Világos

Előző bejegyzésünk szerint mélyen gyökerezik kultúránkban az éjszakai szex hiedelme. Ideje múzeumba tenni. Evolúciós örökségünk a nappali szex. Könnyen beláthatjuk, hogy a látvány hozza a legtöbb szexuális ingert. A látvány pedig azért különösen fontos, mert nappali lények vagyunk, a fény népe, a Nap fiai.

Ideje azonban arra is figyelni, aki éjszakáink új szereplője. Az újszülött még jó ideig az érintés, az illatok és a hangok világában tájékozódik első sorban. Mégpedig azért, mert viszonylag új, néhány évmillióra visszanyúló fejlemény, hogy a Nap fiai lettünk.

Az embergyerek első hónapjait még a régebbi, hatvan millió éves emlős veleszületett viselkedésminták határozzák meg. A szó szoros értelmében emlős, hiszen számára a legfontosabb az anya emlőjének íze, illata, érintése. A kapcsolatuk alapja az oxitocin, az élet egyik legősibb ingerület átvivője. A gerinceseknél már mindenképp jelen van, több mint fél milliárd éves. Ilyen örökséggel dacolunk, ha az édesanyát távol akarjuk tartani babájától. És ilyen ős-rémületnek tesszük ki az egyedül hagyott babát.

Miért akarnánk akkor elválasztani őket?

Az egyik indok a szoptatós anyuka kimerültsége. Nincs azonban használható vizsgálati adat annak bizonyítására, hogy az anya jobban kipihenné magát, ha a kisbabát átviszik a gyermekszobába. Feltételezhető, hogy az érintés, az illatok és a hangok hiánya mindkettőjüket nyugtalanná teszi.

A másik komoly ok az édesapa férfiassága. Neki is szükséglete a megnyugvást hozó oxitocin, amiben érintés, magömlés révén részesülhet. Ingerültsége sok bajt hozhat a párkapcsolatra, sőt, a szülőtársi együttműködésre.

Több családot ismerünk, ahol egy kisszobát bematracoztak. Együtt alszanak, egy kupacban még az ovis korúakkal is. Jó dolog összebújni, megnyugtató a meghitt szuszogás, még a fészkelődés is. Másrészt egy ekkora kupacban kevésbé tűnik fel a szülők időnkénti távolléte.

A családok egy részével máig tartjuk a kapcsolatot. Azok a gyerekek, akik a nagy alomban kezdték életüket, szépen cseperednek, önállók, kiegyensúlyozott a személyiségük. Megkockáztatjuk: szociális képességeik jobbak az átlagosnál. És persze már régen a saját ágyukban alszanak…

Akár meg is tartható tehát az együtt alvás = (éjszakai) szex hiedeleme. Mégis azt javasoljuk, a kisbabás pároknak: ha érintésről, ölelésről, szexről van szó, legyenek ugyanolyan találékonyak, mint párkapcsolatuk kezdetén, keressék a napfényes órákat együttléteikhez.

Ideje együtt aludni

Az előző bejegyzés arról szól, hogyan képes erodálni a gyerek esti virgoncsága, reggeli kábasága a párkapcsolatot, vele együtt a szülőtársi együttműködést, végeredményben a házasságot. A kultúrát hibáztattuk.

Vegyük észre, a már a címben is ott rejtőzik egy félrevezető kulturális hiedelem. Azt sugallja, az érintés, az ölelés, a szexuális együttlét helyszíne a hitvesi ágy, ideje az alvásé. Minden egyéb perverzió.

Ezt sugallják a katasztrófafilmek, mert azok bevezetőjében szerepel csak igazán boldog család, de csak azzal a feltétellel, hogy hamarosan jön a gigabalhé. Még a rövid klipet is csak úgy nézi végig a néző, ha időnként bevágják a közeledő katasztrófa előjeleit gordonka aláfestéssel – egyébként elunná a boldog családot…

59330686_s.jpg

A boldog házaspár aludni teszi a gyereket, aki mosolyogva lehunyja szemét és már el is szunnyad. Ezután a férj izompólóban várja feleségét, aki csábosan lengedező köntösben lép elő a fürdőből. Következik az intimitás, majd újabb gyors tisztálkodás, majd a gyönyörű feleség és édesanya mosolyogva lehunyja szemét és már alussza is az igazak álmát. A férj és édesapa még mereng, majd sokat sejtetve éberen szendereg. Jó lenne egyszer megkérdezni a forgatókönyvírót, honnan vette ezt a jelenetet.

Egy másik filmből? Egy színdarabból? Egy régi regéből? Mindenképpen azokból az időkből, amikor a nappali szex még állati perverziónak számított. Azért állatinak, mert az állatok csinálják nappal. Helyesebben, az állatok nappal csinálják.

A bajban lévő szülőtársak tudattalan sejtik, közel a megoldás. Párkapcsolatuk kezdetén keresgélik, mondván, valami megváltozott. Való igaz, másik életszakaszba léptek. Attól még jó helyen kapizsgálnak, könnyen vissza lehet hozni a szép időket. Modellezni kell őket.

A modell a szeretői viszony. Lényege a légyott, amire a pár napokat, heteket, hónapokat készül. Szervez, titkolózik, sajnálja, hogy máris vége, alig várja a következőt. Azt gondolják, milyen jó lesz, ha majd bármikor együtt lehetnek…

Lassacskán kiderül, nem is bármikor. Jön a „csak még ezt…, mindjárt…, máris…, majd…” időszak. Fontos, nagyon fontos az ölelés, összebújás, de egy kicsit azért még várhat. Egy nagyon kicsit. Ez éppen ellentétes tendencia a szeretői kapcsolat „alig várom” szakaszával.

Vegyük észre, a modellnek a szexen kívül komoly alkotó eleme a ráhangolódás és az együttműködés a prioritás érdekében. Ezek mind párkapcsolat gazdagítás fontos eszközei. A legfontosabb persze a közös élmény, hamarosan erről is…

Nők, karrier, férfiak

Van-e élet a földön a munkaidőn túl?

Máté akkor jelentkezett be hozzánk, amikor a következő SMS-t kapta Diánától: „Szombaton egészségügyi szex nálam, negyed háromkor.”
– Az első gondolatom az volt, küldök neki egy vibrátort. Negyed háromkor becsenget nála egy taxis: egészségügyi csomagot hoztam…– sírta el magát Máté.
Kiderült, fülig szerelmes Dianába, aki viszont női macsó. Hűségről, kötődésről, közös jövőről hallani sem akar. Elege van belőle. Harminchat éves, tizennégy esztendőt töltött „egy házasság rabságában”, ahogy fogalmaz. Igaz, amíg otthon volt a két gyerekkel, elvégezte a jogot, jogász férje segítségével megkapta egy Rt felszámolási munkáját tokkal, vonóval. Befutott. A gyerekek rendes iskolába járnak, Marcsi pótnagyi különórákra hordja őket és gondjukat viseli. Diána pedig úgy döntött, élni kezd. Felszámolta a házasságát. Olyan kőkeményen, mint az Rt-t.
A gyerekeket leküldte a Balatonra Marcsival. Bérelt egy kis lakást a férjének, aztán péntek reggel 6-kor beengedte a rózsadombi házba a csapatát. Elvették a kábán ébredező férj telefonját, kocsikulcsát, majd szépen gyöngéden átköltöztették a bérelt lakásba. Közben Diána lekopasztotta a bankszámlákat.
A hivatalos verzió szerint a férje bántalmazta, majd önként elhagyta a közös otthont és Diána így biztosította a megélhetését.
Máténak azt mondta egy spangli után:
– Gengszterrel gengszter módra kell bánni. Ez egy szar állat.
Máté pedig már csak azért sem mert neki vibrátort küldeni, mert félt tőle.
– Azt élem meg, ami régen csak nőkel történhetett meg. A testem eszköz Diána kielégüléséhez, ki vagyok szolgáltatva neki, mert gátlástalanul kirúgat, megvan hozzá a hatalma, és azt is világossá tette, hogy megveret, ha engedetlen vagyok.

Diána esete egyre gyakrabban fordul elő: a pénz, hatalom és kapcsolatok birtokába kerülő nők jobb híján azokat a magatartásmintákat veszik át, amiket a férfiaktól látnak.
Látszólag tehetik, mert csak egy területen számítanak a biológiai különbségek: a férfiak kevésbé kényszeríthetők a szexre, egyes vélemények szerint megerőszakolni sem lehet egy férfit. Ez volt Máté egyik komoly gondja:
– Szorongok, mit tudok produkálni, ha jelenésem lesz szombaton negyed háromkor. Pedig amúgy meg vagyok őrülve a nőért. Ez a Stockholm-szindróma lehet.
Van azonban mélyebb oka is Diána gátlástalan ámokfutásának. Tekintve, hogy a nők természetük, testfelépítésük, hormonszintük szerint kevésbé agresszívak, kevesebb a velük született és a tanult gátlás is.
Konrad Lorenz példázata jól rávilágít erre: ha két galambot összezárunk egy kalitkában, azzal szörnyű kínhalálra ítéljük őket, mert rövidke karmukkal, tömpe csőrükkel csak felületi sérüléseket ejtenek a másikon, viszont addig kopasztják, csipkedik egymást, míg mindketten elpusztulnak.
Egészen más a helyzet a ragadozókkal. Nekik vannak fegyvereik, de ennek megfelelően „etikájuk” is, azaz vannak agresszió csillapító viselkedésmintáik. Mindannyian láttunk már kutyát megadó pózban: elfekszik, és torkát kínálja fel. Hamarosan kipusztulna a faj, ha a győztes ilyenkor átharapná a vesztes gégéjét, nyaki ütőerét. Vele született gátlás akadályozza meg ebben.
Mint ahogy az ember is nehezebben gyilkol meg foggal-körömmel egy kisgyereket, mint távcsöves puskával egy álcaruhás katonát.
Diána és társai szempontjából teljesen mindegy, velünk született magatartásmódról van-e szó, vagy tanultról.
Velük született gátlásuk nyilván kevésbé van, mint a férfiaknak. Tanult magatartásmód is alig áll rendelkezésükre, hiszen a nevelődés során azért még mindig megvannak a lány és a fiú szerepek. A lányoknak inkább illik vihogni, pusmogni, és magukat illegetni, mint lenyomni egymást. Következésképpen felereszteni sem tanulják meg, azt, akit lenyomnak, sőt, egyáltalán nem tudják, mit kezdjenek azzal, akit padlóra küldenek. Ezért képesek nagyon messzire ragadtatni magukat. Sokszor ezért nem jelent számukra megálljt a tehetetlenül földön heverő ellenfél.