Zoli régi barátunk. Sikeres vállalkozó, remek sportoló. Kosárlabda, síelés profi módon megy, a futball csak annyira, hogy még Miklós is befér a csapatba. Viszont sörözni a legjobb focimeccs után, például mert ott a pályabüfé. Zoli következetesen állítja, szülők nélkül nőtt fel. Igen, lakott együtt egy idősebb nővel és férfival, ha elment, mondta nekik: „helló”, ha megjött szintén. Volt ágya, a konyhában is talált enni. Szülőknek nem nevezte ezeket az embereket.

Egyszer síszerkót kértünk kölcsön Zolitól. Elképesztő gyűjteménye volt, szép rendben a garázs falán, négy autót körbevéve. Könnyen és gyorsan találtunk magunknak is, a gyerekeknek is teljes felszerelést.

Zoli kicsit érzelmes mosollyal elővett egy 34-es bakancsot.
– Hinnétek, hogy ebbe valaha belefért a lábam?
– Akkor még nyilván nem voltál 199 centis.
– Sem 120 kilós. És csak hat éves.
– Hoppá, akkor azért legalább síelni elvittek a szüleid!
– Dehogy! A szomszédok. Mindenhová ők vittek. Lali bácsi és Piri néni.
Döbbenten álltunk. Zoli végre mesélni kezdett. Valójában nálunk volt otthon, főleg, mert Tibi fiuk az osztálytársa volt. Testvérekként nőttek, fel, mindenhová négyesben mentek. Síelni, túrázni, zarándokutakra vitték.
– De hát akkor mégis voltak szüleid!
Zoli arcán döbbenet jelent meg.
– B@ßdmeg Miki! Tényleg. Negyvennégy éves vagyok, végre lettek szüleim is.

Évtizedes rejtély oldódott meg. Zoli olyan kedves, nyílt, jószándékú ember, olyan segítőkész és nagyvonalú, hogy bizony nehezen képzeltük el, milyen gyökérből szívhatta fel mindezt, ha egyszer a szülei olyan gyökerek voltak. Helyesebben a vér szerinti, a jogi értelemben vett szülei. Mert a pszichológiai szülei Lali bácsi és Piri néni voltak.

Na, ezzel aztán jól meggyőzzük a válófélben lévő szülőket! Minek is maradnának együtt, hiszen könnyen találnak a gyereküknek pszichológiai szülőt ahelyett a baromarcú helyett, akitől szabadulni kellene. A történetben azonban van még egy csavar. Valójában a nagyszülőkről van szó.

A válások jelentős része ugyanis onnan ered, hogy a két származási család értékrendje, státusza, érzelmi élete gyökeresen eltérő. Ez kergeti a párokat egyre mélyülő lojalitás-konfliktusba. Ez kezdetben, a közös identitás erősödő szakaszában elhanyagolható, ám a legapróbb repedésbe könnyen beszivárog a megáradó szülői jóakarat.

Ilyenkor jön az igazság, amire Zoli a csöppnyi bakancsokkal a kezében rádöbbent: Szülő az, aki szülőként viselkedik.

Kétélű fegyver ez. A válófélben lévő szülőtársak mondhatják: „Lehet, hogy te vagy a jog- és vérszerinti szülő, de a szeretőm lesz az igazi, a pszichológiai szülő.”

Mi itt arra a mozzanatra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a válófélben lévő párok szüleinek éppúgy kötelessége végigvizsgálni azokat a lehetőségeket, amiket a gyermekük és a párja sorra vesz. Akkor viselkednek igazán szülőként, ha párként bánnak velük, ha segítenek nekik tartani a közös identitást, a feltétlen elköteleződést, ha alaposan végigeszik azokat a körülményeket, amelyek egyiket vagy másikat az adott viselkedésmódra, működésmódra vezetik.

Ha szerepet téveszt a nagyszülő és pártoskodik, küzdelemre buzdít, aligha mondhatjuk, hogy gyerekével szülőként viselkedik. Olyankor, kedves szülőtársak, összpontosítsátok az erőiteket és védjétek meg magatokat. Akár lángpallossal is, akár azon az áron is, hogy kiveritek a támadókat, a magukat szülőnek álcázó idősebb embereket a családból.

További viszályra igazán nincs szükség, amikor amúgy is krízisben vagytok.