Részlet a könyvből.

…Először szegény Jani jött el Zelkához. Nagy kínban volt, mert alig győzte sorolni a gyarlóságait. Munkahelyén a tulajok kilopják az összes pénzt a cégből. Amíg ő ügyvezetőként együttműködik, jól jár, de közben észrevétlenül szorul a hurok. Ha ki akarna siklani belőle, azonnal rávernék a balhét. Ha marad, csak halvány reménye van az ügyek tisztulására. Toporog a helyzetben, hajtja a melót, sík ideg, mikor hazaér. Szegény Ágika alig várja otthon a gyerekkel, ő meg. mint a dúvad. Igen. Látott egy ilyen filmet. Olyankor úgy érzi magát, mint egy pattanásig feszített íj. Vagy kilő egy vesszőt, ki tudja kire és hová, vagy elpattan az ideg.

– Mármint a húr. De lehet valami összefüggés az íj idegzése, felajzása és a feszített húr között. A régiek is ismerhették ezt az érzést.
– Ami olyasmi, hogy úgy érzi, megcselekszik majd valamit, amiről tudja, hogy rossz, legszívesebben fohászkodna, mint Ágnes asszony, Oh! irgalom atyja, ne hagyj el…
– Szegény Ágika is fohászkodhat, mert érzi a vihart gerjedni, de képtelen megállítani.
– Például?
– Például tegnapelőtt. Hozzávágtam a telefonomat a képhez, amin hármasban voltunk.
– Kik?
– Hát szegény Ágika, Ármin és én.
– Hogyan történt?
– Szegény Ágika azzal fogadott, hogy késtem, és legalább telefonálhattam volna.
– Mire Ön?
– Elkezdtem mondani, mi volt a cégnél, hogyan kavart be Zsolt a portfolió tisztítás ürügyén, erre Ákos opciókat nyúlt le, szóval egy guzmi volt a fejem fölött az egész. Erre szegény Ágika azt mondja, legalább a telefonomat elővehettem volna, hogy egy sms-t küldjek. Közben Ármin magára öntötte a forró teát, üvölteni kezdett, szegény Ágika persze kapkodott, amitől a gyerek még jobban berémült. Na erre én elővettem azt a rohadt telefont és teljes erőmből odavágtam. Röpködtek a szilánkok.
– Sérült valaki?
– Csak lelkileg. Szegény Ágika sokkot kapott, persze vele együtt Ármin is. Vizet adtam nekik, ilyesmi. Ágika magához tért és máris kezdett összepakolni, hívta az apját, vigye el azonnal. Lassan én is észhez tértem, próbáltam vigasztalni, de ő csak hüppögött. Olyasmi jött rá, mint a csuklás, csak hüppögésben. Nem bírta abbahagyni.
– Mivel igyekezett vigasztalni?
– Már nem emlékszem, mit mondtam. Inkább csak arra emlékszem, hogy olyan kívánatos volt, ahogy öltözött, ahogyan olyan széles mozdulatokkal pakolta a ruhát.
– Próbálta megölelni?
– Akkor kaptam a pofont. Ocsmány állatnak nevezett. „Inkább söpörnél fel, te állat! Árminka meg fogja vágni magát!”
– És persze Ármin elesett és megvágta magát…
– Szerencsére nem. Megjött az apósom. Rám sem nézett, már fordult is kifelé szegény Ágikáékkal… Segítsen rajtam, mert elhagyott minden erőm. Még megyegetnek a dolgaim, de minden apró döccenőnél úgy érzem, megállok és nincs tovább – dőlt előre sóhajtva.

Zelka megkérte, hívhassa fel a feleségét. Szegény Jani azonnal beleegyezett és tétován távozott.
– Azért söpörje fel azokat a szilánkokat – szólt utána Zelka.
– Rendben – mormogta vissza.

Jó kis szimbolikus utasítás volt. Amilyen világos a helyzet, olyan nehéz rá megoldást találni. Sőt, amilyen régi, elcsépelt a forgatókönyv, olyan nehéz bele frappáns fordulatot vinni. A százezer év alatt belénk íródott múlt kezd hirtelen új fejezetet saját sorsunkban. Szegény Jani a munkahelyi küzdelemben nap mint nap jó kis adrenalin adagot szív fel, amihez képest nehéz átállnia szegény Ágika oxytocinnal telített állapotára. A hajszából a hirtelen nyugalomba, a szorításból a gyengéd ölelésbe, a zihálásból a csendes szuszogásba.
Ráadásul az adrenalin remek hordozórakétája a tesztoszteronnak. Erről a szól az a disszonáns jelenet, amikor Jani megkívánja szegény Ágikát, aki épp magán kívül van és retteg.

Ez a jelenet szinte minden este megismétlődik, csak látens módon. Egész kis gyűjteményünk van belőle. A hazatérő Odüsszeusz hátulról átöleli mosogató Pénelopéját és érezteti vele a helyzet keménységét. Forró csókot is lehel a nyakába, az asszony elhúzódik, kész a balhé.
Pénelopé a helyzetet úgy igyekszik megoldani, hogy lefekteti a gyerekeket, csábosan öltözik és gyertyát gyújt a hálóban. Odüsszeusz duzzog, újabb balhé.
Pénelopé a hazaérő hős kezébe nyomja imádott gyermekét. A marcona hadfi néhányszor boldogan feldobálja az ő drága nyuszikáját, azután sürgős dolga akad. Még egy telefon, pillantás az e-mail postafiókba, a ha már a gépnél van, átfut egy hírportált. Anya többször szól, kész a vacsora, a fürdővíz, azután odamegy az urához, forrón a tarkójába csókol és úgy hívja. A férfi keze a lába közé csúszik, de anyu megy a dolgára…

Szegény Jani mindennapi élménye tehát, hogy a párkapcsolat társas és érintés funkciója háttérbe szorul a gondoskodás és a megélhetés mögött. Egész nap arra hangolódik, hogy társas helyzetekben legyen, hogy rejtett módon használja az erotikus töltésű kommunikációt, aztán este hazamegy és attól kapja a legkevesebb érintést, akitől a legtöbb járna. Ha mégis jönne egy simogatás, akkor a gyerek ugrik közbe tévedhetetlen érzékkel. Még a felnőttes beszédmódra is érzékeny, azonnal beindul nála a figyelemfelkeltés bevált forgatókönyve. Például magára rántja az italt.

Ármin valami olyan evolúciós program szerint cselekedett, hogy „ha nem figyelnek rád, véged. A felnőttek nélkül elveszel, elpusztulsz. Hívd fel magadra a figyelmet akár testi épséged árán is. Ha van öcséd, kutyád, nagyanyád, akkor inkább az ő testi épségét kockáztasd első körben. Ha kell akkor a magadét. Nincs határ. Ha nem sikerül figyelmet szerezni, elpusztulsz. Ha azzal sikerül figyelmet szerezni, hogy kishíján pusztulsz el, még mindig jobban jártál. Egy kis pótolt égett bőr, egy pár törött csont, egy szemműtét még mindig jó biznisz.”

Aki nem hiszi, tanulmányozza csak az ilyen balesetek pontos jegyzőkönyvének válóperes változatát. „A férjemre sohasem lehetett rábízni a kislányomat. Egy életre viseli a gyerek a nyomát, hogy kétéves korában együtt sütöttek krumplit. Kinyitotta a fritőzt, az apja ki tudja, mit csinált, mire odanézett, már le is öntötte magát forró olajjal a kicsi. Én az udvaron voltam, mégis szinte előbb értem oda, mint a férjem. Remélem, volt férjem. Azóta négy műtéten estünk át.”

Többnyire azonban idejében sikerül megszereznie a gyereknek a számára létfontosságú figyelmet – még ha ezzel meg is vonja a szüleitől a számára hosszabb távon ugyancsak létfontosságú párkapcsolati funkciókat. Ezek azért fontosak a számára, mert egyrészt innen nyer mintát, másrészt a jó párkapcsolat a megélhetés és a gondoskodás záloga.

Még azt is mondhatjuk, evolúciós szemlélet szerint helyesen teszi a gyerek, ha szülei közé áll, fekszik, nyomul, mert így hátráltatja a testvér fogantatását, s így magának tartja fenn az erőforrásokat. Már ameddig apa bírja ezt és erőforrás hajlandó maradni. Mert az is gyakran megtörténik, hogy a forrás előbb átmegy gejzírbe, mint szegény Jani estében, azután egyszer csak kiapad.

A történet másik szereplőjét is érdemes meghallgatni, hogy teljes legyen a kép. Szegény Ágika Zelka első szavára eljött hozzánk szegény Janival együtt.
– Tudják, amikor Jani így kitör, az jut eszembe, anyámnak is ugyanezt kellett elszenvednie. Mert apám alkoholista.
– Ahhoz képest most rábíztad magad. És a fiamat! Szerintem akkor is piás volt, amikor értetek jött!
– Sajnos igen. Csak olyan vak rémület, olyan mérhetetlen magány fogott el, hogy szinte elvesztettem az eszemet.
– Én is. Bocsánatot kérek.
– Mit tehetnek azért, hogy ezentúl máshogy legyen? – tettük fel a kulcskérdést.
– Megoldódik magától – mosolyodott el szegény Ágika. – Babát várok.
– Te jó ég – kiáltott fel szegény Jani boldogan.

Egy újabb gyerek nem megoldás, csak elodázza a problémákat – mondja erre a mindennapi gondolkodás. Az egyik válasz, hogy az odázás is valami, mert a gondok sokszor maguktól megoldódnak, mint a hivatali ügyek többsége. De van egy viszontkérdésünk is: Milyen problémákat? Mi az a mélyszerkezet, amely szegény Ágika és szegény Jani történetéből évezredek óta visszaköszön? Mi az a megoldás, amit az evolúció, vagy talán valamelyik kultúra kidolgozott erre a helyzetre?

A legmélyebb szerkezet bizonyára valahol ott található, hogy a nők ciklusa nagyjából a szülés utáni negyedik-hatodik hónapra áll helyre. Ekkor válnak újra fogamzó képessé. Vannak viták arról, hogy a szoptatásnak mennyire van fogamzásgátló hatása, de azt mondhatjuk, sok esetben nincs. Rendre jönnek hozzánk olyan párok, akiknél nagyon gyors egymásutánban jött a két gyerek. Két éven belül. Ez egyrészt nyilván erőforrást von el a nagyobb testvértől, mert többnyire még ő is szopik, amikor a kicsi már megszületik, másrészt azonban hozzájárul az apa megtartásához, hiszen így ő egy újabb utódban örökítheti tovább génjeit. És nézzük csak meg, milyen jól illik ehhez a feltevéshez a „nagy” testvér veleszületett viselkedésmintája.

Pontosan ez az a kor, amikor a gyerekek már eltávolodnak az anyjuktól. Rendszeresen visszatérnek ugyan egy kis „érzelmi tankolásra”, de eléggé messzire merészkednek. Explorálnak, bizalommal vannak a felnőttek iránt, mi több, le is kenyerezik őket közvetlenségükkel.

Ez a mi kultúránkban úgy néz ki, hogy szegény anyuka karjában a kicsivel kétségbeesetten rohan a „nagy” után, aki a babák kacsázó szaladásával „világgá” indul. Hátranézve látja, hogy anya követi, tehát minden rendben, mehet is tovább. Ebből persze baj lehet, ha nincs bekerítve a játszótér vagy nyitva marad a kiskapu. Hát ezért lehet nagyon stresszes az élet két kicsi gyerekkel.

– De hát szegény Ágikának az egy szem Árminja van! – mondhatná a figyelmes olvasó.
– Attól még nagyon stresszes az élet az egy kicsi gyerekkel.
– De hát ez így van, amióta a világ világ! – válaszolhat erre egy türelmetlen sóhaj.
Mi pedig azt mondjuk?
– Van olyan kulturális modell, amibe jól beleillik az elkódorgó gyerek és a karon ülő csecsemő is. A mi társadalmunkban azért okoznak zavart, mert túlságosan primitív a közösségünk szerkezete. Atomizált.
Ha ugyanis gyerek szempontjából nézzük a játszótéren kétségbeesetten rohanó anya képét, akkor azt mondja a bóklászó kicsi: nekem az a dolgom, hogy felderítsem a világot, ismeretségeket kössek, gondoskodást szerezzek máshonnan. A viselkedése tökéletesen alkalmas és adaptív abban a horda-szerkezetben, amit mi primitívnek nevezünk. Még a számunkra közeli múltban is léteztek olyan falvak, életközösségek, ahol a kicsik szinte kedvükre bóklászhattak – az őket követő ismerősök tekintetétől követve.
– Bele is estek kútba, folyóba, el is tévedtek az erdőben, vagy ló rúgta meg őket! – jöhet a válasz, amire azt mondjuk:
– Éppen ezek a történetek, éppen az ezektől óvó klasszikus népmesék bizonyítják, hogy ez így volt. Egy Ármin korú kétéves forma gyereknek volt helye az anyja szoknyája mellett, de el is engedhette azt. Így tehetett eleget annak az evolúciós programnak, hogy bőség idején teret kell engedni a kistestvérnek.

Nézzük csak meg, egy primitív horda szerkezetében milyen jól helyre kerülnének a dolgok: szegény Jani nyugodtan tölthetné a napot férfi társaságban, hiszen szegény Ágika ugyancsak társaságban lenne, miközben Ármin a maga kacsázó járásával végiglátogatná a táborhelyeket, itt-is ott is kapna egy jó szót, egy falatot, egy ölelést.

A mi primitív kultúránkban viszont szegény Ágika van naphosszat összezárva szegény Árminnal és azzal van elfoglalva, hogy visszanyesegesse Ármin explorációs törekvéseit. Megakadályozza, hogy a galambokat kergetve kiszaladjon az útra, hogy magára rántsa a fritőzt vagy szöget dugjon a konnektorba. Szegény Ágika tökéletesen ki van szolgáltatva a gyerek ösztöneinek, amikkel nem bír. Közben magányos, alig várja, hogy hazatérjen szegény Jani és rázúdíthassa a problémáit, amiket asszonytársaival, rokonaival kellene megbeszélnie, mert szegény Jani nem fogadóképes rájuk. Szegény Janinak kell egy fél óra átállás, a legjobb merengő rágcsálás a vacsoránál, mosdás, szöszmötölés. Eközben szegény Ágika úgy érzi, ez a nap is reménytelen várakozással telt, újra füstbe mentek tervei. Szegény Jani pedig hiába várja az érintést, az ölelést, a szexet és az erotikát, amire egész nap vágyott. Természetes, ha elpattan a húr, ami napról napra jobban feszül.

Mi terapeuták természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy kevés eséllyel győznénk meg a párokat arról, alapítsanak faluközösséget, ahol szabadon bóklásznak, csámboroghatnak és kórincálhatnak a kisgyerekek és a felnőttek idejük (nem szabadidejük, egész idejük) legalább kétharmad részét beszélgetéssel töltik.
Nekünk szegény Ágika és szegény Jani problémájára kellett magoldást javasolni. Olyat, ami beleillik életükbe, zsargonunkban a lehető legkisebb változást hoz a rendszer homeosztatikus állapotán.
Azt mondjuk, teremtsenek legalább egy virtuális teret, ahol szabadon bóklászhatnak, csámboroghatnak és kórincálhatnak a kisgyerekek. Ezt hívjuk mi a gyermeki örömök virágos kertjének. Lényege, hogy vonjunk be mindenkit, akit a kicsi gyerek elbűvölhet, lekenyerezhet, akiktől kaphat egy jó szót, egy finom falatot, egy ölelést. Lehet az illető nagyszülő, barátnő, szomszédasszony, de fizetett gyermekfelügyelő, vagy akár gondozónő, dajka is.

Mélyen egyetértünk abban, hisszük, valljuk, hogy a gyereknek az anyja mellett a helye, az otthona, ugyanakkor azt mondjuk, tegyük lehetővé számára, hogy elhagyhassa a helyét. Üljön az anyja szoknyáján, amíg csak jólesik, de ha mehetnékje van, akkor ne legyen odacsirizezve! Hadd menjen, annál boldogabban tér vissza!

A családi rendszerben azt jelenti a gyermeki örömök virágos kertje, az a bizonyos hatholdas pagony, hogy az anyának is lehetősége nyílik a felnőtt társaságra, így már kisebb teher várja a hazatérő apát, aki emiatt hosszabb távon és biztosabban kötődik, ahelyett, hogy a kicsi gyerekkel járó feszültség, krízis miatt folyamatosan távolodna otthonról.
Látjuk tehát, hogy a gyereknek nyitott nagyobb szociális tér egy sor képtelen szerepelvárástól szabadítja meg a szülőket.

Kérdés azonban, stabilabb lesz-e a négy atomból álló család-molekula, mint a hármas? Mi köze mindennek ahhoz, hogy szegény Ágika és szegény Jani története megoldódni látszott az új terhesség által?
Válaszunk: a második gyerek szinte magától értetődő módon tágítja a szociális teret. Egyrészt a környezet is szükségesebbnek látja a bevonódást, másrészt a szülők is kevésbé szoronganak, ezért könnyebben elfogadják azt. Így tehát a szülőpár ösztönösen is azt tenné, amire amúgy bíztatjuk: akár pénzért, akár elköteleződésért, akármilyen úton, de találjanak olyan személyeket, közösségeket, amelyek elfogadják Ármint, így az ő számukra lehetővé válik a felnőtt társas- és érintés dimenzió kiteljesedése. Együtt lehetnek más felnőttek társaságában és együtt lehetnek felszabadult szexben is…Folyatás a könyvben