A kisfiú hat hónapos. Amikor sikerül behoznia az „Alza pont húúú” trillát, boldogan kacag.

A képet a büszke nagypapától kaptuk, akit némelyek az unoka megrontójaként átkoznak. A közvélemény is fel van háborodva, hú, meg hű, ez több a soknál! A szakértők elnevezik a dolgot, betűkkel jelölik, mint például z, vagy címkézik, mint boomer, számozzák, mint 68-as.

Pszichológiailag mindez hárítás. Ha meg akarnánk látni a lényeget, fel kellene tárni, mi az a viselkedésminta, amit átvesz, reakcióként hoz a következő generáció. Ehhez azonban igazán senkinek sincs kedve, mert fél, bűnösnek ítéltetik, hiszen ki mástól jönne a viselkedésminta, mint az idősebbektől.

Ez igaz is, csakhogy a korkülönbség 7 millió év.

A rendszerszemléletű evolúciós pszichológia új képet tár elénk. Az online játékba keveredő fiúcskákat ugyanazok a veleszületett viselkedésmódok irányítja, mint komoly édesapjukat és ősapáikat: gondoskodás a hordáról, a biztonság, a jövőkép megteremtése.

Ha egy meglett férfi vállalkozó házat épít, mérnökökkel, mesterekkel és kutyás biztonsági őrökkel működik együtt, azt mondjuk, felelős férfiként viszi tovább a kifullasztásos vadászat évmilliós örökségét. Ha egy futballcsapat kapitánya, ugyanezért csodáljuk.

Amikor egy fiúcskát megtalál egy online játék, amiben csapatot szed össze, fegyvereket, kincseket, harci tudást szerez, ugyanabba a veleszületett viselkedésmódba ojtanak új mintákat a játék megalkotói. Azt érik el a gyereknél, legyen részese a falkának, küzdjön társaival a megélhetésért, a túlélésért, a fennmaradásért.

A játékba merülő fiúcska pedig folyamatos megerősítést kap édesapától, sőt, édesanyától is. Édesapa nem is titkolja, a legfontosabb számára a vállalkozás. Azt már nem nagyon tudja megfogalmazni, hogy valójában így fejeződik ki nála az ősi családfői viselkedésminta. Ha részes arató lenne száz évvel ezelőtt, ugyanarra a veleszületett viselkedésmódra épülne az aratóbandában való jelenléte. És a napon keményen dolgozó emberről éppúgy patakokban ömlik a veríték, mint az infraszauna úri közönségéről.

Korunk kulturális narratívájában édesanya már nem marokszedő vagy gyűjtögető. Nem is titkolja, mennyire elégedetlen a munkafüggőséggel, ami szülőtársát távol tartja. Azt a szándékot tulajdonítja neki, hogy menekül a családjától. Ugyanebben a keretben kezeli a játék által beszippantott fiúcskát is.

A spirál következő szintjén eszkalálódik a helyzet:
– Vedd észre, hogy a gyerek függő! – kiált segítségért a feleség.
– Elveszem tőle a gépet – igyekszik eleget tenni a férj a családfő iránti elvárásnak.
– Remélem, legalább ezt az egy dolgot képes vagy megoldani! – ragadja meg anyai jogán az utolsó szót a feleség.

Mielőtt a megoldásra térnénk, fontos kiemelni: férfiról, fiúról van szó. Ha ugyanis egész generációról értekezünk, reménytelenül elmossuk a lényeget. A lányok és a nők teljesen más veleszületett viselkedésmódok által teremtett helyzetekkel küzdenek meg.

Itt és most a családfő viselkedésminta esetében kifejezetten a férfi veleszületett tulajdonságáról van szó. Nagy hiba, ha emiatt bűntudatot keltünk. Olyan ez, mintha valakit hibáztatnánk egy tulajdonság genetikai kifejeződéséért, például mert kopaszodik a feje búbján, vagy eláll a kisujja…

Mindkét példában jelentős szerepe van a szándéktulajdonításnak is. Az elkötelezett vállalkozó vagy a képernyő előtt lelkesen küzdő gyerek könnyen kerül olyan fénybe, hogy hanyagolja társas kötelezettségeit, a gondoskodást szeretteiről, az érintést és a meghitt kapcsolódást. Ez egyértelműen korunk narratívája. Képzeljük csak el az asszonyt, aki az aratóbandában panaszkodik férjére, hogy egész napos kaszálásba menekül családi feladatai elől.

Mindennek ellenére van megoldás. Csak vegyük figyelembe: veleszületett viselkedésmódról van szó, mindenképpen számolni kell vele. Olyan körülményeket kell tehát teremteni, amelyek kielégítik ezt az ösztönt, csak éppen az adott helyzetben elfogadhatóbb módon.

Eredménnyel kecsegtet a kívülről nézve játékfüggő kisfiú virtuális világát valóságossal behelyettesíteni. Például valódi csapattal, amely kifulladásig, keményen küzd a másik csapattal, eredményeket halmoz, bajnoksági pozíciókat ér el.

A csapatsportok melletti kiállás most abban segíthet, hogy kivergődjünk egy evolúciós zsákutcából. Ne azt nézzük tehát, mi az eszköz, hanem azt figyeljük, mennyire hatékony.

E szemlélet birtokában már könnyebb tovább lépni. Példát azért nem hozunk, mert feleleges vitát kelthet maga a szerveződés. Ennek pedig az a fő oka, amivel kezdtük: a bűntudat és a hárítás. Ezek bélyegzik meg a valós gyermek- és felnőtt csapatokat, ezek lehetetlenítik el a valós közösségeket, ezek szorítják vissza a fiúkat névtelen virtuális világokba.