Mégis vannak szüleim

(A szüle téma bemozgatott minket is, olvasóinkat is.)

Zoli búvárkodni tanított bennünket. Úton a neoprén raktárba átmentünk a dupla garázson, ahol a falakon egy síkölcsönző terült el. Később, az Adrián, a búvárbázison el is beszélgettünk. Természetesen párkapcsolati gondjait vázolta fel nagy vonalakban. Éjféltájban aztán előjött a farbával. Kifejtette: neki valójában nincsenek szülei. Gyerekkorában együtt lakott egy házaspárral, akiket úgy hívtak, mint őt – nagyjából ennyi.

Rájöttünk, gondosan felépített sorskönyvet adott elő nekünk lakótársi viszonnyá silányuló szerelmeiről, megélhetési szülőtársi kapcsolatairól, ridegtartásban nevelt gyerekeiről, kapkodásáról: oktat vezetést, sielést, gitározást, amúgy grafikus és informatikus. Mindezt szülőhiányára vezette vissza. Síoktató például úgy lett, hogy ovis kora óta síel, szinte csak vizsgát kellett tennie. Hasonló a helyzet a búvárkodással. Szüleinek talán meg sem mutatta a diplomákat.

Megemlítettük, elég jó szülőknek kell lennünk, hogy elvégezzük a gyerekeinkkel ezt a búvártanfolyamot. Zoli arcán távolodó félmosoly jelent meg, majd egy transz-szerű merevségre váltott. Eltartott egy ideig, amíg kibökte: “Asszátok meg, mégis vannak szüleim. A szomszédék. Tomi barátom szülei. Amikor megjöttünk a suliból, hozzájuk mentünk be, ők vittek minket síelni, búvárkodni, hozzájuk jött a gitártanárunk, két egyforma pc-t vettek a békesség kedvéért.”

Péter lakásavatójára egy közös ismerős révén kerültünk. Kissé furcsálltuk is a meghívást. Feleségével együtt vezetett körbe minket igazi belvárosi otthonában. Cselédszoba, kamrából lett wc, hatalmas szalon. Egyszóval emeleti kúria, csak a balra nyíló szobát kapta meg front után egy kibombázott család. Az avató beszédből aztán kiderült, mit keresünk itt.

Péter provokatívan azzal nyitott, ez a szülei lakása. A vendégek persze felhorkantak, tudták, hol nőtt fel Péter. Ő azonban hamiskásan ránk nézett, és elmesélte, az ő igazi szülei, Éva néni és Miklós bácsi pontosan ilyen lakásban laktak néhány sarokra innen. Éva néni matekozott Péterrel, de együtt festették a konyhát, olyan derűben, hogy egyszer be is pisilt a nevetéstől. Polcot is szereltek, a fúrószár tompa volt, úgy kellett nyomni, hogy Éva néni hátulról tolta Pétert a fal felé…

Miklós bácsi kis lábosban főzte a keményre a tojást. Kettőt evett meg, de három főtt gazdaságosan a kislábosban. A felesleget F (mint Főtt) jellel látta el és a hűtőbe tette. Volt, hogy 26 itemből állt a gyűjteménye…

Elismert tudós, tanszékvezető volt, igazi szórakozott professzor. Éva néni mesélte, azért örült mindig az F-es tojásoknak, mert azok a túlélés tanúi voltak. Miklós bácsi ugyanis gyakran feledkezett meg a kislábosról, ilyenkor a víz elfőtt, a tojások felrobbantak. Egyszer vénséges vén anyját felejtette az állomáson. Megkérte, várjon, amíg újságot vesz, aztán annyira belefeledkezett frissen megjelent cikkébe, hogy hazabuszozott. Miközben papucsot vett, Éva néni megkérdezte: “Hát a mama?”. A mama jobb híján retúr felült a vonatra, hazament. Otthon elaludt a nagy izgalom miatt. Hiába csengettek a rokonok. Kis híján rendőrségi körözvényt adtak ki.

Péter elmondta, amint meglátta ezt a lakást, eldöntötte, megszerzi. Feleségére nézett, és kijelentette, olyan családként szeretnének itt élni, amilyent egykor Éva nénivel és Miklós bácsival alkottak. Az is kiderült, a meghívást egyik előadásunk hírének köszönhetjük. Péter barátja számolt be a különbségről, amit a háromféle szülő között teszünk: biológiai, jogi, pszichológiai. Utóbbit mi szülének nevezzük, ő pedig Éva néninek és Miklós bácsinak. Titokban megsúgta, a politúrozott kombinált szekrényt és a csőbútor asztalt az ő emlékükre szerezte be aranyáron…

Szülő az, aki szülőként viselkedik

Zoli régi barátunk. Sikeres vállalkozó, remek sportoló. Kosárlabda, síelés profi módon megy, a futball csak annyira, hogy még Miklós is befér a csapatba. Viszont sörözni a legjobb focimeccs után, például mert ott a pályabüfé. Zoli következetesen állítja, szülők nélkül nőtt fel. Igen, lakott együtt egy idősebb nővel és férfival, ha elment, mondta nekik: „helló”, ha megjött szintén. Volt ágya, a konyhában is talált enni. Szülőknek nem nevezte ezeket az embereket.

Egyszer síszerkót kértünk kölcsön Zolitól. Elképesztő gyűjteménye volt, szép rendben a garázs falán, négy autót körbevéve. Könnyen és gyorsan találtunk magunknak is, a gyerekeknek is teljes felszerelést.

Zoli kicsit érzelmes mosollyal elővett egy 34-es bakancsot.
– Hinnétek, hogy ebbe valaha belefért a lábam?
– Akkor még nyilván nem voltál 199 centis.
– Sem 120 kilós. És csak hat éves.
– Hoppá, akkor azért legalább síelni elvittek a szüleid!
– Dehogy! A szomszédok. Mindenhová ők vittek. Lali bácsi és Piri néni.
Döbbenten álltunk. Zoli végre mesélni kezdett. Valójában nálunk volt otthon, főleg, mert Tibi fiuk az osztálytársa volt. Testvérekként nőttek, fel, mindenhová négyesben mentek. Síelni, túrázni, zarándokutakra vitték.
– De hát akkor mégis voltak szüleid!
Zoli arcán döbbenet jelent meg.
– B@ßdmeg Miki! Tényleg. Negyvennégy éves vagyok, végre lettek szüleim is.

Évtizedes rejtély oldódott meg. Zoli olyan kedves, nyílt, jószándékú ember, olyan segítőkész és nagyvonalú, hogy bizony nehezen képzeltük el, milyen gyökérből szívhatta fel mindezt, ha egyszer a szülei olyan gyökerek voltak. Helyesebben a vér szerinti, a jogi értelemben vett szülei. Mert a pszichológiai szülei Lali bácsi és Piri néni voltak.

Na, ezzel aztán jól meggyőzzük a válófélben lévő szülőket! Minek is maradnának együtt, hiszen könnyen találnak a gyereküknek pszichológiai szülőt ahelyett a baromarcú helyett, akitől szabadulni kellene. A történetben azonban van még egy csavar. Valójában a nagyszülőkről van szó.

A válások jelentős része ugyanis onnan ered, hogy a két származási család értékrendje, státusza, érzelmi élete gyökeresen eltérő. Ez kergeti a párokat egyre mélyülő lojalitás-konfliktusba. Ez kezdetben, a közös identitás erősödő szakaszában elhanyagolható, ám a legapróbb repedésbe könnyen beszivárog a megáradó szülői jóakarat.

Ilyenkor jön az igazság, amire Zoli a csöppnyi bakancsokkal a kezében rádöbbent: Szülő az, aki szülőként viselkedik.

Kétélű fegyver ez. A válófélben lévő szülőtársak mondhatják: „Lehet, hogy te vagy a jog- és vérszerinti szülő, de a szeretőm lesz az igazi, a pszichológiai szülő.”

Mi itt arra a mozzanatra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a válófélben lévő párok szüleinek éppúgy kötelessége végigvizsgálni azokat a lehetőségeket, amiket a gyermekük és a párja sorra vesz. Akkor viselkednek igazán szülőként, ha párként bánnak velük, ha segítenek nekik tartani a közös identitást, a feltétlen elköteleződést, ha alaposan végigeszik azokat a körülményeket, amelyek egyiket vagy másikat az adott viselkedésmódra, működésmódra vezetik.

Ha szerepet téveszt a nagyszülő és pártoskodik, küzdelemre buzdít, aligha mondhatjuk, hogy gyerekével szülőként viselkedik. Olyankor, kedves szülőtársak, összpontosítsátok az erőiteket és védjétek meg magatokat. Akár lángpallossal is, akár azon az áron is, hogy kiveritek a támadókat, a magukat szülőnek álcázó idősebb embereket a családból.

További viszályra igazán nincs szükség, amikor amúgy is krízisben vagytok.

A nevelés 12 pontja helyett: a gyermekkel élés szempontjai

Hiedelmünk szerint az elmúlt kétmillió évet hordában töltöttük, ebben az időben alakult ki több olyan velünk született magatartásmódok, amelyek máig szerepet játszik viselkedésünkben. Ezek felismerése mindenekelőtt a szülő-gyermek viszonyban jelent áttörést, sokkal nagyobb szerepet engedve a kortárs csoportoknak és mindazoknak, akik figyelmet és gondoskodást adnak a gyermeknek.

PárnacsataA gyermeki örömök virágos kertje az a terület, amelyen azok vannak, akik figyelmet és gondoskodást adnak a gyermeknek. Különösen fontos ez a szemlélet elvált szülők esetében, amikor az új partner szerepe a párkapcsolati terápia keretében nálunk átkereteződik gonosz csábítóból értékes új személlyé a gyermeki örömök virágos kertjében.

A gyermekkel együtt kell lenni. A nevelés saját mintáink megtagadása. A gyermekkel való helyes viselkedés levezethető abból, hogy a gyermek a jelenben él. Megfordítva is igaz: aki képes a jelenben élni, az a gyermeki boldogságot éli meg. Terápiás gyakorlatunkban meglehetősen összemosódik a gyermeki én és a tudattalan, a felnőttség és a felettes én.

  1. A gyerek a jelenben él. Ha jövőbeni vagy múltbéli eseményeket, élményeket idézünk fel vele, akkor az élmény jelenébe éli bele magát. Gyötrő, érthetetlen nosztalgiát érez az emlékek felidézésekor, sajgó fájdalommal gondol egy elveszett játékszerre. Ha a jövőről van szó, jelenként kezdi megélni, a gyötrődve éli meg a várakozást. „Mikor indulunk végre a Balatonra?” – kérdi a legjobb játékból röviden eszmélve. Kerüljük a múlt öncélú emlegetését. Az ünnepek alkalmával tanulja meg a gyerek a múlt kezelését, mert akkor megéli azt a módot, ahogy a múlt jelen lehet a jelenében.
  2. Gondviselő. A gyerek számára az szülő, aki szülői funkcióban van jelen. A gyerek a jelenben él, ezért számára csak zavaró a szülőség múltjáról és jövőjéről beszélni. A gyerek ösztönösen jól választja le a szülő jogi és gazdasági funkcióit a jelenbéliekről. A jelent az elfogadó figyelem és az érintés uralja. Ez adja a biztonságot. Pszichológiailag az a kitüntetett személy a gyermek számára, aki odaforduló figyelemmel vele van. Ha például édesanyja mosogat, szipirtyó néni viszont rá figyel, akkor ő a kitüntetett személy a gyermek számára.
  3. Itt így, ott úgy, amott amúgy. A gyerek a jelenben él, ezért egyszerre csak egy világban van jelen. Máshol, máskor, máshogy viselkedik, az éppen adott körülményeknek megfelelően. Az egészséges ember viselkedése megfelel a körülményeknek. Minél több világban mozog, annál nagyobb a gyermeki örömök virágos kertje. Felesleges dolog attól tartani, hogy „Ott rosszat tanul.” Az adott környezetben tanultakhoz hozzátanulja a környezetet, a kontextust is, amelyben alkalmazhatja a tanultakat.
  4. Tudjuk meg, mi jár a fejében! Amilyen sokszor megdöbbenünk a gyerek egy-egy sajátos meglátásán, lényeglátó bölcsességén, vagy éppen félreértésén, olyan sokszor hisszük hívságosan, hogy tudjuk, mi jár a fejében. Előbb tudjuk meg, mit gondol, és arra támaszkodjunk, ha valamit el akarunk magyarázni. Gondolatai kifürkészésének legnagyobb akadálya, hogy minél közelebb állunk hozzá, annál jobban meg van győződve arról, tudjuk, mit gondol, mi történt illetve történik vele. Ezért nehéz olyan egyszerű dolgokat is elmeséltetni vele, mint például mi volt ebédre. Képtelen a mi fejünkkel gondolkodni, képtelen elképzelni, mit tudunk mi. Amúgy is egyszerűbb azt feltételezni, hogy a hozzá közelebb állók mindent tudnak róla. Úgy tudhatjuk meg, mi jár a fejében, ha hagyjuk távoli ismerősnek, idegen társaságban mesélni. Döbbenetes beszámolókat hallunk majd…
  5. Hiszti. A gyerek csak lassan tanulgatja érzéseit összekötni azok valódi kiváltójával. A tanulási folyamat során gyakran hibázik, még gyakrabban téveszti meg a felnőtteket. (Jelen viselkedését képtelen levezetni a múltból). Ha például másfél órával előbb elfogyasztott egy jó adag cukrot, a zuhanó vércukorszint okozta sokkot a környezetében most jelen lévő aprósággal indokol, például a rózsaszín nyuszi füle nedves lett. A hisztit okozhatja virtuális kiszáradás, kimerültség és sok egyéb. Ha sikerül a valódi okra fókuszálni, a gyereket is átfókuszálni erre és megtanítani, az összefüggésekre. A tanulási folyamat során a gyerek egyre több bonyolult hiszti-ürügyet talál. Egy hétéves kislány például kimerültségében huszonöt évvel előbb elhalt nagypapáját hiányolta.
  6. Büntetés és jutalmazás. A gyerek nagyon lassan alakítja ki viselkedési mintáit a felnőttek viselkedése alapján, mert a felnőtt jövőbeni célokat követ, a gyerek pedig a jelenben él. A szavak minimális hatással vannak (ha a felnőtt vizet prédikál, de bort iszik, a gyermek is bort iszik). A büntetés, vagy a jutalom, amit valamilyen nevelési cél érdekében kilátásba helyezünk, a jelen, a nevelési cél pedig a jövő. A gyermek tehát azon van, hogy a jutalmat azonnal megszerezze, bármi úton. A büntetéstől való szorongása pedig csökkenti teljesítményét. Ha viselkedésváltozást szeretnénk elérni a gyereknél, adjunk megfelelő mintát és örvendezzünk, ha követi. A hagyományos nevelés lényegében abban állt, hogy a felnőttek eltiltották a gyerekeket saját mintázataik követésétől. Például: „Majd akkor dohányozhatsz, ha már felnőtt leszel.” „A puska nem való gyerek kezébe.”
  7. Bezzeg a rosszaság! A kortárscsoport képes azonnal és határozottan változtatni a gyerek viselkedésmintáin. Ez ellentmondani látszik a 2. pontnak, hiszen másik világra is kihatással van a kortárs csoport. Valójában a gyermek saját viselkedésváltozásait viszi át, nem az adott világ normáit. Ha az oviban például megtanul egy káromkodást, aligha fogja óvónéninek szólítani édesanyját. Ha tehát a gyerek viselkedését változtatni szeretnénk, akkor azt a megfelelő kortárs, ill. kortárs csoport segítségével tehetjük. Ezért költenek a szülők egyre többet elit intézményekre. A családi értékrendet, identitást családbeli gyerekek közvetítik, ezért nagyon fontos a családi egység erősítése, még ha a családtagok között jelentős társadalmi különbségek állnak is fenn.
  8. Meglátod, milyen jó lesz! A gyermek idegrendszerét a folyamatos jelen kíméli leginkább. Életének pontos, percre pontos ritmusa nagy biztonságot jelent. Ha egyik eseményt biztosan követ egy másik, folyamatosan a jelenben tud maradni. Ha valami örömteli jövőbeni eseményt helyezünk neki kilátásba, azonnal a jelenbe helyezi, ezáltal az eseményig eltelő idő szenvedve vánszorog a számára, az örömteli jövőbeni esemény árnyékában. Az örvendő gyermek lelkiállapota a flow. A folyamatos jelenben levés. A gyermek örvendő lelkiállapotába kerülő felnőtt flow-t él meg. Azért nem a gyerekeken fedeztük fel a flow-t, mert irántuk más elvárások voltak az öröm megnyilvánulásával kapcsolatban. A boldog kacagás vagy a meglepődés pillanatai. Az elmélyülten örvendő lelkiállapotot csak néhány kiváló gyermekfotós örökítette meg.
  9. A szülő és a párkapcsolat határozottan különválik. Ha szülei a gyerek jelenlétében párként érintik egymást, a gyerek kimarad, felesleges harmadiknak érzi magát. . Emlékezzünk, szülő az, aki szülői funkcióban van jelen. A szülő fogalma a gyermek számára szűkebb jelentéstartalmú, mint a felnőtteknél. Ha például a szülők felelős szülőkként megélhetési dolgokról beszélnek jelenlétében, szorongani fog, mert a megélhetés a jövő. (Szorong a megmásíthatatlan múlttól is. Például Cili cica olyan aranyosan gombolygatta a gombolyagot, de elütötte az autó. A gyerek számára a megismételhető múlt viselhető el: hozd csak be a gombolyagot, hadd játsszon Cilike.) Ha szülei társas dolgokról beszélnek jelenlétében, kirekesztve érzi magát a gyermek. A jelent az elfogadó figyelem és az érintés uralja. Ha ebből a szülőpár egymásnak is juttat, a gyerek kirekesztve érzi magát. Csak ritkán és rövid ideig tartható fenn az a klisé, amelyben mindkét szülő teljes egyetértésben van együtt a gyerekkel. A szülőpár akkor működik jól együtt, ha egyszerre csak egyik szülő van jelen kitüntetett személyként. Például Édesanya mesél, Édesapa visszahúzódva hallgatja. Édesapa várat épít a gyerekkel, Édesanya örvendezve jelen van. A kizárólagosság másik indoka, hogy az anyai és az apai két különböző attitűd, ha együtt vannak jelen, a gyermek lojalitáskonfliktusba kerül.
  10. A tiltás arra fókuszál, amit tilt. A tiltott dolog kerül a fókuszba, a többi pedig leárnyékolódik. Úgy képzeljük el, mint egy színpadot, amelyet egyetlen erős fejfény világít meg. Az, és csak az a figura kerül figyelmünk középpontjába, akire a fény irányul. Lehet ő az ördög, akkor is csak rá tudunk figyelni, ha körülötte angyalok kara táncol kecsesen. Minél erősebb a fény, annál inkább káprázik a szemünk.
  11. A gyerek kegyetlen, önző, dacos – mondjuk mi, felnőttek. A gyerek valójában különböző viselkedésmintázatokat próbál ki. Törekedjünk arra, hogy távol tartsuk ezektől a mintáktól. Mindenképpen sokkal találkozik. Mivel a jelenben él, cselekedetei következményeit aligha látja be. Hogyan kaphat a kegyetlen, önző, dacos gyerek elfogadó figyelmet, érintést? Válasszuk külön a gyereket a viselkedésétől. Kerüljük, hogy identitás elemévé váljon a kegyetlen, önző, dacos magatartásminta. Sokszor elég egy sugalmazás. Például az eltaposott szarvasbogarat megnézzük, próbáljuk összerakni. Ez nagy kreativitást igényel. Másokat is tartsunk vissza attól, hogy gyermekünket negatívan minősítse. A szarvasbogár eltaposása egy történet, ami megtörtént. Az alapos fogmosás, az összeszedett alma a gondosság és szorgosság jele. A gyerek tehát megeshet, hogy kegyetlenül, önzően vagy dacosan viselkedett, de rá, mint gyerekre identitáselemként csak olyasmit mondunk, hogy gondos, szorgalmas, kedves.
  12. Éljünk meg együtt élményeket a gyerekkel. Kapcsolatunk gazdagítását bízzuk a derűben együtt töltött arany pillanatokra. A nevelés felelősségének sötét felhői helyett engedjük a figyelem fényében sütkérezni a gyereket. Legyünk azon, hogy jelenét az elfogadó figyelem és az érintés uralja – bárki is tudja ezt megadni neki. Szülőségünk kitüntetett szerepe mellett örüljünk azoknak, akik elfogadó figyelemmel és érintéssel gazdagítják a gyermeki örömök virágos kertjét.