Pávaszem

Mostanában a hűségről és a lojalitásról írtunk, jöjjön hát egy mozzanat a hűtlenség, a megcsalás lélektanából. Könnyű szemléltetni a pávaszemmel: arra szolgál, hogy viselőjét ijesztőnek, figyelő és éber ellenségnek tüntesse fel, így tartsa távol tőle a ragadozókat.

A megcsalás sebét éppen a pávaszem tépi fel leggyakrabban. Az az érzés, hogy a csalfa pár és a csábító harmadik együtt figyelik a megcsalt felet, aki elkeseredve azt képzeli, a szeretők gúnnyal, iróniával illetik. Megvetéssel kerekednek a felszarvazott, becsapott fél fölé.

Akár így van, akár nem, ez a képzet tehetetlen dühöt vált ki a megcsalt félben. Ráadásul sokszor valóban azzal erősítik koalíciójukat a szeretők, arra sarkallja őket az egymás előtti bizonyítási vágy, hogy csakugyan belekössenek a megcsalt félbe. Ezt követeli az énvédelem, az énigazolás és a bűntudatcsökkentés igénye.

Az sem jobb, ha tapintatosan viselkednek a szeretők, mert a megcsalt fél amúgy is megrendült önbizalmát ilyenkor az önvád erodálja tovább. A lelki bántalmazás áldozataként erősen kiszínezi, tágítja mindazon gyengéit, gyarlóságait, amiken szerinte a szeretők csámcsognak. Ezzel ön-bizonytalanság spirálba kerül.

A reakció a nőknél a sokszoros körül járás: Mikor? Amikor én éppen… Hol? Ahol velem is… Hogyan? Ahogy velem soha… Hányszor? Na ne… Mikor hol? Szóval akkor is, amikor én éppen… Mit mondott? Pont ő mondta rólam… Te mit mondtál? Jaj, ne már, hogy ezzel védeni akartál… Erre ő? Naná… Mire te? Hát ezt külön is köszönöm. Egyébként szóba került az úszógumim? A reggeli szájszagom? Az esti falási rohamom? Az üvöltözésem? A tunya sorozatfüggőségem? Az ízetlen főzelékeim? A zavarom vidám társaságban?

A férfiak rohammal derítik fel a helyzetet, bátran farkasszemet néznek a pávaszemmel, szembe is szállnak vele: Hogy merte? Mit gondol magáról? Tudja, mit kap ezért? Hogy merted? Mit gondolsz magadról? Tudod, mit kapsz ezért?

Ravasz, agresszióval fedett méregetése ez a férfiasság kérdéseinek. Neki mekkora van? Ő hányszor bírja? Neki mije van? Mi a státusza? Kora? Haja? Végzettsége? Kapcsolatrendszere? Egyszóval azokat a kritériumokat kérdezi le sorjában, burkoltan, amiket ő tart fontosnak.

A megcsalás sorsesemény lezárását a párkapcsolati terápia szempontjából a megrendült önbizalom és a tehetetlen düh spirálja akadályozza. A pávaszem azt sugallja, a megcsalt félnek rengeteg hibája van; ugyanakkor énvédelme azt mondja, ezekből még nem vezethető le a hűtlenség.

Ez akadályozza a sérelem feldolgozását, sőt, reménytelenül elmélyíti a konfliktust, kiterjeszti a párkapcsolat többi dimenziójára, a megélhetésre, a gondoskodásra, sőt, a társasra is.

Azt tanácsoljuk tehát, maradjon örök titok a hűtlenség, ha mégis kiderül egyik-másik mozzanat, spongya az összes többire. Hagyjuk az élve boncolást, az okot se firtassunk, a Miértek keresése oldódjon fel a Hogyan tovább kérdésében.

Logikus felvetés, segíti-e az önismeretet a pávaszem, kihat-e a személyiség fejlődésére az éles fény, amiben a megcsalt, fantáziáktól gyötört ember saját magát kritikusan vizsgálja. A logika megengedné ezt, ám az emberi lélek, az énvédelem inkább ellenkezően reagál: a megcsalás bűne miatt elfogadhatóvá válnak a gyarlóságok, hibák, akár bűnök is.

Van, akinek úgy kell a megcsalatás, mint egy nagy feloldozás.

Önunoka

Erzsi olyan, mint saját unokája. Hagyjuk most, mivel címkézi a bulvár a hatodikos Cilit, Erzsi nagyi tökéletesen belesimul a generációjába. Pedig hát más korosztály. Gyerekkorában, az ötvenes évek elején bizony cukros tejbe mártogatott kifli volt a fő csemegéje.

Cili, a kisunoka másik nemzedék. El sem tudja képzelni a döngölt padlós helyiséget, a kútról hordott vizet és a közös pottyintóst az udvar végén, amire hat család járt szükségét végezni. Erzsi nagyi el sem tudja képzelni, mi lett volna, ha akkor a kezébe kapja a mobilját…

Egyikük Ratkó-gyerek, másikuk valami y vagy z, esetleg qwerty minősítést kapna ma eszközhasználata és kapcsolatépítési módszerei alapján. Csakhogy Erzsi éppen abban az életvilágban él, mint Cili. Még azt a gondolatkísérletet is megengedhetjük magunknak, hogy belebújik egy karakterbe, és a virtuális térben Cili barátnőjeként kezd mozgolódni. Némi fantáziával a fordítottját is elképzelhetjük: miként bújik az unoka a nagyi karakterébe, hogyan tartja a kapcsolatot Erzsi ismerőseivel. Ebben bizonyára Cili barátai is nagy mulatságot találnának.

Ahogy ezt így végiggondoltjk, meg vagyunk róla győződve: vannak olyanok, akik már nagyban játsszák is ezt. Várjuk bizalmas tudósításukat titoktartást ígérve!

Köszönettel: Zelka és Miklós

Mi a különbség a hűség és a lojalitás között?

Két utóbbi bejegyzésünk erősen érintette a hűség és a lojalitás-konfliktus kérdését, bár látszólag az örök hűség és az ünnepi együttműködés kérdését boncolgatták. Nézzük most tovább. Van-e értelme olyan hűségnek, amely nem örök? Milyen tett és hogyan szegheti meg a hűséget? Helyreállítható-e a hűségbe vetett bizalom, ha egyszer megtört?

Okfejtésünknek igencsak kerülgetnie kell a valóban hűtlenek süket dumáját. „Azért én igazából Téged szeretlek!” Hasonló ez az illojálisok „Megtette volna más, ha én nem.” örök szofizmájához. Ugyanakkor kötelességünk rámutatni azokra a csapdákra, amelyekben az örök hűség látszólagos megszegése miatti örök haragok foglyai vergődnek.

Kétszeresen igaz, hogy a hűségeskü után eltelő idővel arányosan növekszik a hűtlenség esélye, a hűséget igyekszünk lojalitássá szelidíteni. Ez egyfelől azért igaz, mert az időbeni távolodás térbeli és lelki távolodással járhat. Szaporodnak az elvárások, megfelelni nekik látszólag csak a lojalitás kérdése, nem érinti az örök hűséget.

Másfelől az elvárások bővülő köre növeli közös identitás felületét is. Ezáltal a párkapcsolat egyre újabb dimenziókat ölel fel, kiterjed a megélhetésre, a gondoskodásra és a közösségre. A párkapcsolat örvendetes gazdagodása ugyanakkor a megoldandó problémák szaporodását is jelenti, ezekben sok a rejtett lojalitás-konfliktus, melyek egy része érinti a hűséget is.

A hűségeskü eredetileg kimondva, kimondatlanul, az érintés dimenziójára, azon belül is főleg a szexre vonatkozik. A befejezett szexuális aktusra. Az ölelést, csókot, levelezést, telefont még többnyire ki lehet dumálni, nem is szólva a közös gyereklegeltetésről, üzleti vállalkozásról.

Az örök hűség eskü idejében még aligha jut eszünkbe, hogy bizony hűtlenség, ha valakivel, harmadik féllel, látszólag ártalmatlan területeken jobb az együttműködés, mint a párunkkal.

Ha például a megélhetés területén az egyik fél szülei megmondják, milyen feltételekkel és milyen lakásra adnak támogatást, látszólag csak lojalitást várnak el a „gyerektől”, miközben ez a másik félben tehetetlen dühöt válthat ki, féltékenységet.

Hasonló a helyzet, ha egyik fél munkaadója önkényesen dönt a család lakhelyéről. Úgy tűnik, csak alkalmazotti lojalitást vár el, miközben a tisztességtelen helyzet könnyen konfliktusforrássá válhat, mert a látszólagos lojalitás valójában párkapcsolati hűség kérdéssé eszkalálódik.

A párkapcsolat gondoskodás dimenziójában is létezik hűtlenség. Ezt érzi, akinek a párja jobban hallgat egy harmadikra a gyerekkel kapcsolatban. Bizonyos tekintetben igaz ez az építkezésre, a beteg rokonra, de még a szőlőhegyre is. Csak hát ki gondolja a hűségeskü letételének időpillanatában, hogy a mekkora konfliktus kerekedik abból, ha párja egy bloggerrel szakmázza meg, milyen csempe legyen a fürdőben.

Feszültséget okoz a társas dimenzióban az olyan barátnő, barát, akivel jobban meg tudjuk beszélni párkapcsolatunk, egyáltalán, kapcsolatunk kérdéseit. A legnagyobb veszély azonban abban rejlik, ha harmadik féllel élünk át olyan élményeket, amilyeneket a párunkkal is átélhetünk. Ha például két barátnő elmegy jógázni, hangterápiára, vagy pilatesre, párjaik aligha duzzoghatnak, mert ezek az ő számukra valószínűleg nem jelentenek élményt. Ennek párhuzama, a férfiak focija, golfja, ulti partija. Itt azonban fontos, hogy a hangsúly a közös élményen van. Hiába mennek „csak” barátnők, barátok olyan helyre, ahol ellenkező nemű harmadik fél van jelen, bizony a közös élmény ez esetben a párkapcsolatot veszélyeztető helyzeteket eredményez.

Terápiánk gyakran támaszkodik erre a belátásra. Párkapcsolati problémák esetében elsősorban a közös élményre építünk.

Ezt az írást most azért tesszük közzé, mert úgy gondoljuk, a karácsonyi konfliktusok jelentős része onnan származik, hogy egy szintre kerül hűség és lojalitás. Sokat segít, ha a (párkapcsolati) hűséget egyértelműen a rokoni, baráti, munkahelyi lojalitás fölé helyezzük.

A családi lojalitás-konfliktus fő terepe a családi ünnep. A karácsony, a lagzi és a keresztelő. Jellemzően két származási család is résztvevő. Így az ő szokásaik, elvárásaik, hagyományaik a pár tagjainak is identitás elemei. Például a menü Szentestén, a menyasszonytánc vagy a névadás módja. Ezen identitás elemek ütközése párkapcsolati konfliktus felé sodorja a párt.

Vegyük fő szabálynak a hűség prioritását, mely felülír bármely más lojalitás-konfliktust. Erre jó példa előző bejegyzésünk a négyszeres karácsonyról. Több példát azért nem hozunk, mert az identitás rendkívül érzékény terület, és akaratlanul megbántanánk valakit olyan kreatív megoldásokkal, melyek túllépnek két identitás elem lojalitás-konfliktusán.

Felszabadult, derűs ünneplés

Az év legsötétebb napjait éljük, keresnénk az örömöt, a fényt, a meghittséget, de bizony sokszor a nagy igyekezet a jóra rosszul sül el, vita, küzdelem, marakodás, sértődés, megbántottság és ki tudja még, mi egyéb nemkívánatos kerekedik belőle.

Miközben sok kapcsolatban kelt feszültséget, hogy mikor kinek az otthonában és milyen felállásban töltsék a családok vagy a család tagjai a Szentestét és a Karácsony első meg második napját, szerencsére találkozunk olyan szemlélettel is, amit szívesen elszaporítanánk, mert szerintünk így lehet igazán felszabadultan és derűben együtt lenni.

Bár ez a hónap kevéssé ideális a magvetésre, mégis megpróbálkozunk vele. Ha csak néhány helyen kicsírázik ez a hozzáállás, már akkor is megérte.

Valaha volt legkedvesebb kollégánk, egy öt gyereket felnevelt édesanya írta az alábbi pár soros helyzetjelentést tegnap (kizárólag neveket változtattuk meg):

„Jól vagyok, köszönöm szépen. Élvezem, hogy itthon lehetek, készülök a karácsonyra, amit négyszer fogunk megtartani. Egyszer Tamás nélkül 21-én, mert Emma utazik Ausztráliába és nem lesz itt karácsonykor. Egyszer 24-én a hagyományok miatt. Egyszer 25-én, Tamással, mert aznap jön vissza Londonból. Egyszer január 8. körül, hogy Tamás és Emma is együtt ünnepelhessék a karácsonyt, viszont akkor már Lilla Hamburgban lesz. Szóval idén ilyen érdekes karácsonyunk lesz, de nem bánom és nem is áll messze tőlem: Mikor kicsik voltak a gyerekek rendszerint a szünidő első napján tartottuk a karácsonyt, hogy bőven legyen idejük élvezni a játékokat, nem vártam meg 24-ét.” 

Amikor lelkendezve rákérdeztünk, használhatjuk-e példaként, amit írt, ezt válaszolta:

„Haha, ez elég vicces! Sose gondoltam volna, hogy ez valakinek tetszene, nem is szoktam nagydobra verni, hogy nálunk ez így megy, pont azért, mert a legtöbben annyira a szentestére vannak kihegyezve. De látod azért nektek be mertem vallani. Örülök, ha ez bárkinek segítség lehet.”

Hát még mi hogy örülünk! És ezennel nagydobra verjük!

Kívánjuk, hogy legyen minél több családban ilyen felszabadult és derűs az ünneplés.

Örök, mindent legyőző, tökéletes szerelem

Szerelmünk hajnalán igazi nyócker szobakonyhában éltük át a határtalan boldogságot. Szemben Tibor lakott, Marx feltétlen híve. Az ajtaja mögül lesett és esett ránk, hogy téríthessen. Végtelen udvarias toporgással szolgáltuk meg közös pozitív énképünket, egyik lábunkról a másikra állva hallgattuk a magányos ember végtelen eszmefuttatásait.

Az emelet harmadik ajtaján súlyos vasalat. Tibor számára maga a fertő. Fényes bizonyítéka a magántulajdonban megtestesülő gonoszságnak: a kincsképző funkcióban sínylődő ingatlan megfosztja a rászoruló proletárt az emberhez méltó lakhatástól, a munkaerő bővített újratermelésétől. Üresen áll! Tulajdonosa, a rocksztár celeb átlag négyévente költözik vissza, amikor véget ér párkapcsolata azzal, akit Tibornak rendre az igaziként mutat be. Néhány héten belül aztán bemutatja az újabb igazit, akinek Tibor örül, mert végtelen udvarias toporgással szolgálja meg közös pozitív énképét a celebbel.

Mikor hamarosan elköltöznek, azt Tibor azért is zokon veszi, mert szerinte az egyetlen igaz és örök eszme a történelem dialektikus fejlődése, amely végül az idealista megváltást fejéről talpára állítva materialista lendülettel hozza el az örök boldogság állapotát, a kommunizmust.

Örök szerelmünk hajnalán nyilván nem tűnt fel a párhuzam a három ember örökkévalóhoz fűződő viszonyában. Tibor örök időkig prédikált volna a fagyos folyosón, Marx örökre megszüntette volna a történelmet, a celeb pedig örökké megtalálta az igazit.

Közhelyes fordulat lenne évtizedek távlatában, hogy a szerelem bizony nem örökkévaló. Mi azonban azt állítjuk, az örök szerelmet éppen az teszi tönkre, ami kezdetben naggyá teszi. Ez pedig a mindenható általánosítás.

Az olyan állítások, mint:
– Sohasem fogok mást szeretni!
– Rajtad kívül nincs olyan ember, akit valaha így csodálnék!
– Mindig is veled akarok élni!
– Örökké hű maradok hozzád.

Kínosan rímelnek a romlás olyan virágaira, mint:
– Sohasem viszed le a szemetet!
– Rajtad kívül senki nem nézné tétlenül, ahogy a gyerekekkel kínlódok! Mindenki az mondja, végtelen erőm van.
– Mindig is ilyen voltál, csak most ébredek rá.
– Bárkivel jobb, mint veled.

Úgy tűnik, az örök szerelem és az örökös balhé titka ugyanott rejtőzik. A titok nyitja pedig abban áll, hogy az általánosítás egyben tagadás is. Ha kivesszük az állítások általánosító, univerzális érvényét, máris olyan együttműködésre alkalmas, szelíd mondatokat kapunk, mint:
– Szeretném, ha többször vinnéd le a szemetet.
– Jó lenne, ha te adnál reggelit a gyerekeknek.
– Emlékszem, már kezdetben feltűnt, hogy amikor stressz ér, azonnal elmész aludni.
– Van, aki szeretettel bánik velem, ezt kérem tőled is.

Az általánosítás egyben tagadás is. A mindig például azt jelenti, nem volt, van és lesz olyan pillanat, amelyben másképp volt, van, és lesz a helyzet.

Mindig hat például a gravitáció. Az ősrobbanás óta jelenlévő erő. Volt olyan helyzet, amikor nem volt jelen? Talán az ősrobbanás előtt. Akkor mi volt? Nem érdekes. Van olyan szeglete az univerzumnak, ahol éppen nincs jelen gravitáció?  Aligha. Mindent áthat. Elmúlik valaha a gravitáció? Erre semmi sem utal.

Mindig szeretni fogjuk egymást. Mióta megláttuk egymást, ez így van. Nincs olyan helyzet, amikor nem szeretjük egymást. Talán az első találkozás előtt. Akkor mi volt? Nem érdekes. Van olyan szeglete az univerzumnak, ahol éppen nincs jelen a szerelmünk?  Aligha. Mindent áthat. Elmúlik valaha? Erre semmi sem utal.

Láthatjuk, a mindig általánosításra fizikát és szerelmes verset egyaránt alapozhatunk. És bizony ugyanerre alapul a bántás és a viszály is:

Mindig széthagyod a holmidat. Amint belépsz, rúgod le a sáros cipődet, dobod el a cuccodat és a tányérodat is az asztalon hagyod. Volt ez valaha másképp? Talán az első találkozás előtt. Akkor mi volt? Nem érdekes. Van olyan szeglete az univerzumnak, ahol éppen nincs jelen a rendetlenséged?  Aligha. Mindent áthat. Elmúlik valaha? Erre semmi sem utal.

A múlt, jelen és jövő összemosása egy nagy általános állításba, még egy veszélyt is magában hordoz: tagadja annak lehetőségét, hogy a másik valaha képes lesz változni. Ahelyett, hogy azt vizsgálnánk, egyéb helyzetben másképpen cselekszik-e, az általánosítás egybemossa adott cselekedet és a személyt. Más dolog rajtakapni egy gyereket a füllentésen, és igencsak más dolog hazugnak nevezni.

Aki hazug, hazudós, az mindig hazudik, sohasem mond igazat, örökké sunnyog. Ha ezt állítjuk róla, reménytelenül elveszik számunkra. Akárcsak az a kristálytiszta jellem, aki mindig igazat mond, sohasem hazudik, a becsület megtestesítője. Elég egytelen kivétel, egy kicsi füllentés, máris összetört a kristály. Néhány kedves szó egy másik személy felé már flörtnek számít, egy véletlen felgyorsítás száguldozásnak, egy kiadós jóllakás falánkságnak.

A gyakorítás, általánosítás így könnyen önbeteljesítő jóslattá válhat: akit falánknak mondanak, annak szépen beépül az énképébe, hogy amikor csak teheti, zabál – és a közösség elvárásának eleget téve zabál is, amint teheti.

Visszatérve a szerelemre: az örök hűséget egytelen hűtlenség lerombolja. Kártyavárként dől össze a bizalom, a családi, rokoni és baráti kapcsolatrendszer, a cégháló és a birtok.  

Az általánosítás a kivételre fókuszálja a figyelmet, leárnyékolja az alapvető jószándékot. Maga a mondandó pedig könnyen érvényét veszti:
– Soha nem viszed le a szemetet.
– És tegnap ki vitte le?
– Jó, mert éppen indultál valahová.

Sok család máig boldogan élne, ha az örök kevésbé nyomná el a hűség megértését. Mivel az örök annyira általánosságot és egyetemességet sugall, hogy a hűség pontos értelmezése elsikkad. A magasztos örök megfogalmazásnak ugyanaz a hatása, mint a gravitációval vont párhuzamnak.

Az örök éppúgy zavarodottá, tesz, mint a minden. Gondoljunk csak bele, mi értelme a következő strófának: „Van olyan szeglete az univerzumnak, ahol éppen nincs jelen a szerelmünk?  Aligha. Mindent áthat.” Lehet-e erről érvényes diskurzust folytatni?

Ugyanez a helyzet az „Örök hűséget ígértél, most meg jelölted azt a bizonyos volt osztálytársadat.” „Örök hűséget ígértél, erre összefeküdtél a szegmensmenedzserrel a csapatépítőn!” „Örök hűséget ígértél, aztán éjjel-nappal apádat ápolod.”

Mennyire más a kérdésfeltevés, ha magát az egyedi eseményt vizsgáljuk, a mindent elsöprő általánosítás helyett! Három család biztosan még mindig boldogan és jólétben élne, ha így teszik fel a kérdést: „Látom, jelölted a gimis szerelmedet.” „ Elkeserít, hogy összefeküdtél a szegmensmenedzserrel a csapatépítőn!” „Kevés jut belőled, ha apádat egyedül te ápolod.”

Közhely, hogy kerülni kell az általánosítást. Soha se mondd, hogy soha – ezt a szabályt kellene örökké, mindenkiknek tartani. 🙂

Mi csak azt mondjuk: örök szerelem helyett hosszú, szeretetben megélt párkapcsolatra érdemes törekedni. Ennek egyik fontos mozzanata a rejtett tagadás helyett az elfogadás. Az van, hogy ez van. 🙂 Persze azért lehet, olyan, amit mégsem fogadunk el, úgy, ahogy van – de erről már elég sokat írunk a Szeretők című könyvünkben.