Címke: kapcsolat gazdagítás

Meddig tart ki egy párkapcsolat?

Közzétéve Szerző:

Amikor egy pár örök hűséget esküszik, a hasításnak elnevezett pszichológiai jelenséget produkálja. Mindketten tudják, mennyire változni fognak ők és a körülmények, ám ezeket a változásokat mind szépnek és romantikusnak képzelik. Anya mint madonna, apa boldogan dobálja fel kisfiát, együtt fociznak, míg anya palacsintát süt. Arany pillanatok sorozata egészen addig, amíg derűs öregekként megpihennek a kandallónál: apóka pipázik, anyóka kötöget.

A párkapcsolat kezdetének varázsa a másik, mint önálló lény. A maga értékeivel, kedves furcsaságaival, csacskaságaival. Saját identitásával. A párkapcsolat során elkezd kialakulni a közös identitás, amely részben az egyéni identitás feloldásával jár. Ugyanakkor az identitás személyiségünk magja, a végsőkig védelmezzük. Ezért jár hatalmas feszültségekkel a párkapcsolati összecsiszolódás.

A legtöbb és legerősebb turbulencia a születő kisbaba körül keletkezik. Az újdonsült nagyszülők éppúgy keresik új helyüket, szerepüket, mint a baba édesanyja és édesapja. A nagyszülők újra élik és vívják azokat a csatákat, amelyek annak idején kezdő szülőként megkeserítették életüket.

A családi rendszer szemléletmódjában az olyan konfliktusok is érthetők, amelyeket például a nagyszülővé váló párok élnek meg. Ezt természetesen megelőzi az elemi hatás, amit a szerelem lila ködében tévelygő, kamaszodó gyermek gyakorol életük delén járó szüleire.

A közvéleményben jelentős áttörést hozott, hogy markánsan különválasztjuk a szülői és a párkapcsolati szereprendszert, felvállaljuk azt a kemény tézist, hogy a szülői és a párkapcsolati együttműködés térben és időben kizárják egymást. A szülőség önmagában felmorzsolja a párkapcsolatot. A párkapcsolatot folyamatosan gazdagítani kell a család és a szülői együttműködés fenntartása érdekében.

A hagyományos pszichológia a párkapcsolat illetve a házasság problémáit akarja megoldani. Ezek azonban többnyire az adott párkapcsolati ciklusban kialakuló élethelyzetből következnek, ezért a konfliktus egészséges személyek egészséges reakciója.

Mi azon vagyunk, hogy élmények segítségével lépjünk túl az adott párkapcsolati ciklus problémakörén a párkapcsolati együttműködés négy dimenziójára építve, azaz: közös platformot alakítsunk ki a társas lét, a megélhetés, a gondoskodás és az érintés területén.

Hárman is párban

Közzétéve Szerző:

Részlet a Jövőnk Könyve c. kötetből

Kedves Ifjú Szülők!

Barbár invázió! Biztos fölkaptátok a fejeteket. Talán ez az az életszakasz, amikor a legnagyobb különbség van a pár homlokzata és a belső történések között. A barbár invázió Ranschburg Jenő kifejezése, gyönyörű, tartalmasan mély és humoros. Arra utal, hogy a kisbabával megérkezik az életünkbe egy olyan lény, aki ordítva jelzi kívánságait, aki soha meg nem köszön semmit, aki a szó szoros értelmében leszar minket, aki közömbös a mi szükségleteink iránt, ugyanakkor mégis a legnagyobb élményt adja, amit szülő valaha átélhet. A kisbabát nem érdeklik a Ti szükségleteitek, ha igen teljesen hidegen hagyja az autonómia hiányotok vagy a társas igényeitek, amiket pár éve olyan fontosként emlegettünk.

Az új szerep, amibe a kisbaba érkezése beleszippant Benneteket, a szülői szerep. A szülőséget, az anya-apa együttműködést sokan összetévesztik vagy összemossák a párkapcsolattal. Pedig nagyon kevés köze van hozzá, leginkább fordított semmi. Sőt, a szülői szerep eluralkodása könnyen a párkapcsolat erodálódásához vezet, az anya- és apaszerep állandó jelenléte éket ver feleség és férj közé. Igyekezzetek különválasztani a szülőséget és a párkapcsolatot. A szülőségnek egyetlen pozitív párkapcsolati szerepét látjuk, ez a közös élmények elmélyítése. Azoknak az arany pillanatoknak a megélése, ami Titeket, mint párt a kisbabátokhoz köt. Az összes többi kötelesség, felelősség, feladat, teljesítmény. Ezek nem a párkapcsolat részei, ezek a szülőséggel járó kötelmek. Válasszátok le ezeket a felelős helyzeteket a párkapcsolatotokról.

Igen, a kisbaba érkezésével valóban a szülői feladatok kerülnek túlsúlyba, ez rendben is van így, de közben tartsátok szem előtt azt is, mennyire fontos a párkapcsolatotok, a férfi-nő viszonyotok. Ha a párkapcsolat, a család alappillére megrendül, akkor nem lesz, ami a felépítményt megtartsa, és a család összedől. Ezért – bár a gyermek természetesen ezt nem ismeri fel – neki is alapvető érdeke, hogy a Ti párkapcsolatotokat fenntartsátok, gazdagítsátok, azokban az években is törődjetek vele, amikor az élet mindennapjaiban a szülőség dominál. Kötelességetek olyan párkapcsolati élményekről gondoskodni, amik függetlenek a gyermeketektől. Igen, gyönyörködjetek benne, örvendezzetek neki, sőt lessétek meg olyankor, amikor másokkal van, de időről időre igyekezzetek különválasztani kettőtöket és ketten együtt csínyeket elkövetni, játszani, szerepekbe menni, mert ez az igazi párkapcsolat gazdagítás.

A közös élmények tartják fönn a párkapcsolatot. Gondoljatok vissza gimis korotokra, kamaszkorotokra, gondoljatok vissza arra, hogy ki az, aki még megmaradt ebből az időszakból barátként, aki még ott volt a násznépben is. A velük megélt közös élmények modellje alapján éljetek meg Ti is együttes élményeket. Persze, azok csínyek voltak, igen, teljesen fölöslegesek voltak, talán veszélyesek is vagy drágák, esetleg néhány normát is áthágtak vagy szabályokat szegtek, de hát a tudattalan ilyen. És a párkapcsolati kötődés a tudattalan világa, a lelkek összehangolódása, a legmélyebb szálak egymáshoz bogozása, a legmélyebb kötelékek megerősítése. Ezért figyeljetek erre. Szabaduljatok ki kettesben és csináljatok olyasmit, ami amúgy a szülői szerepnek ellentmond.

Talán most válik érthetővé az is, amit annak idején megélhetés dimenzióban történő összehangolódásról mondtunk. Hiszen ezekben az időkben az édesanya nyilvánvalóan a gyerekkel van elfoglalva, nullától huszonnégyig, hétfőtől vasárnapig egyfolytában. Persze ebben kellenek szünetek, ezt most is hangsúlyozzuk, de a lényeg az, hogy nagy eséllyel elkezd a férfi az egyedüli pénzkereső, a családfenntartó szerepbe kerülni. Ezért volt olyan fontos, hogy a házasság első szakaszában feledjétek a küzdelmet, a harcot, mert a kisbabás időszakban a férfi akaratlanul is óriási előnybe kerül a küzdelem és a harc terén. Hiszen nála vannak a hatalom eszközei. Neki van szabad ideje, ő tudja megszervezni külügyminiszterként a család társas dimenzióját. Őnála vannak az anyagi eszközök, neki van mozgásszabadsága. Figyelem! Figyelem! Ilyenkor nagyon könnyen oda alakulhat az asszony, az édesanya megélése, hogy kiszolgáltatott, korlátozott, netán bántalmazott helyzetben van – akkor is, ha a bántalmazás nem szándéka a férjnek – hiszen a mozgásszabadsága eleve korlátozott, hiszen a kisbabától rengeteg kritikát kap, a kicsi folyamatosan gyötri, elnyomja, semmibe veszi az anya igényeit, szükségleteit, ráadásul egy kisbabás anyuka nagyon könnyen izolálódik, elszigetelődik a külvilágtól. Ezt nagyon ritkán okozza tudatosan a férfi, mégis gyakran tulajdonítják férjüknek az anyukák azt a szándékot, hogy tudatosan teszi, hogy nem figyel, hogy önző. És valljuk be: könnyen belecsúszik abba némely családfenntartó, hogy azt mondja: „Én keresem a pénzt, én mozgok a világban, én vagyok az úr a háznál”.

Ezt egyrészt a párkapcsolat előző szakaszában kialakult együttműködés tudja megakadályozni, másrészt az ebben az időszakban odaszánt tudatos figyelem. Vegyétek ezt nagyon komolyan, mert ezekbe a szerepekben öntudatlanul, lassan csúszunk bele, apró lépésenként. Tudjátok, ahogy a békát fedő nélkül is simán meglehet főzni, hogyha hideg víz alatt kicsi lángot gyújtunk, és csak lassan emelkedik a víz hőfoka, a béka nem veszi észre a veszélyt, nem ugrik ki a fazékból. Hát az ilyen kicsinyként kialakuló nehéz helyzeteket mi sem vesszük észre.

Ezért időről időre lépjetek ki a hétköznapok a helyzeteiből, keressetek távlatot, tudjátok: menjetek hosszan fölfelé, és aztán valami csúcson gondolkozzatok el nagyobb perspektívában arról, milyen is a viszonyotok és hogyan tudjátok jobbá tenni. Ha szomorú estéken ültök le néhány percre beszélgetni a sárga csekkeket morzsolgatva (vannak még egyáltalán sárga csekkek?), kevés esély lesz észrevenni, főleg rálátni arra, hol vagytok.

És még valami, amiről talán csak prűdségből hallgattunk eddig. Nagy marhaság a spontán szex! Ne higgyetek benne, sőt, azt képzeljétek el milyen volna, ha akkor és ott szexelnénk, amikor és ahol éppen eszünkbe jutna! A szex egyik legfontosabb feltétele a ráhangolódás, az összehangolódás. Ez észrevétlenül történt meg, amikor fiatal házasként együtt voltatok, hiszen olyankor egy-egy mozdulat, egymás illata, a napszak, az apró jelek vagy egy incselkedő telefon már ráhangolt Benneteket. A kisbabás időszakban igen is tervezzétek a szexet, mert a betervezett szex egyben segít ráhangolódni. Vegyétek tudomásul, ha egyiketek vagy másiktok hirtelen kezdeményez, anélkül, hogy a másik rá tudna hangolódni, az kudarcokhoz vezet. A kudarcok eltávolodást hoznak, az eltávolodás pedig a család megrendüléséhez vezet. A szex, a szexuális összehangolódás és az érintés a bizalom egyik legfőbb alapja. Tessék rá figyelni, mert ebben az időszakban az összehangolódás tudatosságot kíván!

Az édesapa és édesanya szerep különbözősége, a megváltozott életfeladatok és a teljességgel eltérő napi ritmus következtében a házaspárok ilyenkor helyzetükből adódóan széthangolódnak. A férj gyakorlatilag éli tovább korábbi életét. Reméljük, eljár kosarazni, meg a barátokkal sörözni, hiszen ez biztosítja a társas viszonyok folyamatosságát. Reméljük, hogy ápolja a rokoni kapcsolatokat is, hiszen ez tartja fönn azt a családi kapcsolatrendszert, amelyik összehordja a cserepeket. Ugyanakkor az is törvényszerű – és nem a férj hibája –, hogy este idegenként néznek egymásra mikor a férfi haza ér. Gondoljátok meg, hogy az édesanya egész nap egy kicsi gyermek társaságában van, és nagyon hiányzik neki az autonómia, és nagyon hiányzik neki a felnőttek társasága. Ezért általában két mintázatot mutat. Az egyik az, hogy amint hazaérkezett, igyekszik rácuppanni a férjére, mint felnőtt társaságra, aki viszont egész nap felnőtt társaságban volt és most már autonómiára vágyik. A másik lehetőség, hogy az anyuka azonnal az apuka kezébe nyomja a babát, és eltűnik csetelni, telefonálni, zuhanyozni, újságot olvasni, hajat mosni vagy vacsorát főzni – nagyjából mindegy is melyik, „csak egy kicsit hadd maradjon békén, mert már sok neki, hogy hónapok óta nem tudott egyedül pisilni, mert már elege van belőle, hogy egy perc nyugta sincs”. Ez törvényszerű. A férfi ugyanekkor azzal érkezik haza, mint régen, hogy végre elmesélheti a feleségének „a főnökét, meg a terepjáróst, aki elé vágott, meg az árfolyamokat, meg az új bank-kölcsönkonstrukciókat”, de jön a nagy lukra futás, hiszen a feleség éppen autonómiára vágyik. Persze adódhat olyan szerencsés konstelláció, amiben össze tudjátok ütemezni a társas- és az autonómia szükségleteitek kielégítését, de ez odafigyelést, erőfeszítést és szervezést igényel. Vegyétek azt tudomásul, számoljatok vele.

Ugyancsak problémás dolog (akár még konfliktushoz is vezethet), ha az édesapa elkezdi a baba napirendjére kényszeríteni a sajátját. Mondhatni kiszúrás számba megy, amikor hazaérkezvén a már félálomban lévő babát megszeretgeti, megpuszilgatja, mert „úgy hiányzott neki egész nap”, mert „az neki jár”. Egy új szereplő hirtelen felbukkanása az estében fölpörgeti, felébreszti a babát és az anyuka kezdheti elölről az egész altatást. Mi azt mondjuk: Ne! Ha egyszer csak olyankor ért haza, hát akkor ez így sikerült, akkor erről az esti pusziról lemaradt. Fogadja el. Az van, hogy ez van. Hagyja, hogy elaludjon a baba, aztán legyen társa az édesanyának a társas- vagy az autonómia szükséglet kielégítésében.

Ha már szükségletekről van szó és kielégítésről, akkor azt is fontos kimondani: hagyjátok a szexet ilyenkor! Két fáradt ember a bioritmusa mélypontján aligha tud már szexuálisan összehangolódni. Az éjszaka legyen az alvásé. Találjatok szerelmeskedéshez napközben randi alkalmakat. Egyébként is nagyon nehéz az édesanyának elvonatkoztatni az anyai szerepétől, hiszen ki van hegyezve a füle a kisbaba szuszogására. Egyébként is nagyon nehéz az édesapának a sok félvállról vett vagy kifejezett elutasítást feldolgoznia, amik ilyenkor érhetik. Mert hiszen az édesanya ilyenkor anya üzemmódban van, ami teljességgel más, mint a női, a feleség üzemmód. Kizárja egymást a kettő. Az édesanya érintés igényét nagyon, néha túlságosan is kielégíti a kisbaba folyamatos érintés vágya. Aligha álmodozik emellett erotikus érintésről! Ahhoz előbb át kell hangolódnia férjére, előbb bele kell ereszkednie a saját női szerepébe. Sokszor látjuk a terápián, hogy az ilyen autonómia hiányos, fáradt édesanyák kifejezetten megrázkódnak, amikor szexről van szó, összekulcsolják a karjukat, kicsire összekuporognak, mintha megerőszakolták volna őket. De ez a reakció nem az ő aktuális partnerüknek szól, nem a férjükre vonatkozik, hanem az élethelyzet következménye. Hogyha ezt ilyenkor magára veszi a férfi, akkor zsákutcába kerülhet a házasság. Szóval tessék arra sarkallni a násznépet, a régi barátokat, a rokonokat, az új barátokat, hogy jöjjenek babázni, segítsenek nektek, adjanak időt és teret a házasságotoknak, vegyék át időlegesen a szülői feladataitokat, hadd legyen az édesanya és az édesapa egy kis időre megint „csak” nő és férfi, feleség és férj.

Fény az alagút végén? Fontos és közös párkapcsolati feladat az édesanya alapszükségleteinek biztosítása. Ezek között is legelső az alvás. Talán most válik igazán érthetővé, miért forszíroztuk annyira, hogy legyen jelen az életetekben a cserépszedegető násznép, mert a kisbaba széttöri a párkapcsolatot, aminek a cserepeit a násznép tagjai, a segítők hordhatják megint össze. Úgy tehetik meg ezt, hogy biztosítnak olyan időszakokat az édesanyának, amikor végre kipihenheti magát. Ez a fény az alagút végén. Legyen hetente legalább egy éjszaka, amikor úgy kialudhatja magát, hogy reggel saját maga szerint ébred – méghozzá lehetőleg távol a babától, mivel már kiélesedett a hallása a baba minden mozdulatára, minden szusszanására. Ez komoly logisztikai feladat, de egy szerető nagymama, egy belevaló rokon vagy egy elkötelezett barát simán ébren marad akár egy teljes éjszakát is hetente, ha a hét másik hat napján gondtalanul alhat. Az anyukának pedig életmentő, erőt adó, a legnagyobb nehézségben is motiváló gondolat, hogy „péntek éjjel megint kialhatja magát”.

A másik nagyon fontos közös megoldani való, hogy legyen egy pontos ritmus, egy nagyon pontos napirend. Gondoljatok arra, hogy a bölcsődékben szinte percre meg van határozva a napirend. Butaság a szükségletek szerinti szoptatás, meg a szükségletek szerinti ellátás. A gyereknek állandó szükséglete, hogy az édesanyja közelében legyen, állandó szükséglete, hogy érintsék, de ugyanakkor az is szükséglete, hogy legyen az életében egy napirend, egy ritmus, amiből érzi, mikor jönnek a dolgok. Ha az ő kezébe adjátok a nap irányítását, akkor a baba megrémül, bizonytalan lesz, hiszen ő sötétben tapogatózik. A határok ebben a tekintetben korlátok is, amikbe a baba bele tud kapaszkodni, amik megóvják a rémületbe zuhanástól. Sok baba ezért sír. Higgyétek el: egyszerűen fél, mert nem tudja, mi lesz. Adjátok meg a kisbabátoknak, hadd tudja, hogy mi lesz!

Egyaránt fontos – ha már arról beszéltünk, mennyire be kell vonni a többieket, a családot, a rokonságot, a barátokat, a közösség tagjait –, hogy az összes olyan tevékenység mellett, amik a babával és a kisbabás szülők segítésével kapcsolatban adódnak, a párkapcsolat gazdagításához is biztosítsanak alkalmas időt, teret.

Azért írunk ilyen hosszan erről a szakaszról, mert a legtöbb pár ekkor jelenik meg nálunk. A férfi fokozott bűntudattal, a feleség teljes döbbenettel, azért mert megjelent a láthatáron a csábító, aki ráadásul pontosan azt teszi, amit a feleségnek kellene tennie, hogyha módjában állna. A csábító független, vonzó nőként jelenik meg a férfi előtt. A násznépnek az a dolga ilyenkor, hogy kivegye a feleséget, az anyát a szülő szerepből, helyettesítse abban teljes értékűen, az ő elvárásai szerint – Figyelem, Nagymamák! Az anyuka elvárásai szerint! –, és beleengedje a női szerepbe, ami a párkapcsolat fenntartása szempontjából elemi. Tehát hagyjátok meg a fáradt esték hálószobáját a babának. Igen is: nyugodtan alhat az édesanya a babával, hagyjátok azt az elméletet, hogy amihez most hozzászokik a baba, azt fogja egyetemista korában is csinálni! Ne szorozzátok föl az első néhány hónapot évtizedekkel! Higgyétek el, a baba két éves korában vagy három éves korában, de szoba tiszta lesz, gimiben már nem kell pelenkázni! Higgyétek el, a babában előbb fog jelentkezni az az igény, hogy külön aludjon, mint a szüleiben. Higgyétek el, hogy amíg neki jólesik az édesanyával aludni, addig jól esik. Az egész dolog akkor lesz veszélyessé, ha az édesapa azt érzi, hogy kitúrták a helyéről. De neki nem az a dolga, hogy egy alvó anyuka mellett visszafogja a horkolását, hanem az a dolga, hogy egy vonzó nő mellett aktívan, tevékenyen ápolja a párkapcsolatot. Neki az a dolga, hogy a felesége mellett férfiként jelenjen meg és ezzel visszaerősítse a nő nőiességét, mert az elhanyagolt nőiesség az asszonyban bűntudatot szül, a bűntudat hizlal, lompossá tesz és elhanyagolttá.

A gyermeketek részéről talán az a legbarbárabb része az inváziónak, hogy saját maga alatt vágja a fát. Szétfeszíti a családotok kereteit és ezzel veszélyezteti saját jövőjét. Tehát álljatok ellen neki, tartsátok fönn a párkapcsolatot, tartsátok fönn a szeretetteljes, szerető férfi és nő viszonyt. Így tudjátok megakadályozni, hogy szerető nyomuljon be a képbe, így tudjátok biztosítani azt, hogy a következő életszakaszban szeretetben és megértésben legyetek.

Az örömteli szülősködéshez és az egymásba feledkezéshez egyaránt a legjobbakat kívánva:

Zelka és Miklós

Párkapcsolat gazdagítás – Férjemmel másként

Közzétéve Szerző:

részlet a Mások férjével című kötetből

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?

Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a mások férje/felesége?

Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.

A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.

Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Szúnyogháló és citromfa

Aki ismer, tudja: távol áll tőlünk az ítélkezés. Nekünk az a fontos, hogy felfedjük mindazok eredeti jószándékát, akik hozzánk fordulnak. Mi több: felfedessük velük egymás eredeti jószándékát. Másképpen szólva: feltegyük, hogy egészséges, épeszű emberek, akik a körülményeknek megfelelően cselekszenek. Furcsa körülmények furcsa cselekedeteket hoznak.

Egyszer nálunk volt Péter barátunk, akivel csendesen borozgattunk, mígnem kapta magát és kiugrott az ablakon. Levitte a szúnyoghálót és összeszurkálta a kis cserepes citromfa, amit a kertben, az ablak alatt tartunk. Más baja nem lett, másfél métert esett. Behoztuk, leporoltuk, megitattuk, kapott Bach doktor módszere szerint készült vész eseti keveréket, azután megkérdeztük, mi történt. Csak másnap tudta megmagyarázni.

Egy enyhe földrengés volt, a média alig reagált rá, csak az ellenzék kérdezte: mi lesz, ha nagyobb lesz? Péter barátunk azonban annak idején a Bakonyban megélt egy nagyobbat. Egy rémisztőt. Épphogy megmenekült. A házuk össze-vissza repedezett. Most aztán allergiás lett. Valahogy úgy van a földrengéssel, mint mások a pollenekkel.

Ha sok földrengés lenne nálunk vagy ha mi is megéltünk volna egyet, biztosan szépen egyszerre ugrottunk volna a mi Péter barátunkkal. Ha pedig még inkább becsiszolódik a képesség, akkor udvariasan előreengedjük egymást, miután félrehajtjuk a szúnyoghálót és takarót hajítunk a citromfára.

Az eredeti jószándék néha nehezen tárul fel. Gyakran rejtve marad, hogyan értelmezi, éli meg a másik ember ugyanazokat a körülményeket.

Újítás vagy építés?

Nézzük tehát, melyek azok az egyszerű eszközök, amelyeket terápiás tapasztalatainkból összebarkácsoltunk. Mit teszünk, ha valaki (mondjuk egy Márta nevű óvónéni) eljön hozzánk párkapcsolatért küzdve, kétségbeesve?

A magabiztosságát kezdjük erősíteni.

Hogyan lehet valakit magabiztossá tenni? Mi ezt a programot „színesítésnek” nevezzük. Lényege, hogy a résztvevők minél többféle szerepbe engedjék bele magukat. Először olyanba, amilyenek biztosan nem akarnak lenni. Márta például valószínűleg egy óvodákkal foglalkozó minisztériumi dolgozót, egy „aktakukacot” játszana el.

Ebben a gondosan kidolgozott „én biztosan nem…” szerepben azután a szereplők élményt szereznek, például megjelennek ismeretlenek előtt, akik gyakran nagyonis szimpatikusnak találják őket. Márti valószínűleg elment volna egy nyelviskola próba órájára, ahol a középhaladók között így mutatkozott volna be, s bizonyára sokan érdekesnek találták volna a munkáját, szemléletét, finom öniróniáját.

Ez a lépés arra jó, hogy a résztvevők el tudják engedni azt a szerepet, amiben „vagyok, aki vagyok” illetve „én már csak ilyen vagyok” alapon belecsontosodtak.

A következő szerep olyasvalakié, akivé válhatnának, ám mégsem akarják. Márti valószínűleg egy nemzetközileg is sikeres táncegyüttes szólistáját játszotta volna el a „színesítő” csoport többi tagja pedig egy rajongói klubot, esetleg sajtókonferenciára meghívott újságírókat.

A harmadik napon azután kidolgoznánk Mártival, hogy mi lenne az a szerep, amiben igazán jól érezné magát. Más szóval: segítenénk neki kialakítani egy olyan jövőképet, amelyben megtalálhatja a helyét egy párkapcsolatra, családra, meghittségre vágyó férfi. Így kímélnénk meg a más férjét, például Marcsiét.

Vadidegen vagy kertbarát?

Az első terápiás lépés természetesem  a gyerekek megfelelő felügyeletének megoldása arra az időre, amíg a házastársak párként, kettesben élményeket élnek meg és összehangolódnak. Ami a „vadidegent” illeti, úgy szoktuk szelídíteni a helyzetet, hogy megkérjük, hozzák el a gyerekeket hozzánk, a terápia ideje alatt jár az ingyenes gyermekfelügyelet. Amúgy is „jó látni őket”.

Míg a gyerekek értő figyelemben csendesen elvannak, igyekszünk megmagyarázni a házastársaknak, mennyire fontos minden virág a „gyermeki örömök virágos kertjében”. Akit ők vadidegennek neveznek, valójában egy olyan felnőtt, aki örömmel és teljes figyelemmel foglalkozik a gyerekkel. Mert a gyermek számára a figyelem a lényeg, az éltető elem. Ez a figyelem származhat szülőtől, játszótárstól vagy éppen „vadidegentől”. A lényeg, hogy legyen. Minél több, annál jobb.

Az értő figyelem alatt azt értjük, hogy a jó gyerekfelügyelő képes békében hagyni a gyereket, megengedi, hogy elmerüljön játékában, de ott van rajta a pillantása, amikor a gyerek felnéz és biztatást keres. Az ilyen felnőtt örül minden új magoncnak, ami megjelenik a gyermeki örömök virágos kertjében, teret ad annak, ami előbukkan, de nem ülteti tele a szabad helyeket saját kedve szerinti haszonnövényekkel.

Ezzel szemben a túllihegő felügyelet igyekszik folyamatos irányítása alatt tartani a gyereket, aki természetszerűleg elzárkózik, szabadulni akar, vagy éppen hozzászokik a folyamatos irányításhoz és anélkül csak bután ül. Azaz a kertet gyomlálja, kapálja, szántja-veti, szép szabályos ágyásokat telepít, amiket azután lehet folyamatosan tápoldatozni, öntözni, fóliával melegíteni.

A párkapcsolat gazdagítás fontos feltétele annak megértése, hogy a gyermeki örömök virágos kertje gazdagabb lesz mindazokkal a felnőttekkel, akik jó viszonyba kerülnek a gyerekkel. Komoly lépés ez, hiszen a házastársak közötti konfliktusok gyakori mozzanata, hogy kölcsönösen rossz szülőnek tartják egymást, ennek bizonyítékául a gyerekek némely tulajdonságát hozzák fel, aminek következtében szoronganak attól, hogy a gyermek más társaságába kerüljön, mert nem lenne lojális. Vagy elárulná azt ahogy bánnak vele, vagy túlzottan ragaszkodna az idegenhez. Képzeljük csak el, hogyan röstelkednénk arra gondolva, hogy a kertünk sarkába halmozott szemetet közelről szemlélgeti valaki, s milyen rossz érzés öntene el minket, ha némi távollét után hazatérve azt látnánk, a kertünk bujábban virul, mint valaha.

Társasutazás

A következő lépés annak kreatív kitalálása, mi lesz az első élmény, amit a házastársak kettesben, párként élnek meg.

Az asszony bizonyára a mozit javasolná, a férj talán a vacsorát, mire el kellene mondanunk, hogy az élmény úgy hangol össze, hogy bemozgatja a tudattalant. Hivatkoznánk arra, hogy a tudattalan akkor szabadul fel, ha levesszük róla a szokások, törvények, hagyományok béklyóját. Történetünk felesége, Marcsi, erre visszakozna, hogy ő nem olyan, férje, Gábor, pedig azt javasolná, lopjanak fát a kandallóba.

– És ha lebukunk? – dühöngene Marcsi.

– Tényleg, akkor ugrik a vadászengedélyem.

– Legalábbis elterjed rólad erdei körökben a nézet, hogy piszkos tolvaj vagy.

– És még csak nem is megélhetési…

Persze, azért Marcsi is bizonyítani akarná, hogy komolyan gondolja a párkapcsolati terápiát, és mivel még mindig olyanformán járna az agya, mint a szexuálpszichológusnál, hát azt javasolná, szeretkezzenek egy vadászlesen.

– Tudod, amikor kijönnek a szarvasok üzekedni a tisztásra, akkor mi is kedvet kapunk.

– Hát, ha neked lesz kedved hajnalban, mínuszban, ingatagon, odafönn…

Végül megegyeznének például abban, hogy kocsit cserélnek, Marcsi begördül egy panzióba mint gazdag, de magányos nő, előre foglalt szobában alszik, tájékozódik a környék erdeinek áráról (mert erdő azért kell), Gábor pedig megérkezik Marcsi gyereknyűtte járgányán, szállást kér és szerelő után érdeklődik, mert felforr a hűtővize. Azután a gyér, de annál érdeklődőbb közönség előtt viharos szenvedéllyel összejönnének.

Azoknak, akik wellness szállóba és élményfürdőbe küldenék a házastársakat, elmondjuk: tanulmányoztuk ennek a hatékonyságát. Azt láttuk, a várakozással teli vacsora másnapján a házastársak karikás szemmel jelennek meg a reggelinél, s alig pillantanak egymásra. Elkövetik ugyanis azt a szarvas hibát, hogy éjszaka elkezdenek beszélgetni. Ilyesmiket mondanak, hogy „tudod, én nem úgy értettem ám”, „már régen meg akartam mondani” – és ezzel szépen kiengedik a magukkal hozott szimbolikus dobozból a rossz élmények skorpióit, a veszekedések fülbemászóit és a sértések darazsait.

Azért kérjük, hogy a párkapcsolat gazdagító élmény során vagy hallgassanak sokat (például kaptassanak meredeken felfelé, ahol csak lihegni van erejük), vagy játsszanak szerepet, mert az zárva tartja a szörnyecskék dobozát.

Ha tehát Marcsit és Gábort sikerülne rávezetni arra, hogy jó élményeket tudnak együtt átélni házastársként, párként, akkor könnyebben eljutnának a jövőképhez, amelyben Gábor izmos alakja kiemelkedik a habokból és a boldogan kacarászó Gabi nevű leányát hajigálja.

Így ugranak könnyedén újabb párkapcsolati szintre és szakaszba azok a házastársak, akik vezetésünkkel végigélnek egy párkapcsolat gazdagító hetet. A rendelő falai közt puszta szavakkal megalapozott és kettesben megtapasztalt élmények is sokat hoznak, de többszörös hatása van a hasonló cipőben járó párokkal megélt, szisztematikusan épített élmény-soroknak, ahol a fókuszt a program teljes idejében a párkapcsolaton tartjuk.

Ha Marcsi és Gábor kellő elszánással keresne meg minket, bizonyára bevetnénk házasságuk érdekében a módszer-nagyágyút: a párkapcsolat gazdagító társasutazást, hiszen a társaság élmény erősítő hatása a kapcsolatot fenyegető momentumok minimálisra csökkentésével hatékony és eredményes megoldást kínál.

Négy lábon

Összefoglalva azt mondhatjuk: más férjével/feleségével akkor tud élni valaki, ha élni tud a lehetőséggel. A lehetőséget pedig az teremti meg, hogy a párkapcsolat megbomlik. Ennek különböző okai vannak az életút különféle szakaszain.

Az első mindjárt az, hogy a házasulandó fél az elköteleződéstől. Ez egy paradox helyzet, hiszen éppen azért fél az elköteleződéstől, mert komolyan gondolja, és azért nem mer komolyan elköteleződni, mert félelem tölti el, és az önbeteljesítő jóslat – íme – teljesül is: a felbukkanó érdeklődők máris a más férjére/feleségére leselkednek. Ezt a jelenséget neveztük el nászfrásznak. Alapja, az a hiedelem, hogy a házasság vagy sikerül, vagy nem, a házastársak vagy összeillenek, vagy nem. Ha különböznek, akkor folyton összekülönböznek és egy rossz házasság alakul ki, amiből nehézkes, bonyolult és drága dolog kimenekülni.

Mi ezzel szemben azt mondjuk: a különbözőség természetes, hiszen két különféle identitás találkozik. A lényeg, hogy ezen identitások megőrzése, sőt, kibontakoztatása mellett kialakuljon egy közös identitás, amely kifelé – mások felé – a pár, a házastársak, a család identitása.

A következő nehéz szakasz a hokedli négy lábra állítása, azaz együttműködés kialakítása a kezdetben nyilván jól működő érintés és társas dimenzión túl a megélhetés és a gondoskodás területein is. Ez bizony árral szemben úszás, mert a gyerekek, akik miatt előtérbe kerül a megélhetés és a gondoskodás, bizony erodálják az érintés és a társas dimenziókat, felbukkanásukat követően a pár alig jelenik meg nyilvánosan párként, s a házastársak csak akkor érinthetik meg egymást, ha a gyerekek ezt engedik vagy nincsenek jelen, a gyerekek pedig jellemzően nem engedik és mindenütt jelen vannak.

Mire végre sikerül kialakítani az együttműködést mind a négy területen, a gyerekek kezdenek kicsusszanni a gondoskodás addig megszokott módozataiból, s megfordul a helyzet: úgy kell együttműködni velük kapcsolatban, hogy jellemzően a helyzeten kívül maradnak, kortárs közösségük határozza meg életüket, céljaikat. Elhagyják tehát a társas dimenziót, amire addig rátelepedtek, kifarolnak az érintés területéről, nagy űrt hagyva maguk után, és visszautasítják a gondoskodást. A legnehezebb, hogy ambivalens lesz a viszonyuk a megélhetés területéhez. Míg szüleik számára itt volt a legnehezebb az együttműködés, a közös identitás kialakítása, ebben a szakaszban a gyerekek nagy valószínűséggel itt támadnak leghevesebben – lett légyen szó akár lepapírozós, simlis dolgokról, akár sok becsületes munkáról, ezt most hamar  és könnyedén bélyegezik „látástól mikulásig gürizésnek”.

Az életút következő szakasza, a házastársak következő próbatétele az, hogy magukra maradnak. Gyerekeiknek saját felnőtt társasága lesz, elmerülnek saját párkapcsolatuk építgetésében, elfoglalja őket közös identitásuk kialakítása, közös megélhetésük megteremtése és a gondoskodás saját gyerekeikről, akik felszámolják közöttük az érintést és a társas örömöket.

A magukra maradt házastársak pedig ott toporognak a partvonalon, vagy talán még jobb hasonlat: toporogna a tó partján, mint a tyúk, aki csibék helyett kiskacsákat költött.

A kettesben maradt házastársaknak újabb feladatként most ki kell alakítaniuk az együttműködést az unokáról való gondoskodás területén. Egyezségre jutniuk abban, mennyire és milyen módon nyúljanak bele a szülővé lett gyerekeik megélhetésébe, rá kell érezniük, hogyan tegyék lehetővé számukra társasági életük folytatását „gyermekeik rovására”. Közös döntést kell hozniuk arról, hogyan tudják rávenni fiatalokat, hogy „egy kicsit végre kimozduljanak” és rájuk merjék bízni a gyerekeiket, vagy éppen hogyan tereljék vissza elfoglalt szüleikhez a rendszeresen hozzájuk „lepasszolt” unokákat…

Bekövetkezik az egymásról gondoskodás időszaka is: „Képtelen lemondani az esti söreiről és a pacalról, nem csoda, ha horkol és magas a koleszterinje! Mafla vén trotli.” „Képtelen egy kicsit megpihenni, szaladgál azokon a visszeres, tyúkszemes lábakon, mert neki három háztartást kell vezetnie, így van mit a menyei orra alá dörgölni. Igazi házsártos anyós.” Talán ez a leginkább poétikus együttműködési szakasz…

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk tehát: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?

Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a más férje/felesége?

Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen a két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.

A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.

Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Baktay Zelka és Baktay Miklós

Meddig tart a szerelem?

Közzétéve Szerző:

Meddig tart a szerelem a XIX században? – Erről kérdezte Zelkát és Miklóst Bakos Zsuzsi a Nők Lapjától.

Napjainkban minden második házasság válással végződik – többnyire egy harmadik személy, egy új lángolás miatt. Ez is jól mutatja a romantikus szerelem mindenek feletti hatalmát, miközben megfeledkezünk arról, hogy e bódító érzelem hamar tovaillan. Szakértőink szerint azonban mindez nem zárja ki, hogy sírig tartó, boldog párkapcsolatban élhessünk.

A szerelem legnagyobb marketingeszköze kétségkívül az örökké tartó boldogság ígérete. Idővel mégis mindig új külsőt vesz fel. Egyre többet hadakozik, hibákat keres, eltávolodik, végül továbbáll. Aztán minden kezdődik elölről – egy másik férfi vagy nő oldalán, a lecke pedig ugyanaz: nem önmagunkat kell megtalálni a másik ember oldalán, hanem a közös harmóniát. A romantikát azonban nem könnyű megőrizni a szürke hétköznapokban. Az ismert forgatókönyv lapjai közé rekedve elbizonytalanodva tesszük fel a kérdést: vajon szükségszerűen jár le a szerelem szavatossága?

A párkeresés buktatója

Nos, először is egy száraz tényadat, amely tulajdonképpen meg is adja a választ a kérdésünkre: biokémiai értelemben a szerelem mindössze néhány hétig, hónapig tart, ám ez aligha köthető ahhoz, hogy 2010-et írunk. Így volt ez mindig is. Nem a szerelmesek változtak, mert ők minden korban boldogan lubickoltak a másik közelsége okozta hormonfürdőben. Ami a romantikára éhes, de önmagával kevésbé kritikus tömeget illeti, nem csoda, hogy becsapva érzi magát, amikor a rózsaszín köd szépen lassan aláereszkedik. Hiszen a romantikus regények és a filmek ott érnek véget, amikor a szerelmesek egymás karjaiba omlanak annak bizonyságával, hogy érzelmeik viszonzottak, és elindulnak a közös úton. Ez az út azonban előttünk már rejtve marad, holott csak ekkor jön a java.

„A párkapcsolatokban mindig jelen volt a kétség és a hűtlenség, a lényegi különbség az, hogy néhány évtizede még fiatalabban házasodtak az emberek, így együtt alakult az identitásuk, az értékrendjük – mondja Baktay Zelka párterapeuta. – Nagyanyáink idejében azt, aki sokáig nem talált párra, vénlánynak, agglegénynek bélyegezték, s ehhez egy már megszokott életstílus párosult. Ma a szülőktől való kirepülés után a legtöbben autonóm életet élnek, vagyis az elköteleződés előtt megélik a szabadságot. Az így lecsiszolódó személyiség pedig nehezebben adja fel mindazt, amiért megküzdött – legyen az egzisztencia, siker vagy szokás.”

„A szerelem tulajdonképpen egy módosult tudatállapot – veszi át a szót a férj, Baktay Miklós párterapeuta. – Ilyenkor mindennél jobban igényeljük a másik közelségét, amelyet az utód létrehozásának evolúciós parancsa diktál. Régen a testi összehangolódást automatikusan utód követte, ma a fogamzásgátlás ennek gátat szab. Összességében azonban elmondható, hogy az a romantikus szerelem, amely után áhítozunk, általában nem tart tovább 4 hónapnál, de maximum a közös gyermek születéséig él.”

„Felelősek vagyunk egymásért”

Timi (38) és férje, Attila (38) ritka kivételnek számítanak a mai, állandóságot nélkülöző világban. Néhány megszakítással ugyan, de óvodáskoruk óta érzelmi szálak kötik őket egymáshoz. Több évtizede tartó kapcsolatukról a jogász feleség mesélt. „Manapság minden azt sugallja, hogy csak az egyéni boldogságod számít. Sokan elfelejtik, hogy nemcsak önmagunkért, de egymásért is felelősek vagyunk. Nem gondolnak arra, hogy amikor egy fellángolás miatt felrúgják addigi kapcsolatukat, komoly lelki és egzisztenciális sérüléseket okozhatnak társuknak. Mi a férjemmel végigkövettük egymás életét, így felnőtt fejjel nem két idegenként találkoztunk. Gyermekkori ismeretségünk okán mindig őszinték lehettünk, és ami a legfontosabb: mertünk önmagunk lenni! Tapasztalatom szerint sokan igyekeznek kizárólag a jó oldalukat mutatni a párkapcsolatban, és a másik feltételezett elvárásai szerint viselkednek, amibe bizony nagyon bele lehet fáradni.”

Timiék egyetemista éveik alatt elszakadtak egymástól, mert hajtotta őket a kíváncsiság, hogy milyen lehet másvalakivel. „Vonzott minket az újdonság varázsa, de amint lehullt a rózsaszín köd, én úgy éreztem, hogy a másik ember idegen lett számomra, és vágyom abba a biztonságos, ismerős burokba, amit Atival már megtapasztaltam. Visszataláltunk egymáshoz, és már 10 éve vagyunk házasok. Van egy 8 éves fiunk, ma így hárman alkotunk erős szövetséget. A kapcsolatunk tartósságának titka, hogy mindketten komfortosan érezzük magunkat benne – testileg és lelkileg egyaránt. Nagyon jó barátok is vagyunk, és tudjuk, hogy összetartozunk. Persze mi sem vagyunk fából, jólesnek a másik nemtől jövő visszajelzések, de beszélgetéseink során arra jutottunk, hogy nem adnánk fel a kapcsolatunkat egy fellángolásért, amely idővel úgyis elmúlik.”

Timi szerencsésnek vallja magát, amiért kettejüket összesodorta az élet. Úgy véli, a sorsszerűség is kell ahhoz, hogy az ember rátaláljon arra, akivel együtt tud rezegni. Hiszen hiába van hajlandóság az elköteleződésre, ha nincs meg az a társ, akivel boldoggá tehetnénk egymást.

Együtt megöregedni?

„Az esküvő körüli felhajtás trendinek hathat – mondja Baktay Miklós –, ám sokan elfelejtik, hogy közös jövőkép nélkül a romantikus történet már véget is ért az oltárnál. A szerelem csupán az a mozdulat, amikor felülünk a bicajra, a párkapcsolat pedig az, amikor hajtjuk. Nincs azzal semmi baj, ha szeretetünk új formát ölt, csak már nincsenek meg a régi idők kaptafái, viszonyulási pontjai. Emellett jóval többet várunk egy kapcsolattól, mert a szerelmet összemossuk a kapcsolati léttel.”

„Emiatt aztán bármi olyat tapasztalunk, ami eltér a nagykönyvben leírtaktól (például a másik csökkenő figyelmét vagy a nemi vágy apadását), csalódásként éljük meg – veszi át a szót a párterapeuta felesége. – Nem lehet figyelmen kívül hagyni a média szerepét. A hatásvadász riportok, a filmek, de még az újságcikkek is a párkapcsolati boldogságot, a hathatós happy endet hangsúlyozzák. A celebvilágban is láthatjuk a körforgást. Szerelmek, csalódások, szakítások váltják egymást. Mindig jön egy újabb partner, csakhogy az érintettek a következő fejlődési ciklusba már nem jutnak el. Például amikor az idősebb férfi konzekvensen fiatal nőt választ, azért ugrik mindig vissza az időben, mert ő ebben az életkorban élte meg a szerelem érzését. Minden kornak megvan a szépsége, és minden korban átélhető a szerelem. Az együtt megöregedő pár képével azonban ritkán találkozunk, sokkal kevésbé látjuk vonzó párkapcsolati képnek, mint a tengerparti jelenetekben tomboló ifjak szenvedélyét.”

Tegyünk a kapcsolatért!

„A boldog házasság titka a párkapcsolati szakaszok megélése és az ezekre való felkészülés – folytatja Baktay Zelka. – Az adott szakaszban élve már könnyen belesüppedünk a helyzetbe, és kevésbé figyelünk arra, hogyan tudjuk továbbépíteni a kapcsolatot. Ehelyett elkezdünk panaszkodni, más élvezeteket habzsolni, vagy éppen magunkba fordulni, de közben még mindig azt várjuk, hogy a párunk »gerjedjen« ránk. Sokan esnek abba a hibába, hogy úgy gondolják, párjuk már nem alkalmas a közös játékra, ezért szeretőt tartanak, akivel meg kell szervezni a titkos találkákat. Ezek a légyottok nagyon felértékelődnek, miközben a házastárs kéznél van. Miért ne lehetne ugyanezzel a titkos szervezkedéssel visszalopni a szenvedélyt a meglévő párkapcsolatba? Sokan meg sem adják az esélyt” – mondja szakértőnk, aki hangsúlyozza: gyakran nem ismerjük fel saját felelősségünket kapcsolataink megromlásában. Trendkutatók állítják, hamarosan eljöhet az az idő, amikor meghatározott időtartamra köttetnek a házasságok, melyek ennek lejártával meghosszabbíthatók vagy könnyedén felbonthatók.

Szakértőink szerint azonban ez nem fog javítani a házasságok minőségén. „Ez olyan, mintha cél nélkül futnánk. Még 5 évig élek vele, de a 6. évre már nem tervezek. Csakhogy a hosszú távú együttéléshez a közös jövőképben állandóságnak kell lennie. Ahogy időt szakítunk egészségi állapotunk ellenőrzésére, úgy bizony időről időre a párkapcsolatunk felülbírálására is sort kell kerítenünk.”

„Mindenki vágyik a szeretetre”

Edit (29) másfél évvel ezelőtt, egy 5 éves kapcsolat után kezdett új életet. A munka és a tanulás mellett leginkább a szórakozásban, máskor pedig éppen a csendes elvonulásban tudja levezetni a feszültségét, az ismerkedéssel sosem voltak nehézségei. Mostanában azonban a környezete gyakran szegezi neki a kérdést: miért nem állapodik már meg valaki mellett? „Adnék esélyt, de rövid időn belül mindig kiderül, hogy valami hiányzik belőlem, a másikból vagy a kettőnk közötti viszonyból. Tudom, mire vágyom, a társkeresést pedig leginkább egy céltáblához hasonlítanám, amelynek egyre inkább a közepe felé lövöldözgetek. Biztos vagyok benne, hogy van valaki, aki éppen rám vár, és ő is hagyná már a keresgélést. Időnként elönt a türelmetlenség, ilyenkor esélyt adok olyan kapcsolatoknak, amelyekben nagy kompromisszumokat kötök. Aztán rájövök, hogy ez nem működhet így.”

Edit azt vallja, sokat köszönhet az internetes társkereső oldalakon szerveződött találkáinak, mert nagyobb magabiztosságra tett szert általuk. „Nem vagyok híve a hosszas levelezgetésnek, érdemes minél hamarabb sort keríteni a személyes találkozásra. Számomra ez tanulási folyamat, talán most még nem állok készen egy hosszabb kapcsolatra. Nem hiszek a divatszingliségben, szerintem mindenki vágyik a szeretetre. Manapság pedig örökké tartó kapcsolatról merészség beszélni. Én nem látok a tágabb családi környezetemben pozitív mintát erre, és nem is merném kijelenteni, hogy a következő 40 évet egyvalaki mellett fogom leélni. De bizakodó vagyok, úgy kell hozzáállni, hogy sikerülhet.”

Tartósíthatók az érzelmeink?

Baktay Miklós szerint egy szerelmi kapcsolat kezdetén a tudattalanunk irányít minket. Az érzékeink, az illatok, az érintések, a mozdulatok dominálnak. Később gyakran vetjük a másik szemére, hogy sosem beszélget velünk, pedig ha belegondolunk, a szerelem bódító időszakában sem csevegünk sokat, hiszen ekkor még az egymásban való elmerüléshez nem kellenek szavak.
„Azt szoktuk javasolni a hozzánk forduló pároknak, menjenek el együtt valahová, ahol nagy a látótávolság. Sétáljanak, de ne beszélgessenek, éljék meg a csendet.  Ez segít abban, hogy újra beinduljanak az érzékeik! El kell fogadni, hogy maga az érzés nem tartósítható, hiszen szervezetünknek nagyon kimerítő lenne a folyton tomboló szerelem. Fogjuk fel úgy, hogy ez a mámoros szakasz készít fel minket egy másik fajta szerelemre vagy szeretetre.”

Jövőkutatás

Trendkutatók szerint a monogámia leginkább a 30 és 40 év közöttieket állítja próba elé. A minden területre kiterjedő megfelelni vágyás és a mai együttélési formák rugalmasabbá válása – például a patchwork családok – sem kedvez a tartós kapcsolatoknak. A trend azonban kedvezőbbre válthat, hiszen rájövünk majd, hogy érzelmi szükségleteinket a folytonos változások nem elégítik ki. Peter Wippermann trendkutató úgy látja, a tradicionális családi értékek újra tekintélyt nyernek, hiszen a kutatások rámutattak: 10 megkérdezettből 9 szerint a család a legfontosabb az életben. A szakember abban látja a hibát, hogy kevés az idő a családra. Leginkább a 25–45 éves korosztály szenved hiányt szabadidőben és biztonságban, amely a közös minőségi időhöz kell.

A statisztikák eközben azt mutatják, hogy a gyermektelen kapcsolatok sérülékenyebbek, amihez persze hozzájárul a felek nagyobb önmegvalósítási igénye vagy a valódi elköteleződéstől való félelem. A prognózis szerint azonban idővel újra stabilabbá válnak a párkapcsolatok. A közös fejlődést elősegítő párbeszéd új értelmet ad az együttélésnek, miközben a késő 18. századi romantikus szerelmi ideál háttérbe szorul majd.