Cikkek kategória bejegyzései

Nagyszerű nők, gyönyörű férfiak?

Közzétéve Szerző:

Felcserélt szerepek

Kata a legszebb nő, aki valaha járt nálunk. Kiderült meghökkentő szépségére az sem vet árnyékot, hogy sokat költöttek rá a férjével. Józsi finanszírozta ugyanis azt a négy műtétet, amivel szinte tökéletes lett megjelenése.
– Hálásnak kellene lennem, mégis rossz felesége vagyok. Megcsalom.
– Kivel?
– Nagyjából fűvel, fával.
– ?
– Egyszercsak rámjön, olyankor felszedek egy pasit, és lefekszem vele. Sokszor nem is jó.
– A férjével?
– Vele rendben van. Gyengéd, figyelmes, jó szerető.
– Amúgy?
– Jó apa, fontos számára a család, a vállalkozását is képes annyira kézben tartani, hogy jómódban éljünk, mégis sok ideje maradjon ránk.
– Önt elfogadja?
– Szeret. Támogat a tanulásban, vágyaimban, még a műtéteket is…
– Azok neki is érdekében álltak.
– Van fényképe róla?
– Persze.
A képen kedves, joviális férfi. Jól öltözött, mosolygós.
Kezdtük sejteni, hogy Kati egészen ritka példány. Mintha egy rég ellopott kép került volna elő hirtelen a bolhapiacon.
– A pasikról?
– Nem érdemes. Izomagyak. Kigyúrtak, és széles az állkapcsuk.
– Utoljára mikor volt, hogy felszedett egy pasit?
– Mielőtt bejelentkeztem. Múlt héten, vasárnap.
– Azelőtt?
Sokat keresgélt emlékezetében, és nagyjából egy évre visszamenőleg összeszedte csalfasága kalendáriumát. Mert az egy dolog, hogy „csak úgy rájött” de olyankor meg kellett szerveznie, hogy a divatos elővárosból beutazzon Budapestre, valamilyen ürüggyel ott töltsön egy egész délutánt, sokszor az éjszakába csúszva. Nagyon vigyázva, nehogy megtudja a férje.
Éreztük, jöhet a kulcskérdés.
– Megjött már a menstruációja?
– A napokban várom. Hogyhogy?
Elmagyaráztuk neki, hogy olyan eset, akiről ilyen vegytisztán még csak a szakirodalomban olvastunk. A vizsgálatot több száz nővel végezték. Minden nap megkérték, üljenek le a számítógép elé, és egy arckép rekonstruáló programmal alakítsák úgy egy férfi képét, ahogyan a legszimpatikusabb nekik. Megmérték a napi testhőmérsékletüket és a hormonszintjüket is. Azt tapasztalták, minél inkább közeledik a peteérés időpontja, annál markánsabbra, annál macsósabbra veszik a lányok az amúgy inkább szelíd arcot. Sokszor maguk is megriadtak, és azon morfondíroztak, miért tetszik nekik hirtelen egy ilyen pofa, akitől semmi jóra nem számíthatnak…
A válasz: azért, mert jó géneket akarnak. A peteérés idején felülkerekedik az ősibb evolúciós program, amely a gének minőségét tartja fontosabbnak. Olyan férfi kell, akiről sugárzik a fittség. Izmos, markáns, győztes.
Máskor inkább a mi új, emberi programunk érvényesül: jó apa, jó társ kell, akire hosszú távon lehet számítani, azaz megnöveli annak valószínűségét, hogy az utód eléri az ivarérett kort és továbbviszi a géneket.
Hát ezért van, hogy Katára időnként „rájön”.
– A gyerekek a férjétől vannak?
– Nagyon félek egy apaságvizsgálattól.

Jogosan. A leírt arcvizsgálatot ugyanis azért végezték a kutatók, mert nagyon nagy különbséget mutatott az a statisztika, amely a „félrelépéseket” tartja számon, és az, amely a más apától született gyerekeket tartja nyilván. Váratlanul sokszor fordul ugyanis elő, hogy tisztes családapák döbbenetére valamilyen genetikai vizsgálatnál kiderül, nem is övé a gyerekei, sőt, mindketten, mindhárman, mind a négyén! Más-más apától származnak. A becslés szerint minden tizedik USA gyermek fogant félrelépés alkalmával – más felmérések alapján legfeljebb minden negyven-negyvenötödik lehetne „kakukkfióka”.
A különbség oka, éppen abban rejlik, hogy a hűtlen asszonyok alaposan és gondosan megválasztják félrelépésük időpontját. Akkor „jön rájuk” amikor a legnagyobb valószínűséggel meg is fogannak.
A férfiak oldaláról nézve: mégiscsak jó stratégia fészekről fészekre szállni, lesipuskásként várni az alkalmat, mert ha bejön, akkor nagyon bejön. Míg a tisztes családanyák többnyire csak furcsállva nézik a fölényeskedő izomagyakat, egy bizonyos időszakban nagyon is el tudják őket fogadni.

Őszinte álarcok

Közzétéve Szerző:

Hazugság, megbocsátás, érdek

Ha felveszel egy álarcot és megnézed magad benne,
mást látsz, mint aki voltál. 
Ha leveszed az álarcot és megnézed magad nélküle,
mást látsz, mint aki vagy.
Mielőtt felvetted az álarcot,
másképp láttad magad, mint most.
Ha újra álarcot öltesz,
már tudod, más leszel,
amikor leveszed.
(BM)

Katartikus pillanat volt, amikor Laci elkezdte kirakni a sakktáblán azt a helyzetet, amit igazából szeretne. Volt feleségét és két gyermeküket, új élettársát és az ő gyermekét.
– És a volt feleség új élettársa?
– Ő nem számít – vágta rá.
– Volt felesége és gyerekei életében fontos szerepet játszanak. Sőt, a gyerekek többet találkoznak vele mint Önnel.
– Na jó – helyezte el a vetélytársat egy sarokban.
– Ez így reális?
– Ezt szeretném, ez a sötét paraszt, ha egyáltalán a táblára kerül, akkor a sarokba…
– Ez kinek jó?
– Nekem.
– Az jó Önnek, hogy a gyerekei anyja támasz nélkül marad, belekeveredik egy újabb párkapcsolati krízisbe?
– Ő dolga – felelte Laci, kissé bizonytalanul.
– Szeretné, hogy a gyerekei anyjának a legtöbb erőforrását egy konfliktus kösse le?
– Na jó, itt ellehet – teszi a sötét gyalogot volt felesége mellé, aki ugyancsak sötét gyalog.
– Ha a négyéves kislány a világos királynő, azok pedig, aki nevelik, csak sötét gyalogok, akkor mi lesz a kislány nagy korában?
– De ő a mindenem! – sóhajtott Laci.
– Akkor képzelje el, hogy ennek a négyéves gyereknek azt az élményt szerzi, hogy akik nevelik, sötét gyalogok, ő pedig a fehér királynő. Egyfolytában attól fog rettegni, milyen rossz lesz neki, ha felnő.
– Akkor a párom volt férjét is máshová kellene tenni, vagy neki se jó a sötét gyalog…
Így rendeződik át szépen a tábla. Főleg, ha olyan segítő kérdéseket is felteszünk, mint például:
– Most nézze meg, milyen állást rakna fel az anyósa?
– Miképpen változna ez az állás, ha valaki meghalna?
– Milyen volt a helyzet, amikor utoljára békében együtt voltak a feleségével?
Hamarosan rájöttünk, megtaláltuk a hatékony módját annak, hogy az egymást szerető, vagy egymás iránt egyéb indulatot tápláló emberek képesek legyenek a másik fejével, a másik világában is gondolkodni.
Ez a gondolatmenet nagyon messze vezetett. Sorra vettük elő a különféle személyiség- és kapcsolati teszteket, azokat, amelyeket csak nagyon ritkán használtunk. Ezek a tesztek ugyanis mérnek, felmérik az aktuális helyzetet, rámutatnak a gyenge pontokra. Csak nagyon mérsékelten alkalmasak arra, hogy megmutassák az erőforrásokat, segítsenek a jövőkép kialakításában. Márpedig hozzánk konkrét problémával fordulnak az emberek, és mi azon vagyunk, hogy ennek megoldásában segítsünk.
Szóval a tesztek ott porosodtak a fiókban, pedig Zelka nagy gyakorlatot szerzett használatukban, amikor kórházban dolgozott.
Most elővettük őket és elkezdtük kitöltetni a másik nevében.
Helyesebben: természetesen először mi töltöttünk ki néhányat egymás nevében. Az eredmény döbbenetes módon egyezett azzal, ami akkor jött ki, amikor saját magunk töltöttük ki saját nevünkben. Az élmény azonban egészen magával ragadó volt. Milyen is annak az embernek a fejével válaszolni, akit ismerni vélek?
A következő körben azok nevében töltöttünk ki teszteket, akiket ismertünk és elfogadtunk, majd újabb katarzist okozva jöttek azok, akikkel nagy gondjaink voltak. Szépen kibontakozott viselkedésük váza, gondolkodásmódjuk, világlátásuk.
Egyre inkább szembesülnünk kellett azonban azzal a ténnyel, hogy a tesztek célszerszámok. Egy bizonyos dimenzióban mérnek pontosan, ezért a személyiség és a kapcsolatrendszer adott szegmenseit mutatják. Ahogy a röntgenkép is. A modern diagnosztika már három dimenziós képpel dolgozik, a tomográf rétegfelvételeit számítógép rakja össze térbeli testté. A teszteknél nagyon hasonló a helyzet: egyet-egyet kiértékelni jókora munka, összevetni őket és plasztikus képet kialakítani, messze meghaladja az emberi agy kapacitását. Éppúgy intuíciós alapon működnek, mint az a diagnózis, ami az első terápiás mondat elhangzásával egyidőben alakul ki.
Aki más nevében fog neki bármilyen teszt kitöltésének, bármilyen témában való gondolkodásnak, az más arcát álarcként felöltve néz a tükörbe. Jó, ha minden egyes újabb kérdésnél emlékezteti magát erre. Megéri. Az eredmény lenyűgöző.

A kapzsiság rendszertana

Közzétéve Szerző:

Az ördög három aranyhajszála

FONTOS! Ez a cikk Az ördög három aranyhajszála című Grimm mesére támaszkodik, ezért kérjük, először ismerkedjen meg a történettel, vagy hallgassa újra!

Az ördög három aranyhajszála pszichológiai szempontból egy teleologikus rendszerszemléletű mese.
Amikor a fiú az ördöghöz igyekezvén szembesül az apadó kút, a kiszáradó fa és a szerencsétlen révész problémájával, magabiztosan vágja rá:
– Majd megtudjátok, csak várjatok, amíg visszajövök.
És pontosan ezt tesszük a terápia során, amikor pozitív jövőkép kialakítását segítjük elő. És íme, mintha csak a rendszerszemléletű pszichológia ortodox forgatókönyvét követné a mese. A három kérdést úgy illeszti a három hajszál kihúzásához, hogy azok rendszeregészt alkotnak.
Az ördögöt felriad, amikor öreganyja kihúzza egy hajaszálát. Szerencsére azonban az öregasszony mindjárt készen áll egy kérdéssel, amit álom-történetnek álcázva ad elő. Miért apad a kút? Miért szárad ki a fa? Az ördög gyanút fogna, ha öreganyja csak úgy kihúzná egy hajaszálát, vagy ha kútról, fáról, révészről faggatná. Így azonban, a rendszer egészében egyik feladat teszi lehetővé a másik elvégzését. A rendszerelemek szinergikus hatással vannak egymásra.
Ezzel ellentétes folyamat, amit a király él meg és ami tragédiájához vezet. Képtelen úgy gondolkodni, mint a fiú, képtelen úgy szervezni az életét. És bizony mi magunk is többnyire a királyhoz hasonlítunk, mint a mesebeli fiúhoz.

– Balázsra azonnal rájön a hasmenés, amint hazaér – panaszolja Csenge, a felesége – kiül a budiba az újsággal és fél órát dekkol a bűzben. Pedig már alig várom. Nagyon hosszú a nap egy kétéves kislánnyal és egy négyéves fiúval. Nemhogy fél órát, de egy percet sem tudok nyugodtan eltölteni a vécén.
– Látom beállni a kocsit, egy kicsit megkönnyebbülök, hogy na, végre, megjött, pedig tudom, hogy még legalább egy fél órát ott marad a garázsban – meséli sírva Dóra – elszív néhány cigit és sörözik hozzá. Alex azt mondja, kell az idő az átállásra. Pedig ezek az esti órák a legnehezebbek a kicsivel.
– Tamás szinte átgázol a lakáson, amikor hazaér – búsul Juli – rohan a konyhába és főzi magának a rizsikéjét, mert az csak úgy jó, ahogy ő főzi. A munkahelyén nem is ebédel, arra hivatkozik, nagyon éhes, mire hazaér. Már régen lemondtam arról, hogy hazajön az uram. Egy zabaállat érkezik meg. Aztán még büfög kettőt és lehuppan a tévé elé.
Balázs egy multi n-1 vezetője, azaz közvetlenül a vezérigazgató alatti szinten dolgozik. Alex úszómedencéket épít, Tamás pedig vasúti raktáros. Az, hogy ennyire hasonló a viselkedésük, nyilvánvalóan neveltetésüktől és képzettségüktől független, hasonló élethelyzetükből, körülményeikből adódik. Abból, hogy két gyökeresen különböző gondolkodásmód, szemlélet és életérzés között kell ingázniuk. Ahogy Alex meg is fogalmazta: kell az idő az átállásra.
– Ilyen sok idő? Fél óra? – kérdez vissza döbbenten Dóra.
A válasz még jobban elkeseríti. Legalább 50 percre van szükség. Többek között ezért is tart ötven percig egy ülés a pszichoanalitikusnál. A kliens és a terapeuta egyaránt bennmarad saját gondolati paradigmájában.
Esetenként, ideig-óráig ezzel a felmentéssel oldjuk a családot szétvető feszültséget. Olyasmiket is javaslunk, hogy az apuka munkából hazamenet hallgasson felvételeket, a gyerek hangját, vagy kedvenc meséjét, esetleg ő maga gondolja ki, hogyan adhatja elő az otthoniak számára is érthetően aznapját.

Az ötletszerű tüneti kezelés azonban csak ideig-óráig oldja az antagonisztikus ellentmondást, amely a család altruizmusra, empátiára és kooperációra épülő rendszere, valamint a család megélhetését biztosító rendszer versengése, harca és öntörvénye között feszül.

Alex tragikus helyzetére már négyéves kisfia is ráérzett. Amikor hazaérve azt kezdte mesélni Dórának, mi történt aznap, hogyan sikerült megvezetnie az egyik tartozásban álló alvállalkozót, a kis Dávid rákérdezett:
– Becsaptad?
– Végülis be – habozott Alex – de hát ő csak egy üzleti partner.
– Anya és én is csak üzleti partnerek neked.

Egy lehetőség a kamaszok megszelídítésére

Közzétéve Szerző:

A kamaszkorral együtt a mindennapokba szivárgó feszültségekről valószínűleg mindannyian tudnánk mesélni. Ki azért, mert még jól emlékszik arra, mennyi sértődéssel, vitával és ellenkezéssel terhelte maga is a család mindennapjait és szülei idegrendszerét. Ki pedig azért, mert egy kamasszal él egy fedél alatt.

Családi vacsoraAki épp a kamaszkor útvesztőiben bolyongó gyermekével igyekszik szót érteni, jó, ha tudja, hogy minden közös étkezés egy lehetőség arra, hogy legalább egy vacsora idejére hangot találjon folyton lázadó gyermekével. A lehetőség szó ebben az esetben különös jelentőséggel bír. Fontos ugyanis, hogy a közös vacsorák szabadon választható mindennapos programként szerepeljenek a család napirendjében. Legyen minden közös étkezés egy lehetőség, amellyel a kamasz gyerek élhet. A serdülőknek a korábbi életszakaszokhoz képest jelentősen megnő az önállóság igényük. Szeretnek egyedül lenni, máskor viszont keresik a többiek társaságát. Ezért nagyon fontos, hogy a kamaszoknak legyen módjuk elvonulni: vacsorázhassanak a szobájukban, de hagyjunk módot arra, hogy visszatérhessenek a közös asztalhoz, ha éppen ahhoz van kedvük. Akkor is terítsünk meg nekik, ha a vacsora kezdetekor még nincsenek otthon. Sőt, még olyankor is legyen számukra teríték az asztalon, ha éppen a szobájukban duzzognak, vagy ábrándoznak a zenét üvöltetve.

Ebben az életszakaszban minden korábbinál nagyobb súlya van a rendszerességnek. Ha este hétkor vagy nyolckor – fontos, hogy minden nap ugyanabban az időben – a szülők bejósolhatóan az asztal mellett ülnek, az még a „legelvetemültebb” kamaszoknak is biztonságérzetet ad.

Rázós ügyek, kínos kérések?

A közös étkezések arra is alkalmat teremtenek, hogy az asztal mellett különösen rázós ügyek is szóba kerüljenek. Persze, ehhez elengedhetetlen, hogy a vacsorák rendszerint derűs és nyitott légkörben teljenek. Ezek a családi együttlétek afféle biztos pontok a család életében. Ilyenkor olyan kérdések is felmerülhetnek, amelyek más körülmények között kivernék a biztosítékot. Egy kamasz fiú például a közös asztal mellett elővezetheti az első „Lili itt aludhat-e valamikor” típusú kérdést. Lili pedig a közös családi együttléteket kihasználva mutathatja be például a szülőknek a fiút.

Egy finom vacsora mellett nehezebben állunk neki vitatkozni. A reakciók sem olyan hevesek és elutasítóak. Ezt támasztják alá a „Minden közös étkezés egy lehetőség…” kutatás eredményei is. A megkérdezettek döntő többsége szerint ugyanis azok a gyerekek, akik rendszeresen együtt étkeznek a családjukkal, jobb kapcsolatokat ápolnak a családtagjaikkal, és a válaszadók 85 százaléka szerint könnyebben tudnak beszélni a problémáikról is, mint azok, akiknek az életéből hiányoznak a közös étkezések. Ha kamaszokról van szó, fontos, hogy a megkérdezettek 47 százaléka szerint a családjukkal rendszeresen közös asztalhoz ülő gyerekekre az alkohol és a drogok kisebb veszélyt jelent, mint azokra a kortársaikra, akiknek az életéből hiányoznak az asztal melletti együttlétek.

Lehetőség a hazaérkezésre

Közzétéve Szerző:

Akik rendszeresen közös asztalhoz ülnek, kevesebbet veszekednek, és a szerelmi életük is boldogabb, mint azoknak, akiknek a mindennapjaiból kimarad mindez. Egy közös vacsora segít abban, hogy egymásra hangolódjunk, még akkor is, ha az asztal mellett éppen egy szó sem hangzik el. A közös asztal mellett van idő, hogy fejben is hazaérjünk, csendben megemésszük a napi gondokat, és a vacsora után teljes figyelmünkkel egymás felé forduljunk.

Családi asztalMilyen hosszú és rövid távú hatásai lehetnek annak, ha a családtagok rendszeresen közös asztalhoz ülnek? Hogyan gondolkodunk a vasárnapi nagy családi étkezésekről, és az esti közös vacsorákról? Egy 15 országban 7500 megkérdezett részvételével készült kutatás ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ. A kutatás szakértőiként olyan izgalmas, jó szempontokat sikerült megfogalmazunk, amelyekről úgy gondoljuk, hasznos tanulságokkal szolgálhatnak. Hogyan járulnak hozzá a boldog, egészséges családi élet és a jó kapcsolatok megteremtéséhez a közös étkezések? Csokorba gyűjtöttünk néhány szempontot.

Evés közben nem beszél

Evés közben fogadjuk el leginkább, hogy a másik csöndben van mellettünk. Ilyenkor kevésbé gondoljuk a hallgatás mögé azt, hogy a társunknak valami baja van, vagy éppen elégedetlen a kapcsolatunkkal. Az evés ugyanis önmagában is elég magyarázat a szótlanságra. Ha étkezés közben egy szó sem hangzik el, akkor is érdemes leülni együtt a közös asztalhoz. Az ízek, az illatok ugyanis azok az impulzusok, amelyek a legmélyebben hatnak a tudattalanunkra, így a közös étkezés szavak nélkül is segít abban, hogy egymásra hangolódjunk.

Amikor hazaérünk, mindannyiunknak szüksége van némi időre az átálláshoz. Ez felnőttek esetében általában nagyjából 50 perc. Gyerekeknél kevesebb, de nekik is szükségük van egy kis időre ahhoz, hogy valóban „megérkezzenek”.

Sok férfi a „hazaérkezés” idejét az evéssel köti össze. Ha azt látjuk, hogy evés közben a másik fókuszálatlanul maga elé mered, a semmibe réved, hagyjuk békén. Az evésnek van egyfajta meditatív funkciója, amit az ütemes rágás és nyelés idéz elő. Ebben a transzokkal (más szóval bambulásokkal) tarkított állapotban könnyebben megemésztjük a nap történéseit is. Olyan állapot ez, mintha benyomtuk volna a Reset gombot. Ilyenkor mindenképpen javasolt megvárni, amíg a társunk szeme újra mozdul és magától „visszatér”. Ha engedjük, hogy végigvigye a saját gondolatait, a mienkre is könnyebben figyel majd.

Az íz az, ami összeköt

A „bambulás” közben egyszerűen annyi történik, hogy az evés, mint tevékenység az egész napos készenléti állapotból, aktivitásból átvezet minket az úgynevezett ’paraszimpatikus tónusba’, vagyis abba a nyugalmi állapotba, amelyben az izmok és a keringési rendszer helyett az emésztőszervek működése intenzívebb. Ezáltal ellazulunk, és könnyebben tudunk figyelemmel fordulni a társunk felé.

A közös étkezések erős családösszetartó erővel bírnak, amit a kutatás eredményei is megerősítettek. A felmérés tanúsága szerint azok az emberek, akik rendszeresen étkeznek közösen, a megkérdezettek 83 százaléka szerint jobb kapcsolatokat ápolnak a családtagjaikkal. A válaszadók 55 százaléka szerint a rendszeresen közösen étkezőknek még a szerelmi életük is boldogabb. A kutatásban résztvevők 48 százaléka úgy gondolja, hogy azok, akik gyakran ülnek közös asztalhoz, kevesebbet veszekednek, mint akiknek a közös életében nem szerepel ez a szokás.

Minden közös étkezés egy lehetőség, hogy hazaérjünk

A kutatásból ugyanakkor az is kiderült, hogy bár a válaszadók döntő többsége – 84 százalék – fontosnak tartja a közös étkezéseket, ezek száma mégis világszerte csökken. A magyarok többsége is aggódik a közös étkezések elsikkadása és ennek a családra gyakorolt hatása miatt.

A kutatás azzal a célkitűzéssel készült, hogy felhívja a figyelmet a közös étkezések fontosságára és előnyeire. Mi is szeretnénk pozitív irányba befolyásolni az emberek hozzáállását, véleményét, mert hiszünk abban, a közös étkezések előnyeit megismerve mindannyian többet teszünk azért, hogy gyakrabban üljünk közös asztalhoz azokkal, akiket szeretünk. Hiszen minden közös étkezés egy lehetőség arra, hogy igazából hazaérjünk.