk be, ők vittek minket síelni, búvárkodni, hozzájuk jött a gitártanárunk, két egyforma pc-t vettek a békesség kedvéért.”

Péter lakásavatójára egy közös ismerős révén kerültünk. Kissé furcsálltuk is a meghívást. Feleségével együtt vezetett körbe minket igazi belvárosi otthonában. Cselédszoba, kamrából lett wc, hatalmas szalon. Egyszóval emeleti kúria, csak a balra nyíló szobát kapta meg front után egy kibombázott család. Az avató beszédből aztán kiderült, mit keresünk itt.

Péter provokatívan azzal nyitott, ez a szülei lakása. A vendégek persze felhorkantak, tudták, hol nőtt fel Péter. Ő azonban hamiskásan ránk nézett, és elmesélte, az ő igazi szülei, Éva néni és Miklós bácsi pontosan ilyen lakásban laktak néhány sarokra innen. Éva néni matekozott Péterrel, de együtt festették a konyhát, olyan derűben, hogy egyszer be is pisilt a nevetéstől. Polcot is szereltek, a fúrószár tompa volt, úgy kellett nyomni, hogy Éva néni hátulról tolta Pétert a fal felé…

Miklós bácsi kis lábosban főzte a keményre a tojást. Kettőt evett meg, de három főtt gazdaságosan a kislábosban. A felesleget F (mint Főtt) jellel látta el és a hűtőbe tette. Volt, hogy 26 itemből állt a gyűjteménye…

Elismert tudós, tanszékvezető volt, igazi szórakozott professzor. Éva néni mesélte, azért örült mindig az F-es tojásoknak, mert azok a túlélés tanúi voltak. Miklós bácsi ugyanis gyakran feledkezett meg a kislábosról, ilyenkor a víz elfőtt, a tojások felrobbantak. Egyszer vénséges vén anyját felejtette az állomáson. Megkérte, várjon, amíg újságot vesz, aztán annyira belefeledkezett frissen megjelent cikkébe, hogy hazabuszozott. Miközben papucsot vett, Éva néni megkérdezte: “Hát a mama?”. A mama jobb híján retúr felült a vonatra, hazament. Otthon elaludt a nagy izgalom miatt. Hiába csengettek a rokonok. Kis híján rendőrségi körözvényt adtak ki.

Péter elmondta, amint meglátta ezt a lakást, eldöntötte, megszerzi. Feleségére nézett, és kijelentette, olyan családként szeretnének itt élni, amilyent egykor Éva nénivel és Miklós bácsival alkottak. Az is kiderült, a meghívást egyik előadásunk hírének köszönhetjük. Péter barátja számolt be a különbségről, amit a háromféle szülő között teszünk: biológiai, jogi, pszichológiai. Utóbbit mi szülének nevezzük, ő pedig Éva néninek és Miklós bácsinak. Titokban megsúgta, a politúrozott kombinált szekrényt és a csőbútor asztalt az ő emlékükre szerezte be aranyáron…