Kezdő édesapák 12 pontja

Jön a baba. Dúla, mama, baba, dada. Körülöttük toporog a papa.

A legtöbb párkapcsolati konfliktus gyökere erre az időszakra nyúlik vissza. Az apa keresi a helyét, próbálja megtalálni a feladatát, amihez kevés segítséget kap a hagyományoktól, szülőtársától és a családtól.

Íme egy tucat tanács a baba fogantatásának gondolatától a kisgyermekkorig.

Kezdő édesapák 12 pontja:

0. Első a szerelem. A szerelem az evolúció találmánya. Arra készít fel, hogy fogadjuk a világ leginkább szolgáltatott lényét. Azoknál a fajoknál, amelyek hímjei nem vesznek részt az utódgondozásban, a párzás egy unott aktus. Inkább a hímek egymás közötti küzdelmén van a hangsúly. Az apukás fajoknál násztánc, fészeképítés, a kotlós etetése készíti elő az utód fogadását. Tartozzunk ezekhez.

Édesapa1. Figyeljen a szélsőséges jelzőkre. Ha azt mondják, tökéletes férj, a világ legjobb apukája, imádja tündér-aranyos gyerekét, az ugyanolyan félrevezető, mint a semmirekellő, a lusta dög, vagy a tutyimutyi alak. Figyeljen oda, hogy kezdettől artikuláltan legyen jelen a helyzetben. Amikor bejelentik, hogy babát várnak, harcolja ki, hogy jelen lehessen a helyzetben, beszéljen saját érzéseiről.

2. Kerülje a szélsőséges viselkedést. Például az olyan szélsőséges hőstetteket, mint száguldás a kórházba a szülő édesanyával, vagy az olyan kilengéseket, mint a tejfakasztó buli utáni részeg üvöltözés a lépcsőházban. Inkább szervezzen, legyen úgy jelen a helyzetben, hogy rááll a párja hullámhosszára, átveszi a hangulatát, együtt érez vele. Olyan sok történetben kalandoznak újdonsült apukák a városon keresztül nyakukban a rendőrökkel, hogy hajlamosak vagyunk feltételezni: háttérbe szorultságuk miatt keresik a feltűnő helyzeteket.

3. Tervezze meg alaposan szerepét a szülés idejére. Divat az apás szülés, de nagyon új dolog. Az utóbbi kétmillió évben a nők női segítséggel vagy egyedül hozták világra kisbabájukat. Akkor menjen szembe ezzel a hagyománnyal, ha igazán, belülről vágyik rá. Ha az apás szülés mellett dönt, tisztázza párjával és a stábbal jó előre saját szerepét, jelenlétének módját. Várjon el tőlük világos és tiszta nyilatkozatot arról, elfogadják-e, mit és hogyan kommunikálnak Ön felé, mit beszélnek meg Önnel. Az édesanya a szülés közben módosult tudatállapotban van, fontos lehet neki, hogy valaki jelen legyen tiszta fejjel. Ön figyeljen rá is és kifelé is, a szülést vezető szakmai csapatra.

4. Kerülje a kísértetházat. A szülés előtti időszakot bizonyára bensőséges közelségben töltötte a párjával, elszokott az egyedülléttől, a baba születése pedig olyan élmény, ami után sokat kell élményeket mesélni, feldolgozni, ventilálni. Keressen, szervezzen magának olyan barátot, rokont, aki Önnel van, amikor a kórházból hazatér. Lehetőleg olyasvalaki legyen, aki türelmesen meghallgatja. Kerülje az olyanok társaságát, akik megmondják a tuttit.

5. A gyerek a jelenben él, figyelmet és gondoskodást igényel. Ezt adja meg neki. Engedje bele magát a jelenbe Ön is, amikor a kicsivel van. Ha tanácsadói elméletekkel és elvekkel jönnek, legyen szkeptikus. Gondolja meg, mennyi figyelmet és gondoskodást ígértek egykor a pocaklakónak. Megéri-e bizonytalan jövőre vonatkozó nevelési tézisek miatt megvonni tőle azt a figyelmet, gondoskodást és érintést, amire kétmillió év evolúciója jogosítja.

6. Vállalja fel a külügyeket. A baba sok gyökeres változást hoz szülei életébe. Az édesapa lesz a család külügyminisztere. Óvakodjon a szélsőséges jelzőktől az édesanyát és a babát illetően. A tökéletes, a világ legjobb anyukája, az imádnivaló tündér-aranyos gyerek emlegetése helyett, meséljen konkrét történeteket, idézzen fel jellemző képeket, helyzeteket. Beszéljen saját érzéseidről. Ha mások klisékbe csúsznak, hozza vissza őket a konkrétumok, a személyes élmények világába.

7. A gyerek élmény. A baba folyamatosan azon van, hogy felderítse a külvilágot. Explorál. A baba külvilágának Ön is része. Legyen azon, hogy közelebb hozza az érzéki tapasztalatokat. A mosolyon és a hangokon túl tartson vele sok bőrkontaktust, fektesse meztelenül a mellkasára, ha csak teheti, vegye ölbe. Éljen vele a jelenben, élvezze az illatát. A párjával egymás iránt érzett szerelmük erre a nyitottságra készítette fel. Ezek a meghitt pillanatok Önnek is járnak.

8. Legyen meder. A gyerekbe programozva van az exploráció. Annyi a dolga, hogy figyelje, mi érdekli. Ha elkezdi játszani az apai szerepklisét és megpróbálja irányítani a kicsi figyelmét, hamar kifullad. A baba figyelme elképesztően gyorsan rebben egyik dologról a másikra, csak belső feszültséghez vezet, ha vezetni akarja. Ha túlságosan akar valamit a babától, az szinte biztosan saját kudarcához vezet. Elvárásait valójában saját magával szemben srófolja fel.

9. „Keresd a nőt!” Az édesanya érintés szükségletét hosszú ideig teljesen lefedi a baba. Annál inkább megnövekszik felnőtt társas szükséglete. Ennél jobban talán csak autonóm egyedüllétre vágyik. Édesapaként Ön ezt a sajátos lelki egyensúlyt akkor fogja fel, ha átéli. Legyen azon, hogy kezdettől minél több időt töltsön kettesben a babával egyhuzamban. Engedje édesanyának megélni autonómiáját, kielégíteni társas szükségleteit. Tartsa szem előtt: főként az Ön társaságára vágyik.

10. A gyerek legfőbb érdeke a családi biztonság. A családi biztonság alapja a párkapcsolat. Családjuk összetartó ereje az Ön párkapcsolata feleségével. A gyerek a jelenben él, figyelmet és gondoskodást igényel, aki ezt megadja neki, a szülői szerepben jól helyettesítheti Önöket. Addig Önök legyenek együtt felnőtt párkapcsolatban, szerezzetek újabb és újabb közös élményeket, mert ezek a párkapcsolat valódi kötőanyagai. Az élmény a kapcsolat gazdagítás legfőbb eszköze.

11. Leselkedjenek együtt. Találja meg édesanyával együtt annak lehetőségét, hogy titokban figyeljék a gyermeket. Ez a felelősségtől mentes jelen idejű élmény fogja leginkább gazdagítani kapcsolatukat. Azok a helyzetek, amikor a gyerek tudtával hárman vannak együtt, inkább veszélyeztetik, mint építik a kapcsolatukat. Igyekezzenek minimalizálni az ilyen „kétszülős” alkalmakat. Ha mégis belekerülnek, egyikük legyen a helyzet aktív szereplője, a másik vonuljon háttérbe.

12. A szülőség és a párkapcsolat egymást váltó szerepek. Amikor Önnel ott van a gyermeke, akkor az Ön Édesapa szerepe aktív. Ilyenkor nem férfiként van jelen, hanem Édesapaként cselekszik, érez és gondolkodik. Amikor Édesanya a gyermekükkel ölében ül az asztalnál, akkor a női szerepe háttérben van, az Édesanya szerep elöl. A szülő/házastárs szerepek úgy működnek, mintha egy középen rögzített rúd két szemközti végén volnának: amikor a rúd egyik vége előremozdul, a másik egyidejűleg hátra kerül. Figyeljen oda, hogy egyszerre valóban csak egyik szerepben legyenek jelen – különben a rúd recsegni, ropogni kezd, és végül eltörik. Akkor csalogassa párját női szerepébe, amikor gyermekükről – szülői szerepüket ideiglenesen átvéve – valaki más gondoskodik. Ilyenkor lehet Ön is Édesapa helyett férfi, megalapozza meg párkapcsolatuk és családjuk stabilitását.

Férfinak lenni, nőnek lenni

Előszó az Olvasóhoz

Utánanéztünk: egyetlen szövegünkkel nem dolgoztunk annyit, mint a „Mi nők, igazán nők” és a „Mi férfiak, igazán férfiak” tájékoztatófüzetbe „könnyen érthető kommunikációval készülő” íráson. Pedig tudtuk, Gönczi Rita és ÉFOÉSZ munkatársai elvégzik majd a szövegek átírását, egyszerűsítését.
Utánanéztünk: alig több mint kétezer ötszáz szó lett a végeredmény, a könyveinkbe ötvenszer ennyit szoktunk bezsúfolni. Igaz, ezt az írást nagyjából a szokásos terjedelmű anyagból szálkásítottuk le. Bevalljuk: magunkért tettük. Ki akartuk próbálni, sikerül-e saját szemléletünket olyan végletesen egyszerűsíteni, hogy még értelmi fogyatékosok számára is világos képet mutassunk. Meg akartuk nézni, milyen az, ha egyetlen képet alkotunk – példázatok, lábjegyzetek, kitételek, relativizálás, szakmai hajlongások és összekacsintgatások nélkül.
Gyakran rásandítottunk Rita védőhálójára és figyeltünk a célközönségre is. Kerestük a közösségünkben élő értelmi fogyatékosok társaságát. Beszélgettünk velük, figyeltük, ahogy mások beszélnek, bánnak velük. Teljesen véletlenül egyiküknek a kiadványban is szerepel az írása. Mindeközben egyre bizonytalanabbak lettünk. Egyre jobban kezdtük Ritára bízni a dolgot, miközben – paradox módon – egyre inkább igazolva láttuk saját szemléletünket.
Januárban azt terveztük: feltesszük saját szövegeinket a honlapunkra Rita egyszerűsített változataival együtt, így válik majd négyszeresen izgalmassá a dolog.
Most eljött az idő. Megjelent a „Mi nők, igazán nők” elektronikus változata, hamarosan a „Mi férfiak, igazán férfiak” is elérhető lesz.

Férfinak lenni

Amikor mi, emberek kezdtünk „mi, emberek” lenni, már éltek a csigák, a krokodilok és elefántok. Akkoriban arra jöttek rá azok az emberszerű lények, akik az őseink, hogy elég leválasztani egy állatot a csordától, addig üldözni, amíg kifullad, akkor aztán könnyű préda. A csordában élő állat testét szőr fedi, ezért hamar kimelegszik. Olyan, mintha nekünk bundában kellene szaladnunk. A mi ember elődeink lassan csupasszá váltak, izzadással hűteni tudták a testüket, így könnyebben szaladtak. A kifulladásig hajszoláshoz több ember összefogása kellett. Ez szoktatta a férfiakat együttműködésre. A nők aligha tudtak hajszolni, mert állapotosak voltak, vagy éppen szoptattak, vagy már nehezen mozogtak. Így alakult, hogy az embereknél a férfiak is képesek együttműködni. Más fajoknál a hímek inkább csak riogatják egymást, ijesztgetik a gyengébbeket, hogy megmutassák a hatalmukat. Még akkor is ritkán fognak össze, ha támadás éri őket.
A sajátos, emberi vadászat során a férfiaknak először is ki kellett várni az alkalmas helyzetet. Sokat, türelmesen, mozdulatlanul lesben várni. Ha aztán megjelent a zsákmány, össze kellett hangolni a hajszát, kellett egy vezető, aki irányítja, melyik állatot választják le a csordáról, hogyan tudják úgy hajszolni, hogy az üldözők bírják szusszal. Ez a vezető a családfő. Az ő feladata lett gondoskodni az egész család jólététről. Ő választotta meg a táborhelyet, ő gondoskodott az őrzésről és a védelemről, arról, hogy az asszonyok és gyermekek jólétben lehessenek, a férfiak pedig hatékonyan együttműködjenek, időben felkerekedjenek vadászni, összehangolják az életüket, békében legyenek.
Így telt el jó kétmillió év. Az utolsó néhány évezredben, amikor a termelés kezdett komolyabb nagyságrendet elérni, az egykori családfők közül néhányan nagy hatalomra tettek szert, királyok, császárok lettek, nem is tudták, mit kezdjenek a hatalmukkal. Uralkodni kezdtek a többieken, szűk területre szorították vissza az együttműködést és gondoskodást.
Most azonban megint arra tart a világ, hogy sok múlik a férfiakon, mint családfőkön. Az ő viselkedésüket pedig szerencsére az a két évmillió határozza meg, amikor együtt vadásztak és gondoskodtak az asszonyok és gyermekek jólétéről. Igaz, a régi viselkedés a mai körülmények között már másnak látszik, de mindjárt megmutatjuk, mennyire változatlan maradt.
Tapasztaljuk, hogy a férfiak hetente kétszer-háromszor megindulnak csapatban együttműködve valami akcióra. Futballozni, igazgatósági ülést tartani, kocsmában vitatkozni. Békeidőben. A birodalmak és harcoló államok idejében harcra gyűltek vagy szövetkeztek az ellenség ellen. Mindez a közös vadászat utóda. A futballban például a labdát kergetik kifulladásig. Ezt a nők egyáltalán nem értik, hiszen csak a játékosok fulladnak ki, és a gyep drága, az egész sok pénzbe és időbe kerül. Mégis a férfiak egyre többet költenek futballra, talán már többet, mint kenyérre. Az igazgatósági ülésen azon törik a fejüket, hogyan juthatnak zsákmányhoz. Ezt már jobban értik a nők, mert a zsákmányból otthonra is jut.
Az is megmaradt a horda időszakból, hogy a családfő igyekszik gondoskodni mindazok jólétéről, akik a családjához tartoznak, és nagyon zavarja, ha valaki az övéi közül rosszul van. Ezért gondoskodik a megfelelő életkörülményekről, lakásról, melegről, ételről, biztonságról. Ha valaki mégis veszélyt vagy bajt jelez, izgatott lesz és igyekszik végére járni a dolognak. A betolakodót elüldözi, befűt, hoz haza ennivalót. Ha mégis békétlenség van, az nagyon elkeseríti. Például sokkal nehezebben viseli a gyereksírást, ha nem tud mit tenni, nem tud segíteni, inkább elmegy otthonról. Például az is elkeseríti, ha a felesége kritizálja, elutasítja, nem tartja elég jónak. Ilyenkor tehetetlen düh vesz erőt rajta, talán ordít is. Szerencsére verekedni csak végső elkeseredésében fog, mert arra van programozva, hogy gondoskodjék az övéi biztonságáról. Hát akkor miért éppen ő veszélyeztetné a rábízottakat?
Ugyancsak elkeseredetten válaszol a családfő, ha feleségét más férfi akarja megszerezni, vagy a feleség el akarja őt hagyni. Ilyenkor azt éli át, hogy nagyrészt hiába gondoskodott a megfelelő életkörülményekről, lakásról, melegről, ételről, biztonságról. A csábítót úgy kezeli, mint egy betolakodót, aki veszélyt jelent.
A férfiaknak csak kis része viselkedhet családfőként, sokat kell ahhoz teljesíteni, hogy valaki családot alapíthasson. Bizonyítania kell, hogy képes gondoskodni a család megfelelő életkörülményeiről, lakásáról, melegről, ételről, biztonságról, képes a gyermekeit felnevelni. Ezt várják el a nők. Sok férfi alkalmatlan erre, de igyekszik úgy tenni, mintha megfelelő lenne, mert így juthat szexuális partnerhez. Ezért eljátsszák a nők előtt, hogy ők nagyon is gazdagok, miközben minden pénzüket a drága autójukra költik, vagy éppen nagyon is figyelmesek, de ez csak rövid ideig tart náluk. Ők általában fitogtatják erejüket, hatalmukat, gyakran okoznak fájdalmat nőknek. A férfiakat gyakran velük azonosítják, ezért háborognak sokan joggal a „férfias” viselkedésen. Pedig ők valójában egy fejlődési fázisban vannak, éppúgy túlzás viselkedésüket általában a férfiakra ráhúzni, mint például a kisbabákét általában az emberekre. Butaság azt mondani, hogy „minden ember összekakálja magát”, aminthogy az is butaság, hogy „minden férfi hűtlen, rátarti és felszínes”. Inkább türelemmel ki kell várni, amíg benő a férfi feje lágya és alkalmas lesz családfőnek.
Egyvalami minden férfire igaz, sőt, minden hímre is: a szexuális gerjedelem gyengíti, sőt, sokszor kikapcsolja a gátlásaikat, a szexuális aktus után pedig közömbössé válnak. Ennek hormonális okai vannak. Sokat lehet tenni a gátlások erősítéséért tudatosan, tanult viselkedéssel, aminthogy a közömbösséget is le lehet győzni, de a hormonális alap hatása erős, ezért becsüljük meg az erőfeszítéseket, és legyünk óvatosak. A legjobb elkerülni az ilyen kétséges helyzeteket.
Ugyancsak fontos, hogy a férfiaknak igényük van szemlélődő gondolkodásra. Ez a vadászles magánya. Ha problémával szembesülnek, akkor kell egy jó idő, amíg a problémát lebontják feladattá. Például: jó lenne az a borjú, távol került az anyjától, elég fejlett, de még könnyű préda, csakhogy a közelében ott egy veszélyes bika, amúgy pedig olyan harcostárstól kellene indítani a hajszát, aki túlbuzgó, könnyen veszélybe kerülhet, vagy könnyen megriaszthatja a csordát. Amikor ma a feleség azt kéri férjétől, cseréljen ki egy villanykörtét, akkor a férfi elgondolkodik azon, hol is látott energiatakarékos égőt, esetleg vett is néhányat, de hová tette őket, arra is gondol, a létra most kint van a sufniban, mert még be kell fejezni a tetőlemez foldozását. Ezen hosszan elbambul. A feleség azonban úgy értelmezheti a helyzetet, a férj nem is figyel a kérésére, csak néz maga elé, „nincs itt százzal”.
Ez a gondolkodási hozzáállás sokszor mégis hasznos: kedvez a matematikai vagy fizikai rendszergondolkodásnak, amely sok tényezőt képes következetesen szem előtt tartva végigvinni. Ugyancsak erre épülnek olyan hagyományosan férfias kultúrtechnikák, mint a törvényhozás, a jogalkotás vagy a retorika.

Nőnek lenni

Amikor mi, emberek kezdtünk „mi, emberek” lenni, még élt sok emberhez hasonló faj. Csakhogy náluk a nőknek is részt, komoly részt kellett vállalni a táplálék megszerzésében, mert ők nem jöttek rá, hogy elég leválasztani egy állatot a csordától, addig üldözni, amíg kifullad, akkor aztán könnyű préda. Ezek az emberhez hasonló fajok erővel támadtak, felvállalva a küzdelem veszélyét. Bizony, legelőször az állapotos nők sérültek. A kifulladásig hajszoláshoz elég volt a férfiak összefogása. Ez tette lehetővé, hogy a nők az otthon nagyobb biztonságában kihordhassák magzataikat. A nőknek nem kellett küzdeni, hajszolni sem, békében maradtak, ha állapotosak voltak, vagy éppen szoptattak, vagy már nehezen mozogtak. Így alakult, hogy az embereknél a nők különösen rá vannak utalva a férfiak védelmére, élelmére. A nők alkották az otthon közösségét, ahol az anyák, nagyanyák, nagylányok figyelme egymáson, a gyerekeken volt, folyamatos és intenzív kommunikációval jelezték egymásnak éber figyelmüket, tudatták egymással hogylétüket.
Míg a sajátos, emberi vadászat során a férfiak sokat vártak csendesen, türelmesen, mozdulatlanul lesben, addig a nők folyamatos beszéddel biztosították egymást jelenlétükről. Különösen fontos volt ez, ha eltávolodtak egymástól vagy a táborhely nagyobb biztonságától. Ilyenkor folyamatos hanghálóban maradtak, beszéd vagy ének védőernyője alatt. Ha konfliktusba keveredtek, akkor igyekeztek minél több társukat bevonni, minél több szempontból rávilágítani a helyzetre, igazságukra, ezért nagyon nehezen tudták csak lezárni a problémákat, amelyek könnyen konfliktussá terebélyesedtek.
Így telt el jó kétmillió év. Az utolsó néhány évezredben, amikor a termelés kezdett komolyabb nagyságrendet elérni, az egykori családfők közül néhányan nagy hatalomra tettek szert, királyok, császárok lettek, nem is tudták, mit kezdjenek a hatalmukkal. Uralkodni kezdtek a nőkön, szűk területre szorították vissza azt a csodálatos világot, amelyben folyamatos volt a kommunikáció, a problémák állandóan körben jártak, és újra meg újra tematizálódtak.
Most azonban megint arra tart a világ, hogy előtérbe kerül a beszélgetős, csevegős együttlét, amely az összetartozás meghitt érzését kelti. Különösen alkalmas szinterei ennek a média és a demokratikus intézményrendszer. Igaz, a régi viselkedés a mai körülmények között már másnak látszik, de mindjárt megmutatjuk, mennyire változatlan maradt.
A kultúrtechnikák és a technika által teremtett kultúrák egyaránt a csevegés, a különösebb hírérték nélküli információ állandó újraosztására épülnek. Ugyanaz a hír, botrány, reklám döbbenetesen sok ismétlést, újrafogalmazást él meg, sőt, ez kell az igazi meghitt összetartozás erősítéséhez. Gyakori és komoly konfliktust jelent férfi és nő között, hogy a nők a férfiakat is igyekeznek ebbe bevonni. Szeretnének többet beszélgetni, míg a férfiak viszolyognak a redundáns csevejtől, nem érzik annak közösség erősítő, összetartó erejét. Ráadásul a férfiak a problémákat igyekeznek inkább véges számú feladattá lebontani és gyorsan megoldani, a nők pedig alaposan és mélyen szeretnék megbeszélni őket, hiszen az ő világukban egészen mást jelent a konfliktus. A nőknél a konfliktus a közösség létmódja, a férfiaknál a csapatbomlasztó, erős, gyorsan legyőzendő, hirtelen veszély.
Míg a férfiak rendszeresen felkerekednek csapatban együttműködve valami akcióra, addig a nők szeretnek az ismerős, átlátható környezetben maradni, úgy, hogy a gyerekek folyamatosan szem előtt legyenek. Az zsákmány feldolgozásán van a inkább figyelmük, kevésbé a megszerzésén. Megint más az, amit az ismerős környezetben minimális veszélyeztetettséggel begyűjthetnek. Ezt nagy szervezkedve, együttműködve teszik, legyen szó akár bevásárlásról, akár szüretről.
Való igaz, ma már a nők maguk is futballoznak, részt vesznek igazgatósági üléseken, birodalmakat kormányoznak, sokféle komoly szerzeménnyel térnek haza, ám tudattalanul még mindig azt figyelik, melyikük férje tér haza nagyobb zsákmánnyal. Hiába tud sok nő saját maga is gondoskodni egyszülős családjáról, alapjában olyan családfőre vágynak vagy olyan családfőt igyekeznek imitálni, aki gondoskodik a megfelelő életkörülményekről, lakásról, melegről, ételről, biztonságról, mindazok jólétéről, akik a családjához tartoznak, és akit nagyon zavar, ha valaki az övéi közül rosszul van. De a nők kevésbé figyelnek fel a veszélyekre, és igyekeznek a betolakodót is kommunikációval meggyőzni, így könnyen válhatnak valódi erőszak áldozatává. Ugyanakkor a nők türelmesebben viselik a békétlenséget, például folyamatos csitítással reagálnak a gyereksírásra. Társaság hiányában, mintegy megmentőre várva, a nők néha a végsőkig kitartanak egy rossz helyzetben, még olyankor is, amikor radikális beavatkozásra lenne szükség. Megint más, ha sikerül más nőkkel összefogniuk, együtt végiggondolniuk a helyzetet, mert úgy könnyebb cselekedniük.
Mivel a nők számára kevesebb veszélyt jelent a konfliktus, sok feleség hajlamos kritizálni, elutasítani férjét, még akkor is, ha a férfin ilyenkor tehetetlen düh vesz erőt. A nő jól tudja, hogy a férfi verekedni csak végső elkeseredésében fog, mert arra van programozva, hogy gondoskodjék az övéi biztonságáról. Hát akkor miért éppen ő veszélyeztetné a rábízottakat? Sokszor azonban a nő szavaival túllép a határon, a férfi viselkedése átcsap a másik üzemmódba, hirtelen és hevesen reagál. Különösen igaz ez, ha úgy érzi, feleségét más férfi akarja megszerezni, vagy a feleség el akarja őt hagyni. Ezt az érzést könnyen kelti a férfiban a nők szerinte felesleges, felszínes kommunikációja, ami valójában csak a közösségi összetartozás erősítését célozza, ám a férfiak könnyen félreértik. A férj és a csábító egyaránt. Ilyenkor a nőt meglepi, hogy férje a vélt csábítót úgy kezeli, mint egy betolakodót, aki veszélyt jelent.
Amióta mi, emberek, két lábon járunk, a nők nemi szerve rejtett, ezért kevésbé látszik rajtuk a párzási készség. Ez egyfelől kedvez a monogámiának, másfelől szétszórja a férfiak figyelmét, bizonytalanná téve őket testi állapot, metakommunikáció és verbális közlés gyakori ellentmondásával. Elképzelhető, hogy egy nő peteérés idején a megfelelő illatot bocsájtja ki, ezt a férfi tudattalanul érzékeli, ugyanakkor a nő gesztusai elutasítóak, míg szavai kedvesek. Ezért a férfiak biztosra igyekeznek menni a testi jegyek ügyében, és a nemzésre képesnek ítélt nőket igyekeznek megkörnyékezni. Ennek egyszerű kritériumai vannak: a mell-csípő arány, az amfóra forma. Az egészséges, jól futó, nyurga utódok ígérete még a hosszú combot is preferálttá teszi, ezért még a magassarkú cipőt vehetjük a be a női szemfényvesztés eszközei közé a push up melltartó és a fűző mellé. Szegényes kelléktár ez a férfiak családfő mimikrijéhez képest. A nő számára az utódok biztonságos felnevelése érdekében ugyanis kétmillió éve fontos, hogy a férfi jólétet, biztonságot adjon, éslegyen jó fizikuma, és legyen megbízható, és legyen gyengéd, jó apa, és legyen jó genetikai állománya, és magas státuszra. A szemfényvesztő férfiak értenek hozzá, hogy csak az egyikre fókuszáljanak a sok dolog közül: a jólétre, vagy a jó fizikumra, vagy a megbízhatóságra, vagy a jó apaságra, vagy a jó genetikai állományra, vagy a magas státuszra. Egy az egész, az összes helyett, pars pro toto alapon így juthat szexuális partnerhez olyan férfi is, aki nem alkalmas családfőnek. A biztonságot jelentő gazdagság például önmagában is csak egy mozzanat a sok közül, ennek is csak egyik jele a drága autó, mégis lehet sikeres stratégia, ha az aranyifjak minden pénzüket a drága autójukra költik. Az is beválhat, hogy a férfi ugyan nincstelen, ám nagyon figyelmes és gyengéd. Kérdés, miért ülnek fel a nők ezeknek a trükköknek? Egyfelől azért, mert gondolkodásuk inkább tematizáló: saját közegükben sokat és redundáns módon képesek beszélgetni a csodás sportkocsiról, amivel a pasi érkezett. Van azonban egy sokkal mélyebb oka is ennek a hiszékenységnek: míg a nők fiatal korukban szülőképesek, addig a férfiak erejük teljében, később lesznek alkalmasak igazi családfőnek. A fiatal nőknek tehát a jövendőbeli domináns hímet kell kiválasztani, hiszen egyébként mire az utód felnő, az apja már reménytelenül kiöregszik, éppen akkor kerül ki a hatalmi pozícióból, amikor arra gyermekének a legnagyobb szüksége lenne. A nők fizetik meg tehát annak az árát, hogy gyermekeink olyan lassan kerülnek felnőtt sorba. Ez a tény a nőre tolja azt a felelősséget, hogy minél hamarabb, minél kevesebb tényre támaszkodva megítélje a férfi alkalmasságát. Mert ha késlekedik, ha biztosra akar menni, akkor megelőzik. Ezért szaladnak bele a nők olyan éretlen férfiakba, akik fitogtatják erejüket, hatalmukat, gyakran okoznak fájdalmat nőknek. Ennek ma különösen nagy a veszélye, mert a társadalmi mobilitás miatt a nukleáris család egyre kevésbé tudja a férfit arra felkészíteni, hogy maradjon benne a helyzetben, amíg benő a feje lágya és alkalmas lesz családfőnek.
Az éretlen férfiak bizony könnyen továbbállnak gyermek születése utáni krízis időszakban. Ilyenkor ugyanis a nő, mint anya, rendkívül erős koalícióba kerül gyermekével. Elszigetelődik férjétől. A férfit kevéssé vigasztalja, hogy nem csak tőle, az egész világtól távol kerül az ifjú anya. Sőt! Ez olaj a tűzre, mert elszigetelt helyzetében az anya az apára próbálja átvinni azt a sajátos női kommunikációs viszonyt, aminek a szülés előtt részese volt. Ezt a gondolkodás- és beszédmódot a férfi csak rövid ideig és nehezen fogadja el, miközben egyre ingerültebb lesz saját szexuális szükségletei miatt, a tesztoszteron-adrenalin koktél hatására. A nő szexualitását sokkal inkább az oxitocin, az érintés hormonja határozza meg. Ez teremti meg a bizalmat, ami a szexhez szükséges, ez kell az orgazmushoz, az oxitocin idézi elő a szülés alatt a méhösszehúzódásokat, az oxitocin hatására indul el a tejmirigyek belövellése. Míg tehát a nő alapjában a bizalomra építi párkapcsolatát, addig a gyerek születése után éppen egy bizalmi válságba kerül, amely egyre inkább elmélyül az érintés, a szexualitás hiányában. Ilyenkor a nő rádöbbenhet, hogy olyan jelek alapján adott bizalmat, amelyek szemfényvesztés áldozatává tették. Különösen veszélyes, ha ez a belátás egy női kommunikációs térben születik meg, amelyben a problémákból inkább konfliktusok kerekednek. Szerencsére az is gyakori, hogy a férfi a krízis időszakában sokat érik, fejlődik, így megvan az esély, hogy a problémát feladatokra bontó párkapcsolati együttműködést alakítson ki a pár.
Akárcsak a férfiaknak, a nőknek is igényük van szemlélődő gondolkodásra, de ennek terepe kevésbé a vadászles magánya, sokkal inkább a csevegő társaságban szükségszerű beszédhelyzet-megvonás. A szemlélődés a nőknél gyakran kötődik könnyed tevékenységhez, matatáshoz is, például kötögetés, babfejtés, fésülködés. Ilyenkor a nő közben figyel, de a férfi könnyen félreértheti őt, és azt hiszi, a nő kevéssé vagy semennyire sem figyel rá.

Az EFOESZ kiadványában megjelent, egyszerűsített változat:

A nő lelke

Most régről mesélek neked.
Abból az időből mesélek, amikor még kevés ember élt a földön.
Régen az állatokat a férfiak fogták el.
A férfiak vadászatkor csendben várták a vadállatot, majd könnyedén szökellve üldözték, amíg kifulladt.
A nők otthon maradtak, bogyókat, gyümölcsöket szedtek.
Sokat gyalogoltak gyümölcsöt keresve.
A nők útközben beszélgettek.
A beszélgetés segítette a nőket, mert nem távolodtak el egymástól.
A nők nevelték otthon a gyermeket.
A beszélgetésben mondták el gyermekük állapotát.
A nők beszélgetéssel jelezték egymásnak, hogy figyelnek egymásra.
A vitákat a nők megbeszélték.
A vitában sok nő vett részt.
A nők vitái sokáig tartottak, sokat beszéltek.
Sok idővel később nagy nyájak adtak sok állatot.
Szántóföldek hoztak bő termést.
Gyárak épültek.
Az emberek mindent megtermeltek.
A férfiak közül néhányan hatalmat szereztek, nNéhány férfi például király vagy császár lett.
Az uralkodók a nőket elnyomták.
A beszélgetés nem volt fontos.
A mi életünkben ismét fontos a beszélgetés.
A beszélgetés a közösséget erősíti.
A beszélgetést segíti a média és Magyarország államformája.
Magyarország köztársaság.
A köztársaságban mindenki elmondhatja a véleményét.
A köztársaságban fontos a beszélgetés.
A beszélgetés vagy csevegés sokszor hírérték nélküli.
Például a beszélgetés lehet üres locsogás.
Egy botrány újra és újra megjelenik.
A nő és a férfi között probléma, hogy a nő szeretne beszélgetni a botrányról, a férfi nem szeretne beszélni a botrányról.
A férfi és a nő közötti különbség, hogy a nő szeret beszélgetni a problémáról, a férfi nem szeret beszélgetni a problémáról.
A férfi a problémát feladatnak látja.
A nők a probléma vitáját a közösség erősítőjének gondolják.
A férfiak a probléma vitáját a közösség bomlasztójának gondolják.
A férfiak együtt mennek valamit csinálni.
A nők szeretnek otthon maradni.
A nők otthon szeretnek már szervezkedve dolgozni.
A nők ma már a férfiakhoz hasonló munkát végeznek.
Nők is vezetnek céget vagy gyárat.
Nők is részt vesznek tárgyaláson.
A nők mégis a férjüktől várják a nagyobb fizetést.
A nők nem szeretik, hogy a családjukban valakinek rossz legyen.
A nők nem érzik meg a veszélyt, mert a betolakodót is beszéddel próbálják meggyőzni.
A nők ezért lesznek sokszor áldozatok.
Áldozatnak hívják, akit bántanak, megvernek.
A nők jobban viselik a békétlenséget.
A gyermeksírást tudják csitítani.
A nő a párkapcsolatban jobban viseli a vitát.
A nő a férjét sokat képes szidni.
A férfit ez dühíti.
A nő tudja, hogy a férfi dühében sem veri meg a nőt.
A nő tovább vitatkozik.
A férfiben a düh túl sok lesz.
A férfi hirtelen és heves lesz.
Akár megüti a nőt.
A férfi féltékeny lehet, mert a feleségét más férfi meg akarja szerezni.
A féltékenységet sokszor a nő beszélgetése indítja el.
A nők szeretnék ismerőseiket összetartani beszélgetéssel.
A férfi számára ez félreérthető.
A nőnek a nemi szerve rejtett.
A nőkön nehezen látszik, hogy mikor tudna gyermeket szülni.
A férfi bizonytalan, hogy mikor kezdeményezhet szexuális kapcsolatot a nővel.
Például a nő peteéréskor párzási illatot áraszt.
A párzási illat olyan illat, ami jelzi a férfinak, hogy a nő termékeny.
A nő a havi ciklusa során mindig egy ideig termékeny.
A nő havi ciklusa megtalálható a nő teste című fejezetben.
Közben beszédben elutasítja a férfit.
A férfi összezavarodik, hogy most szeretkezzen a nővel vagy sem.
A férfi próbál biztos jeleket keresni a nőnél.
Például a mell és a csípő aránya változik a nőknél.
A hosszú combú nőkről a férfiak azt gondolják, hogy könnyedén szökellő gyerekeket szül majd.
A nők csalnak, példáulm magas sarkú cipőt hordanak.
A nő a férfitól azt várja, hogy biztonságot adjon neki, egészséges legyen.
Ez a férfi jó családfő.
Ez a férfi tiszteli és szereti a nőt.
Néhány férfi csal, hogy jó családfőnek látsszon.
Például drága autója van, de nem egészséges.
Vagy egészséges, de nem figyel a nőre.
Ezek a férfiak csak nőt akarnak szerezni maguknak.
Ők éretlen férfiak.
A nő kénytelen éretlen férfit választani, bízva abban, hogy beérik, mire megszületik a gyerek.
Amikor a nő gyereket szül, erős kapcsolata lesz a gyermekkel.
Ha a férfi nem érik családfővé, zavarja, hogy a gyermek fontosabb.
Sajnos ilyenkor felbomlik a család.
A férfi elhagyja a családját.
A nő felelőssége, hogy jó férfit válasszon párjának.
A jó férfi, jó családfő.
A jó családfő vigyáz a családjára.
A jó családfő fel tudja nevelni a gyermekét.
A gyermek nevelésekor a nő szereti megbeszélni tapasztalatait.
A férfi szeret csendben lenni, keveset beszélni.
A nő az érintést szereti, a meghittséget.
A férfi a szexualitást szereti.
A gyermek nevelésekor az érintés és a szexualitás hiánya bajt okoz a párkapcsolatban.
A férfi és a nő nem kapja meg, amit szeret.
Válság lesz a kapcsolatban.
Meg kell találni az összhangot.