Éhesek vagyunk, mégis meghízunk

(A nyári táborok paradoxona)

Helyes a sok mozgásnak tulajdonítani, hogy a táborokban mindig éhesek a gyerekek.

Ezen kívül fontos még az ételt is okként kezelni.

A hiedelem szerint a sok éhes szájat ugyanis „kiadós” ételekkel lehet csak betömni. Szénhidráttal. A cukorrá bomló kenyér, krumpli, tészta egy ideig feldobja a vidám gyereksereget, azután azonban elkezdik kerülgetni a konyhát. Tízórait, uzsonnát, pótvacsorát kuncsorognak a termetes konyhásnéniktől, akik jó lelküktől elvarázsolva elöl hagynak még néhány veknit és egy csomag zsírt a tanároknak pót-pótvacsorára.

Közben a csoporthatás is felerősíti az éhséget, olyan gyerekek is tolakodnak a vályúnál, akik otthon finnyásak.

Másfél óránként lendül a vércukor-hinta. Farkaséhség után feldobott becukrozás.

Jön az ultimatív érv: a rendes ételt nem eszik meg. Teli a moslékos vödör borsós tokánnyal. Kicsit turkálták, aztán otthagyták. Ebéd előtt bezabálnak palacsintával, kukoricával, lángossal a strandon.

Bezáródik az ördögi kör.

Mondhatják a szülőtársak, otthon is ez van. A menzán is ez van. Éhesek vagyunk, mégis meghízunk.

Na, jól van.