Hatékony irodai munkavégzés? | Öt alapelv

iroda11. Indítsuk újra a rendszert 50 percenként. Lépjünk ki a programból, a helyzetből és tegyünk rövid sétát, bambuljunk, kerüljünk autonóm állapotba!

2. Fogalmazzuk meg, éppen mit teszünk, és tegyük fel az “Addig?” kérdést. Például előfordulhat olyan helyzet, amikor az ügyfél újra elmondja, amit kívülről tudunk már, látszik, hogy ez valójában szereplés nála, éppen ezért tartanunk kell a telefont. Ezalatt azonban megkereshetjük az útvonaltervezőben, hogyan jutunk el például az új lerakathoz.

3. Figyeljünk arra, milyennek tűnünk a munkatársak szemében! Egy embernek egyetlen vezető tulajdonsága lehet, ahogy egy brandnek, márkának is. Lehetőleg olyan brandet válasszunk magunknak, ami illik a többiekéhez. Ha munkatársunk például egy focicsapat drukkere, akkor gondoljunk utána, hogy mi az, ami iránt mi is szenvedélyesen elköteleződtünk.

iroda24. Bármit kér a főnök, gondolatban kezdjük a válaszunkat egy “Azért jó” kezdetű mondattal, aminek a második része egy pozitív állítás. Például: “Azért jó, hogy ma az ellenkezőjét kéri, mint tegnap, mert ő is belátta végre a tévedését.”

5. Keressünk olyan modell-területet, ahol jól osztjuk be az időnket és melyben örömünket is leljük. Terápiás tapasztalatok szerint jó játék a tevékenység-szőttes összehozása: találjuk meg azt a területet, mely valóban hordozza számunkra az örömteli élményt és tegyük át a munka keretébe!

Forrás: profession.hu