Jönnek a visszajelzések. Örömmel vesszük őket. Többnyire arról tudósítanak, hogy együtt a család, helyreállt a párkapcsolat, jól működik az új párkapcsolat. Csakhogy gyakran jelenik meg az örvendő arcokon némi zavar. A kamera okozza. Esetünkben jogosan, hiszen a boldog pillanatot, a katartikus élményt átélő ember aligha sejtheti, hogy a felvétel párkapcsolati terapeutáknál landol. Pedig igen. És még ki tudja, hol.

Nem, nem a közösségi médián posztolásról fogunk itt vekengeni. Sirbákolni. Lamentálni.

A lencsének esünk neki, ami a képernyők szeme. Figyel. Méghozzá az élmények kellős közepén figyel be. A transz örömében arra késztet, hogy igazítsunk egyet a frizuránkon, a ruhánkon, az arcvonásainkon. És ezzel ki is emel a jelenből, az arany pillanatból! Mered ránk és arra késztet, hogy azok szemével lássuk magunkat, akik majd rajta keresztül néznek. Hogy eszünkbe villanjon, mit fog szólni a volt párunk, a féltékeny kollegánk, a szomszédunk – bárki, aki amúgy benne van kapcsolatrendszerünkben.

Amikor az élmény pillanataiban lencse mered ránk, a Nagy Testvér jelenik meg.

Azt, hogy ennek hatására mi zajlik bennünk, evolúciós alapon tudjuk megvilágítani.

A rovargyűjtemény azért jó kiindulás, mert középpontjában ott van a pávaszemes lepke, mely azonnal odavonzza tekintetünket. Miért? Óriás „szemei” bekapcsolják a velünk született viselkedésmódot: „légy éber, figyelnek!”. Amikor valaki valahonnan figyel bennünket, feszültséget kelt. Ezt általában úgy ismerjük, mint vizsgadrukk, vagy lámpaláz. A bénító szorongást debilizálónak, a teljesítménynövelőt facilitálónak nevezzük. Nos, a figyelő szempár debilizál. Bénít. Tehetetlenségérzést, dühöt kelt.

A figyelő szempár egész országok életét tette tönkre a történelem során, amikor a mindent átszövő szent inkvizíció, vagy a titkosszolgálat figyelő szempárja indukált tehetetlen dühöt az emberekben, amit újfent jelentettek a besúgók – így beindult az ördögi kör.

Párkapcsolatban a megcsalt fél érez magán figyelő szempárt. Úgy érzi, a párja kiadja a szeretőjének, ezért él át tehetetlen dühöt, ami akár még őrjöngésbe is válthat. Vagy letargiába. A titkosszolgálat folyamatos jelentéseinek kitett emberek is könnyen süllyednek letargiába, vesztik el alkotó örömüket.

Jaj, mégis a közösségi médián posztolásról kezdtünk vekengeni. Sirbákolni. Lamentálni. Ellenséggé tették a lencsét. Egykor az örömteli pillanatok, a katartikus élmények vagy éppen a traumák megörökítője volt a kamera. Akkor készítettünk drágán felvételeket, amikor arany pillanatokat akartunk rögzíteni. A felvételek a családi albumba kerültek, esetleg képeslapon elküldtük az érintetteknek. A legjobb képek a nappali falára kerültek.

Dilemma, hogy tiszteljük-e a hagyományt, vagy épp akkor mondjunk le a felvétel lehetőségéről, amikor korlátlanul áll rendelkezésünkre. Egy kicsit hasonlít a helyzet az autó használatához, a kalóriagazdag ételek fogyasztásához és a képernyő élvezetéhez.

(A kép forrása: https://www.turistamagazin.hu/hir/a-nappali-pavaszemek-mar-kora-tavasszal-repulnek)