Címke: házasság

Mostohák pedig vannak

Közzétéve Szerző:

Boldogtalan kapcsolatok – Döntés, felelősség, gyávaság

– Nem, nem, nem – hajtogatta rekedten a maga igazát Géza – az nem lehet, hogy elvegyék tőlünk a gyerekeket.
– Sajnos ez jogi kérdés, mi legfeljebb mediálhatunk.
– De érvekkel segíthetnek minket – sóhajtott fel Szandra – már három ügyvédnél jártunk, mindegyik azt mondja, ha az anya alkalmas, övé a gyerek, mind a kettő, mert a gyermekek összetartoznak.
– Ön mióta él együtt Gézával?
– Két hónappal azután jöttünk össze, hogy Szandra elköltözött a gyerekekkel. Már régóta ácsingóztam rá, de amíg házasságban élt, tabu volt.
– Szeretné a gyerekeket?
– Igen, önmagukban is, de így azért is különösen, mert Géza nagyon sínyli a hiányukat. Azért is néztem ki magamnak, mert olyan nagyszerű apa.
– Önnek vannak gyermekei?
– Kettő. Jó barátok azzal a kettővel. Szinte kezdettől összejártunk.
– Hogyan költözött el a felesége? – fordulunk ismét Gézához.
– Egy szombat reggel megjelent a rokonságával, összepakoltak, usgyé. Hétfőn már más városban jártak iskolába a gyerekek.
– Akkor tudta meg Géza, hogy a feleségének szeretője van – magyarázza Szandra – pedig mi már fél éve tudtuk.
– Most együtt élnek?
– Mi? Persze – hökkent meg Szandra.
– A volt feleség és a szerető.
– De még hogy! – morgott Géza.
– Ezt hogy érti?
– Van zűr bőven.
– Az előző házassága azért romlott meg, mert a felesége féltette tőle a gyerekeket – tette hozzá Szandra.
Elszánt ajánlatot tettünk: ha találnak olyan ügyvédet, aki hajlandó ránk szánni két órát, úgy, hogy kikapcsolja a mobiltelefonját, felkészítjük úgy, hogy jó eséllyel induljon.
Eléggé tisztességtelen ajánlat volt, már többször megtetettük, mert régóta szerettünk volna egy olyan ügyvéd társat találni, aki némi eséllyel indul fejjel a bírónők zárt falának.
Géza és Szandra találtak egy ügyvéd asszonyt. Területe olyan messze esett a családjogtól, hogy beugrott.
Példák sokaságát elemezve megbeszéltük, mi is az a rendszerszemléletű vagy holisztikus pszichológia. Legjobban az anyós-após, a meny és a fiú esete ragadta meg. Külön-külön jártak Zelkához és ő mindannyiuknak tudott segíteni, miközben a család egészének is segített.
– Ez olyan, mintha egy perben én képviselném az összes felet! – nézett döbbenten.
– Amíg hajlandók együttműködni. Géza volt felesége azonban megtagadja ezt. Okkal. Döntése során figyelmen kívül hagyta a család egészének érdekeit, csak a párkapcsolat lebegett a szeme előtt.
– Egy …-t akart – fakadt ki Géza.
– Mindenesetre ők most egy pár. Közös az identitásuk. Azt kell tehát vizsgálni, együtt alkalmasak-e. Márpedig az nehezen képzelhető el, hogy együtt alkalmasak, ha egyikük nem az. Hiszen ez a tény feszültségeket szül kettőjük között és gyengíti az anyát is.
– Lehet, hogy megváltozott a férfi és most már jó apa.
– Meglehet. Bár inkább az a törvényszerű, hogy nehezebben fogadjuk el azt az embert, akinek alig ismerjük sorsát, előéletét, sikereit és kudarcait, mint azt, akivel feltétlen szeretetben együtt nevekedtünk. Márpedig egy szülő együtt nevelkedik a gyerekével. Úgy válik szülővé. Hogy részt vesz ebben az életen át tartó folyamatban.
– Akkor Géza és Szandra alkalmasságát is vizsgálni kell – szögezte le az ügyvédnő.
– Igen. Azt, hogy együtt alkalmasak-e.
– Erre azt fogja mondani az én ex-nejem, hogy igazából nem is él együtt azzal a pasival. Egyedül neveli a gyerekeket és ő alkalmas.
– A rendszerszemléletű vagy holisztikus pszichológia erre azt mondja, a gyermek oda kerüljön, ahol egész családban van, működő párkapcsolatot lát.

Az ügyvédnő beszállt az elvi küzdelembe és most 8 hónap vizsgálatai és hercehurcája után három hónap próbaidőre az apjuknál vannak a gyerekek.

Párkapcsolat gazdagítás – Férjemmel másként

Közzétéve Szerző:

részlet a Mások férjével című kötetből

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?

Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a mások férje/felesége?

Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.

A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.

Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Szúnyogháló és citromfa

Aki ismer, tudja: távol áll tőlünk az ítélkezés. Nekünk az a fontos, hogy felfedjük mindazok eredeti jószándékát, akik hozzánk fordulnak. Mi több: felfedessük velük egymás eredeti jószándékát. Másképpen szólva: feltegyük, hogy egészséges, épeszű emberek, akik a körülményeknek megfelelően cselekszenek. Furcsa körülmények furcsa cselekedeteket hoznak.

Egyszer nálunk volt Péter barátunk, akivel csendesen borozgattunk, mígnem kapta magát és kiugrott az ablakon. Levitte a szúnyoghálót és összeszurkálta a kis cserepes citromfa, amit a kertben, az ablak alatt tartunk. Más baja nem lett, másfél métert esett. Behoztuk, leporoltuk, megitattuk, kapott Bach doktor módszere szerint készült vész eseti keveréket, azután megkérdeztük, mi történt. Csak másnap tudta megmagyarázni.

Egy enyhe földrengés volt, a média alig reagált rá, csak az ellenzék kérdezte: mi lesz, ha nagyobb lesz? Péter barátunk azonban annak idején a Bakonyban megélt egy nagyobbat. Egy rémisztőt. Épphogy megmenekült. A házuk össze-vissza repedezett. Most aztán allergiás lett. Valahogy úgy van a földrengéssel, mint mások a pollenekkel.

Ha sok földrengés lenne nálunk vagy ha mi is megéltünk volna egyet, biztosan szépen egyszerre ugrottunk volna a mi Péter barátunkkal. Ha pedig még inkább becsiszolódik a képesség, akkor udvariasan előreengedjük egymást, miután félrehajtjuk a szúnyoghálót és takarót hajítunk a citromfára.

Az eredeti jószándék néha nehezen tárul fel. Gyakran rejtve marad, hogyan értelmezi, éli meg a másik ember ugyanazokat a körülményeket.

Újítás vagy építés?

Nézzük tehát, melyek azok az egyszerű eszközök, amelyeket terápiás tapasztalatainkból összebarkácsoltunk. Mit teszünk, ha valaki (mondjuk egy Márta nevű óvónéni) eljön hozzánk párkapcsolatért küzdve, kétségbeesve?

A magabiztosságát kezdjük erősíteni.

Hogyan lehet valakit magabiztossá tenni? Mi ezt a programot „színesítésnek” nevezzük. Lényege, hogy a résztvevők minél többféle szerepbe engedjék bele magukat. Először olyanba, amilyenek biztosan nem akarnak lenni. Márta például valószínűleg egy óvodákkal foglalkozó minisztériumi dolgozót, egy „aktakukacot” játszana el.

Ebben a gondosan kidolgozott „én biztosan nem…” szerepben azután a szereplők élményt szereznek, például megjelennek ismeretlenek előtt, akik gyakran nagyonis szimpatikusnak találják őket. Márti valószínűleg elment volna egy nyelviskola próba órájára, ahol a középhaladók között így mutatkozott volna be, s bizonyára sokan érdekesnek találták volna a munkáját, szemléletét, finom öniróniáját.

Ez a lépés arra jó, hogy a résztvevők el tudják engedni azt a szerepet, amiben „vagyok, aki vagyok” illetve „én már csak ilyen vagyok” alapon belecsontosodtak.

A következő szerep olyasvalakié, akivé válhatnának, ám mégsem akarják. Márti valószínűleg egy nemzetközileg is sikeres táncegyüttes szólistáját játszotta volna el a „színesítő” csoport többi tagja pedig egy rajongói klubot, esetleg sajtókonferenciára meghívott újságírókat.

A harmadik napon azután kidolgoznánk Mártival, hogy mi lenne az a szerep, amiben igazán jól érezné magát. Más szóval: segítenénk neki kialakítani egy olyan jövőképet, amelyben megtalálhatja a helyét egy párkapcsolatra, családra, meghittségre vágyó férfi. Így kímélnénk meg a más férjét, például Marcsiét.

Vadidegen vagy kertbarát?

Az első terápiás lépés természetesem  a gyerekek megfelelő felügyeletének megoldása arra az időre, amíg a házastársak párként, kettesben élményeket élnek meg és összehangolódnak. Ami a „vadidegent” illeti, úgy szoktuk szelídíteni a helyzetet, hogy megkérjük, hozzák el a gyerekeket hozzánk, a terápia ideje alatt jár az ingyenes gyermekfelügyelet. Amúgy is „jó látni őket”.

Míg a gyerekek értő figyelemben csendesen elvannak, igyekszünk megmagyarázni a házastársaknak, mennyire fontos minden virág a „gyermeki örömök virágos kertjében”. Akit ők vadidegennek neveznek, valójában egy olyan felnőtt, aki örömmel és teljes figyelemmel foglalkozik a gyerekkel. Mert a gyermek számára a figyelem a lényeg, az éltető elem. Ez a figyelem származhat szülőtől, játszótárstól vagy éppen „vadidegentől”. A lényeg, hogy legyen. Minél több, annál jobb.

Az értő figyelem alatt azt értjük, hogy a jó gyerekfelügyelő képes békében hagyni a gyereket, megengedi, hogy elmerüljön játékában, de ott van rajta a pillantása, amikor a gyerek felnéz és biztatást keres. Az ilyen felnőtt örül minden új magoncnak, ami megjelenik a gyermeki örömök virágos kertjében, teret ad annak, ami előbukkan, de nem ülteti tele a szabad helyeket saját kedve szerinti haszonnövényekkel.

Ezzel szemben a túllihegő felügyelet igyekszik folyamatos irányítása alatt tartani a gyereket, aki természetszerűleg elzárkózik, szabadulni akar, vagy éppen hozzászokik a folyamatos irányításhoz és anélkül csak bután ül. Azaz a kertet gyomlálja, kapálja, szántja-veti, szép szabályos ágyásokat telepít, amiket azután lehet folyamatosan tápoldatozni, öntözni, fóliával melegíteni.

A párkapcsolat gazdagítás fontos feltétele annak megértése, hogy a gyermeki örömök virágos kertje gazdagabb lesz mindazokkal a felnőttekkel, akik jó viszonyba kerülnek a gyerekkel. Komoly lépés ez, hiszen a házastársak közötti konfliktusok gyakori mozzanata, hogy kölcsönösen rossz szülőnek tartják egymást, ennek bizonyítékául a gyerekek némely tulajdonságát hozzák fel, aminek következtében szoronganak attól, hogy a gyermek más társaságába kerüljön, mert nem lenne lojális. Vagy elárulná azt ahogy bánnak vele, vagy túlzottan ragaszkodna az idegenhez. Képzeljük csak el, hogyan röstelkednénk arra gondolva, hogy a kertünk sarkába halmozott szemetet közelről szemlélgeti valaki, s milyen rossz érzés öntene el minket, ha némi távollét után hazatérve azt látnánk, a kertünk bujábban virul, mint valaha.

Társasutazás

A következő lépés annak kreatív kitalálása, mi lesz az első élmény, amit a házastársak kettesben, párként élnek meg.

Az asszony bizonyára a mozit javasolná, a férj talán a vacsorát, mire el kellene mondanunk, hogy az élmény úgy hangol össze, hogy bemozgatja a tudattalant. Hivatkoznánk arra, hogy a tudattalan akkor szabadul fel, ha levesszük róla a szokások, törvények, hagyományok béklyóját. Történetünk felesége, Marcsi, erre visszakozna, hogy ő nem olyan, férje, Gábor, pedig azt javasolná, lopjanak fát a kandallóba.

– És ha lebukunk? – dühöngene Marcsi.

– Tényleg, akkor ugrik a vadászengedélyem.

– Legalábbis elterjed rólad erdei körökben a nézet, hogy piszkos tolvaj vagy.

– És még csak nem is megélhetési…

Persze, azért Marcsi is bizonyítani akarná, hogy komolyan gondolja a párkapcsolati terápiát, és mivel még mindig olyanformán járna az agya, mint a szexuálpszichológusnál, hát azt javasolná, szeretkezzenek egy vadászlesen.

– Tudod, amikor kijönnek a szarvasok üzekedni a tisztásra, akkor mi is kedvet kapunk.

– Hát, ha neked lesz kedved hajnalban, mínuszban, ingatagon, odafönn…

Végül megegyeznének például abban, hogy kocsit cserélnek, Marcsi begördül egy panzióba mint gazdag, de magányos nő, előre foglalt szobában alszik, tájékozódik a környék erdeinek áráról (mert erdő azért kell), Gábor pedig megérkezik Marcsi gyereknyűtte járgányán, szállást kér és szerelő után érdeklődik, mert felforr a hűtővize. Azután a gyér, de annál érdeklődőbb közönség előtt viharos szenvedéllyel összejönnének.

Azoknak, akik wellness szállóba és élményfürdőbe küldenék a házastársakat, elmondjuk: tanulmányoztuk ennek a hatékonyságát. Azt láttuk, a várakozással teli vacsora másnapján a házastársak karikás szemmel jelennek meg a reggelinél, s alig pillantanak egymásra. Elkövetik ugyanis azt a szarvas hibát, hogy éjszaka elkezdenek beszélgetni. Ilyesmiket mondanak, hogy „tudod, én nem úgy értettem ám”, „már régen meg akartam mondani” – és ezzel szépen kiengedik a magukkal hozott szimbolikus dobozból a rossz élmények skorpióit, a veszekedések fülbemászóit és a sértések darazsait.

Azért kérjük, hogy a párkapcsolat gazdagító élmény során vagy hallgassanak sokat (például kaptassanak meredeken felfelé, ahol csak lihegni van erejük), vagy játsszanak szerepet, mert az zárva tartja a szörnyecskék dobozát.

Ha tehát Marcsit és Gábort sikerülne rávezetni arra, hogy jó élményeket tudnak együtt átélni házastársként, párként, akkor könnyebben eljutnának a jövőképhez, amelyben Gábor izmos alakja kiemelkedik a habokból és a boldogan kacarászó Gabi nevű leányát hajigálja.

Így ugranak könnyedén újabb párkapcsolati szintre és szakaszba azok a házastársak, akik vezetésünkkel végigélnek egy párkapcsolat gazdagító hetet. A rendelő falai közt puszta szavakkal megalapozott és kettesben megtapasztalt élmények is sokat hoznak, de többszörös hatása van a hasonló cipőben járó párokkal megélt, szisztematikusan épített élmény-soroknak, ahol a fókuszt a program teljes idejében a párkapcsolaton tartjuk.

Ha Marcsi és Gábor kellő elszánással keresne meg minket, bizonyára bevetnénk házasságuk érdekében a módszer-nagyágyút: a párkapcsolat gazdagító társasutazást, hiszen a társaság élmény erősítő hatása a kapcsolatot fenyegető momentumok minimálisra csökkentésével hatékony és eredményes megoldást kínál.

Négy lábon

Összefoglalva azt mondhatjuk: más férjével/feleségével akkor tud élni valaki, ha élni tud a lehetőséggel. A lehetőséget pedig az teremti meg, hogy a párkapcsolat megbomlik. Ennek különböző okai vannak az életút különféle szakaszain.

Az első mindjárt az, hogy a házasulandó fél az elköteleződéstől. Ez egy paradox helyzet, hiszen éppen azért fél az elköteleződéstől, mert komolyan gondolja, és azért nem mer komolyan elköteleződni, mert félelem tölti el, és az önbeteljesítő jóslat – íme – teljesül is: a felbukkanó érdeklődők máris a más férjére/feleségére leselkednek. Ezt a jelenséget neveztük el nászfrásznak. Alapja, az a hiedelem, hogy a házasság vagy sikerül, vagy nem, a házastársak vagy összeillenek, vagy nem. Ha különböznek, akkor folyton összekülönböznek és egy rossz házasság alakul ki, amiből nehézkes, bonyolult és drága dolog kimenekülni.

Mi ezzel szemben azt mondjuk: a különbözőség természetes, hiszen két különféle identitás találkozik. A lényeg, hogy ezen identitások megőrzése, sőt, kibontakoztatása mellett kialakuljon egy közös identitás, amely kifelé – mások felé – a pár, a házastársak, a család identitása.

A következő nehéz szakasz a hokedli négy lábra állítása, azaz együttműködés kialakítása a kezdetben nyilván jól működő érintés és társas dimenzión túl a megélhetés és a gondoskodás területein is. Ez bizony árral szemben úszás, mert a gyerekek, akik miatt előtérbe kerül a megélhetés és a gondoskodás, bizony erodálják az érintés és a társas dimenziókat, felbukkanásukat követően a pár alig jelenik meg nyilvánosan párként, s a házastársak csak akkor érinthetik meg egymást, ha a gyerekek ezt engedik vagy nincsenek jelen, a gyerekek pedig jellemzően nem engedik és mindenütt jelen vannak.

Mire végre sikerül kialakítani az együttműködést mind a négy területen, a gyerekek kezdenek kicsusszanni a gondoskodás addig megszokott módozataiból, s megfordul a helyzet: úgy kell együttműködni velük kapcsolatban, hogy jellemzően a helyzeten kívül maradnak, kortárs közösségük határozza meg életüket, céljaikat. Elhagyják tehát a társas dimenziót, amire addig rátelepedtek, kifarolnak az érintés területéről, nagy űrt hagyva maguk után, és visszautasítják a gondoskodást. A legnehezebb, hogy ambivalens lesz a viszonyuk a megélhetés területéhez. Míg szüleik számára itt volt a legnehezebb az együttműködés, a közös identitás kialakítása, ebben a szakaszban a gyerekek nagy valószínűséggel itt támadnak leghevesebben – lett légyen szó akár lepapírozós, simlis dolgokról, akár sok becsületes munkáról, ezt most hamar  és könnyedén bélyegezik „látástól mikulásig gürizésnek”.

Az életút következő szakasza, a házastársak következő próbatétele az, hogy magukra maradnak. Gyerekeiknek saját felnőtt társasága lesz, elmerülnek saját párkapcsolatuk építgetésében, elfoglalja őket közös identitásuk kialakítása, közös megélhetésük megteremtése és a gondoskodás saját gyerekeikről, akik felszámolják közöttük az érintést és a társas örömöket.

A magukra maradt házastársak pedig ott toporognak a partvonalon, vagy talán még jobb hasonlat: toporogna a tó partján, mint a tyúk, aki csibék helyett kiskacsákat költött.

A kettesben maradt házastársaknak újabb feladatként most ki kell alakítaniuk az együttműködést az unokáról való gondoskodás területén. Egyezségre jutniuk abban, mennyire és milyen módon nyúljanak bele a szülővé lett gyerekeik megélhetésébe, rá kell érezniük, hogyan tegyék lehetővé számukra társasági életük folytatását „gyermekeik rovására”. Közös döntést kell hozniuk arról, hogyan tudják rávenni fiatalokat, hogy „egy kicsit végre kimozduljanak” és rájuk merjék bízni a gyerekeiket, vagy éppen hogyan tereljék vissza elfoglalt szüleikhez a rendszeresen hozzájuk „lepasszolt” unokákat…

Bekövetkezik az egymásról gondoskodás időszaka is: „Képtelen lemondani az esti söreiről és a pacalról, nem csoda, ha horkol és magas a koleszterinje! Mafla vén trotli.” „Képtelen egy kicsit megpihenni, szaladgál azokon a visszeres, tyúkszemes lábakon, mert neki három háztartást kell vezetnie, így van mit a menyei orra alá dörgölni. Igazi házsártos anyós.” Talán ez a leginkább poétikus együttműködési szakasz…

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk tehát: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?

Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a más férje/felesége?

Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen a két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.

A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.

Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Baktay Zelka és Baktay Miklós

„Úgy érzem, megcsal…”

Közzétéve Szerző:

Rist Lilla a bizalomról és a harmadik fél felbukkanásáról kérdezte Miklóst és Zelkát.

Vizsgáld felül párkapcsolatod – 3 tippet adunk a javításához

Nincs még bizonyosság, csak valami homályos érzés, hogy valami nincs rendben. Mennek a napok, egyik a másik után, a pár együtt él, fizikailag legalábbis, de már nem biztos, hogy lélekben is. Mégsem az a kérdés, hogy ki csal meg kit, hanem az, miért alakult így, és egyáltalán: szándékukban áll-e ezen változtatni.

 

Gyula – nevezzük így! – gyanakodott ugyan. Látta, hogy felesége hirtelen lefogyott, és reggelente, amikor Szilvi csinos ruhákban ment el, kicsit összeszorult a szíve, de csak egy pillanatra, mert a következőben már az üzleti ügyek töltötték ki a gondolatait. Volt egy nehéz üzletfele, akivel sok tárgyalás után kétségessé vált az együttműködés. Késő este pedig, amikor otthon találkoztak, csak feltette a lemezt, hogy már megint mit mondott a partner, és eszébe sem jutott megkérdezni, hogy Szilvivel mi történt. És ha mégis, szívesen elhitte, amit hallott. Egészen megnyugodott ilyenkor. Még sincs semmi baj!

A féltékenység egyszerre öntötte el, amikor rájött, hogy hetek óta nincs szex. Gyanakodni kezdett az angoltanárra, Szilvi főnökére, a szomszédra, mindenkire. A felesége hiába mondta, jöjjön el vele, várja meg egyszer, és nézze meg, mit csinál, merre jár, kivel. De erre soha nem volt idő, így maradt a gyötrődés és az önsajnálat.

Amíg ez így ment, addig nem kellett a dolgok mélyére nézni. Hiszen ő volt a szegény áldozat, aki ha célzott rá, hogy a felesége már megint nincs otthon, akkor mindenki megsajnálta. Őt felmentették, míg a feleségét… nos, őróla egyszerűen leszedték a keresztvizet, megkapta az ilyenkor szokásos összes jelzőt.

Azóta sem derült ki, hogy vajon Szilvi csalja-e Gyulát, de lehet, hogy furcsán hat a következő megállapítás: talán nem is ez a lényeg.

Ki kell lépnünk az elfogadott normák közül, nem csak azt látni, hogy az a „bűnös”, aki elhanyagol, esetleg megcsal, és az az „áldozat”, akit elhanyagolnak (?), esetleg megcsalnak. Bár valóban sokkal könnyebb okolni a másikat, és sokkal nehezebb megnézni, hogy mi a történtekben a mi részünk.

Mit tanácsol a szakember?

Nézzünk magunkba, mielőtt szakítani akarnánk!

Egy jól működő párkapcsolat négy lábon áll, elemezni kell esetről esetre, van-e ezeken a területeken együttműködés feleség és férj, nő és férfi között – mondja Baktay Miklós párterapeuta.

Az anyagiak területe: Ezen a szinten meg kell vizsgálni, ki keresi a pénzt, egyensúly van-e közöttük, vagy az egyik javára elbillen a mérleg, és ezért a másik erőtlenebbnek érzi magát. A pár együtt dolgozik-e valamin, vagy az élet egész más területén munkálkodnak? Nem szerencsés, ha csak egyvalakire hárul a megélhetéshez szükséges javak előteremtése, mert ez az egyiknek túl nagy teher lehet, míg a másik számára kiszolgáltatottságot jelenthet.

A gondoskodás szintje: Azt kell végiggondolni, kinek mi a feladata, a dolga a családban, ezekről közösen határoznak-e, vagy csak az egyiké egy-egy részterület ellátása. Például ahhoz, hogy egy pár kimozdulhasson otthonról, akár csak néhány órára is, valakinek meg kell oldania a gyerekek biztonságos elhelyezését. Közösen döntenek erről, vagy mindig egyvalakire hárul a gyerekekről való gondoskodás feladata?

Társas szint: Milyen helyzetek azok, ahol a pár együtt, összetartozóként jelenhet meg? Vannak-e közös barátaik? Vannak-e olyan együtt végzett tevékenységek, amelyek mindkettőjük számára örömöt szereznek, vagy külön járnak inkább szórakozni? Külön baráti társaságuk van?

Az érintés szintje: Ha az előző háromban nincsen vagy nagyon kevés a közös pont, akkor valószínűleg a pár nincs összehangolódva. Ha az az igény sincs már meg, hogy egymás szemébe nézzenek, vagy megérintsék egymást, miután összetalálkoztak, akkor nagyon kevés az igazi „érintés” közöttük. Ebből pedig az következik, hogy ha van is szex esténként, akkor az már nem adhat igazi örömöt.

Nem az a természetes, hogy a kapcsolatban minden rendben megy, hanem az, hogy folyton szembeszél van, és ezzel kettőjüknek együtt megküzdeniük – állítja Baktay Miklós. Ahhoz, hogy társunk ne a kapcsolaton kívül keresse a megoldást egy harmadikban, nekünk is át kell alakítanunk az életünket. El kell dönteni, akarunk-e még együtt örülni.

3 tanács, hogy újra boldog párkapcsolatban élhessen

Baktay Zelka párterapeuta tippjei:

1. 100 százalék együttlét

Azért fontos csak úgy együtt lenni, mert a szerető épp ezt az elfeledett örömöt adja meg. Akiben felmerül a gyanú, hogy a párjának szeretője lehet, az jól teszi, ha végiggondolja, hogy párja valószínűleg lélekben is készül a randevúkra, és lehet, hogy csak egy-két órát tölthetnek együtt, de azt nem zavarja semmi és senki.

Vajon van ilyen tökéletesen egymásnak szentelt időnk? Vajon van olyan nap, amikor készülünk a találkozóra, amikor semmi másra nem kell gondolni sem? Mert ha nincs, akkor jó, ha elkezdjük keresni a lehetőségeket. Egy hét 168 órából áll – jutni fog idő egymásra is.

2. Hívd randira!

Ha valaki randevúra hívja a másikat, és ezzel megpróbál kiszállni a megszokások közül, kétséges lehet, hogy a másik igent mond-e. Ha nem, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy vége mindennek. Mert lehet, hogy csak rossz pillanatban hívtuk, és a másik tényleg el van merülve a munkájában. De az is, hogy rosszul próbáltuk felrázni. Ha színházba invitáltuk, miközben ő utálja a színházat, akkor megint csak a magunk örömére gondoltunk, és nem a másikra. Egy jól működő kapcsolatban több olyan tevékenységnek is kellene lennie, amelyeket mindketten szívesen csinálunk, amelyekről lehet tudni, hogy a másikat érdekli és megmozdítja.

3. Ha mégis van másik

Nem sok jóval kecsegtet, ha ezek a próbálkozások sorra kudarcot vallanak. Azt jelezheti, hogy a másik eldöntötte: mást akar. De érdemes azért tudatosan is utánajárni, a párunk hogyan képzeli a jövőt. Mert lehetséges, hogy szeretője van, de az is, hogy a jövőképében soha nem szerepel a szerető valóságos társként, mert ott a feleség áll. Ilyenkor fordul elő az, hogy amikor a házasság – valami másért – mégis tönkremegy, akkor a szeretői viszony is megszakad! Ugyanis lehet, hogy a helyzetet épp a szerető stabilizálja.

Mikor, kivel csal meg?

A kérdés nem annyira misztikus, mint ahogy első pillanatra látszik, mert gyakran ez is tipikus. Először is, „megcsalni” a másikat nem csak egy harmadikkal lehet, mert könnyen lehet, hogy a „harmadik” a munka, a sport vagy valamilyen szabadidős tevékenység. Ha valóságos személy, akkor sem kell túl messzire menni, hogy megtaláljuk, mert leggyakrabban az életünk része, ott van a munkahelyen, a hasonló helyzetű szülők között, a társaságunk tagja, vagy épp a barátaink közül kerül ki. Tipikus helyzetek is léteznek. A férfiak általában a kisgyerekes, otthon ülő anyákat csalják meg, a feleségek viszont akkor kereshetik máshol a szerelmet, amikor a gyesről visszatérnek a munkába…

Pénz, karrier, csillogás – örömmel

Közzétéve Szerző:

Pénz, karrier, csillogás

Részlet a könyvből.

…Dóra szépen leült a bölcsőde várójában, kinyitotta laptopját és írni kezdte a pályázatát. Úgy várt erre a pillanatra, mint a rab az utolsó méterekre titkos alagútjában. Napról napra ez volt a reménysége, erre készült, amikor megkönnyebbülten kijött az alvó gyerekektől, amikor kicsit korábban ment aludni, mint férje, Karcsi, amikor ellenőrizte, húzott-e gumit Karcsi, ha mégis elkerülhetetlenné vált a házastársi kötelesség teljesítése. Mert a második gyerek után már majdnem szabad volt az út. Már látszott az alagút vége, amikor Karcsi bedobott egy ügyes trükköt:
– Tampont is írtál fel? – kérdezte, amikor bevásárolni indultak és átnézték a listát. – A múltkor fogyóban volt.
Dórának ettől az volt a benyomása, hogy a ciklusa vége felé jár. Így este nem ellenkezett különösebben, amikor Karcsi elkezdte a szokásos gumis huzavonát.
Azonnal terhes lett.
Karcsi persze tagadott, ő csak gondosságból kérdezte a tampont, váltig állította, ő sem akart több gyereket.
– De tudattalanul magadhoz akartál láncolni. Érezted, ha kitörök otthonról, felveszem a nyúlcipőt – mondta Dóra már a terápián, merev arccal maga elé nézve.

Akár akarta Karcsi, akár csak tudattalanul akarta, akár csak a kéjvágy vitte rá, Dorka első szökési kísérlete három évre meghiúsult. A másodikat már alaposan előkészítette. Hildát még a terhessége alatt elkezdte bölcsibe íratni, várólistázott, lobbizott, kavart, így elérte, hogy már októberben, alig két éves két hónapos korában elkezdhesse beszoktatni. Azon a laptopon, ott, a váróban pedig pályázatokat írt. Úgy gondolta, decemberben tud kezdeni, megfigyelte, hogy az a jó hónap, valamiért engedékenyebbek a munkaadók. Karcsiban folyamatosan tartotta a lelkifurdalást Hilda ügyében. Megígértette vele, ha beteg lesz a kicsi, otthon marad vele, miután sikerült állást találni.
– Már amennyi esélyem lehet három gyerekkel – tette hozzá rezignáltan. Pedig tudta, hogy megcsinálja.
Ott, a bölcsi várójában szépen letöltötte a ma szokásos cv és motivációs levél mintákat, nézegette a HR-esekről szóló blogokat. Aztán elkezdte megírni saját cv-jét és motivációs levelét. Mint amikor a pillangó kikel a bábból és elkezdi fölpumpálni a szárnyait, úgy bontakozott ki Dóra lelke mondatról mondatra. Elkezdte látni magát a HR-es szemével. Szép, fiatal sikeres nőnek látta magát és lelkesülten írt tovább.
Néha persze elmerengett, csak úgy nézett maga elé, például amikor azon gondolkodott, letagadja-e a gyerekeket.
– Nagyon tetszik a Hilda név! Persze a kislányod is tündér aranyos, de a neve is nagyon tetszik. Én annyit gondolkodtam Soma nevén, persze az is nagyon tetszik, de a Hildát azt irigylem… – tette le a Kiskegyedet Somanyuka.
– Szerintem a Soma is telitalálat, csuda jópofa kölyök – vágta rá Dóra rémülten, mert tudta, most az jön, hogy…
– Hogyan jutott eszedbe?
– Amikor a férjem megkérdezte, akarom-e, azt válaszoltam, akarja a Gobbi Hilda – felelte Dóra valami vagányságtól megszállva.
– Ezt hogy érted? – nézett rá Somanyuka gyanakvón.
– Én sem értem. Apám szokta mondogatni, ha finoman azt akarta kifejezni: akarja a fene.
– Te nem akartad Hildát?
– El tudtam volna vetetni, még egy hetes sem volt, amikor már tudtam, hogy jön. De sok a három gyerek. Nekem sok.

Somanyuka sóhajtott egyet és felvette a Kiskegyedet. Dóra pedig írni kezdett arról, hogy három gyerek tanította önfegyelemre, munkabírásra és kitartásra. Hozzátette, a gyerekhez megvan a szükséges családi és intézményes háttér. Motivációs levelét arra építette, hogy kiéhezett a munkára. Mint bábból kikelő pillangó szárnyát a folyadék, úgy járta át a magabiztosság. Már látta magát, amint a fekete magas sarkú cipőjében és a nagyon visszafogottan ezüsttel díszített fekete ruhájában magabiztosan leül a HR-essel.
– Most megcsinálom – gondolta, amint Somanyukára pillantott.
Az első úgy indult, mintha a Mennyországba készülne. Élvezte a recepciós lány kutató pillantását, büszkén lépdelt végig a HR-es mögött, aki személyesen jött le elé a portára, derűsen nézett körül a nagy teremben, ahol az a kedves zsongás volt, ami beszélgetésből, számítógép ventillátor zajából és egyéb szöszmötölésből származott. A mellékfolyosón, ami a tárgyalóhoz vezetett, egy kicsit már arra is figyelt, hogy könnyedén lépdeljen.
– Tisztellek a három gyerekért! – nézett rá vissza a nő. – Persze irigyellek is. Én még az elsőnek is félve futok neki – tette hozzá.
Odabent a tárgyalóban már a szokásos forgatókönyv szerint folyt a beszélgetés, mindketten beleálltak a szerepükbe. Dóra biztos volt benne, hogy vissza fogják hívni a második fordulóra, ahol találkozik majd egykori évfolyamtársával, akivel a HÖK-ben is nyomultak. Ám mire ide kellett volna jönnie, már Mikulásra készült az új helyén. Ottó ragaszkodott hozzá, hogy hozza el a gyereket. Dóra hárított, mert amikor még csak Zsombi volt és az első munkahelyére mentek vissza, egyfolytában gyötörte a sírás. Akkor megfogadta, soha. Eztán Karcsi rábeszélte, együtt menjenek el az ő cégéhez, Zsombi már nagy, Fannit pedig ő fogja a karjában tartani. Másképp lett. Karcsi két perc után lelépett az új közép-kelet-európai képviselővel, aki aznap érkezett LA-ből, jetlegre panaszkodott és el akarta magyaráztatni magának ez a Mikulás-dolgot. Zsombi leöntötte magát ragadós baracklével, Fanni pedig bűzleni kezdett. Dóra újra megfogadta, soha többet.
Ottó azonban rábeszélte. Első útjukon, amikor meglátogatták az egyik beszállítót és visszafelé megálltak ebédelni. Ottó egyszer csak mélyen Dóra szemébe nézett és így szólt:
– Szeretném a gyerekeidet is – kis szünetet tartott – megismerni.
A mozdulat, ahogy koccintásra emelte az ásványvizes poharat, arra utalt, hogy a dodonai hangsúlyozásnak mélyebb értelme van. Dórát megint elöntötte az a lepkeszárnybontó melegség, ami oly sok erőt adott neki.

Károly már sírva jött el hozzánk:
– Elvesztettem három gyermekemet és a feleségemet.
– Hogy érti?
– Elvették tőlem.
– Kicsoda?
– Ottónak hívják.

Hittünk neki.
Azután, amikor szép lassan kiderültek Dóra motívumai, kezdett látszani a hordozórakéta, ami kilőtte a családból, főleg a párkapcsolatból, és felsejlett az a végtelen, amely felé  útnak indult.
Ez utóbbit szokták a pénz, a karrier és csillogás vonzerejének tekinteni. Mi azonban azt tapasztaljuk gyakorlati terápiás munkánk során, hogy a pénz, karrier, csillogás sokkal kevésbé vonzó dolgok, mint azt hinnénk. Azok, aki számára a pénz, karrier, csillogás együttese vagy egyike a fő motiváló erő, bizony komoly bajban vannak.
Kemény tézis, ez, legalább olyan módszeres megközelítést igényel, mint Dóra szökése.

Kezdjük tehát azzal az erővel, ami kilőtte Dórát a családból, de főleg a párkapcsolatból. Négy fúvókája volt ennek a hordozórakétának.
Az egyiket nevezzük társas létnek. A Mikulás est a jetleges amerikaival azt szimbolizálja, hogy Dóra – sok asszonytársával együtt – be volt szorulva a gyerekek társaságába. Gyerek fejjel kellett gondolkodnia, folyamatosan jelen lenni a gyerekek sokszor egyszerű és egyhangú világában. Felnőtt felelősséggel. Szeretett volna néha csak úgy egyedül kiülni a WC-re, távoli álmai között szerepelt, hogy fogja a tatyóját és flangál egyet a kirakatok előtt vagy a folyó partján, esetleg egy parkban. Az pedig, hogy felnőttek úgy figyeljenek rá, mint felelős felnőttre, akinek szava van és aki együtt gondolkodik, azután döntést hoz, még Dóra legmerészebb álmaiban sem fordult elő. Annál erősebben nyomasztotta az a kimondott, de leginkább sugallt elvárás, hogy örüljön, ha azokkal a tündér aranyos gyerekekkel lehet. Ezért bosszantotta annyira Somanyuka, ezért kerülte anyósát, sőt, saját szüleit is. Mert nekik elég volt egy pillantás azokra a tündér aranyos gyerekekre, máris ellepte őket a boldogság, máris irigyelni kezdték Dórát, milyen jó neki, hogy ilyen tündér aranyos gyerekekkel lehet. Hogy ilyenek vannak nekik. Milyen kár, hogy így felemelték a nyugdíj korhatárt, hogy nekik nincs idejük unokázni. És amikor más segítséget igyekezett szerezni Dóra, akkor kiderült, az emberek, akik olyannyira irigylik ezeket az ő tulajdonában és fennhatósága alatt lévő tündér aranyos gyerekeket, bizony megkérik az árát annak, hogy ők is részesülhessenek ebben az örömben. Kiszámolta, hogy egyetlen nap, mármint 24 óra annyiba kerülne, mint amennyit Karcsi aznap keres. Pedig Karcsi jól keres. Azt hangsúlyozza is. Ezért is vált a hordozórakéta másik komoly energiaforrásává a megélhetés dimenzió.
Nézzük csak a Mikulás példát: amikor Karcsi magyarázta el a Los Angelesből érkező kisfőnöknek, mi a különbség a Mikulás és a Santa Claus között, akkor a megélhetésükről gondoskodott. Amikor ugyanezt Dóra magyarázta Fanninak, akkor ugye inkább csak költöttek, mert Fannin keresztül a család komoly erőforrásait szívja le a fogyasztói társadalom. Természetes hát, hogy Dóra is arra vágyott, hogy az ő felelős, koncentrált és megterhelő tevékenységét elismerjék. Ahelyett, hogy a társas helyzethez hasonlóan itt is a tündér aranyos gyerekekkel való foglalkozás gyönyöreit ecsetelnék neki.
Ott van még az a dimenzió, ami anyai identitását leginkább megerősítette, ami tartotta benne a lelket: agondoskodás. Az, hogy szükség van őrá, hogy rá vannak utalva a gyerekei és ő a legfontosabb számukra. Csakhogy Dóra néha elvárta volna azt, amit az emberek ilyen helyzetben elvárnak egymástól: némi szimmetriát, hálát, köszönetet, viszontgondoskodást. A való helyzetből ez bizony mind hiányzott, viszont gondoskodás helyett kapott akarnokságot, hisztit és indulatkitöréseket.
Ne feledjük azonban: Ottó azzal vette le a lábáról, hogy a gyerekeit is akarta. Dóra elfogadta a tündér aranyos gyerekekeit, folyamatosan gondoskodni vágyott róluk a jövőben is, csak éppen a felnőttektől várt volna érte némi elismerést. A társadalomtól ezt aligha kapta meg, hiszen abból a segélyből, amiben a gyerekek gondozásáért részesült, két napra sem talált volna saját magával összemérhető munkaérőt. Karcsitól talán kapott elismerést? A férjéről sütött a meggyőződés, hogy ő nagyságrenddel fontosabb, értékesebb és jövedelmezőbb tevékenységet folytat, mint Dóra, akinek más dolga sincs, mint az ő tündér aranyos gyerekeit nevelni.
És itt érkezünk el ahhoz, akit magyarázatként maga előtt tolt Karcsi. Ottóban látta az okot, pedig arról szólt a dolog, hogy Dóra a legkevésbé szexre vágyott. Még akkor sem feküdt le Ottóval, amikor Karcsi már nálunk sírdogált. Mert Dóra még nem volt eléggé felkészülve a szexre. Először helyre kellett állítani a saját nőiességébe vetett hitet. Először egy kicsit saját magába kellett újra beleszeretnie, mielőtt el merte hinni, hogy valaki igazán szeretné szeretni. Mert a férje számára szépen lassan szexpartnerré változott.
– Neked én csak egy mérsékelten nedves punci voltam, amiben néha maszturbáltál – vágta egyszer Karcsi fejéhez.
Dóra azonban felnőtt érintésre, odafordulásra, pillantásokra és szavakra vágyott. Olyasmire, amit udvarlásnak vagy erotikának nevezünk. Mégis jobb azonban itt az érintés szakkifejezést használnunk, mert ezzel rámutatunk: mindezt jórészt és jó ideig a gyerektől kapta meg. Egészen sokáig. Elég hosszan ahhoz, hogy Karcsit már kilőjék a családból ugyanazok az erők, amiket eddig felsoroltunk. Mert ő bizony inkább végzett olyan tevékenységet, amiért megbecsülték felnőtt társai, amit néha abba lehetett hagyni és némi autonómiát élvezni.
Volt tehát elég hajtóerő, ami felvitte Dórát ama irodaház negyedik emeletére. Mint láttuk, ennek semmi köze pénzhez, karrierhez, csillogáshoz, érthető és méltányolható emberi igényeket elégített ki.

Nézzük meg most azt a szívóerőt, amit hajlamos a mi társadalmunk, kultúránk és morálunk a pénz, karrier, csillogás sátánháromságához kötni. Mert vegyük észre: Dóra figuráját, az amerikai stílusú és tulajdonú multi bérencét, a csalfa asszonyt, aki szabadulni akar tündér aranyos gyerekekeitől, aki boldog, ha ezüsttel pókhálózott ruhájában és magas sarkú cipőjében végigbilleg a folyosón Ottó nyálcsorgató pillantásától kísérve, bizony, Dórát úgy alkottuk meg, mint a „pénz, karrier, csillogás fertő” élő hordozóját. Mint egy amcsi sorozat szinglivé visszavedlett hősnőjét.

De kérdezzük meg igaz szakmai lelkiismeretünket:
– Pénz, karrier, csillogás volt az, amire vágyott?
– Vágyott ám a Gobbi Hilda – vágná rá Dóra.
– Akkor mégis mire? – tehetnénk fel neki a kulcskérdést.
– Elismerésre, megbecsülésre, szeretetre… – lenne a tétova válasz, ami mögül kibuggyanna a tündér aranyos gyerekek miatti lelkifurdalás.
Hát segítsünk egy kicsit Dórának. Először is, arra vágyott, amit Karcsi megkapott. Punktum.
Másodszor nézzük meg, hogy az amcsi multi mennyivel ügyesebben használja ugyanazokat az erőforrásokat, amiket társadalmunk képtelen a gyermeknevelés szolgálatába állítani. Kielégíti Dóratársas igényét. Felnőttek között lehet, ahol autonóm személyiségként kezelik. Úgy van kialakítva az iroda, hogy láthasson, de legalább hallhasson másokat, de mégis tudjon autonóm módon tevékenykedni. Otthon vagy egyedül volt Dóra, vagy irányítások, tanácsok, elvárások záporoztak rá, hogyan legyen jó anyja a tündér aranyos gyerekeknek. És persze folyamatosan ott élt benne a bűntudat, mert néha elvesztette a türelmét, mert másképpen mondott valamit, mint ahogyan az a gyerek számára érthető lett volna. Szóval egy sor egymásnak ellentmondó normának és elvárásnak kellett volna megfelelnie, élükön a sajátjával. A cégnél viszont az a kirívó, ha néha ellentmondanak a követelmények, ha néha túllépnek valamilyen normát, standardot, szerződést, elvárást. A cég viszonylag jól odafigyel arra is, hogy növelje az alkalmazottak közötti társas érintkezési felületet. Rövid beszélgetések munka közben, kiszálláskor, együtt elköltött ebédek, tréningek. Képzeljük csak el, mennyire abszurd lenne, ha ilyenkor ott lennének a gyerek.
A kép groteszksége onnan származik, hogy a gyerekek evolúciósan rögzült programja a maximális figyelemre törekvés. Az, hogy azonnal közbenyomulnak, ha két felnőtt megpróbál egymással felnőtt hangon kommunikálni, sőt, akkor is, ha csak telefonálni szeretne. „Anyúúúú!” Ilyenkor mindent megtesznek, hogy magukra vonják a figyelmet, rosszalkodnak, ha arra tanultak rá, balesetet szenvednek, ha arra tanultak rá, csépelik a felnőttet, ha arra tanultak rá – valamire rátanulnak, mert így vannak programozva. A felnőtt viszont úgy van programozva, hogy vágyik a felnőttek társaságára, a tőlük kapott érintésre, odafordulásra, elismerésre, még pontosabban a horda rangsorában betöltött magasabb pozícióra. Hát erre a mi kultúránkban a gyerek révén aligha tehet szert. A pénz, karrier, csillogás társasági része előbb érhető el a célba szellentés művészetének gyakorolgatásával, mint tündér aranyos gyerekek nevelésével.

Látott már valaki olyan pénz, karrier, csillogás show műsort, amibe behívtak valakit, mert tündér aranyos gyerekekei vannak? Utoljára talán Magda Goebbels anyai teljesítményét tematizálta a média, igaz, elsősorban férje nyomására és ideológiai okokból. Mégis jól jellemzi a média érdeklődését, hogy most azt tematizálják, pontosan hogyan végezte ki hat gyermekét.

Dórát tehát azzal szívta magába a multi, ami leginkább emberi igényünk. Ez a kurkászás, a grooming, a társas együttlét igénye. Valóban, nem csak emberi, állati igény is, de attól még nem ördögi. Csúsztatás lenne összekeverni a pénz, karrier, csillogás iránti igénnyel. Amint ezt Karcsi sírva meg is tette. Pedig tehetett volna mást is Karcsi: biztosíthatta volna Dóra számára a felnőtt társaságot saját személyében. Igaz, erre a gyerek otthon aligha adtak alkalmat, mert közbenyomultak, de hát így meg nagyobb erők nyomultak közbe, amik szétfeszítették, távolra sodorták őket egymástól.

Amikor azt tanácsoljuk a szülőknek, saját párkapcsolatuk érdekében jelenjenek meg együtt társaságban, mutassák meg közös identitásukat, összetartozásukat, azt, hogy ők még mindig egy szép pár, akkor általában racionális ellenérvek jönnek: mikor, hogyan és kinek passzoljuk le a gyerekeket, már elkoptak a régi barátok, stb. Annyit tudunk mondani, ez közös kreativitásuk kérdése. És arra tudunk hivatkozni, hogy íme, a kegyetlen, profitra, hatékonyságra törekvő multi figyel erre. Mi több, szent profitjából áldoz is erre. Többet fordít szervezetépítésre, tréningekre a maga kasszájából, mint amennyit a szülők a családi kasszából. A pénz, karrier, csillogás iránti vágyat elégíti ki egy flancos karácsonyi fogadással? Lehet. Melléktermékként azonban eleget tesz a társas igényeknek. Hatékonyan, kiszámítottan és a profitja érdekében. Attól még tanulhatunk tőle.

A másik tényező, ami Dórát beszippantotta, eléggé evidens módon a megélhetés. Míg ugyanis ő Karcsi és a társadalom megítélése szerint csak költött, míg a társadalom őt nagyvonalúan segélyezte, Karcsi sűrű sóhajok között eltartotta, addig Dóra bizony szorongott. Hiszen ő csak kiadott, bevétele alig volt. A párkapcsolatból hamar kiürült a megélhetésről való együtt gondolkodás igénye. A pénz tehát, amivel a karrier és a csillogás mellett magához szipkázta a multi, részben a párkapcsolati egyensúlyra, szimmetriára törekvést fejezte ki, részben, sőt, még inkább az érték elfogadását. A pénz mint egyetemes értékmérő összehasonlítási alap: a tündér aranyos gyerekek neveléséért tized annyi jár, mint a dolgozós munkáért. Szokás ilyenkor mindenféle „igen, de…” típusú közbevetést tenni. Ezek arról szólnak, hogy tulajdonképpen, lényegileg és alapjában Dórának jó a tündér aranyos gyerekekkel. Dóra azonban erre azt mondja, neki egészen jó Ottóval kiszállásra menni, izgalmas tárgyaláson részt venni, vagy a szemébe nézve koccintani. Elege van abból, hogy gyámkodjanak felette, egy kalap alá véve a tündér aranyos gyerekekkel. Elege van abból, hogy Karcsi azzal érvel, neki lesz jobb, ha nem húz óvszert. Mármint neki, Dórának.
A pénz tehát megélhetést jelent Dórának és értékei elismerését, szorongása csökkentését és autonómiát. Azt, az elvárást jelenti a pénz, hogy egyenrangú félként vegyék be a megélhetésről szóló döntések meghozatalába, Karcsi hiedelme helyett, hogy ő a családfenntartó, Dóra pedig rendelkezzen szabadon az ő „kis pénzecskéje” felett, amelyet maradék autonómiáját féltve kivett a bankból és egy kis borítékban őrizgetett.
Mennyivel világosabb és egyenesebb ajánlattal szipkázta őt be a multi: ennyit adok, ha ennyit megteszel értem. Ha kell jó, ha nem kell, nem baj. Semmi közöd hozzá, te mennyit hozol nekem, te nekem ennyit érsz. Ha magadnak többet érsz, akkor alkudj ügyesebben. Ha kiderül, hogy másnak többet érsz, emelem a tétet vagy elengedlek. Karcsi viszont magába zuhant, amikor kiderült, Dóra többet ér másnak. Ahelyett, hogy emelte volna a tétet, jött morális és vallási érvekkel. Még a házasság szentségét is felemlegette, amitől Dórának erős ordíthatnékja támadt. Mi pedig felhívtuk szíves figyelmét arra, hogy a házasság szentsége mást jelent, mint azt, hogy bármit el kell viselnie annak, aki felvette. Ez azonban mellékszál, mert a lényegi kérdés, hogy a multi nevű vetélytárs pénz formájában valami ördögi dolgot ígért-e, valami öncélú dolgot ígért-e, sok-sok nullát egy virtuális banki felületen, ahogy a pénz a gazdagoknál megjelenik, avagy ellenszert a szorongásra és tápot az autonómiának. A karriert a csillagos ég felé vezető magányos útként kínálta-e Dóra számára, vagy a folyamatos haladás ígéreteként, a folyamatos veszteség helyett, amit akkor élt meg, amikor ő „csak költött” Karcsi pedig „csak hozta a pénzt a házhoz”.

Módszeres levezetésünkben most oda jutottunk, hogyan szipkázza el a multi Dórát a gondoskodás dimenziójában a családjától. A válasz: leginkább sehogyan. A mi kis becsempészett okfejtésünk erről kizárólag arra mutat rá, milyen könnyen stigmatizálunk. Miközben azzal indult az írás, hogy Dóra ül a bölcsődében, hogy Dóra gondoskodik a gyermekéről, miközben kiszúrja a szemünket, hogy az összes képben, amit behoztunk róla, ott vannak a gyerekei, mégis könnyedén stigmatizáltuk őt azzal, hogy megmutattuk a pénz, karrier, csillogás rá ható erejét. Ezzel a kérdés magjához érkeztünk: a pénz, karrier, csillogás démonizálásához. Remélhetőleg sikerült az olvasónak is megadni az élményt, amely abban áll, hogy bizony, azt asszociáljuk, kötjük, ragasztjuk gondolagtban a pénz, karrier, csillogás iránti vágyunkhoz, hogy ezzel elvetjük a gyerekeinket. Megtagadjuk a róluk való gondoskodást, felrobbantjuk a családot és a bulvár média rabjai leszünk, mert hiszen annak hiénái gyűlnek a pénz, karrier, csillogás áldozatainak még mozgó tetemei köré, hogy beszámoljanak jól megérdemelt agóniájukról és cafatokra tépjék őket.
Ez a megbélyegzési hajlam tudományosabb terminusokban azt jelenti, együttjárást tételezünk fel a pénz megléte, a karrier felívelése, a szemet gyönyörködtető csillogás és a gyerek elhanyagolása, a züllöttség és az önimádat között. Ez a meggyőződés részben katolikus kultúránkban gyökerezik, részben projekciókon alapul, bizonyítást azonban mindmáig nem lelt. Ellenpróbája annál érdekesebb.

Milyen lesz az a gyerek, akit úgy nevelünk, hogy lemondjon az értékek mérhetőségéről, ami a pénz egyik funkciója? Milyen lesz az a gyerek, akit úgy nevelünk, hogy elvesse a törekvést, az igyekezetet, a jövőképet, az álmokat, amik a karrier iránti vágy mozgatói? Milyen lesz az a gyerek, akit lenevelünk a csillogás iránti vágyáról a szürkeség depressziójába taszítva?
Hogyan nevelünk gyereket hatékonyan? Saját példánkkal.

Ha Dóra benne ragadt volna abban, hogy a gyermeknevelés egy áldozat, a gyermek pedig egy nagy gond, akinek feláldozza magát, akkor aligha nevelte volna gyerekeit a felnőttség iránti vágyra. Arra nevelte volna őket, hogy bizony, van aki feláldozza magát értünk, aki megoldja a gondjainkat – ez a felnőtt feladata. Ergó: nem akarnának felnőni. (Ahogy Tari Annamária fogalmazott: „nem akarok kilépni a felnőtt életbe”.)
Ha Dóra eljátszotta volna a neki szánt szerepet, azoknak a népes táborát gyarapította volna, akik húszas, harmincas éveikben, de még nyugdíjas korukban is a szülők és a társadalom gyámsága alatt élnek.

Mit tett Dóra ehelyett? Gondoskodott Hildáról. Ezzel ugyancsak ősi ösztönének tett eleget. Mert a mi veleszületett emberi magatartásformánk ezen a téren valami olyasmi, hogy egy ideig csimpaszkodni hagyjuk a gyereket, azután elkezdjük belemeríteni a közösségbe. Keressük azokat, akik ugyancsak gondját viselik a gyereknek, részben egy kapcsolati hálót szőve ki neki, részben pedig azt biztosítva, hogy még több virág nyíljon számára a gyermeki örömök kertjében. Vajon ide tartozik a bölcsőde? Egy sivár életű anyukához képest igen. Egy elvágyódó szülő világában van helye. Ezért is mutattuk úgy be, mint a pénz, karrier, csillogás ellenpólusát. A stigmatizálás egyik legfőbb támadási felületét. A gyerekek lepasszolásának intézményes formáját. A szülői gondoskodás csődjét.
De mit is állítunk ezzel? Dóra azért adta bölcsődébe Hildát, mert elvakította a pénz, karrier, csillogás? Vagy már azért nem akart harmadik gyereket, mert ez a vakság még korábban rátelepedett?
Korántsem! Dóra azért bölcsődébe adta Hildát, mert meggyőződött róla: rajta kívül a bölcsőde gondoskodik a kislányról a legjobban. Alaposan megismerte a gondozónőket, látta hogyan élnek együtt a gyerekekkel, hónapokkal korábban összehangolta Hilda napirendjét az ottani ritmussal. Elkötelezett profikra bízta azt a két évest, akit senki más nem vállalt volna heti öt napon át napi nyolc órában.
Kit vakít el igazán a pénz, karrier, csillogás? Azt, aki meg van győződve arról, hogy Dórának és csak Dórának a kötelessége a gyerekekről gondoskodnia. Ez pedig cseles vakság. Általában attól óvja meg a környezetet, hogy felismerje saját szerepét.
Nézzük csak, milyen meggyőző ereje van a mondatnak:
„Dóra jó pénzért állásba ment, most egy nagy cégnél mászik felfelé a szamárlétrán, miközben ezüstszállal átszőtt ruhája alól kivillan a piros tanga.”
S ki mondja rá ezt? Aki tehetne valamit ezért, hogy Dóra a gyerekek érdekében, életük sokszínűségére törekedve megoszthassa a gondoskodást másokkal. Az kiabál a leghangosabban, aki elzárta Dórát a társas érintkezés örömeitől. Az vet rá követ, aki kitette a megélhetés miatti szorongásnak, aki megvonta tőle az érintés örömét.

Mielőtt azonban a feldühödött nép kaszára, kapára kapva Karcsit kiált, megint egy manipulációs fogásra hívjuk fel a figyelmét. Egy személyre fókuszáltuk a bűnt. Először Dórára, azután most Karcsira.
Pedig a pénz, karrier, csillogás problematika gyökere éppen a bűnbakkeresés. Az igény, hogy ott, ahol pénz, karrier, csillogás van jelen, automatikusan poklot, kutyálkodás és csődöt keressünk. Miközben a valóság az, hogy a siker mélyen belénk kódolt belső igényünk. Meglehet, kerülő utakon, de az egészséges ember törekszik rá.
Mitől kap gellert ez a természetes igény? Miért van mégis rossz érzésünk Dórával kapcsolatban?
Képzeljük csak el tíz év múlva. A karrierje addigra már a középvezetésbe vinné. Régi kapcsolatai alig élnének már, barátai lekoptak volna, gyerekeire nehezen tudna figyelni, olyannyira lefoglalná fontos és felelősségteljes munkája. Az egyszerű emberi szükségletek, amik egykor kifeszítették pillangószárnyait, immár egy multi lélektelen profitnövelését szolgálnák. Bankszámláján gyarapodnának a nullák, olyan tárgyak kerülnének tulajdonába, amelyeknek kevés köze van a meghitt emberi együttléthez. A csillogás pedig lételemévé válna, hozzászokott volna, észre sem venné. Elfelejtené lekapcsolni a reflektorokat. Épp oda jutna, amitől a terápia idején féltettük. Úgy tűnne, igaza lett Somamának, úgy gondolnánk, joggal sírt nálunk tíz évvel azelőtt Karcsi. Talán felmerülne a gyanú, hogy mindez egy jóslat önbeteljesülése, hiszen Dórától azt várta el a környezet, hogy kiégjen és addig hajtva a mókuskereket, amíg ájultan kiszédül belőle. Sok igazság lehet ebben is, de ettől még ijesztő a kép. Ez is egy lehetséges jövő.

Az egyszerűbb megoldás azonban a változásra épít. Arra tényre, hogy a pénz, karrier, csillogás átalakítja Dóra életét. Márpedig minden változás egyensúlyvesztéssel, megterheléssel is jár. Könnyen megértjük ezt, ha valaki elszegényedik, megbukik, visszazuhan a szürkeségbe. Mellé állunk, segítjük, hiszen nehéz neki elfogadni az új helyzetét. Vegyük észre: nem abban segítjük, hogy újra pénze legyen, hogy ívelni kezdjen a karrierje, hogy csillogjon! Dehogy. A barátok, akik a bajban ismerszenek meg, azt segítik, hogy elfogadja az új helyzetét. A siker azonban gyakran lepattintja a barátokat. A siker inkább a haverokat vonzza.
A sikerben és a bukásban az a közös, hogy mindkettő olyan változást hoz, amivel meg kell küzdeni. A bukás esetében ezt elfogadja a környezet, a sikert aligha segít feldolgozni. A sikerrel egyedül marad az, aki részesül benne. És ami még nehezebb: alig van mintánk a siker feldolgozására.

Nézzük először, miért tolerálja környezet olyan nehezen, ha valaki csillogni-villogni kezd, pénze lesz és felfelé ível a karrierje? Azért, mert úgy vagyunk programozva, hogy a közösség, amiben élünk, véges erőforrásokkal rendelkezik. Ha tehát valakinek több lesz, akkor a közösség többi tagjától veszi el. Egy másik evolúciós programunk, hogy szeretnénk magas pozíciót magunknak. Ha valaki nálunk feljebb jut és ott ragyog, szeretnénk lehúzni magunkhoz vagy másképpen fölébe kerekedni. Például kétségbe vonjuk a pénz legalitását, megkérdőjelezzük a karrier tisztaságát, a csillogást pedig talminak minősítjük. Ezt nevezi és ítéli meg a köznyelv irigység címke alatt.

A sikeres ember azonban másképpen éli meg mindezt. Felborul belső egyensúlya, megrázkódtatás éri. Törekszik egy új egyensúlyi helyzet kialakítására, csak éppen hiányoznak a mintái. Ritkán áll rendelkezésére erre a szituációra alkalmas viselkedésminta. Nehezen tudja kezelni az új helyzet.

Addig, amíg a pénz, karrier, csillogás zárt kör osztályrésze volt, addig a körben lévőknek megvoltak a hozzá tartozó magatartásmódjaik is. Egy uralkodóház tagjának viszonylag kis küzdelmébe kerül elfogadni, hogy van pénze, kiszámítható karrierje, és csillogás veszi körül. Még a gazdagabb családok hagyományrendszere is erről szól.
Dórának ez aligha jutott osztályrészül. Ezt a kérdést azonban már kifejtette Zsolt Péter, amikor kitért a meritokratikus eszmére.
A kérdés az, hogyan lehet megóvni Dórát attól, hogy Tari Annamária tipikus amerikai filmjelentének szereplője legyen: „Dóra tudja, hogy már rég a gyerek balett-bemutatóján kellene lennie, ám ehelyett az irodájában ül Ottóval, és az aznapi tizenötödik meetingjét bonyolítja. Közben látjuk, ahogy Karcsi szenvedő arccal ül a nézőtéren, a gyerek meg majdnem sír a színpadon.” (Azért választottunk nő figurát, hogy a problémafelvetésből ki tudjuk emelni a férfisovinizmus felhangjait.)

Számunkra az a kérdés, hogyan lehet Dórát továbbsegíteni a maga útján úgy, hogy a családi rendszer többi tagja, nevezetesen Hilda, Ottó, Fanni, Karcsi és Zsombor is mind jól jöjjenek ki ebből a helyzetből?

A legelső: megakadályozni, hogy Dóra elszálljon. Mert a családból kilövő rakétát magába szippanthatja a multi űrének végtelensége. Az a sivár világ, ahol a pénz egy újabb nullát jelent a bankszámla végén, a karrier egyhangú fokokat a végtelen létrán, a csillogás pedig a reggeli sminket.
Legelőször azért kell tenni, hogy olyan jövőképe legyen Dórának, amelyben szerepel a családi rendszer valamennyi tagja. Akkor lesz képes ellenállni a szívóerőnek, ha képes horgonyt vetni a családi rendszerben. Ennek előfeltétele a közös jövőkép. Úgy tűnik a krízishelyzetben, Ottóval már van közös jövőképük, csakhogy ez a multihoz kötődik, ezért hosszú távon ugyanúgy kiüresedhet, mintha egyedül lenne Dóra. Ezért kézenfekvő, hogy Karcsival alkossanak közös jövőképet. Abszurdumnak tűnik, hiszen Karcsi most harag és az elutasítás állapotában van. Mégis arra van igazán igénye a családi rendszernek, hogy kialakítsák a jövendő együttműködést a gondoskodás és a megélhetés terén. Ez elég egyszerű józan kérdések sora:
– Hol laknak ezentúl?
– Miből élnek?
– Kivel lesznek a gyerek és mikor?
– Milyen erőforrásaik vannak?

Karcsit máris katartikus élmény éri. Rájön, hogy jó néhány éve felborult az időmérlege, elképed, mennyi időt fog a gyerekkel tölteni, miután hagytuk sikerrel harcolni ezért a kötelességéért, amit jogként tüntettünk fel. Most jön rá, hogy amivel Dórát vádolta, a pénz, karrier, csillogás elvakult hajhászása, az tulajdonképpen projekció volt, hiszen ő maga is ezt tette, csak éppen lefedte a családfenntartás mázával. A Zsolt Péter által bevezetett fogalommal kifejezve: átmotivál. Magáról farizeus módon azt állítja, hogy gürizik, hogy ilyen-olyan fontos vacsorákon kell részt vennie, pedig kell a Gobbi Hildának!
Karcsit tehát úgy hozzuk ki jól a helyzetből, hogy átzavarjuk egy jó kis életközepi válságon: Popper Péter képével élve rádöbbentjük, ebből az inkarnációból negyven évet arra pocsékolt el, hogy értékes emberi testében eljátssza a haszonállatot. Azért sír, hisztizik, ájuldozik Karcsi, mint egy kisgyerek, mert ebből az életkorból kell újraindítani önmagát. Felismerni az örömöket. Generációja úgy szocializálódott, hogy az öröm a költés, vele szemben a szerzés gyötrelme áll. Ezért volt képtelen elhelyezni a alkotás örömét. Egyszerűen letagadta. Emlékezzünk, Dórának az okozott szorongást, hogy ő csak költ. Miben ebben a nyelvi kódban, a fogyasztói társadalom értékrendjében a költés örömöt jelent, vásárlást, erőfitogtatást, státusz mutogatást, Dóra beszorongott, mert ő aligha élhette át ezt az örömöt, annál jobban a bűntudatot, amit Karcsi öntudatlanul is ébresztett benne azáltal, hogy a szerzés gyötrelmét magára vette.
A jövőkép érdekében tehát örülni kell legelőször megtanítani Karcsit és Dórát egyaránt. Természetesen úgy, hogy feladatot adunk neki, mert az ő generációjuk szorong az örömtől. Helyesebben az örvendezést önálló tevékenységnek tartja, egy szerepnek, amit adott helyen, adott jelmezben játszanak. Úgy hívják: buli. Azért van rá szükség, mert az alkotásban elért sikereknek tilos örülni. Azokat úgy hívjuk, teljesítettük a célkitűzést, sikerrel érvényesítettük érdekeinket, növeltük a profitot.

Jó példa erre Zoltán, aki egyik alkalommal gyönyörű sportkocsival állított be hozzánk. Barátnője, aki remekül mutatott a kocsiban, borzongva mesélte, délelőtt vették át a kocsit, de Zoltán egy pillanatra sem mosolyodott el, telefonálgatott az autószalonban, azt panaszolta, milyen sokáig tart a kocsi átvétele és utasítgatta titkárnőjét a tárgyalási időpontok módosítására.
– Egy merő stressz volt a pasi, amikor végre beleülhetett az autóba, amit fél éven át tervezgetett és amire fél évet várt – tört ki a panasz a barátnőből.
– Mi magyarok panaszkodva dicsekszünk – igyekeztük menteni a helyzetet. – A késés jó ürügy volt elmondani, mi miatt kényszerül rá.
– A loft lakásban, amit egy híres politikustól vett meg sok kör tárgyalás után, ugyanilyen arccal vonult végig, amikor végre megkapta a kulcsokat. Azt mondogatta, hová kell más csempe, mikorra kell kicserélni az elektromos rendszert. Amikor én táncikálni kezdtem az erkély felé, azt mondta: „buta liba”.
Abbahagytuk a győzködését, inkább arra fókuszáltunk, milyen jó, hogy benne még megmaradt az öröm képessége.

Karcsi és Dóra tehát azt a feladatot kapták, úgy adják elő a gyereknek a válás tényét, hogy örömöt sugározzanak. Találják meg azokat a pozitívumokat, amelyeket a gyereknek megmutathatnak.
– Értem – mondta Karcsi. – Minél kisebb sérüléssel ússzák meg.
– Szeretné, ha sérülnének? – kérdeztünk vissza.
– Ezt hogy értik?
– Tűzzük ki azt a célt, hogy jobban lesznek, mint most!
– Ezt én is nehezen tudom elképzelni – szólalt meg rekedten Dóra, akiben felébredt a bűntudat.
– Egyszerű bűvésztrükk. Úgy hívjuk, átfókuszálás. Be szokott válni például, hogy a másik lakásban is kialakítunk gyerekszobát, amit már a gyerekkel együttműködve tervezünk meg, festünk ki, rendezünk be.
– Ócska manipuláció! – horkant fel Karcsi.
– Mi az őszinte és igaz interpretáció? – kérdeztünk vissza.
– Az, hogy Dóra megcsalt és elhagyott.
– Attól még lehet szép gyerekszobájuk?

Ilyen nehéz és fáradságos dolog örülni tanítani mások gyerekeit. Karcsi igyekezett alaposan leárnyékolni őket saját sötét szarkazmusával. Mivel azonban feladat volt, végül vérrel verítékkel mégis talált néhány pozitívumot, amiknek közvetítése lehetővé tette számára, hogy hamarosan úgyszólván szülőként kezdjen működni.

Dórának a gyerekek örömén kívül még azt a feladatot is adtuk, hogy legyen boldog Ottóval. Ahogy Karcsit a kötelességtudat és a szabálykövetés előtti kisgyermekkorból indítottuk újra, úgy őket arra kértük, lépjenek vissza kamaszkorukba, csintalankodjanak, tegyenek felesleges dolgokat és rúgjanak fel szabályokat. Szeretkezzenek az irodaház liftjében vagy takarítószer tárolójában, Dóra tegyen úgy, mintha kikezdene valamelyik ügyféllel, Ottó pedig kapja rajta, mindegy mit, csak műveljenek valami olyasmit, ami összeköti őket, és a kettejük identitását különválasztja a multi identitástól, ami szőrüstül-bőröstül elnyelheti őket. Abban a pillanatban ugyanis, amikor megvannak a maguk örömei, hiedelmei és kis bűnei, egyszóval képesek játszani, máris létrejött az autonómia, amire Dóra olyannyira vágyott, ami nélkül a pénz, karrier, csillogás üres kellékekké válnának…

 Folytatás a könyvben.

Szeretők

Közzétéve Szerző:

SzeretőkNÉGYBŐL TIZENKETTŐ 

Hideg fejjel

– Tudod-e hol van most a férjed? – kérdezett rá a lényegre István titkárnője.
– Nem tudom Szilvikém, nyilván nem az irodában, mert akkor nem kérdeznéd – válaszolt Zsóka kissé elbizonytalanodva.
Rosszat sejtett, de balsejtelmeit elnyomta a gondolattal, bizonyára nincs baja Istvánnak, mert ha lenne, aligha így kérdezne Szilvi.
– Editnél van.
– Milyen Editnél?
– Az amway-s Editnél, az avonos Editnél, a tupperes Editnél.
– Igen. Azt hiszem, tudom kiről van szó. Mi edénykészletet vettünk tőle. Meg talán két karton bort – keresgélt emlékei között Zsóka.
– A szeretőjénél van. Edit két éve a szeretője.
– Jaj, ne… – sötétült el a világ Zsóka előtt.
– És tudod kit csal meg? – vált még furcsábbá Szilvi hangja.
– Nos…
– Engem. Mert én már másfél évtizede a szeretője vagyok. Egészen pontosan két hete voltunk tizenhat évesek.
– Mi…
– Amikor István Németországban volt azon a háromnapos tréningen, akkor velem volt Spanyolban évfordulót ünnepelni.
– De hát akkor Dórika 16. születésnapja volt…
– Így van. Mikor Dórika kijött neked, István bejött nekem.
– Te dög! – suttogta Zsóka elfúló hangon és letette a telefont.
Száguldottak a gondolatai. Másfél órája volt felkészülni István hazatértére. Elővette a fényképeket, amik Dóri születésekor, azt megelőzően készültek. István boldog apaként ölelte a kicsit, miközben láthatóan figyelt a nagy tesóra, nehogy Viki úgy érezze, megsínyli a hugi érkezését. Elvégre alig volt négy éves.
Bizony, volt négyéves kislány is ez a bombanő… – kalandoztak el Zsóka gondolatai.
Kicsit elpityeredett, de közben már hideg fejjel készítette elő a csapdákat. Mint amikor megérezte a kamrában az egérszagot. Akkor sem szólt, nehogy a lányok elkezdjék, hogy ilyen aranyos kisegér, olyan kedves állatka, meg hasonlókat. Szépen csendesen bevásárolt, a felső polcokra belülre, a dunsztos üvegek mögé betett három egérfogót sonka, sajt és szalonna ízesítéssel, a polc alatti sarokba pedig betuszkolt a seprű nyelével egy jó adag mérget. Mellesleg vett néhány rozsdamentes dobozt – olyat, amilyet kórházakban használnak –, és abba tett bele minden hozzáférhető élelmiszert.
Most is hasonló cselekvési tervet készített. Később kiderült, a Drezda bombázása fedőnevet adta az akciónak.
Az teljesen világos volt, hogy István óvatlanná vált. Zsóka fejében tizenhat év alatt meg sem fordult gondolat Istvánról és szeretőről. Így aztán nyilván ott vannak a nyomok a telefonjában, a kocsijában, a táskájában. Szilvi azért jelentett, mert egymásnak akarta ugrasztani őket, tehát aligha készítette fel Istvánt az otthoni fogadtatásra. Okos nő ez az Szilvi, meg kell hagyni. Mártír arccal elhitetette, mekkora gond neki az anyja meg a bátyja, és a pasija, a Laci, csak nyűg, ha nagy ritkán felbukkan…

Drezda bombázása

Miért éppen Drezda bombázása volt a fedőnév?
Amikor Zsóka Istvánnal néhány éve újra Drezdában járt, alig ismert a városra. Egy olyan lány volt az idegenvezetőjük, aki NDK-sként Magyarországra jött férjhez, de a Fal ledöntése után visszaszivárgott. Közös ellenségképet keresett, így aztán folyamatosan az angolszászokat szidta. Többek között azért, mert négyszer egymás után bombázták meg a várost.
Akkor István csendesen megjegyezte Zsókának:
– Megvolt rá az okuk.
– Miféle okuk? – kérdezett vissza Zsóka fojtott hangon.
– Azt akarták megéreztetni a nácikkal, mennyire elszántak ők is. Elszántak, a végsőkig.
– Drezdában alig volt náci. Szerencsétlen menekültek húzták meg itt magukat, hallottad – háborodott fel az asszony, de István szenvtelen hangon folytatta:
– Először jeladó bombákat dobtak le, vadászgépekről. Ezek izzó fénnyel mutatták az utat a bombázóknak.
– Amik gyújtóbombákat szórtak.
– Így van. Felgyújtották a várost. Azután megvárták, amíg a németek…
– …nácit akartál mondani?
– Na jó, a nácik minden erejükkel megjelennek oltani, menteni. Amikor a környékről is beérkezett az összes tartalék tűzoltó és mentő…
– … akkor újra megbombázták az egész várost.
– Így van – mondta egykedvű hangon István. – És másnap fényes nappal aztán szépen leromboltak mindent, ami maradt. Akkor már teljesen védtelen volt Drezda.
– Gyűlöletes! – szisszent fel Zsóka. – Remélem, egyszer visszakapod ezt.
– Hogy érted?
– Sátán vagy. Tegyék meg veled is!
István elhallgatott. Arra gondolt, Zsóka nem is tudja, milyen jó oka van rá haragudni.
Valóban nem tudta, de tudattalanul átélte a helyzetet. Az apró jelek sokaságát, amelyekből más nő már évekkel korábban rájött volna, hogy a férje megcsalja. Zsóka azonban a tudattalanjába gyűjtötte a jeleket, elfojtotta őket. Egyszerűbben úgy is mondhatjuk: szőnyeg alá söpörte. Még jobb kép talán a kútba dobás. Beledobta a kútba és elsüllyesztette a bűnjeleket. Ha nagy néha belekerült valami a vödörbe, amikor vizet húzott – olyankor zavartan kiöntötte az egészet.
Ha megharagudott Istvánra, akkor többnyire „tudatközelbe” került az, amiről „nem akart tudomást venni”.
Amikor azután kénytelen volt mégis szembenézni a helyzettel, valószínűleg azért ugrott be nála éppen Drezda bombázása, mert abban a helyzetben volt leginkább tudatközelben István és Szilvi viszonya. Ugyanis István nem sokkal korábban járt Szilvivel Drezdában. „Hivatalos” úton. Csakhogy sok olyan apró nyom akadt, melyek szerint nem is annyira volt „hivatalos” ez az út.
István ugyan nagymestere volt a szeretőtartásnak, ám öntudatlanul mégis parányi jelek sokaságát küldte felesége felé, s ezekből Zsóka érezhette, milyen minőségben volt Drezdában Szilvi.
A Zwingerben például akkoriban keresgélte a helyét a „vizesblokk”, ezért a női WC szükség esetén nehezen volt fellelhető. István mégis azonnal a helyes irányba fordult, amikor Zsóka keresni kezdte. Természetesen a titkárnőjének is segíthet megkeresni a főnök a vécét. Csak mégis. Furcsa. Meg az is furcsa, hogy ezt maga István is furcsának találta, hiszen a magabiztos indulását lefékezte, amikor rájött, mi is történik.
Az is különös volt, miért egy romantikus kastélyszállóban szállt meg István a hivatalos úton. Mert Zsókával természetesen ugyanott szállt meg, és áradozott a parkról, a romantikáról. Itt is elárulhatta volna a rendhagyó vízvezeték-rendszer, mert a főépületben alig ismerte ki magát. Igen, ő akkor a „Gavallér szárnyban” lakott, és Szilvinek volt a főépületben a szobája. Érdekes.
De Zsóka ezeket a vízjeleket is elsüllyesztette tudattalanja mélységes mély kútjába. Mint sok-sok többit is. Jó okkal tette.
Ha szembe kellett volna nézni a tényekkel, csak veszthetett volna.
Hiszen István nagyon jó apja volt a lányoknak. Hozzátehetjük: amikor otthon volt. Csakhogy többet volt otthon, mint a kollégái.
Jó szerető volt. Hozzátehetjük: otthon is. A feleségével is. Több szex volt köztük, mint a baráti házaspároknál.
István jól keresett. Hozzátehetjük: sokat költött Szilvire is. Csakhogy mégis többet vitt haza, mint Zsóka bármelyik kolléganőjének a férje.
István szívesen járt Zsókával színházba, társastáncra és edzőterembe. Hozzátehetnénk: amikor éppen nem Szilvivel volt túrázni, pókerezni vagy éppen sárkányrepülni. Csakhogy István és Zsóka így is többet voltak egymás társaságában, mint a baráti párok bármelyike. Attól, hogy István sokat volt egy más társaságban, sokat voltak egymás társaságában is.
Ez azért érdekes, mert feketén-fehéren mutatja, miért is volt jó Zsókának a homokba dugni a fejét. István bűntudata ugyanis olyan mozgósító erő volt, ami a lényegi párkapcsolati funkciókban kiemelkedően jó működést hozott.
Melyek ezek a párkapcsolati funkciók?

Négy lábon

A hitvesi ágynak, a családi asztalnak négy lába van. A párkapcsolat is négy lábon áll szilárdan.
Az egyik láb a társasági funkció. Érdekes, hogy a presszók asztalai gyakran egyetlen lábon, egy középen felnyúló oszlopon állnak. Azért van ez, mert lapjuk kicsi. Engedi a randizókat közelebb ülni egymáshoz, bizalmasabban beszélgetni. A párkapcsolat társasági funkciója ilyen bizalmas, enyhén erotikus beszélgetésekkel veti meg a lábát. Kis asztal alatti és feletti összeérésekkel. Érintésekkel. Azután lassan nagyobb felületen is összeér a pár. Buli, mozi, színház, utazás, sok egyéb. Mindebben természetesen benne van az erotika, ami előbb-utóbb szexhez vezet.
Ez a második láb. Az érintés dimenziója. Egymás rendszeres érintéséhez, a szex gyakorlásához szükség van meghittségre, védettségre, időre, otthonra, egyszóval szóval egzisztenciára.
Ez a harmadik láb. A negyedik párkapcsolati funkció, a gondoskodás, részben és többnyire ugyancsak következik a szexből.

Gondoskodás

Megélhetés

Érintés

Társas

E négylábú modellt alkalmazva István és Zsóka házasságára, azt mondhatjuk: szilárd lábakon állt. Paradox módon éppen azért, mert Szilvi, a szerető, folyamatosan életben tartotta István társasági és erotikus igényét, ami egyébként sok házasságban ellaposodik – akárcsak a gyöngédség utáni vágy. Vagy a vágy utáni gyengédség.
Szilvi tehát katalizálta István párkapcsolati aktivitását, így neki köszönhetően Zsókának olyan férje volt, amilyen manapság ritkaság. Jól keresett, foglalkozott a lányaival, jó ötletekkel kényeztette a feleségét és bravúros szerető volt.
Ez az idilli állapot szűnt meg, amikor Szilvi arra kényszerítette Zsókát, nézzen szembe a tényekkel. Tudja meg, amit addig csak tudattalanul tudott.

Első hullám

Zsókának erről azonnal Drezda bombázása jutott eszébe. Ez a tény rámutat, az idők során őbenne is komoly nagy változásokat eredményezett a folyamatosan elfojtott tudás. Robbanás következett be – mint amikor „döglött” bombába akad a markológép kanala.
Zsóka tudatosan és szenvtelenül építette fel István, Szilvi és a másik szerető elpusztításának tervét – akárcsak az angolszászok a szász főváros megsemmisítését.
Szilvi telefonja után hamar összekapta magát, és elkezdett begyűjteni minden elérhető információt. Házkutatást tartott, a gyanús tárgyakat, iratokat egy tévés dobozba hajigálta a garázsban. Azután leült és listát írt a teendőkről, nehogy nagy izgalmában kifelejtsen valamit. Amikor István hazaérkezett, szépen megvárta, amíg leteszi a telefonját, iratait és az autókulcsot. Arra hivatkozva, hogy saját gépén nem találja Viki lányuk egyik levelét, elővetette István laptopját. Amikor István belépett a rendszerbe, a számítógép „meg volt nyitva”, akkor megkérte, olvasná le a vízórát, mert azt is le kell majd jelenteni. István vonakodva, de kiment a vízaknához. Csak annyit látott: viszik a kocsiját. Zsóka hajtott el vele.
Csak néhány saroknyira távolodott, máris leparkolt. A laptopot rákötötte a szivargyújtóra, mert István panaszolta, rossz az akkumulátora, hamar lemerül. Újraindítani pedig csak jelszóval lehetne. Azután gyorsan megnézte a listát, a forgatókönyvet, amit összeállított magának. Nyugtázta, jól emlékszik. Kellett ez a megerősítés, miután magára maradt az akcióban. Editet kell hívnia. Könnyen megtalálta a telefon memóriájában. Egyszerűen Edit néven volt bent. A szám alapján azonosította, mert azt ő is tudta és már előre kiírta a listára. Csak az volt a fontos, hogy István készülékéről hívja Editet és hallja, hogyan szól bele. Alkalmazta az egyik legfontosabb stratégiai eszközt: a meglepetést.
– Édes csíkos vadmalacom – szólt bele Edit boldogan a telefonba.
– Halló, halló – válaszolt Zsóka, mintha nem értené jól.
– Tessék, ki beszél? – józanodott ki Edit hangja. Még némi rémület is érezhető volt belőle.
Zsóka fontos információhoz jutott: István csíkos vadmalac és Edit titkolni akarja a viszonyukat.
– Szervusz Edit, Zsóka vagyok, azért hívlak István készülékéről, mert itt vagyunk a bőr- és nemibeteg gondozóban. HIV pozitív. Szilvi váltig állítja, csak tőled kaphattuk. Szerintem az lenne jó, ha mihamarabb idejönnél.
– Te hülyéskedsz? – szólt egy elcsukló hang.
– Szerinted szabad ezzel hülyülni? Gyere. Tudod a címet – blöffölt Zsóka.
– Megyek.
A „Tudod a címet” blöff sikerének egyszerű titka van. Zsóka a házkutatás során a névjegyek között megtalálta egy bőrgyógyász dokiét. Ha István csak úgy ismeri, mert mondjuk tenisz partnere, vagy ügyfele: oké. Ha máshonnan ismeri, lehet köze a szeretőihez. Elvégre azok is tarthatnak szeretőt. És ami még fontosabb: Zsókának is volt ám kalandja! Három is. Szedett is hüvelygomba ellen valamit, öblítgetett is, és egyszer István meg is jelent valami újfajta hüvelyöblögetővel.
Szóval az a döglött bomba most már mindent szétszórt, ami benne volt és ami az idők során rárakódott. Halálos repeszeket, elásott szemetet, gyökereket és sok egyebeket. Ami eddig elfojtva lapult a mélyben, immár mindenestül átbukott a tudatba, és a robbanás erejével jelent meg. Ilyesféle élményre utal József Attila:

„Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.”
(A Dunánál)

Második hullám

Zsóka pedig úgy volt, hogy Szilvi telefonja hatására meglátta hirtelen, amit évtizedig szemlélgetett. Kész az idő egésze. Jöhet Drezda bombázása. Immár minden célpont, ami eddig érték volt. Zwinger, Hofkirche, Frauenkirche, pöcegödör, mindegy.
Ezután következett Szilvi.
– Szia, te strici – válaszolt István telefonjára immár békülékenyebben hangon.
– Nyugi, én vagyok – nevetett Zsóka.
– Hű! Na mi van?
Zsóka elmondta, most küldte el Editet AIDS szűrésre. Jót nevettek. Hosszú, nagyon hosszú beszélgetésbe kezdtek arról, milyen kapcsolata volt „Istvánkánknak” Edittel és persze Szilvivel. Szilvi megkönnyebbült. Zsóka pedig jól megvezette. Hatalmas adathalmazt szedett ki belőle. Ebből tovább tudta bővíteni a képet.
– Mi ez a kattogás? – kérdezett rá egyszer csak Szilvi.
– Itt van nálam a laptopja, abban keresgélem össze a dolgokat. Rájöttem, hogy a közös fényképeitek fent vannak egy szerveren. Sok nyoma van a látogatásainak. Gondolom, a jelszó itt nem ugyanaz, mint Editnél…
– Köthetünk alkut… – sétált be Szilvi a csapdába.
– Ha nincs kemény pornó, akkor oké.
– Dehogy. Te mondod webhelyet, én a jelszót.
– Oké. Ha működik a jelszó, én is mondom Editét.
– Rendben – vágta rá Szilvi.
Most már csak azon múlott a siker, tud-e Zsóka hirtelen olyan címet mondani, amihez jelszó kell és hihető, amit róla állít. Rémlett, látott ilyet, valami egészen képtelen helyen.
– Várjál, azért megnyitom magamnak, mert nem vagyok benne biztos, hogy becézés-e, vagy csak úgy.
– Szóval csíkos vagy csíkoska! – nevetett Szilvi. – Nézd csak meg, a csikoska lesz a jó. Nincs túl nagy fantáziája.
Zsókának most már eszébe jutott, mennyire nehezen jegyez meg jelszavakat István. Így megnyílt Edit és Szilvi titkos helye is. Zsóka először Szilviét kezdte letölteni, mert tudta, Szilvi úgyis tölti Editét, nála meglesz.
Ezen közben telefonálva el is évődtek.
– Nagyon izgi! Nézd csak, micsoda nevek – vihogott Szilvi.
– Azért ti is adtatok magatoknak – nevetett Zsóka.
Elvoltak, évődtek, mulattak, mint jó barátnők. Közben otthon Istvánnak lassacskán összeállt a kép. Jó fél órán át csak toporgott és rohangált, azután Zsóka autókulcsát kereste, végül kigyalogolt a főútra, leintett egy taxit és az irodába hajtatott.
Mire beért, Szilvi leplezetlen derűvel nézegette a képeket, olvasgatta a leveleket, hiszen sikerült betörnie István és Edit titkos webotthonába.
– Ha tudtam volna, milyen jó fej a nejed, a közelembe sem jöhettél volna – nézett nyugodtan István szemébe.
Megkönnyebbülten felnevettek. Pedig ha tudták volna, mi vár rájuk! Mert lényegében az történt, hogy Zsóka lelke fenekestül felfordult. Ezentúl már nem bízott senkiben, nem hitt senkinek, nem járt más a fejében, csak a nagy NEM.

Tajték és hab

Miután hívta Editet, Zsóka behajtott a Mamut parkolójába. Vásárolt egy másik laptopot és István gépéről mindent átmásoltatott arra. Miközben ezen dolgoztak az egyik boltban, a bankban új számlát nyitott és a közös számláról minden fillért oda utalt. Ezután lement a kocsihoz és rögzítette a nyomokat. Még a cipőnyomot is. És olyan nyomokat is, amiket a legjobb szakember sem: végigszaglászta az üléseket, parfümökre és testnedvekre asszociált. Térképet készített az illatokhoz írt asszociációkkal. A skiccre ilyesmi szavakat írt fel: balzsam festett hajra, rózsaillatú öblítő, és még néhányat a testnedvekről. Ezek a jegyzetek már arra utaltak, senkinek semmit nem akar bizonyítani. Átment saját világába, és ettől kezdve csakis a saját rendszerében mozgott.
Miután ilyen alaposan végigkutatta István autóját, miután az ott talált nyomokat szag- és szakszerűen is rögzítette, beadta a kocsit takarításra, mosásra és felment egy ingatlan ügynökséghez. Estére már megvolt a kis bérelt garzon, ahol szétpakolhatta az otthonról hozott kartondobozt, szabadon nézegethette István adatállományát és teljesen a feladatnak szentelhette magát.
Drezda lebombázva, minden romokban, most jön a hidegháború.
Úgy gondolta, visszaadja Istvánnak, Editnek és főleg Szilvinek mindazt, amit az elmúlt évtizedekben elszenvedett. Úgy lenne helyes: „tudtán kívül elszenvedett”. Hiszen valójában csak tudattalanul, azaz tudatán kívül szenvedett, de ekkor már kezdte múltjának minden percét szenvedésnek érezni. Az adatok feldolgozásánál olyasmik derültek ki, amik alá is támasztották ezt. Mi több, olyan nem derült ki, ami cáfolta. Ha nyolc évvel azelőtt békében nyaraltak négyesben Istvánnal és a gyerekekkel, attól még akadt egy olyan fájl, amit akkor nyitott István vagy éppen Szilvi. Igaz, csak áfakulcsokról szólt, de Zsóka szeme előtt a következő jelenet futott le:
– Szia édes – hívja István Szilvit.
– Hogy vagy drágám?
– Mezgerélek, mezgerélek. Többnyire egy könyvbe bújok, tudod, a Zsarátnok-ba, amit tőled kaptam.
– Tartasz már ott, hogy Dira üvölteni kezd?
– Majdnem a végéig elolvastam. Ha arra vagy kíváncsi, igen, ráismertem Zsókára. Hogy van anyukád…
Zsóka gondolatban újraalkotta saját életét, István életét – mi több: Szilvi, Edit, sőt, még a lányok életét is. Elkezdte egy kritikus István-Szilvi pár szemével nézni önmagát, majd egy még kritikusabb István-Edit pár szemével figyelni azt a bizonyos István-Szilvi párt, amely figyeli a Zsóka-István családot és a lányokat.
Mi tűnt fel Zsóka szerint a kívülről befigyelő pároknak? Természetesen saját hibái, ügyetlenségei, hiányosságai. Amikor rekonstruálta a telefonbeszélgetést, amelyről tudta ugyan, hogy úgy el nem hangzott, ahogy saját fejében visszhangzott, akkor látta magát, amint rossz úszóként toporog a Balaton partján, miközben István és Viki szörfözik, látta, amint István elfintorodik, amikor kiderült, még csak nem is hallott a Zsarátnokról, látta magát, amint a Dórika leégett háta miatt bánkódik és gyűlt, gyűlt a bűntudata. Égetőn érezte magán a gúnyos szempárokat. Szerencsétlen senkinek, ostobának, hülyének, nőietlennek érezte magát és emiatt egyre inkább marta az önvád, ami felemésztette személyiségének addigi értékeit. Már csak a súlyos, gúnyos, megvető, égető pillantásokat érezte magán. Úgy érezte, meg kell küzdeni velük. Az ő életüket is olyan pokollá kell tenni, amilyenné ők tették az övét. Mert most már teljesen elhatalmasodott rajta ez az érzés.

Hidegháború

István akkor jött el hozzánk, amikor már látszólag nyugvópontra jutott a helyzet. Szilvivel gyorsan válságstábot hozott létre, és hamar eszükbe jutott a bankszámla. Percekkel késték le a Zsóka tranzakcióját, viszont kiderítették, melyik fiókban hajtotta végre. Tudták, hol van. Nem sokkal azután a Mamutban voltak, hogy Zsóka a közvetítővel elhajtott megnézni a felajánlott lakást. Szilvi hamarosan rájött a bérlésre is, de az iroda addigra bezárt. Ezután István módszeresen végigjárta a még nyitva tartó üzleteket. Megtudta: Szilvi laptopot vett. Még a mosóban is kiderítette a kocsi takarítást. Sőt, mivel nála voltak a kocsi egyéb okmányai, és bizonyítani tudta, ő fizeti a biztosítást erre a rendszámra, még azt is kiderítette, mikor hajtott el Zsóka.
Azután jól összeveszett Szilvivel, mert kiderült, mitől is kattant be Zsóka.
Hazament. Alig volt otthon egy fél órát, megérkezett a felesége.
– Rosszul esett, ami történt, de igyekezzünk békében együtt élni – ennyit mondott.
– Kibontok egy üveg bort.
– Jó.
Iszogattak, szeretkeztek, régi fényképeket nézegettek.
– Itt vele is voltál – mutatott Zsóka a Samoa-szigeteki szálloda képére.
– Kivel?
– Ezek szerint nemcsak Szilvivel, hanem Edittel is voltál ott.
– Igen.
Keserű csendben ültek egy ideig, azután szótlanul aludni tértek.
A hét végén vendégségbe mentek Széplakra. Derűsen készülődtek.
– Pitypang biztosan megint hízott öt kilót – mondta Zsóka.
– Majd előírjuk neki, csak azt eheti meg, amit saját maga grillezett – vágta rá István.
– Akkor meglesz az orvosi szén adagja. Be kellene ugranunk út közben Gárdonyba, megnézni, rendben van-e minden.
– Oké.
Gárdonyban, a hétvégi házban, Zsóka megrugóztatta az ágyat.
– Edittel is szoktál itt dugni?
Aznap már nem lett jó kedve Istvánnak.
Ilyen történeteket mesélt nálunk szépen sorjában. Elmondta amit a laptopról és a bérelt lakásról tud.
– Egyszerűen nem látok más alternatívát, mint a házasságunk helyrehozását – jelentette ki határozottan.
– Szilvi?
– Együtt dolgozunk. Ennyi és csak ennyi. De ennyi kell. A cég négy emberre épül, ebből mi kettő vagyunk.
– Szeretők?
– Kibékültünk, de azóta nem érünk egymáshoz.
– Edit?
– Csak néha beszélünk. Legutóbb elmesélte, hogy a borától hasmenést kaptak a törzsvevői. Kiderült, valaki hashajtót injekciózott néhány palackba.
– Zsóka tette?
– Könnyen bejuthatott Edithez, mert volt másolata a kulcsáról. Igaz, én is bejutottam Zsóka bérelt lakásába ugyanezen az úton.
– Izgalmas…
– Beiratkozott különféle tanfolyamokra. Cigánykártya vetés, szerelmi oldás-kötés, Hellinger, woodoo…
– Hogy érti a woodoo-t?
– Ott voltak Szilvi és Edit képei. Babák égetve, szurkálva.
– Még mi?
– Fényképeztem. Nézzék: egy boszorkányműhelyt rendezett be.
Egy ideig döbbenten bámultuk Zsóka világát. A varázslás, az átokhintés és a rontás hatalmas eszköztárát fedeztük fel István képein.
Konstatáltuk, itt bizony komoly arzenállal van dolgunk.

Hokedli

Bátran szembeszálltunk. Előhoztuk azt az ütött-kopott hokedlit, amit lomtalanításkor guberáltunk, saját kezűleg csiszoltunk és magunk adaptáltunk párkapcsolati modellként. Erre négy stabil lába tette alkalmassá.
– Nézzük az egyik lábat. Mennyire állt szilárd lábon Szilvivel az érintések dimenziója, a szex, erotika, simogatás, gyengédség?
– Jól kérdezik, mert vele is olyan hosszú kapcsolatban voltam, hogy a szex néha háttérbe szorult.
– Mennyire állt szilárd lábon Szilvivel az érintések dimenziója?
– Jól megállt.
– Milyen volt a társas funkció? Beszélgetés, csevegés, együtt lógás, ilyesmi?
– Ebédelni szoktunk, vitorlázni, kártyázni.
– Mennyire rendszeresen?
– Naponta volt valami.
– Az megélhetés terén milyen volt az együttműködés?
– Együtt fejlesztettük fel a céget, együtt vettünk lakást Szilvinek, a háttérből segített az építkezésben…
– A gondoskodó funkcióról mit gondol?
– Úgy értik, volt-e gyerekem Szilvitől?
– Nincs. Ezt tudjuk. A kérdés: szülősködtek-e együtt?
– Szilvi sok mindent elintézett a lányoknak. Jól tud telefonálni, például Viki angol ösztöndíját teljesen az ő ügyintéző képességének köszönhetjük…
– A gondoskodó funkció alatt azt értjük, együtt gondoskodnak valamilyen közös dologról, együtt vállalnak felelősséget valamiért, együtt állnak ki egy ügyért. Lehet a „gyerek” például egy projekt. A Joliot-Curie házaspárnak a magfizika volt a gyermeke, ennek áldozták életüket, Weöres Sándor és Károly Amy közös gyermeke pedig a költészet volt.
– Értem, szimbolikus gyermek.
– Olyasmi.
– Hát az a cég. Azt nevelgettük együtt. És… jé, tényleg! – csillant fel a szeme. – Hát az alkalmazottak! Sokat beszélgettünk a sorsukról, melyiknek hogyan tudunk segíteni. Mondtuk is, nagy család vagyunk, én tyúkanyóként, igyekeztem együtt tartani a csapatot.
– Igen, ez az. És erről tud Zsóka.
– Sok mindent eddig is tudott, de most másképpen állt össze neki.
– Ettől tartottunk. Mert ha azt látná, csak néhány párkapcsolati funkciót vett át Szilvi, míg másokat érintetlenül hagyott, könnyebb lenne a dolgunk legközelebb.
– Meglátjuk.

(a történet folytatása a Szeretők című könyvben)