Cikkek kategória bejegyzései

Nők, karrier, férfiak

Közzétéve Szerző:

Van-e élet a földön a munkaidőn túl?

Máté akkor jelentkezett be hozzánk, amikor a következő SMS-t kapta Diánától: „Szombaton egészségügyi szex nálam, negyed háromkor.”
– Az első gondolatom az volt, küldök neki egy vibrátort. Negyed háromkor becsenget nála egy taxis: egészségügyi csomagot hoztam…– sírta el magát Máté.
Kiderült, fülig szerelmes Dianába, aki viszont női macsó. Hűségről, kötődésről, közös jövőről hallani sem akar. Elege van belőle. Harminchat éves, tizennégy esztendőt töltött „egy házasság rabságában”, ahogy fogalmaz. Igaz, amíg otthon volt a két gyerekkel, elvégezte a jogot, jogász férje segítségével megkapta egy Rt felszámolási munkáját tokkal, vonóval. Befutott. A gyerekek rendes iskolába járnak, Marcsi pótnagyi különórákra hordja őket és gondjukat viseli. Diána pedig úgy döntött, élni kezd. Felszámolta a házasságát. Olyan kőkeményen, mint az Rt-t.
A gyerekeket leküldte a Balatonra Marcsival. Bérelt egy kis lakást a férjének, aztán péntek reggel 6-kor beengedte a rózsadombi házba a csapatát. Elvették a kábán ébredező férj telefonját, kocsikulcsát, majd szépen gyöngéden átköltöztették a bérelt lakásba. Közben Diána lekopasztotta a bankszámlákat.
A hivatalos verzió szerint a férje bántalmazta, majd önként elhagyta a közös otthont és Diána így biztosította a megélhetését.
Máténak azt mondta egy spangli után:
– Gengszterrel gengszter módra kell bánni. Ez egy szar állat.
Máté pedig már csak azért sem mert neki vibrátort küldeni, mert félt tőle.
– Azt élem meg, ami régen csak nőkel történhetett meg. A testem eszköz Diána kielégüléséhez, ki vagyok szolgáltatva neki, mert gátlástalanul kirúgat, megvan hozzá a hatalma, és azt is világossá tette, hogy megveret, ha engedetlen vagyok.

Diána esete egyre gyakrabban fordul elő: a pénz, hatalom és kapcsolatok birtokába kerülő nők jobb híján azokat a magatartásmintákat veszik át, amiket a férfiaktól látnak.
Látszólag tehetik, mert csak egy területen számítanak a biológiai különbségek: a férfiak kevésbé kényszeríthetők a szexre, egyes vélemények szerint megerőszakolni sem lehet egy férfit. Ez volt Máté egyik komoly gondja:
– Szorongok, mit tudok produkálni, ha jelenésem lesz szombaton negyed háromkor. Pedig amúgy meg vagyok őrülve a nőért. Ez a Stockholm-szindróma lehet.
Van azonban mélyebb oka is Diána gátlástalan ámokfutásának. Tekintve, hogy a nők természetük, testfelépítésük, hormonszintük szerint kevésbé agresszívak, kevesebb a velük született és a tanult gátlás is.
Konrad Lorenz példázata jól rávilágít erre: ha két galambot összezárunk egy kalitkában, azzal szörnyű kínhalálra ítéljük őket, mert rövidke karmukkal, tömpe csőrükkel csak felületi sérüléseket ejtenek a másikon, viszont addig kopasztják, csipkedik egymást, míg mindketten elpusztulnak.
Egészen más a helyzet a ragadozókkal. Nekik vannak fegyvereik, de ennek megfelelően „etikájuk” is, azaz vannak agresszió csillapító viselkedésmintáik. Mindannyian láttunk már kutyát megadó pózban: elfekszik, és torkát kínálja fel. Hamarosan kipusztulna a faj, ha a győztes ilyenkor átharapná a vesztes gégéjét, nyaki ütőerét. Vele született gátlás akadályozza meg ebben.
Mint ahogy az ember is nehezebben gyilkol meg foggal-körömmel egy kisgyereket, mint távcsöves puskával egy álcaruhás katonát.
Diána és társai szempontjából teljesen mindegy, velünk született magatartásmódról van-e szó, vagy tanultról.
Velük született gátlásuk nyilván kevésbé van, mint a férfiaknak. Tanult magatartásmód is alig áll rendelkezésükre, hiszen a nevelődés során azért még mindig megvannak a lány és a fiú szerepek. A lányoknak inkább illik vihogni, pusmogni, és magukat illegetni, mint lenyomni egymást. Következésképpen felereszteni sem tanulják meg, azt, akit lenyomnak, sőt, egyáltalán nem tudják, mit kezdjenek azzal, akit padlóra küldenek. Ezért képesek nagyon messzire ragadtatni magukat. Sokszor ezért nem jelent számukra megálljt a tehetetlenül földön heverő ellenfél.

Hová tűnt a nyugalom?

Közzétéve Szerző:

A boros ballon

– Már mindent próbáltunk Esztivel… – kezdte Ági.
– Még csak 8 éves – igyekeztünk kicsusszanni a „minden-mindig-sohasemmi” csapdából.
– Hát logopédus, nevelési tanácsadó, ilyesmik – fejtette ki Zoli, az új apuka.
– Nevelési tanácsadó dadogás ügyben?
– Még az is baj vele, hogy hebrencs.
– Hebrencs?
– Kapkod, semmit sem fejez be, nem tud figyelni – adta egymásnak a szót Ági és Zoli.
– Van olyan, amikor befejezel valamit? Mert az látszik, hogy most figyelsz – fordultunk Esztihez.
– Van. Iiigenis vaaan.
– Tudod mit tudunk mi?
– Kikikikérdeznek majd.
– Trükköket tudnunk.

Egy kis transz, csak annyi, mintha a tengerparton nyakig betemetnék homokkal, és Eszti máris ott találta magát a nyugalom szigetén. Könyöke a fotel karfáján, tenyerében egy boros ballon talpa. A fél literes kehely félig volt vízzel, amikor a tenyerébe tettük, azután lassan töltögettük.

– Hihetetlen – mondta kissé kásásan forgó nyelvvel – már amikor a kezembe vettem, akkor sem hittem, hogy meg tudom tartani.
– Nézd, milyen tükörsima a vízfelület.
– Mint egy varázstó.

A boros ballon szára mintegy tíz centiméter, kelyhe több mint fél literes. Dinamikus eszköz, arra szolgál, hogy ügyesen lötyögtetve benne néhány korty vörösbort meggyorsítsuk az oxidációs folyamatot. Ezúttal azonban színültig töltöttük. A felületi feszültség miatt már feljebb volt a víz felszíne, mint a pohár széle.

– Már púpos – álmélkodott Eszti – most már tényleg mindjárt kicsordul. A ruhámra.
– Tiszta víz, megszárad hamar.

Melyik verset mondanád el most a legszívesebben.
– Forog a világ.

Ismeretlen vers, azóta sem bukkantunk a nyomára. Tökéletesen mondta, kissé nehezen forgott ugyan a nyelve, de folyamatosan. Végül elmosolyodott:
– Olyan lassan csordogál most az idő. Nem is tudtam, hogy ilyet is tud…
– Hát igen – kezdte Zoli – a nagy igyekezetben még jobban kapkodtunk. Ide vittük, oda vittük, még ezt is, még azt is…
– Nyilván túlkompenzáltunk. Azt akartuk, hogy ne viselje meg a válás. Egyáltalán.

Eszti közben békésen ücsörgött kezében a pohárral. Csak néha álmélkodott:

– Nem is érzem a súlyát – egyedül is megpróbálom majd – mintha az a víz tenger lenne, én meg egy szigeten ücsörögnék…

Intravénásan tápláltak vagyunk

Közzétéve Szerző:

RÉMÁLOM

A nővér enyhén unott mozdulattal elővesz egy bűzhödt, penészes rongyot. Letörli vele alkaromon a véna környékét. Fecskendőt fog , vastag tűt illeszt rá és egy lábashoz lép vele. Leveszi a fedőt, megcsap a bűz. Romló ételmaradékok úszkálnak valami penészes szottyban. A nővér felszív belőle egy adagot. A tűt felfelé tartva kilő egy cseppet, majd avatott mozdulatokkal a vénámat paskolgatva elmondja: nyugi, első osztályú ételből készült az injekció. Sokan csak álmodnak ilyesmiről. Ebben nincs tartósító, állományjavító, növényvédő, antibiotikum. Úgy készítette, hogy ötven kilométeres körzetben termesztett biogabonából készült biomüzlire öntött egy kis biotejet, amelyet dús legelőn tartott tehén duzzadó tőgyéből kézzel fejtek. Szórt rá egy kiskanál bio-barnacukrot, mert szerencsére a kert végétől már nincsen ötven kilométerre a cukorgyár melaszüzeme. A nővér elgyötört arcán némi büszkeség. Elvégre az elitet szolgálja. Ma, Magyarországon kétmillió ember táplálkozik intravénásan hasonló szottyal, csakhogy az sokkal rosszabb minőségű.

INTRAVÉNÁSAN TÁPLÁLTAK VAGYUNK

Jó egy kicsit elbeszélgetni az öntudatos nővérrel. Szerencsére megállt bennem az ütő, így nehezen talál vénát, felkaromra még egy szorítót is fel kell tennie. Egyszerű, fehér gumi, semmi horror. Már az elittől is sok mindent elsinkófálnak. Zavarában csacsogni kezd a nővér. Még a köpenykéjét is igazgatja. Elmondja: a vékonybélből ugyanígy szívódik fel a táplálék a vérkeringésbe. Ha valahol baj van az emésztőrendszerrel, a bélfal előbb-utóbb tönkremegy, áteresztővé válik, és belőle éppen ilyen szotty kerül a vérkeringésünkbe. A bélfalon olyan gombák települnek meg, amelyek leginkább a penészhez hasonlíthatók.

ÉBRESZTŐ

Hogyan tudjuk elkerülni, hogy beadják nekünk ama szottyot intravénásan egy penésszel előkészített felületen? Láttuk: hiába teszünk csúcsminőségű bio ételt az asztalra. Hiába fogyasztunk kifogástalan táplálékot. Azt megfelelően fel is kell dolgozni. Olyan gyógyszerészetileg tiszta oldattá kell alakítani, amelyet valóban akár intravénásan is beadhatnának. A müzli gluténjét és a tej kazeinjét aminosavakká kell lebontani, a tej laktózát és a müzli keményítőjét pedig egyszerű cukorrá. Közben persze ki kell szűrni a rostok között meglapuló kórokozókat.

BENYELJÜK

Mi történik valójában? Csak az kell a rémálom valóra váltásához , hogy egy üres percünkben – mert éppen ráérünk – sebtében készítsünk egy müzlit. Nem vagyunk éppen éhesek, de elkezdjük kanalazni.

Ha valamelyest be is indul a nyáltermelésünk, a gabonában lévő keményítő gyakorlatilag háborítatlanul csusszan le a gyomrunkba a tej védelmében, noha a nyálban lévő amiláznak már el kellett volna kezdenie a cukorrá bontását. A rágás által jól nyelhető falatokká alakított, nyállal kevert táplálék helyett egy kanál tejes müzli kerül a gyomrunkba. A keményítő egészben marad, sőt, a rostok is szinte eredeti állapotban vannak, közöttük meglapulnak azok a spórák és mikroorganizmusok, amelyek később majd aktívan szottyosítanak.

Tekintettel arra, hogy sem a rágás, sem a nyálelválasztás nem készítette elő a gyomorsavtermelést, a lecsusszanó falatokat a gyomor alig-alig savas közege egyrészt nem képes fertőtleníteni, másrészt a fehérjéket sem tudja megfelelően bontani a pepszin. A kazein úgyszólván érintetlenül úszkál a lében, akárcsak a glutén, pedig itt mindkét fehérjének peptidekké kellene szétesnie . És persze elengedő gyomorsav híján az alapos fertőtlenítés sem történik meg. Ha a glutén és a kazein egyben marad, miért bomolnának peptidekre, a szintén fehérje alapú kórokozók, például baktériumok?

A gyomor alapos savas átgyúrás helyett továbblöki a vékonybélnek az anyagot, amit bízvást nevezhetünk megtúrósodott tejes müzlinek. A bélhámsejtek és a hasnyálmirigy enzimjei azonban másra szakosodtak. Keményítő helyett maximum összetett cukrokat várnak, hatalmas fehérje-molekulák helyett pedig peptideket.

A vékonybél flóra alvállalkozók csoportja. A bacilusok egy részére kiszerveztük a rostok bontását, mások a tejcukor emésztését. Megvan a maguk haszna, jól megélnek. Azt is mondhatnánk, ránk se bagóznak, kinyerik a maguknak, ami nekik kell, aztán elejtik az oligoszacharidokat, aminosavakat vagy különféle vitaminokat, így mi végeredményben az ő hulladékukból élünk.

Ezen hivatalos beszállítók, régi, jól bevált alvállalkozók mellett folyamatosan jelen vannak, sőt, el is szaporodhatnak olyan lények, amelyek másképpen oldják meg életüket. Ahelyett, hogy lebontanák a rostokat alaposan elszaporodnak rajtuk, elhasználják előlünk a vasat és más vérképzéshez szükséges anyagokat, felélik a tápanyagokat – és mindennek tetejébe melléktermékként még némi mérget is eregetnek belénk. Ők ezt így szokták. Más bacik a szénhidrátokat bontják le úgy, mint a borászat élősködői: alkoholt készítenek belőle, miközben ők maguk nagyon is jól járnak. Mi magunk már kevésbé. A gyomorban alig-alig emésztésnek indult tej- és gabonafehérjék például morfinszerű szerkezetű kazeomorfinként és gluteomorfinként végzik vékonybélben ahelyett, hogy az elvárt elemi aminosav-formátummá bomlanának.

Az egészséges bélfal elvileg kiszűri ezeket. Intelligens szimbiózisban a megfelelő bacikkal csakis aminosavakat és elemi cukrok tudnának felszívódni. Csakhogy más, erre szakosodott behatolók ezt a jótékony flórát is pusztítják, ha átjutnak a gyomor ez esetben nem is olyan savas fürdőjén. Hiányukban bélfal sérül, s egyre engedékenyebb, áteresztőbb lesz a vénás keringés felé, ahová így akár már nagyobb fehérjetöredékek is bejuthatnak.

Sebaj, a máj még elvégezi az utótisztítást. Amíg van kapacitása. Hagyományos feladata szerint azokat a vegyületeket szűri ki, amelyek az eddigi szűrőkön átsiklottak. Ha azonban a vékonybélből olyan anyagok kerülnek a véráramba, amelyekre hagyományos feladata szerint nincsen felkészülve a máj, akkor túlterhelődik és kénytelen azt is továbbengedni, ami a szervezet különböző pontjain bajt okoz. A fehérje töredékeket ezután behatolóként azonosítja az immunrendszer, komolyan felveszi velük a harcot, így alakul ki például a kazein- vagy glutén érzékenység.

Ha tehát a az emésztőrendszer valamely egymáshoz csatolt eleme elégtelenül működik, akkor a rémképünkben megjelenő nővér fecskendőjében található szotty belekerül a vérkeringésbe. A toxinok és morfinok pedig átjuthatnak a vér-agy gáton olyan tüneteket okozva, amelyek hagyományosan a pszichológia vagy a pszichiátria felségterületére tartoznak.

PROVOKATÍV TÚLZÁS

Mi a különbség a csúcsminőségű bio étel és nővér fecskendőjében található szotty között? Ez teljesen szervezetünk aktuális állapotán múlik. Akkor tudjuk feldolgozni a példában szereplő tejes-cukros müzlit ha az alábbi pontok közül valamennyi teljesül:

1. Éhezzünk meg, hogy jól beindulhasson a nyáltermelés, s a gabonában lévő keményítő valamint az összetett cukor elkezdhessen egyszerű cukrokká bomlani.

2. Rágjunk. Sokat, még többet. Igyekezzünk a müzlit rágás által jól nyelhető falatokká alakítani. A kevesebb néha több. Néhány alaposan megrágott falatból később több tápanyagot hasznosíthat a szervezet, mint egy púpos tál hirtelen lezúduló ételből.

3. A rágás és a nyálelválasztás megfelelően előkészíti a gyomorsavtermelést, a lecsusszanó falatokat a gyomor erősen savas közege fertőtleníti, a fehérjéket „kicsapja”, enzimje peptidekké szedi szét.

4. A gyomor alapos savas-enzimes átgyúrás után továbbküldi a vékonybélnek az anyagot, amit az epe, a hasnyálmirigy enzimjei és a bélflóra elemi zsírokra, egyszerű cukrokra és aminosavakra bontanak. Ezek a szervezet építőkövei. Mehetnek a véráramba.

AZ ÉLETHELYZET

1. Ha nem vagyunk éhesek, egyrészt azzal magyarázható, hogy telítettséget érzünk, másrészt azzal, hogy a kínált táplálékot nem kívánjuk. Jellemzően ott kezdődnek a zavarok, amikor tömik a gyereket, vagy amikor a szervezet már ráállt egy szűk táplálék spektrumra. (Az ötéves Simon például csak egyfajta gyártmányú és ízesítésű túrókrémet volt hajlandó megenni, ezt azonban nagykanállal nyelte. Ezzel beszállt az ördögi körbe, mert emésztőrendszere úgy alakult, hogy egyre inkább csak ezt az ételt kívánta.)

2. Ha nem termelődik elegendő gyomorsav, magában a gyomorban is elszaporodhatnak olyan életformák, amelyeknek ott amúgy semmi helyük. Például gombák és baktériumok. Ezek olyan anyagokat bocsátanak ki, amelyek csökkentik a gyomorsav termelését – azaz az éhséget, és ezzel tönkreteszik a fehérjék emésztését. Így indul be egy másodlagos visszacsatolási kör.

3. Azok a bélhámsejtek, amelyek aprított szénhidrátokra és fehérjékre várnak, éppúgy tehetetlenek az egész molekulákkal, mint a grillsütő a rönkfával. Miközben pusztulnak azok a szövetségeseink, akik saját jó megélhetésük érdekében rostokat aprítottak, laktózt bontottak és vitaminokat állítottak elő, helyettük elszaporodnak olyan életformák, amelyeknek ott amúgy semmi helyük. Ezek termelik az alkoholokat, toxinokat és az egyéb használhatatlan anyagokat. A szervezet éhezni kezd, miközben az elme zavarodik. Ezek az új gyarmatosítók olyan anyagokat is termelnek, melyek aztán hívják, követelik saját táplálékukat, amivel kialakítják a tartós jelenlétüket megalapozó visszacsatolási kört (azt, amely például Simon sóvárgását egyre erősebben meghatározta). Sikeresen megsemmisítik emellett azt a mechanizmust is, amelynek segítségével a bélfal csak az odavaló dolgokat ereszti a vérkeringésbe, megindul tehát a szotty keringésbe beáramlása. Gyulladások alakulnak ki különböző pontokon. (Gyerekek esetében jellemzően először a fülben és a tüdőben.)

4. A feldolgozatlan táplálék székletzavarokkal távozik. Többnyire hasmenéssel, ami kiszáradást okoz, így növeli a zavarodottságot. (A részegeket is a kiszáradás zavarja össze). Ritkábban székrekedést követően, ami viszont azt eredményezi, hogy a toxikus massza a szükségesnél jóval hosszabban időzik a szervezetben.

5. A zavart viselkedés egyre szűkíti a táplálkozás spektrumát, egyre reménytelenebbé téve a kitörést. A gondoskodó környezet az étkezésről átfókuszál a lelki- és viselkedés zavarokra, a gyulladásokra és hiánybetegségekre, a széklettartási problémákra. Egyre több lesz a gond, egyre kisebb figyelem jut a táplálkozásra. A gyulladásokra egyre több antibiotikumot adnak, amivel a száj- és bélflóra megkapja a kegyelemdöfést. Újabb ördögi kör alakul ki.

BELÉPÉS BÁRHOL

A visszacsatolások körébe bárhol beléphetünk. Megtörténhet, hogy a baba már születésekor beteg bélfórát kap szüleitől. Steril emésztőrendszerébe a szülőcsatornában jutnak be édesanyja szervezetének mikroorganizmusai. Márpedig flóránk összetétele hasonlóan tolódik el, mint táplálékaink összetétele. Sőt, követi azt.

Az is lehet, hogy a baba császármetszéssel jön világra, még esetlegesebbé téve, mi és mikor szaporodik el emésztőrendszerében.

A védőoltások alap- és hordozóanyagai, és a beadásukkal járó stresszhelyzet is lehet belépő oda, ahonnan aztn nehéz kiszállni.

A „megelőzésre” adott antibiotikumokkal már úgy tűnhet, tyúk-tojás problémához jutottunk. Pedig itt még egyértelműen okról van szó.

Amikor már olyan mértékben felborul a belső egyensúly, hogy gyulladások kezdenek kialakulni, jön végső a lökés, a felelős döntés: vagy hagyom a gyulladást pusztítani, vagy tovább pusztítom a bélflórát.

A lelki- és viselkedészavarok esetében ugyanez a dilemma: vagy szakemberekre bízzuk a kezelést (akiknek kisebb dolguk is nagyobb a páciens emésztőrendszerénél, különösen pedig a vékonybelénél), vagy felvállaljuk a szülői kötelességmulasztást.

A családi rendszer hamar felborul a deviáns viselkedéstől. A szülők, nagyszülők és rokonok, a szakorvosok és kuruzslók, a csodaszer árusok és próféták mind különféle stratégiát ajánlanak, az együttműködés esélye egyre csökken. A kudarcok egyre inkább személyes konfliktusokhoz vezetnek, egyre többen farolnak ki a helyzetből, amelyben többnyire egyedül az édesanya marad benn. Magára véve az összes tanács elutasításának felelősségét és az összes kudarc következményét.

KILÉPÉS

Hogyan tudunk mi, Zelka és Miklós, kilépni a kuruzslók, csodaszer árusok és próféták hosszú sorából? Mi a biztosíték, hogy mi valóban ismerjük azt a helyet, ahol ki lehet lépni az ördögi körből? Ismerjük azt a szűk rést, ahol ki lehet slisszanni a csapdák ravasz hálózatából.

Megtaláltuk azt, aki nem csak kezeli, hanem eredményesen gyógyítja is azt a tünetegyüttest, amelyet ő maga GAP szindrómának nevezett el. Innen oda léphet, ahol magyarul is bemutatjuk Dr. Natasha Campbell-McBride gyógyító rendszerét.

Fejezetcímek a sorskönyvből

Közzétéve Szerző:

Kéretlen útravalók – Kudarcok, traumák, csalódások

Életünk váltóit látszólag apró dolgok, grimaszok, félmondatok, hallgatások irányítják. Gyakran teszik sorsunkat egészen más vágányra, mint amilyenen addig haladt.
Kis gesztusok is lavinákat indíthatnak el. Mint amikor meghúzzuk a puska ravaszát, vagy megnyomjuk azt a gombot, ami kioldja az atombombát.
Később már nehéz rekonstruálni, mi történt, hogyan történt, mikor történt.
László és Judit azért jött el hozzánk, mert reménytelennek látták egyeztetni gyermeknevelési elképzeléseiket. Ahogy azt a társadalmi szerepelvárások is rögzítik, Judit megértő és elfogadó volt, László viszont úgy gondolta, felelős Andris sorsáért.
– Annyira örülök, hogy önállóan szed magának levest, vizet is önt – büszkélkedett Judit. – Nagy dolog ez egy négyéves gyereknél.
– Azért még lehetnek elvárásaink – szögezte le László.
– Csak éppen elveszik az örömünket is a te örökös mérce-emeléseid.
Példaként azt az esetet mesélték el, amikor Andriska csordultig merte tányérját levessel.
– Nyilván élvezte, hogy ügyesen bánik a merőkanállal.
– Tanulja meg, hogy az étel nem játék – vágta rá László.
E tanulság érdekében László ülve maradt fiával, és addig nem engedte felkelni, míg Andris hüppögve, könnyek között be nem kanalazta az összes levest.
– Én kimentem és a mosókonyhában sírtam. Vasalásnak álcáztam, de nem kellett locsolni a ruhát, úgy potyogtak a könnyeim – pityergett Judit.
– Mit is tanult Andris? – kérdeztük.
– Hogy annyit vegyen ki, amennyit megeszik. Hogy az étel nem játék.
– És még mit?
– …?
– Mit mondott neki? Mivel magyarázta a helyzetet?
– Most megtanulod egy életre. Most megjegyzed örökre.
– Kondicionálta a gyereket. Mire?
– Jó viselkedésre.
– Arra, hogy tanulni rossz dolog. Már négy éves korában tapasztalta, hogy tanulni, megjegyezni valamit, azt jelenti, fél délután ülünk hüppögve, miközben anyu sír a mosókonyhában.
– Kiszolgált küszöb! – nevetett fel Judit.
– …?
László elmesélte, amikor a Családi kör c. verset kellett megtanulnia az iskolában, akkor nekiült, de csak nehezen haladt. Anyja és nővére is segítettek, versszakról versszakra mondogatták vele. Beesteledett, megjött Apuka. Azzal kezdte, hogy jól összeszidta a társaságot, amiért az utolsó délután kezdenek egy ilyen hosszú versbe, amikor „Lacus amúgy is olyan nehezen tanul”. Ezután átvette a parancsnokságot. A feszültség pillanatok alatt elviselhetetlen lett. Lacus csak hüppögött, a másik szobába száműzött fehérnép feszülten hallgatózott. Lacusnak el kellett mondani, amit addig tanult, azután két sort hozzá. Odáig már ment, hogy
Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
És ekkor jött az új rész, nagy hüppögések és könnyek között:
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált küszöb,
Kutyára a lábát, erre állát nyújtja.
A szomszéd szobában felharsant a vihogás, Apuka pedig maradék haját tépve rohant ki:
– Ez a gyerek nem normális! Ez debil! Ennek semmi irodalmi érzéke!
– El is intézte a viszonyomat a magyarhoz – sóhajtott László. – Nyelvtanból meg is buktam félévkor. Ha csak megláttam a magyarkönyveket vagy a tanárnőt, máris rajtam volt a frász.
– Nehéz élethelyzetben lehetett akkor az édesapja… – igyekeztünk megértőnek lenni.
– Folyamatosan nehéz helyzetben van, mert az elvei miatt mindenhonnan kirúgják – vágott közbe élesen Judit.
– Nagyapámnál örökké száraz kenyeret kellett enni, mert egyszer megmaradt egy fél vekni. Viszont az volt a szokása, hogy munkából hazafelé jövet vett egy veknivel és elbeszélgetett a pékkel. Az elve pedig tiltotta, hogy kenyeret dobjunk ki.

Ezután sokat dolgoztunk Lászlóval, segítettünk abban, hogy pozitív jövőképet tudjon adni Andriskának.
Mi pedig vadászni kezdtünk az olyan mondásokra, amik negatív sorskönyvet írnak. Azért nehéz őket tetten érni, mert észre sem vesszük őket. Hatásukban azonban elképesztően rombolók. Előnyük, hogy pozitívba is hasonlóan észrevétlenül tudjuk őket fordítani. Nagyon alkalmasak sugalmazásokra.
Lászlónak például megtanítottuk, hogyan alakítsa át a kínos „tanulás” fogalmat, hogyan dicsérje meg Andriskát, valahányszor valami újat tanul, ha megjegyez egy új dolgot, hogyan programozza arra, hogy ő majd „jó tanuló” lesz.
Egy másik ilyen fülön csípett sorsfordító kifejezés a „figyeld meg!”, a „hű, nézd csak” utóda.
A „Hű, nézd csak!” és az „Odanézz!” akkor használatos, amikor a gyerek valamit akar és eltereljük a figyelmét. Például megszerzi a papa rég áhított bicskáját. Ekkor a mama kinéz az ablakon és azt mondja: „Odanézz egy madárka!” – majd kikapja a gyerek kezéből a bicskát.
Ettől hamar rátanul a gyerek, hogy nem érdemes oda figyelni, amire felhívják a figyelmét.
Így aztán tökéletesen immunis lesz a tanulási folyamat ilyesféle mozzanati iránt. Matatni kezd a pad alatt, ha a tanárnő azt kéri:
– Figyeljétek a levél erezetét!
Pusmogni kezd, ha azt kéri a kémia tanár:
– Most nézzétek a reakciót a kémcsőben!
A későbbiek során pedig a kétségbeesett szülő már szimbolikusba transzformálja a dolgot:
– Meg fogod látni, mire mész így. Figyeld meg, kapsz egy karót.
A gyerek fütyörészve elengedi a füle mellett a fenyegetést és nem figyel az egyesre sem.
Meg fogjuk látni, meg fog bukni.

Mesterek, tanítók, lelki vezetők ma

Közzétéve Szerző:

Vezetnek vagy megvezetnek?

– Sikerült idetalálni? – szoktuk kérdezni vendégeinket, amikor először jönnek el hozzánk.
– Hááát… vééégülis… igen. Igen.
– Rajtunk túl már csak az erdő van – teszünk ilyenkor célzást az út nehézségeire.
– Igen, tényleg.
– A földút is sáros (poros, rögös) ilyen időben.
– Nagyon is az. Bizony.

Így vezetjük be az ajtón a klienseinket. Kicsikarjuk a három igent. Ezután már könnyen jön a negyedik.

Amerikai autókereskedőktől tanultuk a módszert:
– Halló, Bandler és Grinder.
– Jónapot, Milton Erickson vagyok, holnap elmennénk a feleségemmel. Egy kisautót nézünk neki, tudna időpontot adni?
– Tíz óra megfelel?
– Igen.
– Én fogadom önöket, Robert Grindert keressék.
– Értem. Rendben. Viszlát.
– Viszlát.

Másnap Robert Grinder siet az érkezők elé:
– Jónapot. Erickson úr?
– Igen. Üdvözlöm.
– A kedves felesége?
– Igen.
– Mrs. Erickson?
– Igen. Hogy van?
– Remekül. Szóval egy autót nézünk.
– Javaslom, nézzük meg először a családi autók cserekonstrukcióit.
– Rendben.

Banális, önmagukban buta kérdésekkel indult a három igen kicsikarása. Szinte gyengeelméjűnek valók. Így intézi a kereskedő, hogy kettővel magasabb kategóriás autót tudjon eladni, mint amilyet a vevő venni szándékozott. Három igen után könnyen jön a negyedik, négy után még könnyebben az ötödik.

Klienseinkkel az elfogadás a célunk, amikor igenekkel kezdjük. Azután, ha már eleget bólogattunk, kezdődhet a további vezetés.
Katiról már abban a pillanatban láttuk, hogy súlyos alkoholista, amikor belépett. Püffedt arca, hasa, pálcika lábai, száraz bőre, lassan forgó nyelve azonnal elárulták. Mégis jó három órán át bólogatva hallgattuk, amint sorolta kegyetlen sorsát, sérelmeit, fáradtságának okát. Elmondta, milyen sikeres volt külföldön, hogy a gyerekek perfekt megtanultak angolul, de férje, aki most híres ember, ott legfeljebb kertészkedhetett, így aztán Kati feladta karrierjét a családért, visszasüppedt ebbe a hazai posványba, ahol kicsinyes intrikák áldozata.
Közben egyre jobban remegett a keze, úgyhogy végül egy zavart félmosollyal rátért az ő nagy harcára.
És akkor, szépen nyugodtan a szemébe nézve megkérdeztük, szerinte ki az alkoholista.
Olyan meghatározást adott, ami őrá nem illett.
– Kati, ezek szerint Ön alkoholista?
– Nem.
És ennek megfelelően kezdtünk dolgozni. Hiába ivott, hiába gurult le részegen a lépcsőn, az alkoholizmusról nem szóltunk. Nem is engedtük.
– Igyon! – kértük – amikor alkalom adódik, igyon. Jó italt, szép pohárból, élvezze. Koccintson.
Így rángattuk ki a dugiüvegek és a zugkortyok világából.
Aztán jött egy külföldi út azzal a munkatársnőjével, aki minden lehetséges intrikát bevetett ellene. A szállodában szomszédok voltak. Katit folyamatosan árgus szemekkel figyelte az intrikus. Ha Kati abban a hitben lett volna, hogy ő alkoholista, az első éjszaka holtra issza magát és rátöri az ajtót szomszéd szobában sunyító ellenségre. Csakhogy ő kibírta. Így győzte le egyszerre belső és külső ellenségét. Négy nap után, amikor a férje hazahozta a reptérről, elájult. Delirált. Kórház, vizsgálatok és máris kezdett kikeveredni a dologból.
– Rettenetesen szenvedtem az elvonási tünetektől – panaszolta.
– Elvonási tünetek? De hiszen ön nem alkoholista.
– De az voltam.
– Már tiszta.
– Igen.

Szóval jól megvezettük Katit. Hová vezettük? Egy szebb jövőbe. Engedtük, hogy olyannak lássa magát, amilyen lenni szeretne. És íme, olyanná is vált.
Ha úgy tetszik, a csalfa álmok megvezetnek minket, de jobb úgy nézni, álmaink vezetnek minket a szebb jövő felé. Csak meg kell tanulni álmodni és hinni abban, hogy érdemes valóra váltani álmainkat.