Szüle

– Puncsot kérek!
– De hát azt adott a néni. Kóstold csak meg!
– Ez nem puncs.
– Akkor mutasd meg, melyik a puncs!
– Az.
– Az eper.
– Azt kérek.
– Jó, akkor én elnyalogatom a puncsot.
– Puncsot kérek, nem epret.
– De az eper…

Azt hinnénk, hisztit látunk, lezuhant a gyerek vércukorszintje, azért vágja földhöz a fagyit. Valójában szabadulási akció tehetetlen tanúi vagyunk. A gyerek segítségért kiált. Látni a szemén, ahogy kontaktust keres. Persze a felnőttek kerülik a kontaktust. Hamar megkapnák:

– Mit bámul?!      
– Törődjön a maga dolgával!
– Belépőt persze nem fizetnek…

Ha pedig valaki megpróbálná kicsit megölelgetni, csendesen szeretgetni a gyerkőcöt, hamar bilincsbe kerülne. Pedig éppen erre vágyna csórikám. A jog uralma helyett a szeretetre való jogát érvényesítené. Azt, ami járna neki.

A kis túsz egyre reménytelenebbnek érzi a sorsát, és mivel az elszigetelés, a mozgásszabadság korlátozása, a folyamatos kritika a lelki bántalmazás tünetei, hát bizony egyre ritkábbak lesznek a kitörések. A közösségben már elszigetelődik, a felnőttekben immár nem bízik.

Szerencsére a túsztartó is nehezen viseli a helyzetet, igyekszik lepasszolni a gyereket. És ekkor léphet be a pszichológiai szülő. Egyetlen vele megélt élmény életre szóló reménységet, biztonságot ad. Ha pedig a sors olyan kegyes, szülére lel.

Lelkünk mélyén cseng-bong az „édes szülém” megszólítás. Ma már legtöbben úgy értik, édesanyám, szülőanyám. Pedig sokkal szélesebb a jelentése. Lehet dadus, kedves szomszéd vagy rokon, aki a gyermekkel van.

Nagy luxus ugyanis a tettre kész, alkotó édesanyának naphosszat a gyerekek mellett sertepertélni. Elvannak azok egymással, magukban, vagy éppen a kedves szülével, aki néha mesél, néha ételt kínál, többnyire meg a szeme sarkából figyel.

A szüle egy életen át szüle marad, akár édesanya, akár édes dada a kedves nénike.

És a gyerekkel mi lesz? Ifjonc, aztán maga is szülő. Egyszercsak szembesül a kérdéssel: lehet-e más is édes szüléje a gyermekének? Megszólal a vészcsengő: anya csak egy van. Megszólal a vészmadár: használd ki azt a pár rövid évet a gyerekkel! Megszólal a riasztás: anya csak egy van, el a kezekkel a gyerekemtől.

Létrejön az a riasztó helyzet, amiben először anyósék, majd a saját szülők, végül a házastárs, jellemzően a férj is eltávolíttatik. Az ok pedig az önzés. A kapzsiság.

Így válik sok gyermek tulajdonná. Egyéni, személyi, magántulajdonná. Ezáltal egyre problémásabb lesz, a kizárólagos tulajdonos pedig egyre nehezebben bír vele, de fél bárkit bevonni, hiszen azzal elismerné, hogy nehezen bír a kisajátított birtoktárggyal.

Hagyományosan azonban a gyermek kortárs közösségbe való, és annak örül, ha sok-sok szüle tekintetét érzi magán. Felfogásunk, a rendszerszemléletű evolúciós pszichológia szerint a gyerek horda-lény. Arra van kódolva, hogy tucatnyi másik társaságában legyen, szülék biztonságos körében.

A kisajátított gyereket könnyű felismerni közszereplései alkalmával. Igyekszik felhívni magára a figyelmet. Így reméli segítségül hívni a lehetséges szüléket. Az ürügy természetesen jó magyarázatot kínál, hiszen a gyermek tudattalanul igyekszik szabadulni a fogságból.

Kultúránkban a jelenség könnyen társul egy társsal. A kisajátító szülő megosztja tulajdonát társával. Az anya jellemzően a nagymamával. Kettesben elfogadják a közös ellenségképet, az apát, vagy bárkit, aki megpróbálná kiszabadítani a gyereket. De fogvatartó lehet az apa, társa pedig élettársa vagy szülei – édesanyja, esetleg édesapja. Egy ilyen szövetség gyakran annyival erősebb a lelkileg felmorzsolódott anyánál, hogy önbeteljesítő jóslatként valóban alkalmatlanná teszi a gyermek nevelésére.

Felnőtt – felnőtt?

– Ott a gyerek!
– Hol?
– A harmadik sorban, a negyedik.
– Balról?
– Persze.
– Ne mán, neki nem tányérsapkája van!  
– Tényleg, csákója. Csórikám, mennyit kerestük a zokniját…
– Végül nem abban ment.
– Félt is, hogy lebukik. A főtörzs ilyenkor még egyszer megszívatja őket.
– Miközben gúnyosan hadnagy úrnak szólítja egész balf@sz bagázst. Én nem ismerem meg. Te, Zsófi?
– A második sorban balról a második. Már a bevonuláskor kiszúrtam. Tegnapelőtt a szobában gyakorolta a díszlépést.
– Gondolom, akkor vesztette el a zokniját.
– Az sem volt rajta…

Párbeszéd az ország legnagyobb családi eseményén hangzik el, egy esküt tevő ifjú tiszt szülei és barátnője között. Ilyenkor több mint száz család kap napszúrást a dísztribünön, szembesülve az egyenruha uniformizáló hatásával. Szembesülve a ténnyel, hogy a kisfiú immár az egész haza oltalmazója és védelmezője, holnaptól pedig már a szívató főtörzsnek is parancsnoka. Több alárendeltje lesz, mint a család teljes baráti köre. Zsófi sürgetheti a házasságot, mert barátja hirtelen kapós lesz, mint a szétgurult krumpli. Anyu már azon töri a fejét, hol találnak megfelelő helyet a hivatást jelképező szablyának, hová teszik a tiszti állást és becsületet szimbolizáló kardbojtot. A szablya jól mutatna az esküvői kép mellett, de egy ilyen bojt, az nagy porfogó, annak vitrin kéne… Az ifjú hdgy. pedig teljes szerepkonfliktusba kerül az ünnepi vacsoránál, amit apja úgy szervezett meg, hogy rálátás legyen a tűzijátékra. Zsófi szülei is részt vesznek, nem baj, ha egy vagyonba kerül. Elvégre ez amolyan kis eljegyzés.

– Szerinted egyenruhában jön? – kérdi anyu szorongva Zsófit
– Jaj, dehogy! A csomagtartóban ott van a kedvenc pólója meg egy rövid naci, azt veszi át a hátsó ülésen, mielőtt bemegy a fiúkhoz a buliba.
– De ezek szerint ott lesz a kocsiban az egyenruha, vissza is veheti, mielőtt bejöttök a vacsorára…
– Én értem, miért nem ébreszt az egyenruha elismerést, tiszteletet és szeretetet – sóhajt fel apu.
Ebben maradnak, hosszan hallgatnak.

Ha családi rendszerben nézzük az avatott hadnagyot, látjuk, hogy egyszerre gyermek, felnőtt, sőt, pszichológiai értelemben szülő, családfő, hiszen jónéhány bajtársának, beosztottjának, alárendeltjének elöljárója. Harci helyzetben élet-halál ura. Az elmaradó tűzijáték vacsorát a szülők juszt sem mondják le, nagy zavarban ücsörögnek mind a hatan, kezdődik a vitéz urazás, a kiskadétozás, a hősözés. Ezzel oda is állunk az ifjú hadnagy pártjára. Zsófi csak zavartan vihorászik.

Ha mégis az örömszülők oldalától vizsgáljuk a dolgot: ők most két dologban is újoncok. Kopaszok. Kéne nekik egy főtörzs, aki helyre rakja őket, aki irányt mutat. Mert még soha nem voltak felnőtt-felnőtt kapcsolatban ezzel a férfigyerekkel. Nem is szólva a tiszteletről, ami az oltalmazónak jár. Ezzel a gondolattal veszélyes vizekre eveztünk, mert pszichológiai kultúránk része a tranzakcióanalízis, a játszmaelmélet ismerete. Az alapgondolat, hogy rendre valamelyik énállapotból szólalunk meg a másik valamelyik énállapotát címezve: felnőttből, szülőből vagy gyermekből a felnőtthöz, szülőhöz vagy gyerekhez. A tranzakció másik résztvevője szintén ezt teszi.

Jön az elvárás: Lépjünk ki a szülő-gyermek játszmából! Beszéljünk úgy a hadnagy úrral, mint egy felnőtt társsal (felnőtt-felnőtt), sőt, mint olyannal, aki megóv minket (gyerek-felnőtt). LEHETETLEN. Ha anyu vagy apu meg is próbálja, a szülő fog szólni a felnőttből, a gyerekből is.

– Megvan már, hová vezényelnek? (felnőtt a felnőtthöz próbálkozás)
– Úgy néz ki, Szombathelyre. (felnőtt a felnőtthöz próbálkozás)
– Az jó, Bögötén ott lakik a Hermin néni, ő majd süt neked hatlapost. (a felnőttből a szülő beszél – a felnőttben rejlő gyermekhez)
– A Herminka néni büszke lesz rád, a nagyanyját is a honvédek mentették meg az oroszoktól. Tudod, hogy értem… (felnőtt, gyermek a szülőhöz próbálkozás)
– Majd díszegyenruhában megyek látogatni. (felnőtt a gyermekhez próbálkozás)
– Le szoktad enni magad a paprikás csirkével. Az pedig nem könnyen jön ki, márpedig ott a tisztítóra szorulsz ám! (ismét a szülő a gyerekhez)

Mindez aligha egyszerűsödik, amikor Zsófi megszüli majd a kisunokát. Ekkor már a „gyerekek”, „a fiatalok” is szülők lesznek, szüleik pedig újonc nagyszülők. Fő érvük ez lesz: „Ezt így jó csinálni, nézzétek csak, milyen emberekké neveltünk benneteket!”…

Már jeleztük: a helyzetre aligha van százszázalékos megoldás. Okfejtésünk célja felnőttként szólni a felnőtt olvasóhoz, mondván: az van, hogy ez van. Jó, ha tudunk róla: ez egy olyan kommunikációs feladat, aminek felesleges hibátlan megoldását keresni. Olyasforma, mint megmászni egy cseresznyefát, megnézni a tűzijátékot vagy uborkát kóstolni. Egyiket sem lehet tökéletesen végrehajtani.

Ugyanakkor jó meglátni a dolog jó oldalát: a játszmák lehetnek élvezetes játékok. Ha néha rájuk látunk, örömünket leljük bennük. A vacsora feszültségét például remekül oldotta Zsófi ügyesen elkapott felvétele, amin egy lány szerelmetes pillantást vet a vőlegényére:
– Ilyen nyalka vitéz az én leendő uram – nyújtotta oda a képet jövendő anyósának.

Párkapcsolat a megélhetés dimenzióban

Megjelentek praxisunkban a párkapcsolat megélhetési dimenziójában jelentkező problémák.
Aki rest megkeresni hokedli modellünket, annak ide idézzük:

hokedli

A hokedli négy lába az érintés, a társas, a gondoskodás és a megélhetés. Akkor működik jól a párkapcsolat, ha együttműködés alakul ki ezekben a dimenziókban. A pár, ill. a szülőtársak egymást tekintik az első számú partnernek, ha bármely dimenzióban más válik meghatározóvá, hűtlenségről beszélünk. Most a megélhetés dimenzióról van új, érvényes mondanivalónk.

Vegyük mindjárt a villanyszámlát. A család igyekszik olyan változásokat bevezetni, amik segítenek a kedvezményes kvótán belül maradni. Ha a melegvizet villanybojler adja, szóba kerül a zuhanyzás, kézi mosogatás. Feszültség keletkezik.
– De hát a bojler éjszakairól megy, az külön mérő, bőven kvótán belül maradhatunk.
– Azt a kvótát fel lehet használni mosásra, vasalásra.
– A József Attila Mamája legalább nappal moshatott. Most már az lesz, hogy szürke hajam suhog a sötétben…
Megoldandó probléma.

A család igyekszik csökkenteni a hűtőszekrények tartalmát, nyitogatását, sőt, hosszú távon mélyhűtő kiiktatását szorgalmazza. Fagyi, fagyasztott sültkrumpli, rántott húsok nélküli életet vizionál… Feszültség keletkezik.
– Van még bőven a lisztből, száraztésztából és konzervekből, amiket a kovid pánik idején hörcsögöltél össze.
– Éppen ideje áttérni a friss ételekre. Készítsünk leltárt a mélyhűtőről.
– Csak az ajtaját nehogy kinyissuk!
Megoldandó probléma.

A család igyekszik a nyaraló kvótáját is bevonni. Felmerül, oda kellen vinni a hűtőládát, sőt, a mosandót, hiszen úgyis megyünk, elég betenni egy bőrönd szennyest, hazafelé már hozzuk is a tisztát. Feszültség keletkezik.
– Az majd biztos megtérül, ha a nyaralóba járunk fagyizni és vasalni.
– Ha hűvösebb időben megyünk, a mosógép és a vasaló felfűti, a mélyhűtó is segít temperálni, amit hűt, azzal fűt.
– Vigyük anyukáékat, akkor az autót is jobban kihasználjuk, és ők is adnak le hőt.
Megoldandó probléma.

Jöhet a gáz. A fűtéssel is takarékoskodni kell. Nem járhatunk itthon alsónadrágban, van jó puha háziruhánk, zoknink, papucsunk, nosza. Simán lemegyünk a fűtéssel a kvótáig. Feszültség keletkezik.
– Az ágyba pedig forróvizes palackot teszünk, ja, bocsánat, a bojlert langyosra kell állítani.
– Lehet, hogy egy guminő lenne a legjobb befektetés, az langyos vízzel megtöltve is több meleget ad, mint te.
– Dehogy, hozd valamelyik ribancodat, az pálinkával fűti magát, abban pedig nincs kvóta. Tudtommal.
Megoldandó probléma. Három-négy probléma már konfliktus.

Könnyebben megy az összehangolódás, ha egyetértünk abban, ki is hozza ránk a bajt. Már csak azért is, mert ha valaki a családból, őt tudattalanul okozóként kezdjük kezelni. Tudjuk, régen a rossz hír hozóját halállal büntették. Esetünkben elég annyit mondani:
– Hallottátok? Az átlagfogasztás feletti áramárt a dupláját kell fizetni.
– Jaj, ne mán…
– De mi ugye az átlag alatt vagyunk?
– Hétszer annyit fogyasztunk.
– Ez hülyeség.
– Itt a számla.
– Akkor mondd meg, mit csináljunk!
És a hírhozó máris pellengéren áll.

Érdemes tehát kiszervezni a baj okát, mégpedig a közös hiedelemrendszernek megfelelően. Pszichológiailag teljesen mindegy, Putyin vagy Zelenszkij, Biden vagy Orbán, Brüsszel vagy a NER, a lényeg, legyen közös ellenségkép, arra épülhet a közös elköteleződés. Még az is jó, ha a szomszédra verjük rá a balhát, mert nem engedett napelemet felszerelni, mondván, ronda. Bűnbak (BB) kell, mégpedig olyan, akit nem tudunk meggyőzni.

Ezután már másképpen csordogál a vita:
– A szemét BB miatt már meg sem zuhanyozhatunk rendesen.
– BB szagunk lesz nekünk is. (alakul a közös identitás).
– De hát a bojler éjszakairól megy, az külön mérő, bőven kvótán belül maradhatunk. (Azért a racionalitás működik.)
– Azt a kvótát fel lehet használni mosásra, vasalásra.
– A József Attila Mamája legalább nappal moshatott. Most már az lesz, hogy szürke hajam suhog a sötétben… a qrva mamáját BB-nek.

Hűtőszekrény ügye:
– Van még bőven a lisztből, száraztésztából és konzervekből, amiket a kovid pánik idején vásároltatott össze az a görény BB.
– Éppen ideje áttérni a friss ételekre. Készítsünk leltárt a mélyhűtőről.
– Csak az ajtaját nehogy kinyissuk!
– Bizony, mert BB ott áll a sötétben, aztán ha rávetődik a hűtő fénye, megrémülünk a torz pofájától.

A nyaraló kvótája:
– Csakhogy BB miatt a benzin ára is duplája.
– Aligha térül meg, ha a nyaralóba járunk fagyizni és vasalni.
– Ha hűvösebb időben megyünk, a mosógép és a vasaló felfűti, a mélyhűtó is segít temperálni, amit hűt, azzal fűt.
– Vigyük anyukáékat, akkor az autót is jobban kihasználjuk, és ők is adnak le hőt.
– Hőn szeretett BB.

Jöhet a gáz:
– Az ágyba pedig forróvizes palackot teszünk, ja, bocsánat, a bojlert langyosra kell állítani.
– Lehet, hogy olyanokkal kellene fűteni, akik amúgy is forrón rajonganak BB-ért.
– Ő biztosan nem fázik, fűtik a ribancok.
– Meg a pálinka, abban pedig nincs kvóta. Tudtommal.
– Mega pálinka. Egy megawatt hőértékű szesz.

Modell
Szeretünk azzal hencegni, hogy mi semmit sem találunk ki, csak a működő megoldásokat modellezzük. Márpedig vészhelyzet esetében a közös ellenségkép biztosan sok esetben segítette elő az együttműködést, a közös elhárító mechanizmusok összehangolódását, a kötődés és a lojalitás erősödését.
Szándékunk szerint a fenti példák a legfontosabb eszközt is modellezik. Ez pedig a humor. Remélhetőleg nem olyan komoly a helyzet, hogy erre is rászoruljunk.

Sőt. Talán önmagában is elég a humor. A varázsige pedig: „Az van, hogy ez van.”
– Tartunk nagy hűtőkizabáló partit.
– Addig hordjuk a zoknit, amíg megáll magában.
– A lepedő alá tesszük a nadrágot, nagypapa is így szokta vasalni.

Nagy hűtőkizabáló parti

Világos

Előző bejegyzésünk szerint mélyen gyökerezik kultúránkban az éjszakai szex hiedelme. Ideje múzeumba tenni. Evolúciós örökségünk a nappali szex. Könnyen beláthatjuk, hogy a látvány hozza a legtöbb szexuális ingert. A látvány pedig azért különösen fontos, mert nappali lények vagyunk, a fény népe, a Nap fiai.

Ideje azonban arra is figyelni, aki éjszakáink új szereplője. Az újszülött még jó ideig az érintés, az illatok és a hangok világában tájékozódik első sorban. Mégpedig azért, mert viszonylag új, néhány évmillióra visszanyúló fejlemény, hogy a Nap fiai lettünk.

Az embergyerek első hónapjait még a régebbi, hatvan millió éves emlős veleszületett viselkedésminták határozzák meg. A szó szoros értelmében emlős, hiszen számára a legfontosabb az anya emlőjének íze, illata, érintése. A kapcsolatuk alapja az oxitocin, az élet egyik legősibb ingerület átvivője. A gerinceseknél már mindenképp jelen van, több mint fél milliárd éves. Ilyen örökséggel dacolunk, ha az édesanyát távol akarjuk tartani babájától. És ilyen ős-rémületnek tesszük ki az egyedül hagyott babát.

Miért akarnánk akkor elválasztani őket?

Az egyik indok a szoptatós anyuka kimerültsége. Nincs azonban használható vizsgálati adat annak bizonyítására, hogy az anya jobban kipihenné magát, ha a kisbabát átviszik a gyermekszobába. Feltételezhető, hogy az érintés, az illatok és a hangok hiánya mindkettőjüket nyugtalanná teszi.

A másik komoly ok az édesapa férfiassága. Neki is szükséglete a megnyugvást hozó oxitocin, amiben érintés, magömlés révén részesülhet. Ingerültsége sok bajt hozhat a párkapcsolatra, sőt, a szülőtársi együttműködésre.

Több családot ismerünk, ahol egy kisszobát bematracoztak. Együtt alszanak, egy kupacban még az ovis korúakkal is. Jó dolog összebújni, megnyugtató a meghitt szuszogás, még a fészkelődés is. Másrészt egy ekkora kupacban kevésbé tűnik fel a szülők időnkénti távolléte.

A családok egy részével máig tartjuk a kapcsolatot. Azok a gyerekek, akik a nagy alomban kezdték életüket, szépen cseperednek, önállók, kiegyensúlyozott a személyiségük. Megkockáztatjuk: szociális képességeik jobbak az átlagosnál. És persze már régen a saját ágyukban alszanak…

Akár meg is tartható tehát az együtt alvás = (éjszakai) szex hiedeleme. Mégis azt javasoljuk, a kisbabás pároknak: ha érintésről, ölelésről, szexről van szó, legyenek ugyanolyan találékonyak, mint párkapcsolatuk kezdetén, keressék a napfényes órákat együttléteikhez.

Ideje együtt aludni

Az előző bejegyzés arról szól, hogyan képes erodálni a gyerek esti virgoncsága, reggeli kábasága a párkapcsolatot, vele együtt a szülőtársi együttműködést, végeredményben a házasságot. A kultúrát hibáztattuk.

Vegyük észre, a már a címben is ott rejtőzik egy félrevezető kulturális hiedelem. Azt sugallja, az érintés, az ölelés, a szexuális együttlét helyszíne a hitvesi ágy, ideje az alvásé. Minden egyéb perverzió.

Ezt sugallják a katasztrófafilmek, mert azok bevezetőjében szerepel csak igazán boldog család, de csak azzal a feltétellel, hogy hamarosan jön a gigabalhé. Még a rövid klipet is csak úgy nézi végig a néző, ha időnként bevágják a közeledő katasztrófa előjeleit gordonka aláfestéssel – egyébként elunná a boldog családot…

59330686_s.jpg

A boldog házaspár aludni teszi a gyereket, aki mosolyogva lehunyja szemét és már el is szunnyad. Ezután a férj izompólóban várja feleségét, aki csábosan lengedező köntösben lép elő a fürdőből. Következik az intimitás, majd újabb gyors tisztálkodás, majd a gyönyörű feleség és édesanya mosolyogva lehunyja szemét és már alussza is az igazak álmát. A férj és édesapa még mereng, majd sokat sejtetve éberen szendereg. Jó lenne egyszer megkérdezni a forgatókönyvírót, honnan vette ezt a jelenetet.

Egy másik filmből? Egy színdarabból? Egy régi regéből? Mindenképpen azokból az időkből, amikor a nappali szex még állati perverziónak számított. Azért állatinak, mert az állatok csinálják nappal. Helyesebben, az állatok nappal csinálják.

A bajban lévő szülőtársak tudattalan sejtik, közel a megoldás. Párkapcsolatuk kezdetén keresgélik, mondván, valami megváltozott. Való igaz, másik életszakaszba léptek. Attól még jó helyen kapizsgálnak, könnyen vissza lehet hozni a szép időket. Modellezni kell őket.

A modell a szeretői viszony. Lényege a légyott, amire a pár napokat, heteket, hónapokat készül. Szervez, titkolózik, sajnálja, hogy máris vége, alig várja a következőt. Azt gondolják, milyen jó lesz, ha majd bármikor együtt lehetnek…

Lassacskán kiderül, nem is bármikor. Jön a „csak még ezt…, mindjárt…, máris…, majd…” időszak. Fontos, nagyon fontos az ölelés, összebújás, de egy kicsit azért még várhat. Egy nagyon kicsit. Ez éppen ellentétes tendencia a szeretői kapcsolat „alig várom” szakaszával.

Vegyük észre, a modellnek a szexen kívül komoly alkotó eleme a ráhangolódás és az együttműködés a prioritás érdekében. Ezek mind párkapcsolat gazdagítás fontos eszközei. A legfontosabb persze a közös élmény, hamarosan erről is…