Katasztrófafilmek és a családi mérleg

Az alábbiakat 15 éve írtuk. Közben felnőtt az a generáció, akiket a negédes, rózsaszínű álom jegyében neveltek szuperanyukák. Olyanok, akik tudták a tuttit. Tévelygő gyermekeik látványosan sodródnak. Ezért idézzük a rég leírt gondolatokat: gyereket nevelni komoly megküzdés, családi, közösségi teljesítmény. A magára maradó szülőpárt csak látszólag óvja meg a kudarctól, hogy párkapcsolatukat beáldozzák a szülőség oltárán. A család alapja a párkapcsolat. Ha erodálódik, a szülőség is kudarcra van ítélve.

“…a gyerek nagy gond, csak mostanában nem illik bevallani. A hatalomnak evidens érdeke úgy jeleníteni meg a dolgot, hogy szülőnek lenni derű móka, kacagás. Milyen boldog pillanat, amikora munkából hazatérő apuka elé szalad a zöld pázsiton a három gyönyörű gyermek, a kislányok lobogó hosszú hajjal, a fiú kiskutyával a sarkában, mögöttük pedig a mosolygó anyuka jelenik meg, türelmesen várva, amíg férje őt is átöleli.

A propaganda kamera aligha vesz olyan unalmas dolgokat, hogy miközben az anyuka a nagyobbik lány haját mossa, addig a kisebbik megtépi az öccsét, mert az levágta a babája szoknyáját, a kiskutya pedig megrágja azokat a cipőket, amiket nem pisil le, vagy amikbe már nem jut kaki, majd jól végezve a dolgát gödröt ás a pázsiton, amit amúgy is sárgítanak a hangyák. A propaganda kamera aligha vesz fel olyan unalmas dolgokat, mint például azt, amikor az apuka újabb feladatot vállal munkahelyén az előrelépés és a jelzálog biztos kifizetése érdekében.

És más kamera sem figyel ilyesmire. Ha filmekben rendeznek olyan jelenetet, amelyben a munkába induló apukának integet a zöld pázsiton a három gyönyörű gyermek, a kislányok lobogó hosszú hajjal, a fiú kiskutyával a sarkában, mögöttük pedig a mosolygó anyuka, akkor tudjuk, hamarosan meghalljuk a közelgő katasztrófa zenei motívumát és amint az apuka elindul, máris jön az első snitt a Földet fenyegető borzalomról. Egyszóval: boldog családot katasztrófafilmek első jelenetében szokás mutatni, negyven másodpercben.

A propaganda kamera pedig az állam azon érdekét szolgálja, hogy a lehető legkisebb erőfeszítéssel törvénytisztelő és magas adókategóriába kerülő polgárhoz jusson.

Az állam evidens érdeke, hogy a szülők a lehető legnagyobb idő és energia befektetésével neveljék gyermekeiket buzgó adófizetőkké.

Éppen ezért ritkán esik szó olyan egyszerű tényekről, amelyeket alább felsorolunk:

– A gyerek érzelmi fekete lyuk: nagyon sok odafordulást igényel és nagyon keveset ad vissza.
– A gyerek mindkét szülő maximális figyelmét igyekszik lekötni, ezért azok eltávolodnak egymástól.
– A gyerek testvérével állandó küzdelmet folytat a családi erőforrásokért.

Ha létezne egy családi könyvelés, akkor az bizony nagy hiányokat mutatna a gyerek oldalán.

És létezik ilyen. Böszörményi Nagy Iván pszichológus használja a “Számadási Főkönyv” metaforát. Szerinte a gyermek “Belső Főkönyve” hiányos marad, amikor a szülő-gyermek kapcsolat nem jó. Ami kisgyerekként járt volna neki, és akkor nem kapta meg, az felnőtt korában már nem jár neki. Ilyen például az állandó készenlét és gondoskodás, becézés, a fenntartás nélküli szeretet stb. A kielégítetlen igény rejtett vagy nyílt módon megmaradt, és a felnőtt a partnerétől akarja megkapni, amit kisgyerekként nem adtak meg neki, és ez igencsak megterheli a felnőtt- felnőtt kapcsolatot.”

– Részlet az Eseteink. Páratlan párkapcsolatok című kötetünkből. Továbbiak a Baktay webkönyvesboltban. –

Élő eseteink

Azt gondoltuk, kicsit átírjuk az Eseteink könyvet, most, hogy hangoskönyv készül belőle. Már akkor fontolgattuk, amikor új borítót készítettünk hozzá. Elvégre másfél évtizede készült, azóta sokat változott a világunk. Lejjebb egy olyan részletet adunk közre, ami segít megérteni, miért hagyjuk mégis változatlanul.

A hangoskönyv különlegessége, hogy a Prológust az olvassa fel, aki annak idején megírta. Él is virul. Ha elkészül az egész hanganyag, közreadjuk a könyvesboltban. Addig is itt egy kis ízelítő:

ESETEINK (részlet):

A kutya fája (14:40-től)

Akkor már három éve vegzáltak minket folyamatosan azok az orvosok, akik ötven éve tudták, hogyan kell gyereket csinálni. Laborok és műtők, mikroszkópok és endoszkópok, leletek és ijedelmek közepette éltük szerelmi életünket, ami gyakran torkollott vad száguldásba peteérés idején.

És akkor döntöttünk úgy, jó lesz nekünk a kiskutya.

Tigris és a dögdoki (15:10-től)

Persze azon nagyon sokat törtük a fejünket, minek nekünk gyerek, mi mozgat olyan erősen, hogy vietnámi gyereket pesztonkálunk, hogy egy kutyára fordítjuk energiánk, időnk és jövedelmünk jelentős részét. Merthogy Galiba előtt volt nekünk Pukmarinunk, vietnámi szomszédunk négyhónapos fia, akit minden délben jó órás sétával kikocsikáztattunk a Józsefvárosi Piacra, hogy ott megszoptassa az anyukája a bugyibolt raktárjában. Közben elücsörögtünk a vietnami bugyiboltban, ami tulajdonképpen egy szabvány konténer elé tákolt pult volt. Jöttek a vidékiek, akik a gyári kollektíva számára vásároltak ezrekért bugyit és melltartót, jöttek a román hordárok, és jöttek az újabb és újabb rendelkezések, amik a kiszolgáltatott keleti kereskedők vérét szívták. Egyszer például azzal állt elő a másodállású rendőrökből álló felügyelet, hogy magyar állampolgár kell minden vállalkozásba. Így lett Miklós stróman. Bement a felügyelőségre, ahol a másodállású rendőrök fényképet készítettek róla egy megszólalásig ugyanolyan szerkezettel, amint amivel az okmányiroda dolgozott. Ki is nyomtatták a másodállású rendőrök egy megszólalásig ugyanolyan szerkezettel, amint amivel az okmányiroda dolgozott. Adtak neki egy igazolványt a másodállású rendőrök egy megszólalásig ugyanolyat, mint a személyije. Na, ezzel kiülhetett a standra, és várta, hogy ellenőrizzék a másodállású rendőrök. Másnap reggel fél ötkor már ott volt a piacon a bugyibolt nyitásakor. Egész más volt ez, mint a déli világ. A nagy cápák suhantak végig ilyenkor, menő elit belvárosi butikosok, márkás bolthálózatok inkognitóba bújt üzletvezetői. Hozzá sem nyúltak az áruhoz, csak rendeltek egy-egy kartonnal. Miklós tátott szájjal figyelt. Közben mulatott a többi standokon felszaporodó strómanokon. Elképesztő ügyességgel szedték össze a távol-keletiek a legmókásabb közel-kelet-európai figurákat: kiérdemesült örömlányok, aktív alkoholisták, börtöngyúrt roma csávók egyeztették munkabérüket egymással – na és vele, akit csak doktornak szólítottak. Egyiknek meg is maradt a telefonszáma, a Tigris sok mindent el tud intézni neki. Igaz, amikor először kérte tőle egy parkolási bírság elsikamikálását, nem akarta megismerni.

– Én vagyok, a doki, a bugyis standról.

– Anyáddal szórakozz, köcsög.

– Te vagy az, Tigris?

– Te ki vagy, buzikám?

– Tudod, te voltál a cipős kínainál, és meg a bugyis vietnáminál…

– Jaj, nyald meg a f…om, akkor miért mondod, hogy doki vagy? Hozod rám az ideget világba…

– Te szólítottál így…

– Doktornak, te bibolák. A formád miatt. Na, mondjad…

Hiába mondta, kicsi volt a tét, nagy a munkadíj. A Tigris több százezres elmaradásra szakosodott.

Később persze kiderült, hogy a doki egy külön szakma. Azokban a társaságokban, amelyek dögök újrahasznosításával foglalkoznak, szóval elhullott állatokat adnak el menő henteseknek, a doki az, aki hegyes pálcájával megszurkálja az árut és eldönti, érdemes-e érte kifizetni kilónként négy eurocentet, vagy hagyják tovább rothadni Isten nevében, a dögkútban.

Bizalmi állás a doki, ezért ijedt meg Tigris. Éppen kezdte komolyan feszélyezni ez az üzletág. Lévén pedig dögözésről szó, hát azt is mondhatjuk, húsbavágó lett a dolog.

Piacon a tudásunk (19:05-től)

Szóval ott ült Miklós a börtöngyúrt Tigris és a tenyérjós Regina társaságában, és röhögték egymást, meg a másodállású rendőröket, akik komoly képpel igazoltatták őket. A Kaponyás a farmereseknél annyira berúgott, hogy a pultot kellett arrább tenni szikkadt feje fölül, mert azt könnyebb volt mozgatni, mint őt. Miklós javasolta is, vágjanak neki egy lyukat, tegyék fölé az igazolványát, vezessék be hozzá a folyó bort, és akkor teljesen beépül, mint egy szentkép, vagy Lenin.

Mert a leépülésen már túl volt.

Szóval Miklós ült ott épületes ötleteivel, amiken a másodállású rendőrök kényszeredetten mosolyogtak, és azon töprengett, mi lesz, ha megjön az első ismerős. Mondjuk egyik kliens pár nőtagja, hogy erotikus fehérneműt szerezzen be magának jutányos áron. Elhessegette a gondolatot, mert Fu felismerte a testméretek és a jövedelmi viszonyok közötti összefüggést, ezért az ő árfekvésében szinte kizárólag xxx-el kezdődő méretek voltak.

Na, jó, de ha mégis… mert akkoriban sokat foglalkoztunk kórosan elhízottakkal is. Akiknek már az is teljesítmény volt, ha az xxxxxxxxxx-es bugyi és a rekord b-es melltartó felment rájuk. Azt is megtehette volna, hogy lebukik, mint Regina, aki szinte olyan volt, mint egy céllövöldés bódéban a kacsa, ha jól célzó társaság elé került. Hiába, neki hasonló körből kerültek ki a kuncsaftjai, mint a kínai művirág-áruséi.

Végül Miklós úgy döntött, vállalja ottlétét, büszkén feszített Fu és Nyu bugyis standján, mellén a kitűzővel. Két indokot mérlegelt. Egyrészt úgy gondolta, érdemes lenne könyvet írni erről a piacról, és ezzel ki is magyarázza ottlétét. Ahogy azonban megismerte a másodállású rendőrök sajátos világát, amiről Tigris narratívái is elárultak ezt-azt, úgy gondolta, inkább az öngyilkosságnak azt a módját választja, hogy egy világítótorony tetején veszi be a mérget, úgy, hogy még legyen ideje főbe lőni magát és teste a part menti sziklákon zúzódjon szét, ahonnan a hatalmas hullámok azonnal a mélybe mossák a beetetett cápák elé. Ezt nagyobb valószínűséggel túléli, mint a kínai piacról szóló könyv halvány gondolatát.

Szóval maradt az, hogy szerelemből.

Ezt a magyarázatot próbálta ki Tigrisen és Reginán. Megértően bólogattak. Még a Kaponyás is.

– A gyerek az élet célja! – mondta. – Idefigyelj, én ismertem a Zámorit, de még azzal se cseréltem volna, mert nem volt gyereke.

– Neked van? – kérdezte Regina.

– Hát persze. Kettő. – mutatta Kaponyás a füleit.

– Hol? – froclizta Tigris.

– A májam tudja. De van. Érted!? Van. Na, ez az.

– Ki az a Zámori? – okvetetlenkedett Miklós.

– Szabolcsi gyerek, nagyon lent kezdte, de végülis…

– …végülis…

– Végülis övé a…

– a micsoda?

– A vastelep.

– Egy frászt! – vágta rá Tigris. – A kertje végében van egy csomó ócskavas, és féláron veszi át a kábelt a gyűjtőktől, mert pálinkában fizet.

– Szabolcsival! – vágta rá lelkesen a Kaponyás.

– Na ezt fordítsd le a bugyisodnak! – rikkantott Regina.

Kérése jogos volt, mert Zelka kidolgozott egy végletekig egyszerűsített nyelvet, amivel a piaci szókincsre építve még városnézést is tartottunk szülőtársainknak. Szájtátva nézték a Parlamentet, ami amúgy tíz percnyi autóút volt lakásuktól.

– Itt dolgozik főnök Magyarország – kommentálta Zelka.

– Itt csinál tévé műsor.

– Első híd át a Dunán. Nagyon régi. Német csinál bumm, épít ugyanúgy.

– Nagyon drága – bólogatott Miklós az Alagútban. – Ha van eső, betolják ide.

Nos, eme kommunikációs készség birtokában fordult oda Fu-hoz:

– Gyerek kell nagyon.

– Gyerek csinál minden – derült fel Fu arca.

Ebben aztán meg is egyeztek. Úgyhogy, ha jött volna ismerős, Miklós elmondta volna, azért ücsörög ott a bugyis pult mögött, mert Zelkával nagyon vágynak gyerekre, ezt a vágyukat átmenetileg Fu fiával elégítik ki, ám ha Fut bezárják a nyugdíjas és másodállású rendőrök, akkor még pótgyerekük se lesz.

Chili-csala bácsi

Üsd be a csípős & demencia kombinációt a keresőbe. Ugye?

Az uborkaszezon egyik legszebb mazsolája a chili. Ezen rágódnak a másodközlők, ettől csorog az influenszerek taknya, az öreg fószerek nyála. Nézzük csak, mi vetette éppen ezt a cuki növényt a bulvársajtó televény táptalajára.

Mi van? Ki mondott micsodát? A cikkek szokás szerint ugyanabból a tenyészetből szaporodtak, osztódással. A sok-sok klón aligha segít eljutni az eredetihez. Főleg, mert igyekeznek ausztrál kutatás látszatát kelteni (úgy látszik, az angol kutatók nyaralnak), de még inkább azért, mert Cumin Si, a kutatás vezetője képes volt Zumin Chi álnéven publikálni! Ez utóbbit gondosan titkolják az MTI-nél, a kömény ráadásul sokkal jobban illik a chilihez. A vizsgáltak száma mindenesetre meggyőző, hiszen kevés híján ötezer emberről van szó. Igaz, kínaiak, de hát akkor is! Elvégre 4852 embert kísértek figyelemmel másfél évtizeden át.

Torokszorító elképzelni a vizsgálat vezetőjét, ezt bizonyos Cumin/Zumin urat, megfelelő tudományos- és iszlámi fokozataival, amint áll a vártán, szél és por száll át sátrán, ám ő állja a sarat, és kétévente kilenc hullámban végigvizsgál 4852 embert.

– Hogy tetszik lenni, Li bácsi?
– Látom sokat karcsúsodott.
– Két év előtt gyengélkedett a kedves felesége.
– Részvétem. Itóka?
– Annyi belefér. Chilike?
– Naponta? Na, tessék visszaszámolni száztól hetesével.
– Jó, akkor inkább tíztől kettesével.
– Értem, hogy a nyolcas a kedvence.
– Hát azokra a szavakra emlékszik, amikkel kezdtük?
– Mi ez a cédula?
– És miért adott érte egy jüant?
– Értem. Küldje a következőt.

Ha mindegyikre csak egy fél órát szán, ha néha teázik és karácsonyozik, éppen két év telik el, a sor végén ott áll, Li bácsi az új szólistát magolva, amit majd jól kikérdeznek. És Zumin úrnak emellett még alkotó tudományos gondolkodásra is jut ideje.

Mindezen alig változtat, hogy korunk hőse egyetlen vizsgálati alanyt sem látott közelről, sőt, a vizsgálatsorozat eredményével csak évekkel annak vége után kezdett foglalkozni. A kies Dohában a légkondi és a tudományos infrastruktúra előnyeit élvezve. Így használhatja egy kisebb emírség a nagyobb diktatúra (szak)szervezeti hátterét.

A tudomány azonban ne legyen finnyás, makacs tény, hogy egyszer ennyi embert rendszeresen kikérdeztek, mennyi chilit fogyaszt. Megmérték a BMI-jüket. Sőt, voltak olyanok is, akiknek megvizsgálták emlékezetét és megmérték kognitív képességét.

Kérdés, kinek állhatott ez érdekében? Talán a főtitkár, netán az emír szemét csípte a nagy chilifogyasztás? Vagy csili-csala bácsi csodáit várták a kapszaicintől?  Netán a bors lobby érdekében állt, hogy mondjanak végre valami hitelesen hitelrombolóst a csilis cuccosról?  Hideg! Fagyos! Egészen más az ok.

Valójában Quatar nem tudja, mit kezdjen a pénzével, ezért akár Zumin úr projektjét is pénzeli, ami valóban a csili és a feledékenység kérdését vizsgálja, csakhogy adatbányászat útján. Kínában ugyanis valóban volt nagy követéses felmérés 1989 és 2011 között, kilenc hullámban, kétévente. Valóban a táplálkozással és a testsúllyal foglalkoztak, így érintőlegesen a csilivel is. És valóban, 1997-től, négy hullámban, kétévente vizsgálták emberek emlékezetét és kognitív képességeit. Még az is lehet, hogy voltak köztük olyanok, akiknek a táplálkozását és súlyát is figyelték. Kicsi a világ. Ők az első vizsgálatnál 3302-en voltak.

Namost az nyilvánvaló, hogy négy pontból kevésbé rajzolódik ki tendencia, mint kilencből, főleg, ha főleg mások vettek részt a másik vizsgálatban. Ezt Zumin úr is tudomásul vette, azért az emlékezetet és a kognitív képességeket illetően nem volt szőrös szívű: simán bekerültek az adatbázisba, akik akár egyetlen vizsgálaton részt vettek. Tőlük is elég volt a szubjektív nyilatkozat arról, javultak, vagy romlottak-e agyilag.

Kulcskérdés: Melyik 55 és 70 közötti kínai ember mondja lelkesen magáról, igen, bizony, vizsgáló néptárs, sokat javultam?! Így aztán Zumin úrnak már csak annyi a dolga, hogy a romlást hozzárendelje a chilihez. Erre a célra gendersemleges amerikai számítógépes statisztikai módszereket használ, filippínó adatrögzítő kislányokkal.

Namost azt számítógép is tudja, mert ügyesen alkalmazza a nagy számok törvényét (mégis jó valamire az ötezres minta!) hogy aki a chilit szereti karcsúbb és mozgékonyabb, mint aki a tortát preferálja. Az szubjektív belátás, hogy a hatvanasok Kínában aligha saját örömükre, joggingolástól mozgékonyak, hanem kénytelenek fizikai munkát végezni. Ezért státuszuk, jövedelmük, műveltségük is alacsonyabb, mint a pohosoké, ezért aztán az állam felkent képviselőjének igyekeznek megfelelni, elismerve, hogy hanyatlanak. Még mindig jobb, mint hogy sohasem voltak jók. Márpedig, ha véletlenül mégis végiglökdösték a teszten, hát azt elég siralmasan töltötte ki a melós nyugger, aki Mao alatt iskolázódott. Persze, hogy azt mondta, ó, tavalyelőtt ez még simán ment.

Megint más a helyzet a ráérő pohosokkal, akik okkal jelentkeztek agymérésre. Nyilván belefogtak valamilyen kúrába, annak eredményességét akarták állami pénzen méretni. Független szakértőkkel.

A bulvárcikkeknek tehát így kellene szólniuk: egy katari pasi ausztrál társszerzők mögé bújva azt állítja, a kínai melós nyuggerek kevésbé elégedettek észbeli képességeikkel, mint a Cavintont és orrszarv reszeléket szedő, aggyakorló aggok – viszont szeretik a szecsuáni csirkét.

Miért tesz minket olyan boldoggá ez a zöldség? Úgy értem Zelkát és Miklóst. Azért mert naponta zúdul ránk valami hasonló a pszichológia területéről, főleg párkapcsolati összefüggésben. Hiába megyünk le a gyökérség gyökeréig, a marhaság bődületéig, az ökörség bullshit rétegéig, ott áll valami vizsgálat védőbástyája, és máris benne vagyunk a tisztességtelen helyzetben, hogy a rendszerszemléletű evolúciós pszichológia nevében azt mondjuk, nézzük az összefüggéseket, rakjuk össze a mozaikot, azután dobálóddzunk a csillogó kövekkel.

Például: „Kicsit utánanéztem a dolgoknak (link) szerint borderline – nárcisztikus kevert személyiségzavarom van. A feleségem egyértelműen pszichopata (link). Nincs közös érzelmi nyelvünk (link).”

Ezek nagyjából olyan felvetések, mint Zumin úr csípős marhasága. Családi rendszerben gondolkodva, a helyzetet a rendszerszemléletű evolúciós pszichológia alaposságával elemezve ki kell jelentenünk: sok család, párkapcsolat sorsát teszik tönkre az ilyen odavetett mozaikdarabkák.

Ahogyan a chili ügy hatalmas hullámokat kavar, úgy sodor egy-egy bulvár hír angol kutatókról egész levélhalmokat e-postaládánkba. Úgyhogy mielőtt valaki ezt hinné, a bors lobby tüzelt fel minket ennyire Zumin úr ellen, íme a valódi ok: nagy gonddal, alaposan vázoljuk fel azokat az összefüggéseket, amelyeket át kell látni a családi rendszer mozgásainak megértéséhez. Sokat fáradozunk a könyveinkkel, olvassátok el őket! Immár rendelhetők, letölthetők. A rendszerszemléletű evolúciós pszichológia gyöngyszemei.

Cseresznyepaprika

Ingrid és Günther gátlástalanul élvezte Jutka és Laci vendégszeretetét. Az asztalon magyaros ételek, az asztal alatt Günther lába fumlizott Jutka lába között. Ingrid lába hiába matatott, nem lelte Günther lábát.
Laci megérezte Günther merev tekintetét Jutkán. A mélyrészegek ösztönével bekapott egy cseresznyepaprikát. Csendesen elrágcsálta, koccintott Güntherrel, ezután egy cseresznyepaprikát nyújtott felé.  
A két hölgy pillantása is Güntherre szegeződött. Amikor paprikavörös lett, még nevettek. Amikor levegő után kezdett kapkodni, pánikoltak. Megszólalni nem tudott, a vizet kiköpte. Laci álszent módon pálinkával kínálta.
A mentők szerint nem allergia, csak kapszaicin. A szakirodalom szerint úgy hat az agyra, mint a szex. Ezúttal két családot is megmentett a krízistől. Tényleg jó cuccos.




Szülők válófélben

Kaptunk néhány olvasói visszajelzést az új könyvünkre:

Szüllők válófélben

„A könyv nagyon tetszett. Miklós nagyon bátor, hogy ilyen őszintén ír, és a célkitűzések is nagyon tetszettek, hogy jobban jöjjön ki a gyerek a helyzetből, mint ahogy belement, és a szülőknek se legyen bűntudatuk. Ez tényleg lenyűgöző és annyira más megközelítés!”

„Ez az új könyv teljesen beszippantott és nem csak az élethelyzetem miatt. Amikor csak tudom, olvasom, még a WC-re is viszem magammal. Az, hogy Miklós beengedi az olvasót a saját élettörténetébe, nagyon megindító és megtisztelő számomra. Ettől a tudattól még értékesebb a könyv tartalma, még jobban odafigyelek a mondanivalójára. Egyszóval ZSENIÁLIS, ez is! Nagyon köszönöm!”

„Nagyon gyakorlati és érthető, mit, hogyan is kellene csinálni. Láthatjuk, hogy nem a válás miatt lesz ilyen vagy olyan a gyerek. Jól ábrázolja a könyv, hogy nem egyetlen esemény, azaz a válás, hanem több történés hatására lesz ez is, az is a lelkünkben. Szerintem minden szülői szorongás őspatkánya (Miklós után szabadon) a gyerek vizionált negatív jövőjétől való félelem. Hogy nem felel meg az ember szülőként, és a rossz nevelés eredménye majd csak később mutatkozik meg, amikor nincs lehetőség korrekcióra, ezért tényleg beáldozzuk a jelent. Sokkal felszabadultabban lehetne gyereket nevelni, ha a jövő rémét el tudnánk engedni.”

„Számomra Ti vagytok a jó minta, tőletek tanulom a megoldási módokat (és azt is, hogy megoldás orientált legyek), a szemléletet, amit igen, már tudnom kellene oda-vissza, hiszen annyiszor hallottam. Ennek ellenére, sokszor, mint egy nehéz felfogású, újra és újra rákérdezek a problémás helyzetekre. Pedig sokszor tudom a választ, mégis megkérdezem, mert annyira “egyszerűnek” tűnik a megoldás, hogy túlkombinálom. Erre hajlamos vagyok. Ti pedig a bölcsek nyugalmával újra és újra válaszoltok nekem. Bátorítotok. Segítitek az életemet, akárcsak a Szüleim! Hálás vagyok a Jóistennek, hogy ismerhetlek Titeket és munkásságotokat!”

A könyv a Baktay Webkönyvesboltban kapható.