A rossz szabály is jobb, mint a semmilyen

Gyakorló ügyvéd barátunk idézte Tersztyányszky Ödön alkotmánybírót:

„Ha nyitva az ablakod, és valaki bekiabál, hogy add neki a csillárt, akaszd le, add ki neki, vigye.”

Hirtelen egy igehellyel válaszoltunk:

„Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is.” (Mt5)

Azután valahogy a csilláros példázat rámutatott az igehely számunkra mélyebb értelmére: rengeteg energiát takarítunk meg a békességgel. Vegyük azt az esetet, hogy a bekiabálónak nemet mondunk. Könnyen lehet, hogy átkozódni, fenyegetődzni kezd. Megfélemlít. Riasztót szereltetünk a csillár árának többszöröséért. A riasztó néha téved, éjjel egy kóbor macska miatt felveri a szomszédságot, mehetünk át bocsánatért.

A békesség mellett a tradíciók is vigyáznak erőforrásainkra.

Paradox módon régebben nehezebb volt a legtöbb pár megélhetése, mégis kevesebb gondot jelentett az összecsiszolódás a megélhetés terén. Megvoltak az együttműködés hagyományai. A férfi és a nő tevékenységi köre, az anya és az apa feladatai. Nem merünk példát hozni, méhkasba nyúlnánk, hiszen mostanában ezeket a területeket egyénileg osztják be a párok, ezzel pedig kénytelen, vagy örömmel, de nagyon komoly szellemi terhet vesznek magukra. Elképesztően sok döntést kell hihetetlenük gyakran meghozni.

Könnyedén hangzik:

– Persze, majd megbeszéljük.

– Ezen csak nem fogunk összeveszni.

– Majd megoldjuk, ahogy jön.

– Aki megérzi a gyereken, hogy aktuális, kicseréli a pelenkáját.

– Ha behajítok valamit a szennyesbe, látom, hogy van egy mosásnyi adag, hát berakom a gépbe.

– Ha lejár a mosogatógép, pittyen egyet, aki éppen ott van, kirakodja.

– Az tankol, akinél fogytán a benzin, lemosatja a szélvédőt is, a készséges kutas közben meg tudja nézetni az ablakmosót, az olajat és a guminyomást, van idő beugrani a shopba tarhonyáért és folyékony szappanért.

Gondolatkísérlet: a parlament rendezni akarja a mosógép berakásának jogait és kötelességeit. Csak látszólag piszlicsáré dolog. A feministák szeretnék kimenteni a nőket, a konzervatívok a klasszikus családfőt védenék, a családpártiak a gyerekek jogait tisztáznák, a nyugdíjas érdekképviseletek is hallatnák reszketeg hangjukat. Végül az ellenzék tüntetést szervezne a háztartási rabszolgaság ellen. Több száz parlamenti képviselő több ezer munkaóráját, szakértői és média stábokat mozgósítana a dolog, a közvélemény pedig erősen megoszlana. A törésvonalakba szélsőségek fészkelnék be magukat.

A poén, hogy az üzemanyagszint-jelző figyelmeztetése hasonló ribilliót indít el az érzelmek parlamentjében. Ha éppen a feleség ül az autóban, úgy gondolja, ráér a tarhonya, most nincs idő átvizsgáltatni az autót. A férj is gondolhatja, elmegy még ennyivel két napig a kicsi kocsi, úgyis csak az ovi köröket járják. Valamit mondott ugyan anyu tarhonyáról, dörzsölt kell, vagy ilyesmit. Fel kellene hívni, de most kizökkenne a projekt leadásból. Igaz, ha majd reggel viszi a gyereket, sirbákol, hogy el kellett volna mennem tankolni.

Ha viszont az a szabály, hogy az első csippantó jelre, az első alkalmas helyen tankolás, akkor legfeljebb egy sóhajtás, aztán az van, hogy ez van. Elég egyszer meghozni egy szabályt, és máris megtakaríthatjuk a tarhonyás köröket.

– Ugyan már, – jöhet az ellenvetés – legalább mi ne toporogjunk lényegtelen dolgokkal, mint a politikusok!

– Ha ilyen merev szabályok irányítanák az életünket, házassági robotok lennénk.

– Hol maradnak az érzelmek? Szeretettel mindent meg lehet oldani.

Valóban ezt gondoljuk, csak hát nem ezt tesszük. Tudattalanunk másképpen működik. Nem tudja, mi a lényeges. Olyan, mint egy csekk. Lehet ráírni ezret, vagy ezermilliót. Nagyjából ugyanúgy néz ki. A döntés önmagában, akár lényeges, akár lényegtelen dologról szól, hatalmas energiákat mozgósít, használ fel, esetünkben pedig pazarol. Az elmét egyáltalán nem élesíti, viszont kimeríti az érzelmi erőforrásokat. A következő történik: érzelmi központunk megalkotja a döntés által létrejövő helyzet modelljét. Előkeres a múltból egy hasonló modellt, azt a jövőbe vetíti, majd megvizsgálja, hogyan válna be. Jobb esetben elfogadja, különben újabb megoldást keres. Agyunk ilyenkor ezerrel pörög, a kimerülő érzelmi energiák pedig visszahatnak a párkapcsolatra.

Még a rossz szabály is jobb, mint a semmilyen. Autós hasonlattal: Beleépül a mozgásunkba, automatikussá válik, mikor adunk gázt, mikor lépünk a fékre. Ettől még örömmel használhatjuk autónkat, sőt, jól sikerülhet a kirándulás, biztonságban visszük haza a bébiszittert. A párkapcsolat is annál jobb, minél kevesebb felesleges döntéssel terheljük. A gyermeknevelésben pedig kifejezetten a pontos napirendre építenek az intézmények, csak az egyetemen nem csengetnek már be.

A párkapcsolat óriási alkotó ereje abban áll, hogy a megoldott problémákból képes szabályokat, szokásokat létrehozni. A házasságon belül külön előny, ha ezt a gyerekkel együttműködve tesszük.

Tersztyányszky Ödön alkotmánybíró sokat tudhat a békesség erejéről: nagyapja hős katona, olimpiai vívóbajnok. Megalapozott családi tradíció rendje biztosítja a sikeres, alkotó életet immár egy évszázada.

Gyakorlati gyakorlatok 2. – Becsapós helyzetek

A rokonokban, ismerősökben általában jobban bízunk, mint az idegenekben. Ez evolúciósan rögzült, velünk született viselkedésminta, ahogy az is, hogy tudattalanul is kalkulálunk az együtt töltött idő és a sérelmek arányával.

Meglehet, Szarka tanár úr egyszer leordított, egyszer pedig pikkelt rám, mégis eltöltöttünk együtt több mint száz tanórát – szóval egészen jó csóka az öreg.

Galamb tanárnő tünci volt ahányszor csak bejött helyettesíteni, de az másik osztály mesélte, hogy tudott nagyon szemét is lenni.

Gyuri sógorral volt az a vitánk a szőlős örökléséről, de amúgy már ötven éve jó rokon. Egyszer addig itattuk, míg ki tudta mondani a „szocialista” szót. Az unokáját egy kábelkötegelő vállalkozó vette el. Nagy lagzit csaptak, Bence helikopterrel érkezett, szét is kergette a Bódiék tyúkjait. Meglátjuk, hogyan lesznek meg Vikivel, aki eléggé cserfes, de amúgy jó lélek.

Élményeink és tapasztalataink evolúciós alapon működve kalibrálják, kit mennyire engedhetünk közel magunkhoz, kit mennyire tartsunk távol.

Most azonban ez másfél méter. Szarka tanár úr, Viki, Gyuri sógor, Galamb tanárnő mind-mind másfél méter. Bence is másfél méter.

Magyar szokás szerint egy részüknek ölelés, más részüknek 75 cm-es kézfogás járna. Gyuri sógornak pluszban váll-lapogatás, Vikinek puszi. Paradox módon Galamb tanárnőnek is, hiszen az utóbbi évtizedekben nem tett semmi rosszat.

Amilyen könnyű volna kimondani, hogy „az új szabály másfél méter és kész”, olyan kár volna lebecsülni a tudattalanunkba rögzült mintákat és a velünk született viselkedésmódokat.

Ezért használjunk ennek felülírásához is egy segédeszközt!

Gyakorlat

Akinek van még otthon colostokja (úgyis mint colstock, avagy fa mérőléc), hajtogassa ki másfél méteresre és járkáljon vele a lakásban, kertben – bárhol, ahol nem nézik bolondnak.

Mire emberek közé kell mennie, úgy megszokja mennyi az annyi, hogy már elég lesz zsebre rakni a colostokot, vagy egy tokban magával vinni. (Ugyanerre a fém mérőszalag is alkalmas…)

– Jó, jó, és a saját gyerekem? – adódik a kérdés.

Vajon az elvált szülők és gyerekeik közötti kapcsolattartás a mostani helyzetben hogyan egyeztethető össze a colstok-szabállyal? 

Erről a mostani hétvégén már jócskán gyűltek a tapasztalatok, hamarosan összefoglaljuk őket. Egyik fontos forrásunk Tamás barátunk, aki Békésben rendőr, és most egy fontos kérést közvetít rajtunk keresztül.