Hárman is párban

Részlet a Jövőnk Könyve c. kötetből

Kedves Ifjú Szülők!

Barbár invázió! Biztos fölkaptátok a fejeteket. Talán ez az az életszakasz, amikor a legnagyobb különbség van a pár homlokzata és a belső történések között. A barbár invázió Ranschburg Jenő kifejezése, gyönyörű, tartalmasan mély és humoros. Arra utal, hogy a kisbabával megérkezik az életünkbe egy olyan lény, aki ordítva jelzi kívánságait, aki soha meg nem köszön semmit, aki a szó szoros értelmében leszar minket, aki közömbös a mi szükségleteink iránt, ugyanakkor mégis a legnagyobb élményt adja, amit szülő valaha átélhet. A kisbabát nem érdeklik a Ti szükségleteitek, ha igen teljesen hidegen hagyja az autonómia hiányotok vagy a társas igényeitek, amiket pár éve olyan fontosként emlegettünk.

Az új szerep, amibe a kisbaba érkezése beleszippant Benneteket, a szülői szerep. A szülőséget, az anya-apa együttműködést sokan összetévesztik vagy összemossák a párkapcsolattal. Pedig nagyon kevés köze van hozzá, leginkább fordított semmi. Sőt, a szülői szerep eluralkodása könnyen a párkapcsolat erodálódásához vezet, az anya- és apaszerep állandó jelenléte éket ver feleség és férj közé. Igyekezzetek különválasztani a szülőséget és a párkapcsolatot. A szülőségnek egyetlen pozitív párkapcsolati szerepét látjuk, ez a közös élmények elmélyítése. Azoknak az arany pillanatoknak a megélése, ami Titeket, mint párt a kisbabátokhoz köt. Az összes többi kötelesség, felelősség, feladat, teljesítmény. Ezek nem a párkapcsolat részei, ezek a szülőséggel járó kötelmek. Válasszátok le ezeket a felelős helyzeteket a párkapcsolatotokról.

Igen, a kisbaba érkezésével valóban a szülői feladatok kerülnek túlsúlyba, ez rendben is van így, de közben tartsátok szem előtt azt is, mennyire fontos a párkapcsolatotok, a férfi-nő viszonyotok. Ha a párkapcsolat, a család alappillére megrendül, akkor nem lesz, ami a felépítményt megtartsa, és a család összedől. Ezért – bár a gyermek természetesen ezt nem ismeri fel – neki is alapvető érdeke, hogy a Ti párkapcsolatotokat fenntartsátok, gazdagítsátok, azokban az években is törődjetek vele, amikor az élet mindennapjaiban a szülőség dominál. Kötelességetek olyan párkapcsolati élményekről gondoskodni, amik függetlenek a gyermeketektől. Igen, gyönyörködjetek benne, örvendezzetek neki, sőt lessétek meg olyankor, amikor másokkal van, de időről időre igyekezzetek különválasztani kettőtöket és ketten együtt csínyeket elkövetni, játszani, szerepekbe menni, mert ez az igazi párkapcsolat gazdagítás.

A közös élmények tartják fönn a párkapcsolatot. Gondoljatok vissza gimis korotokra, kamaszkorotokra, gondoljatok vissza arra, hogy ki az, aki még megmaradt ebből az időszakból barátként, aki még ott volt a násznépben is. A velük megélt közös élmények modellje alapján éljetek meg Ti is együttes élményeket. Persze, azok csínyek voltak, igen, teljesen fölöslegesek voltak, talán veszélyesek is vagy drágák, esetleg néhány normát is áthágtak vagy szabályokat szegtek, de hát a tudattalan ilyen. És a párkapcsolati kötődés a tudattalan világa, a lelkek összehangolódása, a legmélyebb szálak egymáshoz bogozása, a legmélyebb kötelékek megerősítése. Ezért figyeljetek erre. Szabaduljatok ki kettesben és csináljatok olyasmit, ami amúgy a szülői szerepnek ellentmond.

Talán most válik érthetővé az is, amit annak idején megélhetés dimenzióban történő összehangolódásról mondtunk. Hiszen ezekben az időkben az édesanya nyilvánvalóan a gyerekkel van elfoglalva, nullától huszonnégyig, hétfőtől vasárnapig egyfolytában. Persze ebben kellenek szünetek, ezt most is hangsúlyozzuk, de a lényeg az, hogy nagy eséllyel elkezd a férfi az egyedüli pénzkereső, a családfenntartó szerepbe kerülni. Ezért volt olyan fontos, hogy a házasság első szakaszában feledjétek a küzdelmet, a harcot, mert a kisbabás időszakban a férfi akaratlanul is óriási előnybe kerül a küzdelem és a harc terén. Hiszen nála vannak a hatalom eszközei. Neki van szabad ideje, ő tudja megszervezni külügyminiszterként a család társas dimenzióját. Őnála vannak az anyagi eszközök, neki van mozgásszabadsága. Figyelem! Figyelem! Ilyenkor nagyon könnyen oda alakulhat az asszony, az édesanya megélése, hogy kiszolgáltatott, korlátozott, netán bántalmazott helyzetben van – akkor is, ha a bántalmazás nem szándéka a férjnek – hiszen a mozgásszabadsága eleve korlátozott, hiszen a kisbabától rengeteg kritikát kap, a kicsi folyamatosan gyötri, elnyomja, semmibe veszi az anya igényeit, szükségleteit, ráadásul egy kisbabás anyuka nagyon könnyen izolálódik, elszigetelődik a külvilágtól. Ezt nagyon ritkán okozza tudatosan a férfi, mégis gyakran tulajdonítják férjüknek az anyukák azt a szándékot, hogy tudatosan teszi, hogy nem figyel, hogy önző. És valljuk be: könnyen belecsúszik abba némely családfenntartó, hogy azt mondja: „Én keresem a pénzt, én mozgok a világban, én vagyok az úr a háznál”.

Ezt egyrészt a párkapcsolat előző szakaszában kialakult együttműködés tudja megakadályozni, másrészt az ebben az időszakban odaszánt tudatos figyelem. Vegyétek ezt nagyon komolyan, mert ezekbe a szerepekben öntudatlanul, lassan csúszunk bele, apró lépésenként. Tudjátok, ahogy a békát fedő nélkül is simán meglehet főzni, hogyha hideg víz alatt kicsi lángot gyújtunk, és csak lassan emelkedik a víz hőfoka, a béka nem veszi észre a veszélyt, nem ugrik ki a fazékból. Hát az ilyen kicsinyként kialakuló nehéz helyzeteket mi sem vesszük észre.

Ezért időről időre lépjetek ki a hétköznapok a helyzeteiből, keressetek távlatot, tudjátok: menjetek hosszan fölfelé, és aztán valami csúcson gondolkozzatok el nagyobb perspektívában arról, milyen is a viszonyotok és hogyan tudjátok jobbá tenni. Ha szomorú estéken ültök le néhány percre beszélgetni a sárga csekkeket morzsolgatva (vannak még egyáltalán sárga csekkek?), kevés esély lesz észrevenni, főleg rálátni arra, hol vagytok.

És még valami, amiről talán csak prűdségből hallgattunk eddig. Nagy marhaság a spontán szex! Ne higgyetek benne, sőt, azt képzeljétek el milyen volna, ha akkor és ott szexelnénk, amikor és ahol éppen eszünkbe jutna! A szex egyik legfontosabb feltétele a ráhangolódás, az összehangolódás. Ez észrevétlenül történt meg, amikor fiatal házasként együtt voltatok, hiszen olyankor egy-egy mozdulat, egymás illata, a napszak, az apró jelek vagy egy incselkedő telefon már ráhangolt Benneteket. A kisbabás időszakban igen is tervezzétek a szexet, mert a betervezett szex egyben segít ráhangolódni. Vegyétek tudomásul, ha egyiketek vagy másiktok hirtelen kezdeményez, anélkül, hogy a másik rá tudna hangolódni, az kudarcokhoz vezet. A kudarcok eltávolodást hoznak, az eltávolodás pedig a család megrendüléséhez vezet. A szex, a szexuális összehangolódás és az érintés a bizalom egyik legfőbb alapja. Tessék rá figyelni, mert ebben az időszakban az összehangolódás tudatosságot kíván!

Az édesapa és édesanya szerep különbözősége, a megváltozott életfeladatok és a teljességgel eltérő napi ritmus következtében a házaspárok ilyenkor helyzetükből adódóan széthangolódnak. A férj gyakorlatilag éli tovább korábbi életét. Reméljük, eljár kosarazni, meg a barátokkal sörözni, hiszen ez biztosítja a társas viszonyok folyamatosságát. Reméljük, hogy ápolja a rokoni kapcsolatokat is, hiszen ez tartja fönn azt a családi kapcsolatrendszert, amelyik összehordja a cserepeket. Ugyanakkor az is törvényszerű – és nem a férj hibája –, hogy este idegenként néznek egymásra mikor a férfi haza ér. Gondoljátok meg, hogy az édesanya egész nap egy kicsi gyermek társaságában van, és nagyon hiányzik neki az autonómia, és nagyon hiányzik neki a felnőttek társasága. Ezért általában két mintázatot mutat. Az egyik az, hogy amint hazaérkezett, igyekszik rácuppanni a férjére, mint felnőtt társaságra, aki viszont egész nap felnőtt társaságban volt és most már autonómiára vágyik. A másik lehetőség, hogy az anyuka azonnal az apuka kezébe nyomja a babát, és eltűnik csetelni, telefonálni, zuhanyozni, újságot olvasni, hajat mosni vagy vacsorát főzni – nagyjából mindegy is melyik, „csak egy kicsit hadd maradjon békén, mert már sok neki, hogy hónapok óta nem tudott egyedül pisilni, mert már elege van belőle, hogy egy perc nyugta sincs”. Ez törvényszerű. A férfi ugyanekkor azzal érkezik haza, mint régen, hogy végre elmesélheti a feleségének „a főnökét, meg a terepjáróst, aki elé vágott, meg az árfolyamokat, meg az új bank-kölcsönkonstrukciókat”, de jön a nagy lukra futás, hiszen a feleség éppen autonómiára vágyik. Persze adódhat olyan szerencsés konstelláció, amiben össze tudjátok ütemezni a társas- és az autonómia szükségleteitek kielégítését, de ez odafigyelést, erőfeszítést és szervezést igényel. Vegyétek azt tudomásul, számoljatok vele.

Ugyancsak problémás dolog (akár még konfliktushoz is vezethet), ha az édesapa elkezdi a baba napirendjére kényszeríteni a sajátját. Mondhatni kiszúrás számba megy, amikor hazaérkezvén a már félálomban lévő babát megszeretgeti, megpuszilgatja, mert „úgy hiányzott neki egész nap”, mert „az neki jár”. Egy új szereplő hirtelen felbukkanása az estében fölpörgeti, felébreszti a babát és az anyuka kezdheti elölről az egész altatást. Mi azt mondjuk: Ne! Ha egyszer csak olyankor ért haza, hát akkor ez így sikerült, akkor erről az esti pusziról lemaradt. Fogadja el. Az van, hogy ez van. Hagyja, hogy elaludjon a baba, aztán legyen társa az édesanyának a társas- vagy az autonómia szükséglet kielégítésében.

Ha már szükségletekről van szó és kielégítésről, akkor azt is fontos kimondani: hagyjátok a szexet ilyenkor! Két fáradt ember a bioritmusa mélypontján aligha tud már szexuálisan összehangolódni. Az éjszaka legyen az alvásé. Találjatok szerelmeskedéshez napközben randi alkalmakat. Egyébként is nagyon nehéz az édesanyának elvonatkoztatni az anyai szerepétől, hiszen ki van hegyezve a füle a kisbaba szuszogására. Egyébként is nagyon nehéz az édesapának a sok félvállról vett vagy kifejezett elutasítást feldolgoznia, amik ilyenkor érhetik. Mert hiszen az édesanya ilyenkor anya üzemmódban van, ami teljességgel más, mint a női, a feleség üzemmód. Kizárja egymást a kettő. Az édesanya érintés igényét nagyon, néha túlságosan is kielégíti a kisbaba folyamatos érintés vágya. Aligha álmodozik emellett erotikus érintésről! Ahhoz előbb át kell hangolódnia férjére, előbb bele kell ereszkednie a saját női szerepébe. Sokszor látjuk a terápián, hogy az ilyen autonómia hiányos, fáradt édesanyák kifejezetten megrázkódnak, amikor szexről van szó, összekulcsolják a karjukat, kicsire összekuporognak, mintha megerőszakolták volna őket. De ez a reakció nem az ő aktuális partnerüknek szól, nem a férjükre vonatkozik, hanem az élethelyzet következménye. Hogyha ezt ilyenkor magára veszi a férfi, akkor zsákutcába kerülhet a házasság. Szóval tessék arra sarkallni a násznépet, a régi barátokat, a rokonokat, az új barátokat, hogy jöjjenek babázni, segítsenek nektek, adjanak időt és teret a házasságotoknak, vegyék át időlegesen a szülői feladataitokat, hadd legyen az édesanya és az édesapa egy kis időre megint „csak” nő és férfi, feleség és férj.

Fény az alagút végén? Fontos és közös párkapcsolati feladat az édesanya alapszükségleteinek biztosítása. Ezek között is legelső az alvás. Talán most válik igazán érthetővé, miért forszíroztuk annyira, hogy legyen jelen az életetekben a cserépszedegető násznép, mert a kisbaba széttöri a párkapcsolatot, aminek a cserepeit a násznép tagjai, a segítők hordhatják megint össze. Úgy tehetik meg ezt, hogy biztosítnak olyan időszakokat az édesanyának, amikor végre kipihenheti magát. Ez a fény az alagút végén. Legyen hetente legalább egy éjszaka, amikor úgy kialudhatja magát, hogy reggel saját maga szerint ébred – méghozzá lehetőleg távol a babától, mivel már kiélesedett a hallása a baba minden mozdulatára, minden szusszanására. Ez komoly logisztikai feladat, de egy szerető nagymama, egy belevaló rokon vagy egy elkötelezett barát simán ébren marad akár egy teljes éjszakát is hetente, ha a hét másik hat napján gondtalanul alhat. Az anyukának pedig életmentő, erőt adó, a legnagyobb nehézségben is motiváló gondolat, hogy „péntek éjjel megint kialhatja magát”.

A másik nagyon fontos közös megoldani való, hogy legyen egy pontos ritmus, egy nagyon pontos napirend. Gondoljatok arra, hogy a bölcsődékben szinte percre meg van határozva a napirend. Butaság a szükségletek szerinti szoptatás, meg a szükségletek szerinti ellátás. A gyereknek állandó szükséglete, hogy az édesanyja közelében legyen, állandó szükséglete, hogy érintsék, de ugyanakkor az is szükséglete, hogy legyen az életében egy napirend, egy ritmus, amiből érzi, mikor jönnek a dolgok. Ha az ő kezébe adjátok a nap irányítását, akkor a baba megrémül, bizonytalan lesz, hiszen ő sötétben tapogatózik. A határok ebben a tekintetben korlátok is, amikbe a baba bele tud kapaszkodni, amik megóvják a rémületbe zuhanástól. Sok baba ezért sír. Higgyétek el: egyszerűen fél, mert nem tudja, mi lesz. Adjátok meg a kisbabátoknak, hadd tudja, hogy mi lesz!

Egyaránt fontos – ha már arról beszéltünk, mennyire be kell vonni a többieket, a családot, a rokonságot, a barátokat, a közösség tagjait –, hogy az összes olyan tevékenység mellett, amik a babával és a kisbabás szülők segítésével kapcsolatban adódnak, a párkapcsolat gazdagításához is biztosítsanak alkalmas időt, teret.

Azért írunk ilyen hosszan erről a szakaszról, mert a legtöbb pár ekkor jelenik meg nálunk. A férfi fokozott bűntudattal, a feleség teljes döbbenettel, azért mert megjelent a láthatáron a csábító, aki ráadásul pontosan azt teszi, amit a feleségnek kellene tennie, hogyha módjában állna. A csábító független, vonzó nőként jelenik meg a férfi előtt. A násznépnek az a dolga ilyenkor, hogy kivegye a feleséget, az anyát a szülő szerepből, helyettesítse abban teljes értékűen, az ő elvárásai szerint – Figyelem, Nagymamák! Az anyuka elvárásai szerint! –, és beleengedje a női szerepbe, ami a párkapcsolat fenntartása szempontjából elemi. Tehát hagyjátok meg a fáradt esték hálószobáját a babának. Igen is: nyugodtan alhat az édesanya a babával, hagyjátok azt az elméletet, hogy amihez most hozzászokik a baba, azt fogja egyetemista korában is csinálni! Ne szorozzátok föl az első néhány hónapot évtizedekkel! Higgyétek el, a baba két éves korában vagy három éves korában, de szoba tiszta lesz, gimiben már nem kell pelenkázni! Higgyétek el, a babában előbb fog jelentkezni az az igény, hogy külön aludjon, mint a szüleiben. Higgyétek el, hogy amíg neki jólesik az édesanyával aludni, addig jól esik. Az egész dolog akkor lesz veszélyessé, ha az édesapa azt érzi, hogy kitúrták a helyéről. De neki nem az a dolga, hogy egy alvó anyuka mellett visszafogja a horkolását, hanem az a dolga, hogy egy vonzó nő mellett aktívan, tevékenyen ápolja a párkapcsolatot. Neki az a dolga, hogy a felesége mellett férfiként jelenjen meg és ezzel visszaerősítse a nő nőiességét, mert az elhanyagolt nőiesség az asszonyban bűntudatot szül, a bűntudat hizlal, lompossá tesz és elhanyagolttá.

A gyermeketek részéről talán az a legbarbárabb része az inváziónak, hogy saját maga alatt vágja a fát. Szétfeszíti a családotok kereteit és ezzel veszélyezteti saját jövőjét. Tehát álljatok ellen neki, tartsátok fönn a párkapcsolatot, tartsátok fönn a szeretetteljes, szerető férfi és nő viszonyt. Így tudjátok megakadályozni, hogy szerető nyomuljon be a képbe, így tudjátok biztosítani azt, hogy a következő életszakaszban szeretetben és megértésben legyetek.

Az örömteli szülősködéshez és az egymásba feledkezéshez egyaránt a legjobbakat kívánva:

Zelka és Miklós

A párkapcsolat igazi összetartója a közös kaland

Zádrovich Aliz beszélgetése Baktay Miklós és Zelka párterapeutákkal

A pszichológus házaspár az elmúlt években közel ezer kapcsolatot húzott ki a gödörből, de mi a helyzet a saját házuk táján? Baktay Miklós és Zelka őszintén mesélnek válságaikról és arról, hogyan született meg a hamisítatlan „Baktay-módszer”.

Psziché: Rengeteg párkapcsolati problémával találkoztok, és szinte mindenre van kész megoldásotok. Saját tapasztalatokból merítetek?

Miklós: Mindannyian tele vagyunk konfliktusokkal. Az a kérdés, hogyan oldjuk meg ezeket. A mi kapcsolatunkban a legnagyobb próbatétel az a hét év volt, amikor a gyerekre vártunk. A nőt meg a férfit is zavarják az ilyen jellegű problémák, a sokszor megalázó vizsgálatok. Nekem például egy deszkával leválasztott fabódéban kellett mintát produkálnom, egy pornóújsággal a kezemben, miközben az asszisztensek arról beszélgettek, töltött káposztát vagy fasírtot főzzenek-e másnap ebédre. Ezek nagyon lerombolják az intimitást. Eldöntöttük, hagyjuk ezt a dolgot, és megnézzük, tulajdonképpen mire is vágyunk.

Zelka: A szomszéd vietnami pár babája még csak négy hónapos volt, amikor az anyukának vissza kellett menni dolgozni. Elvállaltuk, hogy napközben vigyázunk a kisfiukra.

Miklós: Semmi időnk nem maradt egymásra. Ha a sajátunk lett volna, akkor az időhiány okozta konfliktusokat elhordozzuk magunkban kb. 20 évig, és csak akkor lélegzünk fel, amikor a fiunk összeköltözik a barátnőjével. Így viszont ki mertük mondani, és ma már hangsúlyozzuk is a párterápiákon, hogy a szülői meg a párkapcsolati funkciót el kell választani egymástól, különben a gyerek fölzabálja a viszonyt. Nem kell amiatt szégyenkeznünk, hogy néha kiszerveznénk a gyereket az életünkből. Sokan erre azt a kifejezést használják, hogy lepasszolják, ami azt sugallja, hogy ez megvetendő cselekedet, mert csak a saját örömüket keresik. Mi meg azt valljuk, ha az utód felőrli a párkapcsolatot, az rá is visszahat. Hiszen akinek például négyéves korában elválnak a felmenői, annak boldogtalan gyerekkora lesz. Ezért kell jelentős időt kettesben is eltölteniük a szülőknek, és párkapcsolat-gazdagító élményeket keresniük.

Psziché: Ma már van két szép gyereketek. Mi volt az, ami segített a családalapításban?

Miklós: Folyamatosan dolgoztunk rajta, és közben gyakoroltuk a gondoskodást egy kölyökkutyán is. Kiképeztük mentőebbé, magunkat pedig ápolóvá, így mi hármasban katasztrófa esetén egy máig bevethető csapat vagyunk.

Zelka: Mire a kedvencünket megtanítottuk mindenre, elkezdett nőni a pocakom. Az segített a legtöbbet, hogy úgy döntöttünk, tartunk fél év szünetet, és másra figyelünk.

Miklós: A vietnami baba felügyelete és a kutyakiképzés alatt nagyon különleges élményekbe keveredtünk, és elkezdtünk játszani is. Akkor jöttünk rá, hogy a párkapcsolat igazi összetartója a közös kaland. Ezután dolgoztuk ki az élményterápiát, ami azóta a védjegyünkké vált. A legfontosabb terápiás eszközünk, hogy beküldjük a párokat különböző szerepekbe.

Psziché: A Szeretők című könyvetek címlapján Zelka dögös vörösként és konzervatív, rövid hajú „titkárnőként” is megjelenik. Miért olyan fontos a szerepekkel való játék a párkapcsolatban?

Miklós: Arra jöttünk rá, ha korlátozódnak a szerepeink és az élethelyzeteink, akkor megunjuk egymást. Ám ha a külvilág felé különböző szerepekben mutatkozunk, akkor mi magunk is átéljük, hogyan lehetünk mások. Meglátjuk a társunkban azt az embert, lehetőséget, erőforrást, amit addig nem. Mert mi történik, amikor szeretőt keresünk? Megtetszik a nő dús vörös sörénye vagy az a határozottság, ahogy a férfi viselkedik. De ezekhez a tulajdonságokhoz nem kell feltétlenül új embert keresni, benne lehetnek a partnerünkben is, csak bele kell küldenünk őt egy másik szerepbe. Mi például vettünk parókákat, és kitaláltuk a hozzájuk megfelelő viselkedést. Zelka vörös parókával nem ellenezte, hogy eljárok focizni, hanem elkísért, én pedig látványosan megcsókoltam a kapuban. A srácok meg – akik ismerték Zelkát – azt látták, hogy egy „másik” nőt csókolgatok. Ebből egy izgalmas játék lett, mert meg voltak győződve arról, hogy szeretőm van. Közben jöttek hozzánk sörözni meg beszélgetni. Mi meg Zelkával azt figyeltük, hogyan reagálnak és próbálják oldani a zavarukat. Óriási élmény volt.

Zelka: A foci ugyanis nálunk évekig krízispont volt. Amikor a kapcsolatunk elején Miklós bejelentette: „Hétfő van, elmentem rúgni a bőrt”, felháborodtam, hogy otthon hagy egyedül, és nem akar minden estét velem tölteni. Ilyenkor azt mondta, hogy 13 éves kora óta hetente kétszer jár edzeni, meg különben is, kell az egészségéhez, és szétesik a csapat, ha nincs ott. Nagyon hosszú folyamat volt, mire elfogadtam és megértettem az egész hátterét. Az evolúciós múlt kutatása közben jöttem rá, hogy a foci milyen zseniális dolog. Régen is elment otthonról hetente kétszer a férfi, csak éppen vadászni. És erre a programra is szigorúan az erősebbik nem tagjai voltak hivatottak. A focicsapatok is ilyen kis „pasihordák”, csak ők a labda után rohangálnak, nem a vadak után. Rájöttünk arra is, hogy egy párkapcsolatban fontos az autonómia. Ha szerelmesek vagyunk, folyton a másikkal akarunk lenni, de jó néha önállóan eldönteni, mit szeretnénk csinálni, kikkel, mikor és hogyan.

Psziché: Amikor benne vagytok egy heves vitában, akkor is előjön belőletek a pszichológus, és képesek vagytok leállni? Vagy rajtatok is felülkerekedik a düh és a sértettség?

Zelka: Szakmai evidencia, hogy a veszekedés hogyan szokott eldurvulni. Egy hétköznapi szituációból – például valaki rossz helyen hagyta a papucsát – könnyen eljuthatunk odáig, hogy micsoda egy nemtörődöm alak a másik. Ezért ha valami nem tetszik, én nem mondom ki rögtön, hanem várok egy kicsit. Jövök-megyek, teszek-veszek, levezetem a feszültséget. Miklós meg alvós problémamegoldó, ezért ha konfliktusunk adódik, hagyom, hogy lefeküdjön. Ezalatt átgondolom a szituációt, és meglátom az ő szempontjait is. Mert ha veszekszünk, egymást kezdjük el támadni, a küzdelemben az egyikünk nyer, a másikunk veszít. De ha én nyerek, jó az nekem, hogy van egy vesztes férjem? Hát nem. Jobb, ha a problémát együtt oldjuk meg.

Psziché: Nagyobb konfliktusok esetén is működik ez a stratégia? Előfordult már, hogy meg kellett mentenetek a házasságotokat?

Miklós: A tudattalan nem ismer kis és nagy konfliktust. A veszekedés természetrajza az, hogy megsértjük a másik identitását. Hogy ez abból fakad-e, hogy nem jön össze a gyerek, vagy egy szétszórt papucsból? Teljesen mindegy.

Zelka: A konfliktusaink közül bármelyik eldurvulhatott volna, de valamelyikünk mindig észnél volt, és használta a tudását. Itt is fontosak a szerepek. Ha én csak annyit látok Miklósból, hogy állandóan szétdobálja a holmijait, akkor a kapcsolat könnyen eltörik, mint egy egyrétegű üveglap. Viszont ha sok rétegből, sok közös élményből áll, több szálon szövődik, akkor olyan törhetetlen lesz, mint egy golyóálló üveg – és képes lesz ellensúlyozni a hétköznapi problémákat. Nem szabad hagyni, hogy a programok kimerüljenek abban, hogy este 8-tól 9-ig fáradtan leülünk egymás mellé. De ha sokféle élményünk van együtt, akkor néha ez is beleférhet a kapcsolatba.

Megjelent a Nők Lapja Psziché Társfüggőség számában (2012 április-május)

A test és a lélek átszabása

Szépségfasizmus

Irén azzal állított be hozzánk, hogy az utóbbi fél évben 12 kilót hízott.
– Azóta egyfolytában csak dagadok, amióta elkezdtem dolgozni. Előtte, amíg fél éven át munkát kerestem, egészen jól tartottam a súlyomat. Pedig állítólag a szorongás miatt zabálnak a legtöbben.
– Így gyűjtenek tudattalanul tartalékot a nehéz időkre.
– Bizonyára – von vállat Irén. – Egyébként én most is szorongok rendesen, mert egyetlen elődöm sem bírta fél évnél tovább.
– Akkor ön már a határon van.
– Meglehet – von vállat Irén – ezért jöttem.
– Mit lehet tudni az elődeiről?
– Vagy szeretői lettek a főnökömnek, így terhet jelentettek neki, vagy elkerülték a szereposztó kanapét, ezért megdühödött rájuk.
– A szex volt a fókuszban.
– Úgy tűnik – von vállat Irén. – Ez így van rendjén.
– És az Ön esetében?
– Nem tetszem neki.
– Kezdettől?
– Kezdetben tett egy két tétova kísérletet, azután már úgy megtehénesedtem, hogy végképp elment a kedve tőlem. Meg is értem.

Még egy kicsit dolgoztunk Irénnel, azután megfogalmaztuk hízásának okát: önvédelmi hájat növesztett. Védőburkot.

Esete gyakoribb, mint gondolnánk. Sok asszony védekezik így férje zaklatása ellen, a túlságos munkahelyi nyomás ellen, vagy éppen a címlapok véznaság-terrorja ellen. Vagy egyszerűen az ellen, hogy beálljon gyúrók és fogyózók egyre agresszívabb táborába, amely kollektív bűntudatot kelt mindazokban, akik nem hajlandóak alávetni magukat a globálisan egyetlen helyes életmódnak, értékrendnek.
Mert az igaz, hogy soha ennyien nem törekedtek tudatosan egészséges életmódra, de az is igaz, hogy soha ennyien nem vallottak kudarcot ezzel a törekvéssel. Annyira a kilók körül forog a világ, hogy azok egyre gátlástalanabbul szaporodnak.
Logikus. Ha egyszer azt sugallja a címlaplány, én vagyok az etalon, hozzám képest csak kövér lehetsz, akkor ezt tudattalanul úgy értelmezem: kövér vagyok. Ha pedig kövér vagyok, akkor már mindegy: az vagyok akár öt kilóval nyomok többet az etalonnál, akár ötvennel.

A hozzánk fordulóknál azt figyeltük meg: minél közelebb van valaki a társadalom által ideálisnak tartott enyhén alultáplált állapothoz, arányosan annál elégedetlenebb magával. Aki tehát öt kilóval érzi magát súlyosabbnak a címlaplánynál, nem tízszer annyira elégedett, mint az, aki ötven kilóval véli magát többnek. Nagyjából ugyanannyira foglalkoztatja a túlsúly dolog. Nagyon keskeny tehát a tűréshatár. Elég egy rövidke kiengedés és máris ott találjuk magunkat az alsóbbrendűek táborában. Így aztán azok is szoronganak, akiknek egyelőre sikerül megfelelni a címlapok elvárásainak. Márpedig Iréntől is tudhatjuk: a szorongás miatt zabálnak a legtöbben.

Sokkot élménnyel

Kutyaharapást szőrével. Zsófi azzal vigasztalgatja Zsoltit, hogy majd szépen helyreáll lassan a bizalom. Zsombor csak néhány hónapig volt szeretője, mert akkoriban olyan keveset törődött vele Zsolt. Most már csak barátok, munkatársak. Segíti Zsombit, mert ő is segítette, amikor maga alatt volt.

Zsolt hülyének, fafejűnek, csökönyös maradinak érzi magát, mert képtelen elfogadni egy ilyen modern és logikus megoldást. Hallani sem akar sem Zsombiról, sem a családjáról, főleg pedig nem akar nekik kölcsönadni, hogy egyenesbe jöjjenek. Látni sem akarja Zsombit, hallani sem akar róla.

Zsófi megszokta, hogy a pszichológusok megértően bólogatnak a modern megoldásokra. Teljesen ledöbben, amikor Zsolt fafejűségére bólintunk rá. Kénytelenek vagyunk pontosan felidézni azt a traumát, ami Zsoltot érte, amikor megtalálta Zsófi éjjeliszekrényében ama idegen telefont Zsombor szerelmes leveleivel.

Zsófi még egy ideig rugózik azon, illik-e idegen telefonokat nézegetni, azután kezdi megérteni, miféle sokk érte Zsoltot. Az egyik példánkra végre vevő, mert ő is vitorlázott egy ideig: ha valaki egy pompás kaviáros vacsora után lesz tengeri beteg, esélye van egy életre megundorodni a kaviártól.

Ugyanilyen élményben volt része Zsoltnak is Zsomborral kapcsolatban. Megtörténhetett volna, hogy Zsófit is meggyűlöli, amint a tengeribetegség esetében is előfordul, hogy valaki soha többé nem száll hajóra. A Zsomborral szemben érzett undor éppen annyit mond el Zsomborról, mint a kaviár iránti undor a kaviárról.

Pszichológiai vakvágányra akkor kerülnénk, ha belemennénk Zsombor, Zsófi, vagy éppen Zsolt megítélésébe. Valójában egy nagyon erős averzív kondicionálásról van szó, amit terápiás módszerekkel kell felülírni.

Te mennyire ismered a gyereked? – iskolaválasztás

V. Kulcsár Ildikóval Zelka beszélgetett 

Szülői vágyak, szorongások és az iskolaválasztás

Jól ismerlek téged, kisfiam-kislányom, tudom, milyen iskola kell neked! – jelentik ki a magabiztos (vagy annak álcázott) szülők. Közben a többség tétován keresgél az iskolai nyílt napok meg módszerbemutatók erdejében. Mi kell ahhoz, hogy a fiatal szülők „testreszabott” iskolát tudjanak választani a hatéveseknek?

„A kislányunk vagány, vidám és nagyszájú az elfogadó otthoni környezetben, de az óvodában nyuszika. Kerüli a konfliktusokat, csöndben van, szót fogad, túlzottan tart az óvó nénitől, a dadustól, de a társaitól is. Ezért szeretném alapítványi iskolába íratni, ahol kicsi az osztálylétszám, és a saját tempójában fejlődhet. A férjem viszont ragaszkodik az állami iskolához, mert a gyereknek majd ebben a kemény világban kell érvényesülnie – nem lehet vattában tartani -, és az alapítványi iskolák lassú tempóját nevetségesnek tartja. Nagy a vita nálunk, és nem tudom, mikor teszek jót a gyerekünknek” – írta harmincnyolc éves olvasónk, aki egy Pest környéki önkormányzatnál dolgozik.

Ha szorong és félénk

– Nagyon megértem a szülők aggódásait, hiszen nemcsak szakember, de érintett anya is vagyok – jelenti ki Baktay Zelkagyermekpszichológus. – A kisfiunk tavaly ment elsőbe, és nem volt egyszerű az utunk, bár nálunk már a középső csoportban kezdődtek a gondok. Akkoriban tűnt fel nekünk (a férjem is pszichológus), hogy az elmélyülésre hajlamos, szemlélődő típusú gyerekünk nagyon rosszul érzi magát az állami óvoda hangos világában. Nem akart felkelni reggelente, fáradt mozdulatokkal készülődött, és azt hajtogatta, hogy semmit nem tud végigmondani az óvodában, mert nem hallgatják meg. Végül bekönyörögtük a Waldorf oviba, ahol magára talált. Innen vezetett az út tavaly a Waldorf iskolába, bár nehéz volt bejutni. Nem állítom azt, hogy ez a megoldás mindenki számára üdvös, hiszen minden gyerek más. A tűzrőlpattant kislányunk például remekül érezte magát ugyanabban az állami óvodában, arról már nem is beszélve, hogy a waldorfos szülőknek sokkal több szabad időre (vagy segítőre) van szükségük, mint az állami iskolába járók szüleinek. Hány család tudja magának megengedni, hogy már délben elhozza e gyerekbarát iskolából a csemetét? Álláspontom szerint a jó iskolaválasztás kulcsa az, hogy alaposan ismerjük a gyerekünket, amihez kitartó türelem és figyelem kell. Számtalanszor találkozom azzal a jelenséggel, hogy a szülőkben egészen más kép él a gyerekükről, mint amilyen a kicsi. Tapasztalatom szerint a többség rosszul ismeri a gyerekét!

– Eszembe jut egy férfi riportalanyom, aki vagány, belevaló kis kölyöknek festette le a fiát, majd befutott az édesanya a gyerekkel, akit ámulva figyeltem, milyen aprócska, félénk és szorongó.

– Az apuka a vágyait vetíti ki a fiára, csakhogy ez rossz a gyereknek. Megpróbálja eljátszani az apa által ráruházott szerepet, de nem megy, amitől egyre nő benne a szorongás. Én azt szoktam tanácsolni az ilyen típusú szülőknek, hogy vigyék el a gyereküket egy játszóházba vagy játszótérre, üljenek le, és kitartóan figyeljék. Ne dirigálják, ne segítsék, vagy irányítsák, csak nézzék! Abból, hogy a kicsi hogyan viselkedik a többi gyerekkel, mennyire bátor vagy félénk az eszközök kipróbálásakor, rengeteget megtudhatunk róla. A nevelési módszereinket, az iskolaválasztásunkat ehhez a valódi képhez kellene igazítanunk!

– Milyen típusú iskolát válasszon az a szülő, akinek szorongásra hajlamos, konfliktuskerülő a gyermeke?

– Direkt tanácsokat nem szoktam adni, de azt szívesen elmondom, hogy ilyen esetben az a jó megoldás, ha nem iskolát, hanem tanító nénit választunk. Lehetőleg „tyúkanyót”! Ezt a szó jó értelmében mondom, mert az ilyen típusú tanító nénik nagyon tudnak szeretni, figyelnek a gyerekek tempójára, mindezzel oldják a feszültséget, a félelmet. Édesanyám ilyen tanítónő volt, és végtelenül szerették a szülők. Ha látta, hogy fáradnak a gyerekek, kiterített egy hatalmas szivacsot az osztály közepére, és megtornáztatta őket. Elfogadó szeretetével rengeteg problémás gyereket hozott helyre.

 

Okoskák és angyalarcú terroristák

– Őszinte hangú olvasói levelekben gyakran emlegetnek a szülők verekedős-harcias kisfiukat, meg olyan gyerekeket is, akik érettebbek a kortársaiknál. Az okoskák már ötévesen írnak, olvasnak, számolnak, érdeklődnek a biológia, a csillagászat, a fizika iránt. Velük mit kezdjenek a szülők? – kérdezem a gyermekpszichológust.

– A gyerekeim jóban vannak egy hétéves kislánnyal, de keveset tudnak vele játszani, mert alig ér rá. Jól teljesít egy erős-hajtós iskolában, közben rendszeresen edzésre jár. Ugyanis a tanulás mellett tornázik. Kiválóan bírja, vidám, harmonikus személyiség. Azért mesélek róla, mert érzékeltetni akarom, hogy a hajtós iskola és a különóra sem ördögtől való. Vannak gyerekek, akik jól érzik magukat például a két tannyelvű iskolákban, gond nélkül veszik az akadályokat. Miközben a kevésbé teljesítményközpontú, érzékenyebb kicsiknek árthat az erős terhelés. Persze ne keseredjenek el azok sem, akiknek a gyermeke hatévesen még nagyon lassú! Vannak „gepárd gyerekek”, akik ebben az életkorban még teszetoszák, alig teljesítenek, aztán kamaszkorukban megugranak.

– És a verekedős kisfiúk? Egy riportalanyom „angyalarcú terroristának” becézte a fiát, amiben nem tévedett. Az ötéves szöszke gyerek a jelenlétemben lazán belerúgott a nagymama lábába.

– Ez bizony összetett kérdés. Vajon miért lett angyalarcú terrorista? Édesanyja-édesapja is hasonló habitusú? Netán a szülőknek tetszik, hogy a srác aprócska bunyós? Találkoztam már olyan anyával, aki panaszkodott az agresszív fiára, miközben a szeméből csak úgy sütött a büszkeség: Milyen erős, férfias a fiam! A gyerek érzi a ki nem mondott elismerést, és ennek megfelelően viselkedik. A tanítónő-választásnál ilyen esetekben az a legfontosabb, hogy lehetőleg következetes pedagógushoz kerüljön a kisgyerek, akinek az értékrendje, nevelési stílusa illeszkedik a szülőéhez. Akivel egy nyelven beszél, akinek a tanácsait elfogadja. Nem hiszek abban a szülői módszerben, amikor keresnek egy őrmester típusú tanítónőt, aki majd ráncba szedi a gyereket. Nem lehet áthárítani a pedagógusra a szülő feladatait! Abban viszont hiszek, hogy az agresszivitásra hajlamos kicsiknek nagyon jót tesz, ha mihamarabb sportolni kezdenek, mert a fizikai terhelés és a megmérettetés levezeti a fölös energiákat.

A gyerek virágos kertje

Soha nem fogom elfelejteni azt a riportalanyomat, aki felnőttként is elborzadva mesélt a kisiskolai élményeiről. „A lelkemben burjánzó apró csírákat rendre kiirtották egy vidéki elit iskolában – senki sem törődött azzal, hogy mi érdekel, mi vonz, mit szeretnék kérdezni… -, mélyszántást csináltak a lelkemben, és azt vetették el, amit ők jónak tartottak”, mondta költői hasonlattal. „Még ma sem tudom elviselni, ha munka közben valaki mögém áll és figyel – folytatta indulattal -, utálok kézzel írni, miközben a számítógépemen szívesen dolgozom, és még most sem merek énekelni.”

– Kiváló ez a hasonlat – jelenti ki Baktay Zelka. – A gyermeki lét olyan, mint egy lehetőségekkel teli virágos kert. Számtalan rügykezdeménnyel, csírával. Nekünk, szülőknek az a dolgunk, hogy figyeljük, mi üti fel a fejét a kertben, mi érdekli-vonzza a gyereket. Ezért is fontos, hogy olyan tanítót válasszunk, aki hozzánk hasonlóan alakítja a kertet.

– Ha csak egyetlen tanácsot adhatnál a szülőknek az iskolaválasztással kapcsolatban, akkor mit mondanál?

– Talán azt, hogy ne úgy fogják fel a beiskolázást, mint amikor kilövünk egy nyilat. Bármilyen körültekintők vagyunk, azt nem fogjuk elérni, hogy a gyerekünket „belőjük” egy általunk jónak tartott iskolába, és akkor nincs több gondunk, meg sem áll a Nobel-díjig. Folyamatosan kell figyelnünk, segítenünk a gyerekünket, és ha csökken az érdeklődése, nem kérdez, nem mesél, csak a kötelességét teljesíti szüntelen rosszkedvben, akkor váltanunk kell. Ha nagyon figyelünk rá, akkor korrigálhatjuk az esetlegesen rossz választást is. Az iskola- vagy osztályváltás nem úri huncutság, mindenki élhet e lehetőséggel.