Ismerjük a megható képet: egyik öreg meghal, a másik hamarosan követi. Annyira összenőttek, annyira közössé vált az identitásuk, hogy egyik a másik nélkül már nem életképes. Feladja. Ez a kép talán segít megérteni azt a jelenséget, amit DRMMS-nek hívnak.
Lényege, hogy a válás során az édesanya ádáz küzdelembe kezd a „gyerekért”. Minden módon igyekszik megakadályozni, hogy édesapa „hozzájusson”, de más módon is igyekszik büntetni, megsemmisíteni volt férjét. Totális háborút indít ellene.
Viselkedése olyan mértékben hasonló a nárcisztikus személyiségzavarhoz, hogy csak az előélete alapos felderítése után állapítható meg, valóban csak a válás tette-e rosszindulatúvá. A DRMMS (divorce-related malicious mother syndrome): a válás kapcsán rosszindulatúvá váló anya szindróma.
Praxisunkban előfordult már jónéhány rosszindulatú apa is, ők visznek még közelebb a megértéshez. A feleségüket akarják büntetni a gyerekekkel. Elvenni őket, lerombolni az anyjuk életét, romlásba, nyomorba dönteni. Szóval talán bölcsebb volna válás kapcsán rosszindulatúvá váló szülő szindrómát (DRMPS-t) említeni.
A válás során bevadult szülőtársaknak belefér a bíró és az igazságügyi szakértő megvesztegetése, a magándetektív és a lehallgatás. Feljogosítva érzik magukat bármilyen törvény, szokás, norma áthágására. Ezért is merül fel a nárcisztikus személyiségzavar gyanúja.
Azért jelent kulcsot az egymás után haló öregek sorsa, mert a válás kapcsán rosszindulatúvá válás azt mutatja, az elhagyott fél képtelen feldolgozni a közös identitás lebomlását, képtelen megtalálni saját identitását, ezért kapaszkodik görcsösen a másikba, ezért igyekszik minden áron tartani vele a kapcsolatot.
Sajnos tudjuk: a bántalmazás is kapcsolat. A folyamatos bántalmazás pedig a Stockholm-szindrómához vezet: a bántalmazott is ragaszkodik bántalmazójához, amivel aztán végképp összezavarja támogatóit, akik nem értik, miért szalad bele újabb és újabb pofonokba.
Így talán érthetővé válik az is, miért emleget a szakirodalom anyákat a válás során jelentkező rosszindulat kapcsán. A kicsi gyerekekkel otthon töltött évek könnyen megbillenthetik az identitást, még akkor is, ha egykor csillogó személyiség volt a lány.
Férfiaknál erősebb a gyanú, hogy valójában csak a közös identitásban találtak magukra, azelőtt nem volt kiforrott személyiségük, s ennek az időszaknak a puszta emléke is rémiszti őket. Ezért ragaszkodnak kétségbeesetten a gyerekhez és a bántalmazott édesanyához, feleséghez.
Mit lehet tenni?
A rosszindulatú tetteknek szinte biztosan a frusztráció, a tehetetlen düh az energiaforrása. A konfliktus többnyire komoly érzelmi töltést hordoz, így az ádáz harc ellenére türelmes munkával gyakran sikerül helyrehozni a párkapcsolatot – de legalábbis a szülőtársi együttműködést. Általában olyan alkotmány működik eredményesen, amit négyesben munkálunk ki a párral.
Prevenció is létezik: keress magadnak Valakit. Olyasvalakit, akinek a személyisége több rétegű, vannak valódi barátai, képes alkotni. Főképpen pedig képes figyelni rád. Azután folyamatosan gazdagítsátok a párkapcsolatot, gondozzátok odafigyeléssel a Mi-t, a ti kettőtök közös identitását.
