A lakás, ház, ingatlan (habitat) vásárlás 12 pontja

Gyakorlati pszichológia

Harmath Józsi nem hajlandó otthon fürdeni. Hetente háromszor lemegy az uszodába. Leúszik néhány hosszt, beül a gőzbe, hajat mos. Ennyi. Fogat otthon a konyhában mos. Felesége, Ida sokszor elsírja magát, ha kinéz a tűzfalra, mikor kicsit halkul az anyázás az udvaron és ki meri nyitni az ablakot. A negyedik borzasztó magasan van, ha szatyrokat kell fölcipelni, de ahhoz mégis alacsony, hogy felülemelkedjen az udvar ocsmányságain.
Együtt keveredtek ebbe a helyzetbe.
Idát az fogta meg, hogy a falak a tégláig le voltak verve, a padló felszedve, amikor mutatták neki a lakást, így azt érezhette, végre érvényesülhet az ízlése. Mert azokban a lakásokban, amiket addig néztek, sok ízléstelen dolog volt, csakhogy eltávolításuk nem lett volna gazdaságos, és konfliktusokkal járt volna. Ez a tulaj kötbéres-letétes szerződéssel vállalt felelősséget azért, hogy a lakás úgy lesz felújítva, ahogy azt Ida szeretné. És akkorra! És így kerül a lakás annyiba, mint egy hasonló, jó állapotú.
Józsink hitte is, nem is. Akkor vitte be Péter, az építésvezető a fürdőbe. Ahol már kezdte beszerelni a hidromasszázs gőzkabint. Mert ugye az adja meg az alaphangot. Péter megmutatta, hogyan lehet benne hidromasszázs gőzben telefonálni. Vagy éppen zenét hallgatni.
Aludtak rá egyet, másnap találkoztak az ügyvédnél. Minden feltétel papírra került, a kaució ügyvédi letétbe.
Ida még aznap délután válogatni kezdte a csempéket, Péter, az építésvezető megvette és elkezdte a hidegburkolást.
A lakás birtokbavétele is simán ment, elvégre végig figyelemmel kísérhették, ahogyan épül-szépül-készül az otthonuk. Péter csak egyszer szállt szembe velük, amikor Ida át akarta helyeztetni a gáztűzhelyét a konyha másik sarkába, onnét, ahová ő tetette. Végül Harmath Józsi kifizette a gázvezeték áttervezést, Péter pedig megcsinálta a tulaj keretéből. Borravalót nem fogadott el.
Végeredményben annyi történt, hogy fókuszáltatták Harmath Józsit és Idáját. A mályva csempe és járólap illesztésére, a hidromasszázs gőzkabinra. Az otthon egyéb, életminőséget jelentő mozzanatai kimaradtak.
Ugyanezt teszi a bűvész, a zsebtolvaj és a fejfény a színházban. Egy pontra összpontosítja a figyelmünket, a többi körülmény sötétben marad. Kívül esik a látókörünkön.

Mi családi rendszerben gondolkodunk, ezért azt mondjuk, úgy tudjuk elkerülni a beszűkült tudatállapotot otthonkeresés közben, ha megjelölünk 12 pontot, amelyeknek nagyjából egyformán kell derengenie.

otthon1. Csapat. Akit csak tudsz, vonj be az ügybe. Kérd meg barátaidat, menjenek el ők is, mint tőled független vevők. Menjenek veled minél többen. Ott, helyben a társaid kérdezzenek, akkor beszéljétek meg, ha már aludtatok rá egyet.

2. Horda. A szomszédság áldás. A gyerekeknek nagyon fontos a kortárs közösség. Életre szóló mintákat, kapcsolatokat adhat. A szomszédság biztonság. A szomszédság szabadság. Ráhagyhatod a kutyát, az akváriumot vagy éppen a tévészerelőt.

3. Gyaloglás. A közlekedéssel töltött napi időt és ráfordítást szorozd fel a napok számával. Hagyd az olyan marhaságokat, hogy „20 perc alatt be lehet érni”. Azt nézd, hogy akkor, amikor Te akarsz beérni, mennyiért és mennyi idő alatt érsz be. Mennyi időt kucorognak a gyerekek a kocsiban gyorskaját majszolva?

4. Autonómia. Alapvető szükséglet. Sokszor fontosabb az evésnél, az alvásnál és a szexnél. A családi rendszer valamennyi tagjának szüksége van rá. A nagy, nyílt terek távlatot adnak, a derűs együttlétre fókuszálnak, ám az egyéni elvonulást akadályozzák.

5. Távlat. Az együttműködés, az összehangolódás fontos feltétele a közös távlat. Legyen egy olyan pontja a habitatnak, amelyről együtt a távolba emelhetitek tekinteteteket, együtt gondolkodva, beszélgetve.

6. Időbeosztás. Tudd meg, hogyan zajlik az élet különböző napszakokban, a hét napjain, hónapokban, évszakokban. Amikor ingatlanszemlét tartasz, az a pillanat egyetlen csepp az idő tengerében. Lehet, hogy a többi ugyanolyan víz, mint ez a csepp, lehet, hogy egészen más. Az eladó esetleg tudatosan választotta ki az időpontot.

7. Különleges előny. Ha például az erkélyről eléd tárul valami különleges látvány, gondold meg: mennyi időt fogsz azzal a látvánnyal tölteni, és mi lenne, ha olyankor odautaznál. Ha naponta több órát kell autóznod, mert szép a kert, gondold meg: ha munkahelyed mellett laknál, akkor is minden nap több órát autóznál-e ki abba a szép kertbe és vissza.

8. Megélhetés. Nézd meg azt, amire az eladó fókuszálja a figyelmedet, számítsd ki, mennyibe kerülne neked havonta, és beszéld meg a családi rendszer tagjaival, megéri-e. Valóban rendszeresen kiadnátok-e annyit az adott körülményre, mint amennyibe kerül.

9. Info. Gyűjts információt, akitől csak lehet. Az előtted ott lakótól. Ha ő éppen a tulaj, kérdezz rá azokra a mondataira, amik „az az igazság…” vagy „megmondom őszintén…” felvezetéssel kezdődnek. Keresd fel a szomszédokat, tedd fel nekik a kérdést: jó szomszédok lennétek-e. Figyeld meg, miről igyekszik elfókuszálni az eladó. „jaj, az nem…”.

10. Teszt. Béreld ki! Ha lehet, lakj ott egy évet. Hidd el, egy év alatt többet fogsz keresni, mint amit a bérleti díjra kiadsz – ha valóban jó helyen laksz. Ha másképpen van, megúszod a vételár töredékéből.

11. Mintázatok. A családi rendszer valamennyi tagja nézze meg, mi a közös az új helyben és az eddigiekben. Meglehet, hogy egy apró nosztalgikus részlet fókuszáltat el, egy olcsó kilincs vagy egy hokedli. Meglehet, olyan fontos régi mintázatokat hoz elő a például a lakás beosztása, ami egy bejegyzés a sorskönyvedbe. Tudatosítsd ezeket az elemeket.

12. Érzelmek. Fogadd el az irracionális mozzanatokat, mert ha pozitívra hangolva, derűben költöztök be, az egész hordát, szomszédságot képesek vagytok hasonlóra hangolni. Ha megkérdezel egy ingatlanost, végül is minden eddig felsorolt pontot marhaságnak fog minősíteni…
Harmath Józsi az új otthont már körültekintően kereste. Egyszer csak mégis egészen szenvedélyesen beleszeretett egy olyan lakásba, ami Idája számára egy volt a sok közül. Egyszer csak felkiáltott Harmath Józsink: „éppen ilyenben laktak Ági néniék!”. Egész gyerekkorában Ági néniékhez vágyott, mert ők figyelemmel és humorral szerették. Ida fejet hajtott az érv előtt, és valóban: ebben a lakásban szeretetben és derűben élnek.

Mostohák pedig vannak

Boldogtalan kapcsolatok – Döntés, felelősség, gyávaság

– Nem, nem, nem – hajtogatta rekedten a maga igazát Géza – az nem lehet, hogy elvegyék tőlünk a gyerekeket.
– Sajnos ez jogi kérdés, mi legfeljebb mediálhatunk.
– De érvekkel segíthetnek minket – sóhajtott fel Szandra – már három ügyvédnél jártunk, mindegyik azt mondja, ha az anya alkalmas, övé a gyerek, mind a kettő, mert a gyermekek összetartoznak.
– Ön mióta él együtt Gézával?
– Két hónappal azután jöttünk össze, hogy Szandra elköltözött a gyerekekkel. Már régóta ácsingóztam rá, de amíg házasságban élt, tabu volt.
– Szeretné a gyerekeket?
– Igen, önmagukban is, de így azért is különösen, mert Géza nagyon sínyli a hiányukat. Azért is néztem ki magamnak, mert olyan nagyszerű apa.
– Önnek vannak gyermekei?
– Kettő. Jó barátok azzal a kettővel. Szinte kezdettől összejártunk.
– Hogyan költözött el a felesége? – fordulunk ismét Gézához.
– Egy szombat reggel megjelent a rokonságával, összepakoltak, usgyé. Hétfőn már más városban jártak iskolába a gyerekek.
– Akkor tudta meg Géza, hogy a feleségének szeretője van – magyarázza Szandra – pedig mi már fél éve tudtuk.
– Most együtt élnek?
– Mi? Persze – hökkent meg Szandra.
– A volt feleség és a szerető.
– De még hogy! – morgott Géza.
– Ezt hogy érti?
– Van zűr bőven.
– Az előző házassága azért romlott meg, mert a felesége féltette tőle a gyerekeket – tette hozzá Szandra.
Elszánt ajánlatot tettünk: ha találnak olyan ügyvédet, aki hajlandó ránk szánni két órát, úgy, hogy kikapcsolja a mobiltelefonját, felkészítjük úgy, hogy jó eséllyel induljon.
Eléggé tisztességtelen ajánlat volt, már többször megtetettük, mert régóta szerettünk volna egy olyan ügyvéd társat találni, aki némi eséllyel indul fejjel a bírónők zárt falának.
Géza és Szandra találtak egy ügyvéd asszonyt. Területe olyan messze esett a családjogtól, hogy beugrott.
Példák sokaságát elemezve megbeszéltük, mi is az a rendszerszemléletű vagy holisztikus pszichológia. Legjobban az anyós-após, a meny és a fiú esete ragadta meg. Külön-külön jártak Zelkához és ő mindannyiuknak tudott segíteni, miközben a család egészének is segített.
– Ez olyan, mintha egy perben én képviselném az összes felet! – nézett döbbenten.
– Amíg hajlandók együttműködni. Géza volt felesége azonban megtagadja ezt. Okkal. Döntése során figyelmen kívül hagyta a család egészének érdekeit, csak a párkapcsolat lebegett a szeme előtt.
– Egy …-t akart – fakadt ki Géza.
– Mindenesetre ők most egy pár. Közös az identitásuk. Azt kell tehát vizsgálni, együtt alkalmasak-e. Márpedig az nehezen képzelhető el, hogy együtt alkalmasak, ha egyikük nem az. Hiszen ez a tény feszültségeket szül kettőjük között és gyengíti az anyát is.
– Lehet, hogy megváltozott a férfi és most már jó apa.
– Meglehet. Bár inkább az a törvényszerű, hogy nehezebben fogadjuk el azt az embert, akinek alig ismerjük sorsát, előéletét, sikereit és kudarcait, mint azt, akivel feltétlen szeretetben együtt nevekedtünk. Márpedig egy szülő együtt nevelkedik a gyerekével. Úgy válik szülővé. Hogy részt vesz ebben az életen át tartó folyamatban.
– Akkor Géza és Szandra alkalmasságát is vizsgálni kell – szögezte le az ügyvédnő.
– Igen. Azt, hogy együtt alkalmasak-e.
– Erre azt fogja mondani az én ex-nejem, hogy igazából nem is él együtt azzal a pasival. Egyedül neveli a gyerekeket és ő alkalmas.
– A rendszerszemléletű vagy holisztikus pszichológia erre azt mondja, a gyermek oda kerüljön, ahol egész családban van, működő párkapcsolatot lát.

Az ügyvédnő beszállt az elvi küzdelembe és most 8 hónap vizsgálatai és hercehurcája után három hónap próbaidőre az apjuknál vannak a gyerekek.

Férfinak lenni, nőnek lenni

Előszó az Olvasóhoz

Utánanéztünk: egyetlen szövegünkkel nem dolgoztunk annyit, mint a „Mi nők, igazán nők” és a „Mi férfiak, igazán férfiak” tájékoztatófüzetbe „könnyen érthető kommunikációval készülő” íráson. Pedig tudtuk, Gönczi Rita és ÉFOÉSZ munkatársai elvégzik majd a szövegek átírását, egyszerűsítését.
Utánanéztünk: alig több mint kétezer ötszáz szó lett a végeredmény, a könyveinkbe ötvenszer ennyit szoktunk bezsúfolni. Igaz, ezt az írást nagyjából a szokásos terjedelmű anyagból szálkásítottuk le. Bevalljuk: magunkért tettük. Ki akartuk próbálni, sikerül-e saját szemléletünket olyan végletesen egyszerűsíteni, hogy még értelmi fogyatékosok számára is világos képet mutassunk. Meg akartuk nézni, milyen az, ha egyetlen képet alkotunk – példázatok, lábjegyzetek, kitételek, relativizálás, szakmai hajlongások és összekacsintgatások nélkül.
Gyakran rásandítottunk Rita védőhálójára és figyeltünk a célközönségre is. Kerestük a közösségünkben élő értelmi fogyatékosok társaságát. Beszélgettünk velük, figyeltük, ahogy mások beszélnek, bánnak velük. Teljesen véletlenül egyiküknek a kiadványban is szerepel az írása. Mindeközben egyre bizonytalanabbak lettünk. Egyre jobban kezdtük Ritára bízni a dolgot, miközben – paradox módon – egyre inkább igazolva láttuk saját szemléletünket.
Januárban azt terveztük: feltesszük saját szövegeinket a honlapunkra Rita egyszerűsített változataival együtt, így válik majd négyszeresen izgalmassá a dolog.
Most eljött az idő. Megjelent a „Mi nők, igazán nők” elektronikus változata, hamarosan a „Mi férfiak, igazán férfiak” is elérhető lesz.

Férfinak lenni

Amikor mi, emberek kezdtünk „mi, emberek” lenni, már éltek a csigák, a krokodilok és elefántok. Akkoriban arra jöttek rá azok az emberszerű lények, akik az őseink, hogy elég leválasztani egy állatot a csordától, addig üldözni, amíg kifullad, akkor aztán könnyű préda. A csordában élő állat testét szőr fedi, ezért hamar kimelegszik. Olyan, mintha nekünk bundában kellene szaladnunk. A mi ember elődeink lassan csupasszá váltak, izzadással hűteni tudták a testüket, így könnyebben szaladtak. A kifulladásig hajszoláshoz több ember összefogása kellett. Ez szoktatta a férfiakat együttműködésre. A nők aligha tudtak hajszolni, mert állapotosak voltak, vagy éppen szoptattak, vagy már nehezen mozogtak. Így alakult, hogy az embereknél a férfiak is képesek együttműködni. Más fajoknál a hímek inkább csak riogatják egymást, ijesztgetik a gyengébbeket, hogy megmutassák a hatalmukat. Még akkor is ritkán fognak össze, ha támadás éri őket.
A sajátos, emberi vadászat során a férfiaknak először is ki kellett várni az alkalmas helyzetet. Sokat, türelmesen, mozdulatlanul lesben várni. Ha aztán megjelent a zsákmány, össze kellett hangolni a hajszát, kellett egy vezető, aki irányítja, melyik állatot választják le a csordáról, hogyan tudják úgy hajszolni, hogy az üldözők bírják szusszal. Ez a vezető a családfő. Az ő feladata lett gondoskodni az egész család jólététről. Ő választotta meg a táborhelyet, ő gondoskodott az őrzésről és a védelemről, arról, hogy az asszonyok és gyermekek jólétben lehessenek, a férfiak pedig hatékonyan együttműködjenek, időben felkerekedjenek vadászni, összehangolják az életüket, békében legyenek.
Így telt el jó kétmillió év. Az utolsó néhány évezredben, amikor a termelés kezdett komolyabb nagyságrendet elérni, az egykori családfők közül néhányan nagy hatalomra tettek szert, királyok, császárok lettek, nem is tudták, mit kezdjenek a hatalmukkal. Uralkodni kezdtek a többieken, szűk területre szorították vissza az együttműködést és gondoskodást.
Most azonban megint arra tart a világ, hogy sok múlik a férfiakon, mint családfőkön. Az ő viselkedésüket pedig szerencsére az a két évmillió határozza meg, amikor együtt vadásztak és gondoskodtak az asszonyok és gyermekek jólétéről. Igaz, a régi viselkedés a mai körülmények között már másnak látszik, de mindjárt megmutatjuk, mennyire változatlan maradt.
Tapasztaljuk, hogy a férfiak hetente kétszer-háromszor megindulnak csapatban együttműködve valami akcióra. Futballozni, igazgatósági ülést tartani, kocsmában vitatkozni. Békeidőben. A birodalmak és harcoló államok idejében harcra gyűltek vagy szövetkeztek az ellenség ellen. Mindez a közös vadászat utóda. A futballban például a labdát kergetik kifulladásig. Ezt a nők egyáltalán nem értik, hiszen csak a játékosok fulladnak ki, és a gyep drága, az egész sok pénzbe és időbe kerül. Mégis a férfiak egyre többet költenek futballra, talán már többet, mint kenyérre. Az igazgatósági ülésen azon törik a fejüket, hogyan juthatnak zsákmányhoz. Ezt már jobban értik a nők, mert a zsákmányból otthonra is jut.
Az is megmaradt a horda időszakból, hogy a családfő igyekszik gondoskodni mindazok jólétéről, akik a családjához tartoznak, és nagyon zavarja, ha valaki az övéi közül rosszul van. Ezért gondoskodik a megfelelő életkörülményekről, lakásról, melegről, ételről, biztonságról. Ha valaki mégis veszélyt vagy bajt jelez, izgatott lesz és igyekszik végére járni a dolognak. A betolakodót elüldözi, befűt, hoz haza ennivalót. Ha mégis békétlenség van, az nagyon elkeseríti. Például sokkal nehezebben viseli a gyereksírást, ha nem tud mit tenni, nem tud segíteni, inkább elmegy otthonról. Például az is elkeseríti, ha a felesége kritizálja, elutasítja, nem tartja elég jónak. Ilyenkor tehetetlen düh vesz erőt rajta, talán ordít is. Szerencsére verekedni csak végső elkeseredésében fog, mert arra van programozva, hogy gondoskodjék az övéi biztonságáról. Hát akkor miért éppen ő veszélyeztetné a rábízottakat?
Ugyancsak elkeseredetten válaszol a családfő, ha feleségét más férfi akarja megszerezni, vagy a feleség el akarja őt hagyni. Ilyenkor azt éli át, hogy nagyrészt hiába gondoskodott a megfelelő életkörülményekről, lakásról, melegről, ételről, biztonságról. A csábítót úgy kezeli, mint egy betolakodót, aki veszélyt jelent.
A férfiaknak csak kis része viselkedhet családfőként, sokat kell ahhoz teljesíteni, hogy valaki családot alapíthasson. Bizonyítania kell, hogy képes gondoskodni a család megfelelő életkörülményeiről, lakásáról, melegről, ételről, biztonságról, képes a gyermekeit felnevelni. Ezt várják el a nők. Sok férfi alkalmatlan erre, de igyekszik úgy tenni, mintha megfelelő lenne, mert így juthat szexuális partnerhez. Ezért eljátsszák a nők előtt, hogy ők nagyon is gazdagok, miközben minden pénzüket a drága autójukra költik, vagy éppen nagyon is figyelmesek, de ez csak rövid ideig tart náluk. Ők általában fitogtatják erejüket, hatalmukat, gyakran okoznak fájdalmat nőknek. A férfiakat gyakran velük azonosítják, ezért háborognak sokan joggal a „férfias” viselkedésen. Pedig ők valójában egy fejlődési fázisban vannak, éppúgy túlzás viselkedésüket általában a férfiakra ráhúzni, mint például a kisbabákét általában az emberekre. Butaság azt mondani, hogy „minden ember összekakálja magát”, aminthogy az is butaság, hogy „minden férfi hűtlen, rátarti és felszínes”. Inkább türelemmel ki kell várni, amíg benő a férfi feje lágya és alkalmas lesz családfőnek.
Egyvalami minden férfire igaz, sőt, minden hímre is: a szexuális gerjedelem gyengíti, sőt, sokszor kikapcsolja a gátlásaikat, a szexuális aktus után pedig közömbössé válnak. Ennek hormonális okai vannak. Sokat lehet tenni a gátlások erősítéséért tudatosan, tanult viselkedéssel, aminthogy a közömbösséget is le lehet győzni, de a hormonális alap hatása erős, ezért becsüljük meg az erőfeszítéseket, és legyünk óvatosak. A legjobb elkerülni az ilyen kétséges helyzeteket.
Ugyancsak fontos, hogy a férfiaknak igényük van szemlélődő gondolkodásra. Ez a vadászles magánya. Ha problémával szembesülnek, akkor kell egy jó idő, amíg a problémát lebontják feladattá. Például: jó lenne az a borjú, távol került az anyjától, elég fejlett, de még könnyű préda, csakhogy a közelében ott egy veszélyes bika, amúgy pedig olyan harcostárstól kellene indítani a hajszát, aki túlbuzgó, könnyen veszélybe kerülhet, vagy könnyen megriaszthatja a csordát. Amikor ma a feleség azt kéri férjétől, cseréljen ki egy villanykörtét, akkor a férfi elgondolkodik azon, hol is látott energiatakarékos égőt, esetleg vett is néhányat, de hová tette őket, arra is gondol, a létra most kint van a sufniban, mert még be kell fejezni a tetőlemez foldozását. Ezen hosszan elbambul. A feleség azonban úgy értelmezheti a helyzetet, a férj nem is figyel a kérésére, csak néz maga elé, „nincs itt százzal”.
Ez a gondolkodási hozzáállás sokszor mégis hasznos: kedvez a matematikai vagy fizikai rendszergondolkodásnak, amely sok tényezőt képes következetesen szem előtt tartva végigvinni. Ugyancsak erre épülnek olyan hagyományosan férfias kultúrtechnikák, mint a törvényhozás, a jogalkotás vagy a retorika.

Nőnek lenni

Amikor mi, emberek kezdtünk „mi, emberek” lenni, még élt sok emberhez hasonló faj. Csakhogy náluk a nőknek is részt, komoly részt kellett vállalni a táplálék megszerzésében, mert ők nem jöttek rá, hogy elég leválasztani egy állatot a csordától, addig üldözni, amíg kifullad, akkor aztán könnyű préda. Ezek az emberhez hasonló fajok erővel támadtak, felvállalva a küzdelem veszélyét. Bizony, legelőször az állapotos nők sérültek. A kifulladásig hajszoláshoz elég volt a férfiak összefogása. Ez tette lehetővé, hogy a nők az otthon nagyobb biztonságában kihordhassák magzataikat. A nőknek nem kellett küzdeni, hajszolni sem, békében maradtak, ha állapotosak voltak, vagy éppen szoptattak, vagy már nehezen mozogtak. Így alakult, hogy az embereknél a nők különösen rá vannak utalva a férfiak védelmére, élelmére. A nők alkották az otthon közösségét, ahol az anyák, nagyanyák, nagylányok figyelme egymáson, a gyerekeken volt, folyamatos és intenzív kommunikációval jelezték egymásnak éber figyelmüket, tudatták egymással hogylétüket.
Míg a sajátos, emberi vadászat során a férfiak sokat vártak csendesen, türelmesen, mozdulatlanul lesben, addig a nők folyamatos beszéddel biztosították egymást jelenlétükről. Különösen fontos volt ez, ha eltávolodtak egymástól vagy a táborhely nagyobb biztonságától. Ilyenkor folyamatos hanghálóban maradtak, beszéd vagy ének védőernyője alatt. Ha konfliktusba keveredtek, akkor igyekeztek minél több társukat bevonni, minél több szempontból rávilágítani a helyzetre, igazságukra, ezért nagyon nehezen tudták csak lezárni a problémákat, amelyek könnyen konfliktussá terebélyesedtek.
Így telt el jó kétmillió év. Az utolsó néhány évezredben, amikor a termelés kezdett komolyabb nagyságrendet elérni, az egykori családfők közül néhányan nagy hatalomra tettek szert, királyok, császárok lettek, nem is tudták, mit kezdjenek a hatalmukkal. Uralkodni kezdtek a nőkön, szűk területre szorították vissza azt a csodálatos világot, amelyben folyamatos volt a kommunikáció, a problémák állandóan körben jártak, és újra meg újra tematizálódtak.
Most azonban megint arra tart a világ, hogy előtérbe kerül a beszélgetős, csevegős együttlét, amely az összetartozás meghitt érzését kelti. Különösen alkalmas szinterei ennek a média és a demokratikus intézményrendszer. Igaz, a régi viselkedés a mai körülmények között már másnak látszik, de mindjárt megmutatjuk, mennyire változatlan maradt.
A kultúrtechnikák és a technika által teremtett kultúrák egyaránt a csevegés, a különösebb hírérték nélküli információ állandó újraosztására épülnek. Ugyanaz a hír, botrány, reklám döbbenetesen sok ismétlést, újrafogalmazást él meg, sőt, ez kell az igazi meghitt összetartozás erősítéséhez. Gyakori és komoly konfliktust jelent férfi és nő között, hogy a nők a férfiakat is igyekeznek ebbe bevonni. Szeretnének többet beszélgetni, míg a férfiak viszolyognak a redundáns csevejtől, nem érzik annak közösség erősítő, összetartó erejét. Ráadásul a férfiak a problémákat igyekeznek inkább véges számú feladattá lebontani és gyorsan megoldani, a nők pedig alaposan és mélyen szeretnék megbeszélni őket, hiszen az ő világukban egészen mást jelent a konfliktus. A nőknél a konfliktus a közösség létmódja, a férfiaknál a csapatbomlasztó, erős, gyorsan legyőzendő, hirtelen veszély.
Míg a férfiak rendszeresen felkerekednek csapatban együttműködve valami akcióra, addig a nők szeretnek az ismerős, átlátható környezetben maradni, úgy, hogy a gyerekek folyamatosan szem előtt legyenek. Az zsákmány feldolgozásán van a inkább figyelmük, kevésbé a megszerzésén. Megint más az, amit az ismerős környezetben minimális veszélyeztetettséggel begyűjthetnek. Ezt nagy szervezkedve, együttműködve teszik, legyen szó akár bevásárlásról, akár szüretről.
Való igaz, ma már a nők maguk is futballoznak, részt vesznek igazgatósági üléseken, birodalmakat kormányoznak, sokféle komoly szerzeménnyel térnek haza, ám tudattalanul még mindig azt figyelik, melyikük férje tér haza nagyobb zsákmánnyal. Hiába tud sok nő saját maga is gondoskodni egyszülős családjáról, alapjában olyan családfőre vágynak vagy olyan családfőt igyekeznek imitálni, aki gondoskodik a megfelelő életkörülményekről, lakásról, melegről, ételről, biztonságról, mindazok jólétéről, akik a családjához tartoznak, és akit nagyon zavar, ha valaki az övéi közül rosszul van. De a nők kevésbé figyelnek fel a veszélyekre, és igyekeznek a betolakodót is kommunikációval meggyőzni, így könnyen válhatnak valódi erőszak áldozatává. Ugyanakkor a nők türelmesebben viselik a békétlenséget, például folyamatos csitítással reagálnak a gyereksírásra. Társaság hiányában, mintegy megmentőre várva, a nők néha a végsőkig kitartanak egy rossz helyzetben, még olyankor is, amikor radikális beavatkozásra lenne szükség. Megint más, ha sikerül más nőkkel összefogniuk, együtt végiggondolniuk a helyzetet, mert úgy könnyebb cselekedniük.
Mivel a nők számára kevesebb veszélyt jelent a konfliktus, sok feleség hajlamos kritizálni, elutasítani férjét, még akkor is, ha a férfin ilyenkor tehetetlen düh vesz erőt. A nő jól tudja, hogy a férfi verekedni csak végső elkeseredésében fog, mert arra van programozva, hogy gondoskodjék az övéi biztonságáról. Hát akkor miért éppen ő veszélyeztetné a rábízottakat? Sokszor azonban a nő szavaival túllép a határon, a férfi viselkedése átcsap a másik üzemmódba, hirtelen és hevesen reagál. Különösen igaz ez, ha úgy érzi, feleségét más férfi akarja megszerezni, vagy a feleség el akarja őt hagyni. Ezt az érzést könnyen kelti a férfiban a nők szerinte felesleges, felszínes kommunikációja, ami valójában csak a közösségi összetartozás erősítését célozza, ám a férfiak könnyen félreértik. A férj és a csábító egyaránt. Ilyenkor a nőt meglepi, hogy férje a vélt csábítót úgy kezeli, mint egy betolakodót, aki veszélyt jelent.
Amióta mi, emberek, két lábon járunk, a nők nemi szerve rejtett, ezért kevésbé látszik rajtuk a párzási készség. Ez egyfelől kedvez a monogámiának, másfelől szétszórja a férfiak figyelmét, bizonytalanná téve őket testi állapot, metakommunikáció és verbális közlés gyakori ellentmondásával. Elképzelhető, hogy egy nő peteérés idején a megfelelő illatot bocsájtja ki, ezt a férfi tudattalanul érzékeli, ugyanakkor a nő gesztusai elutasítóak, míg szavai kedvesek. Ezért a férfiak biztosra igyekeznek menni a testi jegyek ügyében, és a nemzésre képesnek ítélt nőket igyekeznek megkörnyékezni. Ennek egyszerű kritériumai vannak: a mell-csípő arány, az amfóra forma. Az egészséges, jól futó, nyurga utódok ígérete még a hosszú combot is preferálttá teszi, ezért még a magassarkú cipőt vehetjük a be a női szemfényvesztés eszközei közé a push up melltartó és a fűző mellé. Szegényes kelléktár ez a férfiak családfő mimikrijéhez képest. A nő számára az utódok biztonságos felnevelése érdekében ugyanis kétmillió éve fontos, hogy a férfi jólétet, biztonságot adjon, éslegyen jó fizikuma, és legyen megbízható, és legyen gyengéd, jó apa, és legyen jó genetikai állománya, és magas státuszra. A szemfényvesztő férfiak értenek hozzá, hogy csak az egyikre fókuszáljanak a sok dolog közül: a jólétre, vagy a jó fizikumra, vagy a megbízhatóságra, vagy a jó apaságra, vagy a jó genetikai állományra, vagy a magas státuszra. Egy az egész, az összes helyett, pars pro toto alapon így juthat szexuális partnerhez olyan férfi is, aki nem alkalmas családfőnek. A biztonságot jelentő gazdagság például önmagában is csak egy mozzanat a sok közül, ennek is csak egyik jele a drága autó, mégis lehet sikeres stratégia, ha az aranyifjak minden pénzüket a drága autójukra költik. Az is beválhat, hogy a férfi ugyan nincstelen, ám nagyon figyelmes és gyengéd. Kérdés, miért ülnek fel a nők ezeknek a trükköknek? Egyfelől azért, mert gondolkodásuk inkább tematizáló: saját közegükben sokat és redundáns módon képesek beszélgetni a csodás sportkocsiról, amivel a pasi érkezett. Van azonban egy sokkal mélyebb oka is ennek a hiszékenységnek: míg a nők fiatal korukban szülőképesek, addig a férfiak erejük teljében, később lesznek alkalmasak igazi családfőnek. A fiatal nőknek tehát a jövendőbeli domináns hímet kell kiválasztani, hiszen egyébként mire az utód felnő, az apja már reménytelenül kiöregszik, éppen akkor kerül ki a hatalmi pozícióból, amikor arra gyermekének a legnagyobb szüksége lenne. A nők fizetik meg tehát annak az árát, hogy gyermekeink olyan lassan kerülnek felnőtt sorba. Ez a tény a nőre tolja azt a felelősséget, hogy minél hamarabb, minél kevesebb tényre támaszkodva megítélje a férfi alkalmasságát. Mert ha késlekedik, ha biztosra akar menni, akkor megelőzik. Ezért szaladnak bele a nők olyan éretlen férfiakba, akik fitogtatják erejüket, hatalmukat, gyakran okoznak fájdalmat nőknek. Ennek ma különösen nagy a veszélye, mert a társadalmi mobilitás miatt a nukleáris család egyre kevésbé tudja a férfit arra felkészíteni, hogy maradjon benne a helyzetben, amíg benő a feje lágya és alkalmas lesz családfőnek.
Az éretlen férfiak bizony könnyen továbbállnak gyermek születése utáni krízis időszakban. Ilyenkor ugyanis a nő, mint anya, rendkívül erős koalícióba kerül gyermekével. Elszigetelődik férjétől. A férfit kevéssé vigasztalja, hogy nem csak tőle, az egész világtól távol kerül az ifjú anya. Sőt! Ez olaj a tűzre, mert elszigetelt helyzetében az anya az apára próbálja átvinni azt a sajátos női kommunikációs viszonyt, aminek a szülés előtt részese volt. Ezt a gondolkodás- és beszédmódot a férfi csak rövid ideig és nehezen fogadja el, miközben egyre ingerültebb lesz saját szexuális szükségletei miatt, a tesztoszteron-adrenalin koktél hatására. A nő szexualitását sokkal inkább az oxitocin, az érintés hormonja határozza meg. Ez teremti meg a bizalmat, ami a szexhez szükséges, ez kell az orgazmushoz, az oxitocin idézi elő a szülés alatt a méhösszehúzódásokat, az oxitocin hatására indul el a tejmirigyek belövellése. Míg tehát a nő alapjában a bizalomra építi párkapcsolatát, addig a gyerek születése után éppen egy bizalmi válságba kerül, amely egyre inkább elmélyül az érintés, a szexualitás hiányában. Ilyenkor a nő rádöbbenhet, hogy olyan jelek alapján adott bizalmat, amelyek szemfényvesztés áldozatává tették. Különösen veszélyes, ha ez a belátás egy női kommunikációs térben születik meg, amelyben a problémákból inkább konfliktusok kerekednek. Szerencsére az is gyakori, hogy a férfi a krízis időszakában sokat érik, fejlődik, így megvan az esély, hogy a problémát feladatokra bontó párkapcsolati együttműködést alakítson ki a pár.
Akárcsak a férfiaknak, a nőknek is igényük van szemlélődő gondolkodásra, de ennek terepe kevésbé a vadászles magánya, sokkal inkább a csevegő társaságban szükségszerű beszédhelyzet-megvonás. A szemlélődés a nőknél gyakran kötődik könnyed tevékenységhez, matatáshoz is, például kötögetés, babfejtés, fésülködés. Ilyenkor a nő közben figyel, de a férfi könnyen félreértheti őt, és azt hiszi, a nő kevéssé vagy semennyire sem figyel rá.

Az EFOESZ kiadványában megjelent, egyszerűsített változat:

A nő lelke

Most régről mesélek neked.
Abból az időből mesélek, amikor még kevés ember élt a földön.
Régen az állatokat a férfiak fogták el.
A férfiak vadászatkor csendben várták a vadállatot, majd könnyedén szökellve üldözték, amíg kifulladt.
A nők otthon maradtak, bogyókat, gyümölcsöket szedtek.
Sokat gyalogoltak gyümölcsöt keresve.
A nők útközben beszélgettek.
A beszélgetés segítette a nőket, mert nem távolodtak el egymástól.
A nők nevelték otthon a gyermeket.
A beszélgetésben mondták el gyermekük állapotát.
A nők beszélgetéssel jelezték egymásnak, hogy figyelnek egymásra.
A vitákat a nők megbeszélték.
A vitában sok nő vett részt.
A nők vitái sokáig tartottak, sokat beszéltek.
Sok idővel később nagy nyájak adtak sok állatot.
Szántóföldek hoztak bő termést.
Gyárak épültek.
Az emberek mindent megtermeltek.
A férfiak közül néhányan hatalmat szereztek, nNéhány férfi például király vagy császár lett.
Az uralkodók a nőket elnyomták.
A beszélgetés nem volt fontos.
A mi életünkben ismét fontos a beszélgetés.
A beszélgetés a közösséget erősíti.
A beszélgetést segíti a média és Magyarország államformája.
Magyarország köztársaság.
A köztársaságban mindenki elmondhatja a véleményét.
A köztársaságban fontos a beszélgetés.
A beszélgetés vagy csevegés sokszor hírérték nélküli.
Például a beszélgetés lehet üres locsogás.
Egy botrány újra és újra megjelenik.
A nő és a férfi között probléma, hogy a nő szeretne beszélgetni a botrányról, a férfi nem szeretne beszélni a botrányról.
A férfi és a nő közötti különbség, hogy a nő szeret beszélgetni a problémáról, a férfi nem szeret beszélgetni a problémáról.
A férfi a problémát feladatnak látja.
A nők a probléma vitáját a közösség erősítőjének gondolják.
A férfiak a probléma vitáját a közösség bomlasztójának gondolják.
A férfiak együtt mennek valamit csinálni.
A nők szeretnek otthon maradni.
A nők otthon szeretnek már szervezkedve dolgozni.
A nők ma már a férfiakhoz hasonló munkát végeznek.
Nők is vezetnek céget vagy gyárat.
Nők is részt vesznek tárgyaláson.
A nők mégis a férjüktől várják a nagyobb fizetést.
A nők nem szeretik, hogy a családjukban valakinek rossz legyen.
A nők nem érzik meg a veszélyt, mert a betolakodót is beszéddel próbálják meggyőzni.
A nők ezért lesznek sokszor áldozatok.
Áldozatnak hívják, akit bántanak, megvernek.
A nők jobban viselik a békétlenséget.
A gyermeksírást tudják csitítani.
A nő a párkapcsolatban jobban viseli a vitát.
A nő a férjét sokat képes szidni.
A férfit ez dühíti.
A nő tudja, hogy a férfi dühében sem veri meg a nőt.
A nő tovább vitatkozik.
A férfiben a düh túl sok lesz.
A férfi hirtelen és heves lesz.
Akár megüti a nőt.
A férfi féltékeny lehet, mert a feleségét más férfi meg akarja szerezni.
A féltékenységet sokszor a nő beszélgetése indítja el.
A nők szeretnék ismerőseiket összetartani beszélgetéssel.
A férfi számára ez félreérthető.
A nőnek a nemi szerve rejtett.
A nőkön nehezen látszik, hogy mikor tudna gyermeket szülni.
A férfi bizonytalan, hogy mikor kezdeményezhet szexuális kapcsolatot a nővel.
Például a nő peteéréskor párzási illatot áraszt.
A párzási illat olyan illat, ami jelzi a férfinak, hogy a nő termékeny.
A nő a havi ciklusa során mindig egy ideig termékeny.
A nő havi ciklusa megtalálható a nő teste című fejezetben.
Közben beszédben elutasítja a férfit.
A férfi összezavarodik, hogy most szeretkezzen a nővel vagy sem.
A férfi próbál biztos jeleket keresni a nőnél.
Például a mell és a csípő aránya változik a nőknél.
A hosszú combú nőkről a férfiak azt gondolják, hogy könnyedén szökellő gyerekeket szül majd.
A nők csalnak, példáulm magas sarkú cipőt hordanak.
A nő a férfitól azt várja, hogy biztonságot adjon neki, egészséges legyen.
Ez a férfi jó családfő.
Ez a férfi tiszteli és szereti a nőt.
Néhány férfi csal, hogy jó családfőnek látsszon.
Például drága autója van, de nem egészséges.
Vagy egészséges, de nem figyel a nőre.
Ezek a férfiak csak nőt akarnak szerezni maguknak.
Ők éretlen férfiak.
A nő kénytelen éretlen férfit választani, bízva abban, hogy beérik, mire megszületik a gyerek.
Amikor a nő gyereket szül, erős kapcsolata lesz a gyermekkel.
Ha a férfi nem érik családfővé, zavarja, hogy a gyermek fontosabb.
Sajnos ilyenkor felbomlik a család.
A férfi elhagyja a családját.
A nő felelőssége, hogy jó férfit válasszon párjának.
A jó férfi, jó családfő.
A jó családfő vigyáz a családjára.
A jó családfő fel tudja nevelni a gyermekét.
A gyermek nevelésekor a nő szereti megbeszélni tapasztalatait.
A férfi szeret csendben lenni, keveset beszélni.
A nő az érintést szereti, a meghittséget.
A férfi a szexualitást szereti.
A gyermek nevelésekor az érintés és a szexualitás hiánya bajt okoz a párkapcsolatban.
A férfi és a nő nem kapja meg, amit szeret.
Válság lesz a kapcsolatban.
Meg kell találni az összhangot.

Párkapcsolat gazdagítás – Férjemmel másként

részlet a Mások férjével című kötetből

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?

Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a mások férje/felesége?

Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.

A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.

Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Szúnyogháló és citromfa

Aki ismer, tudja: távol áll tőlünk az ítélkezés. Nekünk az a fontos, hogy felfedjük mindazok eredeti jószándékát, akik hozzánk fordulnak. Mi több: felfedessük velük egymás eredeti jószándékát. Másképpen szólva: feltegyük, hogy egészséges, épeszű emberek, akik a körülményeknek megfelelően cselekszenek. Furcsa körülmények furcsa cselekedeteket hoznak.

Egyszer nálunk volt Péter barátunk, akivel csendesen borozgattunk, mígnem kapta magát és kiugrott az ablakon. Levitte a szúnyoghálót és összeszurkálta a kis cserepes citromfa, amit a kertben, az ablak alatt tartunk. Más baja nem lett, másfél métert esett. Behoztuk, leporoltuk, megitattuk, kapott Bach doktor módszere szerint készült vész eseti keveréket, azután megkérdeztük, mi történt. Csak másnap tudta megmagyarázni.

Egy enyhe földrengés volt, a média alig reagált rá, csak az ellenzék kérdezte: mi lesz, ha nagyobb lesz? Péter barátunk azonban annak idején a Bakonyban megélt egy nagyobbat. Egy rémisztőt. Épphogy megmenekült. A házuk össze-vissza repedezett. Most aztán allergiás lett. Valahogy úgy van a földrengéssel, mint mások a pollenekkel.

Ha sok földrengés lenne nálunk vagy ha mi is megéltünk volna egyet, biztosan szépen egyszerre ugrottunk volna a mi Péter barátunkkal. Ha pedig még inkább becsiszolódik a képesség, akkor udvariasan előreengedjük egymást, miután félrehajtjuk a szúnyoghálót és takarót hajítunk a citromfára.

Az eredeti jószándék néha nehezen tárul fel. Gyakran rejtve marad, hogyan értelmezi, éli meg a másik ember ugyanazokat a körülményeket.

Újítás vagy építés?

Nézzük tehát, melyek azok az egyszerű eszközök, amelyeket terápiás tapasztalatainkból összebarkácsoltunk. Mit teszünk, ha valaki (mondjuk egy Márta nevű óvónéni) eljön hozzánk párkapcsolatért küzdve, kétségbeesve?

A magabiztosságát kezdjük erősíteni.

Hogyan lehet valakit magabiztossá tenni? Mi ezt a programot „színesítésnek” nevezzük. Lényege, hogy a résztvevők minél többféle szerepbe engedjék bele magukat. Először olyanba, amilyenek biztosan nem akarnak lenni. Márta például valószínűleg egy óvodákkal foglalkozó minisztériumi dolgozót, egy „aktakukacot” játszana el.

Ebben a gondosan kidolgozott „én biztosan nem…” szerepben azután a szereplők élményt szereznek, például megjelennek ismeretlenek előtt, akik gyakran nagyonis szimpatikusnak találják őket. Márti valószínűleg elment volna egy nyelviskola próba órájára, ahol a középhaladók között így mutatkozott volna be, s bizonyára sokan érdekesnek találták volna a munkáját, szemléletét, finom öniróniáját.

Ez a lépés arra jó, hogy a résztvevők el tudják engedni azt a szerepet, amiben „vagyok, aki vagyok” illetve „én már csak ilyen vagyok” alapon belecsontosodtak.

A következő szerep olyasvalakié, akivé válhatnának, ám mégsem akarják. Márti valószínűleg egy nemzetközileg is sikeres táncegyüttes szólistáját játszotta volna el a „színesítő” csoport többi tagja pedig egy rajongói klubot, esetleg sajtókonferenciára meghívott újságírókat.

A harmadik napon azután kidolgoznánk Mártival, hogy mi lenne az a szerep, amiben igazán jól érezné magát. Más szóval: segítenénk neki kialakítani egy olyan jövőképet, amelyben megtalálhatja a helyét egy párkapcsolatra, családra, meghittségre vágyó férfi. Így kímélnénk meg a más férjét, például Marcsiét.

Vadidegen vagy kertbarát?

Az első terápiás lépés természetesem  a gyerekek megfelelő felügyeletének megoldása arra az időre, amíg a házastársak párként, kettesben élményeket élnek meg és összehangolódnak. Ami a „vadidegent” illeti, úgy szoktuk szelídíteni a helyzetet, hogy megkérjük, hozzák el a gyerekeket hozzánk, a terápia ideje alatt jár az ingyenes gyermekfelügyelet. Amúgy is „jó látni őket”.

Míg a gyerekek értő figyelemben csendesen elvannak, igyekszünk megmagyarázni a házastársaknak, mennyire fontos minden virág a „gyermeki örömök virágos kertjében”. Akit ők vadidegennek neveznek, valójában egy olyan felnőtt, aki örömmel és teljes figyelemmel foglalkozik a gyerekkel. Mert a gyermek számára a figyelem a lényeg, az éltető elem. Ez a figyelem származhat szülőtől, játszótárstól vagy éppen „vadidegentől”. A lényeg, hogy legyen. Minél több, annál jobb.

Az értő figyelem alatt azt értjük, hogy a jó gyerekfelügyelő képes békében hagyni a gyereket, megengedi, hogy elmerüljön játékában, de ott van rajta a pillantása, amikor a gyerek felnéz és biztatást keres. Az ilyen felnőtt örül minden új magoncnak, ami megjelenik a gyermeki örömök virágos kertjében, teret ad annak, ami előbukkan, de nem ülteti tele a szabad helyeket saját kedve szerinti haszonnövényekkel.

Ezzel szemben a túllihegő felügyelet igyekszik folyamatos irányítása alatt tartani a gyereket, aki természetszerűleg elzárkózik, szabadulni akar, vagy éppen hozzászokik a folyamatos irányításhoz és anélkül csak bután ül. Azaz a kertet gyomlálja, kapálja, szántja-veti, szép szabályos ágyásokat telepít, amiket azután lehet folyamatosan tápoldatozni, öntözni, fóliával melegíteni.

A párkapcsolat gazdagítás fontos feltétele annak megértése, hogy a gyermeki örömök virágos kertje gazdagabb lesz mindazokkal a felnőttekkel, akik jó viszonyba kerülnek a gyerekkel. Komoly lépés ez, hiszen a házastársak közötti konfliktusok gyakori mozzanata, hogy kölcsönösen rossz szülőnek tartják egymást, ennek bizonyítékául a gyerekek némely tulajdonságát hozzák fel, aminek következtében szoronganak attól, hogy a gyermek más társaságába kerüljön, mert nem lenne lojális. Vagy elárulná azt ahogy bánnak vele, vagy túlzottan ragaszkodna az idegenhez. Képzeljük csak el, hogyan röstelkednénk arra gondolva, hogy a kertünk sarkába halmozott szemetet közelről szemlélgeti valaki, s milyen rossz érzés öntene el minket, ha némi távollét után hazatérve azt látnánk, a kertünk bujábban virul, mint valaha.

Társasutazás

A következő lépés annak kreatív kitalálása, mi lesz az első élmény, amit a házastársak kettesben, párként élnek meg.

Az asszony bizonyára a mozit javasolná, a férj talán a vacsorát, mire el kellene mondanunk, hogy az élmény úgy hangol össze, hogy bemozgatja a tudattalant. Hivatkoznánk arra, hogy a tudattalan akkor szabadul fel, ha levesszük róla a szokások, törvények, hagyományok béklyóját. Történetünk felesége, Marcsi, erre visszakozna, hogy ő nem olyan, férje, Gábor, pedig azt javasolná, lopjanak fát a kandallóba.

– És ha lebukunk? – dühöngene Marcsi.

– Tényleg, akkor ugrik a vadászengedélyem.

– Legalábbis elterjed rólad erdei körökben a nézet, hogy piszkos tolvaj vagy.

– És még csak nem is megélhetési…

Persze, azért Marcsi is bizonyítani akarná, hogy komolyan gondolja a párkapcsolati terápiát, és mivel még mindig olyanformán járna az agya, mint a szexuálpszichológusnál, hát azt javasolná, szeretkezzenek egy vadászlesen.

– Tudod, amikor kijönnek a szarvasok üzekedni a tisztásra, akkor mi is kedvet kapunk.

– Hát, ha neked lesz kedved hajnalban, mínuszban, ingatagon, odafönn…

Végül megegyeznének például abban, hogy kocsit cserélnek, Marcsi begördül egy panzióba mint gazdag, de magányos nő, előre foglalt szobában alszik, tájékozódik a környék erdeinek áráról (mert erdő azért kell), Gábor pedig megérkezik Marcsi gyereknyűtte járgányán, szállást kér és szerelő után érdeklődik, mert felforr a hűtővize. Azután a gyér, de annál érdeklődőbb közönség előtt viharos szenvedéllyel összejönnének.

Azoknak, akik wellness szállóba és élményfürdőbe küldenék a házastársakat, elmondjuk: tanulmányoztuk ennek a hatékonyságát. Azt láttuk, a várakozással teli vacsora másnapján a házastársak karikás szemmel jelennek meg a reggelinél, s alig pillantanak egymásra. Elkövetik ugyanis azt a szarvas hibát, hogy éjszaka elkezdenek beszélgetni. Ilyesmiket mondanak, hogy „tudod, én nem úgy értettem ám”, „már régen meg akartam mondani” – és ezzel szépen kiengedik a magukkal hozott szimbolikus dobozból a rossz élmények skorpióit, a veszekedések fülbemászóit és a sértések darazsait.

Azért kérjük, hogy a párkapcsolat gazdagító élmény során vagy hallgassanak sokat (például kaptassanak meredeken felfelé, ahol csak lihegni van erejük), vagy játsszanak szerepet, mert az zárva tartja a szörnyecskék dobozát.

Ha tehát Marcsit és Gábort sikerülne rávezetni arra, hogy jó élményeket tudnak együtt átélni házastársként, párként, akkor könnyebben eljutnának a jövőképhez, amelyben Gábor izmos alakja kiemelkedik a habokból és a boldogan kacarászó Gabi nevű leányát hajigálja.

Így ugranak könnyedén újabb párkapcsolati szintre és szakaszba azok a házastársak, akik vezetésünkkel végigélnek egy párkapcsolat gazdagító hetet. A rendelő falai közt puszta szavakkal megalapozott és kettesben megtapasztalt élmények is sokat hoznak, de többszörös hatása van a hasonló cipőben járó párokkal megélt, szisztematikusan épített élmény-soroknak, ahol a fókuszt a program teljes idejében a párkapcsolaton tartjuk.

Ha Marcsi és Gábor kellő elszánással keresne meg minket, bizonyára bevetnénk házasságuk érdekében a módszer-nagyágyút: a párkapcsolat gazdagító társasutazást, hiszen a társaság élmény erősítő hatása a kapcsolatot fenyegető momentumok minimálisra csökkentésével hatékony és eredményes megoldást kínál.

Négy lábon

Összefoglalva azt mondhatjuk: más férjével/feleségével akkor tud élni valaki, ha élni tud a lehetőséggel. A lehetőséget pedig az teremti meg, hogy a párkapcsolat megbomlik. Ennek különböző okai vannak az életút különféle szakaszain.

Az első mindjárt az, hogy a házasulandó fél az elköteleződéstől. Ez egy paradox helyzet, hiszen éppen azért fél az elköteleződéstől, mert komolyan gondolja, és azért nem mer komolyan elköteleződni, mert félelem tölti el, és az önbeteljesítő jóslat – íme – teljesül is: a felbukkanó érdeklődők máris a más férjére/feleségére leselkednek. Ezt a jelenséget neveztük el nászfrásznak. Alapja, az a hiedelem, hogy a házasság vagy sikerül, vagy nem, a házastársak vagy összeillenek, vagy nem. Ha különböznek, akkor folyton összekülönböznek és egy rossz házasság alakul ki, amiből nehézkes, bonyolult és drága dolog kimenekülni.

Mi ezzel szemben azt mondjuk: a különbözőség természetes, hiszen két különféle identitás találkozik. A lényeg, hogy ezen identitások megőrzése, sőt, kibontakoztatása mellett kialakuljon egy közös identitás, amely kifelé – mások felé – a pár, a házastársak, a család identitása.

A következő nehéz szakasz a hokedli négy lábra állítása, azaz együttműködés kialakítása a kezdetben nyilván jól működő érintés és társas dimenzión túl a megélhetés és a gondoskodás területein is. Ez bizony árral szemben úszás, mert a gyerekek, akik miatt előtérbe kerül a megélhetés és a gondoskodás, bizony erodálják az érintés és a társas dimenziókat, felbukkanásukat követően a pár alig jelenik meg nyilvánosan párként, s a házastársak csak akkor érinthetik meg egymást, ha a gyerekek ezt engedik vagy nincsenek jelen, a gyerekek pedig jellemzően nem engedik és mindenütt jelen vannak.

Mire végre sikerül kialakítani az együttműködést mind a négy területen, a gyerekek kezdenek kicsusszanni a gondoskodás addig megszokott módozataiból, s megfordul a helyzet: úgy kell együttműködni velük kapcsolatban, hogy jellemzően a helyzeten kívül maradnak, kortárs közösségük határozza meg életüket, céljaikat. Elhagyják tehát a társas dimenziót, amire addig rátelepedtek, kifarolnak az érintés területéről, nagy űrt hagyva maguk után, és visszautasítják a gondoskodást. A legnehezebb, hogy ambivalens lesz a viszonyuk a megélhetés területéhez. Míg szüleik számára itt volt a legnehezebb az együttműködés, a közös identitás kialakítása, ebben a szakaszban a gyerekek nagy valószínűséggel itt támadnak leghevesebben – lett légyen szó akár lepapírozós, simlis dolgokról, akár sok becsületes munkáról, ezt most hamar  és könnyedén bélyegezik „látástól mikulásig gürizésnek”.

Az életút következő szakasza, a házastársak következő próbatétele az, hogy magukra maradnak. Gyerekeiknek saját felnőtt társasága lesz, elmerülnek saját párkapcsolatuk építgetésében, elfoglalja őket közös identitásuk kialakítása, közös megélhetésük megteremtése és a gondoskodás saját gyerekeikről, akik felszámolják közöttük az érintést és a társas örömöket.

A magukra maradt házastársak pedig ott toporognak a partvonalon, vagy talán még jobb hasonlat: toporogna a tó partján, mint a tyúk, aki csibék helyett kiskacsákat költött.

A kettesben maradt házastársaknak újabb feladatként most ki kell alakítaniuk az együttműködést az unokáról való gondoskodás területén. Egyezségre jutniuk abban, mennyire és milyen módon nyúljanak bele a szülővé lett gyerekeik megélhetésébe, rá kell érezniük, hogyan tegyék lehetővé számukra társasági életük folytatását „gyermekeik rovására”. Közös döntést kell hozniuk arról, hogyan tudják rávenni fiatalokat, hogy „egy kicsit végre kimozduljanak” és rájuk merjék bízni a gyerekeiket, vagy éppen hogyan tereljék vissza elfoglalt szüleikhez a rendszeresen hozzájuk „lepasszolt” unokákat…

Bekövetkezik az egymásról gondoskodás időszaka is: „Képtelen lemondani az esti söreiről és a pacalról, nem csoda, ha horkol és magas a koleszterinje! Mafla vén trotli.” „Képtelen egy kicsit megpihenni, szaladgál azokon a visszeres, tyúkszemes lábakon, mert neki három háztartást kell vezetnie, így van mit a menyei orra alá dörgölni. Igazi házsártos anyós.” Talán ez a leginkább poétikus együttműködési szakasz…

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk tehát: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?

Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a más férje/felesége?

Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen a két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.

A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.

Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Baktay Zelka és Baktay Miklós

Párkapcsolati krízisek – Hogyan jöttünk ki jól?

Részlet a könyvből:

…Juli nénit belehelyeztük a gyógyító szerepébe. Az, aki maga is gyógyít, kevéssé hajlamos passzívan odaadni magát a gyógyítónak. Mi több, értékelni fogja a gyógyító igyekezePárkapcsolati krízisektét, szakmai tudását. És nagy valószínűséggel sikerélményt is szerez, ami ugyancsak a gyógyulást segíti. Ráadásul értékessé teszi azt a tudást, amit mindenki megszerez gyógyulása során.
Erre alapozzuk mentor-programunkat, amelynek lényege, hogy azoknak, akik segítségünkkel sikerrel túljutottak egy krízisen, komoly saját élményük és szaktudásunk halmozódik fel az adott helyzetről. Némi képzés után alkalmasak lesznek arra, hogy segítsenek azoknak, akik hasonló problémával fordulnak hozzánk. Ezzel egyébként a mi vállunkról is nagy terhet vesznek le, mert a bajban lévő embernek komoly igénye a „kibeszélés”, szakszóval ventilálás. Olyasmi ez, mint túlnyomás kieresztése, csak a mi nyelvünkben a „kiereszti a gőzt” már durvább jelentéstartalmat hordoz. A ventilálás inkább szellőzést jelent, szellőzködést. Megszellőzködést. Aminek az eredménye a „bársony nesz nyugalma” és a „jázminok tapsikolása”. A ventilálás az öngyógyítás azon fajtája, amelyhez nagyon bölcs partner kell. Csak azok engedhetik meg maguknak, hogy pszichológia ülés keretében rendesen ventiláljanak, akik olyan gazdagok, hogy már csak a ventilálás segít rajtuk. A többieknek segít a mentor. Amíg a barát-, fodrász- és vetélytársnő megmondja a tutit, amíg a társalkodónő csak bólogat, addig a mentor a kettő közötti keskeny ösvényen halad. Felismeri, hogy a ventilálás egyrészt a dolgok kimondásának igénye, másrészt hangosan gondolkodás. A jó mentor gyakorlatilag annyit tesz, hogy engedi nyitva maradni a szelepet és nagyon gyengéden segíti a hangos gondolkodást. Tartózkodik a tanácsoktól és az irányítástól.
Legszívesebben mi magunk is mentorok lennénk, csak hát tőlünk többet várnak el. Azt, hogy a gondolkodásba olyan erőforrásokat is segítsünk bevonni, amelyekről nem tud az, aki beledöccent a gond gödrébe.
Mint ahogy Juli néni és Lali bácsi sem tudták használni az ő csodás közös identitásuk erőforrásait. Mert kettejük között ugyan kialakult a szoros kötelék, ám ez egyben olyan is volt, mint a báb burka, mint a buba pólyája. Kizárta a gyerekeiket. Ők el tudták egymást fogadni, míg gyermekeik őket nem. Talán még külön-külön igen, de így együtt biztosan nem. Saját nehezen kiküzdött identitásukat, önmagukat kellett volna megtagadni. Ugyanakkor egy párkapcsolat akkor teljesedhet ki, ha a párt mint párt fogadják el.
Ezért is jött kapóra egy fiatalabb pár, a középkorú Mercédesz és Tibor, akiknél mentorkodhattak az öregek.
Mercédesz és Tibor tini gyerekek szüleiként abban a családi életciklusban voltak, amelyben a szülők és gyerekek új közös identitása alakul ki. Ez sarkalatos párkapcsolati kérdés. A kamaszodó gyerekek ugyanis folyamatosan megkérdőjelezik szüleik egyéni és kapcsolati identitását. A lányok például túllépnek azon, hogy apjuk az egyetlen igazi férfi, a kizárólagos férjjelölt, akit anya csak időlegesen nyúlhat le, sőt, immár azt a pocakosodó, kopaszodó, gondterhelt férfit látják benne, akivel enyhén szólva gáz mutatkozni. Az apa is megzavarodik, amint azt már Tibor és Csenge esetében láttuk. Egy nőt ölel, ha ölbe kapja lányát. Közben kezdi magát öregnek és undorítónak érezni, ha meglegyinti a lánya nőisségének szellője. Márpedig a kamasz lányok olyan illatfelhőkbe szoktak burkolózni, ami érthetővé teszi, miért nyitott sportkocsikból vadásznak rájuk.
A helyzet korántsem szimmetrikus. Az anyákat, azaz az érett nőket sokkal inkább a státusz, a jó apa iránti elvárás mozgatja, bár lelkük mélyén természetesen erotikusan is megérinti őket a fiuk férfiasodása. A fiúk is alaposan kikezdik anyjuk önértékelését, hiszen egyre inkább a kortárs közösség lányai felé fordulnak; ha anyjuk korú nőket megnéznek, akkor azt a szex és csak a szex kedvéért teszik; az erotikát ilyenkor valamiféle durvaság helyettesíti, amiből akkor is jut bőven az anyának, ha amúgy sikerül a szexuális mozzanatot teljesen háttérbe szorítani.
És akkor jön még az apa-fiú viszony és az anya-lány viszony, ami megtelhet vetélkedéssel, elfojtott agresszivitással. És a testvérek viszonya.
Ez már önmagában is olyan bonyolult rendszer, amiben bármelyik tényező lehet attraktor, azaz önmagához képest túlzott jelentőségű változást indíthat meg, mint a káoszelmélet pillangója, amelynek egyetlen szárnycsapása hurrikánt idéz elő a Föld távoli tájain.
És mindehhez még jön maga a párkapcsolat, amelyben olyan fontos a visszajelzés. Sokszor már az is segít egy kisebb gödörből kidöccenni, ha a pár szépen kicsípi magát, és sikkesen megjelenik az úri közönség előtt. Bálban, baráti körben, bulin. Végül is bármely közönség hálásabb, tapintatosabb és megértőbb, mint saját kamasz gyerekeink, akik előtt nap mint nap meg kell jelennünk, és párként viselkednünk kritikájuk kegyetlen kereszttüzében. Hiszen saját párkapcsolati kudarcaikat is ránk projektálják.

Figyelem, kedves Olvasó! Noha nincsenek kamaszkorú gyermekeink, mégis többes szám első személyre váltottunk. A lélektani hitelesség kedvéért benne is hagyjuk a szövegben ezt a bakit, mert azt mutatja, hogyan kezdünk kisgyermekes szülőként máris készülni erre a helyzetre. Mert csak készülhetünk rá – ez a minimum, ami vár minket, ha elég kegyes lesz hozzánk a sors. A krízishelyzet be fog következni. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy készülünk rá és amikor oda jutunk megküzdünk vele. Már elindult ez az árhullám; tudjuk, nagyjából mikor ér el hozzánk, és ki kell dolgozni a közös stratégiát a fogadására. Stratégia van bőven, a teljes mederszabályozástól a széles árterek nyitásán át egészen az új nyomvonal kialakításáig.
Itt van tehát a többes szám első személyre váltás tudattalan eredete. Már kisgyermekes szülőként lényegi döntéseket hozunk ez ügyben.
Sok olyan ember fordul hozzánk, aki Budapest környéki házában várja rettegve, mikor marad magára, társas magányban. Ők ugyanis, tudva-tudattalanul, a tározóra szavaztak: azt mondták, ha majd jön az árhullám, azt majd elnyeli egy óriási tómeder. Építettek egy hatalmas házat, amelyben a gyerekeknek jó nagy hely jutott, így elvileg teret kaptak kamaszkoruk kiélésére. Saját lakrésszel, ahová zavartalanul jöhetnek a barátok.
Mások a mély mederre és a magas gátakra szavaznak: teljesítményelvárások, majdani elitiskolák mentén terelik a gyereket a játékos képességfejlesztő óvodák medrébe.
Ráadásul mindez még divatáramlatoktól is függ. Ahogy Tiborék eredetiek akartak lenni, amikor a ritka Csenge nevet választották (aztán döbbenten vették tudomásul, hogy Csenge két másik Csengével homokozik a játszótéren), úgy van divatja a különféle stratégiáknak is.
Ami lényeges: az alapvető stratégiát már akkor kialakítják a szülők, amikor óvodát választanak a gyereknek, de legkésőbb akkor, amikor a középfokú tanulmányok felé orientálás nagyjából utolsó autonóm szülői döntését meghozzák.
Mindenképpen más életciklusban vannak tehát, mint amilyenről döntenek. Feltéve, de erősen megkérdőjelezve: a döntést együtt hozzák meg. Mi lesz, ha a stratégia mégsem tökéletes? Márpedig nincs tökéletes stratégia ott, ahol a káoszelmélet ír le jelenségeket.
Egy saját múltjának elégtelenségeivel szembesülő párnak kell együttesen, autonóm módon és hatékonyan fellépnie. Ez természetesen komoly megpróbáltatás és potenciális krízishelyzet, amit segít leküzdeni az, ha a pár az évek során már kialakított egy olyan működésmódot, amely lehetővé teszi a hatékony megoldást. Statisztikailag csökkenti az esélyeket, hogy ekkorra a párok fele már elvált...

Folytatás a könyvben.