Virágvasárnapi csoportkép

A ma délelőtt megérkeztek a sarkadi gyerekekhez az online oktatásukat segítő eszközök. Az adományozók készségességének köszönhetően és Erika tanítónő nagy örömére az eredetileg problémával küszködő két tanítvány mellett további hét kisikolás is tanulását megkönnyító okostelefon, táblagép, laptop vagy számítógép birtokába juthatott.

Azokat, akik a csoportképen lévő gyerekek közelsége miatt aggódnának, máris megnyugtatjuk: a fotók Erika leleményességének köszönhetően egyesével készültek a nyolc gyerkőcről (avatott szemek a Nap mozgásából nyilván még az időpontokat is követni tudják), és a képeket utólag raktuk össze. Persze azt sem tudtuk megállni, hogy a kilencedik helyre oda ne retusáljuk a pénteki napból azt a fényességes békéscsabai pillanatot is, amikor István átadta Adriánnak a netbookot a repülőtéren. (Ez annyira fényes pillanat volt, hogy ma estére az árnyék is eltűnt róla.)

Komolyra fordítva: ezúton is köszönjük mindazoknak, akik segítettek a gyerekekhez eljuttatni az eszközöket, akik értékes eszközöket adtak, és akik belegondoltak abba, mit tehetnének annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzet valamivel könnyebb legyen!

Qva járvány!

Manapság nagy gond az online oktatásnál, hogy ki szerezte meg a gyereket. A kijárást korlátozó rendelet hatálybalépésének idején ugyan 50% eséllyel a vasárnapi apukánál lett volna a csemete, de a legtöbb anyuka megorrontotta a veszélyt és otthon fogta kiskorúját, majd az ügyvédje kinyomtatott egy példányt a sablonszövegből, amely rögzítette felperes azon álláspontját, miszerint a kiskorú csak akkor kerülhet a másik gondozóhoz, amikor a korlátozó rendelet hatályát veszti. „A kijárási korlátozás nem akadályozhatja a szülői jogokat és kötelezettségeket!”

Erre alperes ügyvédje kinyomtatott egy példányt a másik sablonszövegből, amely rögzítette a rendeletalkotó azon álláspontját, hogy láthatás rendje változatlan. „A kijárási korlátozás nem akadályozhatja a szülői jogokat és kötelezettségeket!”

Mi csak azért merjük ilyen bátran lehivatkozni ezeket az ügyvédi szerzői jogokkal védett szövegeket, mert rájöttünk, hogy egy 1856-os svájci kantonális jogvita szó szerinti fordításai, csak éppen a „kiskorú” kifejezésre cserélték az eredeti Seegullhüpfi tulajdonnevet. A jogvita akkor arról szólt, hogy az egyik társtulajdonos szivarkát szívott nevezett kisk…  Seegullhüpfi vitorláson, és ezt a Zürichi tó partjáról hárman is látták, a szomszédos hajóról Tüchtigli tanácsos szintén.

Szóval mi csak elírásból beszélünk Seegullhüpfi helyett egy kicsi gyerekről, akit még Tüchtigli tanácsos úr szerint is sérülések sora érhet.

Itt van mindjárt Béla apu, aki pénteken ott volt a gyerekért, de nem adták oda neki.
– A kijárási korlátozás nem akadályozhatja a szülői jogokat és kötelezettségeket! – kiabálta az ablak alatt. Csak Bódi néni nézett ki. csendre intette.
– Továbbá a hitéleti tevékenységet. – nevetett ki Zsolt az élettárs, aki az ilyen beszólásokért külön verbális jutalmat szokott kapni felperestől.
Erre Bélapu tehetetlen dühében úgy belerúgott egy vázába a kapuban, hogy az megrepedt. Több lábujját eltörte, Zsolt szerint hatot, ezért Béla jobbnak látta megvárni a mentőket. Zsolt nyakonöntötte jeges vízzel, mert az lohaszt, és szinte biztos, hogy este szex jár érte. A gyerek édesen kacagott. Az előbb érkező újságírók fényképezhettek, a rendőrök jegyzőkönyvezhettek, a mentők pedig elmentek.
Felperes meggyőzte Bódi nénit, a leanderes cserép tulajdonosát, hogy tegyen feljelentést, így hozzá tudott jutni a jegyzőkönyvhöz, amelyben alperes elismerte, „úgy elöntötte az agyát a …, hogy belerúgott abba a qrva cserépbe”.
Ez a jegyzőkönyv később még jól jön az indulatkezelési problémák bizonyításához. Remélhetőleg a törvényszéki dilidoki is kibogarássza majd a periratok közül…

Szóval szabad rablás van érvényben kiskorúak ügyében, minél keményebb a szülő, annál biztosabb, hogy megkaparintja. Aztán már csak egy pár diáklányt kell megszervezni, akik segítenek neki kezelni a tabletet – addig is, amíg a birtokon belül lévő szülőtársnak éppen más kötelességei után kell néznie. (És Zsoltinak is.)

– Mikor mehetek a Koshutt utcába? – kérdezi néha a kicsi.  
– Nem tudom kicsim. Ilyen a járvány.
– Qva járvány…