Őszinte álarcok

Hazugság, megbocsátás, érdek

Ha felveszel egy álarcot és megnézed magad benne,
mást látsz, mint aki voltál. 
Ha leveszed az álarcot és megnézed magad nélküle,
mást látsz, mint aki vagy.
Mielőtt felvetted az álarcot,
másképp láttad magad, mint most.
Ha újra álarcot öltesz,
már tudod, más leszel,
amikor leveszed.
(BM)

Katartikus pillanat volt, amikor Laci elkezdte kirakni a sakktáblán azt a helyzetet, amit igazából szeretne. Volt feleségét és két gyermeküket, új élettársát és az ő gyermekét.
– És a volt feleség új élettársa?
– Ő nem számít – vágta rá.
– Volt felesége és gyerekei életében fontos szerepet játszanak. Sőt, a gyerekek többet találkoznak vele mint Önnel.
– Na jó – helyezte el a vetélytársat egy sarokban.
– Ez így reális?
– Ezt szeretném, ez a sötét paraszt, ha egyáltalán a táblára kerül, akkor a sarokba…
– Ez kinek jó?
– Nekem.
– Az jó Önnek, hogy a gyerekei anyja támasz nélkül marad, belekeveredik egy újabb párkapcsolati krízisbe?
– Ő dolga – felelte Laci, kissé bizonytalanul.
– Szeretné, hogy a gyerekei anyjának a legtöbb erőforrását egy konfliktus kösse le?
– Na jó, itt ellehet – teszi a sötét gyalogot volt felesége mellé, aki ugyancsak sötét gyalog.
– Ha a négyéves kislány a világos királynő, azok pedig, aki nevelik, csak sötét gyalogok, akkor mi lesz a kislány nagy korában?
– De ő a mindenem! – sóhajtott Laci.
– Akkor képzelje el, hogy ennek a négyéves gyereknek azt az élményt szerzi, hogy akik nevelik, sötét gyalogok, ő pedig a fehér királynő. Egyfolytában attól fog rettegni, milyen rossz lesz neki, ha felnő.
– Akkor a párom volt férjét is máshová kellene tenni, vagy neki se jó a sötét gyalog…
Így rendeződik át szépen a tábla. Főleg, ha olyan segítő kérdéseket is felteszünk, mint például:
– Most nézze meg, milyen állást rakna fel az anyósa?
– Miképpen változna ez az állás, ha valaki meghalna?
– Milyen volt a helyzet, amikor utoljára békében együtt voltak a feleségével?
Hamarosan rájöttünk, megtaláltuk a hatékony módját annak, hogy az egymást szerető, vagy egymás iránt egyéb indulatot tápláló emberek képesek legyenek a másik fejével, a másik világában is gondolkodni.
Ez a gondolatmenet nagyon messze vezetett. Sorra vettük elő a különféle személyiség- és kapcsolati teszteket, azokat, amelyeket csak nagyon ritkán használtunk. Ezek a tesztek ugyanis mérnek, felmérik az aktuális helyzetet, rámutatnak a gyenge pontokra. Csak nagyon mérsékelten alkalmasak arra, hogy megmutassák az erőforrásokat, segítsenek a jövőkép kialakításában. Márpedig hozzánk konkrét problémával fordulnak az emberek, és mi azon vagyunk, hogy ennek megoldásában segítsünk.
Szóval a tesztek ott porosodtak a fiókban, pedig Zelka nagy gyakorlatot szerzett használatukban, amikor kórházban dolgozott.
Most elővettük őket és elkezdtük kitöltetni a másik nevében.
Helyesebben: természetesen először mi töltöttünk ki néhányat egymás nevében. Az eredmény döbbenetes módon egyezett azzal, ami akkor jött ki, amikor saját magunk töltöttük ki saját nevünkben. Az élmény azonban egészen magával ragadó volt. Milyen is annak az embernek a fejével válaszolni, akit ismerni vélek?
A következő körben azok nevében töltöttünk ki teszteket, akiket ismertünk és elfogadtunk, majd újabb katarzist okozva jöttek azok, akikkel nagy gondjaink voltak. Szépen kibontakozott viselkedésük váza, gondolkodásmódjuk, világlátásuk.
Egyre inkább szembesülnünk kellett azonban azzal a ténnyel, hogy a tesztek célszerszámok. Egy bizonyos dimenzióban mérnek pontosan, ezért a személyiség és a kapcsolatrendszer adott szegmenseit mutatják. Ahogy a röntgenkép is. A modern diagnosztika már három dimenziós képpel dolgozik, a tomográf rétegfelvételeit számítógép rakja össze térbeli testté. A teszteknél nagyon hasonló a helyzet: egyet-egyet kiértékelni jókora munka, összevetni őket és plasztikus képet kialakítani, messze meghaladja az emberi agy kapacitását. Éppúgy intuíciós alapon működnek, mint az a diagnózis, ami az első terápiás mondat elhangzásával egyidőben alakul ki.
Aki más nevében fog neki bármilyen teszt kitöltésének, bármilyen témában való gondolkodásnak, az más arcát álarcként felöltve néz a tükörbe. Jó, ha minden egyes újabb kérdésnél emlékezteti magát erre. Megéri. Az eredmény lenyűgöző.

Családi ízek és aromák

Egy közösen elköltött ebéd vagy vacsora illat-íz-aroma élménye erősebb közösségi hatással van az egy asztalnál ülőkre, mint akár egy különlegesen megkapó látványélmény, amit együtt élnek át. Emellett még számtalan pozitív hatása van a közös étkezéseknek, mégis, egyre kevesebb család eszik együtt, ráadásul sokan tévéznek közben.

Tény, hogy az utóbbi években egyre kevesebbet étkezünk együtt szeretteinkkel. Ez a világszerte megfigyelhető tendencia mindenképpen arra inspirálja a cégeket, hogy kutatásokat végezzenek az okokról és a hatásokról. Legutóbb az egyik nagy élelmiszermárka végezetett el egy nemzetközi vizsgálatot. A „Minden közös étkezés egy lehetőség…” kutatás olykor meglepő eredményeket hozott, ugyanakkor már létező megállapításokat is alátámasztott. Például eléggé meglepő volt, hogy az étkezés milyen pozitív szerepet játszik abban, hogy változtassunk rossz időbeosztásunkon.

Munkamániásak vagyunk

Figyelemre méltó adatok születtek, amikor arról kérdezték az embereket, hogy mi a legfőbb oka annak, hogy egyre kevesebbet étkezünk együtt. A legtöbben azt válaszolták, hogy a „hosszú munkaidő” az oka, de nagy számban hivatkoztak a megkérdezettek az „eltérő időbeosztásra”, vagy az „időhiányra” is. Azonban az is kiderült a kutatásból, hogy a többség ennek ellenére igenis fontosnak tartja a közös étkezéseket. Például azért is, mert úgy tartjuk, a rendszeresen együtt étkezőknek jobb a párkapcsolata, kevesebbet veszekednek, szebb a szerelmi életük, és még több barátjuk is van.

Egy másik kutatás azt is feltárta, hogy mi magyarok munkamániásak vagyunk. Sokan még szabadidejükben is kénytelenek dolgozni. Ezért aztán nem meglepő, hogy manapság a szabadidő, így a családdal eltöltött idő is felértékelődik, többet ér a pénznél, a megszerezhető javaknál.

Néma vacsorák

A mostani vizsgálódás azt is kimutatta, hogy minden tizedik magyar nem beszélget a közös étkezések alatt. Akik viszont igen, azoknál a legnépszerűbb téma a család, de az aktív emberek szívesen beszélgetnek a munkáról is. A magyarok túlnyomórészt a gyermekek problémáit vitatják meg az asztalnál, míg a napi hírek, a szabadság és a vallás kevéssé kerülnek szóba. De az ételekről és a főzésről sem szoktunk beszélgetni.

A száraz adatok mögött érdemes meglátni, hogy mindez milyen hatással van a mindennapjainkra, illetve, hogy egyáltalán baj-e, ha nem beszélgetünk evés közben.
– Vegyünk egy egyszerű példát – javasolja Baktay Miklós párkapcsolati terapeuta. – Teljesítményorientált, munkamániás világunkban manapság egy átlagember agyának körülbelül 45 percre van szüksége ahhoz, hogy a munkából hazatérve „átálljon” a családi életre. Az autóban eltöltött idő aligha rövidíti ezt le, hiszen ilyenkor ömlik ránk a rádióból információhalmaz, aminek kevés Vacsoraköze van a családhoz. Mondjuk a feleség egész nap otthon van a pici gyerekkel, és alig várja, hogy végre hazaérjen a férje. Szíve szerint egyből rázúdítaná az otthoni történéseket, megbeszélné a teendőket, a hétvégi programot, és minden családdal kapcsolatos fejleményt. Csakhogy a férjnek előbb erre még „agyilag” fel kell készülnie. Mi történik? Apuka leül vacsorázni, és némán eszik. Magába fordulva falatozik, emésztget, bambul. A rágás és a nyelés monotóniája és a nyomukban keletkező apró transzok lassacskán segítik kimeditálni magából a munkát. Ha Anyuka kezdeti csalódottsága eközben dühre vált, mire férje valóban „haza érkezik” ő kerül távol. Pedig elég csupán időt hagyni a munkából érkezőnek, hogy az átálljon családi üzemmódra. – fogalmaz a terapeuta.

A képernyő bűvkörében

Önmagában a csendes étkezésekkel tehát nincs is gond, ha közben élvezzük egymás közelségét, az ízeket, illatokat. A meghitt csend jó dolog, és a némaság nem feltétlenül jelez párkapcsolati problémát.

Az viszont nem előnyös, hogy a megkérdezettek közel egynegyede félszemmel a képernyőt lesi, ahelyett, hogy teljességgel átadná magát az evés élvezetének, a család közelségének. Ezt a negatív folyamatot jelzi az az adat, hogy öt évvel ezelőtt még sokkal kevésbé volt jellemző a vacsora közbeni tévézés. Mi a megoldás? Egyszerűen ki kell kapcsolni a készüléket legalább az étkezés idejére.

Pedig mi magyarok is úgy gondoljuk, hogy a közösen eltöltött étkezések jó hatással van az életünkre. Azok, akik rendszeresen együtt étkeznek, többet beszélgetnek, egészségesebbek az étkezési szokásaik, és a kapcsolataik is olajozottabban működnek. Akik magasabb szintű jólétben élnek úgy tartják, hogy a rendszeres közös étkezések hatására az emberek barátságosabbak lesznek.

Gyermekeink boldogsága

Sőt! A felmérésben adott válaszok alapján kiderült, többségünk azt is gondolja, hogy a rendszeres közös étkezések hozzájárulnak gyermekeink nyugodt, örömtelibb életéhez. Leginkább azok értenek ezzel egyet, akik gyakran a családjukkal együtt étkeznek, és azok, akik jómódban élnek. Úgy vélik, hogy azok a gyermekek, akik rendszeresen a családjuk körében ülnek a terített asztalnál, boldogabbak, kulturáltabban viselkednek, egészségesebbek, fejlettebb beszédkészségük van, és nem utolsó sorban, jobb jegyeket kapnak az iskolában. Összességében tehát előnyösebb adottságokkal és esélyekkel indulnak az életben azoknál a társaiknál, akik kizárólag a menzán esznek meleg ételt, vagy még ott sem.

Dressmann Dóra

A kapzsiság rendszertana

Az ördög három aranyhajszála

FONTOS! Ez a cikk Az ördög három aranyhajszála című Grimm mesére támaszkodik, ezért kérjük, először ismerkedjen meg a történettel, vagy hallgassa újra!

Az ördög három aranyhajszála pszichológiai szempontból egy teleologikus rendszerszemléletű mese.
Amikor a fiú az ördöghöz igyekezvén szembesül az apadó kút, a kiszáradó fa és a szerencsétlen révész problémájával, magabiztosan vágja rá:
– Majd megtudjátok, csak várjatok, amíg visszajövök.
És pontosan ezt tesszük a terápia során, amikor pozitív jövőkép kialakítását segítjük elő. És íme, mintha csak a rendszerszemléletű pszichológia ortodox forgatókönyvét követné a mese. A három kérdést úgy illeszti a három hajszál kihúzásához, hogy azok rendszeregészt alkotnak.
Az ördögöt felriad, amikor öreganyja kihúzza egy hajaszálát. Szerencsére azonban az öregasszony mindjárt készen áll egy kérdéssel, amit álom-történetnek álcázva ad elő. Miért apad a kút? Miért szárad ki a fa? Az ördög gyanút fogna, ha öreganyja csak úgy kihúzná egy hajaszálát, vagy ha kútról, fáról, révészről faggatná. Így azonban, a rendszer egészében egyik feladat teszi lehetővé a másik elvégzését. A rendszerelemek szinergikus hatással vannak egymásra.
Ezzel ellentétes folyamat, amit a király él meg és ami tragédiájához vezet. Képtelen úgy gondolkodni, mint a fiú, képtelen úgy szervezni az életét. És bizony mi magunk is többnyire a királyhoz hasonlítunk, mint a mesebeli fiúhoz.

– Balázsra azonnal rájön a hasmenés, amint hazaér – panaszolja Csenge, a felesége – kiül a budiba az újsággal és fél órát dekkol a bűzben. Pedig már alig várom. Nagyon hosszú a nap egy kétéves kislánnyal és egy négyéves fiúval. Nemhogy fél órát, de egy percet sem tudok nyugodtan eltölteni a vécén.
– Látom beállni a kocsit, egy kicsit megkönnyebbülök, hogy na, végre, megjött, pedig tudom, hogy még legalább egy fél órát ott marad a garázsban – meséli sírva Dóra – elszív néhány cigit és sörözik hozzá. Alex azt mondja, kell az idő az átállásra. Pedig ezek az esti órák a legnehezebbek a kicsivel.
– Tamás szinte átgázol a lakáson, amikor hazaér – búsul Juli – rohan a konyhába és főzi magának a rizsikéjét, mert az csak úgy jó, ahogy ő főzi. A munkahelyén nem is ebédel, arra hivatkozik, nagyon éhes, mire hazaér. Már régen lemondtam arról, hogy hazajön az uram. Egy zabaállat érkezik meg. Aztán még büfög kettőt és lehuppan a tévé elé.
Balázs egy multi n-1 vezetője, azaz közvetlenül a vezérigazgató alatti szinten dolgozik. Alex úszómedencéket épít, Tamás pedig vasúti raktáros. Az, hogy ennyire hasonló a viselkedésük, nyilvánvalóan neveltetésüktől és képzettségüktől független, hasonló élethelyzetükből, körülményeikből adódik. Abból, hogy két gyökeresen különböző gondolkodásmód, szemlélet és életérzés között kell ingázniuk. Ahogy Alex meg is fogalmazta: kell az idő az átállásra.
– Ilyen sok idő? Fél óra? – kérdez vissza döbbenten Dóra.
A válasz még jobban elkeseríti. Legalább 50 percre van szükség. Többek között ezért is tart ötven percig egy ülés a pszichoanalitikusnál. A kliens és a terapeuta egyaránt bennmarad saját gondolati paradigmájában.
Esetenként, ideig-óráig ezzel a felmentéssel oldjuk a családot szétvető feszültséget. Olyasmiket is javaslunk, hogy az apuka munkából hazamenet hallgasson felvételeket, a gyerek hangját, vagy kedvenc meséjét, esetleg ő maga gondolja ki, hogyan adhatja elő az otthoniak számára is érthetően aznapját.

Az ötletszerű tüneti kezelés azonban csak ideig-óráig oldja az antagonisztikus ellentmondást, amely a család altruizmusra, empátiára és kooperációra épülő rendszere, valamint a család megélhetését biztosító rendszer versengése, harca és öntörvénye között feszül.

Alex tragikus helyzetére már négyéves kisfia is ráérzett. Amikor hazaérve azt kezdte mesélni Dórának, mi történt aznap, hogyan sikerült megvezetnie az egyik tartozásban álló alvállalkozót, a kis Dávid rákérdezett:
– Becsaptad?
– Végülis be – habozott Alex – de hát ő csak egy üzleti partner.
– Anya és én is csak üzleti partnerek neked.

Szeretők

SzeretőkNÉGYBŐL TIZENKETTŐ 

Hideg fejjel

– Tudod-e hol van most a férjed? – kérdezett rá a lényegre István titkárnője.
– Nem tudom Szilvikém, nyilván nem az irodában, mert akkor nem kérdeznéd – válaszolt Zsóka kissé elbizonytalanodva.
Rosszat sejtett, de balsejtelmeit elnyomta a gondolattal, bizonyára nincs baja Istvánnak, mert ha lenne, aligha így kérdezne Szilvi.
– Editnél van.
– Milyen Editnél?
– Az amway-s Editnél, az avonos Editnél, a tupperes Editnél.
– Igen. Azt hiszem, tudom kiről van szó. Mi edénykészletet vettünk tőle. Meg talán két karton bort – keresgélt emlékei között Zsóka.
– A szeretőjénél van. Edit két éve a szeretője.
– Jaj, ne… – sötétült el a világ Zsóka előtt.
– És tudod kit csal meg? – vált még furcsábbá Szilvi hangja.
– Nos…
– Engem. Mert én már másfél évtizede a szeretője vagyok. Egészen pontosan két hete voltunk tizenhat évesek.
– Mi…
– Amikor István Németországban volt azon a háromnapos tréningen, akkor velem volt Spanyolban évfordulót ünnepelni.
– De hát akkor Dórika 16. születésnapja volt…
– Így van. Mikor Dórika kijött neked, István bejött nekem.
– Te dög! – suttogta Zsóka elfúló hangon és letette a telefont.
Száguldottak a gondolatai. Másfél órája volt felkészülni István hazatértére. Elővette a fényképeket, amik Dóri születésekor, azt megelőzően készültek. István boldog apaként ölelte a kicsit, miközben láthatóan figyelt a nagy tesóra, nehogy Viki úgy érezze, megsínyli a hugi érkezését. Elvégre alig volt négy éves.
Bizony, volt négyéves kislány is ez a bombanő… – kalandoztak el Zsóka gondolatai.
Kicsit elpityeredett, de közben már hideg fejjel készítette elő a csapdákat. Mint amikor megérezte a kamrában az egérszagot. Akkor sem szólt, nehogy a lányok elkezdjék, hogy ilyen aranyos kisegér, olyan kedves állatka, meg hasonlókat. Szépen csendesen bevásárolt, a felső polcokra belülre, a dunsztos üvegek mögé betett három egérfogót sonka, sajt és szalonna ízesítéssel, a polc alatti sarokba pedig betuszkolt a seprű nyelével egy jó adag mérget. Mellesleg vett néhány rozsdamentes dobozt – olyat, amilyet kórházakban használnak –, és abba tett bele minden hozzáférhető élelmiszert.
Most is hasonló cselekvési tervet készített. Később kiderült, a Drezda bombázása fedőnevet adta az akciónak.
Az teljesen világos volt, hogy István óvatlanná vált. Zsóka fejében tizenhat év alatt meg sem fordult gondolat Istvánról és szeretőről. Így aztán nyilván ott vannak a nyomok a telefonjában, a kocsijában, a táskájában. Szilvi azért jelentett, mert egymásnak akarta ugrasztani őket, tehát aligha készítette fel Istvánt az otthoni fogadtatásra. Okos nő ez az Szilvi, meg kell hagyni. Mártír arccal elhitetette, mekkora gond neki az anyja meg a bátyja, és a pasija, a Laci, csak nyűg, ha nagy ritkán felbukkan…

Drezda bombázása

Miért éppen Drezda bombázása volt a fedőnév?
Amikor Zsóka Istvánnal néhány éve újra Drezdában járt, alig ismert a városra. Egy olyan lány volt az idegenvezetőjük, aki NDK-sként Magyarországra jött férjhez, de a Fal ledöntése után visszaszivárgott. Közös ellenségképet keresett, így aztán folyamatosan az angolszászokat szidta. Többek között azért, mert négyszer egymás után bombázták meg a várost.
Akkor István csendesen megjegyezte Zsókának:
– Megvolt rá az okuk.
– Miféle okuk? – kérdezett vissza Zsóka fojtott hangon.
– Azt akarták megéreztetni a nácikkal, mennyire elszántak ők is. Elszántak, a végsőkig.
– Drezdában alig volt náci. Szerencsétlen menekültek húzták meg itt magukat, hallottad – háborodott fel az asszony, de István szenvtelen hangon folytatta:
– Először jeladó bombákat dobtak le, vadászgépekről. Ezek izzó fénnyel mutatták az utat a bombázóknak.
– Amik gyújtóbombákat szórtak.
– Így van. Felgyújtották a várost. Azután megvárták, amíg a németek…
– …nácit akartál mondani?
– Na jó, a nácik minden erejükkel megjelennek oltani, menteni. Amikor a környékről is beérkezett az összes tartalék tűzoltó és mentő…
– … akkor újra megbombázták az egész várost.
– Így van – mondta egykedvű hangon István. – És másnap fényes nappal aztán szépen leromboltak mindent, ami maradt. Akkor már teljesen védtelen volt Drezda.
– Gyűlöletes! – szisszent fel Zsóka. – Remélem, egyszer visszakapod ezt.
– Hogy érted?
– Sátán vagy. Tegyék meg veled is!
István elhallgatott. Arra gondolt, Zsóka nem is tudja, milyen jó oka van rá haragudni.
Valóban nem tudta, de tudattalanul átélte a helyzetet. Az apró jelek sokaságát, amelyekből más nő már évekkel korábban rájött volna, hogy a férje megcsalja. Zsóka azonban a tudattalanjába gyűjtötte a jeleket, elfojtotta őket. Egyszerűbben úgy is mondhatjuk: szőnyeg alá söpörte. Még jobb kép talán a kútba dobás. Beledobta a kútba és elsüllyesztette a bűnjeleket. Ha nagy néha belekerült valami a vödörbe, amikor vizet húzott – olyankor zavartan kiöntötte az egészet.
Ha megharagudott Istvánra, akkor többnyire „tudatközelbe” került az, amiről „nem akart tudomást venni”.
Amikor azután kénytelen volt mégis szembenézni a helyzettel, valószínűleg azért ugrott be nála éppen Drezda bombázása, mert abban a helyzetben volt leginkább tudatközelben István és Szilvi viszonya. Ugyanis István nem sokkal korábban járt Szilvivel Drezdában. „Hivatalos” úton. Csakhogy sok olyan apró nyom akadt, melyek szerint nem is annyira volt „hivatalos” ez az út.
István ugyan nagymestere volt a szeretőtartásnak, ám öntudatlanul mégis parányi jelek sokaságát küldte felesége felé, s ezekből Zsóka érezhette, milyen minőségben volt Drezdában Szilvi.
A Zwingerben például akkoriban keresgélte a helyét a „vizesblokk”, ezért a női WC szükség esetén nehezen volt fellelhető. István mégis azonnal a helyes irányba fordult, amikor Zsóka keresni kezdte. Természetesen a titkárnőjének is segíthet megkeresni a főnök a vécét. Csak mégis. Furcsa. Meg az is furcsa, hogy ezt maga István is furcsának találta, hiszen a magabiztos indulását lefékezte, amikor rájött, mi is történik.
Az is különös volt, miért egy romantikus kastélyszállóban szállt meg István a hivatalos úton. Mert Zsókával természetesen ugyanott szállt meg, és áradozott a parkról, a romantikáról. Itt is elárulhatta volna a rendhagyó vízvezeték-rendszer, mert a főépületben alig ismerte ki magát. Igen, ő akkor a „Gavallér szárnyban” lakott, és Szilvinek volt a főépületben a szobája. Érdekes.
De Zsóka ezeket a vízjeleket is elsüllyesztette tudattalanja mélységes mély kútjába. Mint sok-sok többit is. Jó okkal tette.
Ha szembe kellett volna nézni a tényekkel, csak veszthetett volna.
Hiszen István nagyon jó apja volt a lányoknak. Hozzátehetjük: amikor otthon volt. Csakhogy többet volt otthon, mint a kollégái.
Jó szerető volt. Hozzátehetjük: otthon is. A feleségével is. Több szex volt köztük, mint a baráti házaspároknál.
István jól keresett. Hozzátehetjük: sokat költött Szilvire is. Csakhogy mégis többet vitt haza, mint Zsóka bármelyik kolléganőjének a férje.
István szívesen járt Zsókával színházba, társastáncra és edzőterembe. Hozzátehetnénk: amikor éppen nem Szilvivel volt túrázni, pókerezni vagy éppen sárkányrepülni. Csakhogy István és Zsóka így is többet voltak egymás társaságában, mint a baráti párok bármelyike. Attól, hogy István sokat volt egy más társaságban, sokat voltak egymás társaságában is.
Ez azért érdekes, mert feketén-fehéren mutatja, miért is volt jó Zsókának a homokba dugni a fejét. István bűntudata ugyanis olyan mozgósító erő volt, ami a lényegi párkapcsolati funkciókban kiemelkedően jó működést hozott.
Melyek ezek a párkapcsolati funkciók?

Négy lábon

A hitvesi ágynak, a családi asztalnak négy lába van. A párkapcsolat is négy lábon áll szilárdan.
Az egyik láb a társasági funkció. Érdekes, hogy a presszók asztalai gyakran egyetlen lábon, egy középen felnyúló oszlopon állnak. Azért van ez, mert lapjuk kicsi. Engedi a randizókat közelebb ülni egymáshoz, bizalmasabban beszélgetni. A párkapcsolat társasági funkciója ilyen bizalmas, enyhén erotikus beszélgetésekkel veti meg a lábát. Kis asztal alatti és feletti összeérésekkel. Érintésekkel. Azután lassan nagyobb felületen is összeér a pár. Buli, mozi, színház, utazás, sok egyéb. Mindebben természetesen benne van az erotika, ami előbb-utóbb szexhez vezet.
Ez a második láb. Az érintés dimenziója. Egymás rendszeres érintéséhez, a szex gyakorlásához szükség van meghittségre, védettségre, időre, otthonra, egyszóval szóval egzisztenciára.
Ez a harmadik láb. A negyedik párkapcsolati funkció, a gondoskodás, részben és többnyire ugyancsak következik a szexből.

Gondoskodás

Megélhetés

Érintés

Társas

E négylábú modellt alkalmazva István és Zsóka házasságára, azt mondhatjuk: szilárd lábakon állt. Paradox módon éppen azért, mert Szilvi, a szerető, folyamatosan életben tartotta István társasági és erotikus igényét, ami egyébként sok házasságban ellaposodik – akárcsak a gyöngédség utáni vágy. Vagy a vágy utáni gyengédség.
Szilvi tehát katalizálta István párkapcsolati aktivitását, így neki köszönhetően Zsókának olyan férje volt, amilyen manapság ritkaság. Jól keresett, foglalkozott a lányaival, jó ötletekkel kényeztette a feleségét és bravúros szerető volt.
Ez az idilli állapot szűnt meg, amikor Szilvi arra kényszerítette Zsókát, nézzen szembe a tényekkel. Tudja meg, amit addig csak tudattalanul tudott.

Első hullám

Zsókának erről azonnal Drezda bombázása jutott eszébe. Ez a tény rámutat, az idők során őbenne is komoly nagy változásokat eredményezett a folyamatosan elfojtott tudás. Robbanás következett be – mint amikor „döglött” bombába akad a markológép kanala.
Zsóka tudatosan és szenvtelenül építette fel István, Szilvi és a másik szerető elpusztításának tervét – akárcsak az angolszászok a szász főváros megsemmisítését.
Szilvi telefonja után hamar összekapta magát, és elkezdett begyűjteni minden elérhető információt. Házkutatást tartott, a gyanús tárgyakat, iratokat egy tévés dobozba hajigálta a garázsban. Azután leült és listát írt a teendőkről, nehogy nagy izgalmában kifelejtsen valamit. Amikor István hazaérkezett, szépen megvárta, amíg leteszi a telefonját, iratait és az autókulcsot. Arra hivatkozva, hogy saját gépén nem találja Viki lányuk egyik levelét, elővetette István laptopját. Amikor István belépett a rendszerbe, a számítógép „meg volt nyitva”, akkor megkérte, olvasná le a vízórát, mert azt is le kell majd jelenteni. István vonakodva, de kiment a vízaknához. Csak annyit látott: viszik a kocsiját. Zsóka hajtott el vele.
Csak néhány saroknyira távolodott, máris leparkolt. A laptopot rákötötte a szivargyújtóra, mert István panaszolta, rossz az akkumulátora, hamar lemerül. Újraindítani pedig csak jelszóval lehetne. Azután gyorsan megnézte a listát, a forgatókönyvet, amit összeállított magának. Nyugtázta, jól emlékszik. Kellett ez a megerősítés, miután magára maradt az akcióban. Editet kell hívnia. Könnyen megtalálta a telefon memóriájában. Egyszerűen Edit néven volt bent. A szám alapján azonosította, mert azt ő is tudta és már előre kiírta a listára. Csak az volt a fontos, hogy István készülékéről hívja Editet és hallja, hogyan szól bele. Alkalmazta az egyik legfontosabb stratégiai eszközt: a meglepetést.
– Édes csíkos vadmalacom – szólt bele Edit boldogan a telefonba.
– Halló, halló – válaszolt Zsóka, mintha nem értené jól.
– Tessék, ki beszél? – józanodott ki Edit hangja. Még némi rémület is érezhető volt belőle.
Zsóka fontos információhoz jutott: István csíkos vadmalac és Edit titkolni akarja a viszonyukat.
– Szervusz Edit, Zsóka vagyok, azért hívlak István készülékéről, mert itt vagyunk a bőr- és nemibeteg gondozóban. HIV pozitív. Szilvi váltig állítja, csak tőled kaphattuk. Szerintem az lenne jó, ha mihamarabb idejönnél.
– Te hülyéskedsz? – szólt egy elcsukló hang.
– Szerinted szabad ezzel hülyülni? Gyere. Tudod a címet – blöffölt Zsóka.
– Megyek.
A „Tudod a címet” blöff sikerének egyszerű titka van. Zsóka a házkutatás során a névjegyek között megtalálta egy bőrgyógyász dokiét. Ha István csak úgy ismeri, mert mondjuk tenisz partnere, vagy ügyfele: oké. Ha máshonnan ismeri, lehet köze a szeretőihez. Elvégre azok is tarthatnak szeretőt. És ami még fontosabb: Zsókának is volt ám kalandja! Három is. Szedett is hüvelygomba ellen valamit, öblítgetett is, és egyszer István meg is jelent valami újfajta hüvelyöblögetővel.
Szóval az a döglött bomba most már mindent szétszórt, ami benne volt és ami az idők során rárakódott. Halálos repeszeket, elásott szemetet, gyökereket és sok egyebeket. Ami eddig elfojtva lapult a mélyben, immár mindenestül átbukott a tudatba, és a robbanás erejével jelent meg. Ilyesféle élményre utal József Attila:

„Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.”
(A Dunánál)

Második hullám

Zsóka pedig úgy volt, hogy Szilvi telefonja hatására meglátta hirtelen, amit évtizedig szemlélgetett. Kész az idő egésze. Jöhet Drezda bombázása. Immár minden célpont, ami eddig érték volt. Zwinger, Hofkirche, Frauenkirche, pöcegödör, mindegy.
Ezután következett Szilvi.
– Szia, te strici – válaszolt István telefonjára immár békülékenyebben hangon.
– Nyugi, én vagyok – nevetett Zsóka.
– Hű! Na mi van?
Zsóka elmondta, most küldte el Editet AIDS szűrésre. Jót nevettek. Hosszú, nagyon hosszú beszélgetésbe kezdtek arról, milyen kapcsolata volt „Istvánkánknak” Edittel és persze Szilvivel. Szilvi megkönnyebbült. Zsóka pedig jól megvezette. Hatalmas adathalmazt szedett ki belőle. Ebből tovább tudta bővíteni a képet.
– Mi ez a kattogás? – kérdezett rá egyszer csak Szilvi.
– Itt van nálam a laptopja, abban keresgélem össze a dolgokat. Rájöttem, hogy a közös fényképeitek fent vannak egy szerveren. Sok nyoma van a látogatásainak. Gondolom, a jelszó itt nem ugyanaz, mint Editnél…
– Köthetünk alkut… – sétált be Szilvi a csapdába.
– Ha nincs kemény pornó, akkor oké.
– Dehogy. Te mondod webhelyet, én a jelszót.
– Oké. Ha működik a jelszó, én is mondom Editét.
– Rendben – vágta rá Szilvi.
Most már csak azon múlott a siker, tud-e Zsóka hirtelen olyan címet mondani, amihez jelszó kell és hihető, amit róla állít. Rémlett, látott ilyet, valami egészen képtelen helyen.
– Várjál, azért megnyitom magamnak, mert nem vagyok benne biztos, hogy becézés-e, vagy csak úgy.
– Szóval csíkos vagy csíkoska! – nevetett Szilvi. – Nézd csak meg, a csikoska lesz a jó. Nincs túl nagy fantáziája.
Zsókának most már eszébe jutott, mennyire nehezen jegyez meg jelszavakat István. Így megnyílt Edit és Szilvi titkos helye is. Zsóka először Szilviét kezdte letölteni, mert tudta, Szilvi úgyis tölti Editét, nála meglesz.
Ezen közben telefonálva el is évődtek.
– Nagyon izgi! Nézd csak, micsoda nevek – vihogott Szilvi.
– Azért ti is adtatok magatoknak – nevetett Zsóka.
Elvoltak, évődtek, mulattak, mint jó barátnők. Közben otthon Istvánnak lassacskán összeállt a kép. Jó fél órán át csak toporgott és rohangált, azután Zsóka autókulcsát kereste, végül kigyalogolt a főútra, leintett egy taxit és az irodába hajtatott.
Mire beért, Szilvi leplezetlen derűvel nézegette a képeket, olvasgatta a leveleket, hiszen sikerült betörnie István és Edit titkos webotthonába.
– Ha tudtam volna, milyen jó fej a nejed, a közelembe sem jöhettél volna – nézett nyugodtan István szemébe.
Megkönnyebbülten felnevettek. Pedig ha tudták volna, mi vár rájuk! Mert lényegében az történt, hogy Zsóka lelke fenekestül felfordult. Ezentúl már nem bízott senkiben, nem hitt senkinek, nem járt más a fejében, csak a nagy NEM.

Tajték és hab

Miután hívta Editet, Zsóka behajtott a Mamut parkolójába. Vásárolt egy másik laptopot és István gépéről mindent átmásoltatott arra. Miközben ezen dolgoztak az egyik boltban, a bankban új számlát nyitott és a közös számláról minden fillért oda utalt. Ezután lement a kocsihoz és rögzítette a nyomokat. Még a cipőnyomot is. És olyan nyomokat is, amiket a legjobb szakember sem: végigszaglászta az üléseket, parfümökre és testnedvekre asszociált. Térképet készített az illatokhoz írt asszociációkkal. A skiccre ilyesmi szavakat írt fel: balzsam festett hajra, rózsaillatú öblítő, és még néhányat a testnedvekről. Ezek a jegyzetek már arra utaltak, senkinek semmit nem akar bizonyítani. Átment saját világába, és ettől kezdve csakis a saját rendszerében mozgott.
Miután ilyen alaposan végigkutatta István autóját, miután az ott talált nyomokat szag- és szakszerűen is rögzítette, beadta a kocsit takarításra, mosásra és felment egy ingatlan ügynökséghez. Estére már megvolt a kis bérelt garzon, ahol szétpakolhatta az otthonról hozott kartondobozt, szabadon nézegethette István adatállományát és teljesen a feladatnak szentelhette magát.
Drezda lebombázva, minden romokban, most jön a hidegháború.
Úgy gondolta, visszaadja Istvánnak, Editnek és főleg Szilvinek mindazt, amit az elmúlt évtizedekben elszenvedett. Úgy lenne helyes: „tudtán kívül elszenvedett”. Hiszen valójában csak tudattalanul, azaz tudatán kívül szenvedett, de ekkor már kezdte múltjának minden percét szenvedésnek érezni. Az adatok feldolgozásánál olyasmik derültek ki, amik alá is támasztották ezt. Mi több, olyan nem derült ki, ami cáfolta. Ha nyolc évvel azelőtt békében nyaraltak négyesben Istvánnal és a gyerekekkel, attól még akadt egy olyan fájl, amit akkor nyitott István vagy éppen Szilvi. Igaz, csak áfakulcsokról szólt, de Zsóka szeme előtt a következő jelenet futott le:
– Szia édes – hívja István Szilvit.
– Hogy vagy drágám?
– Mezgerélek, mezgerélek. Többnyire egy könyvbe bújok, tudod, a Zsarátnok-ba, amit tőled kaptam.
– Tartasz már ott, hogy Dira üvölteni kezd?
– Majdnem a végéig elolvastam. Ha arra vagy kíváncsi, igen, ráismertem Zsókára. Hogy van anyukád…
Zsóka gondolatban újraalkotta saját életét, István életét – mi több: Szilvi, Edit, sőt, még a lányok életét is. Elkezdte egy kritikus István-Szilvi pár szemével nézni önmagát, majd egy még kritikusabb István-Edit pár szemével figyelni azt a bizonyos István-Szilvi párt, amely figyeli a Zsóka-István családot és a lányokat.
Mi tűnt fel Zsóka szerint a kívülről befigyelő pároknak? Természetesen saját hibái, ügyetlenségei, hiányosságai. Amikor rekonstruálta a telefonbeszélgetést, amelyről tudta ugyan, hogy úgy el nem hangzott, ahogy saját fejében visszhangzott, akkor látta magát, amint rossz úszóként toporog a Balaton partján, miközben István és Viki szörfözik, látta, amint István elfintorodik, amikor kiderült, még csak nem is hallott a Zsarátnokról, látta magát, amint a Dórika leégett háta miatt bánkódik és gyűlt, gyűlt a bűntudata. Égetőn érezte magán a gúnyos szempárokat. Szerencsétlen senkinek, ostobának, hülyének, nőietlennek érezte magát és emiatt egyre inkább marta az önvád, ami felemésztette személyiségének addigi értékeit. Már csak a súlyos, gúnyos, megvető, égető pillantásokat érezte magán. Úgy érezte, meg kell küzdeni velük. Az ő életüket is olyan pokollá kell tenni, amilyenné ők tették az övét. Mert most már teljesen elhatalmasodott rajta ez az érzés.

Hidegháború

István akkor jött el hozzánk, amikor már látszólag nyugvópontra jutott a helyzet. Szilvivel gyorsan válságstábot hozott létre, és hamar eszükbe jutott a bankszámla. Percekkel késték le a Zsóka tranzakcióját, viszont kiderítették, melyik fiókban hajtotta végre. Tudták, hol van. Nem sokkal azután a Mamutban voltak, hogy Zsóka a közvetítővel elhajtott megnézni a felajánlott lakást. Szilvi hamarosan rájött a bérlésre is, de az iroda addigra bezárt. Ezután István módszeresen végigjárta a még nyitva tartó üzleteket. Megtudta: Szilvi laptopot vett. Még a mosóban is kiderítette a kocsi takarítást. Sőt, mivel nála voltak a kocsi egyéb okmányai, és bizonyítani tudta, ő fizeti a biztosítást erre a rendszámra, még azt is kiderítette, mikor hajtott el Zsóka.
Azután jól összeveszett Szilvivel, mert kiderült, mitől is kattant be Zsóka.
Hazament. Alig volt otthon egy fél órát, megérkezett a felesége.
– Rosszul esett, ami történt, de igyekezzünk békében együtt élni – ennyit mondott.
– Kibontok egy üveg bort.
– Jó.
Iszogattak, szeretkeztek, régi fényképeket nézegettek.
– Itt vele is voltál – mutatott Zsóka a Samoa-szigeteki szálloda képére.
– Kivel?
– Ezek szerint nemcsak Szilvivel, hanem Edittel is voltál ott.
– Igen.
Keserű csendben ültek egy ideig, azután szótlanul aludni tértek.
A hét végén vendégségbe mentek Széplakra. Derűsen készülődtek.
– Pitypang biztosan megint hízott öt kilót – mondta Zsóka.
– Majd előírjuk neki, csak azt eheti meg, amit saját maga grillezett – vágta rá István.
– Akkor meglesz az orvosi szén adagja. Be kellene ugranunk út közben Gárdonyba, megnézni, rendben van-e minden.
– Oké.
Gárdonyban, a hétvégi házban, Zsóka megrugóztatta az ágyat.
– Edittel is szoktál itt dugni?
Aznap már nem lett jó kedve Istvánnak.
Ilyen történeteket mesélt nálunk szépen sorjában. Elmondta amit a laptopról és a bérelt lakásról tud.
– Egyszerűen nem látok más alternatívát, mint a házasságunk helyrehozását – jelentette ki határozottan.
– Szilvi?
– Együtt dolgozunk. Ennyi és csak ennyi. De ennyi kell. A cég négy emberre épül, ebből mi kettő vagyunk.
– Szeretők?
– Kibékültünk, de azóta nem érünk egymáshoz.
– Edit?
– Csak néha beszélünk. Legutóbb elmesélte, hogy a borától hasmenést kaptak a törzsvevői. Kiderült, valaki hashajtót injekciózott néhány palackba.
– Zsóka tette?
– Könnyen bejuthatott Edithez, mert volt másolata a kulcsáról. Igaz, én is bejutottam Zsóka bérelt lakásába ugyanezen az úton.
– Izgalmas…
– Beiratkozott különféle tanfolyamokra. Cigánykártya vetés, szerelmi oldás-kötés, Hellinger, woodoo…
– Hogy érti a woodoo-t?
– Ott voltak Szilvi és Edit képei. Babák égetve, szurkálva.
– Még mi?
– Fényképeztem. Nézzék: egy boszorkányműhelyt rendezett be.
Egy ideig döbbenten bámultuk Zsóka világát. A varázslás, az átokhintés és a rontás hatalmas eszköztárát fedeztük fel István képein.
Konstatáltuk, itt bizony komoly arzenállal van dolgunk.

Hokedli

Bátran szembeszálltunk. Előhoztuk azt az ütött-kopott hokedlit, amit lomtalanításkor guberáltunk, saját kezűleg csiszoltunk és magunk adaptáltunk párkapcsolati modellként. Erre négy stabil lába tette alkalmassá.
– Nézzük az egyik lábat. Mennyire állt szilárd lábon Szilvivel az érintések dimenziója, a szex, erotika, simogatás, gyengédség?
– Jól kérdezik, mert vele is olyan hosszú kapcsolatban voltam, hogy a szex néha háttérbe szorult.
– Mennyire állt szilárd lábon Szilvivel az érintések dimenziója?
– Jól megállt.
– Milyen volt a társas funkció? Beszélgetés, csevegés, együtt lógás, ilyesmi?
– Ebédelni szoktunk, vitorlázni, kártyázni.
– Mennyire rendszeresen?
– Naponta volt valami.
– Az megélhetés terén milyen volt az együttműködés?
– Együtt fejlesztettük fel a céget, együtt vettünk lakást Szilvinek, a háttérből segített az építkezésben…
– A gondoskodó funkcióról mit gondol?
– Úgy értik, volt-e gyerekem Szilvitől?
– Nincs. Ezt tudjuk. A kérdés: szülősködtek-e együtt?
– Szilvi sok mindent elintézett a lányoknak. Jól tud telefonálni, például Viki angol ösztöndíját teljesen az ő ügyintéző képességének köszönhetjük…
– A gondoskodó funkció alatt azt értjük, együtt gondoskodnak valamilyen közös dologról, együtt vállalnak felelősséget valamiért, együtt állnak ki egy ügyért. Lehet a „gyerek” például egy projekt. A Joliot-Curie házaspárnak a magfizika volt a gyermeke, ennek áldozták életüket, Weöres Sándor és Károly Amy közös gyermeke pedig a költészet volt.
– Értem, szimbolikus gyermek.
– Olyasmi.
– Hát az a cég. Azt nevelgettük együtt. És… jé, tényleg! – csillant fel a szeme. – Hát az alkalmazottak! Sokat beszélgettünk a sorsukról, melyiknek hogyan tudunk segíteni. Mondtuk is, nagy család vagyunk, én tyúkanyóként, igyekeztem együtt tartani a csapatot.
– Igen, ez az. És erről tud Zsóka.
– Sok mindent eddig is tudott, de most másképpen állt össze neki.
– Ettől tartottunk. Mert ha azt látná, csak néhány párkapcsolati funkciót vett át Szilvi, míg másokat érintetlenül hagyott, könnyebb lenne a dolgunk legközelebb.
– Meglátjuk.

(a történet folytatása a Szeretők című könyvben)

Egy lehetőség a kamaszok megszelídítésére

A kamaszkorral együtt a mindennapokba szivárgó feszültségekről valószínűleg mindannyian tudnánk mesélni. Ki azért, mert még jól emlékszik arra, mennyi sértődéssel, vitával és ellenkezéssel terhelte maga is a család mindennapjait és szülei idegrendszerét. Ki pedig azért, mert egy kamasszal él egy fedél alatt.

Családi vacsoraAki épp a kamaszkor útvesztőiben bolyongó gyermekével igyekszik szót érteni, jó, ha tudja, hogy minden közös étkezés egy lehetőség arra, hogy legalább egy vacsora idejére hangot találjon folyton lázadó gyermekével. A lehetőség szó ebben az esetben különös jelentőséggel bír. Fontos ugyanis, hogy a közös vacsorák szabadon választható mindennapos programként szerepeljenek a család napirendjében. Legyen minden közös étkezés egy lehetőség, amellyel a kamasz gyerek élhet. A serdülőknek a korábbi életszakaszokhoz képest jelentősen megnő az önállóság igényük. Szeretnek egyedül lenni, máskor viszont keresik a többiek társaságát. Ezért nagyon fontos, hogy a kamaszoknak legyen módjuk elvonulni: vacsorázhassanak a szobájukban, de hagyjunk módot arra, hogy visszatérhessenek a közös asztalhoz, ha éppen ahhoz van kedvük. Akkor is terítsünk meg nekik, ha a vacsora kezdetekor még nincsenek otthon. Sőt, még olyankor is legyen számukra teríték az asztalon, ha éppen a szobájukban duzzognak, vagy ábrándoznak a zenét üvöltetve.

Ebben az életszakaszban minden korábbinál nagyobb súlya van a rendszerességnek. Ha este hétkor vagy nyolckor – fontos, hogy minden nap ugyanabban az időben – a szülők bejósolhatóan az asztal mellett ülnek, az még a „legelvetemültebb” kamaszoknak is biztonságérzetet ad.

Rázós ügyek, kínos kérések?

A közös étkezések arra is alkalmat teremtenek, hogy az asztal mellett különösen rázós ügyek is szóba kerüljenek. Persze, ehhez elengedhetetlen, hogy a vacsorák rendszerint derűs és nyitott légkörben teljenek. Ezek a családi együttlétek afféle biztos pontok a család életében. Ilyenkor olyan kérdések is felmerülhetnek, amelyek más körülmények között kivernék a biztosítékot. Egy kamasz fiú például a közös asztal mellett elővezetheti az első „Lili itt aludhat-e valamikor” típusú kérdést. Lili pedig a közös családi együttléteket kihasználva mutathatja be például a szülőknek a fiút.

Egy finom vacsora mellett nehezebben állunk neki vitatkozni. A reakciók sem olyan hevesek és elutasítóak. Ezt támasztják alá a „Minden közös étkezés egy lehetőség…” kutatás eredményei is. A megkérdezettek döntő többsége szerint ugyanis azok a gyerekek, akik rendszeresen együtt étkeznek a családjukkal, jobb kapcsolatokat ápolnak a családtagjaikkal, és a válaszadók 85 százaléka szerint könnyebben tudnak beszélni a problémáikról is, mint azok, akiknek az életéből hiányoznak a közös étkezések. Ha kamaszokról van szó, fontos, hogy a megkérdezettek 47 százaléka szerint a családjukkal rendszeresen közös asztalhoz ülő gyerekekre az alkohol és a drogok kisebb veszélyt jelent, mint azokra a kortársaikra, akiknek az életéből hiányoznak az asztal melletti együttlétek.