Címke: megcsalás

Pávaszem

Közzétéve Szerző:

Korábban a hűségről és a lojalitásról írtunk, jöjjön hát egy mozzanat a hűtlenség, a megcsalás lélektanából. Könnyű szemléltetni a pávaszemmel: arra szolgál, hogy viselőjét ijesztőnek, figyelő és éber ellenségnek tüntesse fel, így tartsa távol tőle a ragadozókat.

A megcsalás sebét éppen a pávaszem tépi fel leggyakrabban. Az az érzés, hogy a csalfa pár és a csábító harmadik együtt figyelik a megcsalt felet, aki elkeseredve azt képzeli, a szeretők gúnnyal, iróniával illetik. Megvetéssel kerekednek a felszarvazott, becsapott fél fölé.

Akár így van, akár nem, ez a képzet tehetetlen dühöt vált ki a megcsalt félben. Ráadásul sokszor valóban azzal erősítik koalíciójukat a szeretők, arra sarkallja őket az egymás előtti bizonyítási vágy, hogy csakugyan belekössenek a megcsalt félbe. Ezt követeli az énvédelem, az énigazolás és a bűntudatcsökkentés igénye.

Az sem jobb, ha tapintatosan viselkednek a szeretők, mert a megcsalt fél amúgy is megrendült önbizalmát ilyenkor az önvád erodálja tovább. A lelki bántalmazás áldozataként erősen kiszínezi, tágítja mindazon gyengéit, gyarlóságait, amiken szerinte a szeretők csámcsognak. Ezzel ön-bizonytalanság spirálba kerül.

A reakció a nőknél a sokszoros körül járás: Mikor? Amikor én éppen… Hol? Ahol velem is… Hogyan? Ahogy velem soha… Hányszor? Na ne… Mikor hol? Szóval akkor is, amikor én éppen… Mit mondott? Pont ő mondta rólam… Te mit mondtál? Jaj, ne már, hogy ezzel védeni akartál… Erre ő? Naná… Mire te? Hát ezt külön is köszönöm. Egyébként szóba került az úszógumim? A reggeli szájszagom? Az esti falási rohamom? Az üvöltözésem? A tunya sorozatfüggőségem? Az ízetlen főzelékeim? A zavarom vidám társaságban?

A férfiak rohammal derítik fel a helyzetet, bátran farkasszemet néznek a pávaszemmel, szembe is szállnak vele: Hogy merte? Mit gondol magáról? Tudja, mit kap ezért? Hogy merted? Mit gondolsz magadról? Tudod, mit kapsz ezért?

Ravasz, agresszióval fedett méregetése ez a férfiasság kérdéseinek. Neki mekkora van? Ő hányszor bírja? Neki mije van? Mi a státusza? Kora? Haja? Végzettsége? Kapcsolatrendszere? Egyszóval azokat a kritériumokat kérdezi le sorjában, burkoltan, amiket ő tart fontosnak.

A megcsalás sorsesemény lezárását a párkapcsolati terápia szempontjából a megrendült önbizalom és a tehetetlen düh spirálja akadályozza. A pávaszem azt sugallja, a megcsalt félnek rengeteg hibája van; ugyanakkor énvédelme azt mondja, ezekből még nem vezethető le a hűtlenség.

Ez akadályozza a sérelem feldolgozását, sőt, reménytelenül elmélyíti a konfliktust, kiterjeszti a párkapcsolat többi dimenziójára, a megélhetésre, a gondoskodásra, sőt, a társasra is.

Azt tanácsoljuk tehát, maradjon örök titok a hűtlenség, ha mégis kiderül egyik-másik mozzanat, spongya az összes többire. Hagyjuk az élve boncolást, az okot se firtassunk, a Miértek keresése oldódjon fel a Hogyan tovább kérdésében.

Logikus felvetés, segíti-e az önismeretet a pávaszem, kihat-e a személyiség fejlődésére az éles fény, amiben a megcsalt, fantáziáktól gyötört ember saját magát kritikusan vizsgálja. A logika megengedné ezt, ám az emberi lélek, az énvédelem inkább ellenkezően reagál: a megcsalás bűne miatt elfogadhatóvá válnak a gyarlóságok, hibák, akár bűnök is.

Van, akinek úgy kell a megcsalatás, mint egy nagy feloldozás.

Hogyan lehettem ennyire hülye?

Közzétéve Szerző:

Miért tetted ezt velem?

A kérdést az elkeseredett megcsalt fél teszi fel.

Cinikus válasz: éppen az a bajod, hogy nem veled tettem.

Egyébként pedig a hűtlen fél lelkiismeretesen meg is válaszolja a kérdést.

Azért tettem, mert keveset törődtél velem, mert elhanyagoltad a gyereket, mert túlságos jómódba hajszoltál minket, mert folyton tovább, feljebb, többre vágytál, képtelen voltál nyugodtan élvezni az otthon melegét. Nyomasztottál, állandóan a nyakamon lógtál, folyton a gyereket kontrolláltad, képtelenek voltunk egyről a kettőre jutni, épphogy el nem maradtunk a törlesztésekkel, perspektíva nélkül toporogtunk a sivár jelenben. Eltávolodtunk egymástól, társas magányban éltünk, alig volt közös dolgunk, szinte nem is szóltunk egymáshoz. A gyerek miatt voltunk együtt, de ez az élet már neki sem volt jó. Sokat próbálkoztam, elfogyott az erőm, belefásultam.

Találó részek aláhúzandók.

Hogyan lehettem ennyire hülye?

Az osztálykiránduláson mindketten megjátszották a vagányt. Bence hangosabban, Zsófi mocorgással. A szobatársak kivonultak, ők is úgy tettek, mintha ez lenne a legtermészetesebb. Az osztálykiránduláson ez már csak így szokás, ahogy a nagyobbak is mesélik. Végülis normakövető viselkedés volt ez. Meg hát a pornósok is így szokták…

Fél életen át ott bújkált mindkettőjükben, lehetett volna ebből több is. Sokkal több. Sokkal de sokkal több. Mint ahogy egy gitár riffből felszállhat egy óriási nagy sláger, mint ahogy egy halk morajból földrengés robbanhat ki, mint ahogy egy ferde nézésből késelős verekedés kerekedik.

Ezt ki is mondták az érettségi találkozón. Normakövető viselkedést tanúsítva zavartan mosolyogtak Zsófi legkisebb lányának foghíjain. Bence elővette egy gyufásdobozból a „annak a bizonyos” spanglinak a csikkét. Ezt szívták „akkor”„utána” nagy vagányul. Amikor övék volt a világ. Úgy győzték le zavarukat, hogy megint szobára mentek.

Zsófi férje persze megtudta. Szerencsére eljöttek terápiára. Sikerült is némiképpen egyenesbe hozni a dolgukat. Zsófi azonban váratlanul túllépett a megbánáson, átment támadásba. Előjött a férje „igazi énje” üveges szemeivel, végeláthatatlan projektjeivel, játékfüggőségével. „Azért” „ezeknek” is volt szerepe.

A párkapcsolatok gyakori csapdájához érkeztünk. Zsófi belátja, szánja-bánja a Bence-dolgot. És persze a férje is nagyon szeretné feledni-feledtetni, hogy kirúgatta magát, és hónapokon át magába zuhanva zombizott Zsófi és a gyerekek sóvár világában.

Persze, külön-külön megy a megbánás. Ha nem is mint a karikacsapás, de lassan összejön. De hát ketten együtt hogyan bánhatjuk meg, amit „amúgy” a másik követett el. Miért kellene Zsófinak megbánnia, hogy a férje beszólt a főnökének, aztán kitették, mint a macskát. Miért kellene férjének megbánni, hogy Zsófi összebújt Bencével.

Mielőtt elcsúszna a gondolatmenet a megbocsátás irányába, hangsúlyozzuk még egyszer: a megbánásról, a bűntudat csökkentéséről van szó. A megbocsátásnak vannak kultúrtechnikái, a bűnbánatnak is. Ez a bejegyzés a közös bűntudat csökkentéséről szól.

Mondhatná erre valaki, csak Zsófi kifogása volt, hogy félrelépésében „azért” benne volt a férje is. Ha felelősen gondolkodunk a játszmákról, a családi rendszerről, akkor bizony be kell látnunk igazát. Ide tartozik ugyanakkor a kérdés, megadta-e férjének a tőle telhető legtöbb támogatást zombi korában.

Vigyázzunk a szeretet, az odafordulás, a feltétlen elfogadás elhanyagolásával! Mindketten meg fogjuk bánni. Ám, ha már bánjuk, bánjuk meg együtt! tegyük fel úgy is a kérdést: Hogyan lehettünk ennyire hülyék?

Posztok

Közzétéve Szerző:

Jönnek a visszajelzések. Örömmel vesszük őket. Többnyire arról tudósítanak, hogy együtt a család, helyreállt a párkapcsolat, jól működik az új párkapcsolat. Csakhogy gyakran jelenik meg az örvendő arcokon némi zavar. A kamera okozza. Esetünkben jogosan, hiszen a boldog pillanatot, a katartikus élményt átélő ember aligha sejtheti, hogy a felvétel párkapcsolati terapeutáknál landol. Pedig igen. És még ki tudja, hol.

Nem, nem a közösségi médián posztolásról fogunk itt vekengeni. Sirbákolni. Lamentálni.

A lencsének esünk neki, ami a képernyők szeme. Figyel. Méghozzá az élmények kellős közepén figyel be. A transz örömében arra késztet, hogy igazítsunk egyet a frizuránkon, a ruhánkon, az arcvonásainkon. És ezzel ki is emel a jelenből, az arany pillanatból! Mered ránk és arra késztet, hogy azok szemével lássuk magunkat, akik majd rajta keresztül néznek. Hogy eszünkbe villanjon, mit fog szólni a volt párunk, a féltékeny kollegánk, a szomszédunk – bárki, aki amúgy benne van kapcsolatrendszerünkben.

Amikor az élmény pillanataiban lencse mered ránk, a Nagy Testvér jelenik meg.

Azt, hogy ennek hatására mi zajlik bennünk, evolúciós alapon tudjuk megvilágítani.

A nappali pávaszemek már kora tavasszal repülnek

A rovargyűjtemény azért jó kiindulás, mert középpontjában ott van a pávaszemes lepke, mely azonnal odavonzza tekintetünket. Miért? Óriás „szemei” bekapcsolják a velünk született viselkedésmódot: „légy éber, figyelnek!”. Amikor valaki valahonnan figyel bennünket, feszültséget kelt. Ezt általában úgy ismerjük, mint vizsgadrukk, vagy lámpaláz. A bénító szorongást debilizálónak, a teljesítménynövelőt facilitálónak nevezzük. Nos, a figyelő szempár debilizál. Bénít. Tehetetlenségérzést, dühöt kelt.

A figyelő szempár egész országok életét tette tönkre a történelem során, amikor a mindent átszövő szent inkvizíció, vagy a titkosszolgálat figyelő szempárja indukált tehetetlen dühöt az emberekben, amit újfent jelentettek a besúgók – így beindult az ördögi kör.

Párkapcsolatban a megcsalt fél érez magán figyelő szempárt. Úgy érzi, a párja kiadja a szeretőjének, ezért él át tehetetlen dühöt, ami akár még őrjöngésbe is válthat. Vagy letargiába. A titkosszolgálat folyamatos jelentéseinek kitett emberek is könnyen süllyednek letargiába, vesztik el alkotó örömüket.

Jaj, mégis a közösségi médián posztolásról kezdtünk vekengeni. Sirbákolni. Lamentálni. Ellenséggé tették a lencsét. Egykor az örömteli pillanatok, a katartikus élmények vagy éppen a traumák megörökítője volt a kamera. Akkor készítettünk drágán felvételeket, amikor arany pillanatokat akartunk rögzíteni. A felvételek a családi albumba kerültek, esetleg képeslapon elküldtük az érintetteknek. A legjobb képek a nappali falára kerültek.

Dilemma, hogy tiszteljük-e a hagyományt, vagy épp akkor mondjunk le a felvétel lehetőségéről, amikor korlátlanul áll rendelkezésünkre. Egy kicsit hasonlít a helyzet az autó használatához, a kalóriagazdag ételek fogyasztásához és a képernyő élvezetéhez.

(A kép forrása: https://www.turistamagazin.hu/hir/a-nappali-pavaszemek-mar-kora-tavasszal-repulnek)

Sokkot élménnyel

Közzétéve Szerző:

Kutyaharapást szőrével. Zsófi azzal vigasztalgatja Zsoltit, hogy majd szépen helyreáll lassan a bizalom. Zsombor csak néhány hónapig volt szeretője, mert akkoriban olyan keveset törődött vele Zsolt. Most már csak barátok, munkatársak. Segíti Zsombit, mert ő is segítette, amikor maga alatt volt.

Zsolt hülyének, fafejűnek, csökönyös maradinak érzi magát, mert képtelen elfogadni egy ilyen modern és logikus megoldást. Hallani sem akar sem Zsombiról, sem a családjáról, főleg pedig nem akar nekik kölcsönadni, hogy egyenesbe jöjjenek. Látni sem akarja Zsombit, hallani sem akar róla.

Zsófi megszokta, hogy a pszichológusok megértően bólogatnak a modern megoldásokra. Teljesen ledöbben, amikor Zsolt fafejűségére bólintunk rá. Kénytelenek vagyunk pontosan felidézni azt a traumát, ami Zsoltot érte, amikor megtalálta Zsófi éjjeliszekrényében ama idegen telefont Zsombor szerelmes leveleivel.

Zsófi még egy ideig rugózik azon, illik-e idegen telefonokat nézegetni, azután kezdi megérteni, miféle sokk érte Zsoltot. Az egyik példánkra végre vevő, mert ő is vitorlázott egy ideig: ha valaki egy pompás kaviáros vacsora után lesz tengeri beteg, esélye van egy életre megundorodni a kaviártól.

Ugyanilyen élményben volt része Zsoltnak is Zsomborral kapcsolatban. Megtörténhetett volna, hogy Zsófit is meggyűlöli, amint a tengeribetegség esetében is előfordul, hogy valaki soha többé nem száll hajóra. A Zsomborral szemben érzett undor éppen annyit mond el Zsomborról, mint a kaviár iránti undor a kaviárról.

Pszichológiai vakvágányra akkor kerülnénk, ha belemennénk Zsombor, Zsófi, vagy éppen Zsolt megítélésébe. Valójában egy nagyon erős averzív kondicionálásról van szó, amit terápiás módszerekkel kell felülírni.