Nagyon köszönjük a MemoLogos visszajelzéseket! Erőt adnak. Az utóbbi héten még egy sor játékot találtunk ki, Zsiga barátunk egy részüket máris elérhetővé tette.
Sőt, egy szókimondó és őszinte barátunk segített még tovább lépni:
„…nos, hát a gyerekek:
– Szorzótáblás memóriajáték…?
– Nem, nem érdekes…. Muszáj?
Aztán Botit megkértem, hogy mint videojáték guru, véleményezze a játékot. Leült, elkezdte csinálni, aztán kiabált vele (ez jó jel, a Fortnight-ot szokta végigkommentálni), erre megjelent Lackó, beleszólt, segített, minekutána a zajra odavonszolta magát a kamaszságát a maga teljességében megélő Bence és kicsit belefeledkeztek. Én meg nézegettem a jelenetet és úgy gondoltam, a játék átment a szakmai szűrőn :).
Ami laikusként nagyon klassz, hogy pillanatok alatt van sikerélmény, ami nagyon lekötötte őket, állati gyorsan játszották.”
Erre eszünkbe jutott egy olyan csalit, ami könnyebben indíthatja el a láncreakciót: Kezdjünk a felnőtt játékkal, mi, felnőttek:
Színek és szavak 3. (extra nehéz)
A gyerek előbb-utóbb kíváncsi lesz, min mulatunk.
A „színes” játék egyik előnye, hogy az első fordulóban (az alapfokon) megtanítja a színhez tartozó szóképet, így az egészen kicsik is boldogulhatnak, sőt néhány játék után mehetnek tovább a haladó szintre, ahol a színek neve már fekete betűkkel szerepel. A 3. fordulóban viszont már olyan konfúziót okoz az idegen színnel íródott betűk (szóképek) és a színek közötti kavarodás, hogy egyre jobban és jobban meg kell feszíteni a figyelmüket, sőt, a végén egyetlen leosztáson belül is többször szempontot kell váltani.
Egy barátunk akkor akadt ki, amikor a mintázat visszakanyarodott az alapfokhoz és az egyik szókép színe újra azonos volt az általa jelölt színnel…