Fejlődünk

Nagyon köszönjük a MemoLogos visszajelzéseket! Erőt adnak. Az utóbbi héten még egy sor játékot találtunk ki, Zsiga barátunk egy részüket máris elérhetővé tette.

Sőt, egy szókimondó és őszinte barátunk segített még tovább lépni:

„…nos, hát a gyerekek:
– Szorzótáblás memóriajáték…?
– Nem, nem érdekes…. Muszáj?
Aztán Botit megkértem, hogy mint videojáték guru, véleményezze a játékot. Leült, elkezdte csinálni, aztán kiabált vele (ez jó jel, a Fortnight-ot szokta végigkommentálni), erre megjelent Lackó, beleszólt, segített, minekutána a zajra odavonszolta magát a kamaszságát a maga teljességében megélő Bence és kicsit belefeledkeztek. Én meg nézegettem a jelenetet és úgy gondoltam, a játék átment a szakmai szűrőn :).
Ami laikusként nagyon klassz, hogy pillanatok alatt van sikerélmény, ami nagyon lekötötte őket, állati gyorsan játszották.”

Erre eszünkbe jutott egy olyan csalit, ami könnyebben indíthatja el a láncreakciót: Kezdjünk a felnőtt játékkal, mi, felnőttek:

Színek és szavak 3. (extra nehéz)

A gyerek előbb-utóbb kíváncsi lesz, min mulatunk.
A „színes” játék egyik előnye, hogy az első fordulóban (az alapfokon) megtanítja a színhez tartozó szóképet, így az egészen kicsik is boldogulhatnak, sőt néhány játék után mehetnek tovább a haladó szintre, ahol a színek neve már fekete betűkkel szerepel. A 3. fordulóban viszont már olyan konfúziót okoz az idegen színnel íródott betűk (szóképek) és a színek közötti kavarodás, hogy egyre jobban és jobban meg kell feszíteni a figyelmüket, sőt, a végén egyetlen leosztáson belül is többször szempontot kell váltani.

Egy barátunk akkor akadt ki, amikor a mintázat visszakanyarodott az alapfokhoz és az egyik szókép színe újra azonos volt az általa jelölt színnel…

Próbálják ki akár az egész sorozatot!

MemoLog – Játék vagy tanulás?

Volt idő, amikor kerékpáros-iskolák tanították biciklizni az úri közönséget. A mobiltelefonokhoz sokáig vaskos használati utasítást mellékeltek.

Ma már a képesség és a készség közelebb került egymáshoz. Ha valaki egyszer fönnmarad a biciklin, csak annyi kell, hogy menjen vele. Ha elkezdjük nyomkodni az ikonokat, szépen adja magát a mobil.

De a legjobban úgy tanulunk meg biciklizni, ha megyünk valahová és a mobilozásba úgy jövünk bele leginkább, ha használjuk: felhívunk valakit, üzenetet írunk, ébresztőt állítunk vagy kipróbáljuk valamelyik applikációt.

Azért rejtjük memory-játék mögé készségek kialakítását, mert máshol van a képesség és a készség az agyunkban is. Egy idő után a képesség kialakulásának folyamata akadályozhatja a készség fejlődését. A memory-játék lefoglalja a rövid távú memóriát, így elfókuszál a képesség kialakításának emlékétől, marad a készség begyakorlása. Nyolc meg hét? No, hát: nyolc meg kettő az tíz, a hétből marad még öt, tíz meg öt… megvan: tizenöt!

Most, hogy amúgy is online iskolában vagyunk, használjuk ki azt az erőforrást, amivel szemben eddig többnyire alulmaradtunk. A gyerekek a kockulás vagy gépezés során elképesztő készségeket sajátítottak el. Többnyire feleslegeseket. Ördöngős ügyességgel mentik a kiskacsát a macska elől – közben transzban vannak és elfordulnak a világtól. Így tőlünk is.

Tegyünk egy próbát olyan játékokkal, készségekkel is, amelyek jól jönnek mindenkinek!

Nem kívánunk hosszú tanfolyamot vagy kézikönyvet tukmálni.

Azt kérjük csak: próbálják ki, játsszanak egyet! És persze jelezzenek vissza nekünk…