Előszó az Olvasóhoz

Előadás szavunk a német Vorlesung fordítása. A Vorlesung felolvasást jelent. Az Akadémián még ma is tartanak felolvasó üléseket. Az egyetemi előadást a Németországban máig Vorlesungnak hívják. Általában a professzor tartja, magyarul egyetemi tanár. (Bár bíztak már mindkettőnkre egyetemi előadást, noha egyetemi oktatóként messze voltunk a professzori címtől.)
Ha tehát mi ott novemberben a Belvárosi Színházban a Mesterkurzuson egy Vorlesungot tartottunk volna, akkor felolvastuk volna, amit előzőleg leírtunk és azt adnánk közre.
Csakhogy mi már szeptemberben szakítottunk az oktatással. Áttértünk a tanításra. Tudnunk kellett tehát, kihez szólunk, mit várnak el tőlünk, mit értenek meg abból, amit mondunk és mit tudnak hasznosítani.
A hangulatról is meg kell emlékeznünk, mert varázslatos volt. gondolkodó, nyitott, kritikus emberek jöttek el és tele vontak mondanivalóval. Érvényes, jó kérdéseket vetettek fel és jó válaszokba kezdtek. Élvezette volt hallgattuk őket. Hárman közülük a színpadról szóltak, a többiekben szünetben beszélgettünk vagy az előadásunkon kérdeztek, mondtak véleményt.
Ezek az emberek, ez a közönség aligha előadást várt tőlünk. Még ha erre számítottunk volna is, akkor is félre kellett volna rakni a kéziratot.
De ki merészel megírt kézirattal beállítani, amikor tudja, hogy előtte Csernus doktor kezd?

Kulisszatitkok

Úgy döntöttünk tehát, azt fogjuk tenni az ötszáz fős közönség előtt is, amit otthon, rendelésen, vagy a zártkörű képzéseken.
Tanítunk.
Arra fogjuk tanítani a közönséget, mit is tudnak hasznosítani párkapcsolatuk javításában. Méghozzá azonnal. Rögvest, miután hazamentek. Csernus doktort meghallgattuk, tudtuk, hogy Müller Péter és Popper Péter is magvas mondandóval fog kiállni, tehát igyekeztünk úgy ölteni a szót, hogy segítsünk mindjárt haza is vinni a sok felismerést, ami a résztvevőkben megszülethet.
Mondhatni segítünk becsomagolni azokat az értékeket, amikhez itt jutnak hozzá.
Saját tapasztalatunk, hogy belefeledkeztünk egy-egy jó előadásba, még jegyzeteltünk is, ott és akkor úgy gondoltuk, na, ezt elmondjuk otthon, és akkor megváltozik az életünk. Hazaértünk, lelkesen belekezdtünk, mire jött a hideg zuhany:
– És?
– Éés?
– Ééés?
– Na és?
Először tehát azt fontos megtanítani, hogyan mondjuk el a mondandónkat. Otthon, majd ha hazaérünk.
Úgy, ahogy mi mondjuk. Otthon, ha lejönnek hozzánk. A kulisszatitok: másra is figyelünk, arra is, amibe a mondandó bele van csomagolva.
Ebben az olvasókörben biztos tudás, hogy figyelünk a testbeszédre. Kicsit átfogalmazva: a testtartásra, a mozdulatokra, a gesztikulációra. Nagyobb összefüggésben: a vegetatív mintázatokra. A pórusokra, a pirulásra, a pupilla tágulására, arra, ahogy a szem keresi a belső gondolatokat. És figyelünk az illatokra, és az illatokat elnyomó illatokra. És arra, hogyan hangolódnak össze ezek a pároknál, akik párkapcsolatuk ügyében fordulnak hozzánk. Hogyan változik meg egyikük vegetatív mintázata, amíg a másik beszél, amíg csend van és gondolkodnak ill. amikor Zelka beszél ill. amikor Miklós beszél.
Izgalmas egy pár összehangoltságát mindjárt azon felmérni, mennyire vannak azonos modalitásban. Ha például az érkezők egyike azt mondja papucshúzás közben:
– Jó ez a rántotthús illat!
Akkor tudjuk, ízekre és illatokra figyelve hangolódhatunk össze. Valami ilyesmit válaszolunk:
– Odakint pedig harapni lehet a telet.
Ha pedig erre a pár így válaszol:
– Csúszott az út felfelé!
Akkor egyrészt tudjuk, jobban is összehangolódhatnának, másrészt azt, hogy neki a mozgás világában vannak a gondolatai. Olyasmit válaszolunk:
– Itt majd adunk kapaszkodókat.

Tisztában vagyunk vele, hogy ez a példa így kicsit furcsa. Olyan pszichológiai. Csakhogy szerényen mondhatjuk, semmi köze a pszichológusokhoz. Csak annyi, hogy pszichológiával is foglalkozó nyelvészek ill. nyelvészettel is foglalkozó pszichológusok figyelték meg. Hol? Amerre jártak. Figyelték a beszédmódot, a párbeszédeket, párok beszédét.

Mi csak annyit teszünk, hogy ezt tudatosítjuk és visszaforgatjuk a való életbe. Olyan ez, mint a nemesítők munkája. Kiválasztják a számukra legértékesebb egyedeket és azokat tenyésztik tovább.

Azt mondtuk tehát egymásnak ott a kulisszák mögött, ahonnan nézőtéri hely hiányában Csernus doktort hallgattuk: ő elmondja mit mondjanak, ha hazamennek, mi elmondjuk hogyan mondják már itt.

Zelka ezt így mondta el:

***

Baktay Zelka: Csernus doktor előadásával sokat segített abban, hogy a párkapcsolatok működését, a kapcsolatok működésének alapjait megérthessük: Hogy milyen felelősségünk van, és milyen igényeket támaszthatunk. Vagyis, mit várhatunk el egymástól egy párkapcsolatban? Ez azért fontos, mert a mi szakterületünk éppen az, hogy mindezt hogyan kommunikáljuk egymással. Éppen ezért örülünk az előző előadásnak, mert remek alap ahhoz, amiről beszélni szeretnénk. Biztosan sokakban megfogalmazódott néhány olyan gondolat az elhangzottak alapján, amit otthon szeretnének majd a párjukkal. Mi abban próbálunk segíteni, hogy mindezt hogyan tegyék, hogyan kommunikálják. Szándékaink szerint kettős szerepe lesz annak, amit elmondani szeretnénk. Egyrészről olyan dolgokról fogunk beszélni, amiket mi magunk szakmai szempontból fontosnak tartunk, másrészről átadnánk néhány olyan kommunikációs technikát, amelyekre meggyőződésünk, érdemes odafigyelni a mindennapokban.
Az első ilyen a VAKOG-ás. Ez arra vonatkozik, hogy amikor beszélünk, a különböző érzékszerveinkre vannak utalások, használunk olyan szavakat, amik a látásra, hallásra, mozgásra, szaglásra, ízlelésre, hőérzetre, mozgásérzékelésre vonatkoznak. Az én vállalt feladatom ebben a témában és ebben az előadásban az, hogy amikor Miklós beszélni fog, igyekszem jelezni önöknek, hogy mikor, melyik csatorna dominál. VAKOG –ok. A VAKOGás szóból „v” a vizuális dolgokra utal. Például
– Látom az alagút végét – mondja a férj.
– Nézd, én már lassanként nem hiszek neked, mert átlátok rajtad – válaszol a megcsalt feleség. Az „a” az akusztikus, a hallásra vonatkozó dolgokra utal:
– Egyszer az életben hallgass végig – mondja a feleség.
– Elegem van a süket dumádból – vágja rá a megcsalt férj.
A „k” a kinesztézia tág fogalmára utal.
– Akkor is kiállok melletted – mondja az anyós.
– Én meg leszarom az egészet! – vágja rá a meny.
Az „o” a szaglással összefüggő érzékelésekre utal:
– Nekem itt valami bűzlik – szól a megcsalt.
– Ugyanmár édesem – vált át gyorsan „g” az gusztációs érzékelési modalitásra a megcsaló.
És ezzel már rá is mutattam, miért fontos figyelni, melyik csatornán folyik a kommunikáció. Mert a csatornák között ugyanolyan különbségek lehetnek, mint az egyes adók között. A klasszikus példa, hogy valaki mást mond kinesztéziásan, például testbeszédben és mást olfaktorikusan:
– Remek illata van az új parfümödnek (O)  – és hátralép (K).
egy közlés akkor őszinte és koherens, ha valamennyi csatornán ugyanaz a tartalma.
Az ügyes vitázó úgy csusszan ki, hogy érzékszervi modalitást vált:
– Nézd, ez tény (V)– zárná le az egyik.
– Lépjünk tovább (K) – csusszan ki a másik.
– Azért rögzítsük a tényeket (K) – lép át a partner a másik modalitásába.
– Nyeljük (K) le a keserű pirulát (G) – szökik a szökevény gusztációsba.
– Lehet, hogy keserű, de különben rossz szájízzel (G) válunk el (K) – próbálja a másik visszaterelni (K).
– Jaj édes (G) rózsám (O V) ki beszél (A) itt rossz szájízről (G)? – tér vissza a másik a saját kódjába, miközben meglepően őszintének látszik.

Ezeket a csatornákat igyekszem Miklós beszéde alatt jelezni (K), de mindenki fülelhet (A), hogy mikor, melyik csatorna nyílik (K) meg, miközben beszél (A). Ezeket mutogatni (K V) fogom, de hamarosan majd automatikusan mindenki tudatosan figyelni fog tudni ezekre a jelekre, és látni (V) fogják, tényleg csak fül (A) kell hozzá. (Az előadás alapján készült könyvben Miklós kövekező szövegében végig szerepelnek ezek a betűjelek, most azonban a könyebb olvashatóség érdekében elhagyjuk őket – a szerkesztő)

Baktay Miklós:
„Szagos”, „ízes” beszéd a feladatom, mondjuk így: lendületesen. Zelka pedig le fogja vakogni azt, amit mondok, ahogyan mondom. Ennek az igazi értelme az, hogy amikor mi ketten terápia keretében működünk együtt, nehéz arra fülelni, figyelni, éppen melyik csatornán folyik a kommunikáció. Ezért egyikünk fokozottan erre ügyel, amíg a másik „beszélget”. Amikor véletlenül túlságosan ráálltunk az egyik csatornára (például: „lássa meg”, figyeljen oda”, „nézze” stb.), akkor a másik jelez: váltsunk.
Döntés, felelősség, gyávaság.
Hogyan lehet erről „szagosan”, „ízesen” beszélni?
Vegyük annak eldöntését, hogy amikor mi együtt adunk elő itt, akkor úgy szerepeljünk-e mint egy pár, vagy mint két előadó. Ez amúgy is folyamatosan lebegtetett kérdés számunkra. Itt, ebben a témában mindenképpen párként kell kiállnunk, mint férj és feleség. Különben felmerülhet a kérdés – persze jogosan –, hogy ha párkapcsolati terapeuták vagyunk, akkor ugyan a mi párkapcsolatunk hogyan működik? Ahhoz nagy bátorság kellene, hogy azt mondjam: Kérem, az én párkapcsolatom fantasztikusan működik! Vagy azt is mondhatnám visszafogottan, hogy mi egy szerzőpár vagyunk, együtt dolgozunk stb. De hol van az átmenet, hogyan lehet ezt árnyaltan kommunikálni? Így. Megmutatjuk. Itt, ebben a helyzetben. Az előadás helyzetben.
Sokan azt kérdeznénk, jó ez az előadás helyzet? Vagy rossz?  Mi azt mondjuk, ilyen. Ez egy helyzet. Az az érdekes, mit hozunk ki belőle. Számunkra itt is az a kérdés, ez a szlogenünk, vagy ha úgy tetszik mottónk: Itt van egy helyzet, hogyan jöjjünk ki belőle jobban, mint ahogy belekerültünk? Egyszerűbben: Mit igen?
És ehhez sokkal nagyobb bátorság kell, mint a mit nem, mit sehogy vagy a mit soha, gondolatokhoz, azok közléséhez. Amikor együtt dolgozunk, nekünk ezt kutyakötelességünk közvetíteni. Ez az igazi tanulás. A többi csak magolás. Szülőként a gyerekeink felé is ezt kell közvetítenünk. Ezt a problémamegoldási mintázatot.  Ezt a megküzdési stratégiát. Segítségével ugyanis egy hullámhosszra tudunk kerülni, össze tudunk hangolódni a gyerekekkel kapcsolatban előálló helyzetekben is, és így könnyebben is kezeljük azokat.
Ezt közvetítjük kifelé is. Mi az otthonunkban „rendelünk”. Otthon fogadjuk azokat, akik segítségért hozzánk fordulnak. Ez azt is jelenti, hogy behallatszanak a gyerekhangok, ha olyan helyzet van még szagok is, és azt gondoljuk, hogy ez működik. Tudjuk, hogy ez kicsit furcsa működésnek tűnhet, de ezekkel a helyzetekkel meg tudtuk mutatni, hogyan lehet átfókuszálni, majd vissza, hogyan lehet egy-egy konfliktust megoldani, illetve kezelni.
Tehát mi így állunk ki, párként. Azáltal, hogy mutatunk egy képet, többre megyünk, mintha fogalmakat mondanánk, például hűség, barátság, megértés stb., mert ezek összetett dolgok, elvontak. Tanulni képekből, leképezésből és élményekből lehet.
Míg tehát egyikünk hallgatja kisgyerekes anyuka panaszait, a másik figyel a csatornára. Önöknek Zelka fog segíteni.
Tehát az anyuka így mesél:
– Úgy érzem, be vagyok zárva, gúzsba vagyok kötve. Egyszer annyira robbanásig feszültem, hogy majdnem falhoz vágtam azt a nyomorult kicsit. Megrázni már többször ráztam, és rá is ütöttem. Olyankor persze még rosszabbul érzem magam, futkos a hátamon a hideg saját magamtól. Legszívesebben feltépném az ajtót és elrohannék, kifutnék a világból.

Igen, látták, Zelka folyamatosan a mozgásra, a tapintásra utalt. A kismamák ugyanis könnyen kerülnek kinesztéziás üzemmódba, mert a gyerek két-három évig főleg ebben működik. Ölel, kapaszkodik, forog, totyog.
Ha egy ilyen anyukával akarunk érdemben szót érteni, akkor kinesztéziás modalitásban kérdezzük:
– Hogyan lehetne túllépni ezen a helyzeten? Hogyan tudná lehűteni az indulatait? Hogyan tudna közelebb kerülni a férjéhez? Milyen kellemes érintkezési pontok vannak párkapcsolatukban?
Tehát megmaradunk a mozgás, az érintés világában.

Sajnos a férj, aki egy másik világból érkezik, valószínűleg egy másik modalitásban is működik. Többnyire a vizuálisban:
– Nézd, olyan jó lenne, ha belátnád, nekem is megvannak a magam szempontjai. Ha most végignézünk a napomon, egy nagy fekete űrt látunk. Olyan sötét alakokkal kell megértetnem dolgokat, hogy el se tudod képzelni. De már látom az alagút végét. Pislákol a remény, mert úgy néz ki, észrevették, mit tudok valójában.

Zelka folyamatosan a szemére mutogatott. Ezzel azt is mutatta, mennyire más modalitásban jár a férfi, mint a nő, aki érintésre, ölelésre, odafordulásra vágyik.

Ezek egyébként viszonylag könnyű segíteni, hiszen ilyenkor például azt kérdezheti Zelka, aki eddig főleg a modalitásra figyelt, hogy:

– És az alagút végére hogyan jut el?
– Ez azt jelenti, hogy előléptetik?
– Hogyan tudja elkerülni azokat az alakokat?
– Mondja el, hogyan telt a mai napja!

Tehát szépen átcsúsztatja a férfit egy másik modalitásba. Már csak azért is érdemes a feleségébe, mert az anya nehezen tud kilépni a gyerekéből. Az ilyen beszélgetések ugyanis a mai magyar élettempó mellett otthon este hét tájban zajlanak, amikor a gyerek már különösen sok érintésre vágyik. Ha pedig mi akkor tudunk hatékonyan működni, ha ketten is figyelünk, akkor egy kimerült anyának is adjuk meg, hogy bennmaradhat saját modalitásában.
Tapasztalatunk szerint a férfinak is komoly nehézséget okoz az átállás egy olyan kinesztéziás világra, amiben a egy kisbaba a meghatározó.

Vegyünk egy olfaktorikus helyzetet:
– Utállak, a szagodat sem bírom, te büdös kurva – tör ki a férj.

Érezzük, ez nagyon mélyről jövő kitörés. A szaglás központja agyunk ősi területe, ezért a pszichológia számára csak nagyon nehezen közelíthető meg. ha igen, akkor a gusztációs csatornán tudunk valamiféle változást elérni.

– Könnyebben megnyugszik, ha iszik egy pohár vizet. – nyugtatjuk a férfit. – Lehet jó hideg, vagy inkább szobahőmérsékletű? Ott a vízgép, keverhet magának, amilyet szeretne. A kék gomb a jéghideg, a sárga a langyos. A pirossal forró vizet engedhet, ha valamilyen teát inna – térünk vissza lassan az illatok világába.
És tartunk otthon egy szép dobozban jó sok fajta teát. Odaadjuk a sértett hölgy kezébe, válasszon magának teát. Annyira el van foglalva, hogy szinte mechanikusan matatni kezd az illatos tasakok között. Így fókuszálunk át a jó illatra.

Amit tehát máris hazavihetnek – igazi konyha pszichológia – hogy figyelik, ki milyen modalitásban gondolkodik. Ha azt akarják jelezni, hogy elfogadják, érdemes abban a modalitásban válaszolni. Abban az értelemben is konyha pszichológia ez, hogy egyébként igyekezzünk úgy beszélni, mintha egy pompás vacsorát kínálnánk exkluzív étteremben. Használjunk beszédünkben az ízeket, színeket, szagokat, a forrót és a hideget, a halk muzsikát és a diszkrét csevegést. Idézzük fel szavainkban a damaszt tapintását, az ezüst hűvösét és a pohár csendülését, a jó bor gyöngyözését.

Ez mind Igen.

Mit nem?

Mondjunk nemet a tagadásra. Luciferre, a tagadás szellemére. Mellőzzük a nemet, a sohát, a senkit. És vegyük észre, a mindig, az örökké, a mindenki is valamiféle tagadás. Azt jelenti, a másik halmaz üres.
Ha valaki örökké veszekszik, azt jelenti, sohasem békés meg.
Ha mindenki azt mondja, tévedek, akkor senki sem állítja, hogy igazam van.
Az univerzálékat, az általánosításokat akkor is mellőzzük, ha látszólag állítások. Mert végeredményben képtelenségek és ezzel rámutatnak, hogy elsősorban destruktív érzelmi állapotban használjuk őket. ha figyelünk rájuk, könnyebben össze is tudjuk szedni magunkat.

Ez olyan tudás, amit most megtanítunk, amit haza vihet mindenki, és látni fogják, milyen döbbenetesen egyszerű és megdöbbentően hasznos eszközök ezek. Két nagyon egyszerű szabály van. Az egyik, hogy kerüljük a tagadást, a „nem”-eket. A másik pedig, ami az előzővel logikailag teljesen összefügg, hogy kerüljük az általános állításokat (például: mindig, örökké, sosem stb.).
Ha ezeket a szavakat a megfelelő nyelvi környezetbe tesszük, mindjárt világossá válik, mire is gondolok: „Állandóan engem molesztálsz, hogy vigyem le a szemetet, te sosem viszed le!”. Próbáljanak meg figyelni ezekre tudatosan, higgyék el, más szemüvegen át látják meg a világot.
Zelka most így fog beszélni. Látszólag könnyedén, de tudniuk kell, sokat gyakoroljuk. Ha mégis megszegi a szabályt, csettintsenek az ujjukkal.

Baktay Zelka:
Döntés, felelősség, gyávaság témakörben szeretnénk egy esetünket bemutatni önöknek. Egy olyan esetet, amelyben valamilyen szinten minden szereplőnek tudatosan változtatnia kellett az életén, hogy az élhető legyen. Ha ragaszkodtak volna úgynevezett önmagukhoz, személyi identitásukhoz, ha bátran kiálltak volna saját érzelmeik, vágyaik, álmaik mellett, akkor felelősen fel kellett volna vállalniuk, hogy oda a családi identitás. Más szóval, felrobban a család. Szétpukkan. Ott volt a kezükben a döntés.
Terápiás munkában az eset öt szereplőjével ismerkedtünk meg. Ezt most megpróbálom úgy bemutatni, hogy tagadások és univerzálék nélkül igyekszem elmondani, amit az esetről tudni kell, illetve tudni érdemes.
Közben figyeljenek, hogy nem használom-e véletlenül valamelyiket. Tehát tagadás és univerzálé! Nem használom-e véletlenül valamelyiket. Nem használom-e véletlenül valamelyiket.
Miklós segít Önöknek. /Miklós csettint a harmadik „Nem használom-e véletlenül valamelyiket” mondatnál. A közönség is bátortalanul csettegni kezd./
Igazuk van, a „Nem használom-e véletlenül valamelyiket.” Mondat helyett jobb úgy fogalmazni, „jelezzék, ha észreveszik, hogy használom valamelyiket”. Mit igen! Gyors sikerrel kecsegtetem önöket, csak csettegjenek!
A történet férfi szereplője keresett fel bennünket először, mondjuk így: érzelmileg „lelakott” állapotban. Elmesélte, van egy gyönyörű felesége, aki nagyon jó feleség. Van egy 13 éves lánya, egy 9 éves fia, egy szép házuk, rendezett életük, de ő négy hónappal azelőtt, hogy felkeresett bennünket, szerelmes lett valaki másba. Döntési helyzetben volt, egyszerre szeretett volna  felelősen dönteni, de gyávának is érezte magát a döntéshez. A feleség akkor még nem tudott a másik nőről. /Néhány bizonytalan csettegés/ Tehát fogalma sem volt a másik nő megjelenéséről. /Néhány határozottabb  csettegés, mert a közönség kezd Miklósra is figyelni, aki csetteg./ Helyesebben: „A felesége még úgy tudta, hűségesek egymáshoz.” Mit igen! Valamit azonban érzett, ezért keresgélni kezdett párkapcsolati terápiák után. Talált is egy terapeutát, akit fel is kerestek. A terapeuta azonban egy olyan megállapodást kötött velük, hogy ami elhangzik az egyéni beszélgetéseken, azt is mind beviszik a hármas beszélgetésekbe. /Néhány bizonytalan csettegés./  Mit igen! Az bekerülhet a hármas beszélgetésbe. A férj azonban szerette volna titokban tartani a másik nő létét, mert a döntéstől még nagyon messze állt, valamint azért, mert még látott esélyt arra, hogy a házasságukat megmentsék, és a családot egyben tartsák. Talán gyávaságból is. Ha itt egyáltalán van értelme ennek a minősítésnek.
Így aztán mélyen elhallgatta a terapeuta előtt a másik nőt. Persze ebben a helyzetben nem lehetett semmilyen eredményt elérni. /Csettegés, a közönség az egyszerű tagadásra kezd felfigyelni./  Mit igen! Így aztán csak kerülgették a forró kását. Kiherélték a terápiát. Más helyzetet kezdett tehát keresni a férfi, így, ebből a terápiás folyamatból jött el hozzánk kialvatlanul, karikás szemekkel, remegő kézzel.
A barátnő, a szerető szerette volna, ha összeköltöznek, sürgette a férfit, döntésre akarta vinni a helyzetet, amíg még vonzereje teljében van. A férfi átérezte a felelősségét, ami a szerető szemében gyávaságnak tűnt. Folyamatosan küzdött, támadott, nyomult. Kérlelt, könyörgött, fenyegetett, ölelt és szeretett. Mindent, vagy semmit! /csettegés/. Mit igen! Itt őt idéztem. Arra utaltam, mennyire elviszik a gondolkodást az univerzálék, végül is ezért figyelünk rájuk.
Tehát kialakult egy olyan helyzet, hogy a férfi kezdte azt érezni – egyébként tudni kell, hogy több vállalkozást is vitt egyszerre –, hogy akkor érez nyugalmat, ha végre hétvégén otthon, a családjával lehet. Ott pihenhet, a felesége eteti-itatja, amit azonban hiányolt ebben a kapcsolatban, az a szexuális vonzerő a felesége felé. Ekkorra már ők igen régen nem éltek /Rutinos csettegés/ házaséletet. Mit igen! inkább csak szülői és egzisztenciális funkcióban voltak együtt. Külön szobában aludtak, bár a szeretet meg volt közöttük.
Leültünk hát négyesben, mi ketten és a férj a barátnővel. Az élet úgy hozta, hogy a barátnő terhes lett. Szívesebben használom az áldott állapot kifejezést, de ebben az esetben ez a találó. Teherbe esett. Teherbe botlottak. Nehezen megoldható szituáció alakult ki. Az áldott állapot megkönnyítette volna a döntést, az élet, a magzat iránt érzett felelősség felbátorította volna a férfit. Csakhogy a körülmények nagyon megnehezítették a helyzetet. A barátnő természetesen azt látta kívülről, hogy a férfinek rosszul működik a házassága, ki akar belőle szállni stb. Tehát azt gondolta, hogy a feleség majd megoldja az életét, ő jóban lesz a gyerekekkel, és ő lesz a második feleség, és együtt majd nevelik a majd megszülető gyereket.
A férfi azonban valódi krízishelyzetben volt, egyéb körülményei is erősen romlottak. Túlvállalta magát, ezért cégei, projektjei sorvadozni kezdtek. A kapkodás és rohanás kimerítette őt is, vállalkozásait is.
Baktay Miklós:
Ha majd igazán kihegyeződik a fülük, fel fogják ismerni, hogy a jelenidejű igéknek is van egy univerzálé szerepe.
– Kapkodsz, rohansz, zizegsz.
Ez azt jelenti, állandóan kapkodsz, folyamatosan rohansz, mindig zizegsz.

Baktay Miklós: Most úgy motiváljuk önöket, hogy Zelka arra is figyel, ki az, aki már rutinosan csetteg. Azt jól kipécézi, mert igazából a történetre illene figyelni… /nevetés/.
Ültünk tehát négyesben, és kiraktuk táblán, mi is a helyzet. Ez azt jelenti, hogy egy sakktáblán, felhasználva a sakkfigurákat, kirakattuk a férfival a viszonyait, életének szereplőit behelyettesítve a figurákkal. A férfi volt a király, a feleség a királynő, a barátnő a másik királynő, a gyerekek a gyalogok stb. Ahogy a kérdések követték egymást egyre kínosabb kezdett lenni a dolog, a férfi ugyanis szépen kirakta maga köré a családjáét, a gyerekeket, a feleségét, de nem /túlságosan sokan csettegtek, nehezíteni kellett a feladatot/ tette fel a barátnőt. Szóval a barátnő, a másik királynő, talonban maradt. Kérdeztük, hova tenné, és akkor felrakta.

Baktay Zelka:
Ennek az volt az értelme, hogy amikor kirakta a férfi az ő „történetét” a táblára, akkor láthatóvá váltak a viszonyok, és ezzel kapcsolatban fel lehet tenni azokat a kérdéseket, amelyek a jövőre vonatkoznak. Így egy másik összefüggésben szemlélhetjük a helyzetet. A táblát nézve egészen érdekes az a kérdés is, hogy mi lesz aztán két év múlva, hogy melyik figura hol lesz vajon két-három év múlva. A bábuk mozgathatók és mindig /ketten-hárman csettintettek ötszázból/ visszatehetők az alaphelyzetbe. Megnéztük tehát ezeket a kérdéseket, jó sok zsebkendőt elhasználva. Közben „játszott” a férfi és a barátnő. Azzal búcsúztak el – ez egy pénteki napon volt – hogy hétfőn jönnek újra. Közben már a hétvégén telefonon közölték, hogy tovább beszélgettek ezekről a kérdésekről a jövővel és a babával kapcsolatban, és a barátnő úgy döntött, elveteteti a gyereket.
Történt tehát, hogy a férfi elmondta feleségének viszonyát. Rászánta magát, és ezzel már döntött, fel is felvállalta a felelősséget. A mi dolgunk ezután az volt, hogy megnézzük: Hogyan jövünk ki jobban ebből a helyzetből, mint ahogy belementünk?  Mindenek előtt a bűntudatukat kellett csökkenteni. A férfiét azért, mert csak most döntött, mert rühellte a felelősséget, mert gyáván viselkedett és főleg, mert megcsalta a felségét. A nőét azért, mert hagyta idáig jutni a házasságukat.
A következő lépés tehát az volt, hogy kezdtük lenni a terhet a történet szereplőiről. A múlt terhét, hogy bátran viselhessék a döntés és felelősség súlyát. Mi több, hogy egyáltalán a feleség is döntési helyzetbe kerülhessen. Elhívtuk hát a feleséget is a férfival. A feleség végre meglátta milyen helyzetben vannak, miért ment olyan nehezen a másik terápia, milyen helyzetben van a férfi, és hogy milyen helyzetben az abortusz gondolatával a másik nő. Mindent /öten-hatan csettintettek/ megtudott, az aktuális történésekről. Szóval nagyrészt képbe jött. Belelátott tehát a másik nő döntésébe, abba is, abortusz van kilátásban, de ez egy folyamat, amelynek a kimenetele jelen pillanatban kérdéses, illetve bizonytalan.

Baktay Miklós:
A nemeket már tudják hozzám kötni, mert vezényeltem rájuk csettegést. Most figyeljenek az univerzálékra is!
Tehát: Az előadás elején elmondtunk egy szlogent: Itt van egy helyzet, hogyan jöjjünk ki belőle jobban, mint ahogy belekerültünk? Vagyis itt van ez a nehéz helyzet, és nekünk nem /tömeges csettegés/ az a dolgunk, hogy kétségbeessünk. Szóval az a dolgunk, hogy magabiztosan nyugodtak maradjunk. Az a dolgunk, hogy azt megnézzük, hogyan tegyük rendbe ezt a helyzetet. Ott vannak tehát együtt férj és feleség. A feleség csinos, s noha idősebb a szeretőnél, mondjuk ki, jobb nő. S ahogyan a történetet fogadta, kiderült, jó ember is, ha egyáltalán szabad ilyen kategóriát megfogalmaznunk. Ezekben a helyzetekben arra szoktuk kérni a párokat, idézzenek fel olyan történéseket, amelyek azt mutatják, bizonyos helyzetekben kapcsolatuk jól működött a kapcsolatuk. Gyűjtsék össze életük arany pillanatait. Készítsenek egy „fényképalbumot” ezekből a történésekből, emlékképekből. Természetesen mi segítünk gyengéd érintéseket, kecses mozdulatokat, bódító illatokat, finom ízeket, lágy fuvallatokat rendelni a a fényes, színes, tértölelő képekhez, melyeket szépen be is keretezünk.
Gyakran használunk kiindulásként valódi fényképeket is. Ezt tettük most is. A következő alkalomra hoztak olyan családi fotókat, amelyek bennük szép emlékeket ébresztettek. Míg ezek köré egyikünkkel arany pillanatokat szőttek, másikunk keresni kezdte a kulcstörténetet. Úgy, ahogy itt egyik fülükkel a történetet figyelik, másikkal azt, mondunk-e univerzálékat, tagadunk-e.
Mit gondolnak, mit vettünk észre? Mi jelent meg ezeken a képeken, ami miatt a férj végül eltávolodott a feleségtől?
Hallgató 1:
Szerintem a feleség túlságosan a gyerekeire koncentrál, és nem /Zelka és Miklós csettegnek, a közönség meglepett/ figyel eléggé a férjére.
Hallgató 2:
Unalmas az idill.
Hallgató 3:
Anyós-após miatt.
Hallgató 4:
Külön-külön szerepelnek a képeken.
Baktay Miklós:
Volt a képek között egy olyan kép, ahol négyesben vannak, egymás mellett anya és lánya. Behívtuk a saját gyermekünket, az ötéves Petykát és megkérdeztük, szerinte kik vannak a képen. – Ez itt a néni, – mutatott a jelen lévő felségre – ez meg a testvére.
Amikor megkérdeztük ki a nővér és ki a húg, azt mondta, hogy a lány (a 13 éves kislány) a nővér, és a nő (a feleség) a húg. Ezen a képen még a hajuk is teljesen /Zelka és még egy hölgy csetteg/ egyforma volt, egyforma ruhában voltak, vagyis nagyon „egyformák” voltak, anya és lánya.
Úgy intéztük, láthassuk őket együtt. Egy edzőteremben találkoztunk velük „véletlenül”. Feltűnt, hogy még a hanghordozásuk is nagyon hasonlít. Szinte mindenben egyformák voltak. /Zelka és ugyanaz a hölgy egy hölgy csetteg/  Szinte. Ha a mi Petyka fiunk többet tudott volna testvérviszonyokról, valószínűleg ikreknek mondta volna őket. És itt van a történet kulcsa.
Miért ez a kulcs? Részben azért, mert sok benne az igazság, részben azért, mert ezzel a magyarázattal remekül lehetett csökkenteni a bűntudatot. Ezáltal megkönnyíthettük a feleség számára is a döntést, beláthatóvá tettük számára saját felelősségét, főként pedig a körülményeket, amik viselkedésüket meghatározták. Ez a felismerés közelebb segített a kulcskérdés feltevéséhez: Hogyan jövünk ki jobban ebből a helyzetből, mint ahogy belementünk?

Az történt tehát, hogy az apa elkezdte meglátni a lányában a nőt. Kamaszlányos apukák ezen minden /többen csettegnek/ esetben keresztülmennek. Igen. Törvényszerűen keresztülmennek. A popsi puszilgató, ölelkező, odabújós korszakot, egy távolodó, távolságtartó korszak váltja fel.
Baktay Miklós:
Kérem szépen a hölgyet ott, jöjjön ki a színpadra.
Baktay Zelka:
Nagyon fontos még az is, hogy a férfi a feleségét nagyra értékelte, és a történetben végig csak jót /szórványos csettintés, Miklós már Kingára figyel/ mondott róla. Igen. többnyire jót mondott róla. Még akkor is, mikor a szerelem fellobbant benne a másik nő iránt. A barátnővel kapcsolatban pedig annyit megfogalmazott legfontosabb attribútumként, hogy nagyon jó megölelni, jó mellette felkelni.
Baktay Miklós:
Figyelik csettegés közben a kinesztéziás modalitást? /moraj/ Ölelés, bújás, felkelés!
Közben megérkezett az a hölgy, aki különösen jól tud figyelni a tagadásra. Szabad a nevét?
– Kinga.
– Ön szerint könnyű úgy beszélni, ahogy Zelka?
– Nem. /nevetés/
– Sikerült minden nemet elkapnia?
– Nem. /nevetés/
– Felfigyelt arra, hogy az előbb univerzálét mondtam?
– Nem. /nevetés/
– Szép hölgyek könnyen mondanak nemet. Főleg, ha okosak is. Ön figyelt a legjobban a feladatra. A történetet azért tudta követni?
– Igen, persze.
– És a feladatból is tud tanulni?
– Igen.
– Érzi, milyen jó igenre hangolódni?
– Igen.
– Köszönöm szépen Kinga. Ugye a helyéről jobban tud figyelni?
– Igen.

Eddig tudálékoskodtunk, de most jönne a lényeg. Adott az apa, akinek egy gátlása alakult ki a feleségével szemben a kamasz lánya miatt.
Ez teljesen törvényszerűen, mondhatni sorsszerűen alakult így. Gondoljuk csak meg! Mennyire elítélnénk azt az apát, aki mondjuk elkezdené nézegetni a lány barátnőjét. Sőt, célozgatna rá, milyen jó kis nő egyik, milyen lehet az ágyban a másik, érdeklődne, szűz-e még a harmadik. Ugyanakkor természetesen tudattalanul vagy tudatosan észreveszi, hogy bizony csinos lányok ezek. Alkatukban, viselkedésben hasonlítanak is azokra, akikre először nézett „úgy” akiknél először gondolt „arra”. Tudva, tudattalanul, akarva, karatlanul, rájuk is kiterjesztette az incesztus-tabut. Csakhogy ebbe a csoportba belekerült saját felesége is. Univerzálét alkotott. Figyeljen Kinga! Mindenki tabu, aki hasonlít a lányomhoz! Senkihez sem nyúlhatok, aki nem más! /csettegés/. Igen, mi is ilyen örömmel csettintettünk, amikor rájöttünk erre.
Ez történt.
De mi lesz ezután? Fog tudni ölelkezni a feleségével újra? Szívesen fog vele ágyba bújni ezután? És nem /csettegés/ utolsó sorban… Igen, fontos pozícióban ott van egy elhagyott szerető, egy abortusz is. E kettő között toporog a férfi. A gátlása, ami a lányával kapcsolatban kialakult, egy védelmi mechanizmus működésének az eredménye annak érdekében, hogy meg tudja őrizni a jó viszonyt a lányával. Döntésképtelenségének /szórványos csettegés/ fő érve a gyerekei jelenléte. Apai felelőssége. Amit szerelme gyávaságként interpretál.
No de mi a teendő?
Hallgató 5:
Anya menjen el a fodrászhoz.
Baktay Miklós:
Remek jó megoldás: Anya menjen el a fodrászhoz. Ez egy szemléletbeli dolog. Tekintsük a családot most mint rendszert. Eléggé kínos a helyzet, ő egy megcsalt feleség, a történet – mondjuk ki – ocsmány, és akkor még ő menjen el fodrászhoz… Erre még azt is kérjük tőle: Menjen ő fodrászhoz! Váltson identitást!
A megoldás nagyon jó. Anyában elő kell készíteni a döntést, hogy a család iránti felelősség érdekében vetkőzze le gyávaságát, változzon bátran, változtassa identitását. Csakhogy ő most nagyon ragaszkodik az identitásához. Mint az életéhez. Sokan előbb dobják el az életüket, minthogy feladják identitásukat. A haj pedig az önazonosság egyik legfontosabb kifejezője. Engem kevés híján kirúgattak a gimnáziumból hosszú hajam miatt. Most rövid a hajam, tehát változott az identitásom. De akkor a sorsomat kockáztattam hosszú hajamért. Más szóval azért, mert bizonytalan voltam magamban. Ahogy a megcsalt feleség is azért ragaszkodik foggal-körömmel „önmagához”, mert így tudja elnyomni saját bűntudatát. Ebben persze segít neki környezeti is, mert sajnálják, olyasmiket mondanak neki
– Te egy angyal vagy, az a szörnyeteg egy szoknyáért hagyott el!
Figyeljenek! Univerzálé!
– A legjobb családanya vagy, akit valaha láttam, nem is értem, az a szemét alak hogy tehet ilyet!
Figyeljenek! Univerzálé és tagadás!
– Minden percedet a családodra áldoztad, az a rongy alak pedig képes mindezt félredobni. Neki aztán semmi se szent!
Figyeljenek! Univerzálék és tagadások sora! Ismerős?
Nézzünk még megoldásokat!

Hallgató 6:
A kislány menjen el fodrászhoz. Vagyis ő kezdjen a kortársaihoz „igazodva” öltözködni, szépítkezni, kezdje meg a leválást a szüleiről. Lázadjon „normális” kamaszlányként.
Baktay Zelka:
Fontos szempont ra hívta fel a figyelmet. El kell mondani, hogy a kislány jó kamasz volt. Nem /harsány csettegés/ feszegette túlságosan a család normakereteit. A viharos-botrányos kamaszkor helyett egy a család szokásaihoz, a családi fészekhez ragaszkodó, viszonylag nyugodt kamaszos viselkedést mutatott. Mondhatni rendes, jó gyerek volt.

Hallgató 7:
Nekem nincsen még gyerekem, /harsány csettegés/ és el sem tudom képzelni, /harsány csettegés/ hogy ha én ilyen helyzetbe kerülnék, hogyan oldanám meg. De abban biztos vagyok, hogy nem az én, /harsány csettegés/ és nem lányom /harsány csettegés/ problémáját kell megoldanom, hanem a férj problémáját. /harsány csettegés/ Ez az ő problémája. Menjen el ő fodrászhoz! Ő nem találja a helyét! /folyamatos harsány csettegés/
Baktay Zelka:
Mi ennek a férfinak a problémája?
Hallgató 7:
Nem tudom, ehhez még én…/harsány csettegés/
Baktay Zelka:
Fontos látni, hogy ez a férfi jól működött. Az a férfi működik jól, aki nem /szórványos csettegés/ gerjed szexuálisan a kamaszlányára. Bocsánat, de talán így érthető. És itt jön képbe a felesége, aki megszólalásig hasonlít a lányára.
Hallgató 8:
Azt gondolom, ennek az apának meg kellene ismernie a lányát, nem csak fizikálisan, /harsány csettegés/ hanem meg kellene ismernie, hogy ez a lány nem a felesége…/harsány csettegés/
Baktay Miklós:
Jó, de álljunk meg egy pillanatra. Tudjuk, hogy kellene! Jól kellene élniük, szeretni kellene egymást, tisztességesnek kellene lenni, hűségesnek kellene lenni stb. kellene! Erre a „kellene” szóra is jelezni kellene. Az angolszász kultúrában csettegnek is. Vágyvezérelt gondolkodásnak hívják. Wishful thinking. Wunschgedanke.
Persze, tudjuk, mi lenne a jó, hogy mit kellene. Tehát most hagyjuk azt, hogy mit kellene… Azt nézzük, mit igen! Hogyan?
A morál ezeken túlmutató kérdés. Azt keressük meg, hogyan jöhet ki a férj és a család ebből a helyzetből. Hogyan jövünk ki jobban ebből a helyzetből, mint ahogy belementünk?
Baktay Zelka:
A férfi mesélt egy történetet kicsivel az előttről, hogy mi a fényképeket megkaptuk volna tőle. Igen. A férfi mesélt egy történetet, ami mostanában esett meg velük. Azt mesélte, hogy a felesége ült odafenn, lépcső tetején – kétszintes házban laknak –, és ő azt hitte, a lánya. Úgy is szólt hozzá. Ez csak azért ennyire fontos, hogy lássák önök is, anya és lánya mennyire hasonlítanak, ugyanaz a frizura, egyforma ruha stb. /csettegés/ Igen. Megtévesztésig hasonló frizura, egymás ruháját hordják, stb.
Nagyon fontos tudni, hogy van egyéni felelősségünk a párkapcsolatban, de azok miatt a tényezők miatt, amelyek rajtunk kívülállók, amik megtörténnek, azok miatt ne kelljen /nincs csettegés, csend, a bűntudat alóli feloldozás általános igény/ nekünk bűntudatot érezni. És ha látjuk, hogy ami velünk történt, az külső történés, akkor nézhetünk rá a problémára megváltoztatható dologként. Feladatunknak érezhetjük az adott körülmény megváltoztatását.
Ha viszont úgy érzem, szemét alak vagyok, mert nem /nincs csettegés, csend/ a feleségemre gerjedek, hanem valaki másra, akkor velem van baj. Ez más kérdés.

Hallgató 9:
Meg kellene oldani, hogy a kislány kortárscsoportját és a szülők kortársi csoportját össze kellene hozni, így mindenki láthatná, kinek-kinek hol a helye.

Baktay Miklós:
Ez egy kreatív megoldás lenne. Professzionális megfogalmazás. A feladat most az lenne, hogy hogyan oldjuk fel a problémát. Hogy mit tegyünk, ha már látjuk a problémát. Elítéltük a férfit, elküldtük a nőt a fodrászhoz. De mit tegyünk? Vagyis. Mit igen?

Hallgató 10:
Miért nem /szórványos csettegés/ mennek el ketten valahová két hétre?

Hallgató 11 /erős, folyamatos, szinte taps szerű csettegést idéz elő/:
Nem értem mi a probléma. Más hasonló helyzetekben, ha a férfi megcsalja a feleségét, mindig ez a probléma? Én ezt nem fogadom el! Nekem ez egy kicsit erőltetett már ne haragudjon!

Baktay Miklós:
Nem, nem, nem mindig. /nevetés/ Emlékeznek, mit mondott Csernus doktor, amikor hatalmas tapsot kapott? Egykor égtünk – mondta. Ez most bekövetkezett. Egy óra van /a faliórára mutat/ be kell fejeznünk, és erre itt égünk. Majd mi is elmondhatjuk: Egykor égtünk.
Mert mire ment ki a dolog? Hogy kiirtsuk a mindigeket, az örökkéket stb., és azért mutatjuk ezt az egy esetet, mert ez egy eset. Nem minden eset. Egy eset. Kreatívnak kell lenni ahhoz, hogy egy-egy esetben megtaláljuk a kulcsot, az okot és a jó szándékot, ha van.
Hallgató 12:
Ha érzelmileg felnőtt a házaspár, akkor ezeket a felmerülő problémákat esetleg meg is beszélhették volna. A fodrászatot, az egyebeket elmondhatta volna férj. Azt gondolom, hogy az igényeiket meg lehetett volna osztani egymással.
Baktay Miklós:
Egyetértünk önnel, bár a felnőttség fogalma számomra homályos, bevallom. Inkább úgy fogalmaznék, a családban mint rendszerben, felnőtt módon akkor lehet a problémákat megbeszélni, ha tudatosítjuk őket. A felelős döntés feltétele, hogy a probléma, a dilemma tudati szintre kerüljön. De ez a mi esetünkben nem /csend/ így volt. segíteni kellett. Igazából ezt akartuk megmutatni. Mi a megoldás. Az a család egyéni kreativitásának függvénye. Mi annyiben segíthetünk, hogy segítünk kialakítani egy közös jövőképet, ami kihúzhatja őket a kátyúból. Lebegve hagyjuk tehát a megoldást, mert nem /csend/ az a fontos, hogy mi mit mondunk, hanem az, hogy a család mit talál meg. És az lesz a jó megoldás.
Hallgató 13:
Azt gondolom, az anyámnak is lett volna feladata ezzel a helyzettel, hogy ne /csend/ a saját képére „igazítsa” a lányt.
Baktay Miklós:
Igen, kellett volna.
Hallgató 14:
Én tudom, hogy ezek mélylélektani dolgok. De talán éppen ezért van szükség ezekben az esetekben ténylegesen terápiára.
Baktay Miklós:
Ez az, amire azt mondjuk, hogy nem /csend/ tudjuk, de tesszük. Itt a végén csak annyit szeretnék elmondani, hogy biztosan látták, mennyire igyekszünk kerülni a negatív kommunikációt, mennyire figyeltünk saját testbeszédünkre, de még így sok-sok ösztönös dolog került ide. És ez működik a hétköznapokban is.
A fenti eset megoldása? Mi is elküldtük őket két hétre, mi is elküldtük őket fodrászhoz, de az igazi megoldás, ami ezek után jön, az az ő megoldásuk lesz. És az is lett.

***

Nagyjából ez történt az előadáson. Az esetet egyébként részletesebben és kreatív megoldással együtt leírtuk könyvünkben, amely a Saxum kiadónál, az Élet dolgai sorozatban jelent meg.
Az olvasó annyiban előnyben van a hallgatóval szemben, hogy módjában áll úgy is végigolvasni a történetet, hogy a feladatokra figyel, és úgy is, hogy a történetre. Most azonban arra kérjük, élje át azt is, amit a hallgató. Próbálja meg felidézni a történetet és a történteket. Az estet és az eseményeket, a tagadásokat, a modalitásokat, az univerzálékat. Ez azért érdekes, mert így tudja nagyjából beleélni magát a párkapcsolati terapeuta helyzetébe.
És még inkább bele tudja magát élni ebbe a helyzetbe, ha elkezd figyelni a hétköznapi párbeszédekre. Sajátos élmény lesz, annyit mondhatunk. Sajátos élmény lesz, ha sajátjára is figyelni kezd. Eredményt majd azzal ér el, ha rá is kérdez: Mit igen?