Mostohák pedig vannak

Közzétéve Szerző:

Boldogtalan kapcsolatok – Döntés, felelősség, gyávaság

– Nem, nem, nem – hajtogatta rekedten a maga igazát Géza – az nem lehet, hogy elvegyék tőlünk a gyerekeket.
– Sajnos ez jogi kérdés, mi legfeljebb mediálhatunk.
– De érvekkel segíthetnek minket – sóhajtott fel Szandra – már három ügyvédnél jártunk, mindegyik azt mondja, ha az anya alkalmas, övé a gyerek, mind a kettő, mert a gyermekek összetartoznak.
– Ön mióta él együtt Gézával?
– Két hónappal azután jöttünk össze, hogy Szandra elköltözött a gyerekekkel. Már régóta ácsingóztam rá, de amíg házasságban élt, tabu volt.
– Szeretné a gyerekeket?
– Igen, önmagukban is, de így azért is különösen, mert Géza nagyon sínyli a hiányukat. Azért is néztem ki magamnak, mert olyan nagyszerű apa.
– Önnek vannak gyermekei?
– Kettő. Jó barátok azzal a kettővel. Szinte kezdettől összejártunk.
– Hogyan költözött el a felesége? – fordulunk ismét Gézához.
– Egy szombat reggel megjelent a rokonságával, összepakoltak, usgyé. Hétfőn már más városban jártak iskolába a gyerekek.
– Akkor tudta meg Géza, hogy a feleségének szeretője van – magyarázza Szandra – pedig mi már fél éve tudtuk.
– Most együtt élnek?
– Mi? Persze – hökkent meg Szandra.
– A volt feleség és a szerető.
– De még hogy! – morgott Géza.
– Ezt hogy érti?
– Van zűr bőven.
– Az előző házassága azért romlott meg, mert a felesége féltette tőle a gyerekeket – tette hozzá Szandra.
Elszánt ajánlatot tettünk: ha találnak olyan ügyvédet, aki hajlandó ránk szánni két órát, úgy, hogy kikapcsolja a mobiltelefonját, felkészítjük úgy, hogy jó eséllyel induljon.
Eléggé tisztességtelen ajánlat volt, már többször megtetettük, mert régóta szerettünk volna egy olyan ügyvéd társat találni, aki némi eséllyel indul fejjel a bírónők zárt falának.
Géza és Szandra találtak egy ügyvéd asszonyt. Területe olyan messze esett a családjogtól, hogy beugrott.
Példák sokaságát elemezve megbeszéltük, mi is az a rendszerszemléletű vagy holisztikus pszichológia. Legjobban az anyós-após, a meny és a fiú esete ragadta meg. Külön-külön jártak Zelkához és ő mindannyiuknak tudott segíteni, miközben a család egészének is segített.
– Ez olyan, mintha egy perben én képviselném az összes felet! – nézett döbbenten.
– Amíg hajlandók együttműködni. Géza volt felesége azonban megtagadja ezt. Okkal. Döntése során figyelmen kívül hagyta a család egészének érdekeit, csak a párkapcsolat lebegett a szeme előtt.
– Egy …-t akart – fakadt ki Géza.
– Mindenesetre ők most egy pár. Közös az identitásuk. Azt kell tehát vizsgálni, együtt alkalmasak-e. Márpedig az nehezen képzelhető el, hogy együtt alkalmasak, ha egyikük nem az. Hiszen ez a tény feszültségeket szül kettőjük között és gyengíti az anyát is.
– Lehet, hogy megváltozott a férfi és most már jó apa.
– Meglehet. Bár inkább az a törvényszerű, hogy nehezebben fogadjuk el azt az embert, akinek alig ismerjük sorsát, előéletét, sikereit és kudarcait, mint azt, akivel feltétlen szeretetben együtt nevekedtünk. Márpedig egy szülő együtt nevelkedik a gyerekével. Úgy válik szülővé. Hogy részt vesz ebben az életen át tartó folyamatban.
– Akkor Géza és Szandra alkalmasságát is vizsgálni kell – szögezte le az ügyvédnő.
– Igen. Azt, hogy együtt alkalmasak-e.
– Erre azt fogja mondani az én ex-nejem, hogy igazából nem is él együtt azzal a pasival. Egyedül neveli a gyerekeket és ő alkalmas.
– A rendszerszemléletű vagy holisztikus pszichológia erre azt mondja, a gyermek oda kerüljön, ahol egész családban van, működő párkapcsolatot lát.

Az ügyvédnő beszállt az elvi küzdelembe és most 8 hónap vizsgálatai és hercehurcája után három hónap próbaidőre az apjuknál vannak a gyerekek.

Férfinak lenni, nőnek lenni

Közzétéve Szerző:

Előszó az Olvasóhoz

Utánanéztünk: egyetlen szövegünkkel nem dolgoztunk annyit, mint a „Mi nők, igazán nők” és a „Mi férfiak, igazán férfiak” tájékoztatófüzetbe „könnyen érthető kommunikációval készülő” íráson. Pedig tudtuk, Gönczi Rita és ÉFOÉSZ munkatársai elvégzik majd a szövegek átírását, egyszerűsítését.
Utánanéztünk: alig több mint kétezer ötszáz szó lett a végeredmény, a könyveinkbe ötvenszer ennyit szoktunk bezsúfolni. Igaz, ezt az írást nagyjából a szokásos terjedelmű anyagból szálkásítottuk le. Bevalljuk: magunkért tettük. Ki akartuk próbálni, sikerül-e saját szemléletünket olyan végletesen egyszerűsíteni, hogy még értelmi fogyatékosok számára is világos képet mutassunk. Meg akartuk nézni, milyen az, ha egyetlen képet alkotunk – példázatok, lábjegyzetek, kitételek, relativizálás, szakmai hajlongások és összekacsintgatások nélkül.
Gyakran rásandítottunk Rita védőhálójára és figyeltünk a célközönségre is. Kerestük a közösségünkben élő értelmi fogyatékosok társaságát. Beszélgettünk velük, figyeltük, ahogy mások beszélnek, bánnak velük. Teljesen véletlenül egyiküknek a kiadványban is szerepel az írása. Mindeközben egyre bizonytalanabbak lettünk. Egyre jobban kezdtük Ritára bízni a dolgot, miközben – paradox módon – egyre inkább igazolva láttuk saját szemléletünket.
Januárban azt terveztük: feltesszük saját szövegeinket a honlapunkra Rita egyszerűsített változataival együtt, így válik majd négyszeresen izgalmassá a dolog.
Most eljött az idő. Megjelent a „Mi nők, igazán nők” elektronikus változata, hamarosan a „Mi férfiak, igazán férfiak” is elérhető lesz.

Férfinak lenni

Amikor mi, emberek kezdtünk „mi, emberek” lenni, már éltek a csigák, a krokodilok és elefántok. Akkoriban arra jöttek rá azok az emberszerű lények, akik az őseink, hogy elég leválasztani egy állatot a csordától, addig üldözni, amíg kifullad, akkor aztán könnyű préda. A csordában élő állat testét szőr fedi, ezért hamar kimelegszik. Olyan, mintha nekünk bundában kellene szaladnunk. A mi ember elődeink lassan csupasszá váltak, izzadással hűteni tudták a testüket, így könnyebben szaladtak. A kifulladásig hajszoláshoz több ember összefogása kellett. Ez szoktatta a férfiakat együttműködésre. A nők aligha tudtak hajszolni, mert állapotosak voltak, vagy éppen szoptattak, vagy már nehezen mozogtak. Így alakult, hogy az embereknél a férfiak is képesek együttműködni. Más fajoknál a hímek inkább csak riogatják egymást, ijesztgetik a gyengébbeket, hogy megmutassák a hatalmukat. Még akkor is ritkán fognak össze, ha támadás éri őket.
A sajátos, emberi vadászat során a férfiaknak először is ki kellett várni az alkalmas helyzetet. Sokat, türelmesen, mozdulatlanul lesben várni. Ha aztán megjelent a zsákmány, össze kellett hangolni a hajszát, kellett egy vezető, aki irányítja, melyik állatot választják le a csordáról, hogyan tudják úgy hajszolni, hogy az üldözők bírják szusszal. Ez a vezető a családfő. Az ő feladata lett gondoskodni az egész család jólététről. Ő választotta meg a táborhelyet, ő gondoskodott az őrzésről és a védelemről, arról, hogy az asszonyok és gyermekek jólétben lehessenek, a férfiak pedig hatékonyan együttműködjenek, időben felkerekedjenek vadászni, összehangolják az életüket, békében legyenek.
Így telt el jó kétmillió év. Az utolsó néhány évezredben, amikor a termelés kezdett komolyabb nagyságrendet elérni, az egykori családfők közül néhányan nagy hatalomra tettek szert, királyok, császárok lettek, nem is tudták, mit kezdjenek a hatalmukkal. Uralkodni kezdtek a többieken, szűk területre szorították vissza az együttműködést és gondoskodást.
Most azonban megint arra tart a világ, hogy sok múlik a férfiakon, mint családfőkön. Az ő viselkedésüket pedig szerencsére az a két évmillió határozza meg, amikor együtt vadásztak és gondoskodtak az asszonyok és gyermekek jólétéről. Igaz, a régi viselkedés a mai körülmények között már másnak látszik, de mindjárt megmutatjuk, mennyire változatlan maradt.
Tapasztaljuk, hogy a férfiak hetente kétszer-háromszor megindulnak csapatban együttműködve valami akcióra. Futballozni, igazgatósági ülést tartani, kocsmában vitatkozni. Békeidőben. A birodalmak és harcoló államok idejében harcra gyűltek vagy szövetkeztek az ellenség ellen. Mindez a közös vadászat utóda. A futballban például a labdát kergetik kifulladásig. Ezt a nők egyáltalán nem értik, hiszen csak a játékosok fulladnak ki, és a gyep drága, az egész sok pénzbe és időbe kerül. Mégis a férfiak egyre többet költenek futballra, talán már többet, mint kenyérre. Az igazgatósági ülésen azon törik a fejüket, hogyan juthatnak zsákmányhoz. Ezt már jobban értik a nők, mert a zsákmányból otthonra is jut.
Az is megmaradt a horda időszakból, hogy a családfő igyekszik gondoskodni mindazok jólétéről, akik a családjához tartoznak, és nagyon zavarja, ha valaki az övéi közül rosszul van. Ezért gondoskodik a megfelelő életkörülményekről, lakásról, melegről, ételről, biztonságról. Ha valaki mégis veszélyt vagy bajt jelez, izgatott lesz és igyekszik végére járni a dolognak. A betolakodót elüldözi, befűt, hoz haza ennivalót. Ha mégis békétlenség van, az nagyon elkeseríti. Például sokkal nehezebben viseli a gyereksírást, ha nem tud mit tenni, nem tud segíteni, inkább elmegy otthonról. Például az is elkeseríti, ha a felesége kritizálja, elutasítja, nem tartja elég jónak. Ilyenkor tehetetlen düh vesz erőt rajta, talán ordít is. Szerencsére verekedni csak végső elkeseredésében fog, mert arra van programozva, hogy gondoskodjék az övéi biztonságáról. Hát akkor miért éppen ő veszélyeztetné a rábízottakat?
Ugyancsak elkeseredetten válaszol a családfő, ha feleségét más férfi akarja megszerezni, vagy a feleség el akarja őt hagyni. Ilyenkor azt éli át, hogy nagyrészt hiába gondoskodott a megfelelő életkörülményekről, lakásról, melegről, ételről, biztonságról. A csábítót úgy kezeli, mint egy betolakodót, aki veszélyt jelent.
A férfiaknak csak kis része viselkedhet családfőként, sokat kell ahhoz teljesíteni, hogy valaki családot alapíthasson. Bizonyítania kell, hogy képes gondoskodni a család megfelelő életkörülményeiről, lakásáról, melegről, ételről, biztonságról, képes a gyermekeit felnevelni. Ezt várják el a nők. Sok férfi alkalmatlan erre, de igyekszik úgy tenni, mintha megfelelő lenne, mert így juthat szexuális partnerhez. Ezért eljátsszák a nők előtt, hogy ők nagyon is gazdagok, miközben minden pénzüket a drága autójukra költik, vagy éppen nagyon is figyelmesek, de ez csak rövid ideig tart náluk. Ők általában fitogtatják erejüket, hatalmukat, gyakran okoznak fájdalmat nőknek. A férfiakat gyakran velük azonosítják, ezért háborognak sokan joggal a „férfias” viselkedésen. Pedig ők valójában egy fejlődési fázisban vannak, éppúgy túlzás viselkedésüket általában a férfiakra ráhúzni, mint például a kisbabákét általában az emberekre. Butaság azt mondani, hogy „minden ember összekakálja magát”, aminthogy az is butaság, hogy „minden férfi hűtlen, rátarti és felszínes”. Inkább türelemmel ki kell várni, amíg benő a férfi feje lágya és alkalmas lesz családfőnek.
Egyvalami minden férfire igaz, sőt, minden hímre is: a szexuális gerjedelem gyengíti, sőt, sokszor kikapcsolja a gátlásaikat, a szexuális aktus után pedig közömbössé válnak. Ennek hormonális okai vannak. Sokat lehet tenni a gátlások erősítéséért tudatosan, tanult viselkedéssel, aminthogy a közömbösséget is le lehet győzni, de a hormonális alap hatása erős, ezért becsüljük meg az erőfeszítéseket, és legyünk óvatosak. A legjobb elkerülni az ilyen kétséges helyzeteket.
Ugyancsak fontos, hogy a férfiaknak igényük van szemlélődő gondolkodásra. Ez a vadászles magánya. Ha problémával szembesülnek, akkor kell egy jó idő, amíg a problémát lebontják feladattá. Például: jó lenne az a borjú, távol került az anyjától, elég fejlett, de még könnyű préda, csakhogy a közelében ott egy veszélyes bika, amúgy pedig olyan harcostárstól kellene indítani a hajszát, aki túlbuzgó, könnyen veszélybe kerülhet, vagy könnyen megriaszthatja a csordát. Amikor ma a feleség azt kéri férjétől, cseréljen ki egy villanykörtét, akkor a férfi elgondolkodik azon, hol is látott energiatakarékos égőt, esetleg vett is néhányat, de hová tette őket, arra is gondol, a létra most kint van a sufniban, mert még be kell fejezni a tetőlemez foldozását. Ezen hosszan elbambul. A feleség azonban úgy értelmezheti a helyzetet, a férj nem is figyel a kérésére, csak néz maga elé, „nincs itt százzal”.
Ez a gondolkodási hozzáállás sokszor mégis hasznos: kedvez a matematikai vagy fizikai rendszergondolkodásnak, amely sok tényezőt képes következetesen szem előtt tartva végigvinni. Ugyancsak erre épülnek olyan hagyományosan férfias kultúrtechnikák, mint a törvényhozás, a jogalkotás vagy a retorika.

Nőnek lenni

Amikor mi, emberek kezdtünk „mi, emberek” lenni, még élt sok emberhez hasonló faj. Csakhogy náluk a nőknek is részt, komoly részt kellett vállalni a táplálék megszerzésében, mert ők nem jöttek rá, hogy elég leválasztani egy állatot a csordától, addig üldözni, amíg kifullad, akkor aztán könnyű préda. Ezek az emberhez hasonló fajok erővel támadtak, felvállalva a küzdelem veszélyét. Bizony, legelőször az állapotos nők sérültek. A kifulladásig hajszoláshoz elég volt a férfiak összefogása. Ez tette lehetővé, hogy a nők az otthon nagyobb biztonságában kihordhassák magzataikat. A nőknek nem kellett küzdeni, hajszolni sem, békében maradtak, ha állapotosak voltak, vagy éppen szoptattak, vagy már nehezen mozogtak. Így alakult, hogy az embereknél a nők különösen rá vannak utalva a férfiak védelmére, élelmére. A nők alkották az otthon közösségét, ahol az anyák, nagyanyák, nagylányok figyelme egymáson, a gyerekeken volt, folyamatos és intenzív kommunikációval jelezték egymásnak éber figyelmüket, tudatták egymással hogylétüket.
Míg a sajátos, emberi vadászat során a férfiak sokat vártak csendesen, türelmesen, mozdulatlanul lesben, addig a nők folyamatos beszéddel biztosították egymást jelenlétükről. Különösen fontos volt ez, ha eltávolodtak egymástól vagy a táborhely nagyobb biztonságától. Ilyenkor folyamatos hanghálóban maradtak, beszéd vagy ének védőernyője alatt. Ha konfliktusba keveredtek, akkor igyekeztek minél több társukat bevonni, minél több szempontból rávilágítani a helyzetre, igazságukra, ezért nagyon nehezen tudták csak lezárni a problémákat, amelyek könnyen konfliktussá terebélyesedtek.
Így telt el jó kétmillió év. Az utolsó néhány évezredben, amikor a termelés kezdett komolyabb nagyságrendet elérni, az egykori családfők közül néhányan nagy hatalomra tettek szert, királyok, császárok lettek, nem is tudták, mit kezdjenek a hatalmukkal. Uralkodni kezdtek a nőkön, szűk területre szorították vissza azt a csodálatos világot, amelyben folyamatos volt a kommunikáció, a problémák állandóan körben jártak, és újra meg újra tematizálódtak.
Most azonban megint arra tart a világ, hogy előtérbe kerül a beszélgetős, csevegős együttlét, amely az összetartozás meghitt érzését kelti. Különösen alkalmas szinterei ennek a média és a demokratikus intézményrendszer. Igaz, a régi viselkedés a mai körülmények között már másnak látszik, de mindjárt megmutatjuk, mennyire változatlan maradt.
A kultúrtechnikák és a technika által teremtett kultúrák egyaránt a csevegés, a különösebb hírérték nélküli információ állandó újraosztására épülnek. Ugyanaz a hír, botrány, reklám döbbenetesen sok ismétlést, újrafogalmazást él meg, sőt, ez kell az igazi meghitt összetartozás erősítéséhez. Gyakori és komoly konfliktust jelent férfi és nő között, hogy a nők a férfiakat is igyekeznek ebbe bevonni. Szeretnének többet beszélgetni, míg a férfiak viszolyognak a redundáns csevejtől, nem érzik annak közösség erősítő, összetartó erejét. Ráadásul a férfiak a problémákat igyekeznek inkább véges számú feladattá lebontani és gyorsan megoldani, a nők pedig alaposan és mélyen szeretnék megbeszélni őket, hiszen az ő világukban egészen mást jelent a konfliktus. A nőknél a konfliktus a közösség létmódja, a férfiaknál a csapatbomlasztó, erős, gyorsan legyőzendő, hirtelen veszély.
Míg a férfiak rendszeresen felkerekednek csapatban együttműködve valami akcióra, addig a nők szeretnek az ismerős, átlátható környezetben maradni, úgy, hogy a gyerekek folyamatosan szem előtt legyenek. Az zsákmány feldolgozásán van a inkább figyelmük, kevésbé a megszerzésén. Megint más az, amit az ismerős környezetben minimális veszélyeztetettséggel begyűjthetnek. Ezt nagy szervezkedve, együttműködve teszik, legyen szó akár bevásárlásról, akár szüretről.
Való igaz, ma már a nők maguk is futballoznak, részt vesznek igazgatósági üléseken, birodalmakat kormányoznak, sokféle komoly szerzeménnyel térnek haza, ám tudattalanul még mindig azt figyelik, melyikük férje tér haza nagyobb zsákmánnyal. Hiába tud sok nő saját maga is gondoskodni egyszülős családjáról, alapjában olyan családfőre vágynak vagy olyan családfőt igyekeznek imitálni, aki gondoskodik a megfelelő életkörülményekről, lakásról, melegről, ételről, biztonságról, mindazok jólétéről, akik a családjához tartoznak, és akit nagyon zavar, ha valaki az övéi közül rosszul van. De a nők kevésbé figyelnek fel a veszélyekre, és igyekeznek a betolakodót is kommunikációval meggyőzni, így könnyen válhatnak valódi erőszak áldozatává. Ugyanakkor a nők türelmesebben viselik a békétlenséget, például folyamatos csitítással reagálnak a gyereksírásra. Társaság hiányában, mintegy megmentőre várva, a nők néha a végsőkig kitartanak egy rossz helyzetben, még olyankor is, amikor radikális beavatkozásra lenne szükség. Megint más, ha sikerül más nőkkel összefogniuk, együtt végiggondolniuk a helyzetet, mert úgy könnyebb cselekedniük.
Mivel a nők számára kevesebb veszélyt jelent a konfliktus, sok feleség hajlamos kritizálni, elutasítani férjét, még akkor is, ha a férfin ilyenkor tehetetlen düh vesz erőt. A nő jól tudja, hogy a férfi verekedni csak végső elkeseredésében fog, mert arra van programozva, hogy gondoskodjék az övéi biztonságáról. Hát akkor miért éppen ő veszélyeztetné a rábízottakat? Sokszor azonban a nő szavaival túllép a határon, a férfi viselkedése átcsap a másik üzemmódba, hirtelen és hevesen reagál. Különösen igaz ez, ha úgy érzi, feleségét más férfi akarja megszerezni, vagy a feleség el akarja őt hagyni. Ezt az érzést könnyen kelti a férfiban a nők szerinte felesleges, felszínes kommunikációja, ami valójában csak a közösségi összetartozás erősítését célozza, ám a férfiak könnyen félreértik. A férj és a csábító egyaránt. Ilyenkor a nőt meglepi, hogy férje a vélt csábítót úgy kezeli, mint egy betolakodót, aki veszélyt jelent.
Amióta mi, emberek, két lábon járunk, a nők nemi szerve rejtett, ezért kevésbé látszik rajtuk a párzási készség. Ez egyfelől kedvez a monogámiának, másfelől szétszórja a férfiak figyelmét, bizonytalanná téve őket testi állapot, metakommunikáció és verbális közlés gyakori ellentmondásával. Elképzelhető, hogy egy nő peteérés idején a megfelelő illatot bocsájtja ki, ezt a férfi tudattalanul érzékeli, ugyanakkor a nő gesztusai elutasítóak, míg szavai kedvesek. Ezért a férfiak biztosra igyekeznek menni a testi jegyek ügyében, és a nemzésre képesnek ítélt nőket igyekeznek megkörnyékezni. Ennek egyszerű kritériumai vannak: a mell-csípő arány, az amfóra forma. Az egészséges, jól futó, nyurga utódok ígérete még a hosszú combot is preferálttá teszi, ezért még a magassarkú cipőt vehetjük a be a női szemfényvesztés eszközei közé a push up melltartó és a fűző mellé. Szegényes kelléktár ez a férfiak családfő mimikrijéhez képest. A nő számára az utódok biztonságos felnevelése érdekében ugyanis kétmillió éve fontos, hogy a férfi jólétet, biztonságot adjon, éslegyen jó fizikuma, és legyen megbízható, és legyen gyengéd, jó apa, és legyen jó genetikai állománya, és magas státuszra. A szemfényvesztő férfiak értenek hozzá, hogy csak az egyikre fókuszáljanak a sok dolog közül: a jólétre, vagy a jó fizikumra, vagy a megbízhatóságra, vagy a jó apaságra, vagy a jó genetikai állományra, vagy a magas státuszra. Egy az egész, az összes helyett, pars pro toto alapon így juthat szexuális partnerhez olyan férfi is, aki nem alkalmas családfőnek. A biztonságot jelentő gazdagság például önmagában is csak egy mozzanat a sok közül, ennek is csak egyik jele a drága autó, mégis lehet sikeres stratégia, ha az aranyifjak minden pénzüket a drága autójukra költik. Az is beválhat, hogy a férfi ugyan nincstelen, ám nagyon figyelmes és gyengéd. Kérdés, miért ülnek fel a nők ezeknek a trükköknek? Egyfelől azért, mert gondolkodásuk inkább tematizáló: saját közegükben sokat és redundáns módon képesek beszélgetni a csodás sportkocsiról, amivel a pasi érkezett. Van azonban egy sokkal mélyebb oka is ennek a hiszékenységnek: míg a nők fiatal korukban szülőképesek, addig a férfiak erejük teljében, később lesznek alkalmasak igazi családfőnek. A fiatal nőknek tehát a jövendőbeli domináns hímet kell kiválasztani, hiszen egyébként mire az utód felnő, az apja már reménytelenül kiöregszik, éppen akkor kerül ki a hatalmi pozícióból, amikor arra gyermekének a legnagyobb szüksége lenne. A nők fizetik meg tehát annak az árát, hogy gyermekeink olyan lassan kerülnek felnőtt sorba. Ez a tény a nőre tolja azt a felelősséget, hogy minél hamarabb, minél kevesebb tényre támaszkodva megítélje a férfi alkalmasságát. Mert ha késlekedik, ha biztosra akar menni, akkor megelőzik. Ezért szaladnak bele a nők olyan éretlen férfiakba, akik fitogtatják erejüket, hatalmukat, gyakran okoznak fájdalmat nőknek. Ennek ma különösen nagy a veszélye, mert a társadalmi mobilitás miatt a nukleáris család egyre kevésbé tudja a férfit arra felkészíteni, hogy maradjon benne a helyzetben, amíg benő a feje lágya és alkalmas lesz családfőnek.
Az éretlen férfiak bizony könnyen továbbállnak gyermek születése utáni krízis időszakban. Ilyenkor ugyanis a nő, mint anya, rendkívül erős koalícióba kerül gyermekével. Elszigetelődik férjétől. A férfit kevéssé vigasztalja, hogy nem csak tőle, az egész világtól távol kerül az ifjú anya. Sőt! Ez olaj a tűzre, mert elszigetelt helyzetében az anya az apára próbálja átvinni azt a sajátos női kommunikációs viszonyt, aminek a szülés előtt részese volt. Ezt a gondolkodás- és beszédmódot a férfi csak rövid ideig és nehezen fogadja el, miközben egyre ingerültebb lesz saját szexuális szükségletei miatt, a tesztoszteron-adrenalin koktél hatására. A nő szexualitását sokkal inkább az oxitocin, az érintés hormonja határozza meg. Ez teremti meg a bizalmat, ami a szexhez szükséges, ez kell az orgazmushoz, az oxitocin idézi elő a szülés alatt a méhösszehúzódásokat, az oxitocin hatására indul el a tejmirigyek belövellése. Míg tehát a nő alapjában a bizalomra építi párkapcsolatát, addig a gyerek születése után éppen egy bizalmi válságba kerül, amely egyre inkább elmélyül az érintés, a szexualitás hiányában. Ilyenkor a nő rádöbbenhet, hogy olyan jelek alapján adott bizalmat, amelyek szemfényvesztés áldozatává tették. Különösen veszélyes, ha ez a belátás egy női kommunikációs térben születik meg, amelyben a problémákból inkább konfliktusok kerekednek. Szerencsére az is gyakori, hogy a férfi a krízis időszakában sokat érik, fejlődik, így megvan az esély, hogy a problémát feladatokra bontó párkapcsolati együttműködést alakítson ki a pár.
Akárcsak a férfiaknak, a nőknek is igényük van szemlélődő gondolkodásra, de ennek terepe kevésbé a vadászles magánya, sokkal inkább a csevegő társaságban szükségszerű beszédhelyzet-megvonás. A szemlélődés a nőknél gyakran kötődik könnyed tevékenységhez, matatáshoz is, például kötögetés, babfejtés, fésülködés. Ilyenkor a nő közben figyel, de a férfi könnyen félreértheti őt, és azt hiszi, a nő kevéssé vagy semennyire sem figyel rá.

Az EFOESZ kiadványában megjelent, egyszerűsített változat:

A nő lelke

Most régről mesélek neked.
Abból az időből mesélek, amikor még kevés ember élt a földön.
Régen az állatokat a férfiak fogták el.
A férfiak vadászatkor csendben várták a vadállatot, majd könnyedén szökellve üldözték, amíg kifulladt.
A nők otthon maradtak, bogyókat, gyümölcsöket szedtek.
Sokat gyalogoltak gyümölcsöt keresve.
A nők útközben beszélgettek.
A beszélgetés segítette a nőket, mert nem távolodtak el egymástól.
A nők nevelték otthon a gyermeket.
A beszélgetésben mondták el gyermekük állapotát.
A nők beszélgetéssel jelezték egymásnak, hogy figyelnek egymásra.
A vitákat a nők megbeszélték.
A vitában sok nő vett részt.
A nők vitái sokáig tartottak, sokat beszéltek.
Sok idővel később nagy nyájak adtak sok állatot.
Szántóföldek hoztak bő termést.
Gyárak épültek.
Az emberek mindent megtermeltek.
A férfiak közül néhányan hatalmat szereztek, nNéhány férfi például király vagy császár lett.
Az uralkodók a nőket elnyomták.
A beszélgetés nem volt fontos.
A mi életünkben ismét fontos a beszélgetés.
A beszélgetés a közösséget erősíti.
A beszélgetést segíti a média és Magyarország államformája.
Magyarország köztársaság.
A köztársaságban mindenki elmondhatja a véleményét.
A köztársaságban fontos a beszélgetés.
A beszélgetés vagy csevegés sokszor hírérték nélküli.
Például a beszélgetés lehet üres locsogás.
Egy botrány újra és újra megjelenik.
A nő és a férfi között probléma, hogy a nő szeretne beszélgetni a botrányról, a férfi nem szeretne beszélni a botrányról.
A férfi és a nő közötti különbség, hogy a nő szeret beszélgetni a problémáról, a férfi nem szeret beszélgetni a problémáról.
A férfi a problémát feladatnak látja.
A nők a probléma vitáját a közösség erősítőjének gondolják.
A férfiak a probléma vitáját a közösség bomlasztójának gondolják.
A férfiak együtt mennek valamit csinálni.
A nők szeretnek otthon maradni.
A nők otthon szeretnek már szervezkedve dolgozni.
A nők ma már a férfiakhoz hasonló munkát végeznek.
Nők is vezetnek céget vagy gyárat.
Nők is részt vesznek tárgyaláson.
A nők mégis a férjüktől várják a nagyobb fizetést.
A nők nem szeretik, hogy a családjukban valakinek rossz legyen.
A nők nem érzik meg a veszélyt, mert a betolakodót is beszéddel próbálják meggyőzni.
A nők ezért lesznek sokszor áldozatok.
Áldozatnak hívják, akit bántanak, megvernek.
A nők jobban viselik a békétlenséget.
A gyermeksírást tudják csitítani.
A nő a párkapcsolatban jobban viseli a vitát.
A nő a férjét sokat képes szidni.
A férfit ez dühíti.
A nő tudja, hogy a férfi dühében sem veri meg a nőt.
A nő tovább vitatkozik.
A férfiben a düh túl sok lesz.
A férfi hirtelen és heves lesz.
Akár megüti a nőt.
A férfi féltékeny lehet, mert a feleségét más férfi meg akarja szerezni.
A féltékenységet sokszor a nő beszélgetése indítja el.
A nők szeretnék ismerőseiket összetartani beszélgetéssel.
A férfi számára ez félreérthető.
A nőnek a nemi szerve rejtett.
A nőkön nehezen látszik, hogy mikor tudna gyermeket szülni.
A férfi bizonytalan, hogy mikor kezdeményezhet szexuális kapcsolatot a nővel.
Például a nő peteéréskor párzási illatot áraszt.
A párzási illat olyan illat, ami jelzi a férfinak, hogy a nő termékeny.
A nő a havi ciklusa során mindig egy ideig termékeny.
A nő havi ciklusa megtalálható a nő teste című fejezetben.
Közben beszédben elutasítja a férfit.
A férfi összezavarodik, hogy most szeretkezzen a nővel vagy sem.
A férfi próbál biztos jeleket keresni a nőnél.
Például a mell és a csípő aránya változik a nőknél.
A hosszú combú nőkről a férfiak azt gondolják, hogy könnyedén szökellő gyerekeket szül majd.
A nők csalnak, példáulm magas sarkú cipőt hordanak.
A nő a férfitól azt várja, hogy biztonságot adjon neki, egészséges legyen.
Ez a férfi jó családfő.
Ez a férfi tiszteli és szereti a nőt.
Néhány férfi csal, hogy jó családfőnek látsszon.
Például drága autója van, de nem egészséges.
Vagy egészséges, de nem figyel a nőre.
Ezek a férfiak csak nőt akarnak szerezni maguknak.
Ők éretlen férfiak.
A nő kénytelen éretlen férfit választani, bízva abban, hogy beérik, mire megszületik a gyerek.
Amikor a nő gyereket szül, erős kapcsolata lesz a gyermekkel.
Ha a férfi nem érik családfővé, zavarja, hogy a gyermek fontosabb.
Sajnos ilyenkor felbomlik a család.
A férfi elhagyja a családját.
A nő felelőssége, hogy jó férfit válasszon párjának.
A jó férfi, jó családfő.
A jó családfő vigyáz a családjára.
A jó családfő fel tudja nevelni a gyermekét.
A gyermek nevelésekor a nő szereti megbeszélni tapasztalatait.
A férfi szeret csendben lenni, keveset beszélni.
A nő az érintést szereti, a meghittséget.
A férfi a szexualitást szereti.
A gyermek nevelésekor az érintés és a szexualitás hiánya bajt okoz a párkapcsolatban.
A férfi és a nő nem kapja meg, amit szeret.
Válság lesz a kapcsolatban.
Meg kell találni az összhangot.

Párkapcsolat gazdagítás – Férjemmel másként

Közzétéve Szerző:

részlet a Mások férjével című kötetből

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?

Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a mások férje/felesége?

Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.

A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.

Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Szúnyogháló és citromfa

Aki ismer, tudja: távol áll tőlünk az ítélkezés. Nekünk az a fontos, hogy felfedjük mindazok eredeti jószándékát, akik hozzánk fordulnak. Mi több: felfedessük velük egymás eredeti jószándékát. Másképpen szólva: feltegyük, hogy egészséges, épeszű emberek, akik a körülményeknek megfelelően cselekszenek. Furcsa körülmények furcsa cselekedeteket hoznak.

Egyszer nálunk volt Péter barátunk, akivel csendesen borozgattunk, mígnem kapta magát és kiugrott az ablakon. Levitte a szúnyoghálót és összeszurkálta a kis cserepes citromfa, amit a kertben, az ablak alatt tartunk. Más baja nem lett, másfél métert esett. Behoztuk, leporoltuk, megitattuk, kapott Bach doktor módszere szerint készült vész eseti keveréket, azután megkérdeztük, mi történt. Csak másnap tudta megmagyarázni.

Egy enyhe földrengés volt, a média alig reagált rá, csak az ellenzék kérdezte: mi lesz, ha nagyobb lesz? Péter barátunk azonban annak idején a Bakonyban megélt egy nagyobbat. Egy rémisztőt. Épphogy megmenekült. A házuk össze-vissza repedezett. Most aztán allergiás lett. Valahogy úgy van a földrengéssel, mint mások a pollenekkel.

Ha sok földrengés lenne nálunk vagy ha mi is megéltünk volna egyet, biztosan szépen egyszerre ugrottunk volna a mi Péter barátunkkal. Ha pedig még inkább becsiszolódik a képesség, akkor udvariasan előreengedjük egymást, miután félrehajtjuk a szúnyoghálót és takarót hajítunk a citromfára.

Az eredeti jószándék néha nehezen tárul fel. Gyakran rejtve marad, hogyan értelmezi, éli meg a másik ember ugyanazokat a körülményeket.

Újítás vagy építés?

Nézzük tehát, melyek azok az egyszerű eszközök, amelyeket terápiás tapasztalatainkból összebarkácsoltunk. Mit teszünk, ha valaki (mondjuk egy Márta nevű óvónéni) eljön hozzánk párkapcsolatért küzdve, kétségbeesve?

A magabiztosságát kezdjük erősíteni.

Hogyan lehet valakit magabiztossá tenni? Mi ezt a programot „színesítésnek” nevezzük. Lényege, hogy a résztvevők minél többféle szerepbe engedjék bele magukat. Először olyanba, amilyenek biztosan nem akarnak lenni. Márta például valószínűleg egy óvodákkal foglalkozó minisztériumi dolgozót, egy „aktakukacot” játszana el.

Ebben a gondosan kidolgozott „én biztosan nem…” szerepben azután a szereplők élményt szereznek, például megjelennek ismeretlenek előtt, akik gyakran nagyonis szimpatikusnak találják őket. Márti valószínűleg elment volna egy nyelviskola próba órájára, ahol a középhaladók között így mutatkozott volna be, s bizonyára sokan érdekesnek találták volna a munkáját, szemléletét, finom öniróniáját.

Ez a lépés arra jó, hogy a résztvevők el tudják engedni azt a szerepet, amiben „vagyok, aki vagyok” illetve „én már csak ilyen vagyok” alapon belecsontosodtak.

A következő szerep olyasvalakié, akivé válhatnának, ám mégsem akarják. Márti valószínűleg egy nemzetközileg is sikeres táncegyüttes szólistáját játszotta volna el a „színesítő” csoport többi tagja pedig egy rajongói klubot, esetleg sajtókonferenciára meghívott újságírókat.

A harmadik napon azután kidolgoznánk Mártival, hogy mi lenne az a szerep, amiben igazán jól érezné magát. Más szóval: segítenénk neki kialakítani egy olyan jövőképet, amelyben megtalálhatja a helyét egy párkapcsolatra, családra, meghittségre vágyó férfi. Így kímélnénk meg a más férjét, például Marcsiét.

Vadidegen vagy kertbarát?

Az első terápiás lépés természetesem  a gyerekek megfelelő felügyeletének megoldása arra az időre, amíg a házastársak párként, kettesben élményeket élnek meg és összehangolódnak. Ami a „vadidegent” illeti, úgy szoktuk szelídíteni a helyzetet, hogy megkérjük, hozzák el a gyerekeket hozzánk, a terápia ideje alatt jár az ingyenes gyermekfelügyelet. Amúgy is „jó látni őket”.

Míg a gyerekek értő figyelemben csendesen elvannak, igyekszünk megmagyarázni a házastársaknak, mennyire fontos minden virág a „gyermeki örömök virágos kertjében”. Akit ők vadidegennek neveznek, valójában egy olyan felnőtt, aki örömmel és teljes figyelemmel foglalkozik a gyerekkel. Mert a gyermek számára a figyelem a lényeg, az éltető elem. Ez a figyelem származhat szülőtől, játszótárstól vagy éppen „vadidegentől”. A lényeg, hogy legyen. Minél több, annál jobb.

Az értő figyelem alatt azt értjük, hogy a jó gyerekfelügyelő képes békében hagyni a gyereket, megengedi, hogy elmerüljön játékában, de ott van rajta a pillantása, amikor a gyerek felnéz és biztatást keres. Az ilyen felnőtt örül minden új magoncnak, ami megjelenik a gyermeki örömök virágos kertjében, teret ad annak, ami előbukkan, de nem ülteti tele a szabad helyeket saját kedve szerinti haszonnövényekkel.

Ezzel szemben a túllihegő felügyelet igyekszik folyamatos irányítása alatt tartani a gyereket, aki természetszerűleg elzárkózik, szabadulni akar, vagy éppen hozzászokik a folyamatos irányításhoz és anélkül csak bután ül. Azaz a kertet gyomlálja, kapálja, szántja-veti, szép szabályos ágyásokat telepít, amiket azután lehet folyamatosan tápoldatozni, öntözni, fóliával melegíteni.

A párkapcsolat gazdagítás fontos feltétele annak megértése, hogy a gyermeki örömök virágos kertje gazdagabb lesz mindazokkal a felnőttekkel, akik jó viszonyba kerülnek a gyerekkel. Komoly lépés ez, hiszen a házastársak közötti konfliktusok gyakori mozzanata, hogy kölcsönösen rossz szülőnek tartják egymást, ennek bizonyítékául a gyerekek némely tulajdonságát hozzák fel, aminek következtében szoronganak attól, hogy a gyermek más társaságába kerüljön, mert nem lenne lojális. Vagy elárulná azt ahogy bánnak vele, vagy túlzottan ragaszkodna az idegenhez. Képzeljük csak el, hogyan röstelkednénk arra gondolva, hogy a kertünk sarkába halmozott szemetet közelről szemlélgeti valaki, s milyen rossz érzés öntene el minket, ha némi távollét után hazatérve azt látnánk, a kertünk bujábban virul, mint valaha.

Társasutazás

A következő lépés annak kreatív kitalálása, mi lesz az első élmény, amit a házastársak kettesben, párként élnek meg.

Az asszony bizonyára a mozit javasolná, a férj talán a vacsorát, mire el kellene mondanunk, hogy az élmény úgy hangol össze, hogy bemozgatja a tudattalant. Hivatkoznánk arra, hogy a tudattalan akkor szabadul fel, ha levesszük róla a szokások, törvények, hagyományok béklyóját. Történetünk felesége, Marcsi, erre visszakozna, hogy ő nem olyan, férje, Gábor, pedig azt javasolná, lopjanak fát a kandallóba.

– És ha lebukunk? – dühöngene Marcsi.

– Tényleg, akkor ugrik a vadászengedélyem.

– Legalábbis elterjed rólad erdei körökben a nézet, hogy piszkos tolvaj vagy.

– És még csak nem is megélhetési…

Persze, azért Marcsi is bizonyítani akarná, hogy komolyan gondolja a párkapcsolati terápiát, és mivel még mindig olyanformán járna az agya, mint a szexuálpszichológusnál, hát azt javasolná, szeretkezzenek egy vadászlesen.

– Tudod, amikor kijönnek a szarvasok üzekedni a tisztásra, akkor mi is kedvet kapunk.

– Hát, ha neked lesz kedved hajnalban, mínuszban, ingatagon, odafönn…

Végül megegyeznének például abban, hogy kocsit cserélnek, Marcsi begördül egy panzióba mint gazdag, de magányos nő, előre foglalt szobában alszik, tájékozódik a környék erdeinek áráról (mert erdő azért kell), Gábor pedig megérkezik Marcsi gyereknyűtte járgányán, szállást kér és szerelő után érdeklődik, mert felforr a hűtővize. Azután a gyér, de annál érdeklődőbb közönség előtt viharos szenvedéllyel összejönnének.

Azoknak, akik wellness szállóba és élményfürdőbe küldenék a házastársakat, elmondjuk: tanulmányoztuk ennek a hatékonyságát. Azt láttuk, a várakozással teli vacsora másnapján a házastársak karikás szemmel jelennek meg a reggelinél, s alig pillantanak egymásra. Elkövetik ugyanis azt a szarvas hibát, hogy éjszaka elkezdenek beszélgetni. Ilyesmiket mondanak, hogy „tudod, én nem úgy értettem ám”, „már régen meg akartam mondani” – és ezzel szépen kiengedik a magukkal hozott szimbolikus dobozból a rossz élmények skorpióit, a veszekedések fülbemászóit és a sértések darazsait.

Azért kérjük, hogy a párkapcsolat gazdagító élmény során vagy hallgassanak sokat (például kaptassanak meredeken felfelé, ahol csak lihegni van erejük), vagy játsszanak szerepet, mert az zárva tartja a szörnyecskék dobozát.

Ha tehát Marcsit és Gábort sikerülne rávezetni arra, hogy jó élményeket tudnak együtt átélni házastársként, párként, akkor könnyebben eljutnának a jövőképhez, amelyben Gábor izmos alakja kiemelkedik a habokból és a boldogan kacarászó Gabi nevű leányát hajigálja.

Így ugranak könnyedén újabb párkapcsolati szintre és szakaszba azok a házastársak, akik vezetésünkkel végigélnek egy párkapcsolat gazdagító hetet. A rendelő falai közt puszta szavakkal megalapozott és kettesben megtapasztalt élmények is sokat hoznak, de többszörös hatása van a hasonló cipőben járó párokkal megélt, szisztematikusan épített élmény-soroknak, ahol a fókuszt a program teljes idejében a párkapcsolaton tartjuk.

Ha Marcsi és Gábor kellő elszánással keresne meg minket, bizonyára bevetnénk házasságuk érdekében a módszer-nagyágyút: a párkapcsolat gazdagító társasutazást, hiszen a társaság élmény erősítő hatása a kapcsolatot fenyegető momentumok minimálisra csökkentésével hatékony és eredményes megoldást kínál.

Négy lábon

Összefoglalva azt mondhatjuk: más férjével/feleségével akkor tud élni valaki, ha élni tud a lehetőséggel. A lehetőséget pedig az teremti meg, hogy a párkapcsolat megbomlik. Ennek különböző okai vannak az életút különféle szakaszain.

Az első mindjárt az, hogy a házasulandó fél az elköteleződéstől. Ez egy paradox helyzet, hiszen éppen azért fél az elköteleződéstől, mert komolyan gondolja, és azért nem mer komolyan elköteleződni, mert félelem tölti el, és az önbeteljesítő jóslat – íme – teljesül is: a felbukkanó érdeklődők máris a más férjére/feleségére leselkednek. Ezt a jelenséget neveztük el nászfrásznak. Alapja, az a hiedelem, hogy a házasság vagy sikerül, vagy nem, a házastársak vagy összeillenek, vagy nem. Ha különböznek, akkor folyton összekülönböznek és egy rossz házasság alakul ki, amiből nehézkes, bonyolult és drága dolog kimenekülni.

Mi ezzel szemben azt mondjuk: a különbözőség természetes, hiszen két különféle identitás találkozik. A lényeg, hogy ezen identitások megőrzése, sőt, kibontakoztatása mellett kialakuljon egy közös identitás, amely kifelé – mások felé – a pár, a házastársak, a család identitása.

A következő nehéz szakasz a hokedli négy lábra állítása, azaz együttműködés kialakítása a kezdetben nyilván jól működő érintés és társas dimenzión túl a megélhetés és a gondoskodás területein is. Ez bizony árral szemben úszás, mert a gyerekek, akik miatt előtérbe kerül a megélhetés és a gondoskodás, bizony erodálják az érintés és a társas dimenziókat, felbukkanásukat követően a pár alig jelenik meg nyilvánosan párként, s a házastársak csak akkor érinthetik meg egymást, ha a gyerekek ezt engedik vagy nincsenek jelen, a gyerekek pedig jellemzően nem engedik és mindenütt jelen vannak.

Mire végre sikerül kialakítani az együttműködést mind a négy területen, a gyerekek kezdenek kicsusszanni a gondoskodás addig megszokott módozataiból, s megfordul a helyzet: úgy kell együttműködni velük kapcsolatban, hogy jellemzően a helyzeten kívül maradnak, kortárs közösségük határozza meg életüket, céljaikat. Elhagyják tehát a társas dimenziót, amire addig rátelepedtek, kifarolnak az érintés területéről, nagy űrt hagyva maguk után, és visszautasítják a gondoskodást. A legnehezebb, hogy ambivalens lesz a viszonyuk a megélhetés területéhez. Míg szüleik számára itt volt a legnehezebb az együttműködés, a közös identitás kialakítása, ebben a szakaszban a gyerekek nagy valószínűséggel itt támadnak leghevesebben – lett légyen szó akár lepapírozós, simlis dolgokról, akár sok becsületes munkáról, ezt most hamar  és könnyedén bélyegezik „látástól mikulásig gürizésnek”.

Az életút következő szakasza, a házastársak következő próbatétele az, hogy magukra maradnak. Gyerekeiknek saját felnőtt társasága lesz, elmerülnek saját párkapcsolatuk építgetésében, elfoglalja őket közös identitásuk kialakítása, közös megélhetésük megteremtése és a gondoskodás saját gyerekeikről, akik felszámolják közöttük az érintést és a társas örömöket.

A magukra maradt házastársak pedig ott toporognak a partvonalon, vagy talán még jobb hasonlat: toporogna a tó partján, mint a tyúk, aki csibék helyett kiskacsákat költött.

A kettesben maradt házastársaknak újabb feladatként most ki kell alakítaniuk az együttműködést az unokáról való gondoskodás területén. Egyezségre jutniuk abban, mennyire és milyen módon nyúljanak bele a szülővé lett gyerekeik megélhetésébe, rá kell érezniük, hogyan tegyék lehetővé számukra társasági életük folytatását „gyermekeik rovására”. Közös döntést kell hozniuk arról, hogyan tudják rávenni fiatalokat, hogy „egy kicsit végre kimozduljanak” és rájuk merjék bízni a gyerekeiket, vagy éppen hogyan tereljék vissza elfoglalt szüleikhez a rendszeresen hozzájuk „lepasszolt” unokákat…

Bekövetkezik az egymásról gondoskodás időszaka is: „Képtelen lemondani az esti söreiről és a pacalról, nem csoda, ha horkol és magas a koleszterinje! Mafla vén trotli.” „Képtelen egy kicsit megpihenni, szaladgál azokon a visszeres, tyúkszemes lábakon, mert neki három háztartást kell vezetnie, így van mit a menyei orra alá dörgölni. Igazi házsártos anyós.” Talán ez a leginkább poétikus együttműködési szakasz…

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk tehát: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?

Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a más férje/felesége?

Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen a két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.

A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.

Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Baktay Zelka és Baktay Miklós

Párkapcsolati krízisek – Hogyan jöttünk ki jól?

Közzétéve Szerző:

Részlet a könyvből:

…Juli nénit belehelyeztük a gyógyító szerepébe. Az, aki maga is gyógyít, kevéssé hajlamos passzívan odaadni magát a gyógyítónak. Mi több, értékelni fogja a gyógyító igyekezePárkapcsolati krízisektét, szakmai tudását. És nagy valószínűséggel sikerélményt is szerez, ami ugyancsak a gyógyulást segíti. Ráadásul értékessé teszi azt a tudást, amit mindenki megszerez gyógyulása során.
Erre alapozzuk mentor-programunkat, amelynek lényege, hogy azoknak, akik segítségünkkel sikerrel túljutottak egy krízisen, komoly saját élményük és szaktudásunk halmozódik fel az adott helyzetről. Némi képzés után alkalmasak lesznek arra, hogy segítsenek azoknak, akik hasonló problémával fordulnak hozzánk. Ezzel egyébként a mi vállunkról is nagy terhet vesznek le, mert a bajban lévő embernek komoly igénye a „kibeszélés”, szakszóval ventilálás. Olyasmi ez, mint túlnyomás kieresztése, csak a mi nyelvünkben a „kiereszti a gőzt” már durvább jelentéstartalmat hordoz. A ventilálás inkább szellőzést jelent, szellőzködést. Megszellőzködést. Aminek az eredménye a „bársony nesz nyugalma” és a „jázminok tapsikolása”. A ventilálás az öngyógyítás azon fajtája, amelyhez nagyon bölcs partner kell. Csak azok engedhetik meg maguknak, hogy pszichológia ülés keretében rendesen ventiláljanak, akik olyan gazdagok, hogy már csak a ventilálás segít rajtuk. A többieknek segít a mentor. Amíg a barát-, fodrász- és vetélytársnő megmondja a tutit, amíg a társalkodónő csak bólogat, addig a mentor a kettő közötti keskeny ösvényen halad. Felismeri, hogy a ventilálás egyrészt a dolgok kimondásának igénye, másrészt hangosan gondolkodás. A jó mentor gyakorlatilag annyit tesz, hogy engedi nyitva maradni a szelepet és nagyon gyengéden segíti a hangos gondolkodást. Tartózkodik a tanácsoktól és az irányítástól.
Legszívesebben mi magunk is mentorok lennénk, csak hát tőlünk többet várnak el. Azt, hogy a gondolkodásba olyan erőforrásokat is segítsünk bevonni, amelyekről nem tud az, aki beledöccent a gond gödrébe.
Mint ahogy Juli néni és Lali bácsi sem tudták használni az ő csodás közös identitásuk erőforrásait. Mert kettejük között ugyan kialakult a szoros kötelék, ám ez egyben olyan is volt, mint a báb burka, mint a buba pólyája. Kizárta a gyerekeiket. Ők el tudták egymást fogadni, míg gyermekeik őket nem. Talán még külön-külön igen, de így együtt biztosan nem. Saját nehezen kiküzdött identitásukat, önmagukat kellett volna megtagadni. Ugyanakkor egy párkapcsolat akkor teljesedhet ki, ha a párt mint párt fogadják el.
Ezért is jött kapóra egy fiatalabb pár, a középkorú Mercédesz és Tibor, akiknél mentorkodhattak az öregek.
Mercédesz és Tibor tini gyerekek szüleiként abban a családi életciklusban voltak, amelyben a szülők és gyerekek új közös identitása alakul ki. Ez sarkalatos párkapcsolati kérdés. A kamaszodó gyerekek ugyanis folyamatosan megkérdőjelezik szüleik egyéni és kapcsolati identitását. A lányok például túllépnek azon, hogy apjuk az egyetlen igazi férfi, a kizárólagos férjjelölt, akit anya csak időlegesen nyúlhat le, sőt, immár azt a pocakosodó, kopaszodó, gondterhelt férfit látják benne, akivel enyhén szólva gáz mutatkozni. Az apa is megzavarodik, amint azt már Tibor és Csenge esetében láttuk. Egy nőt ölel, ha ölbe kapja lányát. Közben kezdi magát öregnek és undorítónak érezni, ha meglegyinti a lánya nőisségének szellője. Márpedig a kamasz lányok olyan illatfelhőkbe szoktak burkolózni, ami érthetővé teszi, miért nyitott sportkocsikból vadásznak rájuk.
A helyzet korántsem szimmetrikus. Az anyákat, azaz az érett nőket sokkal inkább a státusz, a jó apa iránti elvárás mozgatja, bár lelkük mélyén természetesen erotikusan is megérinti őket a fiuk férfiasodása. A fiúk is alaposan kikezdik anyjuk önértékelését, hiszen egyre inkább a kortárs közösség lányai felé fordulnak; ha anyjuk korú nőket megnéznek, akkor azt a szex és csak a szex kedvéért teszik; az erotikát ilyenkor valamiféle durvaság helyettesíti, amiből akkor is jut bőven az anyának, ha amúgy sikerül a szexuális mozzanatot teljesen háttérbe szorítani.
És akkor jön még az apa-fiú viszony és az anya-lány viszony, ami megtelhet vetélkedéssel, elfojtott agresszivitással. És a testvérek viszonya.
Ez már önmagában is olyan bonyolult rendszer, amiben bármelyik tényező lehet attraktor, azaz önmagához képest túlzott jelentőségű változást indíthat meg, mint a káoszelmélet pillangója, amelynek egyetlen szárnycsapása hurrikánt idéz elő a Föld távoli tájain.
És mindehhez még jön maga a párkapcsolat, amelyben olyan fontos a visszajelzés. Sokszor már az is segít egy kisebb gödörből kidöccenni, ha a pár szépen kicsípi magát, és sikkesen megjelenik az úri közönség előtt. Bálban, baráti körben, bulin. Végül is bármely közönség hálásabb, tapintatosabb és megértőbb, mint saját kamasz gyerekeink, akik előtt nap mint nap meg kell jelennünk, és párként viselkednünk kritikájuk kegyetlen kereszttüzében. Hiszen saját párkapcsolati kudarcaikat is ránk projektálják.

Figyelem, kedves Olvasó! Noha nincsenek kamaszkorú gyermekeink, mégis többes szám első személyre váltottunk. A lélektani hitelesség kedvéért benne is hagyjuk a szövegben ezt a bakit, mert azt mutatja, hogyan kezdünk kisgyermekes szülőként máris készülni erre a helyzetre. Mert csak készülhetünk rá – ez a minimum, ami vár minket, ha elég kegyes lesz hozzánk a sors. A krízishelyzet be fog következni. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy készülünk rá és amikor oda jutunk megküzdünk vele. Már elindult ez az árhullám; tudjuk, nagyjából mikor ér el hozzánk, és ki kell dolgozni a közös stratégiát a fogadására. Stratégia van bőven, a teljes mederszabályozástól a széles árterek nyitásán át egészen az új nyomvonal kialakításáig.
Itt van tehát a többes szám első személyre váltás tudattalan eredete. Már kisgyermekes szülőként lényegi döntéseket hozunk ez ügyben.
Sok olyan ember fordul hozzánk, aki Budapest környéki házában várja rettegve, mikor marad magára, társas magányban. Ők ugyanis, tudva-tudattalanul, a tározóra szavaztak: azt mondták, ha majd jön az árhullám, azt majd elnyeli egy óriási tómeder. Építettek egy hatalmas házat, amelyben a gyerekeknek jó nagy hely jutott, így elvileg teret kaptak kamaszkoruk kiélésére. Saját lakrésszel, ahová zavartalanul jöhetnek a barátok.
Mások a mély mederre és a magas gátakra szavaznak: teljesítményelvárások, majdani elitiskolák mentén terelik a gyereket a játékos képességfejlesztő óvodák medrébe.
Ráadásul mindez még divatáramlatoktól is függ. Ahogy Tiborék eredetiek akartak lenni, amikor a ritka Csenge nevet választották (aztán döbbenten vették tudomásul, hogy Csenge két másik Csengével homokozik a játszótéren), úgy van divatja a különféle stratégiáknak is.
Ami lényeges: az alapvető stratégiát már akkor kialakítják a szülők, amikor óvodát választanak a gyereknek, de legkésőbb akkor, amikor a középfokú tanulmányok felé orientálás nagyjából utolsó autonóm szülői döntését meghozzák.
Mindenképpen más életciklusban vannak tehát, mint amilyenről döntenek. Feltéve, de erősen megkérdőjelezve: a döntést együtt hozzák meg. Mi lesz, ha a stratégia mégsem tökéletes? Márpedig nincs tökéletes stratégia ott, ahol a káoszelmélet ír le jelenségeket.
Egy saját múltjának elégtelenségeivel szembesülő párnak kell együttesen, autonóm módon és hatékonyan fellépnie. Ez természetesen komoly megpróbáltatás és potenciális krízishelyzet, amit segít leküzdeni az, ha a pár az évek során már kialakított egy olyan működésmódot, amely lehetővé teszi a hatékony megoldást. Statisztikailag csökkenti az esélyeket, hogy ekkorra a párok fele már elvált...

Folytatás a könyvben.

Válófélben lévő szülők 12 pontja

Közzétéve Szerző:

A Szülők válófélben című kötet már webkönyvesboltunkban.

A Válófélben lévő szülők 12 pontja c. hangoskönyv linkje.

12zokni0. Hallgassanak!
1. Váljanak szépen!
2. Döntsenek a gyerek feje felett!
3. Azt mondják, amit a gyerek hallani akar!
4. A gyerek (is) jobban jöjjön ki belőle, mint ahogy belekerült!
5. Egy az otthon!
6. A szülő új szerelme a gyermeki lélek kertjének gazdagodását jelentse!
7. A szülő kötelessége a gyereknek egy kiteljesedő párkapcsolat mintáját megadni.
8. Vigye el a balhét!
9. Előlegezze meg a másiknak a „jó szülő” minősítést!
10. A gondoskodás és a megélhetés területén a válás után is együttműködés szükséges.
11. A gyerek kegyetlen, tapintatlan és önző.
12. Adjanak pontos választ a „Hogyan ezután?” kérdésre!

0. Hallgassanak!

Hallgassanak, amiről csak lehet. Nagy valószínűséggel a gyerek is a hallgatást választja. Ha a válás kapcsán szóba hoznak valamit, könnyen olyan területre tévednek, amely a gyerek számára ingoványos és félelmetes. Hiedelem, hogy képesek vagyunk a válásról olyan magabiztosan beszélni, mintha tudnánk mi az. Terapeutaként eddig csupa olyan válást láttunk, amelyek gyökeresen eltértek egymástól. Dőreség azt gondolni, sikerülhet megmondani a gyereknek mi az, amiről a szülőnek is csak halvány és ellentmondásos elképzelése van. Tapasztalataink szerint a válófélben lévő szülőkben él egy magyarázkodási kényszer. Szeretnék, ha környezetük megértené, miért jutottak arra a döntésre, amelyről maguk is tudják, veszélyezteti a jövőjüket, életminőségüket, gyerekeik boldogulását. Ez készteti őket arra, hogy a gyereknek is magyarázkodni (magyarázni) kezdjenek. Ebből a gyerek annyit vesz le, hogy a szülő valamiért másképpen viselkedik, sőt, ő maga, gyerek létére fölénybe kerül egy felnőttel szemben. Amikor azt gondolja, azt mondja, amire Ön szerint a gyerek kíváncsi, valójában azt mondja ki, ami az Ön fejében jár. Saját narratíváját kényszeríti rá. A gyerek agya egészen más srófra jár. Engedjék meg neki, hogy megélje a helyzetet, ahelyett, hogy beszélnének róla, elmondanák milyen. Ha jól csinálják, ha szépen válnak, a gyerek saját maga is pozitív narratívát fog alkotni. Ha elszúrják, ha képtelenek szülőtársként együttműködni, akkor miből gondolják, hogy a kimondott szavakra hallgatva a gyerek majd elhisz olyasvalami, ami ellenkezik a tapasztalataival?
Inkább hallgassanak.

1. Váljanak szépen!

A válófélben lévő szülők közös érdeke, hogy környezetük azt a visszajelzést adja: szépen válnak. Az egymásra dobált sár ugyan a jelenben leperegni látszik, ám a következő párkapcsolatban, vagy más viszonyrendszerekben az első konfliktus megmutatja, mekkora folt maradt utána.
–Teljesen igaza volt a feleségednek, amikor azt mondta, sunyi alak vagy! – vágja majd az egykori szerető újdonsült férje fejéhez, amikor az elfelejt friss kenyeret venni, de azt hazudja, kifogyott a boltban.
– Nem csoda, hogy a férjed elmenekült tőled, ha egyszer ilyen önző módon viselkedsz! – vágja majd a munkatársnő az asszony fejéhez, amikor megtalálja a fiókjában a tűzőgépet.
A közösségek úgy működnek, hogy egy-egy tagnak egyetlen címkéje van: „a morgós karbantartó”, „a hisztis titkárnő”, „a srác, aki motorral jár”, „a csaj, aki sír, mert válik”. A címke komolyan hat az egyén megítélésére, még akkor is, ha önmaga korántsem tekinti identitása részének. Bölcs dolog tehát a közösség értékrendjében magasabban pozícionáló címkét beszerezni: „a pasi, aki a legjobb apa maradt”, „ a nő, aki a volt férjével olyan szépen beszél”.
Szülőként az is közös érdekük, hogy a gyereküknek mintát adjanak arra: nehéz helyzetben is képesek együtt gondolkodni, probléma esetén is tudnak együttműködni. Sőt, akkor igazán! Ha a párkapcsolat megromlására az a válaszuk, hogy szülőpárként is beszüntetik a kommunikációt, a gyereknek azt tanítják: ha valami nem tetszik, ha valami nehéz, ha egy helyzet feszítő vagy kínos, egyszerűen lépjen ki belőle és álljon odébb.
Ha azonban igyekeznek a kapcsolatukat újradefiniálni, megteszik az ehhez szükséges erőfeszítéseket, keresik a lehetőségeket a közös feladatok megoldására, kommunikálnak a szükséges változásokról és cselekszenek is értük, azt mutatják meg a gyereküknek, hogy a kapcsolatok alakíthatók, az együttműködés szintjei újrafogalmazhatók, és valami rosszul működő közös dolognak a vége egy új, jobban funkcionáló összefogásnak kezdete is egyben.
S még egyszer hangsúlyozzuk: ezt csakis a tettek, az élmények, a tapasztalatok szintjén közvetíthetik, azáltal, ahogy a rokonaik szemében megcsillan az elismerés, ahogy az ismerőseik hangjából kiérződik az érdeklődés, ahogy a barátaik mosolyában meglátszik a sikerük öröme.

2. Döntsenek a gyerek feje felett!

Azon legyenek, hogy a gyerek úgy érezze, a válás a szülők dolga. Ha jottányit is engednek neki befolyásolni az eseményeket, elültetik benne a bűntudat magvait. A gyereknek ugyanis az az érdeke, hogy szülei együtt maradjanak, s egyesítsék erőforrásaikat az ő felnevelésére. Ha mégis különválnak a szülők és a gyerek érzi, lehetett volna befolyása az eseményekre, akkor önmagát fogja vádolni.
– Egyszer sírva felhívtam apát, hazajött. Annyiszor kellett volna sírva hívnom, ahányszor elmaradt otthonról.
Törődjenek bele, hogy a gyerek az összes rendelkezésére álló viselkedésmódot ki fogja próbálni válófélben lévő szülei szándékának megváltoztatására. Ide sorolhatók a pszichoszomatikus betegségek, az alvászavarok, a szobatisztasággal kapcsolatos zavarok, a társas viselkedés zavarai, a tulajdon iránti vágy szélsőséges kibontakoztatása és a többi. Ha a válófélben lévő szülők ezeket saját igazuk bizonygatására használják fel, azt a gyerek tudattalanul már eredményként könyveli el és rákap az adott magatartásra. Ha a visszacsatolás semleges, akkor sikertelennek minősíti a próbálkozást.
Azt a meggyőződést közvetítsék a gyerek felé, hogy az ő elhelyezése, szülőkkel való kapcsolattartásának ritmusa, intézményi beíratása, megélhetési kérdései és a válás utáni élethelyzetének bármely egyéb mozzanata a két szülő közös felelőssége, a gyereknek ebbe nincs beleszólása. A véleménye, vágyai, kérései nem írják felül, nem módosítják a szülők döntését.
Ha a gyereket partnerként kezelik a válással kapcsolatos kérdésekben, azzal rá tolják azt a felelősséget, melyet Önöknek mint szülőtársaknak kellene viselniük. A látszólagosan a gyerek érdekében tett olyan „gesztusok”, mint a gyerek véleményének kikérése vagy kívánságának tudakolása semmit nem javítanak a gyerek-szülő kapcsolaton, viszont elültetik a bűntudat magvait, táplálják a lelkifurdalás csíráit. Ha Önök így cselekszenek, arra személyre terhelik a család bizonytalan jövőért való felelősséget, aki a saját tetteiért sem tehető felelőssé, hiszen kiskorú, s ráadásul a helyzet létrejöttéről sem tehet.
Mindegy találtak-e „felelőst” a válás létrejöttéért, nem számít megneveztek-e maguk között „bűnöst”. Innentől akkor is közös feladatuk a helyzet megoldása, ha azt az egyikük okozta, mert Önök szülők, együtt szülők, sőt, még nagyszülők is egyszerre lesznek. A gyerekük jóllétéről, boldogulásáról az Önök közös feladata gondoskodni, de a gyereknek nem feladata az, hogy segítsen Önöknek döntést hozni, az pedig főleg nem, hogy valamelyikük mellé álljon, hogy kiálljon az egyikük érdekében vagy a másikkal szemben.
Tartsák távol a gyerekükről ezt a terhet! Vigyék ketten Önök, akik felnőttek, akik szülők!

3. Azt mondják, amit a gyerek hallani akar!

A gyerek alkotni fog magában egy hipotézist a válásról. Hallgassák meg ezt az elképzelést – ahelyett, hogy elkezdenének neki magyarázni „Tudod kicsim, apu és anyu már…” stílusban. A gyerek elméletét csak helyenként és apróságokban igazítsák helyre, és csak azután, hogy figyelmesen és alaposan végighallgatták, biztosak benne, hogy értik, a gyermekük pontosan mire gondol és milyen összefüggésben.
A legjobb, ha azt hallgatják meg, hogyan adja elő a gyermeke másoknak az elképzeléseit a helyzetről, annak megoldásáról, és a jövőben várható történésekről.
A válófélben lévő szülők alkossanak olyan közös narratívát, amely a gyerek saját változatára épül. Például:
– Apu nagyon akart egy kutyát, anyu nem engedte. Most apu elköltözött és vett egy kutyát. Én is játszhatok vele.
Ez ellentmondani látszik a hallgatás parancsának, pedig éppen annak következménye.
Hallgassák el a gyerek előtt saját meggyőződésüket, gondolataikat, igazságaikat, és figyeljenek az övéire. Nem attól lesz valaki jó ember – főleg jó szülő – hogy a gyerek előtt bizonyítja saját ártatlanságát, vagy jelzi a másik szülő hibáját, vagy akár hangsúlyozza a közös felelősséget. Egyik sem tartozik a gyerekre!
Hagyják a felnőtt történeteket, a felnőtt narratívákat a felnőttek világában. A jó szülőség jele a válás során az, hogy képes a gyerek világának egyensúlyát azon az áron is őrizni, hogy saját maga aktuálisan nem a legjobb fényben tűnik fel benne.
Gondolja el például, hogy egy turista megállítja, kezében a térképpel eligazítást kér. Erre Ön előveszi a saját térképét, és azon mutatja meg neki, hol van éppen s merre haladjon? Abszurd helyzet.
Tájékozódjanak a gyerek belső térképén, mozogjanak az ő lelkének kertjében. Azt mondják, amit a gyerek hallani akar: beszéljenek az ő nyelvén, az ő világába helyezkedve, az ő rendszeréhez kapcsolódva!

4. A gyerek (is) jobban jöjjön ki belőle, mint ahogy belekerült!

Adjanak olyan jövőképet a gyereknek, amelyből azt látja, számára kedvezőbb helyzet jön létre a jelenleginél. Emlékezzen a könyv mottójára:
„Mit tehetünk, azért, hogy a gyerek válásunk után jobban legyen, mint most?”
Például:
– Apunál is lesz egy szobád. Kezdjük el tervezni. Milyenek legyenek a falak? Bemehet majd oda a kutya? Nagyobb ágyad legyen, mint itthon.
Ezzel a válás nagy sötét felhője helyett olyasféle apróságokra fókuszálják a gyereket, amelyeket megért, elfogad és amelyek beindítják az együttműködést.
A gyakorló szülő jól tudja, hogy a „rakj rendet” parancsnak nehezen engedelmeskednek a gyerekek, de ha a rendrakás nagy és borzongató feladatát apróbb elemekre bontjuk – például „Keressünk helyet a kis piros autónak!” –, akkor a gyerekek sokkal könnyebben és szívesebben végrehajtják. Válófélben lévő szülők esetében egy megszeppent kisgyereknek kell helyet találni az új körülmények között.
Ha azt szeretné, hogy a gyermeke boldogan és derűsen lehessen együtt Önnel, akkor ehhez a legfontosabb lépés az, ha Ön gondolkodik arról, a gyermeke boldogan és derűsen lehessen együtt az Ön szülőtársával is. Gondolja meg: az a gyerek, aki egyik szülőjével szívesen van, a másikkal meg vonakodva találkozik, vajon mennyit szorong azokra a bizonyos találkozásokra várva? Dolga-e annak a szülőnek, akivel szívesen van a gyerek, tenni azért, hogy a másikkal is jól érezze magát? Igen, az!
Azok az elvált szülők, akik a volt házastársukkal rossz viszonyba kerülve küzdenek a láthatások vagy a gyermekelhelyezés ügyében, olyan érveket kénytelenek keresni, melyek arról szólnak, miért nem jó – netán miért rossz – a gyermeküknek a másik szülővel találkozni, együtt lenni. Van olyan szülő, aki tényleg azt gondolja, a gyermek érdekét szolgálhatja, ha az egyik szülője ahhoz gyűjt érveket és adatokat, miben rossz a másik? Komolyan vehető az a meggyőződés, hogy a gyerekünk életét tesszük jobbá azáltal, hogy akadályozzuk a szülőtársunkkal való szeretetteljes együttlétét? Vagy talán többet érne, jobbat tenne a gyermeknek, ha az a szülő, akiben aktuálisan jobban megbízik vagy akihez adott helyzetben érzelmileg erősebben kötődik, hozzásegítené őt ahhoz, hogy a másik szülőjével is bizalomban, derűben, érzelmi jóllétben lehessen együtt?
A szép válásoknál rendre azt látjuk, a külön költöző apuka (mert magyar viszonylatban az apa elköltözése a gyakoribb mintázat) a korábbinál sokkal meghittebb, bizalmasabb kapcsolatba kerül a gyermekkel. Az együttélés alatti nehézségek, a házastársi viszonyban keletkezett feszültségek elmúltán túl ebben annak van jelentős szerepe, hogy a gyermekével találkozó szülő gondolatban előre készül, ezzel érzelmileg is ráhangolódik az együttlétre. Ráadásul a szülői felelősség a láthatás idejére csakis az övé – márpedig nemcsak a gyerekek, a szülők is igyekeznek felnőni azokhoz a feladatokhoz, melyekben megelőlegezik nekik a bizalmat.
A váló szülők gyermeke nyerhet nyugalmat, találhat egy másik helyen meghittséget, gazdagodhat viszonya mindkét szülőjével, színesedhet világa a szülők környezetébe kerülő új személyek révén…
Találjon meg, és írjon fel már előre legalább hét olyan szempontot, amelynek mentén az Ön gyermekének életében javulás, gazdagodás várható a válás kapcsán. Ezeket a jegyzeteket később újra és újra vegye elő, és korrigálja, bővítse a ténylegesen megvalósulókkal. Saját maga számára visszajelzést lel ezzel a szülői működéséről, de a lista felnőtt életében is hasznos minta ahhoz, hogy észrevegye az új élethelyzet által hozott pozitívumokat és friss lehetőségeket.

5. Egy az otthon!

Tisztázzák előbb egymás között, azután közöljék a gyerekkel, hol lesz az otthona. A felelősség ismét a szülőké. A gyerek feladata nem a döntés, hanem az, hogy alkalmazkodjon a helyzethez.
Ha módjukban áll megtartani a gyermek eredeti otthonát, akkor abban minimális változás legyen. A már meglévő bútorai, tárgyai, játékai maradjanak ott, a másik szobájába, a másik szülőhöz kerüljenek az újak. Az „új” itt természetesen nem feltétlenül boltban vásárolt termékeket jelent. Arra vonatkozik, hogy azok a színek, formák, tárgyak, melyek a gyermek életébe frissen kerülnek bele, az elköltöző szülőnél épülő gyermekvilágot gazdagítsák.
Ha módjukban áll, maradjon a lehető legtöbb dolog állandó az óvoda, a barátok, az időbeosztás terén is. Az otthon kérdésében a fókuszt helyezzék arra, ami változatlan.
Az otthon az emberi lélek kertjének tárgyiasult formája. Ha a kert felett továbbra is ugyanúgy jár a nap, ha a felhőkből továbbra is eső esik, ha a pillangók és kismadarak ugyanolyan szabadon repkedhetnek felette, akkor a gyermek lelke nyugodt marad.
Ha gyermek lakhelye változik, akkor igyekezzenek minél több elemet megtartani a régi életéből.
Tévedés az, hogy a változásokat jobb apránként adagolni. Ha elkerülhetetlen, hogy a gyermek otthona másutt legyen, mint a válás előtt, akkor a változásokat ütemezzék úgy, hogy a lehető legrövidebb időn belül megtörténjenek.
Minél hosszabb az átmeneti időszak, annál hosszabban kell a gyereknek egy „már nem – még nem” közötti bizonytalan, s emiatt szorongató létben időznie. Ha a kötözéssel feltétlenül együtt kell járnia az intézmény váltásnak, vágjanak bele a lehető leghamarabb, akár a tanév közepén is. A lényeg, hogy mihamarabb kialakuljon az az új állapot, melyhez majd a gyermeknek alkalmazkodnia kell, hogy mihamarabb lássa, érezze, tapasztalhassa mi és miként lesz az életében ezentúl.
Egyezzenek meg részletekbe menően egymás között, azután mondják el a gyereknek azokat a konkrét szabályokat, amelyek a külön költöző szülővel létrejövő találkozókra vonatkoznak.
Kerüljék az olyan univerzálékat, mint „bármikor, ahogy akarod…”.
Ehelyett használjanak pontos és a gyerek számára is világos megfogalmazásokat. Például:
– Szerdán, az aikidóra anya visz el, apa megy érted, akkor ott is alszol apánál.
A döntés az Önöké. Ha határozottan és egyhangúan képviselik, a gyerekre kevés felelősség nehezedik, a dolga annyi, mint addig is volt: elfogadni a helyzetet, melyet a szülei létrehoznak. Amint stabil a rendszer, a gyermek elkezdi benne megtalálni az örömeit. Amint megérzi a rendszerességet, nyugodttá, derűssé válik.
Az otthon nem csupán attól otthon, hogy a gyermeknek az a lakcíme, azon a helyen van több holmija, vagy ott lakik a gondviselője. Az otthon attól is otthon, hogy a gyerek ott tölt több időt. Terápiás tapasztalatunk, hogy a fele-fele megoldások a legnagyobb szülői együttműködés esetén is megzavarják a gyereket. A kéthetes periódusból nyolc nap otthon és hat nap a másik szülőnél már olyan magas fokú kommunikációt és kooperációt igényel, hogy ritkán működik tartósan zökkenőmentesen. A legtöbb elvált családnál a kilenc-ötös felosztást láttuk hosszú távon fenntarthatónak mind a gyermek szülőkkel való harmonikus és kiegyensúlyozott kapcsolata, mind pedig az elvált szülők életminősége szempontjából.
Az otthon körül kibontakozó küzdelem arra utal, hogy a válófélben lévő szülők valamelyike szeretné „megszerezni” a gyereket. Világos az ok: az egyik váló fél kompenzálni akarja addigi szülői magatartását. Tapasztalataink szerint minél nagyobb változást idéz elő (vagy próbál meg előidézni) egy szülő a gyerekei életkörülményeiben a válás alkalmával, annál több vaj van a füle mögött. Apukák, akiknél az volt a fő válóok, hogy elhanyagolták gyerekeiket, immár nagy ügyvédi apparátussal küzdenek a gyermekfelügyelet jogáért. Anyukák, akik üvöltöztek a kölykökkel és nem bírták őket idegekkel, képesek más városba, más országba rángatni őket, csakhogy megszerezzék felettük a kontrollt.
A „bűnös” volt házastárs iránt érzett negatív indulatokat a gyerekek világába engedi bűn. És a bűnnek, mint minősítésnek innentől nincs sem jelentősége, sem értelme. Értelme, pozitív kimenetele csak annak lehet, ha felelős szülőként saját magatartását kontrollálja ahelyett, hogy a gyermeke vagy a szülőtársa feletti kontrollért küzdene.

6. A szülő új szerelme a gyermeki lélek kertjének gazdagodását jelentse!

Praxisunkban azt látjuk, a válások jelentős részét egy harmadik megjelenése okozza. Az érem másik oldala, hogy szerintünk a szerető azért jelenhet meg, azért tudja hatékonyan bomlasztani a párkapcsolatot, mert már adott számára a terep. A harmadik felbukkanása a párkapcsolat bomlásának következménye. Többnyire az érintés dimenzió elsorvadását használja ki, de jöhet a társas, a megélhetés, sőt, a gondoskodás területe felől is. A szerető tehát következmény, még ha oknak tekintik is.
Ezért a válófélben lévő szülők akkor járnak jól, ha az eljövendő párkapcsolatot (még ha a jelenlegi szeretőről van is szó) úgy kezelik, mint a gyermeki lélek kertjének bővülését. Kerüljék a külső kapcsolat bűnbakká tételét!
Az olyan típusú mondatok, mint:
– Az én gyerekem azzal a büdös ribanccal nem találkozhat!
– Én vagyok a gyerek apja, szó sem lehet róla, hogy az a kis pöcs odaköltözzön! – komolyan veszélyeztetik a szülői együttműködést, és többnyire ahhoz vezetnek, hogy a gyereket a szeretőtől távol tartani akaró szülő belekerül egy vesztes-nyertes típusú küzdelembe, melynek garantáltan negatív kimenetele lesz.
Még ha a megcsalt házastárs igyekszik is titkolni a gyerek előtt a szülőtársa partnerével szembeni indulatait, akkor is könnyen megeshet, hogy a gyerek a szülő kimondatlan elvárásainak megfelelni igyekezvén hosszú távon megmérgezi az új párkapcsolatot, ellehetetleníti a pár szerepébe lépő szerető helyzetét. Ennek a családi rendszer egészére nézve káros hatása lesz, ezért ha a váló felek valamelyikében indulatok, negatív érzelmek vannak szülőtársa új partnere iránt, azon feltétlenül dolgozni kell.
Furcsán hangzik, hogy a megcsalt fél igyekezzen elfogadni a volt párja szeretőjét, ha azonban gyermek is van a képben, szülőként ez az együttműködő, felelős viselkedés egyik alappillére. Ellenkező esetben a váló szülők gyermeke abba a helyzetbe kényszerül, hogy egyik szülője rovására viselkedésével nyíltan a másik mellé álljon, vagy valamelyik szülőjének hazudjon a másik szülővel való viselkedéséről. Ez olyan súlyos lojalitás-konfliktus a gyermek számára, amely rövid idő alatt magatartászavarokhoz, érzelmi problémákhoz vagy pszichoszomatikus tünetekhez vezet. A 2. pontban már kifejtettük: a felelősség maradjon a szülőké. Márpedig ha a gyerek az új partner léte miatt nem lehet őszintén jóban mindkét szülőjével, az olyan terhet ró a vállára, melynek viselésére koránál és pszichés fejlettségénél fogva alkalmatlan. Ezért kutya kötelessége a szülőnek dolgozni azon – akár terápiás keretekben is – hogy a szülőtársa párját érzelmileg elfogadja, meglássa, milyen örömöket hozhat gyermeke számára, s legjobb tudása szerint támogassa a közöttük levő kapcsolat bontakozását.
Mivel ez bizony nehéz feladat, s a kezdeti időszakban a legjobb szándék ellenére is megjelennek hullámvölgyek, azt szoktuk javasolni, hogy a volt szerető (az új élettárs) csak akkor jelenjen meg a gyermek világában, amikor a gyerek már jól meg tudta magyarázni a válást, kialakult róla a saját narratívája. Ha ebben a narratívában szerepel egy másik néni vagy bácsi, egy szerető, akkor a valódi új párt célszerű átmeneti időre egy dublőrrel pótolni. Ha a szülő a dublőr oldalán jelenik meg, a gyerek összes haragja ellene fordul. A dublőr „alkalmazásával” a gyermek és a másik szülő is időt nyer indulatai feldolgozására, így a dublőr „távoztával” a valódi személlyel, a szülő új társával már könnyebb lesz olyan kapcsolatot kialakítani, amelybe a gyerek is bevonódik, s azt a másik szülő is elfogadja.
Ez a megoldás nagyfokú együttműködést, jó kommunikációt és a gyerek érdekében való felelős szülői gondolkodást igényel, így nemcsak azért szeretjük, mert a gyerek új partnerrel való pozitív kapcsolatát segíti, hanem azért is, mert a váló szülőknek élményt és mintát ad arra, hogy képesek magas fokon együttműködni, jól kommunikálni, és a gyermekük érdekében felelős szülőként közösen gondolkodni.

7. A szülő kötelessége a gyereknek egy kiteljesedő párkapcsolat mintáját megadni.

Gyakran halljuk megromlott házasságban élő szülőktől, hogy a „gyerekre való tekintettel” vetik el a válás gondolatát, mondván: nem akarják, hogy csonka családban nőjön fel, s emiatt problémás kamasz, zűrös felnőtt legyen belőle. A „gyerek miatti” együtt maradás különös módon arra is elég indok ezen szülők számára, hogy a házasságuk, párkapcsolatuk javításáról lemondjanak. Hallgatólagosan elfogadják, hogy a házasságuk diszfunkcionális, s igyekeznek berendezkedni arra, hogy két- vagy háromlábú párkapcsolati hokedlin egyensúlyozzanak. De vajon milyen mintát adnak ezzel a gyereknek? S valójában mire adnak mintát?
Határozottan és hangsúlyosan javasoljuk: a váláson gondolkodó vagy válófélben lévő szülők a lehető legtávolabból kerüljék az arra való hivatkozásokat, „mi lesz majd így a gyerekből felnőtt korára?”. Ez sokkal inkább ürügy, mely valamely jelenbéli célt szolgál, semmint valódi ok és indok.
A változás, a változtatás nehéz, de akiknek gyerekük van, megromlott párkapcsolat esetén kötelességük változtatni. Vagy abba az irányba, mely a kapcsolat javítását szolgálja, vagy abba, mely teszi lehetővé a lezárást és egy majdani, jobb kapcsolat lehetőségének a megteremtését.
Ez a könyv arról szól, hogy jelen tudásunk szerint képtelenség levezetni egy konkrét esemény kihatását a gyerek későbbi életére. Így a válásét is. Ha Ön azt gondolja, árt a gyereknek a szülők házasságának felbontása, akkor kerülje az olyan válást, mely negatív történéseivel ártó hatású lehet. Helyette:
– javítsa meg a párkapcsolatát,
– vagy váljon el szépen, és építsen egy másik, jól működő kapcsolatot.
A gyerek miatt egy rossz házasságban együtt maradni nemcsak azt jelenti, hogy a gyerek folyamatos feszültségben nő fel, hanem azt is, hogy megvonják tőle az érintés és a társas dimenzióban kiteljesedő párkapcsolat mintáját.
Valamit azért nem tenni, mert a gyerekből az adott cselekedet által ilyen vagy olyan felnőtt válik majd: dőreség. Valamit azért tenni, hogy a gyerek konstruktív megoldási mintákat, együttműködésen alapuló megküzdési módokat, építő problémakezelést lásson: felelősség.
Azok a felnőttek, akik gyermekkorukban nem láttak mintát jól működő párkapcsolatra, jóval nagyobb számban küzdenek maguk is párkapcsolati gondokkal, mint akik szereztek ilyen tapasztalatokat.
Kövezzenek meg minket az erkölcs szószólói, mégis azt mondjuk: a gyereknek fontosabb, hogy lássa, amint a szülője egy kiteljesedett, együttműködésen és szereteten alapuló párkapcsolatban él, mint az, hogy ezt a kapcsolatot a saját szülei között látja-e.

8. Vigye el a balhét!

A házasság felbontását közös szándékkal, együtt gondolkodva és együttműködve végigvivő szülők esetén a döntés közlésének legjobb módja, ha „kommünikét”, közös nyilatkozatot alkotnak a válásról. Ennek legfontosabb része az a mondat, melyet mindketten képesek kihúzott háttal, szemkontaktust tartva a környezetük tagjainak (gyereküknek, családtagoknak, rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, szomszédoknak, stb.) kimondani.
Például:
– Úgy döntöttünk, egy időre különköltözünk. Így mindnyájunknak jobb.
– Most külön élünk, mert ez szolgálja leginkább a családtagok érdekét.
– Felbontjuk a házasságunkat, így jobban tudunk rá összpontosítani, hogy együttműködjünk a szülői feladatokban.
Egy ilyen közös mondat megalkotása azért is előnyös, mert körülrajzolják vele azok mozgásterét, akik válás hallatán szívesen kezdenek sajnálkozni, bűnöst keresni vagy a sanyarú jövő miatt aggódni – ráadásul többnyire a gyerek füle hallatára.
A kommünikével elősegítik a közös narratíva megfogalmazását, s a gyerek, aki rövidesen kettőjük világa között mozog (apa és anya immár elkülönült világában), mindkettőben biztonságban érezheti magát.
Kommüniké híján, amikor az együttműködésre irányuló próbálkozásai kudarcot vallanak, érdemes „egyedül elvinni a balhét”:
– Miattam ment tönkre a házasságunk.
Erre a kijelentésre csak kevesen fejezik ki mély egyetértésüket kerek szemekkel, bólogatva. A standard válasz struktúrája:
– Azért a párodnak is voltak hibái. Bocs, de emlékszem, micsoda jelentett rendezett Lajos esküvőjén.
Ilyenkor elég még egy pozitív kijelentés a másikról, s a beszélgetést nagy eséllyel más témára terelheti – ami a legjobb jelzése annak, hogy a helyzetet elfogadta, s a válást, mint problémamegoldást jónak tartja. Például:
– Remekül megvan a gyerekkel, s nekem most ez a legfontosabb. Te megkaptad a… ?
– Most mindketten nyugodtabbak vagyunk, és én egyre több szülői értékét látom meg. A vizeseket sikerült… ?
– A gyerekre maximálisan odafigyel, és velem nagyvonalú volt a megegyezés során. Téged elért tegnap?…
Ilyen kommunikációval részben már a következő pontot is teljesíti, ami a tartós békesség egyik alappillére.

9. Előlegezze meg a másiknak a „jó szülő” minősítést!

A szülők válás előtti viszonyulása a gyerekükhöz keveset mond arról, hogyan működnek majd a jövőben. A házastársi kapcsolat feszültségei sok figyelmet elvisznek, a szülői feladatok és a felnőtt élet problémái könnyen interferenciába kerülnek egymással, és a házastárssal való találkozások, kommunikációs helyzetek kerülése azt is magával hozza, hogy a szülő-gyermek kapcsolatra kevesebb idő és tér jut. Ezért felesleges dolog a jövőbe vetíteni a válás előtt körülményeket.
Gondolja meg, a bűntudatkeltésen és a másik bántásán túl van-e bármi értelme az alábbi mondatoknak:
– Te nem is törődtél a gyerekkel, most miért akarod minden nap látni? Jöttél volna haza egyszer is fürdetésre!
– Minden hétvégének az volt a vége, hogy ordítoztál a gyerekekkel a rendetlenség miatt. Akkor most miért nem jó neked, ha én két napos programot csinálok velük?
– Azt se tudtad, melyik mesét szereti és kik a barátai! Most minek akarod magaddal cipelni hetente háromszor?
Az elvált szülők kevés kivétellel jobb szülők, mint a válófélben lévő szülők.
Az apuka, aki addig alig törődött gyerekével, immár mutatja a külvilág felé, hogy igenis, jó apa. A házastársi és szülő szerep elkülönülésével a gyerekkel töltött időben ezentúl apaként van jelen, s apai működése innentől az ő egyedüli felelőssége. Ha ebben megfelelő teret kap, az sokkal több nyereséget hoz a gyerek és az anya számára is, mint a feladatból való kizárása.
– Milyen jó, hogy most sok időt szánsz a gyerekre! Ha kettesben vagytok, könnyebben figyeltek egymásra, nekem meg van alkalmam találkozni a barátnőimmel.
A háztartás és a gyerekek körüli teendőktől túlterhelt, kimerült, autonómiájában erősen korlátozott anyának jobb megmutatni mit nyer az apa szülői együttműködésével, mint azokat a „bűnös” cselekedeteket szemére vetni, melyek valójában a körülmények és a helyzet hatására jelentek meg.
– Ha csak vasárnap este hozom vissza a gyerekeket, lesz egy nyugis hétvégéd és ráadásul pakolnod is kevesebbet kell utánuk.
A férj, aki a párkapcsolati problémák elől a munkájához vagy barátaihoz menekült, s alig találkozott a gyerekével, a válás után az apa-gyerek kapcsolatépítésben olyan örömöket találhat, melyek nemcsak személyesen fontosak számára, de a következő párkapcsolatára is erős kihatással lesznek.
Nőknél a párválasztás elsőrendű szempontja, hogy az illető férfi jó apának ígérkezik-e? Ha az apai működésre már látható minta van, az döntő lehet az új partner elköteleződésében. Gondolja csak meg, milyen képet alkot környezete arról a férfiról, aki a gyerekével meghitt és derűs viszonyban van, s milyet arról, akinek számára a saját gyereke elsősorban teher, kötelezettség?
A szülőtárs értékeinek elismerése, méltánylása a további fejlődés lehetőségét hordozza, erős motiváló erőt jelent. A bűnök és hibák emlegetése ezzel szemben olyan lelkiállapotot hív elő, mely leginkább a helyzet elkerülésére sarkall – épp úgy, mint annak idején a párkapcsolatban.
Valamennyi szülőnek van szülői értéke. Annak a szülőtársnak is, akivel Önnek elromlott a házassága. Szépen énekel, ügyesen tud papírsárkányt eregetni, jól úszik, finom pitét süt, takarosan megragasztja a törött játékokat, türelmesen néz mese dvd-t, szeret biciklizni a gyerekkel, lombházat épít a diófára, remek salátát készít…
Keresse meg, mik azok a dolgok, melyekben szívesen és derűsen van együtt szülőtársa és a gyermekük! Ha már a fejében vannak a jó dolgok, csak egy kicsi lépés, hogy ki is mondja őket. Jó hallani a gyereknek, még jobb a szülőtársnak.
A megelőlegezett bizalmat könnyebb megszolgálni.

10. A gondoskodás és a megélhetés területén a válás után is együttműködés szükséges

A válás a szülői kapcsolat integráns része. A szülőknek továbbra is együtt kell működniük a gondoskodás és a megélhetés terén, viszont erősen korlátozottan szabad együttműködniük az érintés dimenziójában és pontos szabályok szerint érintkezhetnek a társas dimenzióban. Félig tehát együtt maradnak. Másik oldalról: csak félig mennek külön.
A párkapcsolat megszűnése nem jelenti tehát a kapcsolat megszűnését. Sőt, az újfajta helyzet jó kezelése közös gondolkodást, jó kommunikációt, konstruktív együttműködést igényel. A szülőpár tagjai továbbra is osztoznak idejük egy részén (melyet közös gyermekükkel töltenek) és anyagi forrásaik egy részén (melyet közös gyermekükre költenek). A kezdeti, érzelmileg nehezebb időkben talán sikerül úgy megszervezni a hétköznapokat, hogy az anya reggel viszi, az apa pedig délután elhozza az óvodából a gyereket, aki aznap nála alszik, majd szintén az oviban „visszacserélik” a szerepeket, s elsősorban telefonon kommunikálnak – hosszabb távon azonban jönnek a kitüntetett napok.
Születésnapot még lehet kettőt tartani, tojást keresni szintén muris két helyen is, sőt, a Jézuska is hozhat ajándékot két fa alá… De az óvodai ünnepekből, az évnyitókból, évzárókból, bemutatókból, előadásokból, ballagásokból csak egyet tartanak, s a gyereknek jól esik, ha azok róla szólnak, ő lehet a „főszereplő”, akinek szavalatát a szülők mindketten meghallgatják, akinek táncát anya és apa egyaránt megtapsolja, akinek anyák napi műsorán anya mellett mindkét nagyi ott ül.
Az óvodai szünidők, a nyaralások szintén komoly egyeztetést, közös tervezést, nagy összehangolást igényelnek.
A téli vagy húsvéti szünet mellett megoldásra vár a 10-12 hetes nyári szünidő – holott könnyen meglehet, hogy a két szülő évi összes szabadsága kevesebb mint 50 nap.
Miközben a szülőnek feladata és kötelessége jó párkapcsolati mintát (is) adni gyermekének, máris itt van néhány olyan körülmény, melyek bizony a kezdetektől terhet rónak a gyermekes felnőtt újabb párkapcsolatára.
Ezt tisztázni kell az új partnerrel. Egyrészt mert a kapcsolat kezdeti szakaszában az új pár elsősorban az érintés és a társas dimenzión át látja a párkapcsolatot, s ezért könnyen féltékeny, türelmetlen vagy elégedetlen lehet a korábbi partnerrel a gondoskodás és a megélhetés területen tapasztalható együttműködésre.
– Nem akarom, hogy vasárnap este hazavidd a gyerekeidet!
– Miért?
– Mert a feleséged még mindig szerelmes beléd. Tudom jól, hogy minden találkozáskor megpróbál elcsábítani.
– Hiszen csak vacsorázni ülök le velük, hogy könnyebb legyen a gyerekeknek az átállás.
– Nekem ez akkor sem tetszik, és azt is mondd meg neki, hogy ne telefonálgasson rád, amikor a barátainkkal vagyunk. Irtó kínos nekem, amikor a Bandiék előtt a volt nejeddel bájcsevegsz.
– Hiszen csak azt kérdezte, befizettem-e az ovit. Mondtam, hogy igen, és már le is tettük.
– Nem arról van szó, hogy mit beszéltetek, hanem arról, hogyan. Ki nem állhatom azt a mézes-mázas hangot!
Másrészt a gyerekekre fordított idő, anyagi forrás és energia az új kapcsolatban könnyen hiányként címkéződik, s az éppen erősödőben levő gondoskodás vagy megélhetés pilléreket ássa alá:
– Elegem van abból, hogy a gyerekek minden szünidőben itt lebzselnek, nincs egy nyugodt percünk.
– Elmegyünk majd egy hétre kettesben.
– Két hétre meg velük együtt. Egész évre 27 napom van, és a nagy része azzal megy el, hogy gyerekprogramokon jópofizok.
– A szünidő negyedét így is a nagyszülőknél töltik…
– Tényleg, akartam is mondani, hogy soknak tartom azt a napi ötezer forintot, amit a nyaralásra az anyádéknak adsz. Végül is az unokájukra vigyáznak. Mi csak félpanziót kérünk a hotelben, de ha róluk van szó, bezzeg nem fogod meg úgy a pénzt!
A gyerekek és az új partner érdekei természetszerűleg ütköznek egymással. Ha Ön a dolgokat hagyja a maguk „szokásos” medrében csordogálni, rövidesen számíthat rá, hogy súlyos lojalitás konfliktusnak néz elébe.
A legjobb lépés a megelőzés: a hosszú távon fenntartható rendszer közös felépítése. Ha az új partner a gyermeki lélek kertjének gazdagodását jeleni, akkor arra is van esély, hogy a friss párkapcsolatban a korábbi partnertől született gyermek lehetőséget nyújt a szülői szerep közös gyakorlására. A gondoskodás dimenzióban való kooperáció, a gyermekkel adódó helyzetek közös végiggondolása, az erőforrások elosztásáról való együttes döntés éppúgy a párkapcsolatot erősíti, mint a kettesben töltött meghitt pillanatok vagy a barátokkal való vidám együttlét.
A gyermekkel lakó szülőnek is az elfogadás és együttműködés a leginkább perspektivikus megoldás, hiszen ha a szülőtársnak választania kell párja és a gyerekek között, akkor vagy kevesebb idő és anyagi forrás és pozitív érzelem jut a gyerekeknek (a partner mellett voksolva), vagy egy bús, ismételt párkapcsolati veszteséget megélt szülő, aki a maga bajába feledkezve jóval kevesebbet nyújt érzelmileg (annak ellenére, hogy a gyerekek mellett döntött).
A kiegyensúlyozott párkapcsolatban élő szülőtárs képes valóban társként működni a szülőségben, törődésben, figyelemben, odafordulásban egyaránt, így tartható fenn hosszú távon az együttműködés a gondoskodás és a megélhetés területén.

11. A gyerek kegyetlen, tapintatlan és önző.

Vegyék tudomásul, hogy a gyereknek még nincs kialakult felettes énje, ezért kegyetlen, tapintatlan és önző. A létrejött helyzetet ki fogja használni saját céljaira. Ne essenek át a ló túlsó oldalára! Vállalják magukra a felelősséget, döntsenek a gyerek feje fölött, legyenek tekintettel a hiedelmeire, jöjjön ki a gyerek (is) jobban a helyzetből, mint ahogy belekerült. Messziről kerüljék viszont azt, hogy csökkenjen a gyerekkel szemben támasztott elvárások szintje, netán a korábbihoz képest előjogokat szerezzen.
A gyermek evolúciós programja szerint (tehát, ha egészséges gyerek módjára működik), igyekszik a lehető legtöbb erőforrást saját maga számára megszerezni, legyen szó akár figyelemről, akár tárgyakról, akár időről, akár anyagiakról. Neki ez a dolga.
A szülőé meg az, hogy kereteket adjon, mederben tartson, határokat mutasson.
Ha gyerek megérzi, hogy a válófélben lévő szülők valamelyikében bármely hivatkozásával képes bűntudatot kelteni, ha elő tudja idézni a felnőtt szándékának vagy viselkedésének megváltoztatását, akkor a gyerek azt a mozzanatot fel fogja nagyítani és a végletekig kihasználja.
– Nem tudok úgy aludni, hogy apu máshol alszik.
– És ha kapsz egy új ágyat?… – az anya máris besétált a csapdába.
A gyerek rosszkedvével, elfordulásával, hisztijével olyan bűntudatot tud kelteni, amely extrém dolgokra készteti a szülőt. Ennek elkerülése érdekében Ön azt teheti, hogy bűntudatát – ha mégis keletkezett – titokban tartja, csodás színész módjára elrejti, azaz: hazudik a gyereknek érzéseiről, gondolatairól.
Korántsem arról van szó, hogy a szülőként elkövetett hibáinkat hiba volna a gyerek előtt beismerni, vagy tőle bocsánatot kérni. Arról van szó, hogy a különköltözés, a válás, a másik szülő távolléte kapcsán felbukkanó gyereki kontroll-próbálkozásokat kell idejekorán megállítani.
Ha a válás előtt nyolckor volt a lefekvés ideje, akkor a válás után is nyolckor legyen. Ha a válás előtt csoki-tilalom volt ebédig, akkor az a válás után is maradjon meg. Ha a válás előtt egyedül húzott cipőt a gyerek, akkor várjuk el tőle ezt a válás után is.
Azok a felnőttek, akinek szülei saját magukat háttérbe szorítva, a „gyermek az első” és a „szülőnek lenni nagy gond” ideákkal feltöltekezve nevelték utódaikat, azt tanulták meg az évek során, hogy gyereknek lenni jó, de szülőnek lenni terhes, nehéz, lemondásokkal járó, hosszú rabság. Nos, ezek a felnőttek miért is akarnának felnőttként élni, s főleg miért akarnának gyereket? Hiszen akkor ők lennének a szülők, hiszen akkor terhes, nehéz, lemondásokkal járó hosszú rabság várna rájuk!
Ez a veszély bizony fokozottan fenyegeti azokat a gyerekeket, akiknek – keretek, korlátok és elvárások híján – szüleik lehetővé teszik, hogy kihasználják a válás utáni helyzetet.
Ráadásul további csapdák is rejlenek a gyermeki előjogok felbukkanásában.
– Ez a szegény gyerek, legalább hadd aludjon velem egy pár hónapig, amíg megszokja… – és garantált a majdani pár iránti ellenszenv, akinek megjelenésével a gyerek „visszaűzetik” a saját ágyába.
– Édes kicsikém, látom, hogy nincs étvágyad. Gyere, készít neked a mama valami finomságot. Torta legyen vagy inkább puding? – és a gyerek hamar rááll, hogy az evés körüli tünetképzéssel szerezzen figyelmet.
– Bújj ide mellém. Simogatom a homlokodat, akkor elmúlik az a fránya fejfájás – mondja a szülő és gyermeke megtapasztalja, hogy egy kis betegség mekkora változást hozhat a státuszában. Mi volna akkor vajon, ha egy kicsit nagyobb betegség jönne? Talán újra összejönnének a szülők az ágya körül?
Ezek természetesen tudattalanul zajló folyamatok. Anélkül kezdenek hatni, viselkedésmintákat generálni, hogy a gyerek elhatározná vagy akarná. De ettől még – vagy éppen ezért – a szülőknek nagyon is ébernek kell lenniük az ilyen „extra” működésekre, és nagyon is tudatosan kell ragaszkodniuk a szokásos életmenet és az előre eltervezett ritmus fenntartásához.
S még egy gondolat a tapintatlanság és kegyetlenség témakörében: amikor úgy érzik, a gyerek valamely megjegyzése, észrevétele mélyen érinti Önöket, az elevenükbe talál, olyan fájó gondolatot mond ki hangosan, olyan kellemetlen érzelmet önt szavakba, melyet Önök gondolnak vagy éreznek a helyzetről, önmagukról, egymásról vagy egymás párjáról, akkor fejben sürgősen pörgessék vissza: mikor, kitől, milyen körülmények között jutott a gyermekük ezekhez az információkhoz. Meg fogják találni a forrást. Talán egy ismerősnek mellékesen mondott mondatban, talán egy esti telefonbeszélgetésben, talán egy gesztusban vagy arckifejezésben, melyen keresztül „kilátszott” a viszonyulásuk. A gyerek remek tükör. Igaz, fura módon, gyakran késleltetve jön tőle a reflexió, de mindig fellelhető a forrása. Ezért – ha a gyereket kegyetlennek vagy tapintatlannak érzik – lássák meg benne a maguk szerepét.
Kevés csupán jó szavakat mondaniuk a válófélben lévő vagy volt házastársukról. Hitelesen kell kommunikálniuk. Ami azt jelenti: saját maguknak is hinniük kell, amit mondanak. Ha valamit nem képesek őszintén, hittel mondani, arról inkább hallgassanak, s tegyenek érte, hogy a jövőben jobb legyen. Mert a gyerek „kegyetlensége, tapintatlansága vagy önzése” is az Önök felelőssége.

12. Adjanak pontos választ a „Hogyan ezután?” kérdésre!

A válás komolyan veszélyezteti a családi rendszer egészének életminőségét. A válófélben lévő szülők ezért kerüljék az érintés és a társaság témáját, viszont gondolják végig pontosan a megélhetés és a gondoskodás területét. Alaposan, gondosan, közösen.
A „Bárhogy, csak így ne éljünk!” hangzatos állításra érdemes kérdéssel felelni: „Például hogyan?”.
Nagy dolog, ha a múltbéli fájdalmakról képesek figyelmüket a jövőbéli tennivalók felé fordítani. Ha megteszik, látni fogják: sokkal többet hoz, mint a volt házastárs hibáinak felemlegetése.
Az életük új kereteinek kitalálása a házasság felbomlása utáni első konstruktív lépés lehet. Maradván továbbra is szülők, nemcsak saját maguknak kell ennek sikeréről számot adniuk, de a gyereknek is jó megmutatni, mire jutottak. Legjobban az élmények szintjén tudják ezt neki megmutatni, a hétköznapok történéseiben.
Praxisunkban az új keretekről és a bennük való újfajta működésről létrejött megállapodásokat olyankor tudták a válófélben levő szülők leginkább betartani, ha a megállapodás írásos változata is elkészült. Nem a dokumentum hivatalos jellege miatt fontos ez, hanem azért, mert a közösen megfogalmazott mondatok leírása teszi lehetővé a valóban pontos egyeztetést. Segít egy olyan közös képet alkotni a jövőről, melyben a gyereknek megvan a helye, az otthona, az életritmusa, a kapcsolattartási lehetősége mindkét szülőjével.
Ha Önök – segítséggel vagy kettesben – papírra vetették, hogyan lesz ezután, azt tudni fogják világosan kommunikálni, sőt, képesek lesznek aszerint cselekedni is.