Ide bizony az kell. Lassan szivárog le a víz a mosogatóból. A szifont kitisztítottuk, mélyebben van a hurut.

A szakik a vasboltban azt mondták, érdemes a leghosszabb csőgörényt venni. Megkérdeztem, az hány méter, erre a sorban mögöttem álló, aki már addig is idegesen ciccegett, be is szólt:
– Nem mindegy, ha a leghosszabb?
– Igaz.
– Már úgyis szétvet az ideg a kibszott qva maszk miatt – tette hozzá magyarázólag, amíg fizettem.

Ahogy kiértem, lekaptam a maszkot. Nagyot sóhajtottam. Igazsága volt a ciccegőnek. A maszkon át csak szivárog a levegő, mint a víz a mosogatóból. Idegesítő. Igen, persze, a járvány a főgörény, de ha diszkomfort érzésünk van, a közvetlen környezetünkben keressük az okot. A diabeteszes férj a feleségével pöröl, ha leesik a cukra. Az asszony erre türelmesen ad neki egy kis narancslevet. Amikor fogy a levegő a teremben, egyre feszültebb a hangulat, míg végül valaki feltépi az ablakot. Arra azonban már sok sértegetés mérgezte meg a légkört, hiába a jó levegő.

Első kézből, kovid osztályon dolgozó orvostól tudjuk: borzasztó betegség a koronavírus. Kín. Kínhalál.

Szégyelltem magam, hogy egy maszk miatt rinyálok. Megkértem hát Zelkát, keretezzük át a dolgot. Először csak egy kendőt vettem a maszk elé. Rendesen megszívtam. A fejem vöröslött. Hát akkor legyen meg az élmény! Felvettem még egy maszkot a másikra. Durva. Még egy sálat a maszkokra. Éreztem, ahogy gúvad a szemem. Zelka intett, sőt, segített letépni a sok fullasztó réteget. Sokáig lihegtem. Átéltem a fullasztó kínt.

Ha nem hiszel nekem, akkor se egyedül próbáld ki! Ha viszont megvan az élmény, azután a maszk már smafu. Élni jó!

A csőgörénnyel azóta is kínlódunk. Túl hosszú. Összekunkorodik. Mégis valami kemény vegyszerre fogunk fanyalodni…